2009. október 29., csütörtök

Muzsdéj

Régen írtam meg ezt a muzsdéjos összefoglalót, egy bejegyzés részeként. Most inkább kiemelem külön bejegyzésként, hogy könnyebben lehessen megtalálni a kívánt részeket.

A muzsdéj nem más, mint fokhagymaszósz. “Románikumnak” (a hungarikum után szabadon :) ) tekinthető, mert itt találták ki, az ország egyes vidékein szinte minden étel mellé kínálják, eszik, és mi is, itt élő magyarok, átvettük a román konyha e remekét. Ahogy Égigérő Paszulynál olvasható: “Ennél egyszerűbb mártás(?) nincs”.
Sokat nem írok már, mert az imént említett blogban nagyon szépen, pontosan és kimerítően írnak róla (no meg ilyen elméleti hátterem nincs is a dologról), én azt szeretném most megosztani, hogy hogyan is kell elkészíteni, illetve jómagam milyen változatait ismerem, készítem.

A legeslegegyszerűbb valóban az, amikor az áttört - de mégjobb, a mozsárban összezúzott – fokhagymát sóval elkeverik és vízzel felöntik. Így tanultam én is otthon. Aztán hazaköltözött a szomszéd néni leánya, akinek a férje moldvai, és tőlük egy egészen más, de szintén alapnak számító “receptet” tanultam meg. Vaj’ 12 éves lehettem, de már akkor érdekelt az ilyesmi, úgyhogy meg is tanultam nyomban.

1. Sima muzsdéjalap. Az áttört fokhagymát elkeverem sóval, majd cseppenként, mint a majonézhez, 1-2 kanál olajat kavarok bele. Néhány perc alatt, valóban, a majonézhez hasonló állagú massza lesz a tálkában, amit aztán tetszés, ízlés, pillanatnyi hóbort szerint lehet ízesíteni.

2. Tejfölös muzsdéj. Az előbbi alaphoz ízlés szerint tejfölt kavarunk. Ha kell, még utánasózunk. Lightosabb, ha tejföl helyett joghurtot használunk.

3. Paradicsomos muzsdéj. Az alaphoz paradicsomlevet kavarunk. Lehet paradicsompürével is, de akkor vízzel kell kissé hígítani, hogy locsolni lehessen vele az ételt.

4. Pirospaprikás muzsdéj. Ennél már eleve az alapot módosítjuk. A fokhagymához sót és pirospaprikaport adunk, elkeverjük és forrósított olajat adunk hozzá cseppenként, hogy a aprikából kioldja a színezőanyagot. Ezt mindenképpen vízzel kell majd hígítani, tejföllel nem finom.

5. Diós muzsdéj. Ezt is a már említett szomszéd néni lányától tanultam. A fokhagymával egyszerre néhány szem dióbelet is áttörünk, a többi pedig ugyanaz. Lehet bármivel hígítani, csak annyi a szerepe, hogy kissé enyhíti a fokhagyma erejét, és persze, különlegesebbé, aromásabbá teszi a szószt.

6. Light muzsdéj. És végül ezt is le kell írnom, bár ez nem a szó szoros értelmében vett muzsdéj. Kénytelen vagyok mostanában legtöbbször így készíteni, mert a férjem gyomra (és sokszor az enyém is) nem bírja az erős fokhagymát. Egy tálkába tejfölt öntök, fokhagymagranulátumot szórok bele és megsózom. Van, hogy egy kiskanál mustárral vagy 1-2 kanál ketchuppal teszem pikánsabbá, de ez mindig pillanatnyi ihlet függvénye.

1 megjegyzés:

Alíz írta...

A pirospaprikás változat szerintem már magyar beütés. :)

2009. október 29., csütörtök

Muzsdéj

Bejegyezte: sedith dátum: 20:00
Régen írtam meg ezt a muzsdéjos összefoglalót, egy bejegyzés részeként. Most inkább kiemelem külön bejegyzésként, hogy könnyebben lehessen megtalálni a kívánt részeket.

A muzsdéj nem más, mint fokhagymaszósz. “Románikumnak” (a hungarikum után szabadon :) ) tekinthető, mert itt találták ki, az ország egyes vidékein szinte minden étel mellé kínálják, eszik, és mi is, itt élő magyarok, átvettük a román konyha e remekét. Ahogy Égigérő Paszulynál olvasható: “Ennél egyszerűbb mártás(?) nincs”.
Sokat nem írok már, mert az imént említett blogban nagyon szépen, pontosan és kimerítően írnak róla (no meg ilyen elméleti hátterem nincs is a dologról), én azt szeretném most megosztani, hogy hogyan is kell elkészíteni, illetve jómagam milyen változatait ismerem, készítem.

A legeslegegyszerűbb valóban az, amikor az áttört - de mégjobb, a mozsárban összezúzott – fokhagymát sóval elkeverik és vízzel felöntik. Így tanultam én is otthon. Aztán hazaköltözött a szomszéd néni leánya, akinek a férje moldvai, és tőlük egy egészen más, de szintén alapnak számító “receptet” tanultam meg. Vaj’ 12 éves lehettem, de már akkor érdekelt az ilyesmi, úgyhogy meg is tanultam nyomban.

1. Sima muzsdéjalap. Az áttört fokhagymát elkeverem sóval, majd cseppenként, mint a majonézhez, 1-2 kanál olajat kavarok bele. Néhány perc alatt, valóban, a majonézhez hasonló állagú massza lesz a tálkában, amit aztán tetszés, ízlés, pillanatnyi hóbort szerint lehet ízesíteni.

2. Tejfölös muzsdéj. Az előbbi alaphoz ízlés szerint tejfölt kavarunk. Ha kell, még utánasózunk. Lightosabb, ha tejföl helyett joghurtot használunk.

3. Paradicsomos muzsdéj. Az alaphoz paradicsomlevet kavarunk. Lehet paradicsompürével is, de akkor vízzel kell kissé hígítani, hogy locsolni lehessen vele az ételt.

4. Pirospaprikás muzsdéj. Ennél már eleve az alapot módosítjuk. A fokhagymához sót és pirospaprikaport adunk, elkeverjük és forrósított olajat adunk hozzá cseppenként, hogy a aprikából kioldja a színezőanyagot. Ezt mindenképpen vízzel kell majd hígítani, tejföllel nem finom.

5. Diós muzsdéj. Ezt is a már említett szomszéd néni lányától tanultam. A fokhagymával egyszerre néhány szem dióbelet is áttörünk, a többi pedig ugyanaz. Lehet bármivel hígítani, csak annyi a szerepe, hogy kissé enyhíti a fokhagyma erejét, és persze, különlegesebbé, aromásabbá teszi a szószt.

6. Light muzsdéj. És végül ezt is le kell írnom, bár ez nem a szó szoros értelmében vett muzsdéj. Kénytelen vagyok mostanában legtöbbször így készíteni, mert a férjem gyomra (és sokszor az enyém is) nem bírja az erős fokhagymát. Egy tálkába tejfölt öntök, fokhagymagranulátumot szórok bele és megsózom. Van, hogy egy kiskanál mustárral vagy 1-2 kanál ketchuppal teszem pikánsabbá, de ez mindig pillanatnyi ihlet függvénye.

1 megjegyzés on "Muzsdéj"

Alíz on 2009. október 30. 7:31 írta...

A pirospaprikás változat szerintem már magyar beütés. :)

Related Posts with Thumbnails