2017. május 23., kedd

Virslis-sajtos kenyér, azaz bástyakenyér

Szintén nagy kedvence lehet ez a gyerekeknek. 

Virslis-sajtos kenyér

Hozzávalók 2 „virághoz”, a tésztához: 60 dkg liszt, 5 g szárított élesztő, 1 csapott evőkanál só, 3 evőkanál olívaolaj, 4,2 dl tej vagy víz;
továbbá: 15-20 dkg reszelt sajt, 7 szál virsli, mustár, 1 tojássárgája, 1-2 evőkanál tej.

Elkészítése:  A tészta hozzávalóiból egynemű tésztát gyúrunk, majd letakarva, langyos helyen hagyjuk duplára kelni. Miután a tészta megkelt, kétfelé osztjuk, majd mindkét felet 7-7 egyenlő részre vágjuk. A részecskéket téglalapokká nyújtjuk, majd háromba hajtjuk, és sodrófával kissé megnyomkodjuk (fotó: fázis 1). Ezután a tészta egyik oldalát kb. kisujjnyi távolságonként bevagdossuk (fotó: fázis 2). Vékonyan megkenjük mustárral, megszórjuk reszelt sajttal, ráhelyezünk egy fél virslit (fotó: fázis 3), és szorosan feltekerjük. A tekercseket, bevagdosott felükkel felfelé sütőpapírral bélelt 18-20 cm átmérőjű formába helyezzük, és hagyjuk kelni még kb. 20-25 percig. Az egészet megismételjük a másik tésztarésszel is. Miután újrakelt, lekenjük tejjel elkevert tojássárgájával, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük. Ha időnap előtt pirulna, a hőt csökkenthetjük 170 fokra, és a kenyérkét letakarhatjuk sütőpapírral.

2017. május 17., szerda

Zöldségvonat mártogatóssal

Gyermekekkel talán így könnyebben meg lehet etetni a zöldségeket is...

Zöldségvonat mártogatóssal

Hozzávalók: 4-5 színes húsú kaliforniai vagy más paprika, sárgarépa, karalábé, uborka, retek, paradicsom vagy más, tetszés szerinti zöldségek;
a mártogatóshoz: 10-15 dkg tehéntúró, néhány evőkanál joghurt, só, citromlé, petrezselyemzöld, 1-2 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A paprikáknak levágjuk felső harmadát, majd óvatosan kivájjuk a belsejüket. Sárgarépát, retket, uborkát nem túl vékony karikákra vágunk, és fogpiszkálóval a paprikákhoz illesztjük kerék gyanánt. A többi zöldséget meghámozzuk, kis hasábokra vágjuk és beleállítjuk a kivájt paprikákba. Ezután a paprikákat sorban egymás mögé állítjuk, mint a vonatok vagonjait. A mártogatóshoz a túrót simára keverjük, joghurttal tetszés szerint lazítjuk, és sóval, citromlével és finomra aprított petrezselyemzölddel ízesítjük. Végül elkeverjük az olívaolajjal is.

2017. május 14., vasárnap

Diós-levendulás tortácskák citrommázzal

Egy másik, diszkréten levendulás sütemény. Nagyon finom volt.

Diós-levendulás tortácskák citrommázzal

Hozzávalók a tésztához: 5 tojás, 1 csipet só, 5 csapott evőkanál cukor, 7 evőkanál liszt, 10 dkg nem túl finomra őrölt dióbél, ½ teáskanál sütőpor, 1 csapott evőkanál morzsolt levendulavirág;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, porcukor ízlés szerint;
a mázhoz: 10 dkg porcukor, 4 evőkanál citromlé, esetleg pici ételfesték, kevés levendulavirág.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval meg cukorral, majd óvatosan kavarva rendre beledolgozzuk a tojássárgáját, a sütőporos lisztet, a dióbelet meg a levendulát. Sütőpapíros tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, 6-7 cm-es fánkszaggatóval köröket szúrunk ki belőle. A krémhez a habtejszínt keményre verjük 1-2 evőkanál porcukorral, majd simára dolgozzuk a mascarponéval. Két-két köröcskét bőven megtöltünk krémmel, és letakarva hagyjuk néhány órát összeérni. Ezután a máz hozzávalóit simára keverjük, rácsorgatjuk a tortácskákra, megszórjuk kevés levendulavirággal és tálaljuk. Citromfűvel is díszíthetjük. 

2017. május 12., péntek

Citromos-levendulás keksz

Már régóta belebolondultam a levendulába. Készítettem már levendulával bolondított lekvárokat,illetve tavaly levendulaszörpöt, de egyéb ételekbe még nem raktam bele. Egészen mostanig. Nagyon érdekes ízvilágot lehet nyerni általa, aki kóstolta pl. ezt a kekszet, vagy a tortácskákat, azt mondta: "érzem, hogy valami finom, érdekes, pikáns (nem csípős) íze van, de nem tudnám megmondani, hogy mi az".  Aminek nagyon örültem, mert azt jelentette, hogy sikerült nagyon jól eltalálni az ízesítés arányát, és nem levendulás szappant készítettem. :P :D Jöjjön először ez a finom, porhanyós kekszecske:

Citromos-levendulás keksz

Hozzávalók (kb. 50 darabhoz): 30 dkg liszt, 20 dkg puha vaj, 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 csapott evőkanál morzsolt levendulavirág, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só.

Elkészítése: A hozzávalókat késes robotgépbe tesszük, és sima masszává dolgozzuk. Az elkészült, eléggé puha tésztából diónál valamivel kisebb golyókat formázunk, sütőpapíros tepsire helyezzük, és 160 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Robotgép híján a vajat kikavarjuk a cukorral, majd beleforgatjuk az összevegyített száraz hozzávalókat. A további eljárás ugyanaz.

2017. május 9., kedd

Krumplikrémleves

Na, ez nagyon ízlett a férjemnek is. Hát hogyne, hiszen sznte olyan volt, mintha krumplipürét evett volna, az pedig a kedvence. :)

Krumplikrémleves csirkegombóccal

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg krumpli, 1 petrezselyemgyökér, 1 darabka zeller, 1 csokor újhagyma fehér része, 5 dkg vaj, 1-2 dl tej, só, metélőhagyma vagy újhagymaszár; 
a gombóchoz: 30 dkg darált csirkehús, 1 szelet áztatott, kifacsart kenyér, 2-3 cikk zúzott fokhagyma, 1 tojássárgája, só, bors, olaj.

Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, és annyi vízben, amennyi éppen ellepi, fedő alatt vajpuhára főzzük. Leszűrjük, krumplinyomóval azonnal összetörjük, majd a vajjal simára keverjük. Habverővel folytonosan kavargatva beledolgozzuk a tejet is, majd tetszés szerint hígítjuk a leszűrt főzőlével. Ha szeretnénk, újra fel is forralhatjuk, de nem muszáj. A gombóchoz a hozzávalókat összedolgozzuk, majd apró golyókat formálunk belőle, és forró olajban pirosra sütjük. A krumplikrémlevessel tálaljuk, bőven megszórva metélőhagymával vagy az újhagyma felaprított szárával.

2017. május 4., csütörtök

Polentapizza

Most fedeztem fel, hogy ez a receptem még nem került fel a blogra. Ízlett a családnak, de azt mondták, ha pizzára vágynak, akkor inkább igazit kérnek. :D De az utolsó morzsáig is elfogyott, szóval.... :)

Pizza di polenta, avagy polentapizza

Hozzávalók 3-4 személyre: 1 liter víz, 25 dkg kukoricadara, 1,5 teáskanál só, 1 evőkanál vaj, 1 teáskanál szárított oregánó;
a feltéthez: 2  dl házi paradicsomszósz vagy ketchup, 15-20 dkg sonka, 15 dkg friss mozzarella, 2 paradicsom, csípős paprika, olajbogyó, 5 dkg reszelt parmezán, 1 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A polentához a vizet fölforraljuk, magsózzuk, beleszórjuk az oregánót, majd folytonos kavarás közben beleszórjuk a kukoricadarát. Addig főzzük kavargatva, míg a massza be nem sűrűsödik. Ekkor belekeverjük a vajat is, majd egy olívaolajjal vékonyan megkent kb. 30 cm átmérőjű formába öntjük. Kanállal elsimítjuk úgy, hogy a polentának egy kis pereme keletkezzen, és félretesszük, míg hűl egy keveset, illetve megkeményszik. Rákenjük a paradicsomszószt, rászórjuk a csíkokra vágott sonkát meg a kis kockákra vágott mozzarellát, kirakjuk az olajbogyóval és a karikára vágott paradicsommal meg csípős paprikával, rászórjuk a parmezánt, és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Szeletekre vágva kínáljuk a hagyományos pizzához hasonlóan.

Fűszeres csirkecomb mazsolás rizzsel, joghurtos öntettel

Kicsit keleties ízvilág egy kicsi itthoni ízzel keveredve. :)

Hozzávalók 4 személyre: 4 egész csirkecomb, kevés olívaolaj;
a fűszerkeverékhez: 2 teáskanál só, 1 teáskanál szemes bors, 1/2 - 1/2 teáskanál pirospaprika, kurkuma, köménymag, koriandermag és fokhagymapor;
a körethez: 20 dkg rizs, olívaolaj, maradék fűszerkeverék, 10 dkg mazsola, só;
az öntethez: 2-3 dl joghurt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2-3 cikk fokhagyma vagy zöld fokhagymaszár, 2 paradicsom apróra vágva, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A fűszerkeverék szemes fűszereit mozsárban megtörjük, majd összevegyítjük a többi hozzávalóval. A konyhakész csirkecombokat megszórjuk a fűszerkeverékkel, majd tálba tesszük, és  kevé olívaolajat locsolunk rá. Hagyjuk pácolódni egy-két órát, vagy egész éjszakát. Ezután a combokat hőálló edénybe fektetjük, kevés olajat locsolunk még rá, és lefedve 200 fokos sütőben sütjük 30-35 percig. Ezután levesszük a fedelet, és 5-10 perc alatt a combokat szép pirosra sütjük. Ezalatt kevés olívaolajban fehéredésig pirítjuk a rizst, felöntjük 2-2,5-szeres vízzel, megfűszerezzük némi maradék fűszerkeverékkel, és kavarás nélkül készre fúzzük. Amikor a rizs majdnem kész, beletesszük a mazsolát is, végül pedig óvatosan összekavarjuk. Az öntet hozzávalóit eldolgozzuk, ízlés szerint fűszerezzük, majd a hús és a rizs mellé kínáljuk.

2017. május 2., kedd

Rusztikus eperkrémleves hidegen

Ez az az eset, amikor krémlevest ennél, de nincs hozzá eszközöd. És ha akarod, úgyis megoldod. :) 
Isteni ízű leves!

Rusztikus eperkrémleves hidegen

Hozzávalók 4 személyre: 35 dkg alma, 60 dkg eper, 2 dl tejszín, 1 citrom, cukor, 1 csipet só; továbbá: néhány szem eper, néhány evőkanál görög joghurt, citromfű.

Elkészítése: A meghámozott, magtalanított almát kevés fővő vízbe dobjuk, rálocsoljuk a citrom levét, hozzáadunk 1 csipet sót, és néhány perc alatt puhára pároljuk. Levét leszűrjük, a gyümölcsöt jól összetörjük, illetve kézi habverővel kikeverjük, majd hagyjuk kihűlni. Az epret jól megmossuk, szárát lecsipkedjük, majd villával összetörjük, vagy turmixgéppel darabosra dolgozzuk. Habverővel belekeverjük a tejszínt, ízlés szerint édesítjük, illetve az alma párolólevével is felengedjük. Kis kockákra vágott eperrel és joghurtgaluskákkal kínáljuk, citromfűvel díszítjük.

Megjegyzés: Ha szeretnénk, teljesen simára is dolgozhatjuk a levest. Joghurt helyett tejszínhabgaluskákkal is kínálhatjuk.

Bejegyezte: sedith dátum: 23:02 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Bejegyezte: sedith dátum: 10:37 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Gyermekekkel talán így könnyebben meg lehet etetni a zöldségeket is...

Zöldségvonat mártogatóssal

Hozzávalók: 4-5 színes húsú kaliforniai vagy más paprika, sárgarépa, karalábé, uborka, retek, paradicsom vagy más, tetszés szerinti zöldségek;
a mártogatóshoz: 10-15 dkg tehéntúró, néhány evőkanál joghurt, só, citromlé, petrezselyemzöld, 1-2 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A paprikáknak levágjuk felső harmadát, majd óvatosan kivájjuk a belsejüket. Sárgarépát, retket, uborkát nem túl vékony karikákra vágunk, és fogpiszkálóval a paprikákhoz illesztjük kerék gyanánt. A többi zöldséget meghámozzuk, kis hasábokra vágjuk és beleállítjuk a kivájt paprikákba. Ezután a paprikákat sorban egymás mögé állítjuk, mint a vonatok vagonjait. A mártogatóshoz a túrót simára keverjük, joghurttal tetszés szerint lazítjuk, és sóval, citromlével és finomra aprított petrezselyemzölddel ízesítjük. Végül elkeverjük az olívaolajjal is.

2017. május 14., vasárnap

Diós-levendulás tortácskák citrommázzal

Bejegyezte: sedith dátum: 17:55 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Egy másik, diszkréten levendulás sütemény. Nagyon finom volt.

Diós-levendulás tortácskák citrommázzal

Hozzávalók a tésztához: 5 tojás, 1 csipet só, 5 csapott evőkanál cukor, 7 evőkanál liszt, 10 dkg nem túl finomra őrölt dióbél, ½ teáskanál sütőpor, 1 csapott evőkanál morzsolt levendulavirág;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, porcukor ízlés szerint;
a mázhoz: 10 dkg porcukor, 4 evőkanál citromlé, esetleg pici ételfesték, kevés levendulavirág.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval meg cukorral, majd óvatosan kavarva rendre beledolgozzuk a tojássárgáját, a sütőporos lisztet, a dióbelet meg a levendulát. Sütőpapíros tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, 6-7 cm-es fánkszaggatóval köröket szúrunk ki belőle. A krémhez a habtejszínt keményre verjük 1-2 evőkanál porcukorral, majd simára dolgozzuk a mascarponéval. Két-két köröcskét bőven megtöltünk krémmel, és letakarva hagyjuk néhány órát összeérni. Ezután a máz hozzávalóit simára keverjük, rácsorgatjuk a tortácskákra, megszórjuk kevés levendulavirággal és tálaljuk. Citromfűvel is díszíthetjük. 

2017. május 12., péntek

Citromos-levendulás keksz

Bejegyezte: sedith dátum: 8:32 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Már régóta belebolondultam a levendulába. Készítettem már levendulával bolondított lekvárokat,illetve tavaly levendulaszörpöt, de egyéb ételekbe még nem raktam bele. Egészen mostanig. Nagyon érdekes ízvilágot lehet nyerni általa, aki kóstolta pl. ezt a kekszet, vagy a tortácskákat, azt mondta: "érzem, hogy valami finom, érdekes, pikáns (nem csípős) íze van, de nem tudnám megmondani, hogy mi az".  Aminek nagyon örültem, mert azt jelentette, hogy sikerült nagyon jól eltalálni az ízesítés arányát, és nem levendulás szappant készítettem. :P :D Jöjjön először ez a finom, porhanyós kekszecske:

Citromos-levendulás keksz

Hozzávalók (kb. 50 darabhoz): 30 dkg liszt, 20 dkg puha vaj, 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 csapott evőkanál morzsolt levendulavirág, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só.

Elkészítése: A hozzávalókat késes robotgépbe tesszük, és sima masszává dolgozzuk. Az elkészült, eléggé puha tésztából diónál valamivel kisebb golyókat formázunk, sütőpapíros tepsire helyezzük, és 160 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Robotgép híján a vajat kikavarjuk a cukorral, majd beleforgatjuk az összevegyített száraz hozzávalókat. A további eljárás ugyanaz.

2017. május 9., kedd

Krumplikrémleves

Bejegyezte: sedith dátum: 21:32 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Na, ez nagyon ízlett a férjemnek is. Hát hogyne, hiszen sznte olyan volt, mintha krumplipürét evett volna, az pedig a kedvence. :)

Krumplikrémleves csirkegombóccal

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg krumpli, 1 petrezselyemgyökér, 1 darabka zeller, 1 csokor újhagyma fehér része, 5 dkg vaj, 1-2 dl tej, só, metélőhagyma vagy újhagymaszár; 
a gombóchoz: 30 dkg darált csirkehús, 1 szelet áztatott, kifacsart kenyér, 2-3 cikk zúzott fokhagyma, 1 tojássárgája, só, bors, olaj.

Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, és annyi vízben, amennyi éppen ellepi, fedő alatt vajpuhára főzzük. Leszűrjük, krumplinyomóval azonnal összetörjük, majd a vajjal simára keverjük. Habverővel folytonosan kavargatva beledolgozzuk a tejet is, majd tetszés szerint hígítjuk a leszűrt főzőlével. Ha szeretnénk, újra fel is forralhatjuk, de nem muszáj. A gombóchoz a hozzávalókat összedolgozzuk, majd apró golyókat formálunk belőle, és forró olajban pirosra sütjük. A krumplikrémlevessel tálaljuk, bőven megszórva metélőhagymával vagy az újhagyma felaprított szárával.

2017. május 4., csütörtök

Polentapizza

Bejegyezte: sedith dátum: 23:24 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Most fedeztem fel, hogy ez a receptem még nem került fel a blogra. Ízlett a családnak, de azt mondták, ha pizzára vágynak, akkor inkább igazit kérnek. :D De az utolsó morzsáig is elfogyott, szóval.... :)

Pizza di polenta, avagy polentapizza

Hozzávalók 3-4 személyre: 1 liter víz, 25 dkg kukoricadara, 1,5 teáskanál só, 1 evőkanál vaj, 1 teáskanál szárított oregánó;
a feltéthez: 2  dl házi paradicsomszósz vagy ketchup, 15-20 dkg sonka, 15 dkg friss mozzarella, 2 paradicsom, csípős paprika, olajbogyó, 5 dkg reszelt parmezán, 1 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A polentához a vizet fölforraljuk, magsózzuk, beleszórjuk az oregánót, majd folytonos kavarás közben beleszórjuk a kukoricadarát. Addig főzzük kavargatva, míg a massza be nem sűrűsödik. Ekkor belekeverjük a vajat is, majd egy olívaolajjal vékonyan megkent kb. 30 cm átmérőjű formába öntjük. Kanállal elsimítjuk úgy, hogy a polentának egy kis pereme keletkezzen, és félretesszük, míg hűl egy keveset, illetve megkeményszik. Rákenjük a paradicsomszószt, rászórjuk a csíkokra vágott sonkát meg a kis kockákra vágott mozzarellát, kirakjuk az olajbogyóval és a karikára vágott paradicsommal meg csípős paprikával, rászórjuk a parmezánt, és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Szeletekre vágva kínáljuk a hagyományos pizzához hasonlóan.

Fűszeres csirkecomb mazsolás rizzsel, joghurtos öntettel

Bejegyezte: sedith dátum: 9:22 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Kicsit keleties ízvilág egy kicsi itthoni ízzel keveredve. :)

Fűszeres csirkecomb mazsolás rizzsel, joghurtos öntettel

Hozzávalók 4 személyre: 4 egész csirkecomb, kevés olívaolaj;
a fűszerkeverékhez: 2 teáskanál só, 1 teáskanál szemes bors, 1/2 - 1/2 teáskanál pirospaprika, kurkuma, köménymag, koriandermag és fokhagymapor;
a körethez: 20 dkg rizs, olívaolaj, maradék fűszerkeverék, 10 dkg mazsola, só;
az öntethez: 2-3 dl joghurt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2-3 cikk fokhagyma vagy zöld fokhagymaszár, 2 paradicsom apróra vágva, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A fűszerkeverék szemes fűszereit mozsárban megtörjük, majd összevegyítjük a többi hozzávalóval. A konyhakész csirkecombokat megszórjuk a fűszerkeverékkel, majd tálba tesszük, és  kevé olívaolajat locsolunk rá. Hagyjuk pácolódni egy-két órát, vagy egész éjszakát. Ezután a combokat hőálló edénybe fektetjük, kevés olajat locsolunk még rá, és lefedve 200 fokos sütőben sütjük 30-35 percig. Ezután levesszük a fedelet, és 5-10 perc alatt a combokat szép pirosra sütjük. Ezalatt kevés olívaolajban fehéredésig pirítjuk a rizst, felöntjük 2-2,5-szeres vízzel, megfűszerezzük némi maradék fűszerkeverékkel, és kavarás nélkül készre fúzzük. Amikor a rizs majdnem kész, beletesszük a mazsolát is, végül pedig óvatosan összekavarjuk. Az öntet hozzávalóit eldolgozzuk, ízlés szerint fűszerezzük, majd a hús és a rizs mellé kínáljuk.

2017. május 2., kedd

Rusztikus eperkrémleves hidegen

Bejegyezte: sedith dátum: 10:58 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Ez az az eset, amikor krémlevest ennél, de nincs hozzá eszközöd. És ha akarod, úgyis megoldod. :) 
Isteni ízű leves!

Rusztikus eperkrémleves hidegen

Hozzávalók 4 személyre: 35 dkg alma, 60 dkg eper, 2 dl tejszín, 1 citrom, cukor, 1 csipet só; továbbá: néhány szem eper, néhány evőkanál görög joghurt, citromfű.

Elkészítése: A meghámozott, magtalanított almát kevés fővő vízbe dobjuk, rálocsoljuk a citrom levét, hozzáadunk 1 csipet sót, és néhány perc alatt puhára pároljuk. Levét leszűrjük, a gyümölcsöt jól összetörjük, illetve kézi habverővel kikeverjük, majd hagyjuk kihűlni. Az epret jól megmossuk, szárát lecsipkedjük, majd villával összetörjük, vagy turmixgéppel darabosra dolgozzuk. Habverővel belekeverjük a tejszínt, ízlés szerint édesítjük, illetve az alma párolólevével is felengedjük. Kis kockákra vágott eperrel és joghurtgaluskákkal kínáljuk, citromfűvel díszítjük.

Megjegyzés: Ha szeretnénk, teljesen simára is dolgozhatjuk a levest. Joghurt helyett tejszínhabgaluskákkal is kínálhatjuk.
Related Posts with Thumbnails