Napraforgó-kenyér

Teljesen megfertőzött a vírus. A köhögős-orrfolyós is, persze, de az kismiska a másikhoz képest. Az egyszerűség kedvéért elnevezem Napraforgó-vírusnak, amit jártomban-keltemben Max konyháján szedtem össze. Ha valaki benéz oda, rögtön érteni fogja, miről beszélek, így hát csak annyira szaporítanám tovább a szót, hogy néhány dolgot a konkrét kreációval kapcsolatban leírjak.

A kenyérke tésztáját nem a Max receptje szerint készítettem, hanem úgy, ahogy Gourmandine-nál láttam, illetve Minjánál, akitől ő is a receptet átvette. Mivel viszont nem magyar oldalak ezek, leírom én is, hogyan készült.

Hozzávalók:
- 70 dkg liszt
- 250 ml tej
- 125 ml olaj
- 2 tojás
- 4 dkg élesztő
- 1 tk. cukor
- 2 tk. só

Továbbá:
- 70-80 g olvasztott vaj a kenéshez (100-at ír, de nekem is maradt belőle)
- 1 tojássárgája
- 30 ml tej
- szezámmag
- lenmag (de ezeken kívül bármit lehet, én a lenmagot pl. köménnyel vegyítettem)

Én kézzel dagasztottam a tésztát (azaz végül Anyu kényszerült rá, hogy meggyúrja, mert Kisebbikem csak engem akart) és így a hagyományos sorrendben tettem bele a dolgokat. A langyos tejben feloldottam a cukrot, majd belemorzsoltam a friss élesztőt és amíg a többi hozzávalót előkészítettem, ez szépen felfutott. Egy tálba tettem a lisztet és rászórtam a sót. A két tojást felvertem, a liszt közepébe tettem és eldolgoztam kevés liszttel. Végül hozzáadtam az élesztős tejet, amennyire lehetett összekavartam, és ezután, az olajat kicsinként töltögetve Anyu kemény tésztát dagasztott belőle. Az eredeti receptben 25-30 perc dagasztást írt, de ennyi nem kellett neki, jó negyedóra alatt már gyönyörű sima volt a tészta és nem ragadt semmihez. Letakartam és kb. 1 órát kelesztettem, míg duplájára kelt.

Formázásig Kisebbikem szerencsére elaludt, így nyugodtan történhetett a dolog, hacsak Nagyobbikom gyurmázni akaró (persze, a tésztával) ostromait nem tekintem zavaró körülménynek. Nem aprózom túlságosan el a leírást, egyrészt mert az idő is szorít, másrészt pedig a már említett oldalakon minden szépen, gyönyörűen és érthetően le van írva, be van mutatva. Azért néhány sikerültebb fázisfotót is mutatok.
A tésztát kettőbe osztottam (én nem méregettem, inkább csak szemre csináltam, de a pontosság kedvéért mérni is lehet), majd az egyik felét 5 részre, a másikat 6 részre daraboltam. A 6 rész közül az egyiket félretettem.

A nagyobbik darabokat rendre, kb. 22 centis körökre nyújtottam. Egy 26 centis tortaforma aljára sütőpapírt terítettem és erre helyeztem az első kört, majd miután olvasztott vajjal megkentem,



jött a következő kör, vaj, kör és vaj, mígnem az ötödik lapocskát kissé nagyobbra nyújtva, ráterítettem a többire úgy, hogy az oldalait is fedje.



Végül bevagdostam és a szirmokat kifele hajlítottam a képen látható módon.




A kisebb darabokból kb. 14 centis köröket nyújtottam és ugyanúgy jártam el, mint a nagyobbakkal.



Végül belehelyeztem az első sziromréteg közepébe.



Ezt is bevagdostam, de úgy, hogy a szirmai a meglévők közé „nyíljanak”. Ezután a félretett kis cipót a közepébe helyeztem és még egy félórára félretettem kelni.



Amikor a hézagok már szépen kiteltek, a „virágot” megkentem a tojássárgája és a tej keverékével, majd megszórtam a magvakkal: a szirmokat szezámmaggal, a belső cipót pedig len- és köménymag keverékével.




A tésztát a tortaforma aljával együtt, természetesen, egy tepsibe helyeztem, letakartam egy darab sütőpapírral és előmelegített sütőbe tettem. Az első tíz percben 3-as fokozaton sütöttem (a receptben 200 fokot ír), majd visszavettem 2-esre (180 fok) de mivel úgy gondoltam, hogy még így is túl gyorsan sül, végül 1-esen sütöttem készre. Az utolsó 5 percben pedig rápirítottam felülről, hogy szép piros legyen a teteje is. (Előrelátóan, éppen ezért ejtettem meg a dolgot Anyunál, mert az én sütőm nem ennyire kezelhető, és nem szerettem volna, ha nem lesz szép a végeredmény.)



És bizony, elégedett voltam a végeredménnyel, mert nemcsak a látvány, de az íze is mennyei volt. Tulajdonképpen inkább egy sós kalács lett, mintsem kenyér, de nagyon-nagyon finom. Vacsorára ettük pástétommal és paradicsommal. Hmmmmmmm.

UI. Bátran hozzá lehet fogni, van munka vele, az igaz, de nem nehéz. Valóban, az a leghosszasabb része, amíg a lapokat kinyújtjuk. A vagdosás, hajtogatás már egyszerű. Az eredmény pedig kárpótol az összes munkáért!