2017. július 6., csütörtök

Brokkolis-húsos palacsintagombócok

A palacsinta bármilyen formában finom, akár édesen, akár sósan, akár egyszerűen, lekvárral vagy sajttal, akár valamilyen komplexebb krémmel, öntettel. Van, amikor gyorsan lezavarjuk, máskor meg rászánjuk az időt. Nos, az alábbi recept is egy picivel időigényesebb az egyszerű lekváros palacsintánál, de a végeredmény igazán megéri.

Brokkolis-húsos palacsintagombócok

Hozzávalók 4-5 személyre: 15 dkg liszt, késhegynyi só, ½ mokkáskanál sütőpor, 2 tojás, kb. 5 dl tej, kevés olaj;
a töltelékhez: 40 dkg darált hús, 1 hagyma, 1 kisebb kápia paprika, 1 teáskanál pirospaprika, 50 dkg brokkoli, 1 tojás, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa vagy zabpehely, só, bors, 2 teáskanál szárított oregánó, bor (elhagyható);
a mártáshoz: 7 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 5 dl tej, 10 + 5 dkg sajt, 2 evőkanál tejföl vagy joghurt, só, fehér bors, 1 teáskanál szerecsendió.

Elkészítése:  A palacsinta hozzávalóiból sima tésztát keverünk (legegyszerűbb a konyhai robot segítségével), majd enyhén olajozott serpenyőben 8-10 palacsintát sütünk belőle. A mártáshoz a vajból és a lisztből fehér rántást készítünk, felöntjük a hideg tejjel, belekeverjük a tejfölt, és állandóan keverve jól kiforraljuk. Sóval, fehérborssal és szerecsendióval ízesítjük, valamint belekavarjuk a lereszelt 10 dkg sajtot. A töltelékhez megdinszteljük a finomra aprított hagymát, majd hozzáadjuk az apró kockákra vágott paprikát is. Beletesszük a darált húst, és állandóan kavargatva fehéredésig pirítjuk. Rászórjuk a pirospaprikát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd egy-egy kevés vizet vagy bort öntve alá, lefedve készre pároljuk, illetve végül zsírjára sütjük. A brokkolit sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük, majd összeaprítjuk. A brokkolit összevegyítjük a húsraguval, hozzáadjuk a tojást, az oregánót meg a morzsát vagy zabpelyhet, és összekeverjük. Ha szükséges, utánaízesítünk. A palacsintákat megtöltjük a töltelékkel, és nagyjából kerekre formázzuk őket. A mártást hőálló edénybe simítjuk (néhány kanálnyit meghagyunk belőle), belehelyezzük a palacsintagombócokat, a meghagyott mártást rákenjük a gombócok tetejére, és 20-25 percre a 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Végül a palacsintákra szórjuk a lereszelt többi sajtot, és még náhány percre visszatoljuk a sütőbe, hogy ráolvadjon. 

PAL - 2017

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails