Gyerekkori ízek 2. - "Furcsaságok"

Most „furcsaságokról” fogok írni. Már annyiban furcsaságok, hogy nem igazi ételek, nem igényelnek órákig tartó főzést, csak némi előkészítést inkább. Ezeket nem a család ette, inkább csak nekem készültek, illetve mamával ketten ettük, ha a többiek nem voltak otthon vagy csak megkívántunk valami mást is. Mert maradok továbbra is a mama-féle ételeknél.

Szóval, az első ilyen a vajas puliszka. Az éppen elkészült, forró puliszkából mama egy kistányérra vett két-három kanálnyit, kerekre formázta, majd egy mélyedést csinált a közepébe. Ide került bele a friss, házi vaj, amit ő köpült, icipici sót szórt rá és esetleg lefedte még egy pici puliszkával, hogy hamar olvadjon. Leghamarabb ezt a fedőt ettem meg, majd villával faragni kezdtem a „fészek” oldalát és az olvadt vajba mártva ettem. Néha eszembejut és a lányoknak is csinálok.
KAL - 2013.

A másik étel szintén a puliszkához kötődik. Azt tudni kell, hogy mamáéknál, és később nálunk, minden nap volt puliszka. Mikor túróval, mikor paprikással, máskor meg rántottával, paparájával (hagymás-túros rántotta), de pörkölthöz, vagy sült kolbász-májashoz sem lehetett elképzelni mást. Tata hajnalban kelt, és amíg az állatokat el nem látta, sosem evett. Mire bekerült a házba, kb.10- fél 11 lett és ekkor frustukolt. Sosem volt nálunk ízes kenyér, tea reggelire, azzal nem lehetett fizikai munkát végezni és főleg nem egész nap. Mert a következő étkezés, az ebéd, csak olyan 4-5 óra felé volt, délután. Vacsorára viszont már elment a könnyű, valamivel megkent kenyér és egy csésze tea.
De vissza a reggelihez. A túrós puliszkát nem mindig hagyományosan, rétegezve csináltuk, hanem legtöbbször bóc formájában ettük. Ez is hasonlóan készült, mint a vajas puliszka, csak vaj helyett túró került a puliszkafészekbe, befedtük és kézzel szép gömbölyű formát adtunk neki. (A bóc kifejezést a románból vettük át, ami tulajdonképpen egy labdát, galacsint jelent.) Ha tehéntejből készült a túró, akkor isteni folyóssá vált pár percen belül és nagyon finom volt. Sok mindent ettünk mellé: volt, amikor sima, sózott hagymát, télen savanyú káposztát, nyáron uborkasalátát, cukros salátát, de forralt tej, aludttej vagy káposztalé is gyakran volt melléje. Hmmmmmmm.........

Két másik „étel” a saláta kategóriába tartozik. Kezdem az egyszerűbbikkel, mert abba nem kell más, mint fokhagyma, só és olaj. Ez volt a jól bevált étvágygerjesztő elelelem. Amikor úgy gondolták, hogy csak immel-ámmal eszem, jött az olajos fokhagyma. Jó sok fokhagyma nagyon apróra vágva vagy áttörve, picit sózva és leöntve 1-2 kanál olajal. Ezt pedig kenyérrel mártogatni. Ennyi. Most már nem tudnám megenni, mert nem bírná a gyomrom (muzsdéjt is főleg fokhagymaporból készítek), de emlékszem, hogy annakidején nagyon szerettem.

A másik saláta csak nyáron készült. Vöröshagymát (ami nálunk a lilahagyma) mama nagyon apróra vágott, majd paradicsomot szeletelt vékonyra, esetleg paprikát és néhány cikk fokhagymát is tett bele, majd friss petrezselyemzölddel szórta meg. 1-2 kiskanál ecettel és 2-3 kanál olajjal locsolta meg. A szaftot mártottuk, a zöldségeket pedig villával szedegettük ki. Erre is csak annyit tudok mondani, hogy hmmmmmmm...

A képeket innen vettem: