2017. május 23., kedd

Virslis-sajtos kenyér, azaz bástyakenyér

Szintén nagy kedvence lehet ez a gyerekeknek. 

Virslis-sajtos kenyér

Hozzávalók 2 „virághoz”, a tésztához: 60 dkg liszt, 5 g szárított élesztő, 1 csapott evőkanál só, 3 evőkanál olívaolaj, 4,2 dl tej vagy víz;
továbbá: 15-20 dkg reszelt sajt, 7 szál virsli, mustár, 1 tojássárgája, 1-2 evőkanál tej.

Elkészítése:  A tészta hozzávalóiból egynemű tésztát gyúrunk, majd letakarva, langyos helyen hagyjuk duplára kelni. Miután a tészta megkelt, kétfelé osztjuk, majd mindkét felet 7-7 egyenlő részre vágjuk. A részecskéket téglalapokká nyújtjuk, majd háromba hajtjuk, és sodrófával kissé megnyomkodjuk (fotó: fázis 1). Ezután a tészta egyik oldalát kb. kisujjnyi távolságonként bevagdossuk (fotó: fázis 2). Vékonyan megkenjük mustárral, megszórjuk reszelt sajttal, ráhelyezünk egy fél virslit (fotó: fázis 3), és szorosan feltekerjük. A tekercseket, bevagdosott felükkel felfelé sütőpapírral bélelt 18-20 cm átmérőjű formába helyezzük, és hagyjuk kelni még kb. 20-25 percig. Az egészet megismételjük a másik tésztarésszel is. Miután újrakelt, lekenjük tejjel elkevert tojássárgájával, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük. Ha időnap előtt pirulna, a hőt csökkenthetjük 170 fokra, és a kenyérkét letakarhatjuk sütőpapírral.

EK - 2017/6

Pâine cu cremvurști și cașcaval

Ingrediente pentru aluat: 600 g făină albă, 5 g drojdie uscată, 1 lingură rasă sare, 3 linguri ulei de măsline, 420 ml lapte sau apă călduță;
alte ingrediente: 150-200 g cașcaval răzuit, 7 cremvurști, muștar, 1 gălbenuș de ou, 1-2 linguri lapte.

Prepararea: Ingredientele aluatului se frământă până ce se obține un aluat omogen și fin, după care se acoperă și se lasă la dospit într-un loc călduț. Când aluatul și-a dublat volumul, se împarte în două iar fiecare se mai împarte în câte 7 bucăți. Aceste bucăți se întind în dreptunghiuri, se împăturesc în 3 și se apasă puțin cu sucitorul (faza 1). Una din marginile aluatului se crestează la distanțe de cca. 1 deget (faza 2). Se unge aluatul cu puțin muștar, se presară cașcaval răzuit, se așază o jumătate de cremvurști (faza 3) și se rulează strâns. Se procedează la fel cu fiecare bucată de aluat. Rulourile rezultate se pun cu partea crestată în sus într-o formă rotundă tapetată cu hârtie de copt (7 rulouri la 1 pâine), și se mai lasă la dospit 20-25 minute. Se ung apoi cu gălbenuș amestecat cu lapte și se coc la 180 grade în cca. 20-25 minute. Dacă pâinile se rumenesc prea devreme, se scade temperatura la 170 grade iar pâinile se acoperă cu hârtie de copt.

Observație: Din cantitatea de mai sus ies 2 pâini.

BA - 2019/2.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails