2017. október 26., csütörtök

Gyümölcsös-magvas tejbegríz

Nem is annyira recept, mint amennyire csak egy klassz ötlet, hogy mit adjunk reggelire az iskolába induló gyerekeknek. Egy adag iylenből elegendő energiát, tápanyagot és vitamint vesznek fel néhány órára. Szoktam zabpehellyel vagy kölessel is helyettesíteni. Gyümölcsként pedig az éppen aktuális gyömölcsöket használjuk.

Gyümölcsös-magvas tejbegríz

Hozzávalók 2 személyre: 6 dl tej, 6 csapott evőkanál búzadara, 2 csapott evőkanál cukor (vagy más édesítő – méz, xilit stb.), 1 csipet só, gyümölcsök, magvak tetszés szerint.

Elkészítése: A tejet fölforraljuk, beletesszük a sót meg a cukrot, és állandó kavarás mellett beleszórjuk a búzadarát. 1-2 percig főzzük, vagy amíg besűrűsödik (de még folyékony, önthető), majd 2 öblös tálkába öntjük. A gyümölcsöket megmossuk, ha szükséges, feldaraboljuk, majd a magvakkal együtt rászórjuk a tejbegríz tetejére. Ha minél változatosabb színű „feltétet” használunk, a gyerekeknek annál kívánatosabb lesz. Gyümölcs helyett befőttet vagy lekvárt is használhatunk attól függően, hogy mikor minek van a szezonja.

Megjegyzés: Búzadara helyett zabpelyhet vagy kölest is használhatunk, mindkettőből finom kását főzhetünk, és azzal kínáljuk, ami éppen van. 

KT - 2017/9.

0 megjegyzés:

2017. október 26., csütörtök

Gyümölcsös-magvas tejbegríz

Bejegyezte: sedith dátum: 22:39

0 megjegyzés on "Gyümölcsös-magvas tejbegríz"

Related Posts with Thumbnails