2017. február 26., vasárnap

Szederkupola

Ez még mindig a "Használjuk fel azt ami van" nevű projekt része. És lekvár szinte mindenkinél van a kamrában! Most a tavalyi szederlekvárból használtam fel egy üveggel. A lekvárt én főztem, a szeder a kertünkben termett, és fruktózzal van(volt) édesítve nem túl édesre. 

Szederkupola

Hozzávalók 4 személyre: 1 kis üveg szederlekvár (25-30 dkg), 4 dl habtejszín, 1-2 evőkanál porcukor, 12 g zselatinpor, 30 ml víz.
a tálaláshoz: nagyon kevés tejszínhab, néhány szem fagyasztott szeder, citromfűlevél.

Elkészítése: A zselatint beáztatjuk a vízbe, és félretesszük. A habtejszínt keményre verjük a porcukorral. A zselatint felmelegítjük, elvegyítjük 2 evőkanál tejszínhabbal, majd a lekvárral felváltva lazán beleforgatjuk a többi tejszínhabba. Fóliával bélelt kelyhekbe vagy formákba adagoljuk, és hűtőben hagyjuk megdermedni. Tálalás előtt a szederkrémet tányérokra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és tejszínhabbal, szederszemmel, ileltve citromfűvel díszítjük.

Megjegyzés: Ha nem szeretnénk fóliát használni, hogy a kupolák felülete szép sima maradjon, akkor a krémet vízzel kiöblített formákba adagoljuk. Tálalás előtt a formákat forró vízbe merítjük néhány másodpercre, és utána borítjuk a tányérkákra. 

2017. február 23., csütörtök

Sóskás paradicsomleves

  • Lassan, de biztosan mégiscsak melegszik az idő. S a hosszú, kemény tél után már jólesnek a kissé tavasziasabb ételek, finomságok. A fagyasztó még rejteget kincseket, érdemes néha kutakodni benne. Ezúttal egy adag sóska "akadt horogra", és egy finom paradicsomlevesben lelt dicső halálra. De méltó halál volt, igazolom. :) 

  • Sóskás paradicsomleves

    Hozzávalók 4-5 személyre: 2 púpozott evőkanál liszt, 5-6 evőkanál olaj, 1 liter paradicsomlé, 2 evőkanál házi paradicsomsűrítmény, 10-15 dkg főtt rizs, 20 dkg friss vagy fagyasztott sóska, 1 marék friss bazsalikomlevél, személyenként 1-1 főtt tojás, só, cukor.

    Elkészítése:  Az olajon habzásig melegítjük a lisztet, majd felöntjük 3 dl paradicsomlével. Simára kavarjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt, eldolgozzuk, és hozzáadjuk a többi paradicsomlevet is. Felforraljuk, és attól függően mennyire sűrűsödik be, tetszés szerint vízzel hígítjuk tovább. Hozzáadjuk a főtt rizst, ezzel is hagyjuk felforrni, végül pedig belekeverjük a csíkokra vágott sóskát meg a finomra aprított bazsalikomot, és félrevesszük a lángról. Sóval és cukorral tetszés szerint ízesítjük. Szeletelt főtt tojással kínáljuk.

    Megjegyzés: A paradicsomsűrítmény elhagyható, főleg az intenzívebb szín érdekében tehető bele. A sózással óvatosak legyünk, különösen, ha az eltett paradicsomlevünk is sós. Paradicsomlé helyett esetleg összeturmixolt paradicsomkonzervet is használhatunk, illetve nyáron friss, hámozott paradicsommal is készíthető. 
  • KT - 2017/3
  • BA - 2017/4

2017. február 21., kedd

Barackzselé joghurtkrémmel

Sokszor nem is gondolnánk, hogy milyen egyszerűen elkészíthetünk egy-egy finomságot, és szinte hihetetlen hogy alig néhány hozzávalóból is mennyei ízeket és csodás látványt varázsolhatunk. Ilyen ez az alábbi desszert is, amihez egy barackbefőttet és némi görög joghurtot használtam. A többi hozzávaló már csupán apróság volt hozzá. :)

Barackzselé joghurtkrémmel

Hozzávalók 4 személyre a zseléhez: 1 nagy üveg barackbefőtt levével együtt (kb. 50 dkg mindenestől), 1-2 evőkanál xilit vagy fruktóz (cukor), 1 citrom leve, 10 g zselatinpor, víz;
a krémhez: kb. 40 dkg joghurt, 2 evőkanál fruktóz (3 evőkanál cukor), 1 citrom leve;
a díszítéshez: citromfűlevél.

Elkészítése: A befőttet leszűrjük, a levét pedig kiegészítjük annyi vízzel, hogy 5 dl folyadékunk legyen. A zselatinport beáztatjuk kb. 1,5 dl-be ebbőla  folyadékból, és néhány percig állni hagyjuk. A maradék lében feloldjuk a cukrot, illetve kis darabokra vágjuk a barackot (egy fél barackot félreteszünk a díszítéshez). A beáztatott zselatint felmelegítjük, majd összevegyítjük a többi folyadékkal, a barackkal, valamint a citromlével. Csinos poharakba vagy kelyhekbe adagoljuk, és hidegben hagyjuk megdermedni. A krémet tálalás előtt készítjük el. A joghurtot simára keverjük az édesítővel meg a citromlével, és a zselére kanalazzuk. A félretett barackot vékonyan felszeleteljük, és a poharak tetejére tesszük. Citromfűvel is díszítjük.

Megjegyzés: Hogy a zselé ilyen érdekesen álljon a pohárban, csupán annyit kell tenni, hogy miután a barackos keveréket poharakba adagoltuk, a poharakat kissé megdöntve megtámasszuk, és a zselé így dermed meg. Miután a poharakat megdöntöttük, egy kiskanállal igazítsuk meg benne a barackdarabokat is, hogy a felső részébe ne csak lé kerüljön, hanem gyümölcs is.
KT - 2017/3

2017. február 20., hétfő

Zöldségkrémleves spenótgombóccal

Bár inkább kínaikel-krémleves, csak hogy elkerüljem ezt a sok k betűt-hangot egyszerűsítettem az elnevezésén. A lányaim szerint a best ever krémleves kategóriába tartozik, és ezután sűrűn kérték étlapra. Férjem szerint finom volt, bár ő csak rezignáltan fogadta és fogyasztotta, mint amúgy a krémleveseket általában szokta. :) Szerintem meg.... inkább a lányok táborát erősítem... ;) Spenótgombóc helyett bármilyen más levesbetéttel működik, egyszerű pirított kenyérkockával is ugyanolyan finom és laktató lehet. 

Zöldségkrémleves spenótgombóccal

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 hagyma, 10 dkg zellergumó, 60 dkg krumpli, ½ fej kínai kel, 3-4 cikk fokhagyma, 2 dl tejszín, olaj, só, szerecsendió, durvára tört zöld bors, esetleg csilipehely; 
a gombóchoz: 15 dkg száraz kenyér, 2 tojásfehérje (vagy 1 egész tojás), 25 dkg friss spenót, 5-6 cikk fokhagyma, 4 dkg vaj, 5 evőkanál zabpehely vagy zsemlemorzsa, só, bors, 1 evőkanál olaj.

Elkészítése: A gombóchoz a kenyeret hideg vízbe áztatjuk. A spenótot forrásban lévő vízbe dobjuk, 1 percig főzzük, majd leszűrjük. Késes aprítóba tesszük a kifacsart kenyeret, a kissé összevágott spenótot meg a többi hozzávalót, és krémesre dolgozzuk. Puha, de jól formázható masszát kapunk, amit legalább 15 percig állni hagyunk, majd gombócokká formázva sós vízben 1-2 perc alatt kifőzünk. Meglocsoljuk 1 evőkanál olajjal, és tálalásig melegen tartjuk. A leveshez kevés felforrósított olajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rádobjuk az egészben hagyott fokhagymát, a nagyobb kockákra vágott krumplit és a kis kockákra vágott zellert. 2-3 percig folyamatosan kavargatva együtt dinszteljük, majd felöntjük 3 dl vízzel. Miután felforrt, hozzáadjuk a csíkokra vágott kínai kelt, összekeverjük, és kipótoljuk annyi vízzel, amennyi csak épp szűken elfedi. Enyhén megsózzuk, és lefedve 10-15 perc alatt puhára pároljuk. A lé nagyját ezután leszűrjük, a zöldséget pedig blenderben vagy botmixerrel simára tudmixoljuk. Ezután visszaöntjük az edénybe, lángra helyezzük, és folytonosan kavargatva beledolgozzuk a tejszínt. A leszűrt lével tetszés szerint hígítjuk (én az összeset fölhasználtam), majd jól összeforrósítjuk, de már nem forraljuk. Utánasózunk, ½ mokkáskanálnyi szerecsendióval ízesítjük, és félreveszsük a lángról. Tálaláskor minden tányérba gombócot rakunk, megszórjuk 1 csipetnyi tört zöld borssal, illetve tetszés szerint akár csilipehellyel is.

Megjegyzés: Ha nem szeretnénk időveszteséggel dolgozni, először elkészítjük a gombócmasszát, majd amíg áll, odatesszük a levest. Amíg a leves fő, megformázzuk és kifőzzük a gombócokat, utána már csak turmixolni kell a zöldségeket, és jöhet a tálalás. Így a levest akár 30-40 perc alatt már asztalra is tehetjük. 
KT - 2017/3

2017. február 19., vasárnap

Radnai pecsenye

Itt a harmadik recept is Á. Lőrinczy Jolán A modern háziasszony című könyvéből, nagyon finom ízű és különleges húsos étel. Annak ellenére, hogy az elkészülés során a hagymás réteg karamellizálódik és feketés lesz, a hús nincs megégve, sőt, nagyon puha, szaftos, aromás marad.

Radnai pecsenye

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 kg marhahús (lehetőleg bélszín, de nekem nem az volt), 2 hagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, kb. 20 dkg füstölt házi szalonna, 2-3 dl bor, 1 evőkanál zsír, só, bors; a körethez: 25 dkg csiperke, 1 hagyma, 30 dkg rizs, petrezselyemzöld, só, bors, olaj.

Elkészítése:  A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk sóval és borssal. A hagymát finomra reszeljük, belekeverjük a felaprított petrezselyemzöldet, sózzuk-borsozzuk, majd a pépet egyenletesen eloszlatva a hússzeletekre kenjük. Egy hőálló tálat kikenünk zsírral, belehelyezzük a húsokat megkent felükkel fölfelé, és mindegyikre 1-2 vékony szelet szalonnát fektetünk. Aláöntjük a bort, lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. másfél óra alatt készre pároljuk. (A pépes fele kissé feketés színű lesz, de nem kell megijedni, nem lesz megégve.) A körethez a rizst kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük, majd összekeverjük az időközben elkészített gombaraguval. A raguhoz a finomra aprított hagymát megdinszteljük kevés forró olajon, rádobjuk a feldarabolt gombát, és készre pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, illetve megszórjuk aprított petrezselyemzölddel.
EK - 2017/3

2017. február 17., péntek

Parajos tojás, avagy spenótos tojásrakottas

Egy újabb recept Á. Lőrinczy Kolán A moder háziasszony című könyvéből. Ezt a receptet módosítottam a leginkább, hiszen tettem még hozzá egyéb hozzávalót is, de lényegében azért nem módosult, csak laktatóbb lett. Próbáljátok ki így vagy úgy (a recept végén írom, hogy mit módosítottam), győződjetek meg róla. 

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg spenót, 2 dkg vaj, 3-4 cikk fokhagyma, 7-8 főtt tojás, 15-20 dkg sonka, 4 szelet ujjnyi vastag kenyér, 2-3 evőkanál olívaolaj, 5 dkg reszelt parmezán vagy más sajt; a szószhoz: 2 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 3 dl hideg tej, kb. 1,5 dl joghurt vagy tejföl, 3 cikk zúzott fokhagyma, só, bors.

Elkészítése: A kenyérszeleteket felkockázzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és 220 fokos sütőben 10 perc alatt ropogósra sütjük. A megmosott spenótot rádobjuk a felforrósított vajra, és folyamatosan kevergetve csupán addig pároljuk, amíg össze nem esik. Megsózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és elkeverjük. A mártáshoz felforrósítjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, felöntjük a hideg tejjel, és simára dolgozzuk. Jól kiforraljuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, és félretesszük. Hőálló tálba terítjük a pirított kenyérkockát, eloszlatjuk rajta a párolt spenótot, megszórjuk a kis kockákra vágott sonkával, majd befedjük a szeletekre vágott főtt tojással. Végül ráöntjük a mártást, megszórjuk a sajttal, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt összesütjük. Bármilyen salátával vagy savanyúsággal kínálhatjuk.

Megjegyzés: A receptben eredetileg nem volt sonka és pirított kenyér, ezeket én adtam hozzá, hogy a fogás laktatóbb legyen, és elegendő legyen a családomnak vacsorára. Az étel jellegét azonban nem változtatták meg a plusz hozzávalók, csupán tartalmasabbá tették. 

EK - 2017/3

2017. február 16., csütörtök

Töpörtyűs pástétom

Hát, februárban úgy lemaradtam, mint a borravaló. Hiába, na, a feladatok: feladatok, némelyikük szemernyi halasztást sem bír, úgyhogy örülök, hogy legalább a köteezőekkel nem vagyok nagyonelmaradva. :) Jöjjön most egy nagyon finom házilag elkészíthető töpörtyűkrém, ami ideális mind reggelire, tízóraira vagy uzsonnára, mind pedig vacsorára. A recept Á. Lőrinczy Jolán A modern háziasszony 1968-as, második kiadásából való, a hozzávalók ugyanazok, csupán az arányokon változtattam egy kicsit, de még így is nagyon sok személyre volt elegendő.

Töpörtyűs pástétom

Hozzávalók 5-6 személyre: 25 dkg töpörtyű, 4 főtt tojás, 1 kisebb hagyma, néhány szál petrezselyemzöld, 8-10 bazsalikomlevél, 1-1 teáskanál pirospaprika és reszelt citromhéj, 1-1 késhegynyi őrölt kömény, gyömbérpor és szerecsendió, só, bors, citromlé.

Elkészítése: A töpörtyűt átdaráljuk, majd robotgépben pépesre dolgozzuk a meghámozott főtt tojással és a feldarabolt hagymával együtt. Hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet meg a fűszereket, és még néhányszor összeturmixoljuk. Sóval, borssal és citromlével tetszés szerint ízesítjük. Robotgép híján a hozzávalókat húsdarálón kétszer ledaráljuk, majd fűszerezzük, és jó habosra kavarjuk. Savanyú uborkával és főtt tojással díszítjük. További zöldségeket is kínálhatunk mellé.

EK - 2017/3

2017. február 8., szerda

Tejszínhabos kelt rólók málnával

Már régen megígértem lányaimnak, hogy készítek egyszer finom habos rólót nekik. Készülhetett volna leveles tésztából is, úgy gyorsabb lett volna, de megadtam a módját, és finom édes kelt tésztából csináltam. A tejszínhab mellett a finom édes kerti málna (ami a mi kertünkben termett, és lefagyasztottam) már csak feltette az egészre a koronát. Készülhet úgy is, hogy a málnát pürésítjük, és összekeverjük a tejszínhabbal.

Tejszínhabos kelt rólók málnával

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 6 g szárított élesztő, 10-12 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1 tojás, 2 tojássárgája, 5 dkg puha vaj, 1 citrom reszelt héja, késhegynyi só, 1,5-2 dl langyos tej; a töltelékhez: 8 dl habtejszín, 2 tasak habfixáló, 2 evőkanál porcukor, 3 tasak vaníliás cukor (vagy 4 evőkanál porcukor és 1 evőkanál vaníliakivonat), 20-25 dkg málna, kevés porcukor.

Elkészítése: A lisztet elvegyítjük az élesztővel, a cukorral, a vaníliás cukorral meg a sóval, majd hozzáadjuk a tojást és a tojássárgáját, a citromhéjat, a vajat, illetve kb. 1,5 dl langyos tejet. További tejet szükség szerint adunk hozzá. Összegyúrjuk, jól megdagasztjuk – puha, de formáját jól megtartó tésztát kell kapnunk –, majd letakarva kétszeresére kelesztjük. Miután megkelt, enyhén lisztezett felületen kissé átgyúrjuk. Ezután kisujjnyi vastag lappá nyújtjuk, ujjnyi vastag csíkokra vágjuk, majd rátekerjük a habróló formákra. Végeiket behajtjuk a tészta alá. 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután kivettük, hagyjuk egy picit hűlni, majd a tekercseket óvatosan lefejtjük a formákról. A jól behűtött habtejszínt keményre verjük a porcukorral, a vaníliás cukorral meg a habfixálóval, habzsákba töltjük, és felhasználásig hidegben tartjuk. Miután a rólók kihűltek, a belsejükbe 3-4 szem málnát teszünk, majd az üreget megtöltjük tejszínhabbal. A végekre is málnaszemeket helyezünk. Állni hagyjuk egy keveset, hogy a tészta kissé átpuhuljon a tejszínhab nedvességétől, majd porcukorral finoman megszórva kínáljuk.

EK - 2017/4

2017. február 26., vasárnap

Szederkupola

Bejegyezte: sedith dátum: 9:12 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Bejegyezte: sedith dátum: 21:25 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
  • Lassan, de biztosan mégiscsak melegszik az idő. S a hosszú, kemény tél után már jólesnek a kissé tavasziasabb ételek, finomságok. A fagyasztó még rejteget kincseket, érdemes néha kutakodni benne. Ezúttal egy adag sóska "akadt horogra", és egy finom paradicsomlevesben lelt dicső halálra. De méltó halál volt, igazolom. :) 

  • Sóskás paradicsomleves

    Hozzávalók 4-5 személyre: 2 púpozott evőkanál liszt, 5-6 evőkanál olaj, 1 liter paradicsomlé, 2 evőkanál házi paradicsomsűrítmény, 10-15 dkg főtt rizs, 20 dkg friss vagy fagyasztott sóska, 1 marék friss bazsalikomlevél, személyenként 1-1 főtt tojás, só, cukor.

    Elkészítése:  Az olajon habzásig melegítjük a lisztet, majd felöntjük 3 dl paradicsomlével. Simára kavarjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt, eldolgozzuk, és hozzáadjuk a többi paradicsomlevet is. Felforraljuk, és attól függően mennyire sűrűsödik be, tetszés szerint vízzel hígítjuk tovább. Hozzáadjuk a főtt rizst, ezzel is hagyjuk felforrni, végül pedig belekeverjük a csíkokra vágott sóskát meg a finomra aprított bazsalikomot, és félrevesszük a lángról. Sóval és cukorral tetszés szerint ízesítjük. Szeletelt főtt tojással kínáljuk.

    Megjegyzés: A paradicsomsűrítmény elhagyható, főleg az intenzívebb szín érdekében tehető bele. A sózással óvatosak legyünk, különösen, ha az eltett paradicsomlevünk is sós. Paradicsomlé helyett esetleg összeturmixolt paradicsomkonzervet is használhatunk, illetve nyáron friss, hámozott paradicsommal is készíthető. 
  • KT - 2017/3
  • BA - 2017/4

2017. február 21., kedd

Barackzselé joghurtkrémmel

Bejegyezte: sedith dátum: 21:57 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Sokszor nem is gondolnánk, hogy milyen egyszerűen elkészíthetünk egy-egy finomságot, és szinte hihetetlen hogy alig néhány hozzávalóból is mennyei ízeket és csodás látványt varázsolhatunk. Ilyen ez az alábbi desszert is, amihez egy barackbefőttet és némi görög joghurtot használtam. A többi hozzávaló már csupán apróság volt hozzá. :)

Barackzselé joghurtkrémmel

Hozzávalók 4 személyre a zseléhez: 1 nagy üveg barackbefőtt levével együtt (kb. 50 dkg mindenestől), 1-2 evőkanál xilit vagy fruktóz (cukor), 1 citrom leve, 10 g zselatinpor, víz;
a krémhez: kb. 40 dkg joghurt, 2 evőkanál fruktóz (3 evőkanál cukor), 1 citrom leve;
a díszítéshez: citromfűlevél.

Elkészítése: A befőttet leszűrjük, a levét pedig kiegészítjük annyi vízzel, hogy 5 dl folyadékunk legyen. A zselatinport beáztatjuk kb. 1,5 dl-be ebbőla  folyadékból, és néhány percig állni hagyjuk. A maradék lében feloldjuk a cukrot, illetve kis darabokra vágjuk a barackot (egy fél barackot félreteszünk a díszítéshez). A beáztatott zselatint felmelegítjük, majd összevegyítjük a többi folyadékkal, a barackkal, valamint a citromlével. Csinos poharakba vagy kelyhekbe adagoljuk, és hidegben hagyjuk megdermedni. A krémet tálalás előtt készítjük el. A joghurtot simára keverjük az édesítővel meg a citromlével, és a zselére kanalazzuk. A félretett barackot vékonyan felszeleteljük, és a poharak tetejére tesszük. Citromfűvel is díszítjük.

Megjegyzés: Hogy a zselé ilyen érdekesen álljon a pohárban, csupán annyit kell tenni, hogy miután a barackos keveréket poharakba adagoltuk, a poharakat kissé megdöntve megtámasszuk, és a zselé így dermed meg. Miután a poharakat megdöntöttük, egy kiskanállal igazítsuk meg benne a barackdarabokat is, hogy a felső részébe ne csak lé kerüljön, hanem gyümölcs is.
KT - 2017/3

2017. február 20., hétfő

Zöldségkrémleves spenótgombóccal

Bejegyezte: sedith dátum: 20:08 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Bár inkább kínaikel-krémleves, csak hogy elkerüljem ezt a sok k betűt-hangot egyszerűsítettem az elnevezésén. A lányaim szerint a best ever krémleves kategóriába tartozik, és ezután sűrűn kérték étlapra. Férjem szerint finom volt, bár ő csak rezignáltan fogadta és fogyasztotta, mint amúgy a krémleveseket általában szokta. :) Szerintem meg.... inkább a lányok táborát erősítem... ;) Spenótgombóc helyett bármilyen más levesbetéttel működik, egyszerű pirított kenyérkockával is ugyanolyan finom és laktató lehet. 

Zöldségkrémleves spenótgombóccal

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 hagyma, 10 dkg zellergumó, 60 dkg krumpli, ½ fej kínai kel, 3-4 cikk fokhagyma, 2 dl tejszín, olaj, só, szerecsendió, durvára tört zöld bors, esetleg csilipehely; 
a gombóchoz: 15 dkg száraz kenyér, 2 tojásfehérje (vagy 1 egész tojás), 25 dkg friss spenót, 5-6 cikk fokhagyma, 4 dkg vaj, 5 evőkanál zabpehely vagy zsemlemorzsa, só, bors, 1 evőkanál olaj.

Elkészítése: A gombóchoz a kenyeret hideg vízbe áztatjuk. A spenótot forrásban lévő vízbe dobjuk, 1 percig főzzük, majd leszűrjük. Késes aprítóba tesszük a kifacsart kenyeret, a kissé összevágott spenótot meg a többi hozzávalót, és krémesre dolgozzuk. Puha, de jól formázható masszát kapunk, amit legalább 15 percig állni hagyunk, majd gombócokká formázva sós vízben 1-2 perc alatt kifőzünk. Meglocsoljuk 1 evőkanál olajjal, és tálalásig melegen tartjuk. A leveshez kevés felforrósított olajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rádobjuk az egészben hagyott fokhagymát, a nagyobb kockákra vágott krumplit és a kis kockákra vágott zellert. 2-3 percig folyamatosan kavargatva együtt dinszteljük, majd felöntjük 3 dl vízzel. Miután felforrt, hozzáadjuk a csíkokra vágott kínai kelt, összekeverjük, és kipótoljuk annyi vízzel, amennyi csak épp szűken elfedi. Enyhén megsózzuk, és lefedve 10-15 perc alatt puhára pároljuk. A lé nagyját ezután leszűrjük, a zöldséget pedig blenderben vagy botmixerrel simára tudmixoljuk. Ezután visszaöntjük az edénybe, lángra helyezzük, és folytonosan kavargatva beledolgozzuk a tejszínt. A leszűrt lével tetszés szerint hígítjuk (én az összeset fölhasználtam), majd jól összeforrósítjuk, de már nem forraljuk. Utánasózunk, ½ mokkáskanálnyi szerecsendióval ízesítjük, és félreveszsük a lángról. Tálaláskor minden tányérba gombócot rakunk, megszórjuk 1 csipetnyi tört zöld borssal, illetve tetszés szerint akár csilipehellyel is.

Megjegyzés: Ha nem szeretnénk időveszteséggel dolgozni, először elkészítjük a gombócmasszát, majd amíg áll, odatesszük a levest. Amíg a leves fő, megformázzuk és kifőzzük a gombócokat, utána már csak turmixolni kell a zöldségeket, és jöhet a tálalás. Így a levest akár 30-40 perc alatt már asztalra is tehetjük. 
KT - 2017/3

2017. február 19., vasárnap

Radnai pecsenye

Bejegyezte: sedith dátum: 9:45 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Itt a harmadik recept is Á. Lőrinczy Jolán A modern háziasszony című könyvéből, nagyon finom ízű és különleges húsos étel. Annak ellenére, hogy az elkészülés során a hagymás réteg karamellizálódik és feketés lesz, a hús nincs megégve, sőt, nagyon puha, szaftos, aromás marad.

Radnai pecsenye

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 kg marhahús (lehetőleg bélszín, de nekem nem az volt), 2 hagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, kb. 20 dkg füstölt házi szalonna, 2-3 dl bor, 1 evőkanál zsír, só, bors; a körethez: 25 dkg csiperke, 1 hagyma, 30 dkg rizs, petrezselyemzöld, só, bors, olaj.

Elkészítése:  A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk sóval és borssal. A hagymát finomra reszeljük, belekeverjük a felaprított petrezselyemzöldet, sózzuk-borsozzuk, majd a pépet egyenletesen eloszlatva a hússzeletekre kenjük. Egy hőálló tálat kikenünk zsírral, belehelyezzük a húsokat megkent felükkel fölfelé, és mindegyikre 1-2 vékony szelet szalonnát fektetünk. Aláöntjük a bort, lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. másfél óra alatt készre pároljuk. (A pépes fele kissé feketés színű lesz, de nem kell megijedni, nem lesz megégve.) A körethez a rizst kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük, majd összekeverjük az időközben elkészített gombaraguval. A raguhoz a finomra aprított hagymát megdinszteljük kevés forró olajon, rádobjuk a feldarabolt gombát, és készre pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, illetve megszórjuk aprított petrezselyemzölddel.
EK - 2017/3

2017. február 17., péntek

Parajos tojás, avagy spenótos tojásrakottas

Bejegyezte: sedith dátum: 18:19 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Egy újabb recept Á. Lőrinczy Kolán A moder háziasszony című könyvéből. Ezt a receptet módosítottam a leginkább, hiszen tettem még hozzá egyéb hozzávalót is, de lényegében azért nem módosult, csak laktatóbb lett. Próbáljátok ki így vagy úgy (a recept végén írom, hogy mit módosítottam), győződjetek meg róla. 

Parajos tojás, avagy spenótos tojásrakottas

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg spenót, 2 dkg vaj, 3-4 cikk fokhagyma, 7-8 főtt tojás, 15-20 dkg sonka, 4 szelet ujjnyi vastag kenyér, 2-3 evőkanál olívaolaj, 5 dkg reszelt parmezán vagy más sajt; a szószhoz: 2 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 3 dl hideg tej, kb. 1,5 dl joghurt vagy tejföl, 3 cikk zúzott fokhagyma, só, bors.

Elkészítése: A kenyérszeleteket felkockázzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és 220 fokos sütőben 10 perc alatt ropogósra sütjük. A megmosott spenótot rádobjuk a felforrósított vajra, és folyamatosan kevergetve csupán addig pároljuk, amíg össze nem esik. Megsózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és elkeverjük. A mártáshoz felforrósítjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, felöntjük a hideg tejjel, és simára dolgozzuk. Jól kiforraljuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, és félretesszük. Hőálló tálba terítjük a pirított kenyérkockát, eloszlatjuk rajta a párolt spenótot, megszórjuk a kis kockákra vágott sonkával, majd befedjük a szeletekre vágott főtt tojással. Végül ráöntjük a mártást, megszórjuk a sajttal, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt összesütjük. Bármilyen salátával vagy savanyúsággal kínálhatjuk.

Megjegyzés: A receptben eredetileg nem volt sonka és pirított kenyér, ezeket én adtam hozzá, hogy a fogás laktatóbb legyen, és elegendő legyen a családomnak vacsorára. Az étel jellegét azonban nem változtatták meg a plusz hozzávalók, csupán tartalmasabbá tették. 

EK - 2017/3

2017. február 16., csütörtök

Töpörtyűs pástétom

Bejegyezte: sedith dátum: 15:11 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Hát, februárban úgy lemaradtam, mint a borravaló. Hiába, na, a feladatok: feladatok, némelyikük szemernyi halasztást sem bír, úgyhogy örülök, hogy legalább a köteezőekkel nem vagyok nagyonelmaradva. :) Jöjjön most egy nagyon finom házilag elkészíthető töpörtyűkrém, ami ideális mind reggelire, tízóraira vagy uzsonnára, mind pedig vacsorára. A recept Á. Lőrinczy Jolán A modern háziasszony 1968-as, második kiadásából való, a hozzávalók ugyanazok, csupán az arányokon változtattam egy kicsit, de még így is nagyon sok személyre volt elegendő.

Töpörtyűs pástétom

Hozzávalók 5-6 személyre: 25 dkg töpörtyű, 4 főtt tojás, 1 kisebb hagyma, néhány szál petrezselyemzöld, 8-10 bazsalikomlevél, 1-1 teáskanál pirospaprika és reszelt citromhéj, 1-1 késhegynyi őrölt kömény, gyömbérpor és szerecsendió, só, bors, citromlé.

Elkészítése: A töpörtyűt átdaráljuk, majd robotgépben pépesre dolgozzuk a meghámozott főtt tojással és a feldarabolt hagymával együtt. Hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet meg a fűszereket, és még néhányszor összeturmixoljuk. Sóval, borssal és citromlével tetszés szerint ízesítjük. Robotgép híján a hozzávalókat húsdarálón kétszer ledaráljuk, majd fűszerezzük, és jó habosra kavarjuk. Savanyú uborkával és főtt tojással díszítjük. További zöldségeket is kínálhatunk mellé.

EK - 2017/3

2017. február 8., szerda

Tejszínhabos kelt rólók málnával

Bejegyezte: sedith dátum: 19:57 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Már régen megígértem lányaimnak, hogy készítek egyszer finom habos rólót nekik. Készülhetett volna leveles tésztából is, úgy gyorsabb lett volna, de megadtam a módját, és finom édes kelt tésztából csináltam. A tejszínhab mellett a finom édes kerti málna (ami a mi kertünkben termett, és lefagyasztottam) már csak feltette az egészre a koronát. Készülhet úgy is, hogy a málnát pürésítjük, és összekeverjük a tejszínhabbal.

Tejszínhabos kelt rólók málnával

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 6 g szárított élesztő, 10-12 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1 tojás, 2 tojássárgája, 5 dkg puha vaj, 1 citrom reszelt héja, késhegynyi só, 1,5-2 dl langyos tej; a töltelékhez: 8 dl habtejszín, 2 tasak habfixáló, 2 evőkanál porcukor, 3 tasak vaníliás cukor (vagy 4 evőkanál porcukor és 1 evőkanál vaníliakivonat), 20-25 dkg málna, kevés porcukor.

Elkészítése: A lisztet elvegyítjük az élesztővel, a cukorral, a vaníliás cukorral meg a sóval, majd hozzáadjuk a tojást és a tojássárgáját, a citromhéjat, a vajat, illetve kb. 1,5 dl langyos tejet. További tejet szükség szerint adunk hozzá. Összegyúrjuk, jól megdagasztjuk – puha, de formáját jól megtartó tésztát kell kapnunk –, majd letakarva kétszeresére kelesztjük. Miután megkelt, enyhén lisztezett felületen kissé átgyúrjuk. Ezután kisujjnyi vastag lappá nyújtjuk, ujjnyi vastag csíkokra vágjuk, majd rátekerjük a habróló formákra. Végeiket behajtjuk a tészta alá. 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután kivettük, hagyjuk egy picit hűlni, majd a tekercseket óvatosan lefejtjük a formákról. A jól behűtött habtejszínt keményre verjük a porcukorral, a vaníliás cukorral meg a habfixálóval, habzsákba töltjük, és felhasználásig hidegben tartjuk. Miután a rólók kihűltek, a belsejükbe 3-4 szem málnát teszünk, majd az üreget megtöltjük tejszínhabbal. A végekre is málnaszemeket helyezünk. Állni hagyjuk egy keveset, hogy a tészta kissé átpuhuljon a tejszínhab nedvességétől, majd porcukorral finoman megszórva kínáljuk.

EK - 2017/4

Related Posts with Thumbnails