2018. április 14., szombat

Cukordarás, epres palacsinta

Hamarosan itt az eperszezon. Ki kell próbálni ezt is. A gyerekek imádni fogják. :)

Cukordarás, epres palacsinta 

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál sütőpor, ½ teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 2 kicsi tojás, 2,7 dl író vagy 2,5 dl tej és 2 evőkanál hígabb joghurt, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál rumaroma, 20 dkg eper, színes szórócukor vagy cukordara, vaj.

Elkészítése:  Egy tálban összevegyítjük a száraz alapanyagokat, majd hozzáöntjük az összekevert folyékony hozzávalókat. Addig keverjük, amíg a massza jól össze nem áll, de nem szabad túlkeverni. Ha szükséges, még önthetünk hozzá 1-2 evőkanálnyi írót vagy tejet/joghurtot. Meglehetősen sűrű, szottyanós masszát kell kapnunk. Miután elkészült, lazán beleforgatjuk a kis kockákra felvágott eper háromnegyed részét is. Vajjal vékonyan megkent serpenyőbe kb. 10 cm átmérőjű palacsintákat öntünk, 1-3 percig sütjük az egyik oldalát közepes lángon, majd mielőtt átfordítanánk, megszórjuk 1-1 evőkanálnyi cukordarával. A másik oldalán már csak keveset sütjük, vigyázzunk, mert a cukorka elkezdhet karamellizálódni. További eperrel, esetleg tejszínhabbal, fagylalttal kínálhatjuk.

ÉÍ - TAVASZ/2018.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails