I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 2. nap

Másnap reggel arra eszméltem, hogy valaki nagyon kopácsol. De már vagy negyedórája. Félálomban mérgelődtem, hogy kire jött rá a favághatnék vagy a húspotyolhatnék hajnalok hajnalán!? Aztán egyszercsak erősödött a kopácsolás és valami hangokat is hallottam: Ébresztőőőőőő!
Hát, kiderült, hogy sem fát nem vág senki hajnali negyed kilenckor, a húst sem klopfolják valamelyik fogáshoz, hanem Alíz, aki az ébresztőfelelős volt, nagyon komolyan vette a rá bízott feladatot és Lorival karöltve a szó szoros értelmében: borsot tört az orrunk alá. Addig-addig "kopácsoltak" a rézmozsárban, amíg egy tasaknyi szemes bors is "megőrlődött".
(Alíz-Antó fotója)
Tudja fene, de aznap reggel valahogy nehezen indultam be, hiába vártak rám ismét "főszakácsi" teendők. A reggelit jó egy óra késéssel kezdtük fogyasztani. Alíz evésre hívja a "bandát":

(A fotókat a filmfelvételből ragadtam ki.)
Excalibur-saláta:

Hajnalka hagymasalátája pirítóson:

És aztán tanultunk:


...főztünk (Hajnalka fotója):

...ettünk:




... és persze, ittunk:
(Hajnalka fotója)
(Otti fotója)
(Otti fotózta az én gépemmel)

A délelőtti program (fotózás, tanulás) lejárta után, illetve azután, hogy Alíz rámsózta az ebédhez készülő káposztasalátához való káposzta felvágását, hárman útra keltünk: Karcsi, Lori és én. Gombászni indultunk. A lányok közül senki sem mert vállalkozni a túrára tekintve, hogy már jóideje szemerkélt az eső, de engem nem tudott eltántorítani. Én régebb, még lánykoromban, rengeteget jártam a határt, sokat kirándultunk-gyalogoltunk, de az utóbbi években az ilyesmi, sajnos, ritkán adatik meg. Így aztán kapva-kaptam az alkalmon és mentem. Kicsit megijedtem, amikor Karcsi azt mondta, azért visszük a botokat, mert szoktak kígyók lenni errefelé, és eleinte tényleg állandóan erre-arra szaladtak a szemeim, de végül teljesen elfeledkeztem a kígyókról és csak a gombák érdekeltek. Lorival ketten csak rókagombát gyűjtöttünk, én ezt az egyet ismerem fel biztonságosan, ezt mertem leszedni. Azért vargányát is találtunk néhányat és Karcsi egy egész kosár keserűgombát szedett. Élménydús volt a kiruccanásunk, Lori itt sem hazudtolta meg önmagát, dőlt belőle a jókedv és a vicc. Visszafelé kevesebbet beszélgettünk, kellett az erőnk a meredek megmászásához. Ajaj, milyen helyeken másztunk kifelé! Azt hittem, sosem érjük el az erdei utat! Hogy bőrig áztunk, az nem kifejezés, én végig azt mondtam: lentről derékig, fentről fenékig áztam. Nem fáztam, de amikor bebújtam a zuhany alá, rájöttem, hogy csontig vagyok fázva: a lábaimon a jéghideg vizet forrónak éreztem. Szerencsére megúsztam felfázás, meghűlés nélkül.
Ez volt a zsákmányunk:


A délután és az este további részében igazából nem is emlékszem, mi volt konkrétan. Az tény, hogy ettünk: Alíz isteni tárkonyos pityókatokánját, amit azóta már itthon is elkészítettem és a férjem alig tudott betelni vele, Edó Malakov tortáját(eper helyett nektarinnal), ami a napfényt idézte a sötét-borús napon, illetve ittuk a Karcsi-készítette finom koktélokat. És persze, annyit nevettünk, hogy még most sem bírom felfogni, hogy nem akadt ki az állkapcsunk és nem fájdult meg a hasunk!:)
Ahogy teltek-múltak az órák, az emberkék kezdtek lassan kidőlni a frontról, végül hajnali negyed háromkor, mentünk lefeküdni Edóval.