Döntöttem

Itt vagyok. És maradok.

Kezdem rögtön a tegnapi estebédünkkel, amit tulajdonképpen ebédre terveztem, de csak estére szükségeltetett elkészíteni.

Sült tarja szalmakrumplival és káposzta savanyúsággal

Még múltkor vettük ezeket a szép tarjaszeleteket, kis csontdarabok is voltak rajtuk. Felbuzdulva a csavart húskor használt fűszerkeveréken, ismét készítettem és azzal pácoltam be a húsokat. Még akkor, amikor megvettük, frissen, és úgy fűszeresen kerültek a fagyasztóba. Őszintén, megvolt az eredménye! A fűszerkeverékbe terrem sót és borsot, természetesen, illetve pirospaprikát, fokhagymagranulátumot, őrölt köményt, durvára tört koriandermagot és egy pici kardamomot. Mivel István rögtön kiszúrja, ha valami mediterrán zöldfűszert teszek bele (nem szereti őket – nagy bánatomra), csak egy kevés szárított petrezselyemzöldet kavartam még bele. Ezeket sosem pontos mérce szerint kavarom össze, hanem csak találomra, ízlés szerint. A „különlegességekből” (kömény, koriander, kardamom) csak keveset szoktam tenni, hogy nehogy túlságosan intenzív ízeket kölcsönözzenek az ételnek és az én klasszikus ízlelőbimbójú uram ne egye meg azt! Ilyen jól néztek ki sütés előtt a szeletek:


No, de sütés után sem voltak eldobnivalók!

Csak pici olívaolajat öntöttem a serpenyőbe és úgy sütöttem meg őket. Később 1-2 dl Apu-féle finom borral is meglocsoltam, hogy zamatosak legyenek. A végeredmény tényleg magáért beszélt: finom, puha, omlós husit ettünk.

A szalmakrumpliról (sült krumpli) viszont már nem zenghetek ilyen ódákat. Volt „szerencsém” éppen tegnap látni egy műsort a tévében, és kipróbáltam aszerint, ahogyan ott készítették. Nem mondom, meg lehetett enni, de belül nagyon száraz, kívül nagyon szúrós krumplihasábok lettek. (Azért elmondom, hogy hogyan készítették. A felhasábozott krumplit félig megfőzték vízben, amibe egy karika citromot is dobtak. Ezután sütötték meg olajban.) Én, mindenesetre, maradok a hagyományos sült krumplinál.

A káposzta, amit mellé ettünk, a saját eltevésem. Mondhatom, a kedvenc savanyúságom, mert semmiféle plusz tartósítószer nincs benne (csak sima cukor, ecet, só), ami most, hogy a lányok is lassan ugyanazokat eszik, mint mi, nagyon fontos szempont. Amikor eltettem, készítettem fotókat is, úgyhogy valamikor hamarosan leírom azt is. Még mindig lehet eltenni belőle, ha valaki kedvet kap hozzá!

Mit akarok én?

Az utóbbi napokban néhány szabad percemben elkezdtem böngészni a netet. Pár egyszerű link után kitárult előttem egy új (legalábbis számomra), gazdag, színes, nagyszerű világ, a gasztroblogok világa.

Persze, tudtam, hogy tele van a net jobbnál jobb gasztronaplóval, de amikor szembesültem a dologgal, mégis valahogy készületlenül érintett. Annyi jó, érdekes, különleges és fura recepttel találkoztam, hogy megijedtem, elbizonytalanodtam: mit akarok én, minek állok elő ezekkel a megszokott, szinte semmi különlegeset nem tartalmazó receptekkel, ételekkel, és egyáltalán kit érdekel? Bár megpróbálom a hozzávalókból az ízlésünknek és egészségünknek leginkább megfelelő dolgokat kihozni, azért az alapanyagok mégiscsak egyszerűek és főleg a pénztárcánkhoz mértek. Hiába szeretem nagyon pl. a különleges sajtokat vagy a tengeri herkenytűket, eléggé ritkán vehetek belőlük. Nemcsak azt mondhatom, hogy megijedtem, elbizonytalanodtam, először inkább elszégyelltem magam, a másik kettő meg ebből következett.

Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen, folytassam-e vagy sem a naplóírást, de dűlőre még mindig nem jutottam. Egyelőre viszont úgy döntöttem, hogy alszom rá még egyet, és amikor kievickélek ebből a hangulati hullámvölgyből, amiben jelenleg amúgyis benne vagyok, újra átgondolom a dolgot, és akkor hátha nagyobb kedvem, önbizalmam lesz hozzá.
 

Nem tűntem el...

... és még főztem is. Csak éppenséggel az időm van olyan szűkre szabva, hogy erre már enm jut, illetve amúgyis egy válságos időszakot élek főzőnaplóügyileg.
Hamarosan jövök és írok...

Sült zöldség puliszkával

Egy vasárnap készítettem. Vacsorára. Mondom Istvánnak mit terveztem, erre meg nagyot néz és elhúzza az orrát. De a hozzávalókat még nem ismerte.
A receptet a tévéből tanultam és nagyon felbuzdultam rajta. Tényleg gyors, laktató étel!

A puliszkának feltettem főni a vizet, közben fokhagymát tisztítottam, amit olívaolajon (mostanában főleg ezt használom szinte mindenhez) megfuttattam. Hozzádobtam a nagyobb darabokra szabdalt gombát és nagy lángon együtt pirítottam. Ezt nem szabad nagyon sokáig, hogy a gomba ne kezdjen el levet engedni, én sajnos nem voltam eléggé gyors. De aztán egyszerűen elfőztem a levét. Csak annyi baj lett, hogy a gomba „megcsúnyult”, feketés lett. Az íze viszont... nyamm, nyamm. A paradicsomokat felszeleteltem kb. ujjnyi vastagon és a serpenyőben, amelyikből kiürítettem a fokhagymás gombát, még egy pici olajat töltve, mindkét felükön hirtelen megsütöttem. Mindez pár perc összesen.
Ezalatt felforrt a víz, megsóztam és beleszórtam a puliszkalisztet/darát. Közben habverővel állandóan kavargattam. Kicsit sok lisztet találtam tenni, túl sűrű, kásás lett a massza, ezért vízzel lágyítottam tovább. Jól kikavartam, majd egy tányérra borítottam. Ewe kedvéért itt a fotója is.

A tányérra tettem pár kanálnyi forró puliszkát, amire azonnyomban sajtot reszeltem, hogy ráolvadjon, melléhalmoztam a gombát, és piros paradicsomövvel „kötöttem át” az egészet.

Hogy István mit szólt hozzá? Hát csak annyit, hogy ilyen finomat rég az ideje, hogy evett!

Zöldség zöldséggel

Két olyan zöldséges ételt írok most le, amelyek köretként és önálló fogásként is megállják helyüket.
Az első egy zöldséges ragu, főzelék, ami nálunk igazán csúszik, és eszem ágában sincs ilyenkor hússal elrontani az ízét. Most a diétám alatt én nem ehetném, inkább nem is készítem, tehát, hogy ne legyen kísértés, de valamikor nemrég ez volt ebédre.
Mindenféle zöldséget – ami akkor éppen volt otthon, hagymát, paprikát, murkot, petrezselymet, paszternákot, krumplit – meghámoztam és kb. egyforma nagyságú csíkokra, hasábokra vagdostam. Pici olívaolajon pirítani kezdtem a murkot (mivel az készül el a leglassabban), majd rendre hozzátettem a hagymát, paprikát, és az összes többi zöldséget.


Így pirítgattam együtt pár percig, elég nagy lángon, miközben állandóan kavargattam. Végül mindig csak pár csepp vizet hozzáadva készre pároltam, de nem főztem szét őket, inkább egy kicsit ropogósak maradtak. Ekkor lisztből és tejből/vízből eresztéket (habarást) készítettem és behabartam vele a főzeléket. További tejjel eresztettem fel, mígnem a mártás megfelelő sűrűségű lett. Néhány kanál tejföllel, sóval, borssal, citromlével és jó sok petrezselyemzölddel készre ízesítettem.


Rakott krumpli - másképp
Egy alkalommal rakott krumplit terveztem. Nagyon ritkán jut eszembe készíteni, pedig szeretjük, csak mondjuk nem éppen az életünk. Amikor már meghámoztam a főtt krumplit, akkor jutott eszembe, hogy hoppá, a mikróm elromlott, tehát a rendes sütőben kell összesütnöm a rakottast. De ahhoz nem volt kedvem, és főleg nem voltam olyan állapotban, hogy győzzem kivárni, amíg elkészül. Azért nem estem kétségbe, arról vagyok „híres”, hogy minden helyzetben feltalálom magam: a krumplit és tojást meghámoztam-pucoltam, összevágtam és egyszerűen, jó sok tejföllel meglocsolva, összekavartam. Még vágtam bele egy kis fej vöröshagymát (ezt máshol lilahagymának nevezik), ételízesítővel, sóval és borssal ízesítettem, és már kész is volt. Mire István jött, még finomabb lett, mert jobban összeértek az ízek, de nekem, éhesen, úgy frissen is ízlett.
Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy csak a hozzávalókról készült fotó, a kész ételről elfelejtettem képet csinálni.

 

Csavart hús

Ezt még múltkor készítettem, amikor Krasznáról vártam haza Istvánt és Krisztát. István imádja a bécsi szeletet, én viszont, nem mondhatom, hogy utálom készíteni, de a lehető legritkábbra szorítkozom gyártásával. Gondoltam, azért most kedvében járok és finom bécsivel várom. Ki is vettem egy adag húst a fagyasztóból, jó is lett volna bécsinek, de azért túl apróak lettek volna a szeletek. Ekkor csavarintottam egyet a gondolataimon és valamilyen töltött-göngyölt izét képzeltem el.
Gondolatot tett követett.

A húst szépen bevagdostam, egyszer innen, egyszer onnan, csak nem vágtam teljesen át, így aztán végül egy szép lap lett belőle, amit kiterítettem, kissé megpotyoltam és megszórtam jól valami házilag (és helyben) készített fűszerkeverékkel. Volt benne só, bors, paprika, fokhagymapor, curry-por és csipetnyi köménymag. Lehet, hogy egy pindurka kardamom is került bele, de már nem emlékszem pontosan.
Ekkor az egyik felére 3 szép szelet sonkát, majd ezekre rá 3 szelet füstölt sajtot terítettem és alufólia segítségével a húst szorosan felcsavartam. Így is maradt a fóliában, mígnem elkészült és egy picit hűlt is. Az alufóliát előzőleg meg kell kenni egy kicsi olajjal, hogy ne ragadjon rá a hús. A tekercset egy tepsibe tettem, egy pohárnyi vizet öntöttem alá, amibe beledobtam még vagy 3 babérlevelet. Így ment a sütőbe. Nekifogtam és hámoztam néhány krumplit, amit hosszában felhasítottam és a hús mellé borítottam a tepsibe. A maradék fűszerkeverékkel és még egy kis plusz sóval megszórtam és hagytam elkészülni. Amikor kész volt a krumpli, kivettem a húst is, kb. 10 percet pihentettem, majd kivettem a fóliából és rézsútosan felszeleteltem. István krumplival és savanyúsággal ette, én pedig – fehérjenapom lévén, amikor főtt zöldséget nem szabad ennem – tejfölös light muzsdéjjal.
A muzsdéjról írok majd bővebben, megérdemel akár egy külön bejegyzést is.

Béka - nemcsak a tóban

Krisztabolondító

Naná, hogy így aztán lecsúszik bármi! :) :) :)
Csak fantázia kérdése, hogy mi kerül rá és hogyan díszíted!