2018. április 6., péntek

Tojásos brokkolikrém

Vinettát, azaz padlizsánkrémet ettünk a múlt héten, ezért az ünnepre már nem készítettem azt, de mindenképpen szerettem volna valami kennivalót is készíteni. Amikor megláttam a hűtőben árválkodó brokkolit, már tudtam is, hogy ebből csinálok majd "kenőkét". S aztán rendre jöttek az ötletek, hogy mivel is kombináljam. Ez lett belőle. Nagyon finom lett:

Tojásos brokkolikrém

Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 4 főtt tojás, 3 nagy evőkanál sűrű házi majonéz (úgy kb. 1,5-2 dl ez), 1 szál új fokhagyma fehér része, só, bors, citromlé, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, csilipehely (elhagyható).

Elkészítése: A brokkolit puhára főzzük sós-szódabikarbónás vízben, leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. Ezután hozzáadunk 1 főtt tojást, és leturmixoljuk. A péphez hozzáadjuk a többi összedarabolt főtt tojást, elkeverjük a majonézzel, majd sóval, borssal, citromlével és ízlés szerinti csilipehellyel fűszerezzük. Friss zöldségekkel, olajbogyóval kínáljuk. Finom és gyors házi majonézt ÍGY készíthetünk.

Megjegyzés: Majonéz helyett, hogy könnyebb legyen, esetleg tejföllel vagy sűrű joghurttal is készíthetjük. Most húsvét után kitűnő ötlet a tojások hasznosítására.

KAL. - 2020.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails