2009. december 3., csütörtök

Fűszeres pisztráng rántott tökszeletekkel

Azóta szerettem volna elkészíteni, amióta megláttam Wise Lady fűszeres makréláját. Nagyon jól nézett ki és tudtam, hogy csakis finom lehet. De mivel a pisztráng az a hal, amihez mi hozzá szoktunk jutni, csakis ebből készíthettem. De szerintem a pisztráng egy nagyon jó hal, nemcsak azért mert a férjem horgászhatja ki vagy kevés a szálkája, hanem azért is, mert bármilyen fűszerezéssel finom lehet. Úgyhogy, nem mondok újdonságot, ha azt mondom, hogy nagyon finom volt így is, ahogy most készítettem.
Nem használhattam ugyanazt a fűszerezést, amit Wise Lady, muszáj volt átalakítanom a férjem ízlésére.:D Azért egy csipet oregánót csak belecsempésztem!

Hozzávalók: annyi pisztráng, ahány személy eszik belőle (nálam most csak 3 volt), 3 ek. szójaszósz, fél citrom leve, 1 tk. fokhagymapor, 1 csipet oregánó, ezenkívül: só, bors, tavaszi fűszerkeverék, 2-3 ek. olívaolaj.

Elkészítés: A pisztrángokat kiolvasztottam (még október elején fogta őket a férjem), átmostam és papírtörlővel felitattam róluk a vizet kívül-belül. A szójaszószt, citromlevet, fokhagymaport, oregánót összekevertem és a halakat bekentem a keverékkel, szintén kívül-belül. Hagytam állni egy kicsit (kb. félóra elég), majd pici sóval és borssal megszórva egy olajjal vékonyan kikent tepsibe fektettem őket. Meglocsoltam a maradék olajjal, megszórtam tavaszi fűzerkeverékkel és a forró sütőbe toltam. Kb. 10-15 perc után kivettem, megfordítottam őket és a másik felüket is megszórtam sóvel, borssal, fűszerkeverékkel és további jó negyedórára visszatettem a sütőbe.

Ezalatt sütőtököt hámoztam és 5-7 mm vastag szeletekre vágtam. 1 tojásból, lisztből, vízből palacsintamasszát készítettem, a tökszeleteket lisztbe és masszába forgattam, majd forró olajban, de lassú tűznél megsütöttem.

EK - 2010/12

16 megjegyzés:

Ottis írta...

Mi is éppen tegnap ettünk pisztrángot :-) Szintén zöldfűszeresen, fokhagymás mártogatóssal :-) Jól néz ki nagyon!

sedith írta...

Ottis, most nem volt mártogatós mellé, köretet kapott. :) Citromlével locsoltuk még meg. A nagylányommal pedig nyers céklaszeleteket is ropogtattunk mellé.:D
Amúgy meg vármezői halacska volt. A tiétek is?

iri írta...

Ez jo"csakis pisztrangbol" hat masok "hozza sem juthatnak"
Na most mar legkozelebb pisztrangot veszek,barmennyibe kerul.

Wise Lady írta...

Á gyönyörű! Ha én pisztránghoz juthatnék...!
Na ja, jól kell tudni férjhezmenni, régi igazság :DDD

Wise Lady írta...

A tavaszi fűszerkeverékről lehet tudni többet is?

Ottis írta...

A miénk nem Vármezőről, a közelben van egy vállalkozó neki vannak halas tavai és ott helyben fogja ki nekünk a halat.Mi is nagyon szeretjük a pisztrángot, bár én nagyon lassan eszem a halat :-)

sedith írta...

Iri, Wise Lady, nem messze tőlünk van egy kis falu, Vármező, itt is van egy pasas, aki üzemeltet néhány halastavat és akár ki is horgászhatod magadnak a halat. 23 lej (kb. 1500 ft.) volt kilója idén, és mindegyik akkora példány, amekkora pont jó az elkészítéshez. Így jutunk mi hozzá és legalább biztosak vagyunk, hogy friss. Amúgy hatalmas forgalmuk van, halászcsárdát is üzemeltetnek, messze földön is híresek. Mondjuk, akkora áraik vannak, hoyg mi nem nagyon szagolunk hozzá, de én is el tudom készíteni a pisztrángot, nemcsak ők!:)

sedith írta...

Wise, Lady, úgy tudom, belinkeltem a fűszerkeveréket! Rögtön megnézem!

sedith írta...

Nálam látszik a link, WL, amúgy egyszerű kerti zöldfűszerek (petrezselyem, zellerzöld, csombor, lestyán, fokhagymaszár, snidling vagy zöldhagymaszár, stb.), és azért tavaszi, mert mindig az első friss hajtásokból készítem el.

Wise Lady írta...

Igen, megvan. Annak idején meg is néztem, el is határoztam, hogy csinálok, aztán meg elfelejtettem :d

duende írta...

Hú de guszta Edith! Képzeld, pisztrángot még nem is ettem! Pedig biztosan és úgy tudom és Te is írtad: nagyon finom hal. Sajna nálunk nincs horgász a családban...
Na majd ha látok valahol, valamelyik nagybevásáróban!

Névtelen írta...

Ez nagyon teszik! :) Felén is sok a pisztrán; én másképp szoktam készíteni, de ezt a te verziódat is mindenképp ki fogom próbálni! :)

sedith írta...

Duende, szerintem nem bánnád meg! Mi nagyon szeretjük. :)
No, hátha legközelebb szembejön veled egy pisztráng egy nagyüzletben. Nálunk a Metro-ban szokott élőhal lenni, mindig láttam pisztrángot is.

sedith írta...

Ancsika, eddig csak olajban kisütve készítettem én is, de a sütős módszer is fel van véve a listára!:)

iri írta...

Hat akkor irany Varmezo!Be kell vallanom en sem kostoltam apisztrangot,pedig egy verbeli halasz van a csaladban!

Kata írta...

Hát én bármikor felcserélném a makrélát pisztrángra! amikor Erdélyben szoktunk nyaralni, mindig sort kerítünk egy pisztrángos vacsorára, annyira szeretjük.

Edith, tudom, már megkaptad, de azért nézz be hozzám:)

Related Posts with Thumbnails