2019. február 11., hétfő

Oliebollen – a hagyományos holland fánk

Ismét fánk, ezúttal egy "kitekintős" fajta, azaz a hollnadok hagyományos fánkja.

Oliebollen – a hagyományos holland fánk

Hozzávalók: 45 dkg liszt, ½ mokkáskanál só, 2 evőkanál cukor, 2,5 dkg friss élesztő, 3 dl tj, 1 alma, 10 dkg mazsola, 1 teáskanál vaníliaaroma, 5 dkg kandírozott citromhéj, 2 tojás;
továbbá: bő olaj, porcukor.

Elkészítése: A mazsolát tálkába tesszük, ráöntjük a vaníliaaromát, és felöntjük annyi meleg vízzel, amennyi ellepi. Félretesszük. A tejben feloldjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni. Az almát meghámozzuk és finomra reszeljük. Kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, majd eldolgozzuk az élesztős tejjel meg a tojással. 10 percnyi dagasztás után hozzáadjuk a reszelt almát, illetve beledolgozzuk a jól lecsepegtetett maszolát és a kandírozott citromhéjat is. A massza eléggé lágy, amolyan galuskatészta sűrűségű lesz. Langyos helyre tesszük, letakarjuk, és kb. 1 órán át kelesztjük. Ezután felforrósított bő olajba két evőkanál segítségével kis galuskákat szaggatunk, és mindkét oldalukon aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges olajat fölitassuk. Porcukorral megszórva kínáljuk.

NÚ - 2019/Feb.11.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails