2013. január 29., kedd

Citromos süllőszeletek

Finom és gyors. :) S bár a halat nagyon szeretjük fokhagymásan, néha nem árt anélkül is készíteni. :) (Különben meg a férjem készítette...)

Citromos süllőszeletek

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg süllő- vagy más halfilé, só, mediterrán fűszerkeverék (fekete, zöld és rózsabors, szárított hagyma, rozmaring, mustármag, kakukkfű), 1 citrom, olaj.

Elkészítése: A halfilét megszórjuk sóval és mediterrán fűszerkeverékkel, ráfacsarjuk a citromlevet, majd tűzálló edénybe helyezzük, meglocsoljuk néhány csepp olajjal, és 220 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt, egyszer átforgatva megsütjük. Szalmakrumplit kínálunk mellé.

BA - 2017/3
KAL - 2014.

2013. január 27., vasárnap

Gombás csicseriborsó-saláta

Nincs sok hozzáfűznivalóm. Szeretjük a csicseriborsót minden formában. Kipróbáltam salátában is....

Gombás csicseriborsó-saláta

Hozzávalók 4 személyre: 15-20 dkg főtt csicseriborsó, 50 dkg apró fejű gomba, 3 sárgarépa, 8-10 szem koktélparadicsom, ½ csokor friss kapor, diónyi friss gyömbér, só, bors, citromlé, olaj.

Elkészítése: A sárgarépát meghámozzuk, a gombát folyó víz alatt gyorsan átmossuk. Felforrósítunk 5-6 evőkanál olajat, rádobjuk a karikára vágott répát, és kavargatva pirítjuk néhány percig, ezután rádobjuk a gombát, és együtt pároljuk-pirítjuk, amíg meg nem puhulnak. Egy tálba tesszük a csicseriborsót, hozzáadjuk a nagyedelt koktélparadicsomot, a finomra aprított kaprot meg a lereszelt gyömbért, végül pedig a pirított gombát és sárgarépát. Jól összekavarjuk, sózzuk, borsozzuk, illetve ízlés szerint citromlével is meglocsoljuk.

Tipp: A salátához egyéb hozzávalókat is felhasználhatunk, illetve fokhagymás-joghurtos szósszal is tálalhatjuk. Zöldség- és tésztanapon ehető.

KT - 2013/2

2013. január 26., szombat

Spenótos tekercsek kétféleképpen

Spenótos tekercsek kétféleképpen

Hozzávalók 2 személyre: 4 szelet borjúkaraj, egyenként 12-15 dkg-osak, só, bors, 4 nagy spenótlevél, 10 dkg darált borjú- vagy marhahús, 2 evőkanál gabonapehely, 1 evőkanálnyi nagyon finomra aprított hagyma, 1 cikk fokhagyma, 2-3 szem feketebors, ½ teáskanál koriandermag, 2-3 szem borókabogyó, késhegynyi gyömbérpor, csipetnyi reszelt citromhéj, csipetnyi reszelt narancshéj, 1 evőkanál olívaolaj; továbbá: 1 tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj, 2 dl vörösbor, 2 újhagymaszár vagy 2 csík a póréhagyma leveléből; a körethez: 20 dkg kelbimbó, 5 dkg vaj, ½ teáskanál morzsolt, szárított csombor, só. 

Elkészítése: A hússzeleteket vékonyra veregetjük, megszórjuk sóval meg borssal, és félretesszük. A gabonypelyhet beáztatjuk 1 dl forró vízbe. A szemes fűszereket, a gyömbérport, a citrushéjakat, a fokhagymát meg az olívaolajat mozsárba tesszük, és addig törjük-keverjük, míg krémessé nem válik. A spenótleveleket néhány másodpercre lobogó vízbe dobjuk, majd hideg vízben hirtelen lehűtjük, végül papírtőrlőn kiterítjük. A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a kifacsart gabonapelyhet, a hagymát meg a fűszermasszát, jól összedolgozzuk, majd négyfelé osztjuk. Előkészítünk két hússzeletet, ráfektetünk egy spenótlevelet, majd elterítjük rajta a húsmasszát. Ezután szorosan feltekerjük, lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd forró bő olajban aranybarnára sütjük. A másik két szelet húsra szintén ráfektetjük a spenótot, a húsmasszából gombócot formálunk, ráhelyezzük a szeletek közepére, majd a húst batyuszerűen összefogjuk körülötte. Megkötjük a hagymaszárakkal, majd kevés olajat forrósítunk, és a batyukat körbepirítjuk rajta. Ezután felöntjük borral, és fedő alatt 15-20 perc alatt puhára pároljuk. Egy edénykében vizet forralunk, megsózzuk, majd beledobjuk a külső leveleitől megtisztított kelbimbót, és kb. 5 perc alatt roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük, és néhány perc alatt átforgatjuk a felolvasztott, csomborral ízesített vajon.
Húsnapon ehető.

EK - 2013/2

2013. január 25., péntek

Túrós csicseriborsó-pástétom

Tegnap vajas-kapros túrókrémet készítettem a kislányom szendvicsébe. Megkért, hogy ma is olyat csináljak, mert nnnnnnnyami volt. :) De ott volt még némi főtt csicseriborsóm, ami egy két nappal korábbi salátához főtt, úgyhogy engedélyt kértem rá, hogy azt is beletegyem. Megkaptam. És ez a végeredmény is nnnnnnnyami volt! :) Salátalevelet kapott rá, melléje pedig koktélparadicsomot és paprikacsíkokat pakoltam a dobozába. A maradékot pedig majd megeszi a Kicsi ha hazajön, emrt neki is ízlett, csak már nem volt éhes, amikor készítettem. :) 

Túrós csicseriborsó-pástétom

Hozzávalók: 15 dkg főtt  csicseriborsó, 10 dkg tehéntúró, 2-3 evőkanál sűrű tejföl, 5-8 dkg lágy vaj, 1 evőkanálnyi aprított hagyma, néhány szál kapor, só, bors.

Elkészítése: A borsót, a túrót meg a tejfölt botmixerrel pépesítjük. Ezután habverővel hozzádolgozzuk a vajat is, habosra keverjük, majd ízesítjük sóval, borssal, hagymával és aprított kaporral.

Tipp: Tejföl helyett kevés tejet vagy főzőlevet is használhatunk; az a lényeg, hogy legyen valami, ami segít a pürésítésben, különben túl száraz a massza, és nem viszi a botmixer, illetve kenyérre kenni is nehézkesebb lenne.

KT - 2013/2

2013. január 24., csütörtök

Tésztás-zöldséges pite és omlós minipizzák

Piteehetnékem támadt, és már ki is találtam, hogy valami zöldségeset, krumplisat készítek. Aztán megtaláltam a hűtőben a maradék főtt tésztát, és az is belekerült. Így lett tésztás-zöldséges. Miért, miért nem, elhatároztam, hogy dupla adag tésztát készítek, majdcsak lesz valami a másik részéből is - gondoltam. És milyen jól tettem, mert így készült két kicsi pite nagyobbik lányomnak, laktózmentes változatban, Kisebbik lányom kérésére pizza is lett, azaz minipizza, mert neki feltétlenül sonkás valami (is) kellett, a további maradékból pedig lett két szénnéégett tallér, ami együtt sült a gesztenyével a 220 fokos sütőben... kicsit túl sokáig... :P A receptben a sima adag tészta szerepel, én ennek a dupláját készítettem....

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál sütőpor vagy szódabikarbóna, 5-6 evőkanál hideg tej vagy víz; a töltelékhez: 3 nagy krumpli, 2 sárgarépa, 1 hagyma, 10-15 dkg telemea vagy feta, 10-15 dkg főtt tészta (elhagyható), 3 tojás, 3-4 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 1-2 szál kapor, olaj, só, bors.

Elkészítése: A liszthez hozzáadjuk a sót és a növesztőszert, majd elmorzsoljuk a vajjal. Ezután beletesszük a tojást meg a tejet, és gyors mozdulatokkal, de alaposan összegyúrjuk. Általában azt tanácsolják, hogy a tésztát hidegbe tegyük, és azután nyújtsuk, ezzel a tésztával azonban könnyebb dolgozni melegen, tehát miután összegyúrtuk, enyhén lisztezett felületen nyújtsuk kb. ½ cm vastag körré, és béleljünk ki vele egy (ha szükséges, előzőleg kikent) magasabb falú pitesütő formát úgy, hogy a tészta pereme magasabban legyen, mint a forma karimája. Ezután a tésztát hűtőbe tesszük, és elkészítjük a tölteléket. A hagymát és a sárgarépát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, majd kevés olajon dinsztelni kezdjük. Amikor a répa majdnem félpuha, hozzáadjuk a meghámozott, kis kockákra vágott krumplit is, és kis lángon, lefedve, néha megkavarva pároljuk puhára. Közben, 15-20 percnyi pihentetés után a tésztát kivesszük a hűtőből, villával több helyen megszurkáljuk, és 200 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig elősütjük. A megpárolt zöldségeket tálba tesszük, hozzáadjuk a főtt tésztát (ha éppen van ilyen maradék), a morzsolt telemeát, az aprított zöld fűszereket meg a tejfölt, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd jól összekeverjük. A tojást külön felverjük, sóval és borssal ízesítjük, majd alaposan összekeverjük a tejfölös zöldséggel. A masszát az elősütött tésztába öntjük, majd visszatoljuk a sütőbe és addig sütjük, amíg a tojásos massza kocsonyásra nem sül. Friss salátával, savanyúsággal, tejföllel vagy valamilyen szósszal kitűnő.

HÚSV - 2013.

Pizzák: A 2 kis pizzához két kisebb tésztagombócot vékony körré nyújtottam, miniformákba terítettem, megkentem házi ketchuppal, sonkacsíkokat meg sajtszeletet helyeztem rá, majd olajbogyóval és koktélparadicsommal díszítettem, végül pedig 10-15 perc alatt megsütöttem.

2013. január 23., szerda

Grillezett csirkecomb Holstein módra

A Holstein módra készülő ételek talán a legismertebb ételek közé tartoznak (azaz úgy értem, hogy mindenki tudja, mit jelent az, ha valami Holstein módra készült), és talán a legkedveltebbek is a sok ilyen-olyan módra készülő ételek közül. (És mostantól kezdve még lesznek ilyen ételek a blogon!!!) Én még sosem csináltam, bár többször is szóba kerül nálunk, amikor a férjem ilyesmit kap a "menzán". Tegnap is "Cotlet Holstein" volt az ebédje a munkahelyen, ami egy hatalmas flekkent tartalmazott rajta tükörtojással, mellette meg szalmakrumplival. Mondtam neki, szánom-bánom, de vacsorára is meg kell elégednie egy Holstein-szelettel. Pedig istenbizony nem beszéltem össze a szakáccsal!

Grillezett csirkecomb Holstein módra pirított gombával és sárgarépával

Hozzávalók 4 személyre: 4 kicsontozott egész csirkecomb, 1 csapott teáskanál só, 1/2 teáskanál bors, 1 csapott kávéskanál szárított majoránna, 1/2 kávéskanál őrölt kömény, 4 tojás, olaj, só; a körethez: 20-25 db kisméretű gomba, 2-3 sárgarépa, olaj, só, bors.

Elkészítése: A csirkecombokat megszórjuk az összekevert fűszerekkel, és ha van rá időnk, állni hagyjuk. Ha van lehetőségünk rácson sütni, akkor ezt tesszük, ha nincs, mint ahogy nekem sem volt most, tél közepén, hőálló tálba helyezzük, meglocsoljuk kevés olajjal, és 230 fokra előmelegített sütőben, grillfokozaton kb. 10-10 perc alatt oldalanként pirosra sütjük. Ezalatt a meghámozott, hasábokra vágott sárgarépát forró olajba dobjuk, kevergetve pirítjuk, majd amikor már félig megpuhult, mellédobjuk a megmosott gombafejeket is. Megszórjuk borssal, és kb. 10 percig pirítjuk együtt tovább nagy lángon, szinte állandóan kavargatva. Mielőtt a hús meg a köret is elkészülne, egy serpenyőben olajat forrósítunk, megsütjük a tükörtojásokat, végül pedig azonnal tálaljuk. A hússzeletekre ráhelyezünk egy-egy tükörtojást, a köretet pedig szétosztjuk körülötte. A köretet csak a tányéron sózzuk. Szétválasztózók húsnapon ehetik.

EK - 2013/3

2013. január 21., hétfő

Céklafasírt

A véletlen szülte ezt a receptet. Telemea(feta)bundás, magkérges rántott húst készítettem, és megmaradt egy csomó ízletes masszám, amit sajnáltam kidobni. Rögtön szétnéztem, mit reszelhetnék bele, hogy megsüssem fasírtnak: hát csak egy céklát találtam.
A család nem rajongott érte, pedig szerintem nagyon finom volt. Kicsikém is szívesen ette, de ha megtudta volna, hogy cékla, ő sem kérte volna, ezért azt mondtam, hogy sárgarépát reszeltem bele, és megfestettem tortaszínezővel. Ne nevessetek, hirtelen csak ez jutott eszembe. De látva a jó étvágyát hozzá kár lett volna, ha kihagyja. :)
Természetesen, el lehet készíteni nem csupán maradékhasznosítás gyanánt, hanem eleve ezt tervezve.:)
Céklafasírt

Hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg liszt, tej, 10 dkg telemea túró vagy feta, 1 cikk fokhagyma, só, bors, 1 közepes cékla, kevés aprított friss kapor, olaj.

Elkészítése: A céklát lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, majd tálba tesszük. Hozzáadjuk a lereszelt túrót, az áttört fokhagymát meg a kaprot, és lazán összeforgatjuk. Ezután hozzáadjuk a tojást meg a lisztet, és összekeverjük. Fokozatosan annyi tejet adunk hozzá, amennyi szükséges ahhoz, hogy egy sűrűbb palacsintamasszát kapjunk. Ízlés szerint borsozzuk, illetve ha kell, még sózhatjuk is, de vigyázat, mert a túró sós. A masszából evőkanállal halmokat teszünk a felforrósított olajba, kissé ellapítjuk, és lassú tűzön, többször átforgatva, hogy jól átsüljenek, megsütjük őket. Tejföllel, bármilyen mártogatóssal finom reggeli vagy vacsora, de feltétként is lehet adni különféle főzelékek, köretek mellé. Szétválasztó diétákban zöldség- és tésztanapon ehető.

KAL - 2014.

2013. január 20., vasárnap

Szójababos zöldségsaláta tárkonyos szósszal

Szeretem a hüvelyeseket. És persze, szeretek kipróbálni újdonságokat, különlegességeket. A szójabab, valljuk be, nem elterjedt alapanyag az erdélyi háztartásokban (és gondolom, a magyarországiakban sem), esetleg a vegetáriánus családok asztalán, ha előfordul. No, de az egyik nagyáruházban lehet jó minőségű, akár bio ilyesmiket is venni, ezért, ahányszor ott járok, mindig veszek egy kicsi ezt-azt: pl. vöröslencsét, csicseriborsót, vagy éppen szójababot. Nem most készítem először, a nyáron is kipróbáltam, akkor valamilyen kenyérre kenhető krém készült belőle, de mivel tópartra vittük, és nagyon ízlett mindenkinek, hamar elfogyott, tehát nem futotta belőle fotóra. Most csak egyszerűen megfőztem (még szinte oda is égettem :P), és egy amúgyis tartalmas salátát dúsítottam vele. A férjem szósz nélkül kérte, nekem szósszal ízlett jobban. Ki-ki kedve szerint készítheti.:)
Amúgy a szójabab nagyon érdekesen "működik". Szárazon gömbölyded alakú, akárcsak a borsó, az ázás és főzés során azonban teljesen "babbá alakul": színe enyhén kivilágosodik, az alakja pedig hosszúkásra nyúlik. Íze nagyon finom, édeskés, másabb, mint a többi hüvelyeseké. Mint általában a hántolatlan hüvelyesek, ezt is jó beáztatni főzés előtt, illetve ha van valakinek kisméretű kuktája, inkább abban főzze, különben elég hosszas, kb. 2 óra a főzési ideje.

Szójababos zöldségsaláta tárkonyos joghurtmártással

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg krumpli, 20 dkg szójabab, 30 dkg brokkoli (ez most mélyhűtött volt), 2 nagy sárgarépa, só, olaj; a szószhoz: 3 dl tejföl, 1,5 dl joghurt, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál magos francia mustár, só, bors, porcukor, 1 nagy csipet ecetes tárkony, 1/2 csokor petrezselyemzöld, tárkonyecet.

Elkészítése: A szójababot néhány órára hideg vízbe áztatjuk, majd hideg vízben feltesszük főni, és kb. 2 óra alatt puhára főzzük. Leszűrjük, átöblítjük, és hagyjuk kihűlni. A krumplit is héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és felszeleteljük. A két hozzávalót tálba tesszük, megsózzuk, és alaposan összekeverjük. A sárgarépát meghámozzuk, hosszában kettéhasítjuk, majd vékony szeletekre vágjuk. Kevés olajat forrósítunk, és megdinszteljük rajta a sárgarépát. Amikor már félpuha, rádobjuk a kis rózsákra darabolt friss vagy fagyasztott brokkolit, megsózzuk, és néha megkavarva, fedő alatt roppanós puhára pároljuk. Amikor langyosra hűlt, hozzákeverjük a szójababos krumplihoz, meglocsoljuk olajjal, és jól összeforgatjuk. Ha kell, még sózzuk. (A férjem így ette, neki nem hiányzott róla a szósz.) A mártáshoz simára kavarjuk a hozzávalókat, majd belekeverjük a finomra aprított ecetes tárkonyt és petrezselyemzöldet, végül pedig sóval, borssal, porcukorral és tárkonyecettel ízesítjük tetszés szerint. Külön tálkába kínáljuk a saláta mellé, hogy ki-ki magának locsolja meg kedve szerint.

EK - 2015/1

2013. január 19., szombat

Csokoládés gránátalmakoktél

Az ihletadó receptet itt találtam, de végül teljesen más koktél lett belőle. Én a már nagyon aszalódó gránátalmámat használtam fel hozzá. Isteni lett. S bár kint hideg van, illetve még a Bálint-nap is messze van, azért jólesett ez a finom aromás koktél a benti melegben. Hát ha csak kettesben lettünk volna itthon?!;)
Készült alkoholos és alkoholmentes változata is. A -mentesből, természetesen, kimaradt a vodka, illetve most a jégkása is. Nyáron a gyerekek is kaphatnak. Én most a felnőtteknek való változatot írom le, 4 személyre. Az alkoholmennyiség, persze, tetszés szerint növelhető.
Csokoládés gránátalmakoktél

Hozzávalók 4 adaghoz: 1 gránátalma, 2 dl víz, 2 mentateafilter, 2 evőkanál agavészirup vagy méz, 120 ml vodka vagy fehér rum, 4 evőkanál jégkása, 2-3 evőkanál citromlé, 2-3 dkg reszelt étcsokoládé.

Elkészítése:  A vizet felforraluk, leforrázzuk vele a két teafiltert, majd néhány percre lefedjük. Ezután kiszedjük belőle a filtert, jól kifacsarjuk, az infúziót pedig kihűtjük. A gránátalma magjait kiveregetjük a héjából, 4 teáskanálnyit félreteszünk belőle, a többinek pedig kifacsarjuk a levét. A jégkását shakerbe vagy nagyobb plasztikpohárba tesszük, ráöntjük a gránátalmalevet, a vodkát meg az agavésziruppal/mézzel édesített hideg teát, lefedjük egy másik pohárral, aminek a szája kisebb a shakerénél, és épp beletalál, majd erőteljesen összerázzuk. Széles szájú koktélpoharak peremét először citromlébe majd csokoládéreszelékbe mártjuk, beletesszük a félretett gránátalmamagokat, végül pedig beleszűrjük az elkészített koktélt. Isteni! És a következményekért nem vállalok felelősséget!!!:D

EK - 2013/2

És így néz ki egy elégedett ötéves "koktélozás" után:):

2013. január 17., csütörtök

Szójaszószos csirkeszeletek

Első este ettünk valami hasonlót Olaszországban (még nem írtam róla, de hátha majd, egyszer ...).  Bevallom, sokáig töprengtünk, hogy mi lehet: csirke, hal vagy mi más. Nagyon érdekes állaga volt a húsnak, kissé olyan szivacsos, tudja fene, nem tudom rendesen leírni, de nem hasonlított semmihez, amit eddig ettem/ettünk. A formája sem segített, mert elkészítés után szeletelték. Mondjuk ez annyiban segített, hogy inkább baromfira tippeltünk végül, mint halra. Aztán megkérdeztük. És pollo volt. :) Nekem nagyon ízlett, sokan fintorogtak neki. Friss salátát adtak mellé.
Amikor ezt a vacsorát dobtam össze hamarjában, eszem ágába sem jutott Olaszország. Hogy hasonlót reprodukáltam, abszolút a véletlen műve volt, és csak utólag jöttem rá, amikor már ettünk. :)

Szójaszószos csirkeszeletek

Hozzávalók 4 személyre: 1 nagyobb csirkemell, só, bors, 4 cikk fokhagyma, 2 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál balzsamecet, 1/2 dl bor, méz, olaj; a tálaláshoz: párolt rizs.

Elkészítése: A csirkemellet 8 szeletre vágjuk, megsózzuk, és megborsozzuk. Felforrósítunk 1 evőkanál olajat, majd a csirkeszeletek mindkét oldalát hirtelen megpirítjuk rajta. A megsült szeleteket kiszedjük, hogy tényleg piruljanak, ne eresszenek levet. Amikor mindegyiket átsütöttük, akkor a visszamaradt zsiradékra rádobjuk az aprított fokhagymát, néhányat kavarunk rajta, majd felöntjük a szójaszósszal, a balzsamecettel és a borral. Belehelyezzük a csirkeszeleteket, majd fedő alatt 10-15 percig pároljuk többször átforgatva őket. Az utolsó két percben ízlés szerint mézzel édesítjük, illetve ha szükséges, utánasózunk, és hagyjuk még néhányat rottyanni. Az időközben megfőzött és leszűrt rizzsel, esetleg friss salátával kínáljuk.

EK - 2013/3

2013. január 16., szerda

Tahinis babkrém

Házilag készített tahinival ízesítettem. Eddig mindig friss szezámmagból készíettem, most viszont egy részét megpirítottam. Szerintem nem kellett volna. Túl erős, durva, átható volt az íze. Legközelebb maradok annál a változatnál, amit nagyjából Szepy receptje szerint szoktam készíteni. A babkrém azért finom lett, mert kevés tahinit tettem bele, de legközelebb biztos, hogy nem fogom megpirítani. A krémet mártás gyanánt használtuk "gyroshoz" a tartármártás és a koktélmártás mellett. A gyrost pedig azért tettem idézőjelbe, mert nem volt igazi: amikor eldöntöttem, hogy ez lesz vacsorára, amikor a vendégek jönnek, felfedeztem, hogy egyetlen csirkemell sincs a fagyasztóban, ezért darált csirkehúsból kis fasírtocskákat készítettünk, és ezt göngyöltük lepénykenyérbe a mártásokkal és friss zöldségekkel (paradicsom, uborka, paprika) együtt. A vendégeimnek nagyon ízlett, saját bevallásuk szerint még sosem ettek ilyesmit. A babkrém - ami elég jól hasonlított a humuszhoz - pedig igazán különleges, arabos ízt adott az egésznek.

Tahinis babkrém

Hozzávalók: 30 dkg főtt fehérbab, 1 kisebb hagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál tahini, 2-3 evőkanál tejföl, só, bors, citromlé; a tahinihoz: 5 evőkanál friss szezámmag, 1 cikk fokhagyma, csipetnyi római kömény, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál olívaolaj, só.

Elkészítése: Először elkészítjük a tahinit. A hozzávalókat magas falú pohárba tesszük, és botmixerrel simára dolgozzuk. Ezután tálba tesszük a babot, mellétesszük a feldarabolt hagymát, majd az olívaolajjal és a tejföllel együtt botmixerrel pépesítjük. Ezután hozzáadjuk a tahinit, végül pedig ízlés szerint sóval, borssal és citromlével ízesítjük. Esetleg további tejföllel a kívánt sűrűségűre állíthatjuk be. Kenyérre kenve, pitába húsok kísérőjeként, friss zöldségekkel együtt kitűnő.

KAL - 2016.

2013. január 15., kedd

Borjúkaraj gyömbéres narancsmártással

Változnak az ízlések. Úgy 10 évvel ezelőtt - sőt, talán még úgy 4-5-tel ezelőtt is - még szinte kiköptem a gyümölcs-hús párosítást, ma meg már imádom, és nagyon gyakran alkalmazom is. A férjem lassabban halad a dologgal, de bizonyíthatom: az ízlés nevelhető.:) Igaz, azt mondta külön finomabb a szósz, devégül mégis hússal együtt ette, sőt, másodszor is mert rá valamennyit, szóval, nem reménytelen eset... :)

Borjúkaraj gyömbéres narancsmártással

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagyobbacska szelet borjúkaraj (15-20 dkg-osak), citrombors, kevés só, 1 evőkanál olaj; a mártáshoz: 1 evőkanál olaj, 4 kicsi narancs, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1/2 kávéskanál gyömbérpor, 2 csipetnyi őrölt szerecsendió, só, cukor (nálam agavészirup), citromlé.

Elkészítése: A borjúszeletek mindkét oldalát megszórjuk frissen őrölt citromborssal, majd az olajjal kikent, felforrósított serpenyőben hirtelen megpirítjuk (oldalankén kb. 30 másodperc). Ezután hőálló tálba tesszük át, megszórjuk sóval, rálocsoljuk a serpenyőben visszamaradt pecsenyelevet, majd 220 fokra előmelegített sütőben, grillfokozaton, oldalanként 10-10 percig sütjük a húst.
A mártáshoz meghámozzuk a narancsokat, kifilézzük, majd kisebb serpenyőben olajat forrósítunk, és rádobjuk a narancshúst. 2-3 percig pároljuk, megszórjuk gyömbérrel és szerecsendióval, majd ráöntjük a kevés hideg vízzel elkevert keményítőt. Kavargatva besűrítjük, majd annyi vízzel hígítjuk tovább, amennyire hígra/sűrűre szeretnénk a mártást. Jól kiforraljuk, végül sóval, cukorral és citromlével ízesítjük.

Megjegyzés: Ha valaki szereti a kissé fanyar ízt, akkor nem muszáj az összes narancsot kifiléznie, egyet-kettőt hártyákkal együtt is feldarabolhat, különleges lesz tőle a mártás.

És még egy megjegyzés: Fontos, hogy a hús alá ne öntsünk semmilyen folyadékot (a pecsenyelevet kivéve), amikor a sütőbe tesszük. Ha víz éri, akkor nem készül el gyorsan. Ha mégis így szeretnénk, akkor öntsünk alá vizet vagy bort, az edényt fedjük le, és néha ellenőrizve pároljuk 40-60 percig.

KT - 2013/3

2013. január 13., vasárnap

Pulykasült almás vöröskáposztával

Most készítettem először egészben sült pulykát. Nem volt túl nagy, de azért volt akkora, hogy sejtsem: nem elég a felületi fűszerezés ahhoz, hogy finom legyen majd a húsa. Ezért aztán, a vadhúsok tapasztalatából kiindulva vizes pácban pácoltam egy napig. És igen, ez nagyonis bevált: puha, omlós húsa lett, és egészen a csontig ízletes, fűszeres. Először tölteni is gondoltam, de attól tartottam, hogy így majd nem tudom rendesen darabolni-szeletelni az asztalnál, illetve amúgysem lenne elég a töltelék köretnek. Végül az egyszer már csirkénél bevált "töltést" alkalmaztam, amitől még plusz aromát kapott az egész sült. Isteni volt a mellé tálalt dinsztelt almás káposztával, illetve a fűszeres ropogós krumplival, amiről azonban nem készült fotó. Leírása azonban megtalálható Aledánál.

Pulykasült almás vöröskáposztával

Hozzávalók 6-8 személyre: 1 kb. 3 kg-os bébipulyka, 1 alma, 1 hagyma, 5 nagy cikk fokhagyma, 1 citrom, 1 kicsi narancs; a páchoz: 6 l víz, 8 evőkanál só, 8 evőkanál ecet, 8 evőkanál zöldségesszencia vagy 4 csapott evőkanál házi ételízesítő, 1 teáskanál őrölt bors, 1-1 teáskanál összetört rózsabors és zöld bors, 2 babérlevél, 1 hagyma, 5-6 cikk fokhagyma, 1 evőkanál őrölt mustármag, 2 ágacska szárított csombor; továbbá: 2 dl fehérbor, 1/2 teáskanál pirospaprika, 2 evőkanál olaj; a körethez: 1 hagyma, 60 dkg fehér káposzta, 40 dkg vöröskáposzta, 4 közepes alma, 1-1,2 dl olaj, só, cukor, bors, ecet.

Elkészítése: A páchoz való vizet fölforraljuk, beletesszük a többi hozzávalót, majd újraforrástól számítva kb. 1 percig főzzük. A lángot elzárjuk, a páclevet pedig hagyjuk kihűlni. A pulykát megtisztítjuk, jól átmossuk, és hagyjuk lecsepegni. Beletesszük a páclébe úgy, hogy az teljesen ellepje a húst, és 24 órán át hagyjuk benne, egyszer-kétszer átforgatva. Meghámozzuk a hagymát, az almát és a fokhagymát, és szeletekre vágjuk őket a jól megmosott citrommal és naranccsal együtt. Ezután a pulykát kivesszük a pácléből, hagyjuk lecsepegni, majd megtöltjük a felszeletelt zöldséggel-gyümölccsel, és tűzálló tálba helyezzük. Aláöntjük a fehérbort és 1-2 dl-nyit a leszűrt pácléből. Az olajat elkeverjük a  pirospaprikával, és egy ecset segítségével lekenjük vele a pulykát. Lefedve, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és légkeverésen kb. 3 órán át pároljuk. Közben többször átkenjük a pirospaprikás olajjal, illetve ha már elfogyott, akkor a pecsenyelével öntözgetjük. 3 óra után a hőmérsékletet felemeljük 230 fokra, a fedőt vagy alufóliát levesszük, és 15-25 perc alatt a pulykát szép pirosra sütjük.
A körethez a felaprított hagymát megdinszteljük az olajon, majd rádobjuk a vékony csíkokra vágott vöröskáposztát, és 10-15 percig dinszteljük néha megkavargatva. Ezalatt csíkokra vágjuk a fehér káposztát is, rendre hozzáadjuk a vöröskáposztához, és kis lángon, szinte folyamatosan kavargatva majdnem puhára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, nagy lyukú reszelőn lereszelt almát, és addig pároljuk az egészet, amíg minden meg nem puhul. Ekkor megsózzuk és megborsozzuk, majd ízlés szerint cukorral és ecettel ízesítjük. A cukrot úgy is hozzá lehet adni, hogy a káposztát az edény egyik felébe húzzuk, a másik felébe pedig beleszórjuk a cukrot, és enyhén karamellizáljuk. Ezután összekavarjuk, és ecettel ízesítjük. A hús és a káposzta mellé tetszés szerint aranyló krumplit is kínálhatunk, melynek receptje ITT található. Koktélparadicsommal, zöld levélkékkel díszíthető.

KAL - 2014.

2013. január 12., szombat

Piña colada bonbon és rumos, mandulás bonbon

Bonbont még sosem készítettem, hacsak nem tekintem (sikeres) kísérletnek azt, amikor szaloncukrot gyártottam majdnem ehhez hasonlóan. Azóta is minden évben felkészülök arra, hogy szaloncukrot csinálok, de sosem jutok el a kivitelezésig. Illetve volt úgy, hogy megcsináltam, csak már csomagolni nem volt időm. Mindenesetre, ha nincs házi szaloncukor, akkor nálunk nincs más sem, szóval a lelkiismerős az tiszta. :) Idén (azaz már tavaly) is idejében bevásároltam a hozzávalókat a szaloncukorhoz, örülvén, hoyg az egyik legfontosabb lépést már meg is tettem érdekükben, de karácsonyra mégsem készült el a finomság. És éppen azon morfondíroztam, hogy milyen finom, különleges, és nem utolsó sorban jól szállítható finomságot készítsek szilveszterre, amikor hirtelen beugrott, hogy ott vannak az aszalt gyümölcsök, fel kellene használni őket. Hogy "felszaporítsam", gondoltam mandulát is keverek bele. No, de aztán a fogaskerekek mindig tovább mennek, és már rögtön a kókuszost is kitervelték. És már láttam is hozzá a gyümölcsdaráláshoz. Azaz láttam volna, ha jó lett volna a hősdarálóm, de megment a menete, nem tudtam felfogni az asztalra. A kis aprítóm meg nem vitte őket... Szóval, hősiesen bevallom: késsel aprítottam meg az összes aszalt gyümölcsöt... A mandulát, szerencsére vitte az aprító. :) Szerintem nagyon finomak lettek, és abból ítélve, hogy mind egy szálig elfogyott, gondolom, a többieknek is ízlett. :)

Piña colada- és rumos, mandulás bonbon

Hozzávalók: 25 dkg aszalt szilva, 25 dkg aszalt datolya, 15 dkg őrölt mandula, 15 dkg kókuszreszelék, 5-6 evőkanál Piña colada koktél/likőr, 2 evőkanál rum vagy 1 teáskanál rumkivonat; a bevonáshoz: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg tejcsokoládé, 2-2 evőkanál olaj, kókuszreszelék.

Elkészítése: Az aszalt gyümölcsöket ledaráljuk vagy összevagdaljuk, jól összegyúrjuk, majd kétfelé osztjuk. Egyik felébe beledolgozzuk a mandulát meg a rumot vagy rumaromát, a másik felébe pedig a kúkuszreszeléket meg a Piña coladát. Ha valamelyik massza esetleg túl száraz lenne, ki lehet még egészíteni 1-2 kanál folyadékkal. A kétféle masszából diónyi gombócokat formálunk, és kb. 1 órára hűtőbe tesszük, hogy lehűljenek. Az étcsokoládét felolvasztjuk 2 evőkanál olajjal, simára keverjük, majd fogpiszkáló segítségével belemártjuk a mandulás bonbonokat, és rácsra helyezzük, hogy a fölösleg lecsepegjen. Ezután hűtőbe tesszük, hogy megdermedjenek. Egy tálcára kókuszreszeléket szórunk. A maradék étcsokoládéra rátördeljük a tejcsokoládét, ráöntjük az olajat, és gőz fölött vagy mikróban ezt is megolvasztjuk, illetve simára keverjük. Beleforgatjuk a kókuszos bonbonokat, majd a kókuszos tálcára helyezzük, és óvatosan beleforgatjuk a kókuszba. Ezután mindegyiket tányérra tesszük, és hűtőben dermesztjük meg. Igazából másnaptól finomak, miután az ízek jól összeértek.

EGÉSZS: - 2013.

2013. január 10., csütörtök

Almás marhafasírt narancsos paradicsomszósszal

Azt hittem, felfedeztem a spanyolviaszt ezzel az almás fasírttal. De miután jóllaktunk vele, és beírtam a keresőbe a szavakat, elámultam, hogy mennyi találatot kidobott. Pedig igazán véletlenül alakult nálam így: amikor a fasírtmasszát készítettem, megláttam a lányoknak készített reszelt alma-sárgarépa maréknyi maradékát, és hogy ne vesszen kárba, hát gyorsan belegyúrtam a masszába. Aztán, "felfedezvén a spanyolviaszt", gyorsan meghámoztam és belereszeltem még egy almát. Az íze érdekes volt. Igazából érződött rajta, meg nem is; érződött, hogy nem hagyományos, mégsem lehetett megmondani, mitől más. Finom lett, mindenkinek nagyon ízlett.
A mártáshoz pedig azért adtam narancslevet, mert volt két kis száradozó narancs, és sajnáltam volna, hogy kárbavesszenek. Igazán finom lett, a férjemnek is nagyon ízlett, pedig ritkán találom el az ízlését paradicsommártásban. :)

Hozzávalók a fasírthoz: 50 dkg marhahús, 2 kisebb alma, 2 tojás, 3-4 cikk fokhagyma, 3 szelet szikkadt kenyér, só, bors, olaj; a mártáshoz: 3 dl natúr/házi paradicsomlé, 1 dl rostos narancslé, 2 evőkanál étkezési keményítő, só, bors, fruktóz vagy cukor; a tálaláshoz: főtt rizs.

Elkészítése: Az almát meghámozzuk és a nagy lyukú reszelőn lereszeljük, a kenyeret hideg vízbe áztatjuk, majd kifacsarjuk, a fokhagymát pedig összezúzzuk. A húst tálba tesszük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, ízlés szerint fűszerezzük, majd pogácsákat formálunk belőle, és forró olajban szép pirosra sütjük. A mártáshoz fölforraljuk a paradicsomlevet a narancslével, majd besűrítjük a kevés hideg vízzel feloldott keményítővel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, illetve édesítjük. Főtt rizzsel tálaljuk.

HÚSV. - 2013.
Related Posts with Thumbnails