2017. március 16., csütörtök

Rózsák cserépben, avagy csokoládés-mascarponés muffin

Egy újabb virágcserépmuffin, aminek elkészítéséhez végre felavathattam az egyik angyaltól kapott ajándékomat, a sütőformákat. Köszi, Ottis! :) 

Hozzávalók a tésztához: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj, 3 tojás, 10 dkg cukor, 2 púpozott evőkanál kakaópor, 20 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 2 teáskanál citromlé, 1-1,2 dl tej;
a krémhez: 15 dkg mascarpone, 3 dl habtejszín, 2 evőkanál porcukor, 1 teáskanál vaníliakivonat;
továbbá: 15-20 dkg marcipán, ételfesték.

Elkészítése:  A csokoládét apróra tördeljük, mikróban vagy gőz fölött összeolvasztjuk a vajjal, majd simára dolgozzuk. A tojást habosra keverjük a cukorral, majd összevegyítjük a vajas csokoládéval, a liszttel, a kakaóporral, a citromlével leoltott sütőporral meg a tejjel. Tejből annyit adunk hozzá, hogy inkább hígabb legyen a massza, mert így a végeredmény puhább lesz. A kész masszát virágcserép alakú formákba adagoljuk, és 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. (Nem baj, ha a közepe még úgy tűnik, nem sült ki, ez így finom.) A krémhez a habtejszínt keményre verjük a porcukorral, majd összekeverjük a mascarponéval, és vaníliakivonattal ízesítjük. A kihűlt muffinoknak óvatosan kivájjuk a belsejét, megtöltjük a krémmel, megszórjuk kevés tésztamorzsalékkal, majd színes marcipánrózsákkal és -levelekkel díszítjük. Ebből az adagból 12 muffin lesz.

EK - 2017/4
BA - 2017/6

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails