2018. április 7., szombat

Spenótos, túrókrémes kocka

Látványos, színes elem bármelyik asztalon.

Spenótos, túrókrémes kocka

Hozzávalók a laphoz: 5 tojás, 20 dkg jól kinyomkodott, kiolvadt spenótpüré, 1 szál újfokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 7-8 evőkanál liszt, 3 nagy evőkanál tejföl, só, bors, esetleg 1 csapott teáskanál sütőpor;
a krémhez: 20 dkg telemes (feta), 45-50 dkg tehéntúró, 5-10 dkg mascarpone, 20 dkg sonka, 1 nem túl erős csípős paprika, néhány szál megdvehagyma, 3 evőkanál apró kapribogyó (vagy savanyú uborka), só, bors;
a tetejére: majonéz, paprika, zöldfűszer.

Elkészítése: A spenótpürét elkeverjük a tejföllel, az aprított fokhagymával és petrezselyemzölddel. A tojásfehérjét kemény habbá verjük kevés sóval, majd óvatosan beleforgatjuk a tojássárgáját, a sütőporos lisztet meg a spenótos keveréket. Nagy méretű (kb. 35*38 cm), sütőpapírral bélelt tespibe simítjuk, és 180 fokon kb. 15 percig sütjük (nem kell megbarnulnia). Hagyjuk kihűlni, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt, és 3 egyforma darabra vágjuk. A krémhez a tejtermékeket simára dolgozzuk, majd belekeverjük a kis kockákra vágott sonkát, a picire fölaprított csípős paprikát, a finomra aprított medvehagymát meg a kissé összedarabolt kapribogyót. Sóval és borssal csak akkor ízesítjük, ha szükségesnek találjuk, mert a telemea is sós, a csípős paprikától pedig lehet eléggé csípős lesz. A krémet kettéosztjuk, és betöltjük a lapok közé. Kissé lenyomkodjuk, hogy jól összeálljanak. Tálalás előtt szépen felszeleteljük, és minden szelet tetejét csillagcsővel kinyomott majonézzel, piros színű paprikával és valamilyen zöld színű levéllel díszítjük.

Megjegyzés: Ízlés szerint egyéb zöldfűszerekkel is ízesíthetjük, illetve sonka helyett akár főtt tojást, főtt húst, párolt gombát, apított májat, színes zöldségeket, bármit használhatunk hozzá.

KAL - 2019.

4 megjegyzés:

duende írta...

Ez gyönyörű, és nagyon extra! És isteni finom is lehet! :) Majd valamikor bevetem, eltettem a fejembe egy kis fiókba, talonba. :)

sedith írta...

Köszönöm, Kriszti, tőled pedig a dicéret nagyon értékes. :) Sokféleképpen lehet ezt variálni. Eddig tekercs formában készítettem, most inkább erre esett a választásom. :)

Ani írta...

Hű, de jól néz ki!

duende írta...

Jaj, ne mondj ilyeneket... olyan jókat és szépeket csinálsz, hogy csak na... nekem már sokszor nincs türelmem. De köszönöm, aranyos vagy! :) És tényleg, tekercsben is milyen jó!

Related Posts with Thumbnails