I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 1. nap

Nagy-nagy izgalommal vártam a múlt pénteket. Izgultam, hogy lányaim meggyógyuljanak, hogy ne jöjjön közbe semmi előre nem látott dolog, hogy másoknál is minden rendben legyen és találkozhassunk. Izgultam, hogy elkészüljek mindennel, a pakolással, Férjecském zenészruháinak a kivasalásával, hogy semmit se felejtsek itthon, és izgultam, hogy vajon milyen érzés lesz élőben találkozni azokkal, akiket már több, mint egy éve "ismerek", és akikkel már több hónapja együtt dolgozunk, mégha csak az éteren keresztül is. Szóval, izgultam. Akkor is, amikor megcsörrent a telefonom, és Alíz jelezte, hogy hamarosan nálunk vannak, akkor is, amikor nem láttam-találtam őket, és akkor is, amikor rájöttem, hogy a telefonom otthon maradt. Hát amikor sorra fedeztem fel az arcokat: Jutkát, Ottit és Edót! Zsuzsit nem találtam, és nagyon szomorú is voltam miatta, de egyszer biztos vele is megismerekedem! Ugyanakkor örömmel töltött el, hogy megismerhettem Áront, Alíz fiát, Alinát, a barátnőjét, és Antóniát, Alíz gyönyörűszép lányát, akiknek társaságát végül Déváig élvezhettem. :)

A nálam töltött órácska és kávézás alatt úgy éreztem, hogy ősidők óta ismerjük egymást, oylan felszabadultan beszélgettek, viselkedtek a vendégeim, mintha tényleg otthon lettek volna. Én még vegyes érzelmekkel voltam teli: nagyon örültem az érkezésüknek, nagyon vártam az indulást és a reánk váró kalandokat, de a szívem másik fele tele volt szomorúsággal: itthon kellett hagynom a lányaimat, akikkel megbeszéltük ugyan, hogy elmegyek, és ők a mamájukkal meg apukájukkal maradnak, de kissé mégis úgy éreztem, hogy becsapom őket, mert nem mondtam el, hogy több napra megyek. De fölösleges lett volna pluszban keserítenem őket.

Aztán elindultunk. Utazásunk, szerencsére, eseménytelenül telt. Némi izgalomra csak az adott okot, hogy nem sokkal Marosvásárhely után megállított a rendőr, de szerencsére csak tanúskodni. "GPS-rendszerem" egyszer-kétszer felmondta a szolgálatot, ugyanis Sebes városát nem sikerült kikerülni (honnan tudtam volna, hogy Vinc felé kell térni?) és Dévára is háromszor érkeztünk meg félóra leforgása alatt:D, de honnan tudhattuk volna, hogy Dévának ilyen cseles a bejárata?:) No, de egyszercsak ott voltunk mi is a benzinkútnál, ahol a lányok, a másik autóból, már javában beszélgettek Karcsival (Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója).

Innen egyenesen a kiadóba és a nyomdába hajtottunk, ahol megismerkedtünk a dévai kollégákkal: a szerkesztőkkel, Ágnessel, Karcsi feleségével és az egyik terjesztővel, Vilmával. Miközben végigjártuk a helyiségeket és a nyomdát, jutott idő egy kis tereferére, nevetgélésre is:


Az új lapok készen állnak a kihordásra:

Útban Nagyág felé:

Szétnézünk Nagyágon:



Egy-egy szál rózsával, egy Erdélyi konyha-mappával és egy könyvcsomaggal vártak minket. Mi pedig egy túlélőcsomaggal kedveskedtünk házigazdáinknak.

A Nap utolsó sugaraiban fürdik a nyaraló:

... és a kert:



Már ég a tábortűz:

A csapat másik része a teraszon beszélget:

Készül a vacsora (Judit fotói):



Sül a husi (Alíz fotói):


Az este nagyon jó hangulatban telt: körülálltuk a tábortüzet, énekeltünk, ettünk, nevetgéltünk, ámultunk és bámultunk Antónia "zsonglőrprodukcióján" (amiről a videót nem tudom feltölteni), beszélgettünk, volt aki szaunázott, majd fürdött a medencében, miközben mi fagytunk meg:D, majd folytattuk a beszélgetést benn, az erkélyen vagy a szobáinkban. Én negyed kettőkor tértem nyugovóra aznap éjjel, de volt, aki nálamnál később feküdt le. :)

I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó

Vagy ahogy magunk között végig hívtuk: "csapatépítő terápia". Vagy nagyobbacska erdélyi gasztroblogger találkozó.

Talán már elolvastatok mindent a témában (ITT, ITT, ITT, ITT és ITT), újdonságot nem tudom, ha tudok mondani. Az, mindenesetre, nem új, hogy gyönyörű helyen voltunk, csodás embereket ismertünk meg, és piszok jól éreztük magunkat. A nyaralóról, az ellátásról, a kiadó igazgatójáról és feleségéről, KArcsiról és Ágnesről, mindenről csakis szuperlatívuszokban beszélhetek, tényleg semmi negatívumot nem tudok felhozni. Még Áron és Alíz orrakoppintásai (a fotózást meg az írást illetően) is valahogy "beleolvadtak a környezetbe", egyszerűen oda tartoztak, kellettek. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom: eddig is jó lapot csináltunk, de mostantól kezdve hiszem, hogy még jobbat fogunk, még többet adunk magunkból bele. Nem azt jelenti, hogy máról holnapra jobban fogunk fotózni, tökéletesen írunk meg egy cikket, de még jobban törekszünk majd rá.

Azért nem szeretném csak így összecsapni a dolgokat és inkább részletesebben írom le az ott töltött majdnem 3 nap eseményeit, élményeit. Folytatom...

Blogger

Titeket nem zavar az, hogy a jobb felső sarokból eltűnt a Testreszabás gomb és helyette a Tervezés került, de ha rákattintasz, csak a blogháttér módosítását engedélyezi? Köszönöm, én nem akarom a bloghátteremet módosítani, ha akarnám sem ezekből a hátterekből választanék, de ha valami mást szeretnék, pl. a Beállításoknál, vagy új oldalelemet szeretnék hozzáadni, akkor legalább 4-5 lépésből kell kisakkoznom, hogy ottlegyek. Már sokszor elegem van abból, hogy valamit, ami jól bevált, működött, tönkretettek. Ha újítás van, nem lehetne, hogy ne rosszabb legyen, mint amilyen volt? Vagy legalább ne befolyásolja a régi, bevált funkciókat, gombokat, stb.
Most már nagyon mérges vagyok emiatt, hogy ki akarom venni pl. a szóellenérzést a megjegyzéseknél és szinte 10 percbe beletelik, mert annyi fölösleges kattintani való van. És arra nincs időm.

VKF! XXXVI. - Világjáró fazék

Elutaztam a hétvégén. Nem messze, csak ahajt (tőlem kb. 200 km), Dévára, ahol most már végre személyesen is megismerkedtem jópár erdélyi gasztrobloggerrel, egy gyönyörű hétvégét töltve együtt. (Részletek és beszámoló később.)

Csak mi voltunk, "itteniek", mégis hihetetlen és csodálatos volt azt tapasztalni, hogy mennyire másképp főzünk, beszélünk, nevezünk meg dolgokat az ország különböző részein élve. Mert nem volt egyértelmű mindenkinek, hogy a lapító, az a vágódeszka, és örömmel fedeztük fel, hogy a finom váradi hagymasaláta nem más, mint amit mifelénk hagymatokánynak hívunk.:)

Igaza volt Alíznak, amikor azt írta: egyet se búsuljak a téma miatt, mert olyan helyre megyünk, ahol nemhogy a földön hever, hanem egyesen vadon terem. És tényleg, ottlétünk alatt számtalan jobbnál-jobb témaötlet merült fel bennem, szabályosan a bőség zavarával küszködtem, amikor döntenem kellett. Végül a bevezetőben említett pár mondat volt a döntő: nagyon különbözőek vagyunk, mi, ugyanazon nemzethez tartozóak, egy országon belül is, hát még ha országhatárok választanak el, más népekkel, nemzetekkel érintkezünk, élünk egymás mellett!

Erdélyben a magyarok sorsa, élete, történelme, tehát egyértelmű, hogy a konyhája is elválaszthatatlan a románokétól, a szászokétól, vagy akár a cigányok konyhájától, sok ételre nehéz ráfogni, hogy egyik vagy másik nemzet készítette először. A románok is éppúgy készítik, eszik a csirkepaprikást, mint ahogyan mi is átvettük a túrós puliszkát tőlük! És ezek csak apró példák a rengeteg közül.

Ezért arra gondoltam, hogy fogok egy hatalmas fazekat és postázom: világkörüli útra indítom, aki pedig úgy érzi, hogy hozzá is elérkezett, "beledob" egy finom fogást. Egy olyan ételt, ami egy nép, egy nemzet konyháját tükrözi, annak jegyeit viseli magán, annak jellegzetes alapanyagait tartalmazza. Egy olyan ételt, ami hagyományos Franciaországban vagy Olaszországban, Thaiföldön vagy Örményországban, netán valamelyik országnak csupán egyetlen vidékén készítik. Természetesen, ide tartozhatnak a magyar konyha hagyományos fogásai is.

Nem kell ottélőnek lenni ahhoz, hogy asztalunkra varázsoljuk egy-egy számunkra idegen, de talán érdekes, izgalmas nemzet főztjét, csupán egy kis kíváncsiságra, kísérletező kedvre-készségre, esetleg náhány különlegesebb hozzávalóra van szükség, és máris világkörüli utat tehetünk meg anélkül, hogy felkeltünk volna az étkezőasztal mellől.

Fotó INNEN.

VILÁGJÁRÓ FAZÉK
Erre hívlak Benneteket! Dobjátok bele a világjáró fazékba azokat a más népektől átvett ételeket, amiket szívesen szoktatok megfőzni, fogyasztani, netán még sosem volt alkalmatok elkészíteni, de mindig is birizgálta a fantáziátokat, hogy milyen lehet! Jöhet bármilyen étel: hideg, meleg; leves, főétel, desszert vagy ital; húsos vagy hús nélküli, halas vagy tengeri herkentyűs, hagyományos vagy reform, szóval, bármi, ami eszetekbe jut, amit ismertek, amit - talán éppen ezen kiírás miatt - kipróbáltok. Egyetlen plusz kérésem lenne: minden recepthez írjátok oda, melyik nép, nemzet konyhájából származik, és, ha van kedvetek (de csakis akkor), egy kis történetet arról, hogy hogyan, miért, mikor stb..., avagy, szintén bármi, ami az étellel kapcsolatos, legyen akár fontos, hasznos tudnivaló, akár személyes tapasztalat, élmény. Annyit azért még hozzátennék, hogy tekintve, hogy éppen nyár közepét éljük, próbáljátok meg a szezonzöldségeket és -gyümölcsöket szerepeltetni inkább (azért nem törvényszerűen), bár ez, gondolom, egyértelmű lett volna akkor is, ha nem szólok előre.
És szintén a nyárra, szabadságokra, nyaralásokra való tekintettel, picivel távolabbi határidőt határoztam meg a beküldésre: arra kérlek, hogy a július 31.-augusztus 1-i hétvégén tegyétek közzé a pályaműveket, a bejegyzések linkjeit pedig az edithreceptjei@gmail.com címre küldjétek. Mint mindenki, egy-két napos eltérést előre vagy utólag én is elfogadok, illetve, ha akadnak olyanok, akik nem vezetnek gasztroblogot, de feltétlenül meg szeretnének osztani velünk egy receptet, küldjék el az említett címre és én közzéteszem a blogomon.
Fizetett, kereskedelmi célú blogok, honlapok, cégek kíméljenek, linkjeik úgysem fognak megjelenni az összefoglalóban.

Abban a reményben, hogy mindent elmondtam, ami fontos és szükséges, útjára indítom azt a bizonyos fazekat, és bízom benne, hogy a legtöbbetekhez eljut!!!:)

VKF! XXXVI. - Staféta

Még mindig alig hiszem el - felfogni pedig végképp nem tudom - hogy én kaptam meg Katától a következő VKF!-forduló stafétáját.

Ugyanazt írhatnám, amit sokan mások előttem: meg vagyok lepődve, sőt, ki vagyok akadva, meg vagyok hatódva, de legfőképpen "kétségbe vagyok esve". Sokszor játszadoztam a gondolattal, hogy, ha egyszer, majd, valamikor hozzám kerül a stafétabot, én milyen témát is találnék ki? De sosem jutottam semmire, még idejében lebeszéltem magam az ábrándozásról. És most tessék! Milyen jó lenne, ha lenne egy kész témám! És tekintve az eddigi VKF-témákat, bizony meg kell szenvednem, hogy valami újjal rukkoljak elő! De megoldom! Azért előre szólok: vasárnap előtt nem jövök a témahirdetéssel, ugyanis holnap reggel elutazom és csak vasárnap estére érkezem haza.
De hátha megszáll az ihlet e pár nap alatt!

Kata, köszönöm neked a bizalmat és a lehetőséget!:) Tekintve a témádat és az összefoglalódat, no meg az előző kiírásokat és gyűjteményeket, bizony, fel kell kötnöm a gatyámat, hogy tartsam a mércét!

K-leves

Ilyen levest még sosem főztem. Csak úgy, a pillanatnyi hangulat és a hozzávalók határozták meg, mi legyen benne. Eredetileg karalábéfőzeléket szerettem volna, de gondoltam, egy tartalmas leves jobb szolgálatot tehet: holnapra is marad. Így aztán K-leves lett belőle, mert karalábéból, káposztából és karfiolból készült. Murok csak azért került bele, hogy mégse legyen olyan sápadt, és egy ujjnyi nagyságú petrezselyem is csak azért, hogy ne fonnyadjon meg nagy árválkodása közepette.
Tulajdonképpen már le is írtam a levest...:)


Hozzávalók - kb. 5 l-nyi leveshez:
4 közepes sárgarépa, 1 karalábé, kb. 60 dkg karfiol, 1 kisebb fej káposzta fele, 1 kisujjnyi nagyságú petrezselyemgyökér, 2 púpozott ek. liszt, 2 ek. tejföl (csak ennyi volt), kb. 3 dl tej, só, lestyánecet, a szóráshoz pedig friss petrezselyemzöld, tárkony és lestyán (mindegyikből kb. 1-1 teáskanálnyi), 2-3 ek olaj

Elkészítése:
A felkarikázott sárgarépát az olajon néhány percig dinsztelem, majd felöntöm vízzel. Amikor forr, megsózom, beledobom a kockákra vágott karalábét, kb. 10 perccel utána a felcsíkozott káposztát, illetve a feldarabolt petrezselymet, és további 10 perc után a kis rózsákra szedett karfiolt. Még kb. 15 percig főzöm együtt, amíg a karfiol is puha lesz, de még nem főtt szét. Ekkor behabarom a tejföllel és tejjel elkevert liszttel, majd további víz hozzáadásával beállítom a végleges sűrűségét. Jól kiforralom, ízesítem még sóval és ecettel (nem kell savanyúnak lennie), végül elzároma gázt és megszórom az apróra vágott zöldfűszerekkel.
Jó étvágyat!

EK - 2010/10

Miccs, avagy VKF! XXXV.

Roppant időszerű és roppant izgalmas VKF-kiírást tett Kata, a legfrissebb VKF! soros háziasszonya, aki tűzrakásra buzdított bennünket. Nos, nekem nem kell kétszer mondani az ilyesmit, elég félszer és máris háromszor ugrom!:) Nincs nyár, amikor ne mennénk ki valamerre a "zöldbe", olyankor pedig a legegyszerűbb és legízletesebb ételkészítési-étkezési formát választjuk: a grillezést. Épp idén fektettünk be egy öntöttvas-grillezőbe, ami nagyon megérte az árát: kevés szenet fogyaszt, tökéletesen süt, könnyen tisztítható, könnyen szétszedhető és szállítható, stb. Az utóbbi években nagyon sok mindent szoktunk grilelzni. Nem mintha a hagyományos flekken és a miccs nem lenne finom, de az új horizontok új dolgokat hoztak magukkal és mi szerencsére kaphatóak vagyunk az új ízekre: így aztán már grilelztünk csirkeszárnyat, zsiványpecsenyét (rablóhúst), egészben hagyott oldalast, túróval töltött gombát, de zöldséget is nagy-nagy mennyiségben. És továbbra is elhatározásom, hogy állandóan kipróbálok új ízeket.

Mindezek mellett azonban örök és megunhatatlan kedvenc marad a MICCS.

Ma már nem is akkora újdonság a miccs vagy mititéj, mint - mondjuk - néhány évvel ezelőtt, a külföldiek nagyrésze is mára már legalább hallott róla, ha kóstolni véletlenül még nem is kóstolta. De ha egyszer megtette, az biztos, hogy örök rabja marad a finomságnak. Hogy mi is ez a finomság? Hát kis, faszenen-grillrácson sült, kolbásszerű készítmények, amiket viszont nem bélbe töltenek bele, hanem egyszerűen hosszúkásra megformázva, rádobják a sütőrácsra és úgy sütik szép pirosra. Masszája közönséges darálthús, amit fűszerekkel ízesítenek, mégis olyan egyedülálló ízük van, hogy sehol máshol ezt nem tudják visszaadni.

Sokféle elmélet létezik a miccs eredetéről, egyesek tudni vélik, hogy a Balkánon született és onnan vette át a román konyha, s bár a balkáni országok mindegyikében van a miccshez hasonló roston sült, bél nélküli kolbászka kebap, kabapcse, csevap, csevapcsicsi vagy még ki tudja milyen néven, szerintem kár és fölösleges azt latolgatni, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. Örüljünk, hogy van, hogy több országban elterjedt, mindegyikben egy kicsit másképp készítik az ahány ház annyi szokás törvényszerűsége miatt és ki-ki eldöntheti, hogy melyik számára a legfinomabb.

Azért van még a miccsnek egy helyi eredetmondája, ami, bevallom, szívemnek a legkedvesebb, márcsak jópofasága miatt is. Azt tartják ugyanis, hogy valamikor a 19. és 20. századok fordulóján volt Bukarestben egy jólmenő fogadó, ahol nagyon finom kolbászt szolgáltak fel. Felkapottsága ellenére is meglehetősen jó árakkal dolgozott, el is terjedt róla "a lej, s a kolbász" elnevezés, ugyanis egy lejért egy kolbászt kaphatott a betérő, ugyanakkor szintén 1 lejért kaphatta meg a falatozás utáni itókát is.
Nos, említett fogadóban az egyszeri kocsmáros egyszercsak azt vette észre, hogy elfogyott a bél, amibe a kolbászt kell töltenie. A fogadó zsúfolásig tele éhes vendégekkel, nem tehette meg, hogy elküldje őket! Így aztán, eszes-élelmes kocsmárosunk fogta magát, kolbászt formázott a kész masszából és azon "csórén" (meztelenül) dobta őket rá a sütőfelületre. A kolbászkák megsültek, étvágygerjesztőek voltak, csupán egyetlen bajuk lett: kicsit "összementek". Meg is jegyezte az egyik vendég: "Măi, dar mici mai sunt cârnaţii ăştia!" (Möj, dár mics máj szunt kürnáci östiá), azaz, ej, de kicsik ezek a kolbászok, és a krónikás szerint rájuk is ragadt a mici (miccs), illetve a mititei (mititéj) név, amit ma is ugyanígy használnak/unk.

Sokféle elmélet, információ kering arról is, hogy miből, hogyan készül a legjobb, legigazibb miccs is. Míg egyesek azt tartják, hogy csakis marhából igazi, és még véletlenül sem szabad másféle húsokkal keverni, mások erősködnek, hogy vegyíteni kell birkahússal, mert csak akkor lesz igazán zamatos-puha a megsült végtermék. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy disznóhúsból is éppolyan ízletes, zamatos, mintha a másik kettőt, vagy netalán mind a három húsfélét vegyítenék. Természetesen, mintél többféle húsból készül, annál telítettebb, komplexebb lesz az íze és az ízélmény is maradandóbb.

A recept igazi titka szerintem inkább a fűszerezésben rejlik. Nem mindegy, hogy mit teszünk bele és mennyit. A miccs jellegzetes ízét a fokhagyma és a csombor (borsikafű) adja, de nagyon fontos eltalálni a megfelelő arányokat. Én, bevallom, ritkán vetemedem a miccsmassza házi készítésére, főleg mert nincs rendes húsdarálóm, és, még mindig főleg:D, mert nagyon egyszerű beugrani a Selgrosba (nem fizetnek, hogy reklámozzam őket, de az az igazság, hogy a környéken csak a Selgros miccse ízlik nekünk, ileltve még ettünk más finom miccset is, azt viszont Gyergyószentmiklóson gyártják, Benedekék, és azért nehezebb csak úgy "elugrani".:)), elkapni 1-2-3 tálcával, amennyi per pillanat éppen szükségesnek ítéltetik, és indulni tovább a folyó-, patak-, tópartra pihenni, horgászni, semmitcsinálni.

Egy másik ok, amiért itthon ritkán készül, az, hogy a miccset nem lehet csak úgy hipp-hopp elkészíteni. Időt kell szánni rá, minimum egy nappal a sütés előtt össze kell gyúrni a masszát, de legjobb, ha két nappal előtte készítjük el, és utána, hidegben tároljuk, amíg az ízek jól összeérnek. Én egy nagyon egyszerű receptet szoktam követni, valamikor egy miccsfűszerkeverék zacskóján (mert itt az is van, bár már nem szoktam használni, inkább külön-külön teszem bele a fűszereket) fedeztem fel és azóta azt használom, mert bevált.

Miccs - EK - 2012/7


Hozzávalók:
1 kg kövérebb hús, ha van lehetőség, disznó- és marha, esetleg birkahús vegyesen, 3-4 nagyobbacska cikk fokhagyma áttörve, 1 evőkanál só (vagy ízlés szerint), 1 teáskanál őrölt bors, 1 teáskanál szárított, morzsolt csombor (borsikafű), 1 mokkáskanál szárított, morzsolt kakukkfű, 0,5 mokkáskanál őrölt koriander, 0,5 mokkáskanál őrölt szegfűbors, 1 teáskanál szódabikarbóna és 2 dl ásványvíz vagy húsleves.

Elkészítése:
A húst kétszer daráljuk le, vagy ha még így is túl darabosnak ítéljük, akár háromszor is: a húsmasszának kissé "nyúlósnak", ragacsosnak kell lennie. Tegyük egy tálba, szórjuk rá a fűszereket és a szódabikarbónát, majd az ásványvizet vagy húslevest kicsinként adogassuk hozzá, miközben állandóan gyúrjuk-keverjük. Amikor felvette az összes folyadékot, még jó 10 percig dagasszuk, sőt, az a legjobb, ha a masszát egy deszkára téve erőteljesen csapkodjuk. Végül visszatesszük a tálba és letakarva, hideg helyen, időnként átkeverve, 1-2 napig érleljük. Sütés előtt a masszából maréknyi darabokat tépünk ki, először szép labdacsokat formázunk belőle, majd megsodorjuk, hogy kolbász formája legyen és jól felforrósított, szalonnával jól megkent sütőrásra helyezzük őket. Érdemes jó arasznyi kolbászkákat sodorni, inkább vékonyabbak legyenek, mert sülés közben éppen tökéletes hosszúra-vastagra ugranak össze. Így a külsejüket bátran meg lehet sütni, mert úgyis puhák lesznek, és a belsejük, bár az is átsül, mégis szép rózsaszínes marad, és az összes nedv, zamat bennemarad a miccsben. Ha túl picikre formázzuk őket, kemények, rágósak lesznek, mert igen megsülnek. 3-4 oldalán süssük meg a miccset, attól függően, hogyan kéri a helyzet, és miután rátesszük a rácsra, főleg a legelején, ne nyúljunk hozzájuk 1-2 percig, külöben széteshetnek, ha az első oldalán nem sül meg rendesen. Sülés közben, ha véletlenül begyúl a szén, rögtön oltani kell valamivel, legjobb borral vagy sörrel meglocsolni, mert így a miccsek is még gazdagabb ízűek lesznek, de a sima víz is megteszi. Hagyományosan mustárral vagy muzsdéjjal kell enni, de egy friss zöldségsaláta vagy más szószok, saláták is jól illenek hozzá. Ezúttal én egy kicsit kevertem a dolgokat és arab kenyérrel, mustárral, meg póréhagymával ettük.

Férjecském egy valamikori miccssütés közben:

Vodkás eperkoktél

Kicsit régebb készítettem el ezt a finom italt, de felteszem, hogy ha valaki még nem találkozott vele, használja ki az eerszezon utolsó rúgásait és készítse el. Az eredeti recept egycsipettől származik, ő osztotta meg velünk a Kifőztük harmadik számában. Recept és leírás ITT.
Próbáljátok ki, megéri!

Kukoricával töltött paradicsom

Régen szerettem volna elkészíteni, ott figyelt állandóan rám a "Kedvenc receptjeim" mappafüzet egyik előételes oldalán. És egyszer már elkészítettem, de nem itthon és akkor nm készült fotó róla. Most sem valami ki tudja mi a fénykép, mert már este volt, de a lényeg látszik rajta!
Nagyon egyszerű étel, és nagyon ygors is. A több időt az veszi fel, hogy kikaparjuk a paradicsomok belsejét, a többi már gyerekjáték.:)



Kukoricával töltött paradicsom

Hozzávalók: 1 doboz kukoricakonzerv, 1 tojásból félperces majonéz, citromlé, só, bors - akinek kell, 8 közepes méretű, kerek paradicsom.

Elkészítés:
A kukoricakonzervet leszűrjük. A paradicsomokat megmossuk, vágunk nekik egy kis kalapkát és kikaparjuk a belsejüket. Papírtörlőre helyezzük üregükkel lefelé, hogy jól lecsepegjen a levük. Egy pohárba beletesszük a majonéz hozzávalóit (tojás, mustár, só, citromlé, olaj) és botmixerrel felverjük. Bővebb leírás ITT. A kukoricát és a majonézt összekavarjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, savanyítjuk, majd beletöltjük a kivájt paradicsomokba. A kalapkákat visszahelyezzük és már tálalható is. A majonéz (nem) sóssága függvényében, a paradicsomok belsejét is megszórhatjuk kevés sóval.
Szétválasztós diétában a zöldség- és tésztanapon ehető.

EGÉSZS: - 2013.

Excalibur-saláta

Hozzávalók – 1 személyre:
1 fej saláta, 1 kisebb uborka, 2 paradicsom, 10 dkg telemea vagy feta, 10 dkg füstölt sonka, 0,5 db. paprika, 1 kicsi lilahagyma, 5-6 szem olajbogyó, 1 főtt tojás, 2 citromszelet, 2 evőkanál balzsamecet, 2 evőkanál olívaolaj, só

Elkészítése:
A salátát leveleire szedjük, megmossuk, jól lerázzuk és vékonyra metéljük. Az uborkát, a paradicsomot, a paprikát, a telemeát és a sonkát kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk, a hagymát pedig felkarikázzuk. Az egészet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a fekete olajbogyót is és lazán összeforgatjuk. Talpas, öblös kehelybe (nagyobbacska tál is jó) tesszük át, a tetejét pedig citromszeletekkel, negyedelt főtt tojással és olajbogyóval díszítjük. A balzsamecetet és az olívaolajat habverővel simára keverjük és külön tálkában kínáljuk a saláta mellé. Sót is ki-ki ízlése szerint szór magának az adagjára.

A képen saláta helyett friss káposztával készült, mert távolt-s-közel tegnap sehol sem kaptam fejes salátát.

EK - 2010/7

Gyümölcsleves gyümölcsnapiasan

Megint csak hárman vagyunk itthon, mi, csajok. Ilyenkor könnyű dolgom van, mert nem kell valami hatalmas főzéseket rendeznem. Ha Nagyobbikomat kérdezem, mit enne, szinte biztos lehetek a két válasza egyikében: tükörtojást vagy gyümölcslevest.:) Így aztán, a mai gyümölcsnapomon nem is kérdeztem meg, mi legyen az ebéd, eleve gyümölcslevest indítottam. Egyikünk sem vetett ellen semmit, totális volt az egyetértés.:) Még az is különlegessége a levesnek, hogy úgy készült, hogy én is nyugodtan ehettem, semmiféle liszt- vagy tejnemű nem került bele, és bizony, nagyon finom volt.

Gyümölcsleves

Hozzávalók: 2 szál rebarbara, 2 alma, 2 narancs, jó 0,5 kg eper, ízlés szerint 1-3 ek. cukor, esetleg citromlé.

Elkészítés:
Kevés vizet forraltam beledobtam a felkarikázott rebarbarát és a feldarabolt almát. 2 ek. cukorral édesítettem. Addig főztem, amíg megpucoltam két narancsot és feldaraboltam az epret: a nagyobbakat negyedeltem, a kisebbeket csak félbe vágtam. Amikor elzártam a lángot, beledobtam a levesbe a narancscikkeket és botmixerrel pépesítettem. Készen is volt. Tányérokba mertem, és a magamét gazdagon megpakoltam eperrel, a lányok pedig kaptak bele még mézes kukoricapelyhet is. Kisebbikem kért bele epret is, Nagyobbikom csak "sárgán" ette. Behűtve talán még finomabb, mi csak langyosan ettük.
Ahogy jellemezhetném: maximális ízélmény minimális idő alatt.

Mozzarellás szűzérmék zöldségraguval

Hónapok óta először, múlt vasárnap ismét elővettem a "nagykönyvemet", Lajos Mari 66 húsételt tartalmazó kötetét. Kétfélét néztem ki belőle, kétfélét is készítettem el: a cordon bleu borjúszeleteket és a mozzarellás szűzérméket. Míg az előbbiről túl sokat nincs mit írnom azonkívül, hogy isteni finom, az utóbbi megérdemli, hogy lejegyezzem a receptet. Azért a zöldségragut módosítottam, nem került bele sem paradicsom, sem paprika, hogy ne lecsó legyen belőle. És a fűszerezése sem az eredeti volt, mert mediterrán zöldfűszereket, főleg a receptben foglalt mennyiségben (rozmaring is, bazsalikom is, kakukkfű is), nem használhatok, ha a férjem is eszik belőle. Helyette csupán egy csipetnyi Provence-i fűszerkeveréket tettem a húsra és semmilyen más karakteres fűszert nem használtam. Eredetileg a kétféle húst (szűzérmék+cordon bleu) friss zöldségsalátával terveztük enni, de mivel végül a húgomékat is megvendégeltük, még melléjött az "arany" krumpli is köretként.

Mozzarellás szűzérmék zöldségraguval

Hozzávalók:
- a húshoz: 60 dkg borjúszűzpecsenye, 20 dkg mozzarella, só, bors, egy csipetnyi Provence-i fűszerkeverék, 1 ek. vaj, 3-4 ek. olaj
- a zöldséghez: 1 kötés (5-6 db) újmurok (sárgarépa), 3 szál újhagyma, 1 szál újfokhagyma, 3 nagy gomba, 1 ek. vaj, 2-3 ek. olaj
- a körethez: 80 dkg apróbb szemű, héjában főtt újkrumpli, só

A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk és megszórjuk a fűszerekkel. Félretesszük, és ha van időnk, hagyjuk állni egy ideig. A raguhoz a répákat megsikáljuk és 2-3 cm-es karikákra szabdaljuk. A vajat az olajjal felhevítjük és rádobjuk a répakarikákat. Pár percig dinszteljük, majd hozzátesszük a szintén akkorára karikázott újhagymát, az újfokhagymát és a nagyobb darabokra vágott gombát. 5-6 percig pároljuk őket együtt, majd egy tűzálló tál aljára terítjük.
Egy serpenyőben felhevítjük a húsnak való vajat és olajat és ezen a húsokat mindkét felükön hirtelen megpirítjuk. Ezután ráhelyezzk a zöldségragura, mindegyikre egy-egy szelet mozzarellát teszünk és forró sütőbe toljuk. Nem kell sokáig sütni, csak néhány percig, tulajdonképpen addig, amíg a mozzarella szépen ráolvad. Vagy, ha úgy tűnik, hogy több időre van szükség, akkor a mozzarellát nem kell rárakni az elején, csak valamivel később.
A körethez a főtt krumplit meghámozzuk és egészben hagyva, átforgatjuk-forrósítjuk azon a zsiradékon, ami a hús sütésétől visszamaradt. Megszórjuk sóval és már tálalhatunk is. Friss, uborka-paradicsom-hagymasalátát kínálunk mellé. Jó étvágyat!
Borjúszűz helyett disznóból is elkészíthető. Krumpli nélkül pedig ideális húsnapi étel.

EK - 2018/6

Variációk egy témára

Azaz kétféle zöldségsaláta majdnem ugyanazokból az alapanyagokból.

Aki valaha is diétázott a szétválasztós diéták szerint, pl. a 90 napossal, tudja, hogy nagyon találékonynak kell lenni a konyhában ilyenkor. És főleg az a legnagyobb baj, hogy kétfelé "kell" főzni. Nos, szerintem ez egyáltalán nincs így, vagy csak nagyon kismértékben igaz. Mert gyümölcsnapon, valóban, kell főzni valami mást a családnak, de egy finom gyümölcsleves, gyümölcssaláta még ekkor is "elsüthető" mindenkinél.
Nálam, mindenesetre, más diéta/fogyókúra/életmód, vagy bárhogy is nevezzük, nem jöhet szóba, csakis a szétválasztós. Azért nem nevezem 90 naposnak, mert nem aszerint tartom, hanem inkább Bányai Gyöngyi pszichowellness-javaslatait veszem figyelembe és nem is számolom a napokat, amik elteltek vagy hátravannak. Igaz, az alapja ennek is a kilencvennapos, de kicsit mégis barátságosabb. Csinálom. Amikor tudom, betartom, amikor nem, nem. Eddig sikerült betartani. Nem régóta kezdtem el, de már vannak eredmények.

És, visszatérve, nemcsak azért ez az egyedüli módszer, ami nálam beválik, mert csak ettől fogyok, hanem főleg azért, mert itt nincs megszabott étrend, amitől, ha eltérek (mert pl. éppen nem kaptam azt, amit előírt), lelkiismeretfurdallásom van, illetve sszinte mindig éhesen kelek fel az asztaltól, ezt szervesen be tudom illeszteni a mindennapjainkba. Főzhetem a megszokott ételeinket akár, és kipróbálhatok újakat. És nem utolsó sorban éppen az a kihívás, hogy hoygan tudok úgy átalakítani egy-egy fogást, hogy a jellege, az íze ugyanaz maradjon, mégis megfeleljen a szétválasztás követelményeinek.
Nálunk senki sem bánja, amikor én eszerint táplálkozom: a férjem nagyon szereti a salátákat, hús mellé sosem igényel köretet, bár ha van, megeszi; húst sem igényel minden nap, sőt, egy múltkori gyümölcsnapon szolidarizált velem egy ideig és csak este evett valami mást is, mint gyümölcsöt. Így aztán nem nehéz a dolgo: húnapon mindenki uyganazt eszi, zöldségnapon szintén. Vagy, ha marad valami húsféle előző napról, hát a többiek megkapják azt a zöldség mellé. Tésztanapon, ha pizzát sütök, az övékére teszek húsfélét, a magaméra nem. Kevés zsíros sajtot azért szoktam, mert a zsíros sajtban állítólag kevesebb a fehérje. Gyümölcsnapon pedig, ha nincs más választásom, általában olyan ételt készítek, amiről tudom, hogy nem kívánom anynira, hogy kísértésbe se essek. :)

No, de elég a papolásból. Múltkori zöldségnapon készítettem ezeket a salátákat. Mindenkinek ízlett a maga változata. A többiekébe vágtam néhány szalámikockát és belemorzsoltam kb. 30 dkg ordát, a magamét pedig kevés apróra vágott kaporral gazdagítottam.

Zöldségsaláta: egyből kettőt

Hozzávalók: főtt krumpli (1-2 db. személyenként), 1 doboz főtt kukorica, 3 paradicsom, 2-3 kisebb uborka, 3 szál újhagyma, 30 dkg orda vagy ricotta, néhány szelet szalámi vagy sonka, só, bors, ecet v. citromlé, olívaolaj, fél csokor friss kapor

Elkészítése: A krumplit vágjuk kockákra és 20-30 percre tegyük sós-ecetes vízbe. Addig készítsük elő a többi hozzávalót: a kukoricakonzervet szűrjük le, a paradicsomot, uborkát kockázzuk-szeleteljük fel, az újhagymát karikázzuk fel és mindent tegyünk egy tálba. Végül szűrjük le a krumplit és keverjük az egészet össze. Tetszés szerinti arányban vegyük kétfelé a keveréket, az egyikbe tegyük bele az apróra vágott kaprot, sózzuk, savanyítsuk, ha még kell és locsoljuk meg olívaolajjal. A másikba tegyük bele a felkockázott szalámit és morzsoljuk bele az ordát. Ezt is sózzuk-ecetezzük, ha kell, illetve kevés borsot is megbír ez a változat. Locsoljuk meg kevé olajjal és már ehetjük is. Az első változat zöldségnapon ehető, míg a második - ha elhagyjuk belőle a krumplit - húsnapon fogyasztható. Mindkét változat nagyon finom.

Negyedszer is: KIFŐZTÜK

Megint eltelt egy hónap. És mi ebben a hónapban sem tétlenkedtünk, hanem továbbra is teljes gőzzel dolgoztunk, hogy elétek tehessük. És íme, itt van:

Több recept van benne és többen írtunk bele, mint eddig. Igyekeztünk ismét "lefedni" az összes kategóriát, megpróbáltunk minél több "földön járó" ételreceptet megosztani veletek. Dominálnak a könnyen, gyorsan elkészíthető finom nyári fogások és talán azt sem veszitek rossz néven, ha sok benne a gyümölcsös, hűsítő nyári finomság, legyen szó akár levesekről és desszertekről, akár italokról. Újdonsággal is megleptünk benneteket, remélem, ezt is szívesen olvassátok majd!

Most már nem is húznám tovább az időt, inkább győződjetek meg személyesen mindenről. Klikk a www.kifoztuk.hu oldalra, regisztráljatok (vagy lépjetek be) és máris letölthetitek a legújabb, 4-es számot. Jó olvasgatást, jó főzőcskézést kívánok mindenkinek!