A következő címkéjű bejegyzések mutatása: padlizsánkrém. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 23., csütörtök

Cukkinis padlizsánkrém

Még nincs igazán szezonja, de lényegében lehet kapni már egész télen cukkinit meg padlizsánt. Hogy milyen a minőségük, na arról inkább ne beszéljünk. Én, mindenesetre, tavaly üvegben eltett padlizsánból készítettem. 

Cukkinis padlizsánkrém 

Hozzávalók (4-6 személyre): 3 közepes padlizsán, 2 karcsú cukkini, 1 hagyma, 3 cikk fokhagyma, 1 piros húsú kápia paprika, 1 piros húsú csípős paprika (elhagyható), 1 kis csokor menta vagy petrezselyemzöld, só, bors, olívaolaj, citromlé.

Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, néhány helyen megszurkáljuk, majd sütőpapíros tepsire téve, 220 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütjük. Miután hűlt egy keveset (hideg vízbe is bele lehet tenni), héját lehúzzuk, húsát pedig szűrőbe tesszük, hogy jól lecsepegjen. A finomra aprított hagymát megdinszteljük kevés forró olívaolajon, majd hozzáadjuk a szintén összeaprított fokhagymát és a kis kockákra vágott kápiát meg csípős paprikát, ha használunk. Az egészet jól megdinszteljük, majd beletesszük a kb. 1/2 x 1/2 cm-es kockákra vágott cukkinit, megsózzuk-borsozzuk, és együtt pároljuk sűrűn kavargatva. Először saját levében pároljuk, vizet csak akkor adunk hozzá, ha szükséges. Addig pároljuk, amíg a cukkini meg nem puhul, de nem esik szét. Ekkor hozzáadjuk a tetszés szerint krémesebbre vagy darabosabbra összevagdalt sült padlizsánt, utánaízesítünk sóval meg borssal, ízlés szerint citromlével savanyítjuk, végül pedig félrevesszük, és belekeverjük a finomra aprított mentát vagy petrezselyemzöldet. Hagyjuk kihűlni, majd kenyérre kenve, vagy akár húsok kísérőjeként is kínálhatjuk.

ÉÍ - 2019/NYÁR
BA - 2019/7

2018. október 17., szerda

Babos padlizsánkrém

Padlizsánkrémet mindig is csináltunk, már gyerekkorom óta. Majonézes paszulyt viszont egyetemista koromban ettem először, amikor Bencze Meli megkínált vele. Finom, tárkonyos volt, amilyen meghökkentő számomra, épp annyira ízletes. Olyant is szoktam készíteni, ám én most a kettőt kissé összeházasítottam, és az alábbi finomság lett belőle. 

Babos padlizsánkrém 

Hozzávalók (4 személyre):  60 dkg sült padlizsánhús (fagyasztóból), 20 dkg főtt vesebab vagy másféle bab, 10 dkg kapribogyó, kb. 1 dl olaj, só, bors, 1 hagyma, esetleg ecetes tárkony.

Elkészítése:  A padlizsánhúst összeaprítjuk, hozzáadjuk a villával darabosra tört babot, és az olajat folyamatosan csorgatva hozzá jól összekeverjük. Végül hozzáadjuk a finomra aprított hagymát és kapribogyót. Sóval, borssal, illetve ha szeretnénk, kevés összevágott ecetes tárkonnyal ízesítjük. Végső soron akár majonézt is keverhetünk bele, de így nagyon finom, mindennek jól érződik az íze, és egy fokkal egészségesebb is. 

KAL - 2019.

2018. március 22., csütörtök

Sült paprikás padlizsánkrém

Konkrétan így még sosem próbáltam. De múltkor, egy ovis szakellenőrzéskor, az igazgatónőnk által készített padlizsánkrém volt számomra a sztár: sült paprikával készült. Ő majonézmentesen készítette, én is úgy akartam, de mivel jól lecsepegett a padlizsán, nem volt értelme külön párolni, ezért összekevertem az amúgyis meglévő majonézből egy kevéssel. De nyugodtan el is maradhat... Csinálok majd olyant is.

Sült paprikás padlizsánkrém

Hozzávalók: 80 dkg sült padlizsánhús jól lecsepegve, 3 kápia vagy kaliforniai paprika, 2 közepes hagyma, só, bors, 1 csokor vegyes zöldfűszer (nálam medvehagyma, kapor és petrezselyemzöld volt), majonéz, citromlé.

Elkészítése: A paprikát nyílt lángon vagy 230 fokos sütőben addig sütjük, míg héja meg nem feketedik, húsa meg nem puhul. Kivesszük a sütőből, megszórjuk bőven sóval, néhány percre letakarjuk, majd meghámozzuk, és csumáját, magjait eltávolítjuk. A padlizsánt és a sült paprikát összeaprítjuk, majd összekeverjük a finomra aprított hagymával és zöldfűszerekkel együtt. Ízlés szerinti majonézt keverünk hozzá, sóval, borssal és citromlével ízesítjük.

NÚ - 2019/AUG.27.

2017. augusztus 2., szerda

Padlizsánkrémek a nagyvilágból (bolgár, indiai és szudáni padlizsánkrém)

Szó se róla, az erdélyi padlizsánkrémnek, a mi vinettánknak aligha akad párja a világon, de bármennyire finom is legyen, nekem muszáj kísérletezni, sosem nyugszom... Mindig más ízeket, párosításokat próbálok ki, mondhatnám "ez a lételemem". Nemrég kimondottan arra fájt a fogam, hogy valami teljesen újat, teljesen mást próbáljak ki a frissen vett padlizsánokból, ezért elkezdtem keresni-kutatni, hogy olyan recepteket találjak, amelyek az itthon is fellelhető alapanyagokból készülnek, mégis teljesen más ízvilágúak, mint ami számunkra megszokott. "Bejártam ezügyben a világot", és az alábbi háromra esett a választásom. A recepteket különféle angol vagy más nyelvű (pl. bolgár) oldalakon találtam, de egyiknél sem követtem egy az egyben a leírtakat. A végeredmények viszont isteniek lettek, mindannyiunknak ízlettek.

1. Bolgár diós-fokhagymás padlizsánkrém

Hozzávalók (kb. 4 személyre): 50 dkg sült padlizsánhús, 10 dkg őrölt dióbél, 1 tojássárgája, 1 teáskanál mustár, 1 dl olaj, 3-4 nagy evőkanál görög joghurt, 2-3 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors.

Elkészítése: A tojássárgáját elkeverjük a mustárral meg kevés sóval, és először cseppenként, majd vékony sugárban hozzákeverjük az olajat, míg sűrű majonézzé nem alakul. A padlizsánhúst tetszés szerint pépesítjük krémesebbre vagy darabosabbra, majd elkeverjük a dióval, a majonézzel meg a zúzott fokhagymával. A joghurtból annyit adunk hozzá, amennyi szükséges ahhoz, hogy a krém puha, könnyű legyen. Végül sóval, borssal ízesítjük, illetve belekeverjük a finomra aprított petrezselyemzöldet.

KT - 2017/8

2. Indiai fűszeres-pikáns padlizsánkrém

Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg sült padlizsánhús, 1 nagyobbacska hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, 1 piros csípős paprika, diónyi gyömbér, 1 teáskanál római kömény, 1-1,5 teáskanál kurkuma, 1 kis csokor koriander, olívaolaj, 1 evőkanál sűrű joghurt, só.

Elkészítése:  A padlizsánhúst konyhai robotba tesszük. A finomra aprított hagymát, fokhagymát, csípős paprikát és a lereszelt gyömbért megdinszteljük 2-3 evőkanál olívaolajon. Ha kell, kevés vizet is önthetünk alá, hogy a hagyma kissé megpuhuljon. Amikor a hagyma üvegessé vált, a keveréket a robotba öntjük a padlizsán mellé, rászórjuk a porfűszereket, ízlés szernt sózzuk, és elkezdjük turmixolni. Menet közben tesszük bele a joghurtot, illetve ha szükséges, még 1-2 evőkanálnyi olívaolajat is dolgozhatunk bele. Végül belekeverjük a finomra aprított korianerzöldet is.

Tipp: Korianderzöld híján, használhatunk ½ teáskanálnyi őrölt koriandert és kevés petrezselyemzöldet is.

KT - 2017/8

3. Al aswad – a szudáni „fekete saláta”

Hozzávalók (4 személyre): 2 nagy padlizsán, 2 nagy paradicsom, 2-3 cikk fokhagyma, 3-5 dkg mogyoróvaj, só, citromlé, olaj, esetleg újhagyma.

Elkészítése:  A padlizsánt meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk. Felforrósított olajon, szinte állandóan kavargatva puhára pároljuk, majd villával darabosra tölrjük.  A paradicsomot összedaraboljuk, majd blenderben vagy botmixerrel pépesítjük. A paradicsompürét egy edénykébe öntjük, és kis lángon addig forraljuk, amíg híg levét majdnem mind elfőtte. Ekkor hozzáadjuk a padlizsánt meg a zúzott fokhagymát, és még néhány percig pároljuk együtt. A mogyoróvajat elkeverjük 4-5 evőkanál vízzel, majd a padlizsánhoz öntjük, elkeverjük, és 1-2 perc alatt összeforrósítjuk. Sóval, citromlével ízesítjük. Ha van, megszórhatjuk aprított újhagymával vagy snidlinggel is. 

KT - 2017/8

2016. július 26., kedd

Padlizsáncsatni

Lassan itt a padlizsánszezon. Idén először ültettünk padlizsánt a kertbe, méghozzá egyből sokfélét (fehér, csíkos, zöld gömbölyded, lila gömbölyded), és kíváncsi vagyok, milyen lesz a termés. A növények gyönyörűek, jó nagyra megnőttek, éppen készülnek virágozni. Nagyon várom, hogy lássam, melyik mit fog teremni. :) És továbbra is igyekszem minél változatosabban elkészíteni, itt egy újabb változat az eddigiek mellé.

Padlizsáncsatni

Hozzávalók 2-3 személyre: 50 dkg padlizsán, 1 piros húsú paprika, 1 paradicsom, 1 szál vastagabb újhagyma vagy 1 hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, 3-3 evőkanál napraforgó- és olívaolaj, só, bors, citromlé, metélőhagyma.

Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, kb 1x1 cm-es kockákra vágjuk, és alaposan besózzuk. Szűrőbe tesszük, és hagyjuk állni, amíg előkészítjük a többi hozzávalót. Az újhagymát finomra aprítjuk szárával együtt, a paprikát és a paradicsomot pedig kockára vágjuk. A besózott padlizsánt folyó víz alatt átöblítjük, és kinyomkodjuk kissé. Az olajok keverékén megdinszteljük a hagyma fehér részét, hozzáadjuk a paprikakockákat, majd 2-3 perc után a padlizsánt. Gyakran kevergetve pároljuk kb. 5 percig, majd hozzáadjuk a paradicsomot és az újhagyma zöld részét is. Addig pároljuk kevés vizet öntve néha alá, amíg a padlizsán meg nem puhul, illetve az általunk kedvelt állagot el nem érte. Végül utánasózunk, citromlével ízesítjük, és megszórjuk metélőhagymával. Langyosan, hidegen egyaránt finom. 
FI-2016/7

2015. június 23., kedd

Babaganus (Baba ganoush), avagy a török padlizsánkrém

Ha jól láttam, az utolsó adag padlizsán volt a fagyasztóból... S nemrég szembejött velem ez a név és recept: angol oldalakon baba ganoush-ként írva. Sok receptet megnéztem, és szinte semmiben sem különböznek, csak max. arányaiban. Egyikben kalamata olajbogyót is láttam. El tudnám képzelni azzal, jól találna, de most semmiféle olajbogyóm nem volt itthon. Az erdélyi padlizsánkrémet imádom, és azt mondom, nincs is annál finomabb, de az a helyzet, hogy ez a török padlizsánkrémként is ismert finomság is eléggé magasra teszi a lécet, azaz nagyon finom. :) Időnként, a változatosság kedvéért biztos fogom még készíteni.

Babaganus – a török padlizsánkrém

Hozzávalók 4-5 személyre: kb. 1,5 kg padlizsán vagy 50 dkg lesütött padlizsánhús, 4-5 evőkanál tahini (szezámkrém), 3 nagy cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld vagy koriander, 1 mokkáskanál római kömény, 3-4 evőkanál olívaolaj, só, citromlé, csilipehely.

Elkészítése: A padlizsánt sütőben vagy nyílt lángon megsütjük, héját lehúzzuk, húsát hagyjuk kissé lecsepegni. Majd késsel vagy villával darabosra dolgozzuk, és belekeverjük az ízesítőket: a szezámkrémet, a zúzott fokhagymát, a finomra aprított petrezselyemzöldet meg a római köményt, majd sóval és citromlével ízesítjük tetszés szerint. Végül belekeverünk 2-3 evőkanál olívaolajat, és ha szeretnénk, kevés csilipehellyel tehetjük pikánssá. A maradék olajat tálaláskor a krém tetejére locsoljuk. 

EK - 2015/7

2013. augusztus 2., péntek

Padlizsánkrém nyers zöldségekkel

És úgy talált, hogy ismét padlizsán. :)
Bolond ötletem támadt, amikor megláttam a tegnapi levestől megmaradt fél zellert, de a következő pillanatban már hámoztam-reszeltem is, és nemcsak a zellert.... Komplett fogás lett belőle. :) NAgyon ízlett nekem is, a lányoknak is.

Padlizsánkrém nyers zöldségekkel

Hozzávalók: 60 dkg padlizsánhús, 1-1,5 dl olaj, 5-5 dkg nyers sárgarépa és zeller, 1 kicsi hagyma, 1 nagy paradicsom, 2 evőkanál tejföl, 1/2 csokor petrezselyemzöld, só, citromlé. 

Elkészítése:  A paradicsom leveses, magvas belsejét kikaparjuk, és a húsát kis kockákra vágjuk, a gyökérzöldségeket finomra reszeljük, a hagymát pedig nagyon finomra aprítjuk. A jól lecsepegett padlizsánhúst (nekem még tavalyi fagyasztott volt, különben kell hozzá vagy 5-6 padlizsán, legalább) késsel összevagdossuk (én a spéci vinetavágó fakésemet használtam, úgyis ritkán veszem elő, a botmixer-éra óta, de lehet rendes késsel is), majd tálba tesszük, alaposan megsózzuk, és kézi mixerrel összedolgozzuk. Ezután vékony sugárban adagolva, szintén mixerrel, beledolgozzuk az olajat is. Végül hozzáadjuk a zöldségeket meg az aprított petrezselyemzöldet, és belekavarjuk a tejfölt. Utánasózunk, és citromlével ízesítjük. Teljes kiőrlésű kenyérrel tálaljuk.

NÚ - 2018/SZEP.

2012. augusztus 24., péntek

Sárgarépás padlizsánkrém

Padlizsán. És krém. Mert szezonja van, mert finom, mert szeretjük. Ezúttal párolt sárgarépával kevertem össze. Levesben főtt zöldség, répa is tökéletes hozzá.

Sárgarépás padlizsánkrém

Hozzávalók: 45 dkg sült padlizsánhús, 20 dkg főtt sárgarépa, 1 tojás, 1 teáskanál mustár, só, citromlé, 2 dl olaj, 2-3 cikk fokhagyma.

Elkészítése: A padlizsánt és a sárgarépát egy tálba rakjuk. Az olajat, a tojást, a mustárt, a hámozott fokhagymát, kevés sót és citromlevet egy magas falú pohárba tesszük, és botmixerrel kb. 30 másodperc alatt majonézzé dolgozzuk. Ezután a botmixerrel pürésítjük a padlizsánt és a sárgarépát is, majd alaposan összekeverjük a fokhagymás majonézzel. Friss kenyérrel, citromos teával tálaljuk.

2012. augusztus 1., szerda

Padlizsánkrémmel töltött paradicsom

A padlizsánkrémet egyszerűen nem tudjuk megunni, télen-nyáron készítjük. Azért hogy mégse legyen túl egyhangú, próbálom néha a szokásostól kicsit eltérően készíteni. Az alább bemutatott változat azonban nagyon is szokásos errefelé, sőt, nyáron, a frissen lesütött padlizsánból általában így készül a krém, majonéz nélkül. Érdekes módon, télen, a fagyasztott zöldségből tényleg nem olyan finom, mint most.
Én, ha padlizsánkrémet, vagyis vinettát - ahogy mi hívjuk - készülők "kavarni", legalább 3-4 jókora darabot lesütök. Most azonban csak kettőből készítettem, mert csak hárman ettünk belőle.
A tálalási módja pedig a számomra régmúlt időkbe nyúlik vissza. Amikor frissen a rendszerváltás után ellepték Erdélyt a különféle segélyekkel érkező hollandok, hát a mi falunkat is megtalálták. Olyannyira, hogy évekre szóló kapcsolat lett a gyülekezetek között, sőt, az emberek, családok között is barátságok születtek. Nos, amikor egy-két év után egyszer egy ilyen holland delegáció érkezett a faluba, elérkezettnek találtuk az időt, hogy mi is meghívjuk őket egy étkezésre. Emlékszem, augusztus volt, és vasárnap este. És ha még jobban megerőltetem a memóriámat, talán '92-t írtunk. Vagy '93-at? Mindegy. Egész nap készülődtünk, csodásan megterítettem az asztalt, tényleg eltátották a szájukat a vendégek, amikor beléptek.:) Mama, Édesanyám és egy rokon néni pedig főztek, és főztek. A rokon néni pedig előételként padlizsánkrémmel töltött paradicsomot is készített. Nagyon szép volt a piros paradicsom a fehér tányéron petrezselyemzölddel díszítve. Addig sosem láttam ilyet. Hogy miért készítem azóta is annyira ritkán, fogalmam sincs. Pedig igazán mutatós és praktikus, hiszen már eleve tálalva van mellé a friss zöldség, kísérőnek!:)

Padlizsánkrémmel töltött paradicsom (majonézmentes)

Hozzávalók: kb. 80 dkg padlizsán, 1 kisebb hagyma, só, citromlé, kb. 1/2 dl olaj, 1 teáskanál mustár, 5-7 paradicsom (méretüktől függően); a díszítéshez: 1 főtt tojás, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A padlizsánt forró sütőben 40-45 perc alatt megsütjük (vagy grillrácson meggrillezzük) úgy, hogy közben 2x-3x meg s fordítjuk. Érdemes néhány helyen fogpiszkálóval megszurkálni is, hogy nehogy szétrobbanjon.:) Miután megsült, hagyjuk, hogy kissé hűljön, majd meghámozzuk, és a húsát tésztaszűrőbe helyezzük. 1/2-1 órán át hagyjuk alaposan lecsepegni, majd késsel vagy botmixxerrel pürésítjük. A padlizsánpéhez adjuk a mustárt, ízlés szerint sózzuk, majd nagyon vékony sugárban hozzáöntjük az olajat, miközben fakanállal vagy kézi mixerrel állandóan kavarjuk. A hagymát finomra aprítjuk vagy lereszeljük, és belekeverjük a krémbe. Végül citromlével ízesítjük, illetve sózzuk, ha még szükséges. A paradicsomoknak levágjuk a szár felőli részét, majd egy éles kés, illetve kiskanál segítségével kivájjuk a belsejüket. Enyhén besózzuk őket, majd üregükkel lefele fordítva hagyjuk lecsepegni. Végül a padlizsánkrémet belekanalazzuk a paradicsomokba, tetejüket pedig főtt tojással és petrezselyemzölddel díszítjük. Húsnapon, zöldségnapon és tésztanapon egyaránt ehető.

KAL - 2013.

2011. szeptember 23., péntek

Tojásos, krumplis padlizsánkrém

A férjem mindig imádta a padlizsánkrémet. Amikor egyetemista volt, anyósom ipari mennyiségű fagyasztott padlizsánt pakolt neki, és irdatlan mennyiségben tömték magukba a szobatársakkal. Aztán egyszercsak húzni kezdte az orrát neki. Hogy nem kívánja, hogy nem szereti, és végül kibökte: bántja a gyomrát, mert nagyon savas. Azóta valóban csak módjával eszi, épp egy-egy szeletnyi kenyérrel, hogy éhen ne haljon, amikor padlizsán a reggeli vagy vacsora.

Tegnap is ezt terveztem estére. Kiolvasztottam a már lesütött padlizsánt, és szűrőbe tettem, hogy lecsepegjen. Közben tettem-vettem a konyhában, és kezem ügyébe került néhány szem krumpli. Rögtön tettem is oda főni, és még egy hirtelent gondolva, két tojást is "odadobtam" mellé. Így született meg ez a padlizsánkrém, amire a férjem azt mondta: ez igen! És két hatalmas szelet kenyeret kent meg vele.:)

Tojásos, krumplis padlizsánkrém

Hozzávalók: 50-60 dkg padlizsánhús, 5-6 szem apró krumpli, 2 tojás, 1 adag félperces majonéz (1 tojás, 2 dl olaj, 1 teáskanál mustár, só, citromlé), 1 kicsi fej hagyma, só, citromlé ízlés szerint

Elkészítése: A krumplit és a tojást megfőzzük, a hagymát meghámozzuk. Elkészítjük a félperces majonézt. A padlizsánhúst, a krumplit és a hagymát tálba tesszük és botmixerrel pürésítjük. Összekeverjük a majonézzel, hozzáadjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt tojást, majd ízlés szerint sózzuk és ízesítjük citromlével. Paprikával, paradicsommal, langyos teával egyaránt kitűnő kenyérrevaló.

NÚ - 2018/NOV.

2010. október 27., szerda

Padlizsánkrém - picit másképp

Paradicsomos padlizsánkrém

Bár nagyon szeretjük az Erdélyszerte ismert majonézes padlizsánkrémet, van, hogy mégis megunjuk. Ilyenkor aztán rámjön az újíthatnék. Legutóbb ez kerekedett belőle. (Férjecském is úgy gyúrta magába, mint egy éhenkórász, pedig a padlizsán savassága miatt mostanában kissé elhidegült a kapcsolatuk!)

Paradicsomos padlizsánkrém

Hozzávalók: kb. 60 dkg fagyasztott padlizsánhús (esetleg 2-3 friss padlizsán), 2 paradicsom, 1 kicsi hagyma, 1/2 dl olaj, só, citromlé, néhány szál petrezselyemzöld
Elkészítése:
A padlizsánt szűrőbe tesszük és hagyjuk kiolvadni; ezalatt a leve is jól lecsepeg. Ha friss padlizsánból készül, akkor megsütjük és meghámozzuk őket, majd pépesítjük. Megsózzuk és állandóan kavargatva beledolgozzuk az olajat. Végül a krémbe belekeverjük a kis kockákra vágott paradicsomot és a nagyon finomra darabolt hagymát, illetve petrezselyemzöldet. Citromlével és sóval ízesítjük. Kb. félórát hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek. Teljes kiőrlésű pirítósra kenve fogyasztjuk. És egy csésze citromos tea is elkél mellé. 

EK - 2010/11

2009. október 6., kedd

Padlizsánfőzelék

No ne nézzetek nagyot!
Igaz, én sem ettem mostanáig, de biztos még elkészítem néha-néha. Könnyű, gyors, finom, egészséges...
Nem volt tegnapi maradékom, de Kisebbikemnek ebédet kellett adni lefekvés előtt. Amíg anyósomtól az üzletig érkeztünk, már ki is volt találva az ebéd: padlizsánfőzelék. "Miért ne? Padlizsán biztos van az üzletben, tök már kevésbé. Ez sem lehet rossz, sőt. Nem kaprosan lesz, hogy ne hasonlítson a tökre, hanem tárkonyos. Talál a tárkony hozzá, meg egy kicsi fokhagyma is." - morfondíroztam.

Elkészítés:
1 szép padlizsánt meghámoztam, lereszeltem és lesóztam. Hagytam állni pár percig, amíg meghámoztam és apróra vágtam egy hagymát, illetve kevés olajon megdinszteltem. Ekkor a padlizsánt szűrőbe helyeztem és folyó víz alá tartottam. Jól kifacsartam és már dobtam is rá a hagymára. Elkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kb 10 percig pároltam, ezalatt megpuhult, de még megmaradtak a csíkok, nem lett pépes. Amíg főtt, lisztből és tejfölből (de bármilyen más tejtermék vagy tej is jó) eresztéket készítettem és végül behabartam vele a főzeléket. További tejföllel és vízzel igazítottam még az állagán. Csak ezután sóztam, borsoztam és kevertem bele a fél tk-nyi fokhagymaport. Még lobbantottam párat rajta és elzártam a gázt. Végül fél tk-nyi apróra vágott lestyánt és 1 tk-nyi apróra vágott tárkonyt kavartam bele, és már tettem is hűlni a tányérba. Nagyon finom lett. B. is csak amúgy nyelte, nem is volt elég amennyit először kitettem.
Természetesen, lehet bármiylen fűszerezéssel készíteni, biztos kaprosan avyg egyszerűen petrezselyemel sem lenne rossz. Feltéttel is lehet tálalni (tükörtojás, virsli, kolbász, fasírt, bármi), de én csak a férjemnek szoktam ilyesmiket melléadni, ha főzeléket eszünk. Mi ritkán igényeljük. Éppen azért szeretem a főzelékeket, mert csak önmagukban is jól lehet lakni velük, max. kenyérrel, salátával-savanyúsággal társítva.

Nagyon gyorsan elkészülő étel, nem igényel angy szaktudást és az olcsó kategóriába is tartozik. Összköltsége kb. 300 ft. körül lehet. Nálunk kb. 4 lej.

2009. június 8., hétfő

Padlizsánkrém kétféleképpen

A fagyasztóban túrkálgattam, hogy vasárnapi ebédhez vegyek ki valami húst, amikor szembejött velem még egy utolsó adag tavaly lesütött padlizsán. A hússal együtt azt is kivettem és örültem, hogy megvan ezzel a vasárnapi reggeli is!

Az adag jó nagy volt, ezért elhatároztam, hogy most valami újat is kipróbálok a megszokott, hagyományos mellett. A padlizsánhúst kettéosztottam és egyik részét, a nagyobbikat, majonézesen készítettem el, úgy, ahogyan azt még a karácsonyi receptversenyre is leírtam.

A másik felét egy tálba tettem és egy villával zúztam-kavargattam jó darabosra. Jól megsóztam, fokhagymaport szórtam bele, elkavartam kb. 200 g joghurttal és egy picike csokor kaprot aprítottam bele. Nekem nagyon ízlett, szinte egyedül ettem meg. A lányoknak túl fokhagymás volt, csípte őket, Férjecském pedig a kapor ellen berzenkedett. Ő megeszi, de nem mindenben, én pedig most úgy vagyok vele, hogy méginkább szeretem és használom, mint eddig. Ha valakinek, tényleg, a kapor miatt nem tetszene, nyugodtan kipróbálhatja a semlegesebb petrezselyemzölddel vagy semmivel.
Még annyit, hogy ha valaki friss padlizsánból szeretné készíteni, akkor ehhez az adaghoz kb. két padlizsánra van szükség, amit sütőben vagy nyílt lángon megsüt, majd megtisztít a héjától, a húsát pedig egy szűrőben csepegni hagyja egy ideig. A többi ugyanaz.

Joghurtos-fokhagymás padlizsánkrém  - FI - 2016/7

2008. december 14., vasárnap

Vineta, azaz padlizsánkrém

A Karácsonyi receptversenyre benevezett 3. receptem

Lehet, hogy valaki túl póriasnak találja, de még nem találkoztam olyannal, aki ne szeretné. Ezért nálunk általában mindig odaköltözik az ünnepi asztalra, legyen az éppen karácsony, születésnap vagy egyszerű vendéglátás. A dolog annál is inkább kivitelezhető, mert nálunk az a szokás, hogy nyár végén, amikor tömegesen érik a padlizsán, bevásárolunk jó 15-20 kilókat és lesütve-lecsepegtetve-kiporciózva lefagyasztjuk. Így ilyenkor már csak elő kell venni a mélyhűtőből, hagyni kiolvadni és ... elkészíteni. Karácsonykor nem feltétlenül a szentesti menü része, hiszen akkor rengeteg más finomság kerül az asztalra, de másnap, reggelire, amikor az ember már gondolni sem akar az előző esti húst-hússal evészetre, pompás fogás. 1-2 napig eláll a hűtőben, így előre el lehet készíteni.

Hagyományos erdélyi padlizsánkrém - Vinetta

Hozzávalók kb. 4 személyre:
- padlizsán (egy adag fagyasztott vagy 5-6 darab friss)
- tojás, olaj, mustár, só a majonézhez
- egy kis fej hagyma
- só, citromlé

Az elkészítése attól függ, hogy milyen padlizsánnal (frissel vagy fagyasztottal) dolgozunk. Ha fagyasztott, akkor a zacskót lefejtve róla, egy szűrőbe helyezve hagyjuk felolvadni. Én általában kiveszem előző este és a szűrőt a mosogatókagylóba helyezem, hogy elfolyhasson a leve, ha még enged.
Ha frissből készítjük, akkor a padlizsánokat jól megmossuk és néhány helyen megszúrkáljuk. Tepsibe helyezzük őket és forró sütőben puhára sütjük. (Nyílt lángon lenne igazi a sütése, mert úgy szép fehér maradna a húsa, de a gáz fölött nem ajánlom, mert a tűzhely fölötti fal bánja: megsárgul. Sajnos, saját tapasztalat.) A megszúrkálások megakadályozzák, hogy szétrobbanjanak a felgyülemlett gőz miatt. Ha megsültek, rögtön nekifogunk lehámozni, vagy ha úgy könnyebb, akkor egy fakanál segítségével kikaparjuk a húsukat. Ha esetleg égett héjdarabkák maradnak rajta, azt sima hideg vízzel lemoshatjuk. A sütést is érdemes idejében megejteni, hogy legalább 1-2 óráig (de ha több, az sem baj) lecsoroghasson a leve. Ha ez is megtörtént, akkor a padlizsánhúst pépesítjük. Ezt többféleképpen lehet, eredetileg csakis faeszközzel volt szabad hozzáérni, mert ha nem, rögtön megbarnult, így nekem még spéci padlizsánvágó fakésem is van, de érdekes módon, a botmixeres pépesítés sincs a színe rovására. Így én mostanában azzal pépesítem. Tojásból, olajból, mustárból ki-ki szokása szerint majonézt készít, én általában 1 tojás sárgájából készítem és kb. 1-1,5 dl olajat kavarok bele, és összekeveri a padlizsánpéppel. Egy kisebb fej hagymát nagyon apróra vágunk és azt is hozzákeverjük a masszához. Ízlés szerint sózzuk, citromlével savanyítjuk.
Van ennek egy diétásabb változata is, amikor a padlizsánpéphez csak egyszerűen olajat kavarunk vékony sugárban, miközben a kézi mixerrel állandóan kavargatjuk, hogy felvegye azt. Nem szabad túl sokat tenni, nehogy kicsapódjon, de egy adaghoz, amihez általában 5-6 padlizsánra van szükség, hozzá lehet kavarni 1 dl-nyit. A többi ugyanaz, mint a majonézesnél.
Ha mutatósan szeretnénk felszolgálni, akkor néhány paradicsomnak kivájjuk a belsejét és megtöltjük a padlizsánkrémmel. A paradicsomok levágott „kalapjával” vagy petrezselyemzölddel, reszelt, főtt tojássárgájával lehet díszíteni.

Related Posts with Thumbnails