A következő címkéjű bejegyzések mutatása: perecek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 12., szerda

Petrezselymes-fokhagymás csavart perec

A harmadik perecvariáció. A tészta ugyanaz, a feltekerési technika és az ízesítés viszont más.

Petrezselymes-fokhagymás csavart perec

Hozzávalók 9 darabhoz: 60 dkg fehérliszt, 10 g szárított élesztő, 1 csapott evőkanál só, 2 evőkanál cukor, 5 evőkanál olaj, 4 dl langyos víz vagy tej;
továbbá: 3 evőkanál vaj vagy libazsír, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 3-5 cikk fokhagyma, 10 dkg reszelt sajt.

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból puha, rugalmas tésztát gyúrunk, majd letakarva hagyjuk duplájára kelni (50-60 perc). A tésztát elosztjuk háromfelé, és míg az első harmaddal dolgozunk, a másik kettőt betesszük a hűtőbe, hogy nehogy túlkeljen. A tésztadarabot háromfelé osztjuk, és enyhén lisztezett felületen mindegyiket nagyon vékony téglalappá nyújtjuk. Ezután a téglalapot derelyevágóval ujjnyi vastag csíkokra vágjuk úgy, hogy a tésztát nem vágjuk teljesen át, hanem egy kb. kétujjnyis sávot hagyunk a szélén. ezután az egyik saroknál kezdve óvatosan elkezdjük felcsavarni a tésztát, majd amikor megvan, a csíkot csigaszerűen feltkerjük a vastagabb végétől kezdve a másik, hosszabban elnyúló, vékonyabb végét majd behajtjuk a tekercs alá. A pereceket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, 15-20 percig hagyjuk még kelni, majd lekenjük a felolvasztott vajjal, amiben elkevertük az aprított petrezselyemzöldet és az összezúzott fokhagymát, illetve megszórjuk 1-1 csipetnyi reszelt sattal. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Hasonlóan járunk el a többi tésztával is.

EK - 2018/10.

Covrigi suciți - cu pătrunjel și usturoi

Ingrediente pentru 9 bucăți: 600 g făină albă de grâu, 10 g drojdie uscată, 1 lingură rasă sare, 2 linguri zahăr, 5 linguri ulei, 400 ml apă călduță sau lapte;
alte ingrediente: 3 linguri unt sau untură de gâscă, 1 legătură mică de pătrunjel verde, 3-5 căței de usturoi, 100 g cașcaval ras.

Prepararea: Se amestecă ingredientele pentru aluat și se frământă până ce se obține un aluat fin, elastic. Se acoperă și se lasă la dospit cca. 50-60 minute sau până își dublează volumul. După ce a dospit, aluatul se împarte în 3 bucăți, iar până ce se lucrează cu o parte, celelalte două se pun la frigider ca să nu crească prea mult. Treimea de aluat se împarte iarăși în trei, iar pe planșeta pudrată cu puțină făină se întinde un dreptunghi foarte subțire din fiecare bucată. După aceasta aluatul se taie în fâșii de cca. un deget lățime în așa fel, încât la capete să nu se taie, ci se lasă o fâșie de cca. 2 degete de jur împrejur. Se ia aluatul de la un colț și se începe a se rula pe diagonală cât de strâns se poate. Când sulul este gata, se sucește în formă de melc începând de la partea mai groasă, iar capătul mai subțire se îndoaie dedesubt. Se repetă totul cu restul aluatului, iar covrigii se așază pe o tavă tapetată cu hârtie de copt. Se mai lasă la dospit 15-20 minute, după care se ung cu untul topit și amestecat cu pătrunjelul tocat fin și usturoiul pisat. Se pune deasupra și puțin cașcaval ras, după care se coc în cuptorul preîncălzit la 180 grade în cca. 20-25 minute, până ce devin aurii.

BA / 2020/MAI

2018. szeptember 10., hétfő

Sajtos-sonkás perec

Az előző perec tésztájából készült ez is, pontosabban annak egyharmadából. A 60 dkg-os teljes adagból 9 ilyen perec jönne ki.

továbbá: 20-25 dkg vékonyra szeletelt sonka, 20-25 dkg vékonyra szeletelt sajt, 1 tojás, magvak

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból puha, rugalmas tésztát gyúrunk, majd letakarva hagyjuk duplájára kelni (50-60 perc). A tésztát elosztjuk háromfelé, és míg az első harmaddal dolgozunk, a másik kettőt betesszük a hűtőbe, hogy nehogy túlkeljen. A tésztadarabot háromfelé osztjuk, és enyhén lisztezett felületen mindegyiket jó hosszú, vékony csíkká nyújtjuk. Ezután kirakjuk félbevágott sonka- és sajtszeletekkel, majd a lehető legszorosabban feltekerjük. A tészta hosszanti oldalát kissé meg is vizazhetjük, hogy biztosan összeragadjon, és ne nyíljon ki. Ezután óvatosan pereccé formázzuk (a töltelék miatt kissé merevebb lesz a rúd, de lehet dolgozni vele). A végek alatt a tésztát icipicit megnedvesítjük, hogy biztosan összeragadjon. A pereceket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük 15-20 percig hagyjuk még kelni, majd lekenjük felvert tojással, megszórjuk tetszés szerinti magvakkal, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt aranybarnára sütjük. Hasonlóan járunk el a többi tésztával is.

EK - 2018/10.

2018. szeptember 8., szombat

Bajor perec

Éppen aktuális recept: kezdődik az iskola, jól jön az ötlet azoknak, akik maguk szeretnének tízórait pakolni a gyerekeiknek. Nem, nem szoktam mindig én pakolni nekik, de minden évben még inkább törekszem arra, hogy én készítsem az iskolai uzsonnát számukra, és idén is az lesz a kihívás.

Ez a perec, és még két másik féle úgy készült, hogy begyúrtam egy 60 dkg lisztes adagot, és a megkelt tésztát elosztottam háromfelé. A tészta egyharmadából 4 bajor perec készült, tehát a teljes adagból 12 darab lenne. Én a teljes adagot írom, és ki-ki osztja igénye, szüksége szerint. :)

Bajor perec

Hozzávalók 12 darabhoz: 60 dkg fehérliszt, 10 g szárított élesztő, 1 csapott evőkanál só, 2 evőkanál cukor, 5 evőkanál olaj, 4 dl langyos víz vagy tej;
továbbá: 1 liter víz, 1 evőkanál szódabikarbóna, 1 teáskanál só, dekorsó.

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból puha, rugalmas tésztát gyúrunk, majd letakarva hagyjuk duplájára kelni (50-60 perc). A tésztát elosztjuk háromfelé, és míg az első harmaddal dolgozunk, a másik kettőt betesszük a hűtőbe, hogy nehogy túlkeljen. A tésztadarabot négyfelé osztjuk, és mindegyiket vékony csíkká nyújtjuk. Ezután jó szorosan föltekerjük, majd ezután kézzel sodorjuk még egy keveset, hogy kellően hosszú rudat kapjunk, illetve, hogy a széle jól hozzátapadjon a többihez. Mikor megfelelően hosszú zsinórt kaptunk, pereccé formázzuk. A végek alatt a tésztát icipicit megnedvesítjük, hogy biztosan összeragadjon. Közben felforraljuk a vizet, beletesszük a sót meg a szódabikarbónát, és amikor forr, a pereceket szűrőkanál segítségével óvatosan belehelyezzük. 15-20 másodperc után szintén óvatosan megfordítjuk őket, majd további 10-15 másodperc után kiszedjük. Sütőpapíros tepsire helyezzük, míg nedvesek, megszórjukdekorsóval, majd kb. 20 percig állni hagyjuk. Ezután 200 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen, 15-20 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Hasonlóan járunk el a többi tésztával is.

Megjegyzés: Azért kell a tésztadarabokat vékonyra nyújtani, majd utána feltekerni, hogy a perec szép sima, egyenletes felületű legyen. Ha csak letépünk egy darabot, és sodorni kezdjük, az nem lesz ugyanolyan. Legalábbis nekem nem sikerült.

Tipp: Ha szeretnénk, itt-ott be is vagdoshatjuk a megfőzött perceket egy éles késsel.

EK - 2018/10

Related Posts with Thumbnails