A következő címkéjű bejegyzések mutatása: batáta (édesburgonya). Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 7., kedd

Rakott édesburgonya

Kicsit másabb a "rendes" rakott krumplinál az édesburgonya édesebb volta miatt, de nagyon jó azért így is. Különleges az édeskés és a sós kombinációja. 

Rakott édesburgonya 

Hozzávalók (4 személyre): 1 - 1,2 kg kisebb fajta  édesburgonya (3-4 darab), 10 tojás, 50 dkg sűrű görög joghurt vagy tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors, kevés olaj.

Elkészítése: Az édesburgonyát jól megsikáljuk, egyenként alufóliába csomagolva tepsire tesszük, és a 200 fokos sütőben puhára sütjük. (Kb. fél óra, de hústűvel vagy fogpiszkálóval ellenőrizzük, lehet kevesebb vagy több idő is, főleg a burgonyák méretétől függően.) A puha édesburgonyát hagyjuk hűlni vagy kihűlni, majd meghámozzuk, félbevágjuk és kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A tojást időközben keményre főzzük és lehűtjük, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, a joghurtot elkeverjük a zúzott fokhagymával, és enyhén sózzuk-borsozzuk. Kevés olajat öntünk egy hőálló tál aljára, majd lerétegezzük a hozzávalókat édesburgonya, tojás, fokhagymás joghurt, petrezselyemzöld sorrendben. A krumpli- és tojásrétegeket enyhén sózzuk-borsozzuk is. A rétegezést addig ismételjük, amíg a hozzávalók tartanak, a tetejére joghurt kerüljön. 200 fokos sütőbe toljuk, és 25-30 perc alatt jól összeforrósítjuk. A tetejét megszórjuk az utolsó adag petrezselyemzölddel.

KAL - 2020.

2019. július 31., szerda

Édesburgonyás-sajtos fasírt sült édesburgonya-hasábokkal

Amikor a gyerek szalmakrumplit szalmakrumplival enne, esetleg jöhetne mellé némi fasírt, akkor egy kissé el lehet bolondítani egy ilyen összeállítással. Namármost, ezt csak úgy mondom, mert van, amelyiket nem lehet elbolondítani. :P 

Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg darált vegyes hús (sertés-marha), 20-25 dkg édesburgonya, 1 hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 1 nagy vagy 2 kisebb tojás, zabpehely vagy búzadara, kb. 10 dkg sajt (pl. cheddar), só, bors, kevés olaj;
a körethez: 70 dkg édesburgonya, 1 teáskanál szárított bazsalikom, só, bors, balzsamecet, olívaolaj.

Elkészítése: A sajtot 1x1 cm-es kockákra vágjuk. A hagymát, a fokhagymát és a meghámozott, feldarabolt édesburgonyát késes aprítóban finomra dolgozzuk. Aprító híján a burgonyát finomra reszeljük, a hagymákat pedig felaprítjuk. Hozzáadjuk a húshoz a tojással együtt, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, majd annyi zabpelyhet dolgozunk bele, hogy puha, de jól formázható masszát kapjunk belőle. 15-20 percig félre is tehetjük állni, így a zabpehely kissé megduzzad. Ha nincs zabpehely, búzadarával helyettesíthetjük. Sőt, a zabot vagy grízt el is hagyhatjuk. A masszából diónyi gombócokat csípünk ki, közepükbe egy-egy sajtkockát rejtünk, majd sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. Megkenjük vagy megspricceljük kevés olajjal, és 200 fokos sütőben kb. 40 perc alatt, a fasírtokat egyszer megfordítva készre sütjük. A körethez az édesburgonyát meghámozzuk, szalmakrumpli méretű hasábokra vágjuk és tálba tesszük. Rászórjuk a bazsalikomot, sózzuk, borsozzuk, majd 2-3 evőkanálnyi balzsamecetet, és ugyanannyi olívaolajat locsolunk rá, és jól összeforgatjuk. Tepsire terítjük, és ugyancsak 200 fokon 35-40 perc alatt megsütjük. Félidőnél a krumplihasábokat is átfordíthatjuk, hogy egyenletesen piruljanak.

Megjegyzés: Légkeveréses sütőben a fasírtot és a krumplit egyszerre is süthetjük. Ha elhagyjuk a fasírtból a gabonafélét, paleo diétában is fogyasztható.  

2018. december 25., kedd

Mázas csülök sült édesburgonyával és almával

Már valószínű, elkéstem ezzel a recepttel, de mázas csülköt nemcsak karácsonbykor lehet készíteni. :) 

Hozzávalók (4 személyre): 1 kb. 1,5 kg-os csontos csülök, só, 2 evőkanál szemes bors, 5-6 babérlevél, 4-5 cikk fokhagyma;
a páchoz: 1 evőkanál méz, 2 evőkanál alma- vagy baracklekvár, 1 evőkanál ketchup, 1 teáskanál mustár, 2 evőkanál szójaszósz, 2-3 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj;
továbbá: 60 dkg édesburgonya, 4 alma, olaj, 2-3 hagyma, kevés liszt, olaj, só, bors.

Elkészítése: A megmosott csülköt a fűszerekkel együtt kuktában puhára főzzük, melegen kicsontozzuk, majd hagyjuk kissé hűlni. A pác hozzávalóit összekeverjük, és háromnegyedével alaposan bekenjük a hőálló tálba helyezett csülköt. Mellétesszük a meghámozott, karikára vágott édesburgonyát, illetve a héjastol felkarikázott almát, meglocsoljuk kevés olajjal, majd az egészet a 200 fokos sütőbe toljuk. Addig sütjük, míg a csülök bőre szépen meg nem pirul, illetve a köretnek valók el nem készülnek. Közben a megmaradt páccal, illetve a pecsenyelével is gyakran megkenegetjük. A hagymát meghámozzuk, felkarikázzuk, majd vékony karikákra szedjük. A karikákat megforgatjuk sóval és borssal ízesített lisztben, majd forró bő olajban szép pirosra sütjük. papírtörlőre szedjük, hogy jól lecsepegjen. Mire kihűl, jó ropogós lesz. 

KAL - 2019.

2017. április 30., vasárnap

Spárga-zöldborsó krémleves

Most kezdem felfedezgetni a spárgát... Még mindig elég drága, de néha rászánom a pénzt. Ezúttal nem nagyáruházból vettem, hanem helyi termelőtől, aki épp a környéken termeszti a spárgát. Ez a leves nagyon finom lett vele. Ha "rendes" krumplival készül, akkor a színe is egy picivel elevenebb zöld lesz, de én szándékosan csináltam édesburgonyával. És semmiféle tejtermék nem hiányzott belőle. 

Spárga-zöldborsó krémleves 

Hozzávalók 4 személyre: 30-30 dkg zöld spárga, zöldborsó és édesburgonya, 1 csokor újhagyma, 5-6 cikk fokhagyma, olaj, só, bors; továbbá: a spárgacsúcsok, 10-15 dkg szalonna.

Elkészítése: Kevés olajon megdinszteljük a felkarikázott újhagymát, majd rádobjuk a zöldborsót meg a feldarabolt spárgasípokat (miután csúcsaikat levágtuk). Öntünk rá kevés vizet, és fedő alatt félpuhára pároljuk. Ezután hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott édesburgonyát, illetve a fele fokhagymát, felöntjük még kevés vízzel, vagy ha van, húsalaplével, megsózzuk, és szintén fedő alatt az egészet puhára pároljuk. Ekkor a levét leszűrjük, a zöldségeket a maradék fokhagymával együtt turmixgépben vagy botmixerrel simára turmixoljuk, majd a leszűrt lével tetszés szerint hígítjuk. Utánasózunk, borssal ízesítjük, és még egyszer fölforraljuk. A szalonnát pici kockákra vágjuk, zsírját kiolvasztjuk, a szalonnapörcöt félretesszük. Forró serpenyőben 1 evőkanál olajon hirtelen megpirítjuk a spárgacsúcsokat, majd a levest a spárgával, illetve szalonnapörccel megszórva kínáljuk. 

FF - 2017/5

2017. január 16., hétfő

Marhanyárs fűszeres édesburgonyával

Ez egy teljesen paleo recept, de nagyon ízlett nekem. Amúgy megosztó volt a családban, kicsi lányom kétpofára falta, a nagy meg sem kóstolta (neki sárgarépának nézett ki, és azt meg nem eszi főve-párolva), a férjem pedig ette, de beteg lévén, nem igazán élvezte. Csak evett, hogy legyen valami a hasában. Rossz volt az időzítés. :D 
Amúgy, én nagyon szeretem az édesburgonyát mindenféle módon, de megmondom őszintén, eddig így ízlik a legeslegjobban. Így valahogy nem éreztem rajta annyira a sütőtököt. :P Köszönet a receptért Szeminek, akinek a blogján találtam ezt az elkészítési módot. Én teljesen másképp fűszereztem. 

Marhanyárs fűszeres édesburgonyával

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg darált marhahús, 1 tojássárgája, 1 kisebb hagyma aprítva, 4-5 cikk zúzott fokhagyma, só, bors, őrölt kömény, szárított bazsalikom, 2 evőkanál aprított petrezselyemzöld; a körethez: 2 nagy édesburgonya, 5-6 cikk fokhagyma, diónyi gyömbér, szárított bazsalikom, só, bors, esetleg csilipehely; továbbá: kókuszzsír vagy extra szűz olívaolaj.

Elkészítése:  A fasírt hozzávalóit összegyúrjuk, tetszés szerint ízesítjük, majd diónyi gombócokat formálunk belőle, és attól függően mekkora nyársaink vannak, 2-3-4 golyócskát húzunk egy nyársra. Felforrósított kókuszzsíron, kis lángon, minden oldalukon szép pirosra sütjük. A körethez kevés felforrósított kókuszzsíron megfuttatjuk a finomra reszelt fokhagymát és gyömbért. Ezután rádobjuk a meghámozott, nagy lyukú reszelőn lereszelt édesburgonyát, és átforgatjuk az aromás zsíron. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd kevés vizet öntünk alá, és néhány perc alatt (max. 5 perc) néha belekavarva megpároljuk. A marhanyársakkal tálaljuk bármilyen friss saláta kíséretében. 
EK - 2017/2

2016. október 24., hétfő

Csirkemájas tekercs fűszeres édesburgonyával

Finom, különleges, akár ünnepi is. 

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg kicsontozott csirkemell, kb. 25 dkg csirkemáj, 8-12 vékony szelet császárszalonna, só, bors, 3 tojás, 10-15 dkg zsemlemorzsa, 2-2 evőkanál szezám- és lenmag, liszt, olaj; a körethez: 2 nagy édesburgonya, 8-10 cikk fokhagyma, 5-6 zsályalevél, olaj, só.

Elkészítése: A csirkemellet kb. ujjnyi vastagon felszeleteljük, majd óvatosan kiklopfoljuk, sóval és borssal ízesítjük. A májakat kettévágjuk, mindegyiket beletekerjük egy-egy szelet császárszalonnába, majd az egészet egy-egy hússzeletbe töltjük. Megtűzzük fogpiszkálóval, majd a tekercseket lisztbe, felvert-ízestett tojásva, és a magvakkal elkevert zsemlemorzsába forgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük nem túl közel egymáshoz, megspricceljük minden oldalán kevés olajjal, és 200 fokos sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük. Közben egyszer megfordítjuk. Tálalás előtt, ha lehet, a fogpiszkálókat eltávolítjuk. A körethez az édesburgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és forró olajon szinte állandóan kavargatva 5-10 perc alatt megpároljuk. A burgonyával egyszerre a meghámozott fokhagymát és a durvára aprított zsályát is odatesszük. Végül sóval ízesítjük. 

Megjegyzés: Édesburgonya helyett "normál" krumpli is ér köretként. :) 

KT - 2016/11
BA - 2018/2
Related Posts with Thumbnails