Elutazunk néhány napra, tehát új recept nem fog a következő héten megjelenni. Ha ügyesebb lettem volna, beütemezhettem volna néhányat, de nem sikerült. Majd jövök... mindenféle élménnyel!
2009. július 25., szombat
Szünet
Elutazunk néhány napra, tehát új recept nem fog a következő héten megjelenni. Ha ügyesebb lettem volna, beütemezhettem volna néhányat, de nem sikerült. Majd jövök... mindenféle élménnyel!
2009. július 23., csütörtök
Zöldséges rakottas, avagy lecsó – kicsit másképp
Annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben rengeteg könnyű, zöldséges nyári ételt, salátát ettünk, a naplóm nem igazán tükrözi. És főleg az időhiány miatt. Még most is vannak olyan fotóim, amiket legalább két hete készítettem, de ha jól körülnézek, biztos, hogy még régebbieket is találok. Hiába minden igyekezetem, a sok teendőm és az újabbnál újabb adódó témák miatt sok minden elmaradt. És ha belegondolok, hogy vasánap elutazunk (ma már pakolgatok, holnap vásárlás, szombaton intenzív sütés-főzés-pakolás és vasárnap reggel indulás) már most stresszes vagyok, és azt hiszem, a napló lesz az utolsó a teendők fontossági sorrendjében. Éppen azért, most, amíg még nem nőttek a fejemre a tennivalók, illetve a Lányok is hagynak két percet szusszanni, pótolok legalább egy valamit.
Sosem hittem volna, hogy egy lecsószerű étel egyszercsak telitalálat lesz a Férjemnél. Pedig ez történt. A lecsó nálunk rizzsel szokott készülni, és emiatt, én bármennyire is szeretem, egy nyáron max. két alkalommal, ha főztem. Ezenkívül pedig ott van a tök és a padlizsán, két olyan zöldség, amit errefelé nem sokféleképpen szoktak elkészíteni és én állandóan azon vagyok, hogy megszűntessem a padlizsánkrém (amit ettől függetlenül imádok) és a rántott tök egyeduralmát. Édesanyám friss zöldségeket küldött vasárnap, köztük egy jókora, zsenge tököt is, vettem mellé egy padlizsánt is és a többi itthon található zöldséggel együtt egy nagyon klassz fogást rittyentettem. Igaz, inspirációul szolgált Gabojsza pár nappal azelőtti L’ecsója, de azért én ezt-azt másképp csináltam benne. És ez pl. olyan étel volt, amivel kissé izgulva vártam Férjecskémet, nem tudván, hogyan fogadja majd.
Eredeti elképzelésem az volt, hogy krumplipürével fogjuk enni, de végül, főleg az időhiány miatt, inkább a krumplit is a rakottasba tettem bele.
Hozzávalók:
Egy ügyes tök, 1 padlizsán, 3 fej hagyma (lila és vörös egyaránt), 2 krumpli, 1 zöldpaprika (én csak felet használtam), 3 paradicsom, ½ l paradicsomlé, olaj, só, bors, zsemlemorzsa, sajt vagy juhtúró (opcionális).
Elkészítés:
A padlizsánt jól megmostam, vékony karikákra vágtam és besóztam majd állni hagytam. Felhasználás előtt jól lemostam őket és szűrőbe téve lecsepegtettem. A többi zöldséget is megmostam, ha kellett, meghámoztam (pl. krumpli), szárakat levágtam, csumákat kiszedtem, majd mindent felkarikáztam. A krumplit és a hagymát lehetőleg nagyon vékonyra, 1-2 mm-es karikákra kell vágni, a tök, paradicsom, paprika, padlizsán mehet kb. félcentisre is. Egy tepsit kikentem olajjal és megszórtam prézlivel, majd a zöldségeket váltakozva belerakosgattam. 3 „oszlopom” lett belőlük. Végül megsóztam, borsoztam az egészet, meglocsoltam kevés olajjal és ráöntöttem a paradicsomlevet. Alufóliával letakarva 45 percig pároltam a sütőben, mérsékelt lángon. Ekkor levettem a fóliát és további 15-20 percig anélkül párolódott, hogy a levét jól elfője. Amikor úgy gondoltam, hogy a krumpli és a hagyma is megpuhult, kivettem a sütőből és felére juhtúrót morzsoltam. Azért csak felére, mert nem tudtam, milyen lesz így. (Kár volt aggódnom, mert ez a része jobban ízlett végül.) Még 1-2 percre visszatettem a sütőbe, amíg a túró jól ráolvadt.
FÉL ÓRA - 2010.
Férjecském első reakciója az volt, hogy húzta az orrát, amikor meglátta. Kóstolás után viszont egyre jobban nyakalta, végül pedig kijelentette: na ez finom, sokkal jobb, mint a rizses „máklávájsz”, ilyet majd a kiránduláson is összedobhattok egyet!:) Csak amúgy kuncogtam magamban az örömtől. :) Köszönöm, Gabojsza! :)
Az biztos, hogy még fog készülni, de kisebb módosításokkal. Azt hiszem, legközelebb a krumplit előre megfőzöm és úgy használom. A hagymát pedig kevés olajban kicsit megdinsztelem és utána halmozom rá a többi zöldségre. Így lerövidülne a sütőben eltöltött idő. Jaj, és a legfontosabb módosítás majd az lenne, hogy a tetejét teljesen beborítanám baconszeletekkel. Most nem volt és venni sem tudtam éppen, de ami késik, ...
„Csóré” gulyás
Mi húsevők vagyunk. Szeretjük a húst és ezt nem is titkolom, nem is szégyellem bevallani. De nem eszünk minden nap, el sem tudnám képzelni, hogy naponta egy vagy neadjisten két étkezés is, rendszeresen húsos legyen. Nincs is igény rá. Igaz, sok mindenben meg van kötve a kezem, mert Férjecském nem szívesen eszi (de ha az van, azért megeszi) a rizses, tésztás vagy káposztás ételeket, és már említettem, nem eszi meg egyáltalán a zöldbabot. De a szemeset minden nap adhatnám neki! És ettől függetlenül, eléggé széles a paletta, amiből válogathatok, úgyhogy nem is tartom őt válogatósnak. Sőt, a legtöbb férfitól eltérően ő nagyon szereti a salátákat, a könnyű ételeket, amik főleg most, nyár idején nagyon sokat jelentenek. És nem mellesleg a fantáziámszülte próbálkozásaimat is rendszerint jól fogadja, bár sokszor tartok attól, hogy mit fog szólni egy-egy hozzávalóhoz, netán párosításhoz. De ő olyan: a klasszikus étel legyen klasszikus ízű mindig, aztán azonkívül csináljak, amit akarok, ha ízlik megeszi, ha nem, hát nem.
No, de lassan teljesen elkanyarodok az eredeti célomtól. Szóval arról volt szó, hogy nem eszünk minden nap húst. Éppen ezért, amikor időm vagy ötletem sincs, vagy éppen túl sok hozzávalóm sem (főleg Pénzedike előtt) valamilyen flancos ételhez, előveszem a jó öreg Jolly Joker- ételünket, a gulyást. Nem tartom fenn azt a jogot, hogy eredetinek nevezzem, amit főzök, de mi így szoktuk és így szoktuk meg. Tehát igazából úgy kellene, hogy valamilyen húsból pörköltet készítek és abba menne a krumpli. No, én így csak akkor főzöm, ha sokan eszünk belőle, azaz nemcsak a szűk család lesz jelen az asztalnál. Máskor csak kolbásszal készül. De legtöbbször „csórén”, azaz meztelenül, üresen készítem. És senki sem berzenkedik ellene. Igaz, általában feldobom az ízét egy kis finom házi szalonnával, de az sem baj, ha nem teszek bele. És így tényleg félóra alatt megvan az ebéd krumplihámozással együtt. :)
Elkészítés:
A krumplikat meghámozom, nagyságtól függően 2-3-at fejenként. Meghámozok még 1-2 hagymát is, amit aztán apróra vágok, és ha szalonnát is használok, akkor kb. félcentis csíkokra vágom. Az edénybe öntök két ek-nyi olajat (csak azért, hogy a szalonnazsír meg ne égjen), majd ezen kiolvasztom a szalonnacsíkokat. Jön bele az aprított hagyma, amit üvegesre párolok a zsiradékon. Azután megszórom egy tk. pirospaprikával, elkeverem és fel is öntöm egy pohárnyi vízzel. Hagyom felforrni, ezelatt feldarabolom a krumplit. Általában négybe, majd kockákra vágom, de nem igyekszem arra, hogy egyformák legyenek, éppen azt szertjük, ha egy része elfő és a szaftja jó sűrű lesz. (Legalábbis Férjecském így szereti, én megeszem a levesesebbet is.:)) A krumplit beleteszem a pörköltalapba, mesózom valamennyire, borssal szórom meg, összekeverem, míg a paprikás szaft bevonja a krumplikockákat, végül pedig felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Ha valaki nem szereti túl sűrűn, többet is tehet, de ezt célszerűbb a végén igazítani szerintem. Fedő nélkül 20-25 perc alatt megfőzöm. Legvégül szoktam beleönteni 1 dl-nyi paradicsomlevet vagy 1-2 ek. paradicsompürét, újraforralom és már kész is. Ha kell, még sózom. Esetleg meg lehet szórni valami zölddel, de én nem szoktam.
Nagyobbikom imádja kihalászni belőle a szalonnadarabokat, mindig örül, ha ilyet készítek. Férjecskémet sem kell noszogatni az evésre!
Hogy éppen mennyibe kerül, nem tudnám megmondani, attól függ, hány embernek kell ennie belőle, azaz, hogy mennyi krumpli szükséges hozzá. Mert a krumplin kívül 1-2 hagyma már nem kerül sokba, és a só-bors pláne nem. És ha nincs házi paradicsomlé vagy szalonna (mint nekem) akkor sem vészes, hiszen egy kis paradicsompüré és 10 dkg szalonna nem is olyan drága. Szóval, akárhogyis, így elkészítve, ez az étel a minimális kiadású fogások közé tartozik.
No, de lassan teljesen elkanyarodok az eredeti célomtól. Szóval arról volt szó, hogy nem eszünk minden nap húst. Éppen ezért, amikor időm vagy ötletem sincs, vagy éppen túl sok hozzávalóm sem (főleg Pénzedike előtt) valamilyen flancos ételhez, előveszem a jó öreg Jolly Joker- ételünket, a gulyást. Nem tartom fenn azt a jogot, hogy eredetinek nevezzem, amit főzök, de mi így szoktuk és így szoktuk meg. Tehát igazából úgy kellene, hogy valamilyen húsból pörköltet készítek és abba menne a krumpli. No, én így csak akkor főzöm, ha sokan eszünk belőle, azaz nemcsak a szűk család lesz jelen az asztalnál. Máskor csak kolbásszal készül. De legtöbbször „csórén”, azaz meztelenül, üresen készítem. És senki sem berzenkedik ellene. Igaz, általában feldobom az ízét egy kis finom házi szalonnával, de az sem baj, ha nem teszek bele. És így tényleg félóra alatt megvan az ebéd krumplihámozással együtt. :)
Elkészítés:
A krumplikat meghámozom, nagyságtól függően 2-3-at fejenként. Meghámozok még 1-2 hagymát is, amit aztán apróra vágok, és ha szalonnát is használok, akkor kb. félcentis csíkokra vágom. Az edénybe öntök két ek-nyi olajat (csak azért, hogy a szalonnazsír meg ne égjen), majd ezen kiolvasztom a szalonnacsíkokat. Jön bele az aprított hagyma, amit üvegesre párolok a zsiradékon. Azután megszórom egy tk. pirospaprikával, elkeverem és fel is öntöm egy pohárnyi vízzel. Hagyom felforrni, ezelatt feldarabolom a krumplit. Általában négybe, majd kockákra vágom, de nem igyekszem arra, hogy egyformák legyenek, éppen azt szertjük, ha egy része elfő és a szaftja jó sűrű lesz. (Legalábbis Férjecském így szereti, én megeszem a levesesebbet is.:)) A krumplit beleteszem a pörköltalapba, mesózom valamennyire, borssal szórom meg, összekeverem, míg a paprikás szaft bevonja a krumplikockákat, végül pedig felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Ha valaki nem szereti túl sűrűn, többet is tehet, de ezt célszerűbb a végén igazítani szerintem. Fedő nélkül 20-25 perc alatt megfőzöm. Legvégül szoktam beleönteni 1 dl-nyi paradicsomlevet vagy 1-2 ek. paradicsompürét, újraforralom és már kész is. Ha kell, még sózom. Esetleg meg lehet szórni valami zölddel, de én nem szoktam.
Nagyobbikom imádja kihalászni belőle a szalonnadarabokat, mindig örül, ha ilyet készítek. Férjecskémet sem kell noszogatni az evésre!
Hogy éppen mennyibe kerül, nem tudnám megmondani, attól függ, hány embernek kell ennie belőle, azaz, hogy mennyi krumpli szükséges hozzá. Mert a krumplin kívül 1-2 hagyma már nem kerül sokba, és a só-bors pláne nem. És ha nincs házi paradicsomlé vagy szalonna (mint nekem) akkor sem vészes, hiszen egy kis paradicsompüré és 10 dkg szalonna nem is olyan drága. Szóval, akárhogyis, így elkészítve, ez az étel a minimális kiadású fogások közé tartozik.
2009. július 22., szerda
Főzz az egészségedért!, avagy a „Gyors és könnyű” mozgalom
Már sokan és sok helyen (Trinity, Chef Viki, Garffyka, Max) leírták a mozgalom vagy kampány (vagy bárminek is neveznénk) előzményeit, tehát, akit érdekel az utánaolvashat a belinkelt helyeken. A Max-nál olvasható írás ugyanakkor a mozgalom indítóbejegyzése.
Én ezekről nem szeretnék írni, mert a téma már eléggé körül van járva, csupán a mozgalom lényegéről, illetve magamról írnék néhány ezzel kapcsolatos szót.
Szóval a lényeg az, hogy próbáljunk meg minél inkább friss alapanyagokból, otthon főzni olcsó, gyors és finom ételeket, elkerülve a gyári ízesítőket, alapokat, zacskós leveseket, ilyen-olyan porokat (lehet, hogy egy-egy fogalommal ismételtem is magam, de nem vagyok járatos közöttük), amelyek tele vannak az egészségünkre káros dolgokkal: tartósítószerekkel, színezékekkel, ízfokozókkal, állományjavítókkal meg a jóisten tudja még mikkel. Szívesen csatlakoztam a mozgalom máris nagy, de továbbra is bővülő táborához, több okból is. A résztvevők listáját megtalálhatjátok jobboldalt. Igyekszem, hogy mindig frissítsem.
Szóval, csatlakoztam. Elsősorban azért, mert szinte mindig, azaz az esetek 99%-ában itthon főzök. Márcsak az árak miatt sem járunk el itthonról enni. Másodsorban igyekszem friss alapanyagokból készíteni az ételeinket. Ha pl. sok a sárgarépám és látom, hogy nem tudom elhasználni, akkor általában meghámozom, feldarabolom és lefagyasztom. Szinte ugyanaz, mintha frissen használnám, pl. egy levesbe. Ha csak lehetséges, kerti vagy házi (tej, tojás) alapanyagokat használok. Nem mondom, hogy télen sosem veszek nagyáruházban zöldséget, illetve, hogy sosem veszek üzleti tojást, nem, mert kénytelen vagyok ezekhez is folyamodni, de pl. most, hogy már évek óta friss házi tejet használok, szinte le sem megy a torkomon az az üzleti folyadék, amit tej néven árulnak, a friss tehéntej árának min. duplájáért!
Azt sem mondom, hogy nem eszünk virslit, üzleti májkrémet, hogy sosem főztem zacskós levest, hogy nem használtam Delikátot, ilyen-olyan fűszerkeveréket vagy valamilyen alapot (ebből konkrétan két spagettimártás-„alapot” próbáltam ki) vagy még sorolhatnám. De az utóbbi időben kiiktattuk a legtöbb felvágottat; májkrémet, virslit nagyon ritkán veszünk, zacskós levest évek óta nem főztem, ételízesítőt csak nagyon keveset használok, és azt sem mostanában, de most már abból is készítettem házit, sőt egy másik adagom éppen szárad, a fűszerkeverékeket pedig inkább magam állítom elő, ha kell valami. És nem utolsó sorban évek óta nem veszünk savanyúságokat, lekvárokat, befőtteket (esetleg ananászkompótot, mert pl. a zselatintortámba csak az jó), inkább magam teszem el. Igaz, használok hozzájuk tartósítót, de még mindig jobbnak gondolom, mint a vásároltakat, mert biztos vagyok benne, hogy azokban még sok más dolog is van a tartósítószeren kívül, ami nem éppen kellene. Jaj, és mindjárt elfelejtem... a szénsavas italok. Azokat is csak akkor vesszük, ah valaki jön hozzánk. Amúgy sokszor már meg sem tudok inni egy egész pohár szénsavas ásványvizet, mert a torkom összeszorul tőle.
A fentiek alapján talán érthető az értetlenségem, amikor a múlt napok egyikén megnézegettem a „poros” polcokat a sarki boltban és felfedeztem a „sütőben sült sonkás krumpli”-alapot. Én naiv, az első gondolatom az volt, hogy: jesszusom, hát egy ekkora zacskóba hogy fér bele krumpli és sonka 4 (vagy 3, de lényegtelen) személy számára!:O Amikor viszont elolvastam a hátoldalát, teljesen megrökönyödtem. Az alaphoz ugyanis semmi más nem kellett, de az égvilágon semmi más, „csak”: sonka, krumpli, sajt és tej. Akkor mire a fenére kérnek el 3 lej 10 banit (kb. 200 ft.), a sóra és borsra? Mert mi kellhet még egy sonkás krumplihoz? Írtam, hogy valamikor kipróbáltam a spagetti-mártás alapokat. Hát akkor is nagy volt a csalódásom, hiszen éppúgy kellett tennem bele darált húst, tejet vagy már nem is tudom miféléket. Akkor mitől „alap”?
És szerintem, nem is az a baj, hogy megjelentetnek ilyesmiket, mert ha nem venné meg senki őket, akkor talán kicsit elgondolkodnának a dolgokon a gyártók is, a baj ott van, hogy a vásárlók ilyen téren annyira buták, hogy bármit elhisznek. És a reklámok szabályosan manipulálják az emberek mindennemű ízlését. (Szerintem felháborító, hogy pl. a Minimaxot is teletömik mindenféle édesség- és játékreklámmal. De biztosra mennek: a gyerekeket könnyű meggyőzni valamiről, a szülők pedig teljesítik a gyerekek kívánságait!) És igen, rengetegen elhiszik, hogy egy mai modern nőnek nem a konyhában a helye, gyors és finom ételeket csakis „alapokból” lehet készíteni, ezekkel időt, pénzt és energiát lehet spórolni, holott nem így van. Éppúgy meg kell hámozni a krumplit, fel kell darabolni a sonkát, le kell reszelni a sajtot, mint hogyha „alap” nélkül készítenéd. Sőt, sóval, borssal megszórni, esetleg áttört fokhagymával ízesíteni még gyorsabb művelet is lehet!
Tudom, hogy nem Titeket, gasztrobloggereket, illetve néhány rendszeres, naplót nem vezető, de szenvedélyesen sütő-főző olvasót kell meggyőznünk az igazunkról, de fontos szerintem, hogy valami elindult. Aztán közösen kitaláljuk, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni még, hogy hogyan juthatnának el írásaink azokhoz is, akik eddig nem akartak (bár ezek valószínű, ezután sem akarnak majd) vagy esetleg – tudatlanságból vagy más okokból – másképp nem tudtak/tudnak főzni.
Én, mindenesetre, azt akarom, hogy gyermekeim az ételek igazi ízét ismerjék meg, éppen ezért nem sóztam annakidején, amikor még bébiételeket főztem nekik, nem cukroztam, most is csak nagyon keveset használok számukra, sosem vettem Danoninót vagy gyümölcsös joghurtokat, hanem a natúr joghurtot kevertem friss gyümölccsel vagy általam készített lekvárral, befőttel, stb. Nincs is nagyobb örömöm most sem, mint amikor látom, hogy a nyers zöldségeket csak amúgy tömik magukba. Múltkor még a zöldbabról sem tudtam lebeszélni őket! A gyümölcsökről nem is beszélve!
Sok mindent írhatnék még, ez a téma szerintem olyan, hogy csak abbahagyni lehet, befejezni sosem. Én most inkább abbahagyom. Az érdeklődők a „gyors és könnyű” címkénél találhatják meg az ide kapcsolódó receptjeimet, és ugyancsak az oldalsávban találhatóak azoknak a blogoknak a linkjei, akik csatlakoztak a mozgalomhoz. Részemről igyekszem ezt a listát hamarosan a másik blogomban is közzétenni, mert ezzel – úgy érzem - kissé kitörhetünk a gasztroszférából, talán több olyan nő olvassa, akinek sokszor nincs ötlete hogyan tudna gyorsan, könnyen finomat előállítani.
További cikkek a témával kapcsolatban olvashatóak: Benzsinél, Timusnál, és Yasmine-nál, Flat-Cat-nél, BeckZsu-nál, Andi-Cuki-nál, Szepykénél, Renátánál. Ezentúl is, ha felfedezem, akkor belinkelem mások írását, de ha valaki mégis kimarad majd, elnézést kérek, sőt nem bánom, ha bárki figyelmeztet!
Én ezekről nem szeretnék írni, mert a téma már eléggé körül van járva, csupán a mozgalom lényegéről, illetve magamról írnék néhány ezzel kapcsolatos szót.
Szóval a lényeg az, hogy próbáljunk meg minél inkább friss alapanyagokból, otthon főzni olcsó, gyors és finom ételeket, elkerülve a gyári ízesítőket, alapokat, zacskós leveseket, ilyen-olyan porokat (lehet, hogy egy-egy fogalommal ismételtem is magam, de nem vagyok járatos közöttük), amelyek tele vannak az egészségünkre káros dolgokkal: tartósítószerekkel, színezékekkel, ízfokozókkal, állományjavítókkal meg a jóisten tudja még mikkel. Szívesen csatlakoztam a mozgalom máris nagy, de továbbra is bővülő táborához, több okból is. A résztvevők listáját megtalálhatjátok jobboldalt. Igyekszem, hogy mindig frissítsem.
Szóval, csatlakoztam. Elsősorban azért, mert szinte mindig, azaz az esetek 99%-ában itthon főzök. Márcsak az árak miatt sem járunk el itthonról enni. Másodsorban igyekszem friss alapanyagokból készíteni az ételeinket. Ha pl. sok a sárgarépám és látom, hogy nem tudom elhasználni, akkor általában meghámozom, feldarabolom és lefagyasztom. Szinte ugyanaz, mintha frissen használnám, pl. egy levesbe. Ha csak lehetséges, kerti vagy házi (tej, tojás) alapanyagokat használok. Nem mondom, hogy télen sosem veszek nagyáruházban zöldséget, illetve, hogy sosem veszek üzleti tojást, nem, mert kénytelen vagyok ezekhez is folyamodni, de pl. most, hogy már évek óta friss házi tejet használok, szinte le sem megy a torkomon az az üzleti folyadék, amit tej néven árulnak, a friss tehéntej árának min. duplájáért!
Azt sem mondom, hogy nem eszünk virslit, üzleti májkrémet, hogy sosem főztem zacskós levest, hogy nem használtam Delikátot, ilyen-olyan fűszerkeveréket vagy valamilyen alapot (ebből konkrétan két spagettimártás-„alapot” próbáltam ki) vagy még sorolhatnám. De az utóbbi időben kiiktattuk a legtöbb felvágottat; májkrémet, virslit nagyon ritkán veszünk, zacskós levest évek óta nem főztem, ételízesítőt csak nagyon keveset használok, és azt sem mostanában, de most már abból is készítettem házit, sőt egy másik adagom éppen szárad, a fűszerkeverékeket pedig inkább magam állítom elő, ha kell valami. És nem utolsó sorban évek óta nem veszünk savanyúságokat, lekvárokat, befőtteket (esetleg ananászkompótot, mert pl. a zselatintortámba csak az jó), inkább magam teszem el. Igaz, használok hozzájuk tartósítót, de még mindig jobbnak gondolom, mint a vásároltakat, mert biztos vagyok benne, hogy azokban még sok más dolog is van a tartósítószeren kívül, ami nem éppen kellene. Jaj, és mindjárt elfelejtem... a szénsavas italok. Azokat is csak akkor vesszük, ah valaki jön hozzánk. Amúgy sokszor már meg sem tudok inni egy egész pohár szénsavas ásványvizet, mert a torkom összeszorul tőle.
A fentiek alapján talán érthető az értetlenségem, amikor a múlt napok egyikén megnézegettem a „poros” polcokat a sarki boltban és felfedeztem a „sütőben sült sonkás krumpli”-alapot. Én naiv, az első gondolatom az volt, hogy: jesszusom, hát egy ekkora zacskóba hogy fér bele krumpli és sonka 4 (vagy 3, de lényegtelen) személy számára!:O Amikor viszont elolvastam a hátoldalát, teljesen megrökönyödtem. Az alaphoz ugyanis semmi más nem kellett, de az égvilágon semmi más, „csak”: sonka, krumpli, sajt és tej. Akkor mire a fenére kérnek el 3 lej 10 banit (kb. 200 ft.), a sóra és borsra? Mert mi kellhet még egy sonkás krumplihoz? Írtam, hogy valamikor kipróbáltam a spagetti-mártás alapokat. Hát akkor is nagy volt a csalódásom, hiszen éppúgy kellett tennem bele darált húst, tejet vagy már nem is tudom miféléket. Akkor mitől „alap”?
És szerintem, nem is az a baj, hogy megjelentetnek ilyesmiket, mert ha nem venné meg senki őket, akkor talán kicsit elgondolkodnának a dolgokon a gyártók is, a baj ott van, hogy a vásárlók ilyen téren annyira buták, hogy bármit elhisznek. És a reklámok szabályosan manipulálják az emberek mindennemű ízlését. (Szerintem felháborító, hogy pl. a Minimaxot is teletömik mindenféle édesség- és játékreklámmal. De biztosra mennek: a gyerekeket könnyű meggyőzni valamiről, a szülők pedig teljesítik a gyerekek kívánságait!) És igen, rengetegen elhiszik, hogy egy mai modern nőnek nem a konyhában a helye, gyors és finom ételeket csakis „alapokból” lehet készíteni, ezekkel időt, pénzt és energiát lehet spórolni, holott nem így van. Éppúgy meg kell hámozni a krumplit, fel kell darabolni a sonkát, le kell reszelni a sajtot, mint hogyha „alap” nélkül készítenéd. Sőt, sóval, borssal megszórni, esetleg áttört fokhagymával ízesíteni még gyorsabb művelet is lehet!
Tudom, hogy nem Titeket, gasztrobloggereket, illetve néhány rendszeres, naplót nem vezető, de szenvedélyesen sütő-főző olvasót kell meggyőznünk az igazunkról, de fontos szerintem, hogy valami elindult. Aztán közösen kitaláljuk, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni még, hogy hogyan juthatnának el írásaink azokhoz is, akik eddig nem akartak (bár ezek valószínű, ezután sem akarnak majd) vagy esetleg – tudatlanságból vagy más okokból – másképp nem tudtak/tudnak főzni.
Én, mindenesetre, azt akarom, hogy gyermekeim az ételek igazi ízét ismerjék meg, éppen ezért nem sóztam annakidején, amikor még bébiételeket főztem nekik, nem cukroztam, most is csak nagyon keveset használok számukra, sosem vettem Danoninót vagy gyümölcsös joghurtokat, hanem a natúr joghurtot kevertem friss gyümölccsel vagy általam készített lekvárral, befőttel, stb. Nincs is nagyobb örömöm most sem, mint amikor látom, hogy a nyers zöldségeket csak amúgy tömik magukba. Múltkor még a zöldbabról sem tudtam lebeszélni őket! A gyümölcsökről nem is beszélve!
Sok mindent írhatnék még, ez a téma szerintem olyan, hogy csak abbahagyni lehet, befejezni sosem. Én most inkább abbahagyom. Az érdeklődők a „gyors és könnyű” címkénél találhatják meg az ide kapcsolódó receptjeimet, és ugyancsak az oldalsávban találhatóak azoknak a blogoknak a linkjei, akik csatlakoztak a mozgalomhoz. Részemről igyekszem ezt a listát hamarosan a másik blogomban is közzétenni, mert ezzel – úgy érzem - kissé kitörhetünk a gasztroszférából, talán több olyan nő olvassa, akinek sokszor nincs ötlete hogyan tudna gyorsan, könnyen finomat előállítani.
További cikkek a témával kapcsolatban olvashatóak: Benzsinél, Timusnál, és Yasmine-nál, Flat-Cat-nél, BeckZsu-nál, Andi-Cuki-nál, Szepykénél, Renátánál. Ezentúl is, ha felfedezem, akkor belinkelem mások írását, de ha valaki mégis kimarad majd, elnézést kérek, sőt nem bánom, ha bárki figyelmeztet!
Befőzések - uborka télire
Egy nagy zsák uborkát kaptam sógornőmtől. Szerencsémre, szinte minden évben ő (vagy esetleg valaki más a családból) lát el eltenni való uborkával, csupán nagyon rossz vagy semmilyen termés esetén kényszerülök a piacról vásárolni. Most is kb. 20 kilót kaptam, amiből kétféleképpen tettem el uborkát: egészben és vágva.
Voltak évek, amikor Pikant Fix-szel tettem el a savanyúságaimat, de azt tapasztaltam, hogy azzal csupán következő évig bírják, ha véletlenül tovább maradt egy-egy üveg, már nagyon fura csípős íze lett és ki kellett dobnom. Ígyhát már tavaly is visszatértem az én jól bevált, anyósomtól tanult receptemhez, amivel nemcsak uborkát lehet eltenni télire, hanem bármilyen más zöldséget is. Szoktam is vegyes "hordós" zöldségeket eltenni, amibe az égvilágon mindenfélét beleteszek, amit találok a kertben vagy a piacon. No, de most csak uborkáról írok, a vegyes majd ezután jön valamikor.
A LÉ
Nagy adagot írok, így van nekem leírva, de természetesen, arányosan csökkenteni is lehet attól függően, hoyg mennyi eltenni való zöldségünk van. Én a 20 kilónyi uborkámhoz 9 liter vízből készítettem a marinádot, de maradt meg belőle. Sebaj. Jól záródó üvegbe töltöm és a következő akciókor csak előveszem és felhasználom, tehát nem megy kárba. De ha így van, keverek hozzá egy késhegynyi szalicilt is, hoyg biztosan ne főjön fel
10 l vízben feloldunk 40 dkg (lehetőleg) jódmentes sót, 70 dkg cukrot (ha valaki nem szereti túl édesen, kevesebbet is tehet, de így nagyon finom) és 2 l ecetet. Ennyi. Az üvegekbe külön teszek fűszereket és egy-egy fél teáskanálnyi szalicilt, így jobban el tudom osztani.
Az üvegek töltése:
Az aljukra szoktam szórni-tenni mindenféle fűszernövényt vagy -magot. Ezúttal tettem bele szemes borsot, babérlevelet, mutármagot, koriandermagot, 1 tk-nyi szárított zellerlevelet, 2 l-es üvegekbe 2 szem szegfűborsot (3 l-esbe 3-at, 5-ösbe 5-öt), egy-egy jókora ág csombort (borsikafű), szárított kaporszárat, illetve megtisztított, felhasított tormát. Ebből lehet jó sokat tenni, nagyon finom lesz tőle, én most csak épphogy tettem, mert nem volt túl sok belőle. Az uborkákat jó szorosan belegyömöszöltem az üvegekbe, szórtam rájuk egy kevés szalicilt és felöntöttem az elkészíett páclével. Rájukcsavartam a fedeleket és tepsibe állítva a konyhapulton hagytam. De mehet a kamrába is, természetesen, csupán arra kell vigyázni, hogy valami edényfélébe kell beleállítani, mert pár napig majd fog némi levet ereszteni. Aztán letisztul és évekig eláll. A tepsiket ezután ki lehet venni alóluk, az aljukat megtöröljük és kerülhetnek végleges helyükre. Én a konyhában tartom őket amíg letisztulnak és már nem engednek levet. Pillanatnyilag a kamrában sincs hidegebb.
Próbaképpen az 5 l-es üvegbe most egy tk-nyi fokhagymagranulátumot is szórtam. Kíváncsi vagyok, milyen lesz! De a múltkor készített sózott uborka nagyon finom volt fokhagymásan!
EK - 2010/9
Vágott vegyes
Nem tudom, ki hogy van vele, engem pl. nem zavar, ha nagyobb uborkákat teszek az üvegekbe, de ha van elegendő mennyiségem az aprókból, természetesen, hogy csak azokat használom fel. Viszont a nagyobbak sincsenek elkárhozva, tehát igyekszem azokból is csinálni valamit. Rendszerint hagymás uborkasalátának teszem el őket szintén télire. Mi nagyon szeretjük.
Most 5 kiló uborkám volt, hámozatlanul. És kereken 1 kiló hagymám lett hámozás után. A hagymákat félbe, majd szeletekre vágtam, az uborkát pedig héjastól legyalultam. Egy nagy tálban összekevertem őket, megszórtam 2 púpozott ek. sóval és ismét összekevertem. Amíg előkészítettem az üvegeket, hagytam őket állni. A (7 dl-es) üvegekbe szintén szórtam fűszereket (pontosan, mint az egészben eltett uborkánál, csak tormám már nem volt, és szegfűborsból 1-1 szem ment ), majd vettem egy-egy marék vágottat, valamennyire kicsavartam a levét és tettem az üvegbe. Meg kell jól tölteni őket, de nem szabad túlzottan belegyömöszölni, hogy a páclé majd jól át tudja járni őket. Amikor megteltek (5 db. övegem telt meg ebből a mennyiségből), késhegynyi szalicilt szórtam rájuk (tavaly kidobtam az összes ilyet, mert elfelejtettem tartósítót használni) és felöntöttem az egész uborkáknál is használt marináddal. Kupak rájuk és mentek a tepsikbe a nagy üvegek mellé. Szintén kb. egy hét után kerülnek majd a végleges helyükre.
Talán nem szentségtörés, ha ezt az uborkásdit a "gyors és könnyű" címkéhez is sorolnám, hiszen hosszútávon mindenféle szempontból kifizetődő. Persze, eltöltünk vele egy fél napot (két kisgyerekkel összesen két napot), ha meg kell venni az uborkát is, belekerül némi pénzbe, de ha majd télen üvegenként kell megvenni a savanyúságot, akkor érdemes elgondolkodni: nem éri meg inkább a félnapnyi munkát és az egyszerre kiadott (nagyobb) pénzösszeget, amiből a készen vásároltnak a sokkal többszörösét állíthatjuk elő? És legalább azt is tudjuk, mi van benne!
Voltak évek, amikor Pikant Fix-szel tettem el a savanyúságaimat, de azt tapasztaltam, hogy azzal csupán következő évig bírják, ha véletlenül tovább maradt egy-egy üveg, már nagyon fura csípős íze lett és ki kellett dobnom. Ígyhát már tavaly is visszatértem az én jól bevált, anyósomtól tanult receptemhez, amivel nemcsak uborkát lehet eltenni télire, hanem bármilyen más zöldséget is. Szoktam is vegyes "hordós" zöldségeket eltenni, amibe az égvilágon mindenfélét beleteszek, amit találok a kertben vagy a piacon. No, de most csak uborkáról írok, a vegyes majd ezután jön valamikor.
A LÉ
Nagy adagot írok, így van nekem leírva, de természetesen, arányosan csökkenteni is lehet attól függően, hoyg mennyi eltenni való zöldségünk van. Én a 20 kilónyi uborkámhoz 9 liter vízből készítettem a marinádot, de maradt meg belőle. Sebaj. Jól záródó üvegbe töltöm és a következő akciókor csak előveszem és felhasználom, tehát nem megy kárba. De ha így van, keverek hozzá egy késhegynyi szalicilt is, hoyg biztosan ne főjön fel
10 l vízben feloldunk 40 dkg (lehetőleg) jódmentes sót, 70 dkg cukrot (ha valaki nem szereti túl édesen, kevesebbet is tehet, de így nagyon finom) és 2 l ecetet. Ennyi. Az üvegekbe külön teszek fűszereket és egy-egy fél teáskanálnyi szalicilt, így jobban el tudom osztani.
Az üvegek töltése:
Az aljukra szoktam szórni-tenni mindenféle fűszernövényt vagy -magot. Ezúttal tettem bele szemes borsot, babérlevelet, mutármagot, koriandermagot, 1 tk-nyi szárított zellerlevelet, 2 l-es üvegekbe 2 szem szegfűborsot (3 l-esbe 3-at, 5-ösbe 5-öt), egy-egy jókora ág csombort (borsikafű), szárított kaporszárat, illetve megtisztított, felhasított tormát. Ebből lehet jó sokat tenni, nagyon finom lesz tőle, én most csak épphogy tettem, mert nem volt túl sok belőle. Az uborkákat jó szorosan belegyömöszöltem az üvegekbe, szórtam rájuk egy kevés szalicilt és felöntöttem az elkészíett páclével. Rájukcsavartam a fedeleket és tepsibe állítva a konyhapulton hagytam. De mehet a kamrába is, természetesen, csupán arra kell vigyázni, hogy valami edényfélébe kell beleállítani, mert pár napig majd fog némi levet ereszteni. Aztán letisztul és évekig eláll. A tepsiket ezután ki lehet venni alóluk, az aljukat megtöröljük és kerülhetnek végleges helyükre. Én a konyhában tartom őket amíg letisztulnak és már nem engednek levet. Pillanatnyilag a kamrában sincs hidegebb.
Próbaképpen az 5 l-es üvegbe most egy tk-nyi fokhagymagranulátumot is szórtam. Kíváncsi vagyok, milyen lesz! De a múltkor készített sózott uborka nagyon finom volt fokhagymásan!
EK - 2010/9
Vágott vegyes
Nem tudom, ki hogy van vele, engem pl. nem zavar, ha nagyobb uborkákat teszek az üvegekbe, de ha van elegendő mennyiségem az aprókból, természetesen, hogy csak azokat használom fel. Viszont a nagyobbak sincsenek elkárhozva, tehát igyekszem azokból is csinálni valamit. Rendszerint hagymás uborkasalátának teszem el őket szintén télire. Mi nagyon szeretjük.
Most 5 kiló uborkám volt, hámozatlanul. És kereken 1 kiló hagymám lett hámozás után. A hagymákat félbe, majd szeletekre vágtam, az uborkát pedig héjastól legyalultam. Egy nagy tálban összekevertem őket, megszórtam 2 púpozott ek. sóval és ismét összekevertem. Amíg előkészítettem az üvegeket, hagytam őket állni. A (7 dl-es) üvegekbe szintén szórtam fűszereket (pontosan, mint az egészben eltett uborkánál, csak tormám már nem volt, és szegfűborsból 1-1 szem ment ), majd vettem egy-egy marék vágottat, valamennyire kicsavartam a levét és tettem az üvegbe. Meg kell jól tölteni őket, de nem szabad túlzottan belegyömöszölni, hogy a páclé majd jól át tudja járni őket. Amikor megteltek (5 db. övegem telt meg ebből a mennyiségből), késhegynyi szalicilt szórtam rájuk (tavaly kidobtam az összes ilyet, mert elfelejtettem tartósítót használni) és felöntöttem az egész uborkáknál is használt marináddal. Kupak rájuk és mentek a tepsikbe a nagy üvegek mellé. Szintén kb. egy hét után kerülnek majd a végleges helyükre.
Talán nem szentségtörés, ha ezt az uborkásdit a "gyors és könnyű" címkéhez is sorolnám, hiszen hosszútávon mindenféle szempontból kifizetődő. Persze, eltöltünk vele egy fél napot (két kisgyerekkel összesen két napot), ha meg kell venni az uborkát is, belekerül némi pénzbe, de ha majd télen üvegenként kell megvenni a savanyúságot, akkor érdemes elgondolkodni: nem éri meg inkább a félnapnyi munkát és az egyszerre kiadott (nagyobb) pénzösszeget, amiből a készen vásároltnak a sokkal többszörösét állíthatjuk elő? És legalább azt is tudjuk, mi van benne!
2009. július 20., hétfő
Cordon vert
Nem én találtam fel a spanyolviaszt, de még ezt az egyszerű és finom rántott hússzeletet sem én találtam ki: a Practic in bucatarie 6-os számában bukkantam rá.
Elkészítése:
Karajból egyszerű elkészíteni, mivel szép szeleteket nyerhetünk belőle, de borjúból, csirkemellből, pulykábaól is lehet. Én a karajnál maradtam. A húst úgy szeleteltem, hogy csak minden második szeletet vágtam teljesen át, így nagyobbak lettek, könnyebben lehetett tölteni. Kiveregettem őket és megszórtam sóval, borssal. Néhány órát ültek a hűtőben ebben a pácban.
Kb. 15 dkg juhtúrót (a receptben sajtot írt, de nekem nem volt) elkevertem 1 ek. tejföllel, 1 tk. őrölt borssal és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzölddel. A krémből egy-egy kanállal helyeztem minden hússzeletre, majd a másik felét ráhajtottam, a széleket pedig a húsverővel "összeragasztottam". Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgattam, forró olajban kisütöttem. Friss, paradicsom-hagyma-uborkasalátával ettük.
FÉL ÓRA - 2010.
Érdekes módon, a rengeteg petrezselyemzöld ellenére sem látszik jól a "zöld szalag". De ettől függetlenül nagyon finom volt, kicsit feldobta a szokásos bécsi szelet ízét!
2009. július 19., vasárnap
Nyári italok
Két teljesen ártalmatlan, tehát alkoholmentes koktélféleséget írnék le, amiket a napokban, a hőségre való tekintettel készítettem.
Mentás meggyszörp
Én vágott mentával készítettem, mert csak ilyen volt (a fagyasztóban), de frissből, illetve nem daraboltból jobb lett volna. No, de érdekes módon, nem voltak furcsák a levéldarabkák és csak amúgy csúsztak lefele!:)
Előszöris 4 jégkockát tettem a pohárba, rászórtam a mentát és egy picit kavargattam őket, hogy a menta kiadja az aromáit. 20-30 ml meggyszörpöt öntöttem rá, majd felöntöttem ásványvízzel (mi egy nagyon light vizet szoktunk venni, tulajdonképpen csak annyira szénsavas, hogy éppen picit savanykás tőle) és jól összekavartam. 1-2 perc után lehet inni, amikor a jégkockák már megteszik hatásukat::)
Dinnyekoktél
Még sosem mertem vegyíteni a kétfajta dinnyét, valahogy annyira különböző az ízviláguk, hogy nem hittem volna, hogy finomak párosítva. Éppen vettem egy görögöt, ami, ugye, meleg volt, a hűtőben pedig ott volt a jó hideg sárga. Mély pohárba vagdaltam egy-egy szeletet belőlük és botmixerrel csak egyszerűen leturmixoltam. Akkora a víztartalmuk, hogy nem kell semmi hígítás. Pezsgőspohárba tettem néhány jégkockát és a levet ráöntöttem. Ennyi. Legközelebb jégkásának akarom kipróbálni!:)
FÉL ÓRA - 2010.
(Még valami. Amikor már turmixoltam vettem észre, hogy a görögdinnyében maradt néhány mag is. Nem vettem ki: a dinnyemag kitűnő vesekőoldó. Még mondta valaki, hogy dinnyemagteát érdemes inni vesekő ellen. Nekem, aki már vagy 3x átesett vesegörcsön, ez fontos és jó tudni. Esküszöm, könnyebb volt a két szülés, mint a kövek "szülése"!)
Mentás meggyszörp
Én vágott mentával készítettem, mert csak ilyen volt (a fagyasztóban), de frissből, illetve nem daraboltból jobb lett volna. No, de érdekes módon, nem voltak furcsák a levéldarabkák és csak amúgy csúsztak lefele!:)
Előszöris 4 jégkockát tettem a pohárba, rászórtam a mentát és egy picit kavargattam őket, hogy a menta kiadja az aromáit. 20-30 ml meggyszörpöt öntöttem rá, majd felöntöttem ásványvízzel (mi egy nagyon light vizet szoktunk venni, tulajdonképpen csak annyira szénsavas, hogy éppen picit savanykás tőle) és jól összekavartam. 1-2 perc után lehet inni, amikor a jégkockák már megteszik hatásukat::)
Dinnyekoktél
Még sosem mertem vegyíteni a kétfajta dinnyét, valahogy annyira különböző az ízviláguk, hogy nem hittem volna, hogy finomak párosítva. Éppen vettem egy görögöt, ami, ugye, meleg volt, a hűtőben pedig ott volt a jó hideg sárga. Mély pohárba vagdaltam egy-egy szeletet belőlük és botmixerrel csak egyszerűen leturmixoltam. Akkora a víztartalmuk, hogy nem kell semmi hígítás. Pezsgőspohárba tettem néhány jégkockát és a levet ráöntöttem. Ennyi. Legközelebb jégkásának akarom kipróbálni!:)
FÉL ÓRA - 2010.
(Még valami. Amikor már turmixoltam vettem észre, hogy a görögdinnyében maradt néhány mag is. Nem vettem ki: a dinnyemag kitűnő vesekőoldó. Még mondta valaki, hogy dinnyemagteát érdemes inni vesekő ellen. Nekem, aki már vagy 3x átesett vesegörcsön, ez fontos és jó tudni. Esküszöm, könnyebb volt a két szülés, mint a kövek "szülése"!)
2009. július 17., péntek
„Édes szemek”
Ma megint kísérletezgetős kedvemben voltam.:)
A kenyeresnél sokszor veszek a lányoknak „édes szemek”-et (ochi dulci). Hogy miért éppen ez a neve a pékárusoknál néhány éve megjelent édes perecnek, nem tudom, de igazán finom. Talán onnan a neve, hogy a perec készítése közben valakik édesen, sokatmondóan nézegették egymást, mert a „face ochi dulci – fácsé okj dulcs” román kifejezés éppen ilyesmit jelent.:D De bármi si legyen az eredete, mindenesetre, jól kitalálták: puha is, ropogós is, ragacsos-édes, nagyon szeretik a lányok (de még én is:P)!
Egy ideje jobban megnéztem magamnak ezt a perecet és elkezdtem filozofálni rajta, hogyan is készülhet: kelt tészta, de kissé omlós is, rétegezett is. Hmmm... Megvan! A napraforgókenyér tésztája és eljárása kitűnő lenne hozzá – gondoltam. És jól gondoltam.
Ma eljött az ideje, hogy kipróbáljam, mára leülepedtek a dolgok és kiforrt a végleges verzió – mert azért agyaltam elég jól rajta, hogy hogyan adjam meg ugyanazt a formát, kinézetet és hogy amit kigondoltam, az úgy vajon jó is lesz? Hááát ... csalódnom kellett, nem ugyanaz lett ... ezerszer jobb lett!!!:D
ÜNNEP - 2011.
Hozzávalók:
A tésztához: 70 dkg liszt, 2,5 dl tej, 1,25 dl olaj, 2 tojás, 4 dkg élesztő, 1 tk. cukor, 1 tk. só;
Ezenkívül: 5 dkg vaj, 1 tojássárgája, 3 ek. tej
A sziruphoz: 1 l víz, kb. 20 dkg cukor, 3 cs. vaníliás cukor
Kimértem a lisztet. A tejet is kimértem és meglangyosítottam. Egy részébe belemorzsoltam az élesztőt, beletettem a cukrot és 2 kanálnyi liszt hozzáadásával hagytam, hogy felhabosodjon. Közben a sót beleszórtam a lisztbe. A tojásokat feltörtem és felvertem, majd hozzáöntöttem a maradék tejet. Az olajat is kimértem. A liszthez öntöttem az összes folyékony hozzávalót és először fakanállal kavartam, majd kézzel kezdtem gyúrni. Amikor összeállt, kivettem a tálból és a deszkán dolgoztam vele tovább. Most is bebizonyosodott, hogy tökéletes ez a tészta. Mindent be kell tartani és nem lehet elrontani! A deszkát nem kell lisztezni, mert úgysem ragad oda. Jól kidolgoztam (kb. 10-15 perc), majd visszatettem a tálba, letakartam és 1 óra alatt hagytam duplájára kelni.
Amikor megkelt, ismét lapítóra borítottam és kissé átgyúrtam. Kétfelé osztottam, majd kb. egyforma méretű, 4-5 mm vastag téglalapokra nyújtottam.
A felolvasztott vajjal az egyik lapot jól megkentem (mégis maradt még egy pici),
majd a másikat, a serítőre (nyújtófára) feltekerve, a megkent lapra helyeztem.
Még így, együtt is nyújtottam egy kicsit; nem baj, ha a szélük végül nem talál épp mindenhol, de igyekezni kell, hogy egyformán fedjék egymást. A tetejét lekentem a tojássárgájával elkevert tejjel, utána pedig elkezdtem felcsíkozni a tésztát. Kb. 2 centis csíkokra szabdaltam.
Ezután minden egyes csíkot megsodortam és perec formára igazítottam.
Ahol a két vége bement a tészta alá, jól megszorítottam, illetve ott is megnyomkodtam, ahol keresztezik egymást. Sütőpapírral bélelt tepsikre helyeztem.
Egyszerre hat darabot tudtam sütni. Még lekentem egy kevés tojásos tejjel (mert maradt) és ment az előmelegített, de már közepes lángon égő sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt szép aranybarnára sültek.
Mialatt az első adag megsült, elkészítettem a szirupot. A vizet a kétfajta cukorral felforraltam, majd félrevettem. Ahogy megsültek a perecek, azon forrón a szirupba „dobáltam” őket és megforgatva, kb. egy percig hagytam benne. (Nem szabad eláztatni, még keményen kell kiszedni, megpuhul ő magától!)
Rácsra szedtem ki, hogy lecsepeghessen a fölösleges szirup, illetve száradjanak. Ezenkívül még visszadugtam őket úgy kb. 5 percre a sütőbe, hogy hamarabb „rájukdermedjen” a máz.
Amikor már annyira hűltek, átraktam őket a deszkára és konyharuhával letakarva hűltek ki teljesen.
Ez volt a vacsora egy csésze tej mellé.:) Nem igényelt különösebb instállást!
A kenyeresnél sokszor veszek a lányoknak „édes szemek”-et (ochi dulci). Hogy miért éppen ez a neve a pékárusoknál néhány éve megjelent édes perecnek, nem tudom, de igazán finom. Talán onnan a neve, hogy a perec készítése közben valakik édesen, sokatmondóan nézegették egymást, mert a „face ochi dulci – fácsé okj dulcs” román kifejezés éppen ilyesmit jelent.:D De bármi si legyen az eredete, mindenesetre, jól kitalálták: puha is, ropogós is, ragacsos-édes, nagyon szeretik a lányok (de még én is:P)!
Egy ideje jobban megnéztem magamnak ezt a perecet és elkezdtem filozofálni rajta, hogyan is készülhet: kelt tészta, de kissé omlós is, rétegezett is. Hmmm... Megvan! A napraforgókenyér tésztája és eljárása kitűnő lenne hozzá – gondoltam. És jól gondoltam.
Ma eljött az ideje, hogy kipróbáljam, mára leülepedtek a dolgok és kiforrt a végleges verzió – mert azért agyaltam elég jól rajta, hogy hogyan adjam meg ugyanazt a formát, kinézetet és hogy amit kigondoltam, az úgy vajon jó is lesz? Hááát ... csalódnom kellett, nem ugyanaz lett ... ezerszer jobb lett!!!:D
ÜNNEP - 2011.
Hozzávalók:
A tésztához: 70 dkg liszt, 2,5 dl tej, 1,25 dl olaj, 2 tojás, 4 dkg élesztő, 1 tk. cukor, 1 tk. só;
Ezenkívül: 5 dkg vaj, 1 tojássárgája, 3 ek. tej
A sziruphoz: 1 l víz, kb. 20 dkg cukor, 3 cs. vaníliás cukor
Kimértem a lisztet. A tejet is kimértem és meglangyosítottam. Egy részébe belemorzsoltam az élesztőt, beletettem a cukrot és 2 kanálnyi liszt hozzáadásával hagytam, hogy felhabosodjon. Közben a sót beleszórtam a lisztbe. A tojásokat feltörtem és felvertem, majd hozzáöntöttem a maradék tejet. Az olajat is kimértem. A liszthez öntöttem az összes folyékony hozzávalót és először fakanállal kavartam, majd kézzel kezdtem gyúrni. Amikor összeállt, kivettem a tálból és a deszkán dolgoztam vele tovább. Most is bebizonyosodott, hogy tökéletes ez a tészta. Mindent be kell tartani és nem lehet elrontani! A deszkát nem kell lisztezni, mert úgysem ragad oda. Jól kidolgoztam (kb. 10-15 perc), majd visszatettem a tálba, letakartam és 1 óra alatt hagytam duplájára kelni.
Amikor megkelt, ismét lapítóra borítottam és kissé átgyúrtam. Kétfelé osztottam, majd kb. egyforma méretű, 4-5 mm vastag téglalapokra nyújtottam.
A felolvasztott vajjal az egyik lapot jól megkentem (mégis maradt még egy pici),
majd a másikat, a serítőre (nyújtófára) feltekerve, a megkent lapra helyeztem.
Még így, együtt is nyújtottam egy kicsit; nem baj, ha a szélük végül nem talál épp mindenhol, de igyekezni kell, hogy egyformán fedjék egymást. A tetejét lekentem a tojássárgájával elkevert tejjel, utána pedig elkezdtem felcsíkozni a tésztát. Kb. 2 centis csíkokra szabdaltam.
Ezután minden egyes csíkot megsodortam és perec formára igazítottam.
Ahol a két vége bement a tészta alá, jól megszorítottam, illetve ott is megnyomkodtam, ahol keresztezik egymást. Sütőpapírral bélelt tepsikre helyeztem.
Egyszerre hat darabot tudtam sütni. Még lekentem egy kevés tojásos tejjel (mert maradt) és ment az előmelegített, de már közepes lángon égő sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt szép aranybarnára sültek.
Mialatt az első adag megsült, elkészítettem a szirupot. A vizet a kétfajta cukorral felforraltam, majd félrevettem. Ahogy megsültek a perecek, azon forrón a szirupba „dobáltam” őket és megforgatva, kb. egy percig hagytam benne. (Nem szabad eláztatni, még keményen kell kiszedni, megpuhul ő magától!)
Rácsra szedtem ki, hogy lecsepeghessen a fölösleges szirup, illetve száradjanak. Ezenkívül még visszadugtam őket úgy kb. 5 percre a sütőbe, hogy hamarabb „rájukdermedjen” a máz.
Amikor már annyira hűltek, átraktam őket a deszkára és konyharuhával letakarva hűltek ki teljesen.
Ez volt a vacsora egy csésze tej mellé.:) Nem igényelt különösebb instállást!
2009. július 16., csütörtök
Mosolyfakasztó a naplóm :)
Wise Lady azt mondja, hogy a naplóm mosolygásra készteti. Hacsak nem arról van szó, hogy akkora ökörségeket írok, amekkora én vagyok, márpedig én éppen jókora vagyok:P, akkor talán arról lehet szó, amiről ő maga is morfondírozott: miközben a bejegyzéseimet olvassa jól érzi magát, esetleg vidám lesz. Ha valóban így van, ez engem is örömmel tölt el és főleg nagyon köszönöm Neki, hogy érdemesnek tartott a kitüntetésre. És most már Yasmine-nak is köszönöm, hogy mosolyogtatónak tartja a naplómat, mert utólag tőle is érkezett egy ilyen díj!:)
Szabályok:
Tedd ki a blogodba, nevezz meg 3 általad érdemesnek tartott blogot, értesítsd őket.
Én továbbadnám Duendének, mert amikor nála olvasok, akkora megnyugvás száll meg, valahogy érzem a harmóniát, ami belőle árad és akaratlanul is mosoly ül ki az arcomra; és két másik bloggernek (bár ők nem gasztro...-k) Katának és Loihinak. Katának azért, mert olyan fondorlatosan fogalmaz, hogy sosem tudod mi bújik elő a következő sorból, és így persze, hogy megnevettet(kb. erre gondolok: "Fél 8 és 8 között próbálok magamhoz térni, ha sikerült, felébresztem a kávéfőzőt, a mosógépet, majd szólok a fazéknak, hogy húzzon a helyére." innen), Loihinak pedig azért, mert pl. olyan felhőtlen iróniával tud írni "nyomorúságáról" (jaj, csak nehogy félreértsen valaki!!), hogy a helyzet komolyságától függetlenül csak vigyorogni jut erőd. (http://nimrodnoah.blogspot.com/2009/07/mit-csinal-egy-haromgyerekes-anyuka.html). De persze, nem ez az egyedüli ilyen írása, érdemes bekukkantani!:)
Hát, megvan a 3 név, de szívesen adnám tovább még Ágnesnek, Virágnak, Szilvinek, Rének, Szepykének, de folytathatnám a sort akár reggelig is... :)
A Quick&Easy jegyében
Max elindította a Quick&Easy “kampányt”, amihez örömmel és szívesen csatlakozom. Bár mostanig is volt “gyors” címkém, ezentúl a “gyors és könnyű”-t is felveszem közéjük.
Íme az első “fogás”, amit ide szánok, ennél gyorsabb és egyszerűbb étel kevés van! Már-már nem is recept, mondhatom, hiszen csupán 3-4 hozzávalóra van szükség az elkészítéséhez.
Hozzávalók: kb. 250 g tészta (nálam spirál/orsó volt), 5-6 cikk fokhagyma, 2-3 ek. (olíva)olaj, 2 ek. apróra vágott vegyes zöldfűszer (lehet bármi, ízlés szerint), só, bors.
Elkészítés: A tésztát sós vízben kifőzöm. A fokhagymát meghámozom és kés lapjával megnyomogatom a cikkeket, de nem darabolom fel. Egy serpenyőben felhevítem az olajat, néhány pillanatig pirítom rajta a fokhagymát, majd rádobom a zöldfűszert is. Gyorsan elkavarom, hogy nehogy megégjen és már félre is veszem a lángról. A leszűrt tésztát a fűszeres olajba forgatom, megborsozom és ha kell még sózom is. Köretként is ehető bármilyen hús mellé, de önálló fogásként is megállja a helyét. A mostani melegekben kitűnő ebédre egy paradicsom kíséretében,
de könnyű nyári vacsorának is beillik. Még a 90 napos diétázóknak is megfelel szénhidrátnapra. (Én most nem diétázok, de szokásom – főleg, ha csak mi, lányok vagyunk itthon – olyan ételeket készíteni, amelyek beleillenek a szétválasztó diétába. Azért is jelzem külön, ha valamelyik éppen megfelel egyik napnak.)
Íme az első “fogás”, amit ide szánok, ennél gyorsabb és egyszerűbb étel kevés van! Már-már nem is recept, mondhatom, hiszen csupán 3-4 hozzávalóra van szükség az elkészítéséhez.
Hozzávalók: kb. 250 g tészta (nálam spirál/orsó volt), 5-6 cikk fokhagyma, 2-3 ek. (olíva)olaj, 2 ek. apróra vágott vegyes zöldfűszer (lehet bármi, ízlés szerint), só, bors.
Elkészítés: A tésztát sós vízben kifőzöm. A fokhagymát meghámozom és kés lapjával megnyomogatom a cikkeket, de nem darabolom fel. Egy serpenyőben felhevítem az olajat, néhány pillanatig pirítom rajta a fokhagymát, majd rádobom a zöldfűszert is. Gyorsan elkavarom, hogy nehogy megégjen és már félre is veszem a lángról. A leszűrt tésztát a fűszeres olajba forgatom, megborsozom és ha kell még sózom is. Köretként is ehető bármilyen hús mellé, de önálló fogásként is megállja a helyét. A mostani melegekben kitűnő ebédre egy paradicsom kíséretében,
de könnyű nyári vacsorának is beillik. Még a 90 napos diétázóknak is megfelel szénhidrátnapra. (Én most nem diétázok, de szokásom – főleg, ha csak mi, lányok vagyunk itthon – olyan ételeket készíteni, amelyek beleillenek a szétválasztó diétába. Azért is jelzem külön, ha valamelyik éppen megfelel egyik napnak.)
Ételízesítő házilag
Valamikor lánykoromban volt egy próbálkozásom házi ételízesítő készítésére amiből csak annyi maradt meg mára, hogy a felszeletelt murkot a száraz serpenyőben szárítgatom. Aztán tudom, hogy ledaráltam és sóval összekevertem. Biztos más zöldség is volt benne, de már nem emlékszem.
Amióta saját háztartásom van, de még Édesanyámnál is mindig tettünk el darált zöldségeket sóban, ízesítőnek. De ezek üvegben eltett, levet eresztő ízesítők voltak. Természetesen, ettől függetlenül kitűnőek.
Az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoztatott a gondolat, hogy száraz ételízesítőt állítsak elő. Amióta a lányaink vannak és főleg, amióta ők is azt eszik, amit mi, megnézem, hogy mit küldünk a gyomrunkba. Természetesen, a racionalitás határain belül teszem mindezt, nem azt jelenti, hogy soha semmi egészségtelent nem eszünk, de amit csak lehet, kerülök. Pl. a szénsavas üdítőket szinte teljesen száműztük, a szalámiféléket, párizsikat is kerüljük, de azért egyszer egy hónapban van virslivacsora, a kész fűszerkeverékeket sem használom, illetve a zacskós „alapokat” sem. A másik pedig, hogy nem használok bolti ételízesítőt. Sokan lükének is néznek emiatt, viszont úgy gondolom, hogy még így is annyi minden van, amire a szervezetünknek nem lenne szüksége, de képtelenség elkerülni, hát akkor, amit csak lehet, kerüljünk. Ezért akartam mindenképpen száraz ételízesítőt is.
Eredeti elképzelésem az volt, hogy a meghámozott zöldségeket a hámozóval nagyon vékonyra szeletelem, illetve, amit nem lehet ezzel, simán késsel szeletelek, és szárítás után ledarálom, de letettem róla. Sokkal egyszerűbbnek és praktikusabbnak tűnt hogy lereszeljem vagy ledaráljam. Igaz, eléggé nehéz volt nekem végül a szárítás, mivel a sütőm hője nem állítható, és a legkisebb fokozaton (csak éppenhogy égett a láng), teljesen nyitott sütőajtóval szárítottam, mégis voltak részek, ahol - magyarán - megsült a zöldségkeverék. De végülis nem volt baj, mert ezeket a részeket könnyedén el tudtam távolítani. Persze, ha nagyon meleg van, és főleg udvara is van valakinek, napon is megoldhatja a szárítást, szerintem úgy sokkal jobb is, de nekem nem volt lehetőségem. Amiben viszont eltértem a Jó kaja által leírtaktól az az, hogy szárítás után én nem daráltam porrá a hozzávalókat, hanem amennyire csak tudtam szétmorzsoltam és jól záródó üvegbe tettem. Amikor ételekbe teszem, úgyis szétmennek a nagyobb „morzsák” is.
Én leírom azt is, hogy miből mennyit használtam, de szerintem ez nem mérvadó és nem kell tartani az arányokat. Mindenki annyit tegyen valamiből, amennyit szeretne, illetve amennyije éppen van otthon.
Hozzávalók: 30 dkg hagyma, 70 dkg sárgarépa, 20 dkg petrezselyemgyökér, 20 dkg karalábé, zeller (de nekem nem volt), néhány cikk fokhagyma, 35 dkg paradicsom, jó sok petrezselyemzöld, zellerzöld, kapor és lestyán (a két utóbbiból kevés, hogy nehogy uralkodjon az ízűk), kb. 35 dkg só. Ezeken kívül tetszés szerint bármi mehet.
Elkészítése: A zöldségeket megmostam, meghámoztam (amit kelett) és nagyobb darabokra vágtam. A répát pl. kb. 2 centis karikákra, a hagymát, paradicsomot normál szeletekre, és besóztam. Úgy 1 óra múlva összevegyítettem az apróra vágott vagy ledarált zöldfűszerekkel és együtt jó apróra szacskáztam a robotgépben (de darálni is lehet). Amikor megvolt az összes, jól összekevertem és sütőpapírral bélelt tepsikbe terítettem. Nekem három nagy tepsivel lett. Majd az egészet beraktam a sütőbe (nem légkeveréses, de így is spóroltam időt) és mint írtam, csak éppenhogy égett a láng és még az ajtót is teljesen nyitva hagytam, hogy inkább aszalódjon. Közben a tepsik helyét időnként megcseréltem, hogy egyenletesen száradhassanak. Én kb. 3 napig csináltam ezt, de úgy, hogy hagytam sokszor kihűlni, majd ismét bekapcsoltam a sütőt rövid időre, hogy jól kiszáradhassanak. Azért tettem így, mert míg kihűltek, úgy vettem észre, hogy megereszkedtek kissé, azaz mégiscsak volt nedvességtartalmuk, hiába voltak szárazak melegen, és így, a többszöri hűtéssel-szárítással csontszárazak lettek mégis. Aki úgy akarja, kávédarálóval tovább poríthatja, én nem találtam szükségesnek. Jól záródó, ha lehet, inkább sötét üvegben kell tárolni. Amint Jó kaja is írta, 1 evőkanálnyi ilyenből akár egy finom és gyors „húslevest” is lehet fabrikálni.
2009. július 15., szerda
Mini palacsintatorta meggyszósszal, csokoládéöntettel
Előszöris a csokiöntetet oda kell képzelni mellé, de az enyém megégett a felolvastáskor, úgyhogy használhatatlan volt.
Másodszor: jó, ha négy kéz dolgozik összesen, én kölcsönvettem a húgom mancsait a munkához. De persze, egyedül is el lehet végezni. :)
Amíg én bekavartam a palacsintatésztát, A. kimagolta a meggyet. Utána cseréltünk, ő sütötte a minipalacsintákat, én készítettem a meggyszószt. Ha egyedül csinálnám, először kimagolnám a meggyet, majd elkészíteném a masszát. Amíg állna, megcsinálnám a szószt, és amíg az langyosra hűlne, megsütném a palacsintát. Egyszerű.
Meggyszósz: kb. 40 dkg kimagolt meggyet botmixerrel pépesítettem, hozzákevertem 5-6 kanál cukrot (ízlés szerint lehet többet vagy kevesebbet is), 1 tasak tejszínízű pudingport (bánom, hogy nem vaníliásat) és állandóan kavargatva odatettem főni. Egy csészében vizet készítettem elő, hogy ha túl sűrű lesz a szósz, akkor azzal hígítsam. Használtam is belőle kb. 1 dl-t, de persze, ki-ki a kívánt sűrűségűre engedheti a szószát. Néha megkeverve hagyjuk langyosra hűlni.
A palacsintához 2 tojásból, lisztből, tejből és vízből csipet sóval a szokásosnál picivel sűrűbb tésztát kevertem. És a szokásostól még annyiban tértem el, hogy belekevertem egy fél tk. sütőport is. Állni hagytam egy kicsit. Nagyméretű serpenyőben sütöttük úgy, hogy azt néha zsírral megkentük és egy-egy fél merőkanál masszát csurgattunk egy helyre. A tészta kellőképpen elfolyt és kb. 8-10 cm-es átmérőjű minipalacsinták születtek. Egyszerre 3-4 darabot tudtunk sütni. Végül mindenkinek egy-egy tortácskát raktunk össze úgy, hogy egy-egy kanál meggyszósszal ragasztottuk össze a "lapokat". Csokiöntettel lett volna leöntve, de, mint írtam, ezt képzeljétek oda. Illetve, ha elkészítitek, tegyétek is oda.:) A Lányoknak külön-külön megkentünk egy-egy lapot és úgy ették. Kisebbikünknek - nem kell megijedni - nem vertük be a fejét, csupán a palacsintevés nyomai látszanak rajta! :D
FÉL ÓRA - 2010.
2009. július 14., kedd
Grillezett csirkecombok hagymás krumplipürével
Jól sikerült ebéd volt a vasárnapi – mindenki szerint. Igaz, kissé érdekes beosztásban ettük: 12 után, amikor éppen elkészült, megettük a levest és a család ¾ része ment délutáni sziesztázni. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a másodikat akkor esszük meg, amikor mindenki felkelt. Úgy is volt; mire Férjecském is feltápászkodott, már ülhetett is asztalhoz.
Legelőször, még délelőtt, a csirkecombokat kicsontoztam és bepácoltam. A kicsontozásról itt láthattok egy hasznos videót. Pl. az első része nekem újdonság volt, de az itt látott módon valóban gyorsan megy.
A páchoz, ami tulajdonképpen csak egy fűszerkeverék volt, sót, fokhagymagranulátumot, borsot és egy fél teáskanálnyi magamkészítette ötfűszerkeveréket használtam. A tenyérnyi nagyságú combokat jól beszórtam mindkét oldalukon és egymásra borítva álltak néhány órát.
A krumplipüréhez 5 szép krumplit hámoztam meg és a szokásos módon, sós vízben megfőztem. Amíg főtt, elkészítettema hagymás ízesítést és a friss káposztasalátát is.
Két szép hagymát jó apróra vágtam és olajon üvegesre pároltam. Végül apróra vágott petrezselyemzöldet is kavartam hozzá, meglocsoltam 1-2 ek. vízzel és ahgytam elpárologni. Ezután elzártam alatta a gázt és félretettem.
A salátához egy kisebb fej káposztát lereszeltem, 2 ügyes sárgarépát is finomra reszeltem, illetve két paradicsomot felszeleteltem. Az egészet összevegyítettem, sóval, ecettel és 1 tk. cukorral ízesítettem, végül meglocsoltam olívaolajjal.
Amikor a krumpli megfőtt, leszűrtem róla a vizet, ráöntöttem a petrezselymes-hagymás olajat és még néhány ek. tejföl segítségével finom, habos pürévé vertem. Lehet nyugodtan tejjel is, de nekem már nem volt.
Végül, a grillserpenyőt felhevítettem, kevés olajat öntöttem bele és a csirkecombokat, (először bőrös felükkel felfelé tettem bele), többször megforgatva, szép pirosra sütöttem. Össz-vissz kb. 8-10 percet sült egy-egy oldala, muszáj volt ennyit hagynom, mert voltak vastagabb részek, bármennyire is igyekeztem egyenlíteni! De nagyon finom, szaftosak lettek, és bizony, sokkal nagyobbaknak tűntek, tovább is tartottak, mintha csontostól készítettem volna el őket. Először csináltam így de biztosan tudom, hogy nem utoljára!
Erdélyi csorba - Ciorbă ardelenească
Újabb változat, pontos mennyiségekkel ITT TALÁLHATÓ.
Ez egy olyan leves, amely itt szinte minden étterem étlapján megtalálható. Már-már sablonos, mondhatni "gasztroközhely", de ahogyan a közhelyek mind igazságokat tartalmaznak, úgy ez is egyszerűen: finom. Ennél is érvényes az aranyszabály: ahány ház annyi szokás, mert ha elveszel belőle vagy hozzáteszel egy hozzávalót, ha ilyen vagy olyan húsból készíted, kicsit mindig másabb lesz, de nem létezik (szerintem) erdélyi csorba tejföl, tojás és tárkony nélkül. A magam szempontjából a lestyánt is ide sorolnám, de ezt mégsem használják túl sokan. A neten olvastam oylan változatát is, amit korpaciberével savanyítottak, de én ezt már nem tartom autentikus erdélyinek annak ellenére, hogy finom és egészséges is. De a korpacibere akkor is inkábba moldvai konyhára jellemző.
Vasárnap nagyon megkívántam egy jó savanykás zöldséglevest, hát ezért esett a választásom az erdélyi csorbára. A csorba tulajdonképpen ezt is jelenti: savanyított leves.
Hozzávalók: hús kockákra vágva (mindegy milyen és mekkora mennyiségben, attól függ, mennyi leves készül; én most csirkecsontokat használtam és egy kicsontozott csirkecombot), 4 közepes sárgarépa, 3 kisebb petrezselyemgyökér, 1 kisebb zellergumó, 1 közepes karalábé (én csak felét használtam, mert a többi része fás volt), 1 nagy fej hagyma, 2 maréknyi zöldborsó, 1 kisebb maréknyi rizs, 1 tojássárgája, 2 dl tejföl, só, ecet (ha még szükséges, én használtam), tárkony és lestyán.
Elkészítése: A húskockákat odatesszük főni 2-3 l vízben és majdnem puhára pároljuk. Én a csirkehúst csak éppen a zöldségek előtt tettem bele, mivel annak nem kell túl sokat főnie, a zöldségekkel majdnem egyszerre készül el. Odatettem főni a csontokat, kb. 15 perc után pedig kivettem őket a vízből. A habot közben állandóan leszedtem. A lobogó vízbe dobtam a húst, és amikor ismét felforrt, levettem a lángot. Meg is sóztam, illetve a nemrég készített házi delikátból (hamarosan jön...) is tettem egy evőkanálnyit bele. Közben jó apróra daraboltam a sárgarépát, a karalábét, a petrezselymet, a zellert és a hagymát és rendre, az említett sorrendben, beledobtam a levesbe. Ezután tettem bele a fagyasztott borsót majd pár perc után a rizset. Csendes tűzön hagytam főni, csak éppen gyöngyözött. Amikor minden megpuhult, még felöntöttem egy kis vízzel, mert úgy tűnt, hogy túl sűrű, de ezt ki-ki tetszése szerint csinálja, amíg fölforrt pedig egy tojássárgáját elkevertem a tejföllel és egy merőkanálnyi levessel. Pár perc forrás után a gázt elzártam és belekavartam a levesbe a tojásos tejfölt. (Nem szabad már főzni, mert a tojás kicsapódik. – ezt mindig leírom, ha legírozott levesreceptet teszek fel, hátha olvassa olyan is, aki még nem tudja.) Végül megszórtam az apróra vágott ecetes tárkonnyal és friss lestyánnal; utánasóztam és egy kis lestyánecettel még savanyítottam. (Tárkonyecetet is használhattam volna, de az túlságosan elnyomja a többi ízt, ezért használtam csak az ecetben-sóban eltett leveleket.)
Lestyánecet és kaporecet: nem ördőngősség a két "fogalom", nagyon egyszerű elkészíteni. Amikor a zöldfűszereket összevágtam lefagyasztani, a vastagabb ágak, szárak nem kerültek bele, de eldobni sajnáltam. Néhányat kb. kétcentis darabokra törtem és kis csavaros üvegekbe raktam. Ráöntöttem az ecetet és... kész. Ott a finom, illatos ecet, és az ételek jellegének, alapízének megfelelően használom őket.
Illatos ecetek: Lestyán- és kaporecet
Lestyánecet és kaporecet:
Nem ördőngősség a két "fogalom", nagyon egyszerű elkészíteni. Amikor a zöldfűszereket összevágtam lefagyasztani, a vastagabb ágak, szárak nem kerültek bele, de eldobni sajnáltam. Néhányat kb. kétcentis darabokra törtem és kis csavaros üvegekbe raktam. Ráöntöttem az ecetet és... kész. Ott a finom, illatos ecet, és az ételek jellegének, alapízének megfelelően használom őket.
Nem ördőngősség a két "fogalom", nagyon egyszerű elkészíteni. Amikor a zöldfűszereket összevágtam lefagyasztani, a vastagabb ágak, szárak nem kerültek bele, de eldobni sajnáltam. Néhányat kb. kétcentis darabokra törtem és kis csavaros üvegekbe raktam. Ráöntöttem az ecetet és... kész. Ott a finom, illatos ecet, és az ételek jellegének, alapízének megfelelően használom őket.
2009. július 13., hétfő
Kicsi, de hmmm... 4.
(avagy, egy igazi wellness&spa hétvége)
Az este
Legelőször a ping-pong asztalt ostromoltuk meg; régóta ábrándoztam arról, hogy egy jót ping-pongozzak, Svájc óta (lassan 8 éve) még ütőt sem láttam, nemhogy játsszak. Eleinte bódogtalankodtunk eleget, amíg belejöttünk, de utána „véres” meccseket játszottunk nagyokat nevetve közben.:) Amikor meguntuk a ping-pongot még billiárdoztunk, illetve „fitnesseztünk” egy kicsit, de darts-ban is próbára tettük magunkat. :P Így telt a koraeste, laza, nevetgélős hangulatban: jól éreztük magunkat.
Mire már mindent meguntunk, szóltak, hogy kész a víz, mehetünk pezsgőfürdőzni. Bár eleinte nagyon forrónak éreztem, végül megszokta a testem és hatalmasat lubickoltunk. Fürdés közben azért többször kiszálltam és lemostam az arcomat hideg vízzel, de még így is eléggé hosszasnak tűnt a félóra. Az ugyancsak félóra szaunát pedig ki sem bírtuk, két-három perc lett volna még, de kijöttünk. Azért élveztük nagyon!
Ciki vagy sem, de még sosem pezsgőfürdőztem és nem szaunáztam eddig, most viszont mindkettőt egycsapásra kipróbáltam. Hááááát, nem mondom, hogy nem szeretném, ha rendszeresen lehetne részem benne! De meglehet, akkor nem volna annyira érdekes már!
Mindenesetre, alig bírtam vonszolni magam, és a testemet szörnyen nehéznek éreztem ezek után. Még felhívtam Anit, hogy lássam, minden rendben volt-e a fektetésnél-elalvásnál, majd a szobába felérkezve, egyikünknek sem kellett ringatás. 11 óra volt.
A reggel
6-kor pattantak fel a szemeim, bár sokkal öregebbnek hittem az időt. Pár perc alatt enyhítettem egy kicsit feszülő melleimen, ittam néhány korty narancslevet és arra gondoltam, fel kellene kelni megjárni magamat a hűvös hajnalban. Aztán mégis visszabújtam az ágyba, mert már hallani is véltem Férjecskémet: bezzeg, amikor alhatsz, pihenhetsz, felkelsz járkálni! Hát én úgy visszaaludtam, mint a bunda és arra ébredtem, hogy I. széthúzza a sötétítőket, kinyitja az ablakot, majd felkiált: hűha, 9 óra van! Gyorsan mosakodtunk, rendbeszedtük magunkat, öltöztünk és már mentünk is reggelizni (előző napi elejtett szavakból kiderítettük, hogy nagyon szeretik itt a pontosságot). Már töltötték is a forró teát csészéinkbe. Kettőnkért nem terítettek svédasztalt, de egy roskadásig teli tálcát tettek az asztal közepére: szalámik, kolbász, sonkák, párizsik, sajtok voltak rajta, mellettük pedig, külön tálkában feldarabolt paprika, paradicsom és uborka, illetve a tányérainkon kis vajkockák. Mondanom sem kell, hogy ismét úgy jóllaktunk, hogy alig bírtunk moccanni. Pedig jócskán maradt még mindenből a tálon, két Lánykánk még bőven jóllakhatott volna a maradékból!
Kávéinkat már kinn, a hintán ülve kortyolgattuk el, miközben Mónika is letelepedett és egy jót beszélgettünk. Utána még lementünk és ping-pongoztunk néhány játszmát, ismét szégyent vallottam, de legalább nem 4-1 arányban, mint előző este, hanem csak 3-2-ben.:P Ezután pedig összepakoltunk és elindultunk. Nem tudom addig miért nem néztem meg, de amikor felmentünk a szobánkba láttam, hogy éppen a 7-es számút választottuk ki: 7-es szobában a (ma) 7 éves házasok! Jóleső érzéssel hagytuk hátra a villát és gondnokait, nagyon sok szívélyességben, kedvességben, pompás ételekben, kellemes élményekben és kényelemben volt itt részünk, jó lenne, ha legalább évente egyszer vissza tudnánk jönni.
A hazaút
A visszafelé útra sem voltak abszolút konkrét terveink, bár kilátásba helyeztük, hogy ha szép a hely, megmártózunk a szejkefürdői strandon vagy visszamegyünk Szovátára fürdeni. Végül egyikből sem lett semmi.
Szejkefürdőn megálltunk, de nem tetszett szemeinknek, amit láttunk a strandon (eléggé lerobbant állapotban volt), no meg, éppen akkor zajlott mellette valami rockfesztivál, úgyhogy megkíméltük magunkat a sok bőrgatyós-halálfejespólós emberke látványától és a „zene” fülbemászó muzsikájától. Azért a székelykapukat és Orbán balázs sírját meg szerettük volna nézni és szerencsére akadálya sem volt ennek. Kaptunk egy ideiglenes belépő feliratú nyakbaakasztót és már mehettünk is. Bár zavarta a szemünket a sok-sok sátor és néhol a szemét, aminek közepén a „művészek” ültek és gitároztak, de azért megcsodáltuk a sokévtizedes faragott kapukat, elolvastuk felirataikat, készítőik, illetve most már gondozóik nevét. Akadt közöttük olyan kapu is, amelyiket 1839-ben állíttatták, sőt, egy 1818-ast is felfedeztünk. Voltak „újabbak” is, az 1800-as évek végéről illetve a XX. század közepéről, a legújabb pedig 2000-ből származik. Az egyiken érdekes feliratot tekintettünk meg:
„Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkosbottal várja!”, az utolsó kapu pedig, ami a sírhoz a legközelebb van, maga Orbán Balázs székelykapuja volt.
Orbán Balázs síremléke most:
... és 18 évvel ezelőtt, amikor először jártam itt. Hááát, a háttérben levő bokrok jól megnőttek azóta, no meg én is, aki ott középen, a tanárnő mögött állok, kicsit "megnőttem":
Sok időt nem töltöttünk ott fenn, készítettünk néhány fotót, majd ereszkedtünk vissza. Majdnem az utolsó kapunál voltunk, amikor megpillantottunk egy szembejövő bácsikát. Felénk tartott és hamiskás mosollyal egy kérdést szegezett nekünk:
- Tudják-e, hogy miből készül a székelykapu?
- ???
- Hát, fiaim, Isten segedelméből és lopott cserefából! – jött a felvilágosító válasz.
Jót nevettünk a nem várt feleleten, majd mindenki ment dolgára.
Farkaslakánál felhívtam M.-t, hogy lássuk, otthon vannak-e, de sajnos nem voltak, így nem találkoztunk velük. Igaz, csupán beugrottunk volna, hogy szóljunk: itt jártunk, benéztünk és már mentünk is volna tovább. Fél 12 körül volt... A szovátai fürdőzésről úgy döntöttünk, lemondunk, hiszen 1 előtt már nehezen érkeztünk volna oda és 3 órát nem szívesen vártuk volna meg. Már mindkettőnknek égett a feneke, hogy lássuk a Csajokat. Még megálltunk Korondon vizet és fagyit, illetve a Lányoknak valami ajándék-csecsebecsét venni és innen már egyenesen hazafelé tartottunk. Azaz még tettünk egy-két vargabetűt, mire ténylegesen hazaérkeztünk: Zsoltékhoz mentünk ki, majd Anyuékhoz. Visszaadtuk a fürdőköpenyeket és megbeszéltük a két hét múlva esedékes kirándulást: szegény „öregek” köpni-nyelni nem tudtak a meglepetéstől, hogy mi azt akarjuk, hogy ők is kiránduljanak, végül Aput nem is sikerült rábeszélni. Azaz menne ő is szívesen, de most még rengeteg a tennivalója, még egy hétre is nehezen szakadhatna el. Helyette felajánlotta, hogy vigyük inkább Benit és Dávidkát magunkkal, a két Srácnak nagyobb szüksége van az igazi kikapcsolódásra és talán még jobban is örülnének neki! Így aztán, ha a Jóisten is úgy akarja, júl. 26-án, heten, mint a gonoszok, felkerekedünk ismét, hogy majdnem egy hétig a Kőfenyő panzió egyik apartmanjában pihenjünk, kikapcsolódjunk, feltöltődjünk a következő évre, no meg persze, hogy fürödjünk, csónakázzunk, halásszunk a tóban! Úgy legyen!:)
Az este
Legelőször a ping-pong asztalt ostromoltuk meg; régóta ábrándoztam arról, hogy egy jót ping-pongozzak, Svájc óta (lassan 8 éve) még ütőt sem láttam, nemhogy játsszak. Eleinte bódogtalankodtunk eleget, amíg belejöttünk, de utána „véres” meccseket játszottunk nagyokat nevetve közben.:) Amikor meguntuk a ping-pongot még billiárdoztunk, illetve „fitnesseztünk” egy kicsit, de darts-ban is próbára tettük magunkat. :P Így telt a koraeste, laza, nevetgélős hangulatban: jól éreztük magunkat.
Mire már mindent meguntunk, szóltak, hogy kész a víz, mehetünk pezsgőfürdőzni. Bár eleinte nagyon forrónak éreztem, végül megszokta a testem és hatalmasat lubickoltunk. Fürdés közben azért többször kiszálltam és lemostam az arcomat hideg vízzel, de még így is eléggé hosszasnak tűnt a félóra. Az ugyancsak félóra szaunát pedig ki sem bírtuk, két-három perc lett volna még, de kijöttünk. Azért élveztük nagyon!
Ciki vagy sem, de még sosem pezsgőfürdőztem és nem szaunáztam eddig, most viszont mindkettőt egycsapásra kipróbáltam. Hááááát, nem mondom, hogy nem szeretném, ha rendszeresen lehetne részem benne! De meglehet, akkor nem volna annyira érdekes már!
Mindenesetre, alig bírtam vonszolni magam, és a testemet szörnyen nehéznek éreztem ezek után. Még felhívtam Anit, hogy lássam, minden rendben volt-e a fektetésnél-elalvásnál, majd a szobába felérkezve, egyikünknek sem kellett ringatás. 11 óra volt.
A reggel
6-kor pattantak fel a szemeim, bár sokkal öregebbnek hittem az időt. Pár perc alatt enyhítettem egy kicsit feszülő melleimen, ittam néhány korty narancslevet és arra gondoltam, fel kellene kelni megjárni magamat a hűvös hajnalban. Aztán mégis visszabújtam az ágyba, mert már hallani is véltem Férjecskémet: bezzeg, amikor alhatsz, pihenhetsz, felkelsz járkálni! Hát én úgy visszaaludtam, mint a bunda és arra ébredtem, hogy I. széthúzza a sötétítőket, kinyitja az ablakot, majd felkiált: hűha, 9 óra van! Gyorsan mosakodtunk, rendbeszedtük magunkat, öltöztünk és már mentünk is reggelizni (előző napi elejtett szavakból kiderítettük, hogy nagyon szeretik itt a pontosságot). Már töltötték is a forró teát csészéinkbe. Kettőnkért nem terítettek svédasztalt, de egy roskadásig teli tálcát tettek az asztal közepére: szalámik, kolbász, sonkák, párizsik, sajtok voltak rajta, mellettük pedig, külön tálkában feldarabolt paprika, paradicsom és uborka, illetve a tányérainkon kis vajkockák. Mondanom sem kell, hogy ismét úgy jóllaktunk, hogy alig bírtunk moccanni. Pedig jócskán maradt még mindenből a tálon, két Lánykánk még bőven jóllakhatott volna a maradékból!
Kávéinkat már kinn, a hintán ülve kortyolgattuk el, miközben Mónika is letelepedett és egy jót beszélgettünk. Utána még lementünk és ping-pongoztunk néhány játszmát, ismét szégyent vallottam, de legalább nem 4-1 arányban, mint előző este, hanem csak 3-2-ben.:P Ezután pedig összepakoltunk és elindultunk. Nem tudom addig miért nem néztem meg, de amikor felmentünk a szobánkba láttam, hogy éppen a 7-es számút választottuk ki: 7-es szobában a (ma) 7 éves házasok! Jóleső érzéssel hagytuk hátra a villát és gondnokait, nagyon sok szívélyességben, kedvességben, pompás ételekben, kellemes élményekben és kényelemben volt itt részünk, jó lenne, ha legalább évente egyszer vissza tudnánk jönni.
A hazaút
A visszafelé útra sem voltak abszolút konkrét terveink, bár kilátásba helyeztük, hogy ha szép a hely, megmártózunk a szejkefürdői strandon vagy visszamegyünk Szovátára fürdeni. Végül egyikből sem lett semmi.
Szejkefürdőn megálltunk, de nem tetszett szemeinknek, amit láttunk a strandon (eléggé lerobbant állapotban volt), no meg, éppen akkor zajlott mellette valami rockfesztivál, úgyhogy megkíméltük magunkat a sok bőrgatyós-halálfejespólós emberke látványától és a „zene” fülbemászó muzsikájától. Azért a székelykapukat és Orbán balázs sírját meg szerettük volna nézni és szerencsére akadálya sem volt ennek. Kaptunk egy ideiglenes belépő feliratú nyakbaakasztót és már mehettünk is. Bár zavarta a szemünket a sok-sok sátor és néhol a szemét, aminek közepén a „művészek” ültek és gitároztak, de azért megcsodáltuk a sokévtizedes faragott kapukat, elolvastuk felirataikat, készítőik, illetve most már gondozóik nevét. Akadt közöttük olyan kapu is, amelyiket 1839-ben állíttatták, sőt, egy 1818-ast is felfedeztünk. Voltak „újabbak” is, az 1800-as évek végéről illetve a XX. század közepéről, a legújabb pedig 2000-ből származik. Az egyiken érdekes feliratot tekintettünk meg:
„Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkosbottal várja!”, az utolsó kapu pedig, ami a sírhoz a legközelebb van, maga Orbán Balázs székelykapuja volt.
Orbán Balázs síremléke most:
... és 18 évvel ezelőtt, amikor először jártam itt. Hááát, a háttérben levő bokrok jól megnőttek azóta, no meg én is, aki ott középen, a tanárnő mögött állok, kicsit "megnőttem":
Sok időt nem töltöttünk ott fenn, készítettünk néhány fotót, majd ereszkedtünk vissza. Majdnem az utolsó kapunál voltunk, amikor megpillantottunk egy szembejövő bácsikát. Felénk tartott és hamiskás mosollyal egy kérdést szegezett nekünk:
- Tudják-e, hogy miből készül a székelykapu?
- ???
- Hát, fiaim, Isten segedelméből és lopott cserefából! – jött a felvilágosító válasz.
Jót nevettünk a nem várt feleleten, majd mindenki ment dolgára.
Farkaslakánál felhívtam M.-t, hogy lássuk, otthon vannak-e, de sajnos nem voltak, így nem találkoztunk velük. Igaz, csupán beugrottunk volna, hogy szóljunk: itt jártunk, benéztünk és már mentünk is volna tovább. Fél 12 körül volt... A szovátai fürdőzésről úgy döntöttünk, lemondunk, hiszen 1 előtt már nehezen érkeztünk volna oda és 3 órát nem szívesen vártuk volna meg. Már mindkettőnknek égett a feneke, hogy lássuk a Csajokat. Még megálltunk Korondon vizet és fagyit, illetve a Lányoknak valami ajándék-csecsebecsét venni és innen már egyenesen hazafelé tartottunk. Azaz még tettünk egy-két vargabetűt, mire ténylegesen hazaérkeztünk: Zsoltékhoz mentünk ki, majd Anyuékhoz. Visszaadtuk a fürdőköpenyeket és megbeszéltük a két hét múlva esedékes kirándulást: szegény „öregek” köpni-nyelni nem tudtak a meglepetéstől, hogy mi azt akarjuk, hogy ők is kiránduljanak, végül Aput nem is sikerült rábeszélni. Azaz menne ő is szívesen, de most még rengeteg a tennivalója, még egy hétre is nehezen szakadhatna el. Helyette felajánlotta, hogy vigyük inkább Benit és Dávidkát magunkkal, a két Srácnak nagyobb szüksége van az igazi kikapcsolódásra és talán még jobban is örülnének neki! Így aztán, ha a Jóisten is úgy akarja, júl. 26-án, heten, mint a gonoszok, felkerekedünk ismét, hogy majdnem egy hétig a Kőfenyő panzió egyik apartmanjában pihenjünk, kikapcsolódjunk, feltöltődjünk a következő évre, no meg persze, hogy fürödjünk, csónakázzunk, halásszunk a tóban! Úgy legyen!:)
Kicsi, de hmmm... 3.
(avagy, egy igazi wellness&spa hétvége)
Az evés
Éppencsakhogy lemostuk magunkról az út porát és valami más ruhába bújtunk, máris mehettünk enni. A panzióban csak mi ketten voltunk ezúttal vendégek, senkihez sem kellett alkalmazkodnunk, mondhattuk nyugodtan: miénk itt a tér! :) A fiatal gondnoknő kedves, barátságos, közvetlen és beszédes volt, ottlétünk alatt sokszor beszélgettünk vele. Kértük, hogy kinn terítsen a kertben. A friss levegőn valóban jólesett az étel. Az előre megrendelt húsgombóclevest és a fatányérost kaptuk.
A leves egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek vártam vagy amilyennek én szoktam készíteni, de annyira finom volt, hogy szégyen vagy sem, két-két tányérkával ettünk.
Sok-sok apró húsgombóc benne, nagyon apróra vágott zöldségek (sárgarépa, zeller, krumpli, káposzta-ezeket ismertem fel), paradicsomos lé és a tetején apróra vágott lestyán... hmmm, nagyon finom volt! Férjecskémnek is ízlett; csak a végén kérdeztem meg, hogy tudja-e mi volt a zöld a tetején és csodák csodájára tudta, hogy lestyán, mégis megette; szóval, nem is éppen olyan rossz ez a „zőccség”. Amíg sültek a húsok a kinti grillezőn, mi hintáztunk egyet a kerti hintán és élveztük a jó levegőt, a csendet, no meg Anita (a gondnokék 5 éves kislánya) csicsergését! Ismét az járt az eszünkben, hogy K.-val milyen jól eljátszadoztak volna!:)
Amikor megláttuk a főfogásadagjainkat, csak összenéztünk és szavak nélkül is tudtuk a kérdést: ezt mind meg kell ennünk?
Egy hatalmas flekken tarjából, egy csirkecomb és egy miccs, mellette pedig szalmakrumpli és savanyú uborka, illetve paradicsom volt a tányéron, ami éppenséggel most nem fából volt, de attól semmit sem veszített értékéből. Minden finom volt, a tarja sem véres, sem cipőtalp, csak pontosan jó volt, a miccs is, egyedül a csirkecomb sülhetett volna még 2 percet, de ez nem rontotta az összhatást. Szóval, isteni volt, de nem tudtam mind megenni. Evés után még így is úgy nyúltunk el a hintán, mint valami békák, és élveztük a hátunkat melengető utolsó napsugarakat, mielőtt lebuktak volna a túlsó oldalon lévő erdők mögé. Amikor Mónika ismét megjelent két tányérral a kezében, már szóhoz sem jutottunk. A baracklekváros palacsintát éppenhogy megkóstoltam, de nem tudtam élvezni finomságát. I. megemberelte magát és leküldte az adagját, de jajgatott is neki eleget! Ezután már tényleg csak arra volt energiánk egy ideig, hogy bámuljunk ki a fejünkből és vigyorogjunk, ép, értelmes gondolatra, szóra nem tellett tőlünk. Végül mégiscsak felkerekedtünk élvezni a panzió nyújtotta lehetőségeket.
Az evés
Éppencsakhogy lemostuk magunkról az út porát és valami más ruhába bújtunk, máris mehettünk enni. A panzióban csak mi ketten voltunk ezúttal vendégek, senkihez sem kellett alkalmazkodnunk, mondhattuk nyugodtan: miénk itt a tér! :) A fiatal gondnoknő kedves, barátságos, közvetlen és beszédes volt, ottlétünk alatt sokszor beszélgettünk vele. Kértük, hogy kinn terítsen a kertben. A friss levegőn valóban jólesett az étel. Az előre megrendelt húsgombóclevest és a fatányérost kaptuk.
A leves egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek vártam vagy amilyennek én szoktam készíteni, de annyira finom volt, hogy szégyen vagy sem, két-két tányérkával ettünk.
Sok-sok apró húsgombóc benne, nagyon apróra vágott zöldségek (sárgarépa, zeller, krumpli, káposzta-ezeket ismertem fel), paradicsomos lé és a tetején apróra vágott lestyán... hmmm, nagyon finom volt! Férjecskémnek is ízlett; csak a végén kérdeztem meg, hogy tudja-e mi volt a zöld a tetején és csodák csodájára tudta, hogy lestyán, mégis megette; szóval, nem is éppen olyan rossz ez a „zőccség”. Amíg sültek a húsok a kinti grillezőn, mi hintáztunk egyet a kerti hintán és élveztük a jó levegőt, a csendet, no meg Anita (a gondnokék 5 éves kislánya) csicsergését! Ismét az járt az eszünkben, hogy K.-val milyen jól eljátszadoztak volna!:)
Amikor megláttuk a főfogásadagjainkat, csak összenéztünk és szavak nélkül is tudtuk a kérdést: ezt mind meg kell ennünk?
Egy hatalmas flekken tarjából, egy csirkecomb és egy miccs, mellette pedig szalmakrumpli és savanyú uborka, illetve paradicsom volt a tányéron, ami éppenséggel most nem fából volt, de attól semmit sem veszített értékéből. Minden finom volt, a tarja sem véres, sem cipőtalp, csak pontosan jó volt, a miccs is, egyedül a csirkecomb sülhetett volna még 2 percet, de ez nem rontotta az összhatást. Szóval, isteni volt, de nem tudtam mind megenni. Evés után még így is úgy nyúltunk el a hintán, mint valami békák, és élveztük a hátunkat melengető utolsó napsugarakat, mielőtt lebuktak volna a túlsó oldalon lévő erdők mögé. Amikor Mónika ismét megjelent két tányérral a kezében, már szóhoz sem jutottunk. A baracklekváros palacsintát éppenhogy megkóstoltam, de nem tudtam élvezni finomságát. I. megemberelte magát és leküldte az adagját, de jajgatott is neki eleget! Ezután már tényleg csak arra volt energiánk egy ideig, hogy bámuljunk ki a fejünkből és vigyorogjunk, ép, értelmes gondolatra, szóra nem tellett tőlünk. Végül mégiscsak felkerekedtünk élvezni a panzió nyújtotta lehetőségeket.
Kicsi, de hmmm... 2.
(avagy, egy igazi wellness&spa hétvége)
A délután
Nem sokkal 2 után hagytuk el a Határpatakot, 3 előtt pedig már kinn voltunk Zeteváralján. István, már jártasként a vidéken:D, mutogatta messziről, hogy merre van a Deság, merre a Nagylak-házikók, hol a Hét vezér–komplexum (olyan helyek, amiket kinéztek a családi nyaraláshoz), én csak kapkodtam a fejem. Igazából nem éppen ilyennek képzeltem a vidéket, de ez nem azt jelenti, hogy csalódtam. Csupán elhagyatottabbnak, természetközelibbnek gondoltam, no, de azért volt/van itt természet éppen elég!
3 óra állt rendelkezésünkre felfedezni a tavat és a vidéket. Egyből ki is mentünk a víztározóhoz. Kempingezők, horgászok és fürdőzők voltak ott, de persze, nem tumultusban. Szép volt a látvány: a hatalmas víz, az erdők, a változatos felhőkkel csipkézett ég, a tiszta levegő, a sokhangú madárcsicsergés olyan békét árasztott, hogy órákig ott tudtam volna ülni és semmit csinálni!
A tó körül végig műút vezet, a forgalom zaja mégsem hatolt le a partig, vagy ha mégis, hát nagyon szűrve, mintha csak távoli mennydörgés moraja lett volna. Feltérképeztük ezt az oldalt: ellenőriztük a víz hőmérsékletét (kézzel, na, nem hőmérővel) és elég jónak tűnt fürdéshez is; beszélgettünk horgászokkal, István ki-kikérdezte őket a fortélyokról;); sétáltunk, leültünk, fényképeztünk, beszélgettünk, kávéztunk (otthonról hozott kávéból), tervezgettünk – hogyan is lenne a legjobb csinálni következő alkalommal, majd visszatérve a kiindulóponthoz, átkeltünk a kis patakon és ellenkező irányban is megnézegettük a partot. Jócskán eltelt itt az idő, de mielőtt a szállásunkra mentünk volna, meg szerettük volna nézni a tisztást a másik parton.
A gáton megálltunk, fényképeztünk és fényképezkedtünk, virágot szedtem és gyönyörködtem a tájban. Végül továbbmentünk, de a tisztást már nem értük el. A túlsó partról sokat néztük a szemközti oldalt, ahol kis villák, faházikók, vendégházak emelkedtek ki imitt-amott a fák lombjai közül.
Láttunk egy olyan épületegyüttest is, amiknek egyforma tetőzetéből sejtettük, hogy együvé tartoznak. Szerettünk volna szétnézni errefelé is. Végül, véletlenül is, éppen az 5 egyforma házikónál lyukadtunk ki, a Kőfenyő panzióhoz. A kedves gondnokházaspár szívélyesen fogadott, és miközben megmutatták az egyik apartmant, kiderült, hogy ők is éppen Vásárhelyiek, a házikók pedig a leányuké. Itt úgy eltelt az idő a lakásnézéssel, beszélgetéssel, bodzaléivással, hogy csak éppen pontosan, 6 előtt néhány perccel futottunk be a Deság villához, vacsorára.
A délután
Nem sokkal 2 után hagytuk el a Határpatakot, 3 előtt pedig már kinn voltunk Zeteváralján. István, már jártasként a vidéken:D, mutogatta messziről, hogy merre van a Deság, merre a Nagylak-házikók, hol a Hét vezér–komplexum (olyan helyek, amiket kinéztek a családi nyaraláshoz), én csak kapkodtam a fejem. Igazából nem éppen ilyennek képzeltem a vidéket, de ez nem azt jelenti, hogy csalódtam. Csupán elhagyatottabbnak, természetközelibbnek gondoltam, no, de azért volt/van itt természet éppen elég!
3 óra állt rendelkezésünkre felfedezni a tavat és a vidéket. Egyből ki is mentünk a víztározóhoz. Kempingezők, horgászok és fürdőzők voltak ott, de persze, nem tumultusban. Szép volt a látvány: a hatalmas víz, az erdők, a változatos felhőkkel csipkézett ég, a tiszta levegő, a sokhangú madárcsicsergés olyan békét árasztott, hogy órákig ott tudtam volna ülni és semmit csinálni!
A tó körül végig műút vezet, a forgalom zaja mégsem hatolt le a partig, vagy ha mégis, hát nagyon szűrve, mintha csak távoli mennydörgés moraja lett volna. Feltérképeztük ezt az oldalt: ellenőriztük a víz hőmérsékletét (kézzel, na, nem hőmérővel) és elég jónak tűnt fürdéshez is; beszélgettünk horgászokkal, István ki-kikérdezte őket a fortélyokról;); sétáltunk, leültünk, fényképeztünk, beszélgettünk, kávéztunk (otthonról hozott kávéból), tervezgettünk – hogyan is lenne a legjobb csinálni következő alkalommal, majd visszatérve a kiindulóponthoz, átkeltünk a kis patakon és ellenkező irányban is megnézegettük a partot. Jócskán eltelt itt az idő, de mielőtt a szállásunkra mentünk volna, meg szerettük volna nézni a tisztást a másik parton.
A gáton megálltunk, fényképeztünk és fényképezkedtünk, virágot szedtem és gyönyörködtem a tájban. Végül továbbmentünk, de a tisztást már nem értük el. A túlsó partról sokat néztük a szemközti oldalt, ahol kis villák, faházikók, vendégházak emelkedtek ki imitt-amott a fák lombjai közül.
Láttunk egy olyan épületegyüttest is, amiknek egyforma tetőzetéből sejtettük, hogy együvé tartoznak. Szerettünk volna szétnézni errefelé is. Végül, véletlenül is, éppen az 5 egyforma házikónál lyukadtunk ki, a Kőfenyő panzióhoz. A kedves gondnokházaspár szívélyesen fogadott, és miközben megmutatták az egyik apartmant, kiderült, hogy ők is éppen Vásárhelyiek, a házikók pedig a leányuké. Itt úgy eltelt az idő a lakásnézéssel, beszélgetéssel, bodzaléivással, hogy csak éppen pontosan, 6 előtt néhány perccel futottunk be a Deság villához, vacsorára.
2009. július 12., vasárnap
Kicsi, de hmmm...
(avagy, egy igazi wellness&spa hétvége)
Pontosan így jellemezhetném röpke kiruccanásunkat. Rövid volt, de velős. Sok mindenben (helyben, élményben) volt részünk, nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat. Persze, mindenki azt szeretné, ha a jó sokáig tartana, nem mondom, hogy megártott volna még vagy 2-3 nap nekünk sem, de mégis... szombaton már mindketten csak hazagondoltunk. Addig is, sokszor a kicsik jártak a fejemben, sokszor odaképzeltem őket magunk mellé, hogy milyen jól szaladgálnának, hintáznának, de aztán szántszándékkal próbáltam másra gondolni. Volt, amikor ment, volt, amikor nem. Azt sem mondom, hogy lelkiismeretfurdallásom volt e hosszú, nélkülük töltött nap miatt, de azért jóleső érzés számomra az, hogy két hét múlva visszamegyünk velük együtt. Nem ugyanarra a szállásra, mert ez a panzió nem igazán ideális családi nyaralásokhoz, de ugyanabba a faluba megyünk.
A kezdet
Körülményesen indult (hát hogyan is lehetett volna másképp?) a tervezgetés. Mint kiderült, ezen az egyedüli szabad hétvégéjén (mármint, hogy nincs zenélni való esküvő) István belement egy félórás fellépésbe a Sárpataki Napokon. Semmi ifogásom nem lett volna ellene, hacsak nem szombaton este 6-tól lett volna. Éppen kettétörte a hétvégét. Ó, csak kicsit voltam mérges!!! Aztán úgy döntöttünk, hogy lejár a „koncert” és mi szépen felkerekedünk. Szobát kerestünk, foglaltunk (egy István által ismert panzióban, Szentegyházán), majd jött a telefonhívás, hogy este 8-ra tették a fellépést. Felejtsd el – csak ennyit mondtam Istvánnak, lemondóan. És bármennyire mérges voltam, mégis be kellett látnom, hogy Férjecském legújabb ötlete, miszerint induljunk pénteken reggel (ha már amúgyis kényszerszabadságosak a péntekek) és szombaton délutánra jöjjünk haza, zseniális. Most már igazán lehetett tervezgetni. István a munkahelyén elkotyogta valakinek, hogy merre készülünk kirándulni, képeket mutatott a helyről a neten, majd az illető lázas szálláskeresgélésbe kezdett a családi nyaralásukhoz. Ennek köszönetően történt, hogy szerdán, autóba ülve, kiruccantak a helyszínre, körülkémkedni. Addigra már lemondtuk mi is a szentegyházi szállásunkat (minek maradjunk a főút mellett, amikor sokkal szebb környezetben is kikapcsolódhatunk?-alapon) és a zeteváraljai Deság Villában (http://www.desagvilla.ro/ ) foglaltunk szobát. Szerdán István ide is elment, hogy megbizonyosodjék róla: nem lesz rossz a választásunk.
A közben eltelt idő...
... tele volt izgalommal. Annyira furcsa és hihetetlen volt, hogy kettesben megyünk el valahová és nemcsak két óráról lesz szó, hogy nagyon féltem és izgultam, nehogy ne legyen belőle semmi. Előzetes tárgyalások alapján megegyeztünk Anival, hogy mindkét Lánykát viszi Idecsre; arra gondoltunk, ha együtt lesznek, mégis könnyebben kezelhetőek, főleg Boróka. Végül majdnem a terv szerint volt minden, azzal a különbséggel, hogy Ani jött hozzánk, nem mentek el.
Az indulás
Pénteken a hajnali szopi után még pakolgattam, próbáltam rendben hagyni itthon a dolgokat, mire a Lányok felkeltek pedig, indulásra készen álltunk. Megpuszilgattuk-ölelgettük őket jó sokszor és jó hosszasan, majd, nem sokkal 8 után felkerekedtünk. Még felmentünk Anyuhoz is, elköszönni, illetve fürdőköpenyt kölcsönkérni :P, és utána már tényleg indultunk. A nap hétágra sütött, már ilyen korán jó meleg volt, gyönyörű napnak ígérkezett.
A délelőtt
Konkrét tervünk a napot illetően nem volt. Du. 6-ra kellett érkezni a villába, akkor volt a vacsora, az addigi időt pedig ki kellett tölteni valahogy. A legeslegelső útitervünket, miszerint Parajdnál eltérünk és a Bucsinon átkelve, ellenkező irányból közelítjük meg Zeteváralját és a víztározót, elvetettük, mert fölöslegesnek tartottuk a sok plusz kilométert csupán azért, hogy erdőn utazzunk végig. Biztos szép lett volna azért a táj, de igazán kimagasló látnivalót nem jegyeznek a térképek, útikönyvek. (Igen, aki sízni tud, annak télen paradicsom a Bucsin-tető!)
Amint róttuk a kilométereket és mindinkább távolodtunk az otthontól, az én „ötlettelen és fantáziátlan” Férjecském egyszercsak brilliáns ötlettel rukkolt elő: menjünk Szovátára és fürödjünk egyet a Medve-tóban! Rögtön helyeseltem, hiszen ennél jobb kezdetet elképzelni sem lehetett, no meg, pironkodva jegyeztem meg neki: amúgysem fürödtem még a Medve-tóban.( http://www.kihagy6atlan.hu/temak/termeszeticsoda/medvetoszovata/ )
A képet innen vettem. Mi nem fényképeztünk, mert a gépet nem vittük be magunkkal a strandra, utána pedig már nem találtunk parkolóhelyet a tó közelében.
Parkolás után rögtön a bejárathoz indultunk, ahol hatalmas tömeg várakozott, illetve nyomult előre: éppen akkor nyitották meg a kapukat. Még véletlenül is épp jókor érkeztünk. Jegyeket váltottunk, majd bent letelepedtünk. Kicsit napoztunk, majd bementünk a vízbe egy félórácskányit. A víz nagyon jó volt; a parkolós fiú beszólása kissé elriasztott, azt hittem, vészesen hideg lesz majd, de kellemesen csalódtam; sóssága révén pedig nagyon jól lehetett lubickolni benne: fenntartott a felszínen. Pontosan, mint otthon, a sósvízű strandon! Ismét egy kis napozás következett, majd újra bementünka vízbe, de kb. 12-kor már letusoltunk és a kijárathoz indultunk. El szerettük volna kerülni ugyanis az egyórai tumultust: 13 és 15 óra között a tóban nem szabad fürödni, ezért sokan el is hagyják a strand területét, hogy ebédelhessenek azalatt.
Már a mi hasunk is jelezte, hogy szívesen venné, ha valamit beletuszkolnánk. Elvetettük az udvarhelyi szendvicsvásárlást, inkább a városon kissé kívül fekvő, Határpatak nevű panzióban ettünk egy-egy finom salátát. Megsúgom, akkora adag volt, hogy bőven jóllaktunk és csupán 7,5 lejt fizettünk érte adagonként. Simán kibírtuk vele 6-ig, a vacsoráig.
Folytatás következik...
Pontosan így jellemezhetném röpke kiruccanásunkat. Rövid volt, de velős. Sok mindenben (helyben, élményben) volt részünk, nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat. Persze, mindenki azt szeretné, ha a jó sokáig tartana, nem mondom, hogy megártott volna még vagy 2-3 nap nekünk sem, de mégis... szombaton már mindketten csak hazagondoltunk. Addig is, sokszor a kicsik jártak a fejemben, sokszor odaképzeltem őket magunk mellé, hogy milyen jól szaladgálnának, hintáznának, de aztán szántszándékkal próbáltam másra gondolni. Volt, amikor ment, volt, amikor nem. Azt sem mondom, hogy lelkiismeretfurdallásom volt e hosszú, nélkülük töltött nap miatt, de azért jóleső érzés számomra az, hogy két hét múlva visszamegyünk velük együtt. Nem ugyanarra a szállásra, mert ez a panzió nem igazán ideális családi nyaralásokhoz, de ugyanabba a faluba megyünk.
A kezdet
Körülményesen indult (hát hogyan is lehetett volna másképp?) a tervezgetés. Mint kiderült, ezen az egyedüli szabad hétvégéjén (mármint, hogy nincs zenélni való esküvő) István belement egy félórás fellépésbe a Sárpataki Napokon. Semmi ifogásom nem lett volna ellene, hacsak nem szombaton este 6-tól lett volna. Éppen kettétörte a hétvégét. Ó, csak kicsit voltam mérges!!! Aztán úgy döntöttünk, hogy lejár a „koncert” és mi szépen felkerekedünk. Szobát kerestünk, foglaltunk (egy István által ismert panzióban, Szentegyházán), majd jött a telefonhívás, hogy este 8-ra tették a fellépést. Felejtsd el – csak ennyit mondtam Istvánnak, lemondóan. És bármennyire mérges voltam, mégis be kellett látnom, hogy Férjecském legújabb ötlete, miszerint induljunk pénteken reggel (ha már amúgyis kényszerszabadságosak a péntekek) és szombaton délutánra jöjjünk haza, zseniális. Most már igazán lehetett tervezgetni. István a munkahelyén elkotyogta valakinek, hogy merre készülünk kirándulni, képeket mutatott a helyről a neten, majd az illető lázas szálláskeresgélésbe kezdett a családi nyaralásukhoz. Ennek köszönetően történt, hogy szerdán, autóba ülve, kiruccantak a helyszínre, körülkémkedni. Addigra már lemondtuk mi is a szentegyházi szállásunkat (minek maradjunk a főút mellett, amikor sokkal szebb környezetben is kikapcsolódhatunk?-alapon) és a zeteváraljai Deság Villában (http://www.desagvilla.ro/ ) foglaltunk szobát. Szerdán István ide is elment, hogy megbizonyosodjék róla: nem lesz rossz a választásunk.
A közben eltelt idő...
... tele volt izgalommal. Annyira furcsa és hihetetlen volt, hogy kettesben megyünk el valahová és nemcsak két óráról lesz szó, hogy nagyon féltem és izgultam, nehogy ne legyen belőle semmi. Előzetes tárgyalások alapján megegyeztünk Anival, hogy mindkét Lánykát viszi Idecsre; arra gondoltunk, ha együtt lesznek, mégis könnyebben kezelhetőek, főleg Boróka. Végül majdnem a terv szerint volt minden, azzal a különbséggel, hogy Ani jött hozzánk, nem mentek el.
Az indulás
Pénteken a hajnali szopi után még pakolgattam, próbáltam rendben hagyni itthon a dolgokat, mire a Lányok felkeltek pedig, indulásra készen álltunk. Megpuszilgattuk-ölelgettük őket jó sokszor és jó hosszasan, majd, nem sokkal 8 után felkerekedtünk. Még felmentünk Anyuhoz is, elköszönni, illetve fürdőköpenyt kölcsönkérni :P, és utána már tényleg indultunk. A nap hétágra sütött, már ilyen korán jó meleg volt, gyönyörű napnak ígérkezett.
A délelőtt
Konkrét tervünk a napot illetően nem volt. Du. 6-ra kellett érkezni a villába, akkor volt a vacsora, az addigi időt pedig ki kellett tölteni valahogy. A legeslegelső útitervünket, miszerint Parajdnál eltérünk és a Bucsinon átkelve, ellenkező irányból közelítjük meg Zeteváralját és a víztározót, elvetettük, mert fölöslegesnek tartottuk a sok plusz kilométert csupán azért, hogy erdőn utazzunk végig. Biztos szép lett volna azért a táj, de igazán kimagasló látnivalót nem jegyeznek a térképek, útikönyvek. (Igen, aki sízni tud, annak télen paradicsom a Bucsin-tető!)
Amint róttuk a kilométereket és mindinkább távolodtunk az otthontól, az én „ötlettelen és fantáziátlan” Férjecském egyszercsak brilliáns ötlettel rukkolt elő: menjünk Szovátára és fürödjünk egyet a Medve-tóban! Rögtön helyeseltem, hiszen ennél jobb kezdetet elképzelni sem lehetett, no meg, pironkodva jegyeztem meg neki: amúgysem fürödtem még a Medve-tóban.( http://www.kihagy6atlan.hu/temak/termeszeticsoda/medvetoszovata/ )
A képet innen vettem. Mi nem fényképeztünk, mert a gépet nem vittük be magunkkal a strandra, utána pedig már nem találtunk parkolóhelyet a tó közelében.
Parkolás után rögtön a bejárathoz indultunk, ahol hatalmas tömeg várakozott, illetve nyomult előre: éppen akkor nyitották meg a kapukat. Még véletlenül is épp jókor érkeztünk. Jegyeket váltottunk, majd bent letelepedtünk. Kicsit napoztunk, majd bementünk a vízbe egy félórácskányit. A víz nagyon jó volt; a parkolós fiú beszólása kissé elriasztott, azt hittem, vészesen hideg lesz majd, de kellemesen csalódtam; sóssága révén pedig nagyon jól lehetett lubickolni benne: fenntartott a felszínen. Pontosan, mint otthon, a sósvízű strandon! Ismét egy kis napozás következett, majd újra bementünka vízbe, de kb. 12-kor már letusoltunk és a kijárathoz indultunk. El szerettük volna kerülni ugyanis az egyórai tumultust: 13 és 15 óra között a tóban nem szabad fürödni, ezért sokan el is hagyják a strand területét, hogy ebédelhessenek azalatt.
Már a mi hasunk is jelezte, hogy szívesen venné, ha valamit beletuszkolnánk. Elvetettük az udvarhelyi szendvicsvásárlást, inkább a városon kissé kívül fekvő, Határpatak nevű panzióban ettünk egy-egy finom salátát. Megsúgom, akkora adag volt, hogy bőven jóllaktunk és csupán 7,5 lejt fizettünk érte adagonként. Simán kibírtuk vele 6-ig, a vacsoráig.
Folytatás következik...
Hazajöttünk
Csodálatos kétnapban volt részünk. Egy kis ízelítő:
A Zetelaki víztározó - a gátról
Mezei virágos rét a gát túloldalán:
Szálláshelyünkön, a Deság panzió udvarán:
Színek:
Zabálás:
Szejkefürdői székelykapuk:
Orbán balázs sírja:
Még jönnek részletek!
A Zetelaki víztározó - a gátról
Mezei virágos rét a gát túloldalán:
Szálláshelyünkön, a Deság panzió udvarán:
Színek:
Zabálás:
Szejkefürdői székelykapuk:
Orbán balázs sírja:
Még jönnek részletek!