A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nokedli. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 18., szerda

Vadas marhaszelet nokedlivel

Igazi ínyencség a klasszikus ízek kedvelőinek. 

Vadas marhaszelet nokedlivel

Hozzávalók (5-6 személyre): 1 kg marhahús (hátszín vagy felsál) só, bors, szárított, morzsolt kakukkfű, olívaolaj vagy sertészsír, liszt; 2 vöröshagyma, 3 sárgarépa, 1 petrzselyemgyökér, 1 kisebb zellergumó, 1 piros húsú paprika, 5-6 cikk fokhagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, petrezselyemzöld, só, bors, olívaolaj, pici cukor;
a nokedlihez: 3 tojás, kb. 50 dkg liszt, só, víz, petrezselyemzöld, 5-7 dkg vaj.

Elkészítése: A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk sóval, borssal és kakukkfűvel, majd lisztbe forgatjuk, és felforrósított zsiradékon mindkét oldalán hirtelen megpirítjuk, majd kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megdinszteljük az apróra vágott hagymát, majd rendre hozzáadjuk a kis kockákra vágott többi zöldséget, és néhány percig együtt pároljuk. Sóval, borssal ízesítjük, majd ráhelyezzük a hússzeleteket, aláöntünk annyi vizet, amennyi a húst éppencsak ellepi, és nem túl nagy lángon, lefedve, néha megrázogatva 1-1,5 órán át pároljuk. Ha a folyadék elpárolog, kevés forró vízzel pótoljuk. Az utolsó 10 percben hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is. Végül, ha a hús már megpuhult, a szeleteket óvatosan kiszedjük és melegen tartva félretesszük. A visszamaradt zöldségeket botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a paradicsompürét, tetszés szerint vízzel hígítjuk, és jól kiforraljuk. Ízlés szerint utánasózunk, illetve kevés cukorral igazítunk az ízén. A nokedlihez a tojást simára keverjük a liszttel, sóval és annyi vízzel, amennyitől a tésztánk amolyan szottyanós lesz, majd nokedliszaggatóval fővő sós vízbe szaggatjuk. Amikor a nokedlik feljöttek a víz felszínére, szűrőkanállal kiszedjük, és átforgatjuk a felforrósított vajon. Megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, majd a hússzeletekkel és a zöldségmártással tálaljuk.

UaCS - 2019/dec.

2009. december 1., kedd

Nokedlis, franciasalátás omlett

Igen, igen, jól olvassátok, nem kell újabb rend pápaszemet elővenni! :) Magam sem tudtam - máig -, hogy létezik ilyen étel. Nokedlit ettünk valamikor az elmúlt napokban és megmaradt belőle. Kidobni sajnáltam. Az este salade de boeuf-öt, azaz franciasalátát készítettem a húslevesben főtt zöldségekből és házi tyúkmellből. Ami megmaradt, már nem igazán kellett senkinek sem. Volt 4 tojás a hűtőben, de ez egy férfinak és két gyereknek semmiképpen sem lett volna elég reggelire. És ekkor kezdett szárnyalni a fantáziám: zöldséges rántotta, hiszen a zöldségeken kívül a böffben, ahogy mi hívjuk, amúgyis csak tojás és olaj van (majonéz) meg 2-3 kanálnyi tejföl, minden passzol a rántottához. Amint ki akartam venni a tojásokat a hűtőből, viszont, megakadt a szemem - nem, nem, nem egy barna lányon, hanem a maradék nokedlin. Megszeppentem még én is a gondolattól, amikor átsuhant a fejemen. Aztán felszegett állal, határozottan azt "mondtam": miért ne? Legalább nem kell kenyérrel enni!

Nokedlis, franciasalátás omlett

Hozzávalók: kb. 3 maréknyi kifőtt nokedli (galuska), maradék franciasaláta, 4 tojás, 1 nagy cikk fokhagyma, só, bors, olaj, zsemlemorzsa, illetve még bármi, ami van és ízlik.
Elkészítése: Egy tálban a nokedlit elkevertem a franciasalátával, hozzáütöttem a tojásokat, beletettem az áttört fokhagymát, sóztam és borsoztam, majd az egészet jól elkevertem. Egy kisebb tepsit kikentem olajjal és megszórtam zsemlemorzsával, beletöltöttem és elegyengettem a zöldséges masszát, majd fedetlenül a forró sütőbe toltam. Közepes lángon kb. 20 percig sütöttem, addig, amíg a teteje is jól megszilárdult.
Hogyan fogadták? Mind elfogyott. :D

EK - 2010/1

2009. február 3., kedd

Fűszeres csirkeszárnyak nokedlivel

Édesanyámnak volt nokedliszaggatója és nem gyakran, de rendszeresen készített is nokedlit. Nekem aztán nem volt, de valahogy nem is hiányzott, talán egyszer vagy kétszer ha csináltam galuskát, akkor meg kiszaggattam kanállal vagy késsel. Hogy, hogy nem, de karácsonykor az „angyal” meglepett egy szaggatóval, sőt, valami újabb fajtával (legalábbis nekem nagyon új volt, bár másnak meg ez a hagyományos), amibe csak beletöltöd a tésztát és ide-oda mozgatod, amíg kicsurog belőle. Nos, azóta már kétszer ettünk nokedlit. Olcsó, gyors és finom étel, és nem is annyira „tésztakategóriájú”, úgyhogy még Férjecském is szívesen megeszi.

Nokedli
Legutóbb 3 tojáshoz fél kiló lisztet használtam és vízzel lazítottam galuskatészta sűrűségűre. Nem kell nagyon simának lennie! Lobogó sós vízbe kiszaggattam, majd beleforgattam zöldfűszeres vajba. Egy serpenyőbe kevés olajat öntöttem, majd 5 dekányi vajat olvasztottam fel benne. Amikor a víz elpárolgott belőle, beleszórtam egy ek.-nyi tavaszi fűszerkeveréket (petrezselyem, kapor, zellerzöld, csombor (borsikafű), fokhagymaszár, lestyán), de sima petrezselyemzöld is jó, és már mehetett is bele a kifőtt nokedli. Picit sóztam még.
Most pl. úgy főztem ki a nokedlit, hogy egy nagy lábosban forraltam a vizet és beleengedtem a párolóedényemnek a szűrőbetétjét. A galuskák abba csöppentek bele, és így, amikor feljöttek a víz felszínére, csak ki kellett emelni a szűrőt, kissé lerázni és már mehetett is a fűszeres vajba. Magos Zoltánnál láttam ezt a megoldást :D, bár neki igaz, hogy rendes nokedlifőző fazeka van, de így is kivitelezhető és főleg, nagyon praktikus, mert nem kell szűrőkanállal vadászgatni az apróságokat a vízben.

Fűszeres csirkeszárnyak

Grillszárnyat készültem sütni, de nem találtam a gázgrillem rácsát. Még most sem találom. Valahová becsúszhatott... ejj, már tudom is. (Tényleg most jutott eszembe!)
A szárnyak bepácolva, de nem volt, hol sütnöm. Mese nem volt, mentek a sütőbe. A pácot Patríciától tanultam, az ő szakács férje szokta így pácolni a csirkét. Nagyon finom lett!
„Összetevők: húslé, fokhagymapor, vöröshagymapor, (ezekből azért nem jó a rendes,mert megég), paprika (2 féle-édes és csípős), só, bors, és ízlés szerint... rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, citromfű, majoranna.” Így kaptam a „receptet”, annyit módosítottam rajta, hogy mégiscsak rendes hagymát tettem bele, lereszelve, mert én még hagymaport nem láttam errefelé, csípős paprikaport nem tettem, a fűszernövényekből pedig csak egy nagyon kevés majorannát használtam. De tettem pluszban egy kis szerecsendiót és néhány kanálka olívaolajat, ami viszont abszolút nem ártott neki. És igazi húsleves helyett egy csirkekockát oldottam fel kb. 1,5-2 dl vízben. A szárnyakat kb. másfél órát pácoltam ebben, de akár többet is lehet. Végül átpakoltam őket egy tepsiba, rájuk öntöttem a visszamaradt páclevet, még tettem alá fél dl vizet és alufóliával lefedtem. Pirosra kell sütni. Majdnem olyan finom lett, mint grillezve. És nagyon hamar megvan, ha a pácolási időt leszámítjuk, talán 20-25 perc.

KAL - 2012
Related Posts with Thumbnails