Cseresznye-salsa

Nagyot néztem, amikor Trinitynél megláttam ezt a receptet. Az ilyen merész párosításoktól mindig féltem, annális inkább, hogy amikor Svájcban volt alkamam néhány nem mindennapi gyümölcsös fogást kóstolni, enni, nem ízlettek. De tudom, hogy az ízlés idővel változik, első kóstolásra sok minden fura vagy akár bizarr lehet, utána pedig már nem is annyira csodabogár.

Úgyhogy, most nagyot hallgattam, nem írtam semmit, mert ritkán mondom most már: nem szeretem, anélkül, hogy megkóstolnám. Végül a KataKonyhán is megjelent a recept meggyes változata, természetesen, a legelső megjelentet is megnéztem Chili és Vaníliánál és éppen volt cseresznyém is itthon. Elkészítettem. Már nem titok, hogy félve és szkeptikusan láttam neki, de jól tettem, hogy nem tettem semmilyen elhamarkodott kijelentést. Mert olyan szuper (nem szeretem az ilyen szavakat, de most tényleg ez illik ide) volt a salsa, hogy szívesen megenném gyakrabban is. A cseresznye édessége csak éppen olyan volt, mintha pici cukorral is megszórtam volna, az íze pedig nagyon jól harmonizált a hagymáéval.



Na nem, a férjemnek ebből nem adtam, mert biztos, hogy kicsapta volna nála a biztosítékot, de másfelől nem is maradt addigra belőle. Lányaimmal együtt felfaltuk, hiszen olyan pindurka volt az az adag! Örültem nagyon hogy ízlett hármunknak. Egy szelet hússal is el tudtam volna képzelni, de mivel csak úgy, hirtelen készítettem, és főleg a kóstolás volt a lényege, csak magában ettük, illetve lángossal. (Na, ne tessék nevetni!:D)

Receptet nem írok, hiszen részletes leírás van mindhárom belinkelt helyen, ki-ki készítse aszerint, ahogy neki a legkézenfekvőbb. Én pl. csak icipici csipőspaprikapelyhet tettem bele. Nem is érződött, de nem is kellett, hiszen akkor a Lányok nem ehettek volna.

FÉL ÓRA - 2010.

Sózott uborka

Tegnap még nem kellett főznöm, mert annyi finomsággal felpakoltak, mára viszont már visszatérek a ringbe. De addigis lejegyzek két dolgot, ami múlt héten elkészült, csak nem jutott időm írni róla.

Az egyik nem más, mint a sózott uborka, amiről BeckZsunál olvastam először. Még akkoriban terveztem elkészíeni, de végül csak múlt héten lett meg. Mindenesetre, tényleg nagyon finom, ropogós csemege és szerintem fényévekre van finomságban a kovászos uborkától. Én ilyet sosem készítek, hiszen alig várjuk, hogy frisset együnk, nehogy máris savanyítanám! Arra ott van, amit elteszek télire. De ez, ez más. Friss, csak fűszeres. A fokhagymától nagyon különleges lesz. A férjem is nagyon szerette, pedig tartottam tőle, hogy mit fog szólni az ízkombinációhoz!



Betartottam mindent, amit BeckZsu írt, mégis mindent másképp csináltam.:D Az uborkákat végighasítottam, hogy jobban férhessenek az 1 l-es tejfölös vedrecskében, 1 tk. sót tettem hozzá, sőt, szerintem még egy felet elbírt volna, szárított kaporvirágot tettem bele és fokhagyma gyanánt a granulátumot használtam. Nem is volt most frissem, de a gyomrunk nem is bírja annak az erősségét. Szerintem így is nagyon finom lett. Időnkét fogtam a vedret és megrázogattam-fordítgattam, hogy a marinád mindenütt jól érje.

A húgom eljegyzése

Lejárt ez is. Jó volt, szép volt, fárasztó volt. Igaz, hogy csak az utolsó előtti nap és a Nagy nap volt igazán hajrás, de a két Kicsivel fűszerezve a dolgot, sokkal többnek éreztem ezt az időt. Tulajdonképpen részletekre nem igazán térek ki, most inkább az esemény gasztro-oldalával foglalkozom. Bár megemlítem, hogy a teremdíszítés szinte teljes mértékben a húgom keze munkája, bár unokatestvérünk, Sz. segítsége is sokat jelentett. Én akkor láttam csak, amikor már minden készen volt és tátva maradt a szám. A lehetőségekhez mérten (a terem nem éppen ma volt felújítva, sőt, talán soha nem is volt) maximálisat kihoztak a helyből. A. anyagokat vásárolt, szabtak, varrtak Édesanyámmal, szalvétákat hajtogatott, vázákat, virágokat vett és végül nagyon szép, kellemes hangulatot teremtettek a helyiségben.






Bevallása szerint ez volt a főpróba, az igazi megmérettetés majd az esküvőkor lesz, amikor mindezt kb. 5x ekkora mennyiségben kell megcsinálni és plusz dolgok is hozzájönnek. De erről majd akkor...

Visszatérve az ételekhez...
Nemrég beszámoltam arról, hogy hogyan zajlik mifelénk egy esküvő, azaz, milyen ételeket szoktak felszolgálni. Nos, alapjában a tegnapi menüsor is a lakodalmas vonalat követte, de néhány apró eltérés azért akadt.
Előételként a hagyományos, sokféle aprósággal megrakott tányér volt:



Rajta: tormakrémes sonkatekercs, lenmagos rántott hús, töltött csirkemell (vásárolt), szalámi, rántott, töltött tekercs, túrókrémmel töltött paprikahajó, aprófasírt, sajt, sonkaszelet, sörkolbász, olajbogyó, paradicsomkosárka, paprika és uborkacsíkok.
A sonkatekercset A. készítette úgy, hogy ömlesztett tejfölös sajtkrémet elkevert ecetes tormával és ezzel töltötte meg a sonkaszeleteket. Eredetileg reszelt sárgarépa is járt volna bele, de éjfélkor már nem lehetett a kertbe menni érte, így kimaradt...
A rántott hús hagyományosan készült annyi eltéréssel, hogy a zsemlemorzsába lenmagot is vegyítettünk.
A töltött tekercshez a jól kivert hússzeletekre, amik kb. akkorák voltak, mint két egymás mellé tett tenyér, sajtszeletet fektettünk, a közepére egy piros paprikacsíkot helyeztünk és szorosan feltekertünk. Lisztbe, tojásba és morzsába forgatva, bő olajban, lassan kisütttük. A tányérokra egy-egy fél ilyen tekercs került úgy, hogy a nagy darabokat rézsútosan félbevágták.
A túrókrém hasonlított a körözötthöz, de mégis más volt. Tudva azt, hogy az emberek nagyrésze nem rajong a köménymag ízéért, igyekeztünk minél semlegesebb ízűre készíteni. Így aztán tehéntúró, kevés margarin, só, nagyon apróra vágott piros paprika és petrezselyemzöld került bele. Paprikaszeletekre nyomták rá.
Ezenkívül már csak az aprófasít az, amit előre elkészítettünk, de az hagyományosan készült darálthúsból, fokhagymával, hagymával, minimális áztatott kenyérrel és tojással. Munka még volt a paradicsomkosárkák kivágásával, de az már nem igényelt semmilyen más elkészítést.

Mivel én csak az előételhez valók elkészítésében vettem részt, a további ételek nem tudom, hogyan készültek, illetve nagyjából tudom, de csak „hallomásból”.

A leves finom tejfölös csorba volt, ami nem más, mint egy savanyított, húsos-rizses zöldségleves, amit lestyánnal, tejföllel ízesítenek. Erről fotó nincs.

A főfogásban kétféle hús volt: a bő olajban pirosra sütött egész csirkecombok és a párolt disznószelet. Mindkettőt előző nap készítették elő, pácolták be. A párolt szeleteket pedig – ha jól tudom – zöldségágyon párolták, amit végül turmixoltak a szafttal és azzal locsolták meg a húst. Köretként paprikás petrezselymes újkrumpli volt, illetve párolt mexikói zöldségek. Salátaként pedig paradicsommal díszített reszelt káposzta.




A tortát a menyasszony anyósa hozta (ez a szokás); cukrászdában rendelt, tejszínhabos-meggyes torta volt, és egyáltalán nem mellesleg: isteni!



Az asztalokra vegyessüteményt tettünk, de ez is cukrászdai volt. Az a helyzet, hogy egyszerűen nem éri meg otthon készíteni a süteményeket, mert így olcsóbb is, a munka is szinte nulla (különben jópár nappal előtte neki kell kezdeni) és a mostani melegekben főleg biztonságosabb.

A vacsora bécsi szelet volt párolt rizzsel és dinsztelt káposztával. De ezt sem fényképeztem le. Igaz, itt már találtam hibát. A hús egy picit sósabb volt, mint az nekem kellett volna, bár ettől eltekintve, nagyon finom volt: a hús puha, a bundája pedig jó ropogós. A dinsztelt káposzta is jó volt, a rizs viszont ehetetetlen. Az még hagyján, hogy a gyönyörű hosszúszemű jázminrizset szétfőzték és valami törmelékféleség lett belőle, de oda is kapatták valahogy, mindenesetre, amolyan pirítottgrízszerű íze volt. Sajnos, mert különben nagyon jó lett volna a kombináció.

Ételből, kb. ennyi volt. Italból volt meggylikőr (Angelli Cherry), házi tiszta pálinka, alkoholos és alkoholmentes sör, házibor, szánsavas ásványvíz, kóla, Fanta (narancsos és Madness), illetve szénsavmentes eper-banánízű üdítő. Ezenkívül két kávét is kapott az, aki igényelte, cukorral, tejszínnel, kívánsága szerint.

Kimaradt, persze, a sós rágcsálnivaló, ami ezúttal szezámos-mákos minikeksz, mogyoró, illetve sósperec volt, és a gyümölcsök. A tálakon alma, barack, banán és cseresznye díszelgett.

Hazamenetelkor most sem maradt el a szokásos tortácska és a dobozos sör.

További képek itt.

Rizs zöldségekkel

A zöldségekből eredetileg egy tejszínes ragut szerettem volna készíteni, de végül "leálltam". A Csajok könnyebben tudták így fogyasztani; Kicsikém kézzel-lábbal-kanállal ette. Igaz, hogy szósz nem volt, de a rizsszemek úgyis megtöltötték az egész konyhát!:) Hála Duendének, hogy megtanított pergős rizst főzni!!!:D:D:D



Szóval, egyszerű az étel, szinte már nem is recept. 3 murkot (sárgarépát) meghámoztam, kb. 3-4 centis darabokra, majd ügyes kis hasábokra vágtam és kevés olajon pirítani-párolni kezdtem. Közben meghámoztam másfél hagymát (felét valami másra használtam el, az is jön mindjárt), az egész példányt félbevágtam, majd rusztikus félcentis csíkokra szeltem és rádobtama répára. A félhagymát is, csak azt már nem kellett félbevágni!:D Két szép zsenge tököt jól-jól megmostam, levágtam a két végét, majd a répához hasonlóan kb. 3-4 centi hosszú és fél-félcenti vastag hasábokra daraboltam. Ez is ment a többi zöldség mellé és óvatosan összekavartam. Tulajdonképpen továbbra is szinte folyamatosan kavargattam, hogy egyenletesen puhuljanak, hiszen 10-15 perc alatt már késznek is kell lennie. Nem szabad szétfőzni, a tökök is egészben kell, hogy maradjank, éppen ezért kell kezdeni a répával, aminek valamivel több időre van szüksége, hogy megpuhuljon, de még roppanós legyen. Megsóztam és borssal szórtam meg és ... kész. Főtt rizzsel tálaltam. Mellé sózott uborkát ettünk. 90 napos diétában keményítőnapra kitűnő fogás!

EK - 2010/10

Ez Manó:


Tejszínesen úgy készült volna, hogy ezután megszórom 1 kanál liszttel és felöntm tejszínnel. Esetleg még 1-2 kanál tejföllel savanyítottam volna. Jaj, és valamilyen zöldfűszer jött volna rá. Aki szereti, az készítse kakukkfűvel, szerintem azzal nagyon finom. Nekem most nem volt, különben tejszín nélkül is megszórtam volna vele!

Lángos 2.

Mivel Nagyobbikom egészen komolyan gondolta, hogy ismét süssek "lángolóst" vagy "lángosat", tegnap begyúrtam megint egy adagot. Mivel vendégek is voltak, egészen jól jött a dolog.

Ezúttal, viszont, bármennyire is tartottam tőle, de sima kenyértésztát dagasztottam, mint ahogyan Wise Lady javasolta. És milyen igaza volt! A tegnapelőtti adag vizet sem vihetne ennek, ami tegnap sült! Én leírom a receptet, miszerint készítettem, de az a helyzet, hogy a tészta kicsit lágy lett. Végülis csak úgy tudtam dolgozni vele, hogy lisztbe mártott késsel daraboltam fel a tésztát (de mindig csak egy-egy darabot), a kis gombócot pedig először jól megforgattam lisztben és utána tudtam ellapítani-kihúzogatni. Mindenesetre, nem tudom, hogy legközelebb mi legyen: tegyek picivel kevesebb vizet vagy mmaradjak meg ennél a változatnál, ami, bár kézösszekenősebb, de legalább biztos jó? Én azt hiszem, egyszer kipróbálom kevesebb vízzel is, lesz, ami lesz.



Hozzávalók:
50 dkg liszt, 3 ek. krumplipehely (elmaradhat), 2,5 dkg élesztő, 3,5 dl víz (lehet kevesebb is elég, csak apránként kell hozzáadni), 1 tk. cukor, 1 tk. só, 1 ek. ecet, 1 ek. olaj.
A tésztához Limara fehérkenyérreceptjét vettem alapul, de ezúttal nem tettem bele öregtésztát. Az élesztőt és a cukrot elkevertem egy kevés langyos vízzel (a 3,5 dl-ből). A lisztet tálba tettem, rászórtam a krumplipelyhet és a sót, majd a közepébe öntöttem az 1 ek. ecetet is. Végül ráöntöttem az élesztős vizet és további langyos víz hozzáadásával szép hólyagos tésztát dagasztottam. Közben, amikor a tészta már összeállt, belegyúrtam az 1 ek. olajat is. Félretettem, letakartam és ezúttal kb. 1 óra és 20 percet hagytam kelni (így jött ki a lépés) a konyhában, de egyszer kipróbálom majd lassú kelesztéssel is úgy, hogy este begyúrom és hűvös helyen pihentetem reggelig.

Miután megkelt, lisztezett deszkára borítottam, még egy kicsit átgyúrtam, majd hengert formáltam belőle. Az olajat felforrósítottam és a jó vékonyra kinyújtott tésztadarabokat szép pirosra sütöttem benne. Ezúttal egyszerűen, fahéjas porcukorral szórtam meg és így kínáltam mindenkinek, és mondhatom, volt keletje. Zita is megkóstolta („kötelező kóstoló”) és ő is messze jobbnak nyilvánította ezt. Ha hihetek Nagyobbikomnak, szerinte is ez a jobbik. Nekem az volt az érzésem, amikor beleharaptam, hogy ugyanaz, amit a piacon, városban szoktunk venni. Nem hittem volna, hogy egyszer nekem is sikerül olyat sütni!:)

Lángos

„Hajdúk és vitézek! Hamar szaladjatok:
legkisebb fiamnak koronát hozzatok.
Vállára palástot, selymet, tulipántost,
a markába pedig libazsíros lángost!”
(Móra Ferenc: Dióbél királyfi)

Ezek a sorok most is fülemben csengenek, nem tudom, hányadikos lehettem, amikor az iskolában eljátszottuk ezt a darabot és én voltam a király. Hogy miért nem egy fiú osztálytársam lett kiválasztva a szerepre, nem tudom, csak arra emlékszem, hogy nagyon sokszor és sok helyen bemutattuk és nagy sikerünk volt. És még az is előttem van, amint „fiaim” a nyílvesszőiket igazgatják, hogy azok majd esetlenül és bután teljesen másfelé vegyék az irányt, mint merre ők szerették volna... No, de nem ez a lényeg, hanem az a „libazsíros lángos”. Akkoriban azt sem tudtam, mi fán terem, eszik-e vagy isszák, merthát az egy dolog, hogy libazsír, amit ha a markodba veszel, elfolyhat, de mégis ottvan, de más dolog, hogy valami lángolót veszel egyenesen a markodba! Hát jutalom az ilyen, hogy a király a legkisebb, legdrágább fiának megégeti „lánggal” a markát? Azért sejthettem, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, mert nem mertem, szégyelltem megkérdezni a tanító nénit, mi is az a lángos.

Most már tudom, mégis, elég ritkán készítem. Mióta gyerekeim vannak, nem is csináltam, aztán tegnap valahogy mégis eszembe jutott. Van egy receptem, de azt hiszem, nem éppen ez az igazi. Aszerint készítettem és nem mondom, hogy nem volt finom, de valami könnyedebbre vágytam volna, ez pedig elég masszív tésztájú lángos volt! Azért elfogyott rendesen, pedig csak én és 3 gyerek evett belőle. Na jó, és a szomszédba is ment két darab „kötelező”:D kóstolónak.:)



Hozzávalók:
50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 1 tojás, 3,5-4 dl joghurt, 1 tk. cukor, 1 tk só.

Elkészítés: A lisztet tálba tettem. Úgy mértem ki a félkilót, hogy tettem bele búzakorpát is annyit, amennyit 3x jól meg tudtam markolni. Rászórtam a sót. Az aludttejet (mert joghurt helyett azzal csináltam) meglangyosítottam, egy részét pedig elkevertem a cukorral és az élesztővel, majd ráöntöttem a lisztre. A tojást felvertem és azt is odaöntöttem, majd a többi aludtej segítségével jól összegyúrtam. Inkább lágy, mint keményebb tészta lett. (A formázásnál állandóan liszteztem a kezemet, hogy ne ragadjon.) Végül kb. 35 percet kelesztettem (lehet, tovább kellett volna), mert már vacsoraidő volt, nem késlekedhettem tovább. Olajat forrósítottam, lisztezett kézzel darabokat tépkedtem ki a tésztából, amit először kissé labdaszerűre gömbölyítettem, majd jól ellapítottam- megnyomogattam, amíg szép „csipkés” lett a széle (mindezt kézben) és szép pirosra sütöttem. Végül némelyikre azon forrón sajtot reszeltem, illetve volt, amit meghagytam simán. A gyerekek sima tejfölt mártogattak vele, én pedig fokhagymával ízesítettem a magam tejfölét. Később a csajok cukorba is mártogatták.

Zöldségfasírt marinált sült paprikával

Volt egy kis tököm, amiből nem tudtam mi legyen. Főzelékhez édeskevés lett volna, de vacsorára mindenképpen abból csináltam volna valamit. És be is ugrott, hogy tökfasírt lesz. No, de, folytattam a gondolatmenetet, valamivel fel kellene szaporítani, mert így kicsit kevés lenne! Hát, teszek bele krumplit, úgysem tudok mit kezdeni azzal a három darabbal!

Zöldségfasírt

3 közepes krumplit és egy tököt meghámoztam, majd lereszeltem a nagylyukú reszelőn. Egy fej hagymát megtisztítottam és apróra vágtva zöldségekhez adtam. 4 kis szelet kenyeret beáztattam, kifacsartam és a zöldségekre morzsoltam. Amikor a tojásokat vettem ki a hűtőből, megakadt a szemem egy zacskón, amiben a múltkori bóc óta visszamaradt juhtúró volt, és hirtelen gondolattal azt is rámorzsoltam a zöldségekre. Ráütöttem két tojást, megszórtam fokhagymaporral, apróra vágott petrezselyemmel, egy kevés kaporral,sóval és borssal és kézzel jól összekavartam. Végül még belekavartam 4 ek búzakorpát (zsemlemorzsa helyett) és egy lágy, de kézzel formálható massza lett belőle. Egy serpenyőben olajat hevítettem lapos fasírtokat formáztam a masszából és nem túl frró olajban lassan kisütöttem őket. Kb. 3-4 percig minden felüket, hogy a nyers zöldségek jól átsüljenek. Végül papírtörlőre szedtem ki, hogy a fölösleges zsiradékot felszívja.

Marinált sült paprikával ettük.
Ez a sült paprika még tavalyról lapult a fagyasztó mélyén, éppen ideje volt felolvasztani és elhasználni. Persze, friss paprikából is el lehet készíteni, ehhez a paprikákat jól megmossuk, tepsibe tesszük és forró sütőben addig sütjük, néha megforgatva őket, mígnem kezdenek összeesni. Kiszedjük őket egy tálra, vékonyan lesózzuk és egy konyharuhával pár percre letakarjuk. Ezután a héjukat könnyen le lehet húzni, a magházukról pedig szinte leválnak. Én úgy szoktam, hogy a megtisztított paprikát (vagy paprikacsíkot) folyó víz alatt átöblítem, így biztos, hogy nem marad rajta mag vagy fekete héjmaradvány, és utána szűrőbe teszem, hogy lecsepegjen kissé. Miután lecsepegett, lehet zacskózni, ha megy a fagyasztóba, illetve elkészíteni a marinádot a marinált paprikához. Ez a marinád tulajdonképpen egyszerű sós-cukros-ecetes víz, amit jó „erősre” készítünk, mert a paprika majd beszívja. A megsült paprikákat, vagy fel is lehet csíkozni a húsukat leöntjük ezzel a páclével és hűtőben érleljük. Minél többet, annál jobb. Azért legalább két óra legyen.
(Ez a sült paprika egy olyan „étel”, amit gyerekkoromban nem ettem meg. Pedig most azt mondom: milyen finom! Pl. tavaly sok paprikám volt egyszerre, de mivel akkor még nem készíthettem el a zakuszkát, hát így tartósítottam. Nem beszélve arról, hogy sokkal jobb, gyomorkímélőbb a zakuszka, ha a paprika héja nincs benne.)

Halszeletek párolt újzöldségekkel

Nagyon régen ettünk halat. Szégyen-gyalázat, de ez van. A meglévő tartalékok kiürültek (hol az a jó vármezői pisztráng?!) horgászni pedig nagyon rég nem voltunk. Pedig ha hetente nem is, de legalább két-háromhetente mindig volt egy halas étel az asztalunkon!

Ezt a naplót csak tavaly ősszel kezdtem írni, de az ételeinket néha lefotóztam, főleg azzal a céllal, hogy beküldöm majd valahová. (Küldtem is, sőt, nagyon sok használati tárgyat, háromszor pedig pénzt is nyertem.) Úgyhogy ez a fotó sem most készült, hanem tavaly ilyenkor.



De mivel a hozzávalók nagyrészének éppen most van szezonja, gondoltam, leírom, hiszen kitűnő nyári ebéd vagy vacsora lehet!

Akkor még megvolt az egyik "nagyhal", amit István a Maroson (vagy a Lucban? - mellékes) fogott. Bár meglehet, hogy ez nem éppen ez a hal volt...



Szépen kifiléztem (mert már megtisztítva, konyhakészen került a fagyasztóba), megszórtam só, bors és fokhagymagranulátum keverékével. Amíg a hal „pácolódott” megtisztítottam néhány darab szép, friss újrépát, vastagságtól függően kettőbe vagy négybe hasítottam. Két jó maréknyi zöld ceruzababnak is lecsipkedtem a végeit és anélkül, hogy feldaraboltam volna, jól megmostam. Zöldhagymát és zöldfokhagymaszárat is tisztítottam-mostam. A zöldségeket egy tepsibe rendeztem, a zöldhagyma és zöldfokhagyma száraival szinte beterítettem a répa-bab-együttest, megszórtam sóval és borssal, majd meglocsoltam kevés olajjal.



Óvatosan a zöldségekre helyeztem a két halfilét, azt is meglocsoltam egy pici olajjal, még egy kevés vizet is öntöttem alájuk és alufóliával lefedve, forró sütőbe tettem. Hogy mennyi idő alatt készült el, fogalmam sincs már, de a halnak nem kell túl sok idő, és az újzöldségek is elég hamar roppanósra szoktak puhulni. Szerintem félóra-40 percnél több nem igazán kell. Paradicsom-uborka-hagyma-salátával ettük.

TAV. BŐS. - 2011.

Tökfőzelék lerben sült murokkal

No, itt a megfejtés: tökfőzelék sütőben sült sárgarépával.:D

Semmi különleges, mégis nagyon finom, hústalan ebéd. A tökfőzeléket ugyanúgy készítettem, mint legutóbb, amikor nem tudtam fotóval is ábrázolni a produktumot. Illetve azóta egyszer még kipróbáltam paprikacsíkokkal is, ahogy Katánál olvastam, és ami szintén nagyon finom volt, csupán egy leheletnyi fokhagymát hiányoltam belőle.:)

A(z újonnan felfedezett) zöldségesnél gyönyörűszép hazai újrépákat kaptam, akkor vettem először idén újrépát. Két szép példányt vettem és hazafelé menet már el is képzeltem, mi lesz belőle. Eszembe jutott a valamikor látott Jamie Oliver-műsor, amikor a friss répákat alufóliazsákban, fűszerekkel és vajjal párolta meg. Ehhez képest egyszerűsítettem: a répát meghámoztam (bár lehet, hogy fölösleges volt, de ez azért már mégsem volt bébirépa), ráfektettem egy alufóliadarabra, megsóztam, mellétettem egy darabka friss fokhagymaszárat és meglocsoltam tárkonyos olívaolajjal. Beletekertem a fóliába és a sütőbe tettem. Nem tudom mennyi ideig hagytam benne, talán egy óra körül. De le kell ellenőrizni. Végülis az sem baj, ha csak amolyan roppanós-puha, én úgy is nagyon szeretem a párolt zöldségeket. A tökfőzelék mellé nagyon jól illett, enyhén fűszeres volt, mégis dominált a tök fokhagymás-kapros íze. Kitűnő nyári könnyű ebéd volt!

Gyerekkori ízek 5. - A bóc vagy "csamó"

Ismét készítettem olyasmit, amit évek óta nem ettem.

Érdekes, de végülis nem is igaz a fenti állításom, mert külön-külön túrót és puliszkát is ettem, illetve túrós puliszka is rendszeresen van az asztalunkon. Akkorhát mégis mi a titok? Hát csupán annyi, hogy másként tálaltam a két dolgot.

Annakidején minálunk mindennapos étel volt a puliszka. Tatám, Édesapám, ha nem evett puliszkát egy nap, úgy érezte, hogy állandóan éhes. Így aztán ki kellett találni, hogy mikor milyen formában kerüljön asztalra. Ritkán készült lerakott túrós puliszka akkoriban, az "úribb" ételnek számított, helyette a gyorsabb bóc vagy ahogy mi hívtuk, "csamó", azaz csomó készült. Már írtam erről egy másik bejegyzésben is, de írok még néhány szót róla. Szóval a puliszkából lekanyarítottak egy darabot, mélyedést csináltak a közepébe,



beletették a (jó sok) túrót



s egy másik darab forró puliszkával befedték,




majd szép kerekded, labdaszerű formát adtak neki. A bóc méretéből látszott, kinek készült: a nagyok a férfiaknak, a közepesek a nőknek, a kicsi pedig nekem. Tata legtöbbször az enyémnek az alját megsütötte a kályhalapon, finom pörcös réteg keletkezett az alján és a túró is jobban megolvadt benne. Akkoriban inkább tehéntejből készült túrót ettünk, az jó olvadós, én most juhtúróból csináltam, ez pedig nem az a "nyúlós" fajta.



Egyik este puliszkát főztem, hoyg tejespuliszkát együnk. Erre meg eszembejutott a bóc, hogy miylen finom lenne, hogy megenném és 10 perc múlva már ottvoltak a kis labdacsok az asztalon. (Ilyenkor örülök a mikrónak, különben mikor olvadt volna ki a lefagyasztott túró?) Hogy egy kicsit a másik nagyszüleim irányába is hajoljak, a túrót előzőleg összegyúrtam apróra vágott hagymával és úgy töltöttem bele a puliszkába. Fickón, mamáéknál mindig így készítették a csamót, és én nagyon szerettem, mert otthon ilyen nem volt: Édesanyám nem szeretett ezzel pepecselni.

Nekem nagyon jólesett ez a vacsora, Férjecském is mindmegette. Nagyobbikom hagyott belőle, de ette, úgy láttam, jóllakott. Kicsikém még hadilábon áll a túró ízével: van, amikor megeszi, van amikor nem. Most néhány falatot evett, de azonkívül inkább csak élvezte, hogy darabolhatja a villájával a "menüt".

Sült csirkecombok

Érdekesen alakult a vasárnapi ebéd, mert ahhoz képest, hogy szilvalevest készítettem és sült csirkecombokat, amit salátával terveztünk enni, végül húslevest ettünk, sült csirkecombokkal, párolt rizzsel és töltött káposztával.:D

Hogy hogyan lehetséges ez? Hát az úgy volt, hogy felhívtam Anyuékat: van-e ebédjük. (No, míg bárki is megijedne, hogy nincs mit enniük, elmondom, hogy sógornőméknél voltak, majd a délelőtti szolgálat után egyenesen hazafelé tartottak és nem tudtam, hogy végül sikerült-e szombaton úgy főzni, hogy vasárnap, hazaérve, legyen kész ebéd.) Van, mondta, éppen hozzák magukkal. Azért felvetettem, hogy nálunk is ebédelhetnének, amit el is fogadtak, de "összedobtuk" az ebédjeinket. Így lett a húsleves és a töltött káposzta is az asztalon. (Most savanyú káposztából készült és ilyenkor nem jár a töltött káposztára paradicsomlé.)A levesbe csak tésztát kellett főzni, a káposztát megmelegíteni. A húsok majdnem készen voltak, csak némi rizset főztem hirtelenjében. És most már úgy készítettem, ahogyan Duende nemrég írta, és bármennyire is nagy volt a kísértés, hogy néha-néha beletúrkáljak, állandóan az ő szavai visszhangzottak a fülemben: " Hát el attul a lábostul Te! :)))))" :D Szóval, nem nyúltam bele, nem kavargattam, csak egyszer az elején és láss csodát: tényleg úgy volt minden, ahogyan írta. :)

A csirkecombokat pedig így készítettem:
Jól megmostam, megtisztítottam őket és valamennyire megszárítgattam. Egy edénykében összekevertem 4 ek. házi ketchupot 1 ek. darált paprikával (ez is házi), 2 tk. szójaszósszal, 1 tk. borssal, néhány szál apróra vágott fokhagymaszárral és kb. 3-4 ek. olívaolajjal. Jól elkavartam majd bevontam vele a tepsibe helyezett csirkecombokat.



Sót nem tettem bele, mert nagyon sós volt (paprika, szójaszós, ketchup), de elbírt volna még némi sót a végeredmény, úgyhogy legközelebb a combokat kissé bedörzsölöm sóval és csak utána teszem rá a kencét. Kb. két dl vizet öntöttem alá, lefedtem alufóliával és forró sütőben kb. 40 perc alatt készre pároltam-sütöttem. Bármivel jó enni, de szerintem valamilyen friss salátátval az igazi. Csak így, sütés után készült egy gyors fotó, a tányéron már nem volt alkalom!



Desszertként, természetesen, a már elkészült harmadik adag pite volt!:)

M&M jegesen

Avagy málna & meggysörbet



A múltkori rebarbarasörbet is finom volt, de ez a mostani felülmúlta mégis. Mind látványban, mind ízben nagyobb élményt nyújtott, mint előző rokona. És amilyen nagyszerű volt, éppen annyira egyszerű is.

Hozzávalók: 2-2,5 dl málnapüré (nekem fagyasztott málnából volt), 2 dl meggylé (az, amit a pitéhez használt cukrozott meggyről szűrtem le), 1,5 dl víz, 15 dkg cukor. Bár lehetett volna kevesebb is. Amikor megkóstoltam a szörpöt, nem volt túl édes de a végeredmény mégis édesebb lett, mint amennyire én szeretném. A többiek viszont nem reklamáltak!

Szóval, a cukorból sé a vízből szirupot főztem, összekavartam a málnapürével és a meggylével és két lapos tálkába töltöttem. Betettem a fagyasztóba és egyszerűen elfeledkeztem róla. Úgyhogy, nem volt félóránként megkavarva, kb. 3 óra után jutott eszembe. Akkor kezdett szilárdulni a széle. Jól összekavartam és további 2-3 óra után ismét egyszer. Szerintem nagyon jó lett az állaga, nem lett jégszemcsés így sem. Egyedüli hátránya az ilyen jeges finomságnak, hogy nagyon gyorsan olvad, tehát a fotókon is látszik, hogy az alja már kezd folyósodni. Pedig nagyon gyorsan dolgoztam!

Az akció fedőneve: ürüljön a fagyasztó

A fagyasztómban általában állandó a körforgás, mégis akadnak dolgok, amik megmaradnak ilyenkorra és most már nagyon fel kell használni. Mondjuk, a húsok ritkán érik meg ezt a tisztes kort, de a gyümölcsök, zöldségek, esetleg zöldfűszerek, annál inkább. Mert mindig azt hiszem, hogy amennyi van, az túl kevés, aztán, hacsak tehetem, még spájzolok belőlük. A tavaly több, mint 10 kiló szilvát fagyasztottam és még van vagy 2-3 belőle. Szombaton még két adag málna, egy félzacskónyi cseresznye és két kis adag meggy is árválkodott az egyik fiókban, úgyhogy felhasználási akcióba léptem! Először elkészült a sörbet, majd tegnap egy újabb (harmadik) adag pudingos (ezúttal) cseresznyés-meggyes pite és a szilvából levest főztem. Mivel a pitét már leírtam, a sörbetet viszont még nem fotóztam le, de csak felét ettük meg, úgyhogy az is következik, most a szilvalevest írom le.



Mentás szilvaleves
Mivel családunkban nem volt szokás a gyümölcsleves főzése és ebből kifolyólag az evése sem, kénytelen voltam magam kitalálni, hogyan főzzem őket. Mert végül itt-ott kóstoltam ilyen-olyan gyümölcsből készült leveseket és nagyon ízlettek. Pl. a "doktornéni" jeges meggylevesének az íze és látványa mai napig előttem és a számban van, de még sosem kérdeztem meg hogyan készíti. No, mindegy, sosem riadtam vissza egy ételtől, még akkor sem, ha nem volt róla pontos receptem, így a gyümölcslevesek sem okoztak gondot. Már többféleképpen készítettem, ezúttal így csináltam:

Egy edényben vizet tettem főni, közben kivettem a fagyasztóból a szilvát és szűrőbe téve, forró vízzel kissé átöblítettem. Amikor forrt a víz, beledobtam az edénybe, csipet sót és pár kanál cukrot tettem bele és újraforrástól számítva kb. 10 percig főztem. Nem akartam, hogy a gyümölcsdarabok szétfőjenek. Ekkor 3 ek. búzadarát szórtam bele, miközben állandóan kavargattam, végül 1,5 ek. lisztből és 1,5 dl tejből eresztéket készítettem és behabartam vele a levest. Némi cukorral még igazítottam az ízén, végül pedig néhány mentalavelet vágtam apróra és rászórtam a tetejére. Még reggel elkészítettem, hogy mire enni kell, kihűljön, de végül minden lett belőle, csak ebédi leves nem. Attól elfogyott szinte teljesen, mert a Lányok napközben többször is megkívánták és magam is két tálkával ettem meg. Férjecském, bár nem gyümölcsleveses, érdeklődve ízlelgette és konstatálta, hogy nem is olyan rossz.:P

FÉL ÓRA - 2010.

Múltkor szintén készítettem gyümölcslevest, akkor szilvából és cseresznyéből vegyesen, "betétként" pedig vagy 4 ek. vegyes gabonapelyhet szórtam bele. Úgy történt, hogy aznap "kissé" hústalan volt a menü, mert másodikként spenótfőzeléket készítettem tükörtojással. És mit ad isten, apósom éppen aznap "vágódott be" úgy, hogy félig éhenhalt már addig, Anyu pedig még nem érkezett haza. Ihletett voltam, mert megkérdeztem, hogy nem szeretne-e enni, de bevallottam, hogy hát nem éppen húsos a menü. A spenótfőzeléktől nem féltem, de tartottam attól, hogy mit szól a szilvalevesemhez! Hogy csupán éhessége miatt vagy valóban ízlett a leves, nem tudom, de tény, hogy kétszer kért belőle. És a főzeléket is megette.
Szóval akkor is hasonlóan készült a leves, de gríz helyett müzlibetéttel és nem volt benne menta, hanem pici fahéjjal ízesítettem.

Krumpligombóc paradicsommártással

Ezt a könnyű kis fogást ebédeltük tegnap, de bevallom, Férjecském csak fél szájjal ette. Tudom, hogy a paradicsomos dolgok nem éppen ínyére valók, de annyira nem volt paradicsomos. Na, mindegy, szerintem nagyon finom volt és a Lányok sem reklamáltak!

Elkészítés: 5 db nagyobb krumplit héjában megfőztem, majd kihűtöttem. Mivel nagyon morzsolódos volt, csak kézzel szétnyomtam, de át is lehet törni vagy lereszelni. Ütöttem bele egy tojást, beleaprítottam egy jó csokor petrezselyemzöldet, sóztam, borsoztam és szórtam bele még egy csipetnyi szárított majoránnát is. Jól összegyúrtam és mivel elég keménynek találtam a masszát, már formáltam is a gombócokat. Ha esetleg túl lágy lenne, akkor zsemlemorzsával lehet igazítani az állagán.
Egy kisebb tepsit jól kiolajoztam és belehelyeztem a ping-ponglabdánál picivel nagyobb gombócokat. Nekem 15 db. lett. Betettem az előmelegített sütőbe és kb. 20-25 percig sütöttem, amíg pirulni kezdtek.



Ezalatt megcsináltam a mártást. 2 ek. olajon 1 ek. lisztet csak éppenhogy felforraltam és már fel is öntöttem 2 dl paradicsomlével. Csomómentesre kavartam, majd 1 dl tejjel hígítottam (hogy ne legyen túl paradicsomos, de ez lehet további paradicsomlé is vagy víz) és jól kiforraltam. Pici cukorral még igazítottam a savanyúságán, megszórtam borssal és egy fél tk. fokhagymaporral (csak, hogy sejtelmes legyen), majd belekavartam 15 dkg reszelt edami sajtot (bármilyen jó). Elkavartam, kivettem a sütőből a gombócokat, bevontam őket a sajtos paradicsommártással, még kb. 5 dkg sajtot a tetejére reszeltem és 5 percre ment vissza a sütőbe.

Cseresznyés pite (meggyből) a la Duende

Azóta ki akartam próbálni, mióta feltette a blogjára. Csak morfondíroztam és képzelgettem, milyen lehet. Aztán addig-addig sajnáltam beletenni a cseresznyét (irul-pirul, de még sosem sütöttem semmit friss cseresznyéből vagy eperből, mert mindig sajnálom beletenni, inkább megesszük nyersen), amíg szinte tönkrement. Ami menthető volt, be is vágtuk Nagyobbikommal a nap folyamán. Nesze neked, cseresznyés pite!

Aztán jöttek Aniék, és mivel nem siettek, valami édeset akartam összeütni. Hirtelen ismét darázsfészekre gondoltam, de nem volt ötletem, mivel töltsem meg. Ani javasolta, hogy pudinggal csináljuk. Amíg ízlelgettem a gondolatot, egyszercsak beugrott: semmi darázsfészek, amíg megdagasztom és megkel a tészta, lejön valami valahonnan, úgyhogy inkább kipróbálom Duende cseresznyés pitéjét!



Minden van hozzá, csak cseresznye kell! Mielőtt elindultam volna a zöldségeshez, viszont, olyan ihletett voltam, hogy bekukucskáltam a kamrába és - aki keres, talál-alapon - rámmosolygott egy nagy üveg cukrozott meggy. Cseresznye lefújva, úgyis a szerző is több lehetőséget vázolt! Gyorsan, le is szűrtem, Ani főzte a pudingot, én összekavartam a tészta hozzávalóit és már ment is a süti a sütőbe. A tepsit én sütőpapírral béleltem. Még annyit módosítottam az eredeti recepthez képest a cseresznye-meggy-cserén kívül, hogy egy-egy kanállal több cukrot tettem mindenhová. A tetejére végül nem szórtam rá sütés előtt az összes fahéjas cukrot, de aki akarta, még megszórhatta magának, evéskor.



Bevallom, amikor megláttam, hogy milyen kevés a tésztája, azt hittem, hogy kedves bloggertársam tévedett és csak féladagot írt. Hát hogyne, amikor láttam a tepsi fenekét, annyira végony volt a tésztaréteg és több volt a puding, mint a massza? De tanúsíthatom, ennél finomabb gyorssütit (mert hamar megvan, szerintem én nem is sütöttem 30 percig) ritkán találni! Puha, remegős, pontosan olyan, mint amilyennek „reklámozták” és amilyennek el is képzeltem. Mindenkinek ajánlom!

(Fotóként inkább a Duendéjét ajánlom, mert az igazi művészfotó, én csak gyorsan, hevenyészett helyszínen kattintottam, villanyfénynél.)

2009. jún. 13.
Ma is elkészítettem a pitét (sőt, holnapra is rendelt Férjecském!!! egy tepsivel) ésezúttal cseresznyével. Mint nyilvánvaló, édesebb volt, de most már betartottam a receptben szereplő cukormennyiségeket. De csak azokat, mert a többin kénytelen-kelletlen módosítanom kellett. Isteni finom volt, ismét.

EK - 2010/6

Lakodalmi menü – gasztrojáték

Mifelénk, a Felsőmarosmentén, alapvetően két típusú lakodalom szokott lenni: a hagyományos, amit úgymond „házilag” szoktak megoldani, azaz otthon sütik a tésztákat (süteményeket), az ételeket pedig a rokonság illetve ismerősök segítségével szokták elő- és elkészíteni, a nagy eseményt pedig a helyi kultúrotthonban, esetleg -hatalmas vendégsereg esetén – ponyvasátorban ejtik meg. A másik típusú esküvő, ami mindinkább teret kap mostanában, az amikor a vendégsereg étteremben fogyazstja el az ünnepi menüt, illetve ott mulat. Az előkelő éttermek mellett vannak az ún. kantinok is, amik régebb valamilyen intézményi kajáldák voltak, mára viszont áttértek ilyen rendezvényszervezésre és mind külsőben, mind felszerelésben, mind pedig ételek szempontjából méltó helyet foglalnak el a „vendéglátóiparban”. Talán annyi, hogy nem annyira hangulatosak, mert általában egy hatalmas nagy terem ez, de a felújításokkal most már sikerült őket eléggé széppé tenni. De végülis nem ez a lényege a mondandómnak...

Szóval a teljesen hagyományos esküvővel elég sok a bajlódás, utánajárás, idegeskedés, munka, de manapság, ételek szempontjából talán csak tálalásban (mármint a kinézetében) marad vissza valamivel. Pl. abban a faluban, ahol a húgomnak augusztusban lesz a lakodalma, már kész őrület, hogy a következő lakodalmazó valamivel mindig túlszárnyalja az előzőt, legyen az valamilyen plusz vagy másabb fogás, illetve teremdíszítés vagy akármi. Igaz, az ajándékok is a megvendégeléshez méltóak. Régebb az volt a szokás, hogy a fiatalabb rokonság, barátok voltak a felszolgálók, ami nem volt a legpraktikusabb, tekintve, hogy egyesek elég ügyetlenek voltak, mostanra viszont a fiatal pár általában felfogad egy szakács-pincér csapatot és azok végzik a főzést-felszolgálást. Ez amiatt is jobb, mert így mindenki a rokonságból tud mulatni, persze, ha akar. (Én már nagyon akarok!;):P )

Nos, bevezetőül ennyi kb. bőven elég, eddig futottak több síkon a szálak, de most már elérkeztem a tulajdonképpeni témához, az ételekhez.

Amikor az ifjú pár és a vendégsereg megérkezik a lakodalom színhelyére, már terített asztalok várják a sokaságot, az előételek ott díszelegnek mindenki tányérján. Azonkívül, hogy az előétel jól szokott kinézni a sok színes alkotóelemnek köszönhetően, általában gazdag is szokott lenni, bár az, hogy mi kerül a tányérra, alkalmanként változik attól függően, hogy ki mit szeret, illetve mit engedhet meg magának. De azért van némi szabályszerűség benne: szokott lenni olyasmi, ami hagyományos ízű (pl. szalámik, sonkaszeletek, sajtok 1-2-féle, aprófasírtok, esetleg kisméretű rántott húsok), illetve újabban „modernebb” dolgok is. Pl. különféle töltött, gögyölt húsféleségek felszeletelve, ilyen-olyan kencék zöldségekbe töltve, illetve különféle saláták. Régebb divat volt a töltött tojás vagy a salade de boeuf (franciasaláta) külön tálakon felszolgálva, de kényességük, azaz majonézes mivoltuk miatt, mostanában kiiktatták.

Előétel a mi esküvőnkön, 7 évvel ezelőtt, étteremben:


Megterített asztal a saját esküvőnkön:


Előétel mostanában, vendéglőben:


"Falusi" előétel:


Ahogy a vendégek asztalhoz ülnek, némi idő után, (ami alatt általában abban reménykednek, hogy valaki máris nekifog enni) az előételnek esnek neki, a szintén asztalon lévő sós (mogyoró, üzleti vagy házi sós perecek, rúdak) vagy édes (kalács) rágcsálnivalókra csak utána kerül sor.

Rágcsálnivalók, nálunk. A sósrúdat és a nagy pereceket anyósom sütötte:


Az előétel után nem sokkal hozzák a levest, ami aranysárga húsleves vékonylaskával, azaz cérnametélttel, vagy újabban tejfölös-savanykás zöldségleves húsdarabokkal vagy húsgombócokkal. Érdekes módon, a mi vidékünkön a levesben főtt húst (ha húslevest szolgálnak fel) nem teszik ki az asztalra sem mártással, sem anélkül. A Nyárádmentén viszont szokás, és olyan finom húsleveset, mint amilyet Kibéden volt szerencsém megkóstolni, lakodalomban még nem ettem. A benne főtt tyúk és marhahús is nagyon finom volt a mellé tálalt paradicsommártással. Leves mellé általában friss vagy eltett csípős paprikát szoktak adni.

A főétel általában a hagyományosnál is hagyományosabb krumpli-hús szokott lenni. Hogy milyen hús és hogyan elkészítve, illetve hogy a krumpli éppen miylen formában kerül fel, az változó, de általában a krumplipüré a menő, vagy ilyenkor, újkrumpliszezonban a petrezselymes krumpli, húsból pedig szokott lenni csirkecomb és valamilyen párolt szelet (borjú vagy sertés). Az arányok is másak lehetnek: egész csirkecomb esetén általában 1 szelet másik hús van, felsőcomb esetén viszont két párolt szelet. Ha nem porciózzák mindenkinek ki az adagját és sültestálakon tálalnak, van, hogy rántott húst vagy rántott sajtot is készítenek, de mostanában már nem igazán szokás ez a közös tálalásmód. Az imént nem írtam... Köretként van amikor egy kis gombóc párolt petrezselymes rizs vagy rizibizi is szokott lenni, illetve a legújabb trendek szerint mexikói zöldségek. A mellé tálalt saláta/savanyúság az évszaktól függ. Nyáron többnyire káposzta vagy paradicsomos-uborkás saláta van, tavasszal-ősszel inkább valamilyen savanyúság.

Saját esküvői főétel:


Egész comb + 1 szelet:


Saláta:


Miután a főfogást is felszolgálják, igazából ekkor kezdődik a buli, úgyhogy az ételeknek lejárt a csillaga. Csak miután jól lerázták a vendékeg magukról a felszedett kilókat, jön a desszert, azaz a menyasszonyi torta. Itt most főleg valamilyen tejszínhabos szelet szokott lenni, amiből minden vendég kap egy szeletet és amit cukrászdában szokás megrendelni. Van, aki vegyessüteményt is szokott rendelni vagy otthon sütni és azt is kiteszik a torta után az asztalra, de ez lassan kimegy divatból, mivel ilyenkor szinte senki sem fogyasztja.
Vannak párok, akik ki akarnak tenni magukért és második desszert gyanánt, főleg nyáron, fagyit is felszolgálnak. Pl. az ismeretségi körünkben a mi esküvőnkön volt először ilyesmi, azóta már jobban elterjedt.

Emeletes tortánk (sajnos fényben készült fotó nincs róla), de a következő képen van az a torta, ami a felső emeletet képezte:




Desszert után következik a menyasszonyi tánc (a menyasszony utolsó tánca fehér ruhában) és az ajándékozás. Ezután megint buli, vacsoráig vagy hajnalig tartó lakodalom esetén a reggeli. Na, itt már mutatkoznak különbségek, mert vendéglői lakodalomban általában valamilyen rostonsült hús szokott lenni párolt krumplival vagy krumplisalátával. Leginkább ez utóbbit választják a párok, mert akkor ez már magában foglalja a savanyúságot is.:) Ha mégsem, akkor a fenti saláták közül választják valamelyik variációt, de nem ugyanazt, ami az ebédnél volt. Falusi lakodalom esetén (mert a kultúrtthonban megrendezett lakodalmakat általában így hívják) legtöbbször a töltött káposzta kerül ilyenkor asztalra, de van, hogy valamilyen pörkölt főtt tésztával. Ritkább esetben van, hogy krumplisalátát kínálnak valamilyen rántott szelettel: sima rántott hús, sajttal töltött hús vagy Cordon bleu.

Vacsora: roston sült hús krumplival és kápsztasalátával:



Természetesen, a lagzi egész ideje alatt a kenyeres kosarak tele vannak, illetve a sós rágcsálnivalókkal teli tányérokat is fel-feltöltik. Mindezeken kívül most már a gyümölcsökkel teli tálak sem mennek ritkaságszámba, szinte minden lakodalomban van valamilyen idénygyümölcs vagy a szokásos alma-banán-narancstál.

Az italokról még nem írtam, de szándékosan hagytam őket külön bekezdésbe. Welcome-drinkként általában valamilyen konyak vagy vermouth szokott lenni, az Alexandrion és a Garrone a legelterjedtebbek. Az asztalokon viszont végig ott vannak a házi pálinkával, likőrökkel, vagy konyakokkal teli üvegek. Sör is szokott lenni, alkoholos vagy „ólommentes”, ahoyg itt sokan hívják az alkoholmentes sört; nyáron, nagy melegben inkább a keserű nedü fogy. Bár igaz, a mi esküvőnk is július közepén volt, mégis vagy 5 vedernyi (50 l) bor is elfogyott, annyira finom volt. Sőt, részeg sem volt senki a vendégek közül. Szóval bor is van a lakodalmakban, de ezek általában házi készítésű borok, csak nagyon elit vendéglőben illetve nagyon pénzes család engedheti meg magának a különféle palackozott borokat. Bár, amilyen a mi borunk volt, vetekedhetett nyugodtan a palackozott borokkal! Vagy van megoldás arra az esetre is, ha valaki nem tud maga bort készíteni: borpincéknél megvásárolhatja ömlesztve és valamivel olcsóbban ugyanazt a bort, ami palackokba megy és sokkal drágábban kerül piacra.
Az előétel után, illetve a desszert tájékán egy-egy feketekávé is szokott érkezni; többnyire babkávéból főzik, cukor és tejszín vagy (Coffeeta) tejpor jár mellé.
Ezenkívül pedig ottvannak a különféle alkoholmentes italok, a kólák és „sárgák”, ahogy a más ízesítésű szénsavas italokat nevezik, a szénsavas vagy most már szénsavmentes ásványvizek, esetleg – elitebb lakodalmakban – a rostos gyümölcslevek.

Garrone:


Azt hiszem, ennyi. (Ha viszont valami kimaradt, azt később pótolni fogom.)

Viszont, ha mégsem volt elég valakinek az eddigi étel-ital:P, hazamenetelkor még minden pár kap egy kis útravalót: egy kis csomag vegyessüteményt vagy egy tortácskát, illetve egy dobozos sört vagy félliter valamilyen töményet. Másnap reggel vagy délután, ébredéskor már nagyon jólesik az édes sütemény, de a tejszínhabs tortaszeleten kívül a lakodalomban én sosem tudok más édeset enni.

Hazaadós tortácskák:


Persze, hogy kimaradt. A pezsgő. A terembe/vendéglőbe való érkezéskor, még a bejáratnál. Nem kap a teljes vendégsereg, csak a fiatal pár és a legközelebbi hozzátartozók: szülők, násznagyok. Ilyenkor a fiatalok darabokra is törik poharaikat. Minél több és apróbb szilánkokra zúzódik, annál hosszabb és boldogabb lesz a házasságuk. Már fogalmam sincs, mennyire aprók lettek a pohárdarabkák, itt még eléggé egyben voltak:



(A fotók a saját esküvőnkön készültek, illetve olyan lakodalmakban, ahol még az ételeket is fotózgattuk.)

Grízkocka (levesbetét)

Múlt héten egyik nap karfiollevest főztem. Csak egyszerűen úgy készült, hogy egy murkot (sárgarépát) felkockáztam és 1 ek. olajon pár percig pirítottam, majd beleöntöttem a leveses edénybe, amelyben már forrt a víz. Pár percig így külön főztem, azalatt két zöldhagymát tisztítottam meg és karikáztam fel a zöldjével együtt, illetve a karfiolt mostam jól meg és szedtem apró rózsákra. Kb. 10 perc után ezeket is a levesbe dobtam és sóztam az egészet. Végül, hogy még tartalmasabb legyen, grízkocka-betétet tettem bele. A végleges ízét pedig egy icipici ecettel adtam meg neki.

Grízkocka: 1 tojást jól felverek, megszórom egy csipetnyi sóval és belekavarok 4 csapott evőkanálnyi grízet. 1 ek. olajat felhevítek egy serpenyőben és a tojásos masszát szétterítem benne. Pillanatok alatt megsül az egyik fele, majd átfordítom és a másik oldalát is piros-ropogósra sütöm. Végül, ha kissé kihűlt, nagyon vékony (5-7 mm-es) csíkokra, majd kockákra vágom. Amikor a leves majdnem kész, akkor beledobom és egyet-kettőt hagyom lobbanni. Azért kell jó apróknak lenniük, mert a levesben megduzzadnak úgyis. Édesanyám szokta ezt készíteni, van is egy kimondottan grízkocka-levese. Majd megkérdezem, hogy csinálja!

KT - 2015/10