2017. december 10., vasárnap

Mogyorós csokoládétrüffel

Karácsonyra ajánlok ismét egy nagyon finom édességet, ezúttal egy bonbont. Ez azok számára is nagyon finom lehet, akik amúgy nincsenek túlságosan oda a csokoládéért (mint én is). A munka sem sok vele, a várakozási (hűlési, fagysztási) időket azonban türelmesen ki kell várni. 

Mogyorós csokoládétrüffel  

Hozzávalók (18-20 darabhoz): 25 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 2 dl tejszín, 10 dkg fehér csokoládé, 18-20 egész szem + kb. 5 dkg erdei mogyoró, 1-2 evőkanál cukor.

Elkészítése:  Az étcsokoládét összetördeljük, ráöntjük a tejszínt, és vízgőz fölött összeolvasztjuk. Simára kavarjuk, hagyjuk kihűlni, majd néhány órára hűtőbe tesszük, hogy jól megdermedjen. Az egész mogyorószemeket száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk, majd rászórjuk a cukrot, hagyjuk megkaramellizálódni, és az edényt erre-arra mozgatjuk, hogy a karamell bevonja a mogyorószemeket. Deszkára borítjuk, és miután kézmelegre hűlt, a szemeket szétszedjük, hogy ne ragadjanak egymáshoz. Ezután teáskanálnyi adagokat veszünk a megdermedt csokoládéganázsból, egy-egy karamelles mogyorót szúrunk a közepébe, majd kesztyűs vagy állandóan hideg vízbe mártott kézzel szép golyókat formázunk. Fagyasztóba tesszük, hogy jól megdermedjenek. Ezután a bonbonokat rácsra helyezzük, mindegyikre csorgatunk 1-1 teáskanálnyi olvasztott fehér csokoládét, illetve megszórjuk az 5 dkg megpörkölt, és késsel durvára darabolt mogyoróval. Hűtőben tároljuk, hogy ne puhuljanak meg. 

ADV+KAR/2017.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails