2017. január 8., vasárnap

Flódni

Flódnit eddig csak az udvarhelyi Frieske Pan-nál ettem, de az nagyon-nagyon finom. Idén pedig "úgy döntöttem, hogy inkább hagyományos sütiket fogok sütni az ünnepre: Katit, zserbót, mézeskalácsot... Aztán kaptam egy kis mákot is, és máris változott a döntés a hagyományos zserbóról a diós-mákos zserbóra. De amikor hazaérkeztem, és megláttam Duende flódniját, megszületett a végleges döntés: flódni lesz. És nagyon jó döntés volt. Nagyjából ragaszkodtam az ő receptjéhez, de nem teljesen mindenben. Én pl. bort nem használtam hozzá semmit. És az ízesítés is picit más volt. Ám a végeredmény isteni volt. És a vendégeknek is, akik kóstolták, nagyon ízlett. :) Legközelebb, amikor elkészítem, egy icipici sütőport fogok tenni a tésztájába, az adaghoz képest tényleg picit. Már úgy is írom a receptbe. A tésztával nagyon jól lehet dolgozni, és finom is, de mivel sok töltelék van közötte, mégis elnehezíti kissé. Hátha ez a pici sütőpor dob rajta. Vagy lehet nem. :P

Flódni

Hozzávalók egy kb. 35*25 cm-es tepsihez, a tésztához: 80 dkg liszt, 30 dkg vaj, 10 dkg fruktóz, 1 egész tojás, 2 tojássárgája, késhegynyi só, 1 mokkáskanál sütőpor, kb. 2,5 dl tej; a diós töltelékhez: 40 dkg őrölt dióbél, 10 dkg fruktóz, 1-2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 teáskanál rumkivonat, 1/2 dl tej; a mákos töltelékhez: 32 dkg darált mák, 12 dkg fruktóz, 5 dkg kandírozott citromhéj, 2 tasak vaníliás cukor, 1/2-1 dl tej; az almás töltelékhez: 1,5 kg alma (lehet több is, nekem csak ennyi volt), 1 nagy marék mazsola, 2 csapott evőkanál fruktóz, 3-4 evőkanál citromlé, 1 teáskanál őrölt fahéj; továbbá: 1 kisebb tojás a kenéshez, liszt a deszkára, 2 dkg vaj, szilvalekvár, porított fruktóz.

Elkészítése: A lisztet tálba szitáljuk, elvegyítjük a fruktózzal, a sóval meg a sütőporral, majd hozzáadjuk a kockára vágott hideg vajat, és gyors mozdulatokkal morzsásra dolgozzuk. Ekkor hozzáadjuk a tojást meg a tojássárgáját, kissé elvegyítjük, és hozzáöntünk még 2 dl tejet. Szintén gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, további tejet adva hozzá kicsinként, ameddig szükséges. Közepes keménységű, nem szakadozó, jól nyújtható tésztát kell kapnunk. Fóliába csomagoljuk, és hűtőbe tesszük felhasználásig. A diós és mákos töltelék hozzávalót külön-külön összekeverjük, majd kis lángon, állandóan kavargatva összefőzzük. A mákos töltelékbe picivel több tejet kellett használnom ahhoz, hogy jól kenhető állaga legyen, ezért először beletsszük a 1/2 dl-t, majd kicsinként adagolhatunk még néhány evőkanálnyit. Az almás töltelékhez a meghámozott almát lereszeljük nagy lyukú reszelőn, meglocsoljuk citromlével, elkeverjük a fruktózzal, majd kézzel jól kifacsarjuk. Hozzáadjuk a mazsolát, és állandóan kevergetve addig pároljuk, míg az összes leve el nem fő. Végül belekeverjüka  fahéjat is. A töltelékeket jól kihűtjük. A tésztát négyfelé osztjuk. Enyhén lisztezett deszkán az első lapot tepsi méretűre nyújtjuk, és sütőpapírral bélelt, vajjal megkent tepsibe simítjuk. Vékonyan megkenjük szilvalekvárral, majd rásimítjuk a diós tölteléket. Lefedjük a második kinyújtott tésztával, megkenjük lekvárral, és rásimítjuk a mákos tölteléket. Erre jön a harmadik tészta, amit befedünk az almás töltelékkel (én ez alá nem tettem lekvárt), majd betakarjuk az utolsó kinyújtott tésztával. Szépen elegyengetjük, kissé le is nyomkodjuk, majd lekenjük felvert tojással, illetve megszurkáljuk villával, és 160 fokra előmelegített sütőben kb. 1 órán át sütjük. Ha a teteje nagyon pirulna, letakarhatjuk sütőpapírral vagy alufóliával. Miután a sütőből kivesszük, hagyjuk kihűlni, és tálalás előtt 10-12 órát hagyjuk pihenni hűvös helyen. Jó nagy adag sütemény, tepsistől több, mint 4 kiló volt. Tálaláskor megszórhatjuk porított fruktózzal (porcukorral) is.

Megjegyzés: Én fruktózzal (gyümölcscukor) sütöttem a süteményt, mert csak ez vagy a xilit fogyasztható általunk, de természetesen, rendes cukorral is süthető. Mivel a fruktóz picivel édesebb, mint a sima cukor, illetve mi sem vagyunk nagyon édesszájúak, nekünk ez az adag édesítés tökéletesen bevált. A fruktóz mennyisége helyett másfélszeres adagnyi cukrot lehet számítani (vagyis 10 dkg fruktóz helyett 15 dkg cukrot), ha valaki hasonlóan nem édesszájú, de lehet ennél többet is használni ízlés szerint.

5 megjegyzés:

teller-cake írta...

Gyönyörűséges lett! 😀

sedith írta...

Köszönöm. :)

Katalin írta...

Nagyon szép lett a flódnid! A teteje különösen tetszik :-)
Nekem is van fent a blogomon egy flódni receptem, havan időd, nézd meg: http://katalin-konyha.blogspot.hu/2013/02/flodni.html
Én is változtattam kicsit a recepten, és tettem bele sütőport, egy fél zacskóval, de nem lett sok. Finom volt, de elég munkás volt, úgy emlékszem, mert már rég sütöttem :-)

Ani írta...

Jaj, de gyönyörű! Nálunk a sógornőm a nagy flódni specialista. Én csak vágyódom a türelemre, ami kell hozzá.

sedith írta...

Köszönöm szépen, Lányok! :) :)

Katalin, a múltkoriban árultak a Lidl-ben ilyen szettet szóráshoz használatos mintákkal. Vagy ötféle minta van benne.

Ani, nem is annyira türelemjáték, az összeállítása pik-pakk megy, csak előtte nagyon sok a munkafázis. :)

2017. január 8., vasárnap

Flódni

Bejegyezte: sedith dátum: 10:24

5 megjegyzés on "Flódni"

teller-cake on 2017. január 8. 11:28 írta...

Gyönyörűséges lett! 😀

sedith on 2017. január 8. 11:46 írta...

Köszönöm. :)

Katalin on 2017. január 8. 14:45 írta...

Nagyon szép lett a flódnid! A teteje különösen tetszik :-)
Nekem is van fent a blogomon egy flódni receptem, havan időd, nézd meg: http://katalin-konyha.blogspot.hu/2013/02/flodni.html
Én is változtattam kicsit a recepten, és tettem bele sütőport, egy fél zacskóval, de nem lett sok. Finom volt, de elég munkás volt, úgy emlékszem, mert már rég sütöttem :-)

Ani on 2017. január 8. 15:43 írta...

Jaj, de gyönyörű! Nálunk a sógornőm a nagy flódni specialista. Én csak vágyódom a türelemre, ami kell hozzá.

sedith on 2017. január 8. 15:52 írta...

Köszönöm szépen, Lányok! :) :)

Katalin, a múltkoriban árultak a Lidl-ben ilyen szettet szóráshoz használatos mintákkal. Vagy ötféle minta van benne.

Ani, nem is annyira türelemjáték, az összeállítása pik-pakk megy, csak előtte nagyon sok a munkafázis. :)

Related Posts with Thumbnails