A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókuszos. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 23., vasárnap

Kókuszos-málnás fagylalttorta

Ennek nem lehet ellenállni...

Kókuszos-málnás fagylalttorta 

Hozzávalók: 1 doboz kókusztej (400 ml), 10-12 dkg mascarpone, 4 dl tejszín, 1 tasaok bourbon vaníliás cukor, 4 evőkanál cukor, 15 dkg fagyasztott málna;
a karamellöntethez: 6 evőkanál cukor, 8 dkg vaj, 2-2,5 dl tejszín;
továbbá: néhány szem málna, mentalevelek.

Elkészítése: A kókusztejet simára kavarjuk a mascarponéval meg a cukorral, majd hozzáöntünk 2 dl tejszínt, és beletesszük a kissé összetördelt fagyasztott málnát is. A másik 2 dl tejszínt kemény habbá verjük a vaníliás cukorral, majd beleforgatjuk a mascarponés-málnás keverékbe. A masszát tetszés szerinti szilikonformába öntjük (kuglóf-, őzgerinc-, vagy egyszerű kalácsforma), és egy éjszakára betesszük a fagyasztóba. Másnap tányérra borítjuk, lehúzzuk róla a formát, és karamellöntettel leöntve, málnával és mentával díszítve kínáljuk.

Megjegyzés: Ha nem szilikonformát használunk, az edényt kibéleljük fóliával, hogy könnyen kiszedhessük a formából. Ha friss málnát használunk, azt is érdemes előzőleg lefagyasztani, ha szeretnénk, hogy a fagylaltmassza megmaradjon fehérnek.

ÉÍ - 2019/NYÁR

2017. december 17., vasárnap

Ehető díszek: Narancsos-kókuszos golyók szaloncukorként

És itt a sorozat harmadik "darabja". Persze, ennél jóval több mindent lehet készíteni, ezek csak gondolatébresztők, ki-ki mehet a saját feje után. 

Narancsos-kókuszos golyók szaloncukorként

Hozzávalók: 15 dkg keksz, 25 dkg narancshús, 10-12 dkg kókuszreszelék, 15 dkg fehér csokoládé.

Elkészítése:  A kekszet konyhai aprítógépben finomra daráljuk, majd hozzáadjuk a cikkekre szedett narancsot, és addig dolgozzuk tovább, míg egynemű masszát nem kapunk. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, és kézzel is jól összegyúrjuk. Ha a massza túl lágy lenne, még adhatunk hozzá kevés kekszmorzsát vagy kókuszreszeléket. A masszából kisujjnyi vastag, 3-4 cm hosszú rudacskákat sodrunk, és tálcára helyezzük. A tálcát kb. fél órára betesszük a fagyasztóba, majd fogpiszkáló segítségével minden rudacskát megmártunk olvasztott fehér csokoládéban. Visszahelyezzük őket a tálcára, és visszatesszük a fagyasztóba még néhány percre. Fehér sütőpapírból nagyobb darabokat vágunk le, illetve alufóliából kisebbeket. A jól megdermedt szaloncukrokat papírba és fóliába csomagoljuk, a fólia két végét megcsavarva. Szép zsinórral megkötjük, és fel is akaszthatjuk a fára. A papírt a két oldalán ollóval be is vagdoshatjuk. 

EK - 2017/12.

2017. szeptember 16., szombat

Citromos-kókuszos kukoricasütemény

Itt egy másik sütemény, amihez kukoricalisztet használunk. Valamilyen angol nyelvű oldalon bukkantam rá, még amikor készítettem, de most nem találom. Ám lényegtelen, mert annyira átmódosítottam, hogy csak gondolatában hasonlít az eredeti receptre. :) A végeredmény viszont isteni finom, próbáljátok ki. 

Citromos-kókuszos kukoricasütemény

Hozzávalók 22 cm-es formához: 20 dkg puha vaj, 10-15 dkg nyírfacukor, 3 tojás, 12 dkg kukoricaliszt, 10 dkg kókuszreszelék, 8 dkg őrölt dióbél, mogyoró vagy mandula, 1 púpozott teáskanál sütőpor, 1 tasak vaníliás cukor vagy 1/2 teáskanál őrölt vanília, 2 csipet só, 2 zöldcitrom vagy citrom, 2 csapott evőkanál nyírfacukor, porított xilit, kevés vaj.

Elkészítése: A vajat habosra kavarjuk az ízlés szerinti nyírfacukorral és a vaníliás cukorral (őrölt vaníliával). Összevegyítjük a lisztet, a kókuszt, a diót, a sütőport, a sót, illetve a citromok lereszelt héját. A habos vajhoz adjuk a lisztes keverék egyharmadát meg egy tojást, majd a egy újabb adag lisztet és egy tojást, végül a maradék keveréket és az utolsó tojást is beledolgozzuk. Így megakadályozzuk, hogy a vaj kicsapódjon a tojások nedvességétől. A masszát sütőpapírral bélelt, a szélein enyhén megkent kerek formába simítjuk, és 170 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk hűlni egy keveset, majd tálra borítjuk. A két citrom levéből, a 2 evőkanál nyírfacukorból és 1,5 dl vízből szirupot főzünk, és a langyos süteményre locsoljuk. Tálaláskor, ha szeretnénk, megszórjuk kevés porított nyírfacukorral és citromhéjjal.

Megjegyzés: Ha a süteményt kizárólag hámozott mandulával és/vagy mogyoróval készítjük, sokkal szebb, gyönyörű sárga színe lesz.

A nyírfacukor helyett 1:1 arányban használható "normál" cukor is. 

KT - 2017/9

2017. március 23., csütörtök

Kókuszos-mákos szelet

Isteni sütemény, szinte büntetlenül. :) A sütemény nem nevezhető paleónak a felhasznált pudingpor miatt, de mindenképpen glutén- és tejmentes. Megmondom őszintén, ez a növényi tejszín nagyon nem smakkol nekem, furcsa nagyon az íze; a múltkor azért vettem 1 liternyit, mert egy kolléganőmnek készítettem vegán süteményt egy ovis alkalomhoz, és ahhoz kellett. A maradékot pedig felhasználtam ennél a sütinél. Igaz, a tojásos krémmel elvegyítve már irtó finom lett a végeredmény, úgyhogy ez a sütemény nagyon hamar elfogyott nálunk. Szerintem húsvétra biztos fog egy ilyen süti készülni. 

Kókuszos-mákos szelet

Hozzávalók a laphoz: 7 tojásfehérje, 7 evőkanál xilit (nyírfacukor), 7+1-2 evőkanál darálatlan mák, 10 dkg kókuszreszelék, 1 mokkáskanál sütőpor, 2 teáskanál citromlé, 1 csipet só;
a krémhez: 7 tojássárgája, 1 tasak vaníliás pudingpor, 3 dl növényi tej (pl. rizstej), 3 dl édesített növényi tejszín.

Elkészítése:  A tojásfehérjét keményre verjük a sóval meg a nyírfacukorral, majd hozzáadjuk a citromlével leoltott sütőport, és lazán beleforgatjuk a kókuszt meg a 7 evőkanál mákot. Sütőpapírral bélelt kb. 35*25 cm-es tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni. A krémhez a tojássárgáját simára keverjük a pudingporral meg a rizstejjel, és sűrű péppé főzzük. Miután kihűlt, lazán összeforgatjuk a kemény habbá vert növényi tejszínnel, és a mákos-kókuszos piskóta tetejére kenjük. Megszórjuk 1-2 evőkanál mákkal, majd hidegben hagyjuk összeérni néhány órát.

KAL - 2018

2017. január 18., szerda

Mangós-kókuszos chiamagpuding

Itt egy másik paleo finomság. Azt hinnénk (én is, természetesen, azt hittem az elején), hogy ami eltér a megszokottól, az egyszerűen nem lehet finom. Pedig de. Nem paleózom én rendszeresen, sőt, azt sem mondhatom, hogy paleózom (pedig kacsingatok felé látván mások eredményeit), de beszereztem néhány alapanyagot, és alkalmanként, amikor kedvem van hozzá, beiktatok egy-egy paleo fogást, finomságot. Így volt ezzel a desszerttel is. Megmondom őszintén, ezt így nagyon egyszerű elkészíteni: öntünk, kavarunk, és kész is. Majd egy kicsit vagdosunk, keverünk, szétosztunk, és tényleg kész. Így kinéző, hagyományos desszerttel azért elbabrálnánk némi időt. Szóval, csak azt mondom, néha érdemes mást is kipróbálni, mint amit szoktunk. Az egész családnak NAGYON ÍZLETT. :)
EK - 2017/2

Mangós-kókuszos chiamagpuding

Hozzávalók 4 személyre: 3 dl mandulatej, 3 evőkanál chiamag, 1-2 evőkanál nyírfacukor vagy eritrit, ½ vaníliarúd; a kókuszos pudinghoz: 4 dl kókusztej, 2 evőkanál kókuszreszelék, 1-2 evőkanál nyírfacukor vagy eritrit, 4 evőkanál útifűmaghéj; a mangósalsához: 1 érett mangó, 1-2 teáskanál nyírfacukor (elhagyható), 1-2 evőkanál citromlé, ½ teáskanál őrölt kardamom.

Elkészítése:  A chiamagot elvegyítjük a mandulatejjel, az édesítővel meg a kivájt vaníliamagvakkal, majd jól összekeverjük. Ahogy kezd megkötni, egyenlően elosztjuk 4 pohárban vagy kehelyben, és félretesszük. A kókuszpuding hozzávalóit is összekeverjük, és időnként megkeverve állni hagyjuk egy ideig. Amikor kezd kocsonyásodni-dermedni, szétoszlatjuk a poharakban a chiapuding tetején, és hidegbe tesszük, hogy teljesen megdermedjen.. Végül tálalás előtt a mangót meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, elvegyítjük az ízesítőkkel és a pudingok tetejére kanalazzuk. Néhány szem chiamaggal díszítjük.

Megjegyzés: Chiamagot és útifűmaghéjat bármelyik bioboltban vagy nagyáruházban kaphatunk. Az áruk elfogadható, főleg hogy kis mennyiségeket használunk egyszerre belőlük. 

EK - 2017/2

2016. szeptember 21., szerda

Kókuszkrémes óriáskiflik

Van a Lidl-ben (és most bocsánat a reklámért) egy péksütemény, ami kókusszal van töltve, és leveles tésztás. Nos, mi azt nagyon szeretjük, olcsó is, finom is, szóval - nem éppen mindig - de ha oda megyünk vásárolni, elég sokszor kerül a kosarunkba fejenként egy-egy darab. Nos, egy idő után folyamatosan azon agyaltam, hogy hogyan van megoldva az a krém, mert krémes is, de száraz is, sosincs kifolyva a süteményből. És aztán arra jutottam, hoyg itthon is megoldható. És kipróbáltam. A családtagok mind azt mondták, hogy pontosan olyan. A fehércsokoládé mondjuk az én újításom, de anélkül is nagyon finom lenne. És nem leveles tésztával próbáltam ki elsőként, hanem kelttel, a jól bevált buktám receptjével. De legközelebb kipróbálom levelessel is. 

Kókuszkrémes óriáskiflik

Hozzávalók 12 darabhoz: 60 dkg liszt, 10 g szárított élesztő, 10 dkg cukor, 1 egész tojás, 2 tojássárgája, ¼ mokkáskanál só, 3 evőkanál olaj, 3 dl langyos tej; a töltelékhez: 4,5 dl tej, 5 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 csipet só, 5 dkg búzadara,  5 dkg fehér csokoládé (elhagyható), 10 dkg kókuszreszelék; továbbá: 1 tojásfehérje, 2-3 evőkanál barna cukor vagy dekorcukor.

Elkészítése: A tészta hozzávalóit tálba tesszük, összegyúrjuk, hólyagos tésztává dagasztjuk, majd kb. 1 óráig kelesztjük letakarva, langyos helyen. A krémhez a tejet fölforraljuk a cukorral, a sóval meg a vajjal, majd folytonosan kevergetve beleeresztjük a búzadarát, és híg tejbegrízzé főzzük. Azonnal beletesszük az összetördelt csokoládét, addig kavarjuk, míg meg nem olvad, majd belekeverjük a kókuszreszeléket, és hagyjuk langyosra hűlni. Miután a  tészta megkelt, lisztezett felületen 4-5 mm vastag téglalappá nyújtjuk. Ezután kb. 12*15 cm-es téglalapokra vágjuk, egyik felükre 1-2 evőkanálnyi tölteléket helyezünk, amit kézzel kissé megigazítunk. A másik oldalon derelyevágóval metszéseket ejtünk kb. 1 ujjnyi távolságban, vigyázva, hogy a tésztát ne vágjuk át egészen a széléig. A téglalapokat feltekerjük a krémes oldaltól kezdve úgy, hogy a bevágott rész a kiflik tetejére kerüljön. Sütőpapíros tepsire helyezzük őket, kelesztjük további 15-20 percig, majd lekenjük tojásfehérjével (ami megmaradt a tojássárgája után), megszórjuk kevés barna cukorral, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük.

EK - 2016/10

2015. november 29., vasárnap

Kókuszkrémes ünnepi tekercs

Az volt az elképzelésem, hogy próbálok a hónap minden napján feltenni egy receptet a blogomra, s bár egy darabig sikerült is tartani a lépést önmagammal, a végére mégiscsak foghíjas lett a november (is). Hacsak .... nem tudnám valahogy pótolni ma és holnap a hiányzó napokat...... De nem tudom... De mégis, ha valaki visszanézné a blogmon az elmúlt évek bejegyzéseit az archívumban azt tapasztalná, hogy annyi bejegyzés, amennyit időn novemberben sikerült mégis publikálni, még az igazán termékeny első években sem mindig jött össze, szóval rettentően büszke vagyok magamra.... :)

Ezt a kókuszkrémes tekercset nem éppen most készítettem, már körül-belül egy hónapja, hogy kipróbáltam, egy különleges alkalommal. De erről majd csak alkalomadtán mesélek.... amikor eljön az ideje. :) A receptet viszont most már közzétehetem: nem akartam "elpazarolni" egy egyszerű hétköznapon, de advent első varásnapja kitűnő alkalom a bemutatására. Mégha ma már senki sem áll neki elkészíteni.... :)

Kókuszkrémes ünnepi tekercs

Hozzávalók a színes "rajzhoz": 1 tojás, 1 evőkanál cukor, 2 csapott evőkanál liszt, piros és zöld ételfesték; a piskótához: 4 tojásfehérje, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt, 1 csipet só;a krémhez: 4 tojássárgája, 2 púpozott evőkanál liszt, 3 evőkanál cukor, 3 dl tej, 2 dl habtejszín, 1 evőkanál porcukor, 1/2 dl víz, 10 g zselatinpor, 5 dkg kókuszreszelék; továbbá: 2-3 evőkanál savanykás lekvár.

Elkészítése: A rajz hozzávalóiból normál piskótamasszát készítünk: a tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd beleforgatjuk a tojássárgáját és a lisztet. A masszát kétfelé vesszük 1/3-2/3 arányban, a nagyobbik adagot megfestjük zöldre, a kisebbiket pirosra, és a kétféle masszát külön-külön neylonzacskóba kanalazzuk. A sarkaikra picike lyukat vágunk, és sütőpapírral bélelt tepsire fenyőfákat rajzolunk, illetve piros "gömbökkel" és csillaggal díszítjük. Szebben is meg lehet rajzolni ám őket! :P A tepsit 20-25 percre betoljuk a fagyasztóba, hogy  arajzolt minta megdermedjen. A piskóta hozzávalóiból hasonlóan elkészítjük a piskótamasszát annyi különbséggel, hogy a tojássárgáját nem tesszük bele. Amikor elkészült, a fagyasztóból kivesszük a tepsit, és nagyon gyorsan - hogy a színes rajz nehogy megolvadjon - belesimítjuk a fehér piskótamasszát, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Ha megsült, kivesszük, kiborítjuk a tepsiből, a sütőpapírt lehúzzuk róla, majd a lehúzott papír segíségével fel is tekerjük, és úgy hagyjuk kihűlni. A krémhez a tojássárgájából, a cukorból, a lisztből és a tejből sűrű pépet főzünk, majdkihűtjük. A tejszínt keményre verjük a porcukorral. A zselatinport beáztatjuk a vízbe, majd nagyon kis lángon felmelegítjük, és elkeverjük kevés tejszínhabbal. Ezt hozzákeverjük a kihűlt péphez, hozzáadjuk a kókuszreszeléket, végül pedig óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot is. A piskótát óvatosan kitekerjük, megkenjük kevés lekvárral, és betöltjük a krémmel. Feltekerjük, és hidegbe tesszük, hogy megdermedjen. Nem igényel további díszítést, így szépen látszik a színes rajz.
SÜTI I. - 2016. - PRĂ/2016

2015. november 26., csütörtök

Raffaello golyók

Ez a receptem nagyon régóta megvan, s abból ítélve, hogy a "tésztás füzetemben" leírt előző recept a férjem volt egyetemi társának a volt feleségétől van :P , hát gondolom, hogy ezt is tőle kaptam. Vagy sem. Nem tudom, de mindegy is. Legelőször sok-sok évvel ezelőtt próbáltam ki ('97 karácsonya előtt), anyósomnál, aki akkor még messze nem volt anyósom :) , de szeretett minden újdonságot, így hát belement a kipróbálásába. Igenám, de gondoltuk, megspórolunk egy utat a boltig, és nem kockamargarinból, hanem dobozos, kenőmargarinból készítettük. Nos, mit mondjak: abszolút finom lett, csak éppen nem akart megkeményedni. De nem törtünk mi össze emiatt, hanem az időközben megsütött mandulasütit (formában megsütött kis sütiburkok) kókuszízű krémmel töltöttük meg. És ez lett az ünnep sztárja akkor. Mandulát azóta sem sütöttem, pedig le van írva a receptje. Diócskára egyszer vetemedtem szintén évekkel ezelőtt, de sütőalkalmatosság híján azóta sem. Akkor is raffaellóval, azaz raffaellókrémmel töltöttem meg a diókat. Most viszont (és eddig sokszor, csak valamiért nem dokumentáltam) "rendesen" készítettem el, és biztos, hogy az ünnepre is fog készülni. Próbáljátok ki ti is, biztos, hogy ezután nem fog hiányozni az asztalotokról. :)

Raffaello golyók

Hozzávalók 40-50 darabhoz: 1,5 dl víz, 10 dkg cukor, 25 dkg margarin, 25 dkg tejpor, 30+5 dkg kókuszreszelék, kb. 10 dkg dió, törökmogyoró vagy mandula.

Elkészítése: A vizet a cukorral fölforraljuk, majd miután feloldódott az összes cukor, belekeverjük a margarint. Hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a tejport, és végül a nagyobbik adag kókuszreszeléket. Ha a massza jól formázható (attól függ, mennyire hűlt ki a margarinos szirup), akkor máris formázzuk, ha esetleg túl lágy, hűtőben hűtjük még egy ideig, de ne hagyjuk teljesen megdermedni. Teáskanálnyi adagokat veszünk a masszából, a közepébe tetszés szerint dióbéldarabot, mogyorót vagy mandulát teszünk, és szép golyóvá formázzuk. Meghempergetjük kókuszreszelékben, és máris kínálhatjuk. Szép tálcára téve vagy celofánba csomagolva ajándékként is adhatjuk. 
KT - 2015/12, 

SÜTI II. - 2017.

2015. november 6., péntek

Ananászos kókuszbomba

Már régóta fájt egy fogam egy jó kókuszos ízű tortára eljött az ideje, hogy elkészítsem. Pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem. Csaka  fotózással szerencsétlenkedtem egy csomót, mert a szelet fölborult néhányszor, a fények nem voltak jók (igen tűzött a nap, vagy ha árnyékba tettem, sötét volt), szóval rengeteget mérgelődtem vele. Ti készítsétek el, és faljátok fel. Nagyon finom. :) 

Ananászos kókuszbomba 

Hozzávalók 6-8 személyre a piskótához: 4 tojás, 6 púpozott evőkanál cukor, 1 mokkáskanál sütőpor, 2 mokkáskanál citromlé, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 3 dkg reszelt étcsokoládé, 3 dkg darált sótlan mogyoró, 1 csipet só; a krémhez: 10 dkg kókuszreszelék, 7 dl tej, 2-3 evőkanál cukor, 4 dl tejszín, 30 g zselatinpor, 20 dkg ananászkocka (konzervből); a tetejére: 2 dl habtejszín, 1 evőkanál  porcukor, 1 tasak habfixáló, 1-2 evőkanál kókuszreszelék, ananászkockák, magozott meggy.

Elkészítése: Az egész tojásokat 3-4 perc alatt habosra verjük a cukorral meg a sóval, majd belekeverjük a többi hozzávalót, egyneműsítjük, kb. 36x28 cm-es, sütőpapírrral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Kivesszük, hagyjuk kihűlni, majd háromszög alakú darabokra vágva kibélelünk vele egy fóliával leterített, kupola alakú formát (tál vagy tésztaszűrő), a kilógó részeket pedig levágjuk a forma pereménél. A krémhez a tejet fölforraljuk a kókuszreszelékkel, majd azonnal leszűrjük, jól ki is nyomkodjuk. A kókuszos tejet elkeverjük a cukorral meg a tejszínnel. Néhány evőkanálnyit kiveszünk belőle, beleáztatjuk a zselatinport, majd kis lángon felmelegítjük, és hozzákeverjük a többi langyos tejhez. Hideg helyre tesszük, időnként megkavarjuk, majd amikor már félig megkötött, de még jól terül, belekeverjük a leszűrt ananászkockákat, és beleöntjük a piskótával bélelt formába. A krém tetején elhelyezzük a levágott piskótadarabokat úgy, hogy teljesen befedjük vele a felületet. Letakarjuk fóliával, és 5-6 órára hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt a tortát kiborítjuk, nem túl simán rákenjük a porcukorral és habfixálóval keményre vert habtejszínt, majd megszórjuk kókuszreszelékkel, és ananászkockákkal, illetve meggyszemekkel díszítjük. 

ADV. - 2015.

2014. december 28., vasárnap

Háromféle bejgli: mákos, mandulás és kókuszos

Idén úgy döntöttem, hogy bejglit fogok sütni az ünnepre: finom és kiadós is. Előre jelzem, bejglit egyszer sütöttem eddig életemben, jónéhány évvel ezelőtt, amikor még csak ketten voltunk. Emlékszem, imádtam, főleg, hogy inkább bejglis töltelék volt, mint töltelékes bejgli. Az a recept anyósomtól van, és aszerint készültem megsütni, de aztán elbizonytalanodtam. Olyasmi sejtésem volt, hogy a bejgli tésztája élesztős, nem pedig szalalkális, mint az anyósomé. És nem mertem belevágni... A neten is millióegy recept kering, nem is vettem a fáradtságot, hogy keresgéljek. Aztán valahogy a karácsonyi patkóim jutottak eszembe, amiket egy időben minden karácsonyra megsütöttem, de az utóbbi 2-3 évben már nem jutott időm az elkészítésére. Az is olyan, mint a bejgli, morfondíroztam, csak kisebb... ha nagy rúdnak készítem el, úgy is biztos finom! És már nyitottam is a "tésztás füzetemet" - amit még egészen fiatalasszony koromban kezdtem írni összeszedve ismerőseimtől a legjobbnak mondott vagy vélt süteményeket -, és indítottam a tésztát... (De egyszer újracsinálom az élesztő nélküli tésztásat is, összehasonlítás végett...) Mivel azonban dióm nem volt (azaz itthon, megtörve, és megpucolva nem volt, különben 7 nagy zsáknyi várja, hogy anyósomékkal közösen elfogyasszuk...) egyéb töltelékekkel kellett megtöltenem. A mák adott és egyértelmű is volt, a kókuszost és a mandulásat hirtelen ötlettől vezérelve "találtam ki". Mindegyik isteni lett, a mákos amolyan igazi "bejglis mák" lett, ahogy én szeretem, de a másik kettőből sem hiányzott ám a töltelék! Bárki kóstolta őket, azt mondta, nem tud dönteni, melyik a finomabb, mindegyik különleges és mennyei a maga nemében. Igaz, annyiból nem lettek tökéletesek, hogy a mákos és a mandulás rúd kihasadt kissé, de ez senkit sem zavart. Később olvastam egy mestercukrász ajánlását, hogy a tésztának és a tölteléknek egyenlő arányban kell lennie, akkor nem hasad meg a bejgli: nos, ennek fényében, még jó, hogy megrepedtek az enyémek, hiszen a töltelékük jócskán dominált (a kókuszosnak kevesebb volt a tölteléke, és nem is repedt meg), de akkor már inkább megrepedjen, mintsem rágjam az üres tésztát! Én így szeretem. :D (Ha valaki nem szereti annyi mákkal, készítse kevesebbel, hozzá arányítva a töltelék többi hozzávalóját is.)

ADV. - 2015.

Mákos, mandulás és kókuszos bejgli

Hozzávalók 3 rúdhoz: 50 dkg liszt, 20 dkg vaj, 3 dkg porított fruktóz vagy 5 dkg porcukor, 4 tojássárgája, 1,2 dl tej, 2 g szárított élesztő, 1 késhegynyi só, 1 citrom héja; a kókuszos töltelékhez: 1,2 dl víz/tej, 10 dkg fruktóz (15 dkg cukor), 3-5 dkg fehér csokoládé, 10 dkg kókuszreszelék, 5 dkg vörösáfonya; a mákos töltelékhez: 2 dl víz/tej, 3 evőkanál igazi rum, 10 dkg fruktóz, 25 dkg darált mák, 1 teáskanál fahéj, 5 dkg mazsola; a mandulás töltelékhez: 1,5 dl víz,  10 dkg fruktóz, 20 dkg mandula, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 citrom héja, 1 nagy vaníliarúd vagy 2 tasak vaníliás cukor; továbbá: 1 tojás, 2 evőkanál tejszín.

Elkészítése: Kimérjük a lisztet, beleszórjuk az élesztőt, a sót meg a porcukrot, elvegyítjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Ezután hozzáadjuk a tojássárgáját, a reszelt citromhéjat meg a tejet, és sima tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és felhasználásig hűvös helyen tároljuk. A töltelékeket külön-külön készítjük el. Mindegyikhez a tejből vagy vízből és a fruktóz/cukorból szirupot főzünk, majd miután fölforrt, belekeverjük a többi hozzávalót, és jól összedolgozzuk. Hagyjuk őket kihűlni, majd elkészítjük a rudakat. A tésztát kivesszük a hűtőből, 3 egyenlő részre osztjuk, mindegyiket 3-4 mm vastag téglalappá nyújtjuk, rákenjük a különféle tölteléket (egyik felén 2-3 ujjnyit töltelék nélkül hagyva), majd feltekerjük. Tepsibe tesszük őket egymástól némi távolságra, majd lekenjük a tejszínnel elkevert tojássárgájával, végül pedig megszurkáljuk, hogy a keletkezett gőz távozhasson belőle. Hagyjuk, hogy a tojássárgája megszáradjon rajta, majd átkenjük a tojásfehérjével is (így lesz márványos, de én nem vártam meg, hogy a sárgája megszáradjon egészen, így nem lett teljesen az), és 160 fokos sütőben, légkeverésen, aranysárgára-aranybarnára sütjük (35-40 perc).

Megjegyzés: Én az összes tölteléket vízzel készítettem, jobban szeretem, mert így biztonságosabban eláll szobahőmérsékleten is.

ADV&KAR - 2015

2014. május 16., péntek

Kókuszos-mascarponés "torta" feketeribizli-áfonyalekvárral

Ez egy sebtében összedobott sütemény, ami a ronda de isteni kategóriába tartozik. nem éppen ilyen kinézetű végeredményre számítottam, de az íze mindenért kárpótolt. Talán több krémsajttal, több tejszínnel vagy péppel kelltt volna csinálnom, esetleg egy kis zselatin is mehetett volna bele a jobb tartás végett, de egy hétköznap esti desszertnek igazán megfelelt így is. Sőt. :)
És amúgy nálunk kókusz-ananász háború folyik, mert a Nagy a kókuszt szereti, a Kicsi meg az ananászt. És mivel éppen kifogytam minden ananászbefőttből (általában van itthon néhány konzerv mindig), kénytelen voltam ananászaromát (fogalmam sincs, mikor vettem ilyesmit. :P) használni, hogy a Kicsi se érezze magát "elnyomva". Akinek van ananászbefőttje, az a pépet is főzheti annak a levével tejszín helyett, sokkal finomabb, aromásabb lesz. de akkor egy kicsit csökkenteni kell az édesítő mennyiségét.

Hozzávalók a laphoz: 4 tojásfehérje, 2 evőkanál fruktóz, 2 mokkáskanál sztéviapor, 5 evőkanál kókuszreszelék, 2 csapott evőkanál liszt, 1 csipet só, 1 csipet szódabikarbóna; a krémhez: 4 tojássárgája, 1+1 evőkanál fruktóz, 1 evőkanál sztéviapor, 7 evőkanál tej vagy ananászbefőttlé, 1 púpozott evőkanál liszt, 25 dkg mascarpone, 1,3 dl tejszín, ananászaroma (elhagyható); továbbá: feketeribizli-áfonyalekvár.

Elkészítése: A tojásfehérjét kemény habbá verjük a frutózzal és a sztéviával, majd óvatosan beleforgatjuk a többi hozzávalót is. Sütőpapírral bélelt 24-26 cm-es tortaformába simítjuk, és forró sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Kiborítjuk, és hagyjuk kihűlni. A tojássárgáját simára keverjük a liszttel, a sztéviával meg 1 evőkanál fruktózzal, majd hozzáadjuk a tejszínt/ananászlevet, és sűrű péppé főzzük. Miután kihűlt, összekeverjük a mascarponéval, az 1 evőkanál fruktózzal keményre vert tejszínnel, ileltve az esetlegesen használt ananászaromával. A krémet a kihűlt piskótára kenjük, majd tetszés szerint díszítjük lekvárral. Ti tegyétek nálamnál szebben. :)

KAL - 2015.

2013. augusztus 21., szerda

Kókuszkrémes kosárkák

Múlt héten láttam meg Okkinál ezt a receptet, és annyira megtetszett, hogy a vasárnapi szülinapozásra készítettem is egy adagot. Igaz, kevés lett nekünk, máskor minimum két tepsivel sütök, mert nagyon ízlett mindenkinek. Sok módosítani való nem volt a recepten, én csupán annyit változtattam, hogy tejszínízű pudinggal csináltam (nem is szeretem a kókuszosat, számomra túl mű az íze), és dupla mennyiségű kókuszreszeléket tettem bele. A többi ugyanaz. :) Köszönöm. :)

Kókuszkrémes kosárkák

Hozzávalók: 40-45 dkg leveles tészta, 1 tasak tejszínízű pudingpor, 4,5 dl tej, 3-4 evőkanál cukor (vagy más édesítő - ízlés szerint), 1 tasak vaníliás cukor, 5 dkg vaj, 8 dkg kókuszreszelék + még kevés vaj; a csokoládéöntethez: 5 dkg étcsokoládé (min. 50 %-os), 3-4 evőkanál tejszín.

Elkészítése: A pudingporból, a cukorból, a vaníliás cukorból meg a tejből pudingot főzünk. Ahogy elkészült, belekeverjük a vajat, majd utána  akókuszreszeléket, és hagyjuk kihűlni. A leveles tésztát - ha fagyasztott - hagyjuk kiolvadni. Ezután felsodorjuk, és 12 részre (csigára)  vágjuk  (Okkinál vannak fázisfotók is). Mindegyik kis csigát lisztezett felületen szabályos körré nyújtjuk, és kibéleljük vele a kevés vajjal megkent muffinsütő formákat. Minden kosárkába 1-1 evőkanálnyi kókuszos krémet teszünk, majd 200 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen (nekem nem volt elég a 180 fok) 25-30 perc alatt megsütjük, vagy addig, amíg a teteje szépen pirulni nem kezd. (A kosárkák alja nekem még így is jó halvány maradt.) A csokoládét és a tejszínt nagyon kis lángon (vagy vízgőz fölött) összeolvasztjuk, és habzsák vagy kiskanál segítségével a kosárkákra csepegtetjük.

Tipp: Másféle krémmel, töltelékkel is készíthető.

KT - 2013/10

2013. március 19., kedd

Kókuszos és diós aprósütemény

Amolyan kekszféle, de azért puha marad, és néhány nap után is szintén puha. Nagyon finom tejjel vagy csak úgy rágcsálniis, jó uzsonnára, mert nem túl édes. Egy román lapocskában találtam a receptet, és izgalmasnak tűnt. De persze, nem én volnék, ha valamit nem variálnék rajta, így a dióra írt receptadagot kétfelé osztottam, és csak fele készült diósan, a másik fele kókuszos lett. És, tudja fene, végül a kókuszos nekem jobban ízlett. Aromásabb, ízesebb volt, pedig a diósat még rummal is megfejeltem a recepthez képest. És drasztikusan lecsökkentettem a cukormennyiséget, talán kissé túlságosan is, de 45 dekát akkor sem tettem volna bele, ha valaki a feje tetejére áll. Helyette 15 dkg gyümölcscukrot használtam, de bevallom, lehetett volna egy leheletnyivel édesebb. Úgyhogy legközelebb 20-at fogok használni.

Kókuszos és diós aprósütemény

Hozzávalók (sok darabhoz): 30 dkg vaj, 20 dkg finom szemcséjű cukor, 2 tojás, 15 dkg kukoricapehely, 10 dkg dió, 10 dkg kókuszreszelék, 30 dkg liszt, 1 teáskanál rumkivonat, 1 csapott teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál citromlé vagy ecet, csipetnyi só.

Elkészítése: A kétféle sütit egyben indítjuk. Habosra kavarjuk a vajat a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat is. Beledolgozzuk a kukoricapelyhet, majd a masszát kétfelé vesszük. Az egyik részbe belekavarjuk a darált diót, 20 dkg lisztet, a rumkivonatot, a szódabikarbónát meg a citromlevet, a másik felébe pedig a kókuszreszeléket és a maradék lisztet. A diós massza lágyabb, a kókuszos keményebb lesz. A diós masszából két kiskanállal sütőpapírral bélelt tepsire kis halmokat teszünk, majd 180 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. A kókuszos masszából a kiskanálnyi adagokat először gombóccá formáljuk, majd tenyerünk között ellapítva helyezzük a sütőpapíros tepsire. Kb. 15 perc alatt ezt is megsütjük.
Kókuszos - FF - 2013/4
Diós: KAL - 2014.

2013. március 16., szombat

Gyors tejszínhabos szelet

Múlt héten egyik nap bejelentették hogy déltől 16 óráig nem lesz gáz. Hazaérkeztem, és tényleg nem volt (még előfordult, hogy bejelentették, majd vagy nem vették el egyáltalán, vagy sokkal hamarabb visszaadták). Levesem volt, éhen nem haltunk, de hirtelen olyan édességehetnékem támadt, hogy máris azon kaptam magam, hogy a hűtőt és a kamrát fürkészem. Eredetileg valamilyen gyümölcsös piskótára gondoltam, tejszínhabbal, majd beláttam, hogy nincs használható friss (fagyasztott) vagy befőtt gyümölcsöm hozzá. Sebaj, volt más a kamrában: kókusz, mák, mazsola. És nagyon finom lett. Mondjuk, elkövettem egy hibát, mert sietségemben nem volt türelmem túl sokat verni a tojásokat a cukorral, ezért aztán a massza nem lett elég habos, és a mák meg a mazsola leszállt az aljára, de legközelebb külön vernék habot, mert úgy jobb lenne ennél a sütinél. A receptbe is úgy írom...

Gyors tejszínhabos szelet

Hozzávalók: 5 tojás, csipetnyi só, 5 evőkanál cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1 csapott teáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál citromlé vagy ecet, 5 evőkanál liszt, 5 evőkanál kókuszreszelék, 2 evőkanál darálatlan mák, 10 dkg mazsola; a tetejére: 4 dl habtejszín, 2-3 evőkanál porcukor.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét pedig kemény habbá verjük a sóval, a cukorral meg a vaníliás cukorral. A habra szórjuk a szódabikarbónát, rálocsoljuk a citromlevet, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, és fakanállal óvatosan elkavarjuk. Ezután felváltva belekavarjuk a lisztet, a kókuszreszeléket meg a mákot, és a masszát egy sütőpapírral bélelt, kb. 25x35 cm-es tepsibe simítjuk. A mazsolát szétoszlatjuk a massza felületén, majd a tepsit 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 10 perc után a hőmérsékletet 170 fokra mérsékeljük, és még 7-10 percig sütjük a süteményt. Azért végezzünk tűpróbát! A piskótát kiborítjuk a tepsiből, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hagyjuk kihűlni. Ezalatt a habtejszínt keményre verjük a porcukorral (35%-os tejszínnél nem kell egyéb kötőanyag), majd rásimítjuk a kihűlt piskótára. A tetejére szórhatunk mákot, vagy minden szeletre helyezhetünk egy-egy szem mazsolát, d ebevallom, nálunk ilyesmire nem került sor. Elfogyott annál hamarabb. Ezt a lefotózott darabot "díszítettem" csupán, azt is ilyen tessék-lássék módon.

KAL - 2014.

2013. március 2., szombat

Ananászos csirkecurry

Egy hagyományos, erdélyi ízvilágú fogás után most jöjjön egy nagyon különleges, valamikor legmerészebb álmaimban sem megehető étel. Pedig igazán nagyon finom, s bár férjecském azt mondta rá, hogy "hát, ilyesmihez nem vagyok hozzászokva", azért egy jókora adagot megevett belőle. Igaz, repetát csak a másik fajta raguból kért, amit ezzel párhuzamosan készítettem teljesen hagyományos ízvilágúra pirospaprikával és tejföllel.

Ananászos csirkecurry

Hozzávalók: 40 dkg csont nélküli csirkemell, 1 közepes hagyma, 4 cikk fokhagyma, 1/2 kaliforniai paprika, 2 teáskanál currypor, diónyi friss gyömbér, 1 ananászkonzerv, 2 nagy maréknyi mazsola, 1 doboz (2 dl) kókusztej, 4 evőkanál étkezési keményítő, só, bors, csilipehely, citromlé, 1/2 dl olaj.

Elkészítése: A csirkemellet falatnyi kockákra vágjuk, megsózzuk és megborsozzuk, a hagymát, a fokhagymát meg a paprikát finomra aprítjuk. Az olajat felforrósítjuk, és 2-3 részletben hirtelen megpirítjuk benne a húskockákat, majd kiszedjük és félretesszük. (Azért kis adagokban, hogy piruljon, és ne eresszen levet).  A visszamaradt zsiradékra rádobjuk először a hagymát, majd 1-2 perc után a paprikát is, és együtt dinszteljük tovább. Ha esetleg égne, néhány csepp vizet is önthetünk hozzá. Ezután hozzáadjuk a fokhagymát, majd a reszelt gyömbért és a curryport. Jól összeforgatjuk, hozzáadjuk a húst, a mazsolát és a leszűrt ananászkonzervet, majd megszórjuk sóval, borssal és ízlés szerint csilipehellyel, kevés vizet öntünk alá (kb. 1/2-1 dl-t), és addig pároljuk együtt, míg zsírjára nem sül. Ekkor felöntjük a kókusztejjel, és besűrítjük a kevés vízzel elkevert keményítővel. Ennyi keményítőtől eléggé besűrűsödik, ezért további vízzel (vagy tejjel) hígítjuk tetszés szerint. (Azért elég sok az alapanyag, és szószra is szükség van hozzá...) Jól kiforraljuk, ha szükséges, utánafűszerezünk, majd főtt rizzsel kínáljuk. Akinek van, aprított korianderzöldet is tehet bele, nekem nem volt.

Tipp: A másik ragut, vagy ahogy nálunk hívják, mártást, ugyanúgy indítottam: a húst a többivel együtt megpirítottam, majd a hagymás-paprikás fokhagymás alapot (amiből dupla adagot készítettem) kettéosztottam, megszórtam pirospaprikával, és beletettem a húskockák egy részét. Felöntöttem vízzel, majd összerotyogtattam. Végül zsírjára sütöttem, megszórtam liszttel, felengedtem tejjel, és tejföllel ízesítettem. persze, só és bors is járt hozzá. Ugyanazzal a rizzsel tálaltam.

EK - 2013/5

2013. február 14., csütörtök

Kókuszpuding gránátalmazselével

Igazi Bálint-napi desszert lehet annak, aki tartja ezt a napot. Mi nem tartjuk, de a fotó kedvéért nem hagyhattam ki a szívecskés dolgot. Különben a puding nagyrészét egyszerűen cka kikanalaztuk a formákból. Az íze úgy is ugyanolyan mennyei volt, mint szívecskézve. Ha nem hiszitek, próbáljátok ki. :) 

Kókuszpuding gránátalmazselével (4 személyes adag)

Hozzávalók a zseléhez: 1 nagy gránátalma vagy 2 dl gránátalmalé, 1 csapott evőkanál cukor, 2 evőkanál citromlé, 2 csapott teáskanál zselatinpor; a kókuszpudinghoz: 2 dl tejszín, 3 dl tej, 5 dkg kókuszreszelék, 2 evőkanál cukor, 10 g zselatinpor.

Elkészítése: A gránátalma magvait kiveregetjük a héjból, majd a levét kipréseljük, és leszűrjük. Ha nincs 2 dl, kipótoljuk kevés vízzel. A cukrot és a citromlevet elkavarjuk a gránátalmalében, majd kb. ½ dl-nyit leöntünk belőle. Ebbe beleáztatjuk a zselatinport, majd néhány perc múlva nagyon kis lángon, állandóan kavargatva addig melegítjük, amíg teljesen fel nem olvad. Ekkor visszaöntjük a többi léhez, alaposan összekeverjük, majd vízzel kiöblített szívformákba vagy egyenes aljú lapos edénybe öntjük kb. 5-6 mm vastagon. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A kókuszpudinghoz a tejet és a tejszínt lábosba öntjük, és felforraljuk. Amikor felforrt, hozzáadjuk a cukrot meg a kókuszreszeléket, és állandóan kavargatva ismét felforraljuk. Újraforrástól számítva 1-2 percig főzzük, majd azonnal leszűrjük úgy, hogy a fennmaradt kókuszt egy kanállal jól ki is nyomkodjuk. Kb. ½ dl-t leöntünk belőle, és néhány percre beleáztatjuk a zselatinport. Ezután kis lángon, állandóan kavargatva felolvasztjuk, majd hozzáöntjük a többi kókuszos tejhez. Amikor a keverék langyosra hűlt, kivesszük a hűtőből a zselés formákat, és felöntjük a kókuszízű tejjel. Ezután hűtőben hagyjuk dermedni 2-3 órát. Tálalás előtt a formákat forró vízbe mártjuk egy-két pillanatra, majd kiborítjuk belőlük a desszertet. Kevés kókuszreszelékkel megszórva tálaljuk. Ha nincs szívformánk, akkor egyenes aljú lapos edénybe öntjük a kétféle keveréket, hagyjuk megdermedni, kiborítjuk, majd szív alakú kiszúróval vágunk ki belőle formákat.

EK - 2013/2

A receptet benevezem Kiskanál Orsi Valentin-napi linkpartyjára: http://horsi-orsi.blogspot.ro/2015/02/edes-valentin-napi-link-party_4.html

2012. szeptember 27., csütörtök

Citromos, kókuszos keksz

A recept a Házi cukrászat című könyvből származik. Igaz, hogy narancsos-mandulásnak volt írva, de mivel éppen egyik sem leledzett itthon, hát citromos-kókuszos lett. És nem bántuk meg. Nagyon finom, puha kekszfélék lettek a tésztából, nem keményedett meg még másnapra sem. A tésztával nehezen lehet dolgozni, ha nyújtjuk, a recept nem is úgy írta, de a lányok kedvéért muszáj volt kinyújtani és kiszúrni is néhányat, hogy felavassuk az új kiszúróinkat. (Mert kiszúrókból, ugyebár, sosincs elég.:D)
A recept vajat írt, de mivel laktózmentes vajam éppen nem volt (nagyobbik lányomról kiderült, hogy laktózérzékeny), és a sarki boltban sem vehettem, hát ezúttal margarinnal sütöttem.

Citromos, kókuszos keksz

Hozzávalók: 25 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg gyümölcscukor vagy 25 dkg cukor, 2 tojás, 32,5 dkg liszt, 10 dkg kókuszreszelék, 1 csapott teáskanál szódabikarbóna, késhegynyi só, 1 citrom reszelt héja, 1-2 evőkanál citromlé.

Elkészítése: A vajat habosra keverjük a cukorral meg a rendre hozzáadott tojásokkal. Ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és alaposan összegyúrjuk. A tésztát 2-3 részre osztjuk, és hengerré formázzuk, majd fóliába tekerjük, és hűtőben pihentetjük néhány órát. (A recept 24 órát ír, de nem tudom, hogy miért. Én este begyúrtam, és reggel sütöttem.) A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A hengereket kb. 1/2 cm vastagra szeleteljük, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket. Légkeverésen (a végén felső pirítással) 8-10 percig sütjük.
Ha kinyújtjuk, és kiszúrjuk, akkor mindig csak kisebb adag tésztával dolgozzunk, hogy ne melegedjen és ne puhuljon túlságosan el.

Szemfüles - 2012/12

2009. december 5., szombat

Kókuszgolyó "semmiből"

Valami édességre fájt a fogam, de olyasmira, ami hamar elkészül. Nem tudom végül hogyan jutott eszembe a kókuszgolyó, de jó ötletnek tartottam. Aztán mégsem. A kókuszon kívül szinte semmim se volt hozzá. Akkor meg azt mondtam: még azért is kókuszgolyót készítek. Szétnéztem a kamrában, szekrényekben és ez született belőle:

Kókuszgolyó tej és tojás nélkül

Hozzávalók:
3 dl víz, 0,5 dl karácsonyi itóka (helyettesíthető szörppel, de most még ilyenem sem volt), 1 vaníliás/csokis pudingpor (én vaníliásat használtam), 5 ek. cukor, 2 ml (egy kis üvegcse)rumaroma, 1 ek. margarin, 1 ek. savanykás lekvár (nálam málnakocsonya Alíz jóvoltából), 4 ek. kókuszreszelék, 13 ek. zsemlemorzsa, további kókuszreszelék a beleforgatáshoz.

Elkészítés:
A vízből, itókából/szörpből, cukorból és pudingporból "pudingot" főzünk, azonforrón elkeverjük benne a margarint. Belekeverjük a rumaromát és a lekvárt, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket. Végül a prézlit is hozzádolgozzuk. Nekem 13 ek-nyi kellett ahhoz, hogy egy nem fojtós, nem túl száraz masszát kapjak, de azért elég kemény legyen ahhoz, hogy könnyen formázhassam. A vége felé azért érdemes csak kanalanként adagolni, nahogy ne legyen annyira szükség. Illetve pluszban is lehet tenni, ha kell. A masszából diónyi golyókat formálunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. Állítom, hogy senki sem mondta volna meg, hogyan készültek a golyók, még Férjecském is szívesen ette, pedig nem igazán édesszájú!

EK - 2010/1

Akinek ilyen segítségei vannak, nem panaszkodhat!!!:):):)

2009. június 10., szerda

Kókuszos-mákos darázsfészek és gyümölcs"leves"

A tegnapi napom érdekesen indult.:)
6-kor keltünk, mert Férjecském kiszállásra indult. Mire elment volna, 3-an búcsúztattuk: mindkét Kisasszony felkelt fél 7 táján, pedig csak 8 körül szoktak. Hűha, gondoltam, lőttek a betervezett darázsfészeknek, de aztán mégis sikerült megsütni, csak egy kis időeltolódással.

A darázsfészek tulajdonképpen a csiga, azt hiszem, legtöbb helyen így ismerik. Általában dióval szokás errefelé megtölteni, én viszont most módosítottam rajta. Kókusszal és mákkal töltöttem meg.

A tésztája nem más volt, mint a múlt héten elkészített napraforgókenyéré, a recepten csupán annyit módosítottam, hogy két tk. só helyett csak egyet tettem, hogy ne legyen túl sós, a többi ugyanaz. Talán még annyi, hogy a lekenéshez nekem két tojássárgájára és 60 ml tejre volt szükségem.

Míg a tészta kelt, ledaráltam 5 dkg mákot, amit összevegyítettem 10 dkg kókusszal és 10 dkg cukorral. Ez a cukor eléggé kevés volt az én ízlésemnek, de a Lányoknak bőven elég volt. Szóval, 15-20 dekát nyugodtan lehet tenni bele.

Miután a tészta megkelt, lapítón (deszkán) átgyúrtam - nem kell lisztezni, mert eléggé olajos a tészta - majd kettéosztottam, hogy könnyebben dolgozzak vele. Kb. félcentis vastagságú téglalapot nyújtottam belőle és megszótram a kókuszos-mákos keverék felével. Egyenletesen eloszlattam rajta, de az egyik hosszú oldalon kb. 2 centi szélesen üresen hagytam a tésztát, hogy ott majd jobban tapadjon. Le lehet azt a részt kenni tojásfehérjével is, de én addigra már felhasználtam és nem tettem.
A tésztát szorosan feltekertem, majd kb. 1,5 centi széles karikákra vágtam. Egy tepsibe sütőpapírt fektettem és a korongokat ráhelyeztem. Kb. félórát hagytam még kelni, majd lekentem a tejjel vegyített tojássárgájával és közepes hőfokon kb. 20-25 perc alatt készre sütöttem. Nagyon finomak lettek, és bár a szomszédék is kaptak belőle, no meg nénéméknek is pakoltam jónéhányat, mára már a maradék is elfogyott.

Tegnap nem értek véget az izgalmak. Állítólag szivárgott a gáz a lépcsőházban és a kiszállt egység se szó se beszéd: elzárta a főcsapot. Csak néztünk mindannyian, hogy nincs gázunk, és bizony, jó későre készült végül el a betervezett salátalevesem. Szégyelltem is magam néném előtt, aki farkaséhesen érkezett meg Artúrkával és nem tudtam készételt elétenni. No, de amíg elintézte még némi dolgát, addig én finom "levest" dobtam össze. Mindenki csak amúgy nyakalta, kivéve engem, mert nekem már nem maradt. :D

Gyümölcsleves hidegen

Tulajdonképpen csak egy egyszerű gyümölcsturmix volt, de mivel tányérba töltöttem, hát leves lett belőle. Kb. negyedkiló epret, ugyanannyi cseresznyét, 1 jó érett banánt és egy pohár vizet blenderben pépesítettem. Ennyi volt. Per pillanat viszont jó szolgálatot tett levesügyben. :D

Fotók máskor. Férjecskémnél van a masina, a kamera pedig nem működik.

2009. március 20., péntek

Nem csak a húszéveseké a világ…

Pedig mégiscsak az övék. Legalábbis ők azt hiszik. És akár bevalljuk, akár nem, mi tudjuk is, hogy az övék. Mert olyan szépek és fiatalok, olyan nyitottak és gondtalanok, olyan tettrevágyók, buzgók és világmegváltók sosem leszünk, mint húszévesen.
Elevenen él bennem a 20. születésnapom… szépen kicsíptem magam, szoknyában, ingben mentem az iskolába (tanítottam akkor), a csodálkozó szomszéd néni kérdésére pedig titokzatosan azt válaszoltam: annyi vagyok most, hogy sem több, sem kevesebb nem akarok lenni. És milyen igazam volt. Annál kevesebb semmi pénzért nem lennék még egyszer, de ugyanannyi nagyon szívesen. És most, rohamosan közeledve a +10-hez (bár szerencsére addig még van egy év), annál inkább érzem ezt. (Bővebben erről majd kb. 2 hét múlva…)

Most az a lényeg, hogy Húgocskám, a “kicsi” Ani, ma 20 éves lett. Alig hiszem el! Tisztán emlékszem születése napjára, Édesanyám reggel még szépen megfésülte a hajamat, bár jócskán lehettek fájdalmai, mert teljesen más volt, mint máskor, délben 1 óra körül pedig, a hegedűtanárom, akihez éppen megérkeztem, már újságolta is a hírt, hogy megszületett a hugicám. A fellegekben jártam és annak örültem, hogy kislány lett a testvérem és akkor biztos Annamáriának hívják, mert ezt a nevet én annyira szerettem!
Tisztán emlékszem, amikor 6 naposan hazahozták a kórházból és lefektették az ágyra. Csak bámultam és nem tudtam, mit kezdhetek majd ezzel a kis csomaggal. A következő pillanatban pedig már fel akartam venni. Másnap Édesanyám már megengedte, hogy segédkezzek a tisztába tevésnél, amikor néhány hetes volt pedig, már egyedül is tudtam pelust cserélni rajta. És akkor még nem volt Pampers! Most is előttem van Édesanyám elképedt ábrázata, amikor elújságoltam neki tettemet és mint egy trófeát, úgy mutattam fel az összehajtogatott kakis pelenkát: először nem hitte, de amikor jobban szemügyre vett és látta, hogy a pólómon kívül még az orrom hegyét is összekentem, nem volt mit tennie, hát elhitte és nevetett. Azt sem felejtem el soha, amikor a kis akaratos (jópár hónaposan) kicsavarta magát a kezemből, ráesett az ágyra, onnan pedig a földre gurult. Nagyobb volt az ijedsége, mint, hogy megütötte magát, de olyan éktelen üvöltésbe kezdett, mint még soha. A ravasz Édesanyám pedig azt mondta nekem, ha nem mondom meg rögtön, mi történt, megy és megkérdezi az embereket a tévéből, hiszen azok mindent láttak. Én butuska, persze, hogy elhittem!
….. És sorolhatnám az emlékeket, de azt hiszem, bármikor csak abbahagyni lehetne, befejezni sosem. És íme, a kicsi Ani felnőtt, éli a saját életét, nemsokára pedig már neki is saját családja lesz. Nem is akarom elhinni!

Isten éltessen, drága Testvérem!

A munkahelyére ma vitt egy csomó finomságot, amiket tegnap sütöttünk meg ketten. A Snickers-et én követtem el, a Háztető viszont az ő műve volt. Az osztályában lévő gyerekeket pedig finom kókuszgolyóval lepte meg.

Így készültek:

Háztető
Legelőször elkészítette a kekszmasszát:
1 pohár (kb. 2,5 dl) vízből és 20 dkg cukorból szirupot főzött. Belekavart 20 dkg vajat, 2-3 ek. kakaót, ½ kg összetört háztartási kekszet, 1-2 cs. vaníliás cukrot és 5 dekányi mazsolát. Jól eldolgozta, majd háromszög alakú rúdat formázott belőle, belecsavarta fóliába és a fagyasztóba tette.

Ezután sütött egy sárga piskótát:
4 tojás fehérjét (3 is elég lett volna) kemény habbá vert 4 ek. cukorral és 1 cs. vaníliás cukorral, majd belekeverte a tojások sárgáját, 8 ek. lisztet és 1 csapott kiskanál sütőport. Nagyobbacska, kikent-lisztezett tepsiben megsütötte, miután kihűlt pedig, hosszában 3 egyenlő részre vágta.

Végül elkészítette a krémet és összerakta:
1 cs. kókuszízű pudingporból 3,5 dl tejjel sűrű pépet főzött, majd szinte állandóan kavarva, kihűtötte. 1 margarint habosra kavart 20 dkg porcukorral és összekeverte a péppel. Tálcára helyezte az egyik piskótacsíkot, megkente jócskán krémmel (kb. ¼-ét használta fel), majd ráhelyezte a kekszmasszarúdat. Ezt is bevonta krémmel ( 2/4-ét használva fel), majd ráragasztotta a másik két piskótalapot. Végül a megmaradt krémbe kevert 1 ek-nyi kakaót, bevonta vele a “háztetőt” és megszórta gazdagon kókuszreszelékkel.

Snickers
Egy nagyobbacska tepsit jól kikentem olajjal és az alját kibéleltem ostyalappal. 5 tojás fehérjét kemény habbá vertem 6 ek. cukorral, majd belekevertem 3 ek. lisztet, 25 dkg darált diót, 1 ek. kakaót, 1 cs. vaníliás cukrot és 1 kk. sütőport. Ráöntöttem az ostyalapra, elsimítottam (kb. 1 ujjnyi vastagnak kell lennie csupán) és lassú tűznél kb. 20 perc alatt megsütöttem.

A krémhez legelőször szárazon megpirítottam 25 dkg diót, majd egy zacskóba téve, sodrófával, azaz laskaserítővel, többször “átgurultam” rajta, hogy összetörjem. Amikor ez megvolt, egy lábosban karamellizáltam 6 ek. cukrot és belekavartam az összetört diót. Rögtön utána, anélkül, hogy félrevettem volna a lángról, beletettem és elkavartam egy egész margarint. Míg elfőtt a víz, amit kiengedett a margarin, az 5 tojássárgáját habosra kevertem 5 ek. cukorral és beletettem a karamelles-diós masszába. Kavargatva, addig főztem, míg a massza amolyan tejfölsűrűségű nem lett. Ekkor félrevettem a lángról és máris rákentem a megsült lapra.

A tetejére glazúrt tettem, amihez 7-8 ek. porcukrot elkavartam 3 ek. kakaóval, 3 ek. forró vízzel és 3 ek. olajjal. Amikor az egész csomómentes volt, máris kentem a sütire. Ahogy a glazúr megkeményszik rajta, már fogyasztható is.

Ezen a képen látható süti egy másik alkalommal készült, de az a recept nem volt jó: a tésztája túl vastag lett, mivel dupla adagot írt elő, a krémje pedig egyszerűen nem akart megvastagodni, ezért van elfolyva a széleken. A mostani viszont tökéletes lett: ropogós, de puha is, mint az igazi Snickers!

Kókuszgolyó
A kókuszgolyó ugyanúgy készül, mint a kekszmassza, csak ehhez a kekszet nem összetörni, hanem ledarálni kell vagy kekszport kell használni. Amikor kész a massza, golyókat formálunk belőle és kókuszreszelékben meghempergetjük.
A golyócskák a legelső képen látszanak; az a tálcányi finomságot maradt nálunk.
Related Posts with Thumbnails