Hússzezon

A december, legalábbis nálunk, nem éppen a könnyű zöldségsalátákról szól, inkább a tömény húsevés hónapja. Még alig kezdődött el, de már két “vágáson” vagyok túl, pénteken jön a harmadik. Ezért nem is csodálkozom, hogy már volt olyan nap az utóbbi héten, amikor hús nélkül akartam valami finomságot főzni. Annál is inkább, hogy egyikünk sem az a húst hússal típus. No, de most nem erről akarok írni, hanem a húsról. Az ünnepeket, a családi összejöveteleket mégsem nem lehet elképzelni nélküle, úgyhogy fel kell készülni rájuk!

Múlt csütörtökön Anyunál tettük tiszteletünket, hogy néhány gyönyörűszép sárga színű házi kacsa boldog tulajdonosai legyünk. Végül hármat sikerült megkopasztani, megszabadítani a tokok 95%-ától (a többitől már lehetetlenség, sajnos) és konyhakésszé varázsolni.


Otthon az egyiket kicsontoztam (vagy kifiléztem?) úgy egészben; mindenesetre, most már van egy gyönyörűszép kacsahús-négyszögem, ami türelmetlenül várja, hogy elkészüljön belőle a karácsonyi próba-fogás.

Tegnap pedig, a nemzeti ünnep tiszteletére:p, Édesanyámék egy disznót áldoztak.:) Borókával mentünk segíteni, de szerencsére Szidi szívesen vigyázott a kis drágámra és Artúrkával egyetemben, jókat játszottak.
Mire mi megérkeztünk, a mészáros és a segítségek megperzselték, megmosták, és szinte teljesen feldarabolták a levágott jószágot, a konyhában pedig főtt a finom disznótoros ebéd. A hagyományos torokpecsenye készült, ami hasonlít ugyan a pörkölthez, de nem jár bele hagyma és inkább sül, mint fő. Mindig cask kevés vizet öntenek rá a húskockákra, és pótolják, amikor szükséges. Végül lesütik zsírjára, zúzott fokhagymával, pirospaprikával, ha még kell, sóval, borssal ízesítik és puliszkával, krumplipürével (van aki mindkettővel egyszerre :o), tálalják. Mellé savanyúság dukál, méghozzá jó sok, a zsírosságára való tekintettel. Tegnap savanyú uborkát, friss káposztasalátát és káposztalevet (ez már a hordóból) tett az asztalra Édesanyám.

Ebéd után folytatódhatott a munka. Én hamarabb eljöttem, mint ahogy mindennel elkészültünk volna, így a kolbász-, májastöltésről lemaradtam, de hazaérkezve folytatnom kellett a saját disznóvágásomat.


„Röpke” két óra alatt az összes hús, csont a fagyasztóban volt, sőt, a zsírnak való is feldarabolva (az estére való tekintettel nem akartam büdösíteni a lakásban),de a munkámat bármelyik mészáros megirigyelhette volna! Büszke is voltam magamra, no meg a két kis kuktámra, akik tevékenyen segítettek.

A disznóvágásról még írok, bár lehet, hogy csak hétvégén, amikor lejár Anyuéknál is a dolog és talán még kolbász-, májastöltős fényképekkel is gazdagodok.

Döntöttem

Itt vagyok. És maradok.

Kezdem rögtön a tegnapi estebédünkkel, amit tulajdonképpen ebédre terveztem, de csak estére szükségeltetett elkészíteni.

Sült tarja szalmakrumplival és káposzta savanyúsággal

Még múltkor vettük ezeket a szép tarjaszeleteket, kis csontdarabok is voltak rajtuk. Felbuzdulva a csavart húskor használt fűszerkeveréken, ismét készítettem és azzal pácoltam be a húsokat. Még akkor, amikor megvettük, frissen, és úgy fűszeresen kerültek a fagyasztóba. Őszintén, megvolt az eredménye! A fűszerkeverékbe terrem sót és borsot, természetesen, illetve pirospaprikát, fokhagymagranulátumot, őrölt köményt, durvára tört koriandermagot és egy pici kardamomot. Mivel István rögtön kiszúrja, ha valami mediterrán zöldfűszert teszek bele (nem szereti őket – nagy bánatomra), csak egy kevés szárított petrezselyemzöldet kavartam még bele. Ezeket sosem pontos mérce szerint kavarom össze, hanem csak találomra, ízlés szerint. A „különlegességekből” (kömény, koriander, kardamom) csak keveset szoktam tenni, hogy nehogy túlságosan intenzív ízeket kölcsönözzenek az ételnek és az én klasszikus ízlelőbimbójú uram ne egye meg azt! Ilyen jól néztek ki sütés előtt a szeletek:


No, de sütés után sem voltak eldobnivalók!

Csak pici olívaolajat öntöttem a serpenyőbe és úgy sütöttem meg őket. Később 1-2 dl Apu-féle finom borral is meglocsoltam, hogy zamatosak legyenek. A végeredmény tényleg magáért beszélt: finom, puha, omlós husit ettünk.

A szalmakrumpliról (sült krumpli) viszont már nem zenghetek ilyen ódákat. Volt „szerencsém” éppen tegnap látni egy műsort a tévében, és kipróbáltam aszerint, ahogyan ott készítették. Nem mondom, meg lehetett enni, de belül nagyon száraz, kívül nagyon szúrós krumplihasábok lettek. (Azért elmondom, hogy hogyan készítették. A felhasábozott krumplit félig megfőzték vízben, amibe egy karika citromot is dobtak. Ezután sütötték meg olajban.) Én, mindenesetre, maradok a hagyományos sült krumplinál.

A káposzta, amit mellé ettünk, a saját eltevésem. Mondhatom, a kedvenc savanyúságom, mert semmiféle plusz tartósítószer nincs benne (csak sima cukor, ecet, só), ami most, hogy a lányok is lassan ugyanazokat eszik, mint mi, nagyon fontos szempont. Amikor eltettem, készítettem fotókat is, úgyhogy valamikor hamarosan leírom azt is. Még mindig lehet eltenni belőle, ha valaki kedvet kap hozzá!

Mit akarok én?

Az utóbbi napokban néhány szabad percemben elkezdtem böngészni a netet. Pár egyszerű link után kitárult előttem egy új (legalábbis számomra), gazdag, színes, nagyszerű világ, a gasztroblogok világa.

Persze, tudtam, hogy tele van a net jobbnál jobb gasztronaplóval, de amikor szembesültem a dologgal, mégis valahogy készületlenül érintett. Annyi jó, érdekes, különleges és fura recepttel találkoztam, hogy megijedtem, elbizonytalanodtam: mit akarok én, minek állok elő ezekkel a megszokott, szinte semmi különlegeset nem tartalmazó receptekkel, ételekkel, és egyáltalán kit érdekel? Bár megpróbálom a hozzávalókból az ízlésünknek és egészségünknek leginkább megfelelő dolgokat kihozni, azért az alapanyagok mégiscsak egyszerűek és főleg a pénztárcánkhoz mértek. Hiába szeretem nagyon pl. a különleges sajtokat vagy a tengeri herkenytűket, eléggé ritkán vehetek belőlük. Nemcsak azt mondhatom, hogy megijedtem, elbizonytalanodtam, először inkább elszégyelltem magam, a másik kettő meg ebből következett.

Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen, folytassam-e vagy sem a naplóírást, de dűlőre még mindig nem jutottam. Egyelőre viszont úgy döntöttem, hogy alszom rá még egyet, és amikor kievickélek ebből a hangulati hullámvölgyből, amiben jelenleg amúgyis benne vagyok, újra átgondolom a dolgot, és akkor hátha nagyobb kedvem, önbizalmam lesz hozzá.
 

Nem tűntem el...

... és még főztem is. Csak éppenséggel az időm van olyan szűkre szabva, hogy erre már enm jut, illetve amúgyis egy válságos időszakot élek főzőnaplóügyileg.
Hamarosan jövök és írok...

Sült zöldség puliszkával

Egy vasárnap készítettem. Vacsorára. Mondom Istvánnak mit terveztem, erre meg nagyot néz és elhúzza az orrát. De a hozzávalókat még nem ismerte.
A receptet a tévéből tanultam és nagyon felbuzdultam rajta. Tényleg gyors, laktató étel!

A puliszkának feltettem főni a vizet, közben fokhagymát tisztítottam, amit olívaolajon (mostanában főleg ezt használom szinte mindenhez) megfuttattam. Hozzádobtam a nagyobb darabokra szabdalt gombát és nagy lángon együtt pirítottam. Ezt nem szabad nagyon sokáig, hogy a gomba ne kezdjen el levet engedni, én sajnos nem voltam eléggé gyors. De aztán egyszerűen elfőztem a levét. Csak annyi baj lett, hogy a gomba „megcsúnyult”, feketés lett. Az íze viszont... nyamm, nyamm. A paradicsomokat felszeleteltem kb. ujjnyi vastagon és a serpenyőben, amelyikből kiürítettem a fokhagymás gombát, még egy pici olajat töltve, mindkét felükön hirtelen megsütöttem. Mindez pár perc összesen.
Ezalatt felforrt a víz, megsóztam és beleszórtam a puliszkalisztet/darát. Közben habverővel állandóan kavargattam. Kicsit sok lisztet találtam tenni, túl sűrű, kásás lett a massza, ezért vízzel lágyítottam tovább. Jól kikavartam, majd egy tányérra borítottam. Ewe kedvéért itt a fotója is.

A tányérra tettem pár kanálnyi forró puliszkát, amire azonnyomban sajtot reszeltem, hogy ráolvadjon, melléhalmoztam a gombát, és piros paradicsomövvel „kötöttem át” az egészet.

Hogy István mit szólt hozzá? Hát csak annyit, hogy ilyen finomat rég az ideje, hogy evett!

Zöldség zöldséggel

Két olyan zöldséges ételt írok most le, amelyek köretként és önálló fogásként is megállják helyüket.
Az első egy zöldséges ragu, főzelék, ami nálunk igazán csúszik, és eszem ágában sincs ilyenkor hússal elrontani az ízét. Most a diétám alatt én nem ehetném, inkább nem is készítem, tehát, hogy ne legyen kísértés, de valamikor nemrég ez volt ebédre.
Mindenféle zöldséget – ami akkor éppen volt otthon, hagymát, paprikát, murkot, petrezselymet, paszternákot, krumplit – meghámoztam és kb. egyforma nagyságú csíkokra, hasábokra vagdostam. Pici olívaolajon pirítani kezdtem a murkot (mivel az készül el a leglassabban), majd rendre hozzátettem a hagymát, paprikát, és az összes többi zöldséget.


Így pirítgattam együtt pár percig, elég nagy lángon, miközben állandóan kavargattam. Végül mindig csak pár csepp vizet hozzáadva készre pároltam, de nem főztem szét őket, inkább egy kicsit ropogósak maradtak. Ekkor lisztből és tejből/vízből eresztéket (habarást) készítettem és behabartam vele a főzeléket. További tejjel eresztettem fel, mígnem a mártás megfelelő sűrűségű lett. Néhány kanál tejföllel, sóval, borssal, citromlével és jó sok petrezselyemzölddel készre ízesítettem.


Rakott krumpli - másképp
Egy alkalommal rakott krumplit terveztem. Nagyon ritkán jut eszembe készíteni, pedig szeretjük, csak mondjuk nem éppen az életünk. Amikor már meghámoztam a főtt krumplit, akkor jutott eszembe, hogy hoppá, a mikróm elromlott, tehát a rendes sütőben kell összesütnöm a rakottast. De ahhoz nem volt kedvem, és főleg nem voltam olyan állapotban, hogy győzzem kivárni, amíg elkészül. Azért nem estem kétségbe, arról vagyok „híres”, hogy minden helyzetben feltalálom magam: a krumplit és tojást meghámoztam-pucoltam, összevágtam és egyszerűen, jó sok tejföllel meglocsolva, összekavartam. Még vágtam bele egy kis fej vöröshagymát (ezt máshol lilahagymának nevezik), ételízesítővel, sóval és borssal ízesítettem, és már kész is volt. Mire István jött, még finomabb lett, mert jobban összeértek az ízek, de nekem, éhesen, úgy frissen is ízlett.
Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy csak a hozzávalókról készült fotó, a kész ételről elfelejtettem képet csinálni.

 

Csavart hús

Ezt még múltkor készítettem, amikor Krasznáról vártam haza Istvánt és Krisztát. István imádja a bécsi szeletet, én viszont, nem mondhatom, hogy utálom készíteni, de a lehető legritkábbra szorítkozom gyártásával. Gondoltam, azért most kedvében járok és finom bécsivel várom. Ki is vettem egy adag húst a fagyasztóból, jó is lett volna bécsinek, de azért túl apróak lettek volna a szeletek. Ekkor csavarintottam egyet a gondolataimon és valamilyen töltött-göngyölt izét képzeltem el.
Gondolatot tett követett.

A húst szépen bevagdostam, egyszer innen, egyszer onnan, csak nem vágtam teljesen át, így aztán végül egy szép lap lett belőle, amit kiterítettem, kissé megpotyoltam és megszórtam jól valami házilag (és helyben) készített fűszerkeverékkel. Volt benne só, bors, paprika, fokhagymapor, curry-por és csipetnyi köménymag. Lehet, hogy egy pindurka kardamom is került bele, de már nem emlékszem pontosan.
Ekkor az egyik felére 3 szép szelet sonkát, majd ezekre rá 3 szelet füstölt sajtot terítettem és alufólia segítségével a húst szorosan felcsavartam. Így is maradt a fóliában, mígnem elkészült és egy picit hűlt is. Az alufóliát előzőleg meg kell kenni egy kicsi olajjal, hogy ne ragadjon rá a hús. A tekercset egy tepsibe tettem, egy pohárnyi vizet öntöttem alá, amibe beledobtam még vagy 3 babérlevelet. Így ment a sütőbe. Nekifogtam és hámoztam néhány krumplit, amit hosszában felhasítottam és a hús mellé borítottam a tepsibe. A maradék fűszerkeverékkel és még egy kis plusz sóval megszórtam és hagytam elkészülni. Amikor kész volt a krumpli, kivettem a húst is, kb. 10 percet pihentettem, majd kivettem a fóliából és rézsútosan felszeleteltem. István krumplival és savanyúsággal ette, én pedig – fehérjenapom lévén, amikor főtt zöldséget nem szabad ennem – tejfölös light muzsdéjjal.
A muzsdéjról írok majd bővebben, megérdemel akár egy külön bejegyzést is.

Béka - nemcsak a tóban

Krisztabolondító

Naná, hogy így aztán lecsúszik bármi! :) :) :)
Csak fantázia kérdése, hogy mi kerül rá és hogyan díszíted!

Gyümölcsnapi sós ebéd

Avokádó-saláta

Hát, azért kissé túlzás ezt a - minek is hívjam? – mondjuk ... készítményt salátáak nevezni, de mégis ez a legkézenfekvőbb.
Nagyon szeretek új dolgokat, ízeket kipróbálni, és érvényes ez mindenre, de különösen a hipermarketeket most már ellepő exotikus gyümlcsökre. Persze, vannak olyanok, amikhez nem nagyon fűl a fogam (és főleg a pénztárcám), de a mangó, az avokádó, a pomelo, már eléggé megszokott látvány a kamránkban, asztalunkon.
Nagy csalódás volt, amikor először kóstoltam meg az avokádót, tulajdonképpen valami olyasmira számíthattam, mint a citrusfélék (fogalmam sincs, miért, talán csak mert exotikus) és mondom, nagy csalódás volt, hogy nem volt sem édes, sem savanykás, hanem kifejezetten semleges, fura íze volt. Több évig nem is vettem. Aztán többször olvastam róla, ilyen-olyan recepteket is és úgy döntöttem, kipróbálom ismét. Hátha... és úgy is volt. Nagyon megszerettem. Most már „felkészülten” fogadtam és azóta is nagyon kedvelem. Amikor diétázom, még gyakrabban veszem, mert a gyümölcsnapokat nehezen vészelem át nélküle.

Legutóbb így készítettem: a gyümölcsöt meghámoztam, feldaraboltam és rögtön citromlevet szorítottam rá. Sóztam egy icipicit, megszórtam fokhagymagranulátummal és egy pici szárított bazsalikommal. Hmmm, de finom volt és így nézett ki:


De már kipróbáltam a guacamolét is, illetve volt, hogy joghurttal, fokhagymával turmixoltam le és úgy is nagyon finom, tápláló és egészséges fogást nyertem belőle. :)

Már nem halunk éhen

Múltkoriban még arról panaszkodtam, hogy igencsak üres a fagyasztóm. Azazhogy teli van az, csak éppen nem hússal. (Hogy mi más van benne, arról majd máskor!) Illetve most már azzal is teli van. Elmentünk vásárolni és azt mondta István: most aztán tegyél a kosárba mindent, ami kell, nehogy halljam még egyszer, hogy nincs miből főznöd!:p:-$ Ami éppenséggel nem is volt igaz, hiszen volt amiből, de jobban szeretem, ha többféle hozzávalóból válogathatok, több mindent keverhetek.
Így aztán amikor hazaérkeztünk és kipakoltunk, megtelt – az amúgy nem túlságosan nagy – konyhaasztal, úgyhogy egy ideig tényleg nem panaszkodhatok ismét.


Vettünk vagy 4 kiló disznócombot, amiből 5 adag húst fagyasztottam le – 4 bármilyen szeletnek valót és egy adag pörköltnek való „hulladékot”, grillcsirkét, csirkecombot, csirkeszárnyat, csirkemájat, csirkezúza-szív keveréket, illetve egy-egy tálca előre pácolt karajt és disznótarját (ezeket István választotta ki).

Zúza-szívpörkölt
Másnap pedig már kezdtem is fosztogatni a hűtőt (mert azt már nem fagyasztottam le) és két tálca zúza-szívet készítettem el pörköltnek. Nagyon szeretjük ezt – és én nem is ettem belőle, mert akkor gyümölcsnapom volt – és gyakrabban is készíteném, ha nem lenne annyira unalmas a zúzákat egyenként átkapargatni-mosni. Ez pedig nagyon fontos művelet, el sem tudnám képzelni, hogy gondos átnézés nélkül készítsem meg. De azért meglettem vele és már tettem is oda a pörköltet.
3 nagy hagymát megpucoltam és az egyiket félbe, majd csíkokra vágtam. Pörköltnek nem szoktam apróra vágni a hagymát, úgyis hosszú ideig fő és amíg a hús elkészül, a hagyma is szétfő. A felvágott hagymát kevés olajon megdinszteltem. Azért csak az egyiket, mert így elég egy pindurka olaj, míg ha az összeset akarnám dinsztelni, túl zsíros lenne az étel és mi azt nem szeretjük. Amíg pirult, felcsíkoztam a többi hagymát is, néha kevergettem, majd megszórtam pirospaprikával és felengedtem egy kicsi vízzel. Ezután dobtam rá a többi hagymát.
Miután összekevertem, máris hozzáadtam a zúzát és azzal is összekevertem.
Pici sóval, borssal szórtam meg, illetve felengedtem annyi vízzel, amíg ellepte. Többször pótoltam is utána az elfővő levet forró vízzel, végül viszont ismét hagytam jól elfőni. Ekkor 1-2 kanál paradicsompürét kavartam bele, illetve 1 evőkanálnyi hideg vízben elkevert keményítőt is. Felengedtem még egy pici vízzel, míg a szaft mártás sűrűségű nem lett. Még ízesítettem sóval és borssal és már kész is volt. Mi ezt puliszkával szoktuk enni, de csak simán, kenyérrel mártogatva is nagyon finom, illetve bármilyen más köretet, krumplipürét, párolt rizset, főtt makarónit is lehet adni mellé. Savanyúságként is bármi illik hozzá.

Lili-kifli

Lili-kifli

Nem tudom pontosan már, honnan van ez a receptem, talán valamelyik Köténykéből írtam ki, de mindenesetre évekkel ezelőtt. Csak úgy találomra másoltam be a tésztás füzetembe, mert jól „hangzott”. Aztán egyszer elkészítettem és annak ellenére, hogy rrrrengeteg lett belőle, mind elfogyott. Persze, a rengeteg nálunk relatív fogalom, mert nem vagyunk túlságosan édesszájúak, másnak ez az adag lehet, hogy alig elég.
De azóta is szoktam néha készíteni, és nemcsak édes töltelékkel, azaz lekvárral szoktam most már tölteni, hanem akármilyen sóssal is: túróval, kolbásszal, akármivel.
Arra se emlékszem, hogy Ani mikor kapott rá erre a receptre, de képes volt egyszer Magyarországról is felhívni, hogy mondjam el a receptet. Múltkor is, amikor vigyázott a lányokra, rájött, hogy süssön egyet, és hát persze, hogy a Lili-kiflit választotta. „Felelőtlenül”, különben meg azért, hogy haza is vihessen, másfél adagot gyúrt be, no aztán könyörögve hívott fel, hoyg siessek, mert nem győzi a sütést. Végül három gombócból kettőt csináltunk és úgy nyújtottuk, nagyobbak lettek, ahogy elneveztük: kisborjúk, de soványan, kövéren, egyaránt finomak lettek.

Hozzávalók:
1 kiló liszt
30 deka disznózsír (vaj)
5 deka cukor
2 egész tojás + még 1 a kenéshez
3 deka élesztő
só, langyos tej, 1-2 kanál tejföl

Elkészítés:
A cukrot feloldjuk kevés langyos tejben majd belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk (hagyjuk egy picit, amíg habzani nem kezd) A lisztet, zsírt, tojást, sót tálba tesszük,

majd hozzáöntve a felfuttatott élesztőt összegyúrjuk. További langyos tejet, egy kis tejfölt adunk hozzá, mindaddig amíge gy jó puha tésztát nem kapunk. Tizenkét cipóra osztjuk, külön-külön kerek alakúra nyújtjuk és 8 részre vágjuk mindegyiket. Ráhelyezzük a lekvárdarabokat (nagyon kemény, legjobb a szeletehető, lekvár kell hozzá) vagy bármilyen más tölteléket és a széles felénél elkezdjük feltekerni. Kikent, tepsibe tesszük, tetejüket megkenjük felvert tojással és fél órát pihentetjük. Közepes tűznél sütjük. Az első adagot kell csak külön pihentetni, a többi mehet is a sütőbe ahogy elkészül, mert már kelt annyit időközben, hogy jó legyen.
Ha édes a töltelék, meghintjük sima vagy fahéjas porcukorral. Ha sós, pl. túrós, akkor lehet rá köménymagot szórni.
Jó étvágyat!

KELT - 2012.



KAL.2020.

Csirkeszárny, sajtos-sonkás saláta

Tegnap felcseréltem az ebédet a vacsorával. Amikor hazajön, István általában nem éhes, mert eszik a munkahelyén, nekünk pedig túl késő, hogy akkor ebédeljünk. Ezért, hogy azon frissiben ehessük meg, vacsorára hagytam a grillszárnyat. Ebédre összeütöttem egy fehérjeteli és vitamindús salátát, amit Krisztával közösen fogyasztottunk el.

Saláta
Két murkot és egy paszternákot meghámoztam, a hámozóval vékony lapokra szeleteltem,

majd gyufaszál vastagságú csíkokra szabtam. Ugyanígy sonkát és füstölt sajtot is előbb szeletekre, majd csíkokra vágtam.


2 cikk fokhagymát is összevagdaltam. Összekevertem, icipicit sóztam (a sajt és a sonka is eléggé sós, vigyázni kell) majd tejföllel jól meglocsoltam. Még pár csepp citromlevet is szorítottam rá.
Tányérra helyeztem és 3 felszeletelt főtt tojással díszítettem.

Grillszárny
Csak hagytam kiolvadni a szárnyakat, utána áttisztogattam, jól megmostam és bepácoltam. Nem volt sok időm kreatívkodni, ezért csak sót, borsot és egy evőkanálnyi fokhagymás csirke-fűszerkeveréket vegyítettem össze, megszórtam vele a szárnyakat és egy tálba raktam. Meglocsoltam egy kis olívaolajjal is, majd rázogatva, időnként megforgattam őket, hogy mindegyik egyformán pácolódjon. Csak kb. másfél órát voltak így, de minél több időt töltenek a pácban, annál finomabbak lesznek. Mielőtt felraktam volna sülni, egy itatóspapírra szedtem ki őket, majd a szárnyak végeit behajtottam-rögzítettem úgy, hogy szép háromszögeket kapjak belőlük. (Ez nem biztos, hogy érthető, de másképp nem tudom elmagyarázni. A képeken azért remélem látható.)
A gázgrillen sütöttem meg őket, amit, főleg szárnysütésre, ideális találmánynak tartok. A 12 darab kényelmesen elfért rajta.

A fedőjével lefedtem.

Időnként a visszamaradt fűszeres olajjal megkenegettem őket, illetve többször át is forgattam, hogy egyenletesen készülődjenek.
Szép pirosra sültek. Íme:



Már nem lett semmi a mellé tervezett Waldorf-salátából (a csipkebogyólekvár és a birsbefőtt vette el az időt), de friss kenyérrel, káposzta savanyúsággal is nagyon finom volt. Sőt, ezek nélkül még jobb!;)
3-an laktunk jól belőle. Én, 4-et vertem be, igaz, kenyér nélkül, de nem is kell csodálkozni, hiszen a két és fél éves Krisztám is 3-at elpusztított. Csak amúgy "tisztogatta" a csontokat.

Vegetáriánus menü

A diétám második napján csak párolt zöldségeket ehettem, István nem volt itthon (bár ezeket ő is szívesen ette volna), tehát kreatívkodhattam kedvemre. Ebédhez

 Currys rizs párolt zöldségekkel készült.
A zöldségkörethez murkot, zellert és fokhagymát tisztítottam. Murokból egyet, zellerből egy felet, fokhagymából 3 nagyobbacska cikket. Az előző kettőt rudakra vágtam, a fokhagymát pedig kb. félcentis karikákra. Először a murkot dobtam a serpenyőbe a felforrósított olajra, pár percig így magában pároltam, majd mellékerült a zeller is. A fokhagymák cask később társultak velük, hogy minél kevesebbet veszítsenek az ízükből. Kb. 3x öntöttem alájuk egy-egy kortynyi vizet, csak épp, hogy ne égjenek az olajban, de pár perc alatt amúgyis készen voltak. Nem hagytam őket teljesen megpuhulni, csak olyan roppanós-puhák lettek. Csak egy pici sóval szórtam meg. Mindenesetre, Kriszta alig győzte magába gyömöszölni őket. Boróka is kapott belőlük, neki is szemmel láthatóan ízlett, de ő nem mérvadó, mert … bármit megeszik.




Provence-i krumpli padlizsánfasírtocskákkal

Ezt ettük vacsorára. Igaz, a krumpli elég lett volna 4 embernek is, a fasírtok viszont hamar elfogytak, pedig csak hárman voltunk, abból is két 3 éven aluli gyerek!
A krumplikat, kb. 12 közepes darabot meghámoztam és lapjára félbevágtam őket. Egy kistányéron sót, borsot (keveset – amúgy én borsból mindig nagyon keveset szoktam, tehát ki-ki ízlése szerint tegye), fokhagymagranulátumot és Provence-i fűszerkeveréket (azért sima rozmaring is megteszi, ah más nincs) vegyítettem, a krumplikat pedig vágott felükkel belemártottam. Sorbahelyeztem őket egy olívaolajjal megkent tepsibe, az ebédtől maradt fél zellert is felszeletelve közéhelyeztem és az egészet megszórtam a tányéron maradt fűszerkeverékkel. Alufóliával letakartam a tepsit és 30-40 percre a sütőbe tettem. Az utolsó 10-15 percen levettem a fóliát, hogy piruljon a tetejük is, bár tudom, hogy szinte fölöslegesen, mert az én leremnek (sütőmnek) nem süt szépen a felső része.

A fasírthoz a padlizsánt - kb. félkilónyi padlizsánhús volt (mi vinetának nevezzük, de ez a szó nem nagyon tetszik nekem, úgyhogy szívesebben használom a szép magyar nevét, a padlizsánt) hagytam kiolvadni (nyár végén tesszük el fagyasztóba, lesütve), majd két tojást ütöttem hozzá, só, bors, fokhagyma került bele, majd prézlivel/zsemlemorzsa együtt jól eldolgoztam. Aprócska, kb. 3-4 cm-es átmérőjű pogácsákat formáltam belőle és forró olajban kisütöttem.

Hmmm???

Rájöttem, hogy nagyon hülye a naplóm Mit főzzek ma? címe. Állandóan frusztrál, hogy elmaradok a napokkal, holott nem is az volt a célom, természetesen, hogy leírjam, mit főztem nap mint nap. Most, hogy nekiláttam ennek a blognak, még tart a fotózási láz; most, hogy elkezdtem ismét diétázni, még tart az alkotási vágy, úgyhogy nincs hiány finom kajákban, szép fotókban, csak éppen időben akad némi hiányosság. Éppen az előbb fakadtam ki (sajnos, csak én hallottam, mert mosogatás közben történt, egyedül a konyhában), hogy már unom ezt a mókuskereket. Mást sem csinálok, csak takarítok, főzök, befőzök, teregetek, mosok, mosogatok, hajtogatok (tegyétek őket helyes sorrendbe!). És hiába jön a vasárnap, nekem az is ugyanolyan nap, mint a többi. Még az éjszaka sem hoz megváltást, mert sosem tudom átaludni. Ha egy filmet akarok nézni, akkor biztos, hogy csak éjszaka tehetem, éjszaka, amikor amúgyis keveset alszom. Ha alszanak a lányok (nagyon ritkán és véletlenül együtt), mindig azt mondom, most pihenek, netezek, stb., csak ezt és ezt csináljam meg, oszt biztos, hyog mire végzek, felkelnek.... Szóval, kissé kezd elegem lenni a dolgokból. Hű, és ma délelőtt bizony még azon ábrándoztam, hogy márazigaz, hogy nekem egy harmadik manó is kell.
Aha!

De vissza a kajákra. És a naplóra. Mindenesetre, gondolkodom, és ahogy jobb, szimpatikusabb címet találok, a mostanit leváltom.

Most pedig gyorsan írjak arról az olajban fürdött pisztrángról is, mert mindjárt felkel valamelyik! Mármint valamelyik a  lányaim közül.

A halászcsárdában evett pisztráng nagyon finom volt, nem is ettem még olyat. Istvánnal egyetemben úgy gondoltuk, hogy bő olajban lehet kisütve, attól olyan .... amilyen. Mivel a fagyasztómban húsügyileg már eléggé fúj a szél, ezért diétám első hús-, avagy proteinnapjára abból választottam, amiből mégis a legtöbb volt: halból. Amúgy sem szeretném, ha hónapokig ott állnának a fagyasztóban, mert tapasztalatból tudom, hogy már nem olyan finomak, mint frissen. Így kiolvasztottam az egyik adag pisztrángot. Nem pácoltam, csak jól megmostam, majd szárazra törölgettem. Egy cikk fokhagymát félbevágtam és kívül-belül azzal jól bekentem a halakat. Ezután sóztam meg őket, szintén kívül belül. Az olajat felforrósítottam (A szalmakrumplihoz használt olajban sütöttem ki őket, amit aztán már ki is dobtam, így teljesen ki lett használva.:P), a halakat gyorsan lisztbe mártottam és bele a forró olajba. Majdnem ellepte őket. Többször átforgattam, hogy egyenletesen süljenek, szépen piruljanak. Kb. 6-8 percig tartott a sütés, ezalatt a színük gyönyörű lett, a húsuk pedig csak úgy omladozott. A szálkákkal sem kellett sokat bajlódni, a gerinc magától kijött, az oldalbordák ehetőre sültek, a többi apróságot pedig észre sem vettük. Csak a lányoknak szedegettünk ki gondosan minden egyes szálkát. Amúgy gyerekeknek ajánlatos a hát közepétől a farok felé húzódó részből adni, mert abban nincs is szálka. Az én gyerekeimnek viszont annyi nem volt elég, ezért kellett szálkázgatni is. :) Azt mondta Ani – mert ebédidőben ő is éppen bevágódott, és ekkor örültem, hogy a négyes és nem a hármas adagot olvasztottam ki – hogy ez finomabb volt mint a vármezői. :)

Joghurtos saláta
Diétámban a húsokat csakis nyers zöldségből készült salátákkal (de ebből szerencsére rengeteg megengedett), minimális kenyérrel lehet enni, ígyhát a piacon vásárolt friss salátát jól megmostam, kicsit összetépkedtem, sóztam, picit összegyúrtam, csak hogy a levelek megroggyanjanak, rányomtam egy cikk fokhagymát, meglocsoltam egy icipici almaecettel és még kevesebb olívaolajjal, majd nyakonöntöttem jó sok joghurttal. Igaz, voltak valami maradék tejföljeim és azokat is beletettem, így nagyon finom, krémesebb lett, de csak joghurttal is isteni lett volna. És persze, aki nem félti a vonalait készítheti kizárólag tejföllel is!
 

No, már nyikorog is a kicsi. :)

Paradicsomleves, mártásos máj és puliszka

Tegnap megint főzős napom volt. Paradicsomleves készült, majd puliszka mártásos májjal.

Nem tudtam milyen levest főzzek (mondjuk, lett volna miből válogatni, hiszen mostanában elég kevésfajta levest ettünk), ezért fellapoztam millióegy receptes lapom közül az egyiket. Az első leves, ami benne volt: paradicsomleves. Döntöttem, ez lesz. Olvasom a hozzávalókat, volt (szinte) minden, kivéve a rizset, de mi úgyis inkább vékonylaskával szeretjük a paradicsomleveset. Végül aztán úgyis teljesen más lett, mint ott írta, dehát én már csak így szoktam: nem feltétlenül tartom be az olvasottakat, inkább csak az ötletre van szükségem.

Paradicsomleves
A vasárnapi karajnak a csontjait odatettem főni enyhén sós vízben, majd a zöldségeket hámoztam meg: 2 murkot, 1 paszternákot (de jó helyette a petrezselyem vagy a zeller is), 1 kisebb fej hagymát, 3 cikk fokhagymát. Feldaraboltam őket és beledobtam a levesbe. Amikor a zöldségek megpuhultak, a csontokat kiszedtem, a levest pedig turmixoltam. Visszetettem főni és ekkor dobtam bele a darabokra tört vékonylaskát (kb. 2 maréknyit). Amíg a 4-5 evőkanálnyi paradicsompürét elkavartam 1 kiskanálnyi liszttel és egy pici vízzel, addig a tészta már meg is főtt benne. Beleöntöttem a paradicsomot is, majd az előző napi húslevesben főtt csirkemellek darabokra vágott húsát is beletettem(nem volt mit csinálnom vele, így használtam fel, de nem muszáj hús bele) és jól kiforraltam. Ha esetleg túl sűrű lenne, akkor még lehet tölteni egy kis vizet, de akkor azzal is fel kell jól főzni. Elzártam a gázt és ekkor dobtam bele az apróra vágott petrezselyemzöldet, illetve sóval és icipici cukorral ízesítettem.

EK - 2010/1


Mártásos máj
Egy kiló csirkemájat hagytam kiolvadni, jól megmostam, majd forró olajon megfuttattam. Fehéredésig nagy lángon pirítottam, aztán amikor már kezdett levet engedni, mérsékeltem a tüzet. Nem is kellett vizet öntenem rá, mert engedett magának elég levet. Borsoztam és picit sóztam (nyugodtan lehet picit sózni, nem lesz kemény) majd fedő alatt kb. 15 percig pároltam. Közben 2 evőkanál TK rozslisztet elkevertem egy kis vízzel, tejföllel és besűrítettem vele a mártást. Ha esetleg túl sűrű, akkor most lehet még vizet önteni hozzá, míg a kívánt sűrűségű lesz. Még kavartam bele tejfölt csak úgy simán és végül készre fűszereztem, ízlés szerint.


Puliszka
A májat puliszkával ettük. Én leírom ezt is, csak az a helyzet, hogy én nem mindig tudok adagokat írni. Pl. meg nem tudnám mondani, hogy mennyi vizet és lisztet/darát szoktam használni. Mindig csak úgy szemre készítem, de azért a puliszkát szerintem elrontani nem lehet.
Szóval, vizet forralok, megsózom, és amikor forr, elkezdem beleszórni a kukoricalisztet (liszt, ha Édesanyámtól kapok) vagy darát (ha üzletből veszem) miköben habverővel állandóan kavarom. Pontosan, mint a tejbegrízet. Amikor már a víz szinte felvette a darát, akkor többet nem teszek, hanem hagyom, hogy megduzzadjon, kiforrjon. Általában úgy szoktam, hogy félre is veszem és lefedem. Pár perc után ismét vissza a lángra és akkor ismét kavargatom. Ha netalán mégis túl sűrű lenne, akkor lehet még önteni hozzá vizet és mşg főzni egy picit kavargatás mellett. Ha készen van, akkor azon nyomban kiborítani egy tányérra vagy falapítóra (vágódeszka) és fogyasztás előtt hagyni kicsit hűlni.