2018. november 10., szombat

Csirkecomb dinsztelt káposztával

Egy másik csirkés recept. Ez oylan finom, és oylan jól néz ki, hoyg akár a karácsonyi asztalon is el tudnám képzelni. Miután összeállítottuk, a sütő végzi a dolgát.

Csirkecomb dinsztelt káposztával

Hozzávalók (4-6 személyre): 8 egész csirkecomb, 2 csapott evőkanál só, ½ - ½ teáskanál csípőspaprikapor, őrölt kömény és szárított oregánó, 1-1 teáskanál pirospaprika és bors, olaj; 
a káposztához: 1,2 kg fehér káposzta, 80 dkg vörös káposzta, 3 hagyma, maradék fűszerkeverék, só, 5 evőkanál olaj, 4 evőkanál cukor, 2 citrom leve;
továbbá: ½ csokor petrezselyemzöld, piros csípős paprika.

Elkészítése: A konyhakész csirkecombokat jól bedörzsöljük a porfűszerek keverékével, tálba tesszük, és rálocsoljunk néhány evőkanál olajat. Jól összeforgatjuk, és félretesszük. A kétféle káposztát legyaluljuk, a hagymát csíkokra vágjuk, és egy nagy tálba tesszük. Rászórjuk a maradék fűszerkeveréket, a cukrot, meglocsoljuk a citromlével, és kézzel jól összeforgatjuk. Ha szükséges, még sózzuk, majd rálocsoljuk az olajat is. Miután jól összekavartuk, sütőpapírral bélelt tepsi vagy nagyobb hőálló edény aljára terítjük a káposztát, ráhelyezzük a csirkecombokat (a keletkezett páclevet is rálocsoljuk), lefedjük, és 160-170 fokra előmelegített sütőben kb. 2 óra alatt megsütjük. Félidőnél kivesszük az edényt a sütőből, a combokat leszedjük, a káposztát pedig kissé összekavarjuk, hogy egyenletesen párolódjon, majd a combokat visszahelyezzük, lefedjük ismét, és visszatoljuk a sütőbe. Az utolsó 10 percben fedő nélkül sütjük, hogy a combok szépen megpiruljanak. Aprított petrezselyemzölddel és karikára vágott csípős paprikával megszórva kínáljuk.

NÚ - 2018/nov.

Pulpe de pui cu varză călită la cuptor

Ingrediente pentru 4-6 persoane: 8 pulpe întregi de pui, 2 linguri rase de sare, câte 1 linguriță piper și boia de ardei dulce, câte ½ linguriță boia de ardei iute, chimen măcinat și oregano uscat, ulei;
pentru garnitură: 1,2 kg varză albă, 800 g varză roșie, 3 cepe, condimentele rămase de la carne, sare, 5 linguri ulei, 4 linguri zahăr, zeama de la 2 lămâi;
alte ingrediente: 1 legătură mică pătrunjel verde, ardei iute.

Prepararea: Pulpele curățate și spălate se șterg și se presară cu amestecul de condimente uscate. Se pun într-un vas, se stropesc cu câteva linguri de ulei, se masează bine cu mâna și se pun deoparte. Varza albă și cea roșie se taie fâșii subțiri, ceapa curățată se taie fideluță. Se pun toate într-un bol mai mare, se adaugă condimentele rămase de la carne, zahărul și zeama de lămâie și se amestecă bine totul cu mâna. Dacă e nevoie se mai pune sare, după care se stropește cu ulei și se amestecă iarăși. Se pune varza într-un vas termorezistent tapetat cu hârtie de copt , se nivelează, după care se așază și pulpele (se toarnă și zeama rezultată sub pulpe). Se acoperă, se dă la cuptor la 160-170 grade cu ventilație și se lasă la gătit cca 2 ore. La jumătatea timpului se scot o data pulpele, iar varza se amestecă cu o furculiță pentru a se găti uniform. Se pun înapoi pulpele, se acoperă din nou și se lasă să se gătească de tot. În ultimele 10 minute se descoperă vasul pentru ca pulpele să se rumenească. Se servesc presărate cu pătrunjel verde tocat și rondele de ardei iute. 

BA-2020/könyv

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails