Sokáig gondolkodtam anno, hogy melyik is az az étel, amit kedvencemnek mondhatnék. És sokáig nem tudtam válaszolni rá. Aztán egyszercsak beugrott: a fasírt. Nincs az az étel, azt hiszem, amit olyan szívesen megennék, mint a fasírtot. Bármikor. És bármilyen kivitelezésben vagy összetételben. Nekem mindegy, hogy húsos vagy sem, hogy apró golyó vagy lapos korong, netán kalács- vagy őzgerincformában megsütött egyben sült fasírt, nekem bármilyen formában nagyon ízlik. Készítettem már disznó-, csirke-, marha- vagy vegyes húsból, gombából, mindenféle zöldségekből (pl. még padlizsánból is), gabonafélékből (pl. rizsből, kölesből, zabból), sőt, még megmaradt hideg puliszkából is készítettem már fasírtot, szóval, ennél az éételnél is a határ a csillagos ég a variációk számát illetően.
És akkor a hosszú bevezető után jöjjön a dolog apropója. Úgy jöttem ma haza munkából, hogy valami ebédet kell készítenem, de mi lesz kész jó hamar, mert nemsokára kezdődött a kurzusom. És eszembe jutott a fasírt. No, de nem volt húsom kiolvasztva, és arra már nem volt időm, hogy belevágjak. Ehelyett szétnéztem a hűtőben meg a kamrában, és abból készítettem fasírtot, ami éppen kéznél volt. 😁😂😂 És a következők kerültek bele:
Zöldségfasírt - gyorsan
Hozzávalók:
- 1 hagyma
- 1 közepes cékla
- 2 jókora zellerszár
- 1/2 piros kápia paprika
- 6-7 cikk fokhagyma
- 5 szelet feketeerdő-sonka
- 3 tojás
- 20 dkg Szafi free ch-csökkentett liszt - bármelyik fajta, én kétfélét használtam (ehelyett normál esetben tennék kb. 10 dkg prézlit és annyi fehérlisztet, amennyitől jól formázható massza alakulna, illetve kb. 1/2 teáskanálnyi sütőport)
- só, bors, olaj
Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, feldaraboljuk és a sonkával együtt késes aprítóban finomra dolgozzuk. A zöldségkeverékhez adjuk a tojásokat, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd belekeverjük a liszteket, jól összedolgozzuk, és félretesszük 5-10 percre. Ezután vizes kézzel lapos korongokat formálunk és felforrósított olajban mindkét oldalukon megsütjük. A családnak főtt rizzsel és paradicsomszószként funkcionáló házi ketchuppal kínáltam, én csak a szósszal mártogattam.
Tipp: Ha lett volna, de éppen nem volt :P , egy murkot (sárgarépát ;) ) is tettem volna a zöldségekhez, illetve a fentieken kívül bármilyen más zöldséget is használhatunk hozzá.