A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aszalt gyümölcsök. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 30., szerda

Vörös áfonyás almaleves

Nagyon finom almaleves, pont jó olyankor, amikor sok az alma, és már nem tudjuk mit is csinálni vele. Idén, egy időben én pont így jártam, akkor született sok almás finomság. 

Vörös áfonyás almaleves

Hozzávalók (4-5 személyre): 8 alma (jó, ha többfajta), 10 dkg aszalt vörös áfonya, 3-4 evőkanál cukor, ½ citrom leve, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, só, 2 fahéjrúd, pici őrölt fahéj.

Elkészítése: Főni teszünk kb. 2,5 liter vizet a fahéjrudakkal együtt. Miután fölforrt, enyhén megsózzuk, beletesszük a cukrot, a citromlevet, illetve a meghámozott, nem túl vékonyra szeletelt almát. Ekkor a tojássárgáját simára keverjük a tejföllel, hogy amíg a leves újra felforr, meglegyen a habarás. 2-3 percnyi fővés után – vagy alma fajtájától függően picivel több vagy kevesebb ideig, vigyázva, hogy az alma szét ne főjön – beletesszük a vörös áfonyát, és beleöntjük a kevés forró lével felengedett tojásos tejfölt. Kissé összeforrósítjuk, de már nem főzzük. 1-2 perc után félrevesszük a lángról, és tálalhatjuk is.

2018. november 6., kedd

Aszalt szilvás csirke görög módra

Vagy inkább tesszaloniki módra, legalábbis ha hinni lehet Rick Stein-nak - és miért ne? Épp "elkaptam" a Tesszalonikiben forgatott műsorát, amiben elkészítette ezt az ételt. Csak alig néhány alapanyag van benne, egyszerűek és hétköznapiak - na jó, számunkra a sáfrány nem annyira hétköznapi, de azért nem is teljesen elérhetetlen ma már -, kicsit hasonlít a mi pörköltünkre, mégis azért teljesen más. Próbáljátok ki. 

Aszalt szilvás csirke görög módra

Hozzávalók (4 személyre):  8 csirkefelsőcomb, 1 csipet sáfrány, 3 hagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 20 dkg aszalt szilva, olívaolaj, só, bors, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A konyhakész csirkecombokat félpuhára főzzük annyi sós-sáfrányos vízben, amennyi jól ellepi. A hagymát felaprítjuk, 5-6 evőkanál olívaolajon megdinszteljük, majd rászórjuk a pirospaprikát, elkeverjük, és felöntjük 1 merőkanálnyival a csirke főzőlevéből. Rátesszük a csirkecombokat, felöntjük annyi főzőlével, amennyitől jó szaftos lesz, és fedő alatt további 20-25 percig főzzük. Az utolsó 5 percben hozzáadjuk az aszalt szilvát is, elkeverjük, és jól összerotyogtatjuk. Sáfrányos rizzsel, zöld olajbogyóval kínáljuk, aprított petrezselyemzölddel megszórva.

Megjegyzés: A rizs főzéséhez fehasználjuk a megmaradt sáfrányos főzőlevet.

NÚ - 2018/nov.

2017. december 31., vasárnap

Kekszes csokoládékocka

Az a típusú "sütemény", amihez csupán néhány hozzávaló kell, és pikk-pakk össze lehet dobni. Sütni sem kell, természetesen. Ezenkívül azt teszünk bele, ami éppen van otthon. Nálam most éppen az alábbiak kerültek bele. Ha a szilveszteri buliba olyan desszertet szeretnénk vinni, ami mindenkinek tetszik, de a napot nem sütikészítéssel szeretnénk tölteni, itt a szuper megoldás. Kellemes szilveszterezést, boldog új évet mindenkinek!

Kekszes csokoládékocka

Hozzávalók (kb. 20x20-as formához): 25 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 8 dkg vaj, 0,5 dl tej, 25 dkg keksz, 5-5 dkg maszola, kandírozott narancshéj, vágott mandula, néhány mályvacukor.

Elkészítése: Vízgőz fölött összeolvasztjuk az összetördelt csokoládét, a vajat meg a tejet, és szép simára keverjük. Ezután beleforgatjuk a félig darabosra, félig finomabbra tördelt kekszet, a mazsolát, a mandulát és a kandírozott narancshéjat, és jól összekeverjük. A mályvacukrot porcukorba mártogatott ollóval kicsi darabokra vagdossuk, és azt is belekavarjuk a masszába. A keveréket háztartási fóliával bélelt formába nyomkodjuk, letakarjuk fóliával, és hidegre tesszük dermedni. Tálalás előtt kockára vágjuk. Hűtőben tároljuk, hogy meg ne puhuljon. 

2017. december 2., szombat

Krémes kölespuding aszalt gyümölcsökkel

Még sosem készítettem rizottót. Hogy miért, nem tudom... No, de ez a finomság pontosan úgy készül, mint a rizottó, csak éppen édesített változatban. Nagyon finom, nem túl édes, laktató és tápláló az alábbi étel, ideális reggelire, vacsorára, uzsonnára vagy akár ebédre is egy tartalmas leves után. 

Krémes kölespuding aszalt gyümölcsökkel

Hozzávalók 3-4 személyre: 1 liter tej, 1 vaníliarúd, 3 kardamommag, 20 dkg köles, 3 dkg vaj, 1 csipet só, 10 dkg mazsola, 1-2 evőkanál méz, 10 dkg aszalt kajszibarack, 1-2 evőkanál durvára őrölt pisztácia.

Elkészítése:  A tejet felforraljuk a kikapart vaníliamagokkal és a kissé összeroppantott kardamommal együtt. Félretesszük, 10-15 percig hagyjuk, hogy a tej átvegye a fűszerek ízét, majd ritka szitán átszűrjük (hogy csak a kardamom akadjon fenn). A vajat megolvasztjuk, rászórjuk a kölest meg a sót, és 1-2 percig kavargatva pirítjuk. Ezután beletesszük a mazsolát, hozzáöntünk 1 merőkanálnyi forró illatos tejet, és addig főzzük kis lángon, kavargatva, amíg a tejet teljesen be nem issza. Ezután egy újabb merőkanálnyi tejet öntünk rá, kavargatjuk, amíg a köles be nem issza, és ugyanígy járunk el mindaddig, amíg az összes tejet merőkanalanként hozzá nem adagoltuk. Közben egyszer-kétszer félre is vehetjük, és hagyhatjuk néhány percig degedni. Az utolsó adag tejjel a mézet is rácsorgatjuk, és összekeverjük. 5-10 percig hagyjuk állni, mad tálkákba adagoljuk, megszórjuk kis kockákra vágott aszalt barackkal, illetve őrölt pisztáciával, és tálaljuk.

Megjegyzés: A desszertet rizzsel is elkészíthetjük; az elkészítési módja pontosan olyan, mint a rizottóé, csak éppen édes változatban.

KT - 2017/11

2017. június 7., szerda

Kabsa, a szaúd-arábiai rizses hús

Nem tudom, ismeritek-e Az arab sorozatot (regény)... Én az eddig megjelent részeket mind elolvastam, mert nagyon-nagyon tetszettek. Nos, ezekben a regényekben hallottam először a kabsáról, ami igazából nem más, mint egy rizses hús, csak teljesen más, mint amit mi nevezünk annak. Viszont másságában is isteni, úgyhogy ajánlom kipróbálásra! :) 

Kabsa, arab rizses hús

Hozzávalók 4-6 személyre: 1-1,2 kg csirkealsócomb, 2 hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 30 dkg hosszúszemű rizs, 1-1,2 liter csirkealaplé, 1-1 teáskanál koriandermag, római kömény és frissen reszelt szerecsendió, csilipehely, 10 dkg mazsola, 10-15 dkg pirított mandula, mogyoró vagy kesudió, olaj, friss koriander.

Elkészítése: A csirkecombot megtisztítjuk, megmossuk. A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, kevés zsiradékon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a csirkecombot, és erős lángon körbepirítjuk a hagymás olajon. A fűszereket mozsárban összezúzzuk, összekeverjük a szerecsendióval, majd a csirkére szórjuk, illetve sózzuk, borsozzuk, és csilipehellyel ízlés szerint ízesítjük. Elkeverjük, hozzáadjuk a rizst, felöntjük az alaplével, és forrásig nagy lángon, majd továbbra kis lángon főzzük addig, míg minden el nem készül. Végül belekeverjük a kevés langyos vízbe áztatott, leszűrt mazsolát, rászórjuk a mandulát vagy mogyorót, és lazán összeforgatjuk. Tálalás előtt megszórjuk aprított korianderlevéllel.

Megjegyzés: Kabsát leginkább birka-, bárány- vagy kecskehúsból készítenek Szaúd-Arábiában, de nem ritka a csirkéből vagy a marhából készült változat sem. Sertést az arabok nem esznek.

KT - 2017/5

2017. április 24., hétfő

Parmezános ropogós csirke rebarbaracsatnival

Néha átok ez az "állandóan újítani akarok" hozzáállásom a dolgokhoz, mert olyankor, amikor egy-egy jó alapanyagból csak úgy összehozom valamelyik ismert ételünket, fáj a lelkem, hogy ebből mást is lehetett volna. Itt állt előttem két gyönyörű csirkemell, és a "mit csináljak belőle" kérdésre  - teljesen magától értetődően - a "bécsi szeletet" választ kaptam (nálunk nincs olyan, hogy rántott hús, nem használjuk ezt a kifejezést). Persze, én ennek már a gondolatától is kapom a gutát, mert egyrészt utálom a sok taknyolást vele, másrészt pedig, amikor egyszer sütés közben többször is rámfröcskölt az olaj, megfogadtam, hogy többet sosem sütök ilyet. Azóta be is tartottam, és csak olyant csináltam, ami sütőben készül. No, de a hagyományoshoz nem volt kedvem, így aztán némi netes inspirálódás után, illetve a meglévő alapanyagok birtokában ezt a rendkívül ropogós, egyben rendkívül zamatos parmezános csirkét hoztam össze. A mellé készített rebarbaraszósz pedig egyenesen mennyei lett. Az eddigi próbálkozásaim eltörpülnek emellett, nagyon jól sikerült, el is döntöttem, hogy ilyen üvegbe is fog majd kerülni ínségesebb napokra. :)

Hozzávalók 4-5 személyre: 2 kicsontozott egész csirkemell, 2 teáskanál só, 1 teáskanál bors, 1/2-1/2 teáskanál pirospaprika és fokhagymapor, 2-3 tojás, 15 dkg kukoricapehely, 10 dkg reszelt parmezán, 2 teáskanál szárított, morzsolt kakukkfű, liszt, olívaolaj;
a csatnihoz: 25 dkg rebarbara, 1 nagyobb hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1-1 jó marék mazsola és aszalt vörösáfonya, olaj, cukor, só, citromlé.

Elkészítése: A csirkemelleket kettévágjuk, majd minden fél csirkemellet is lapjában kettévágunk úgy, hoyg nagyjából egyforma vastagságúak legyenek. Megszórjuk a fűszerekkel, és ha van rá időnk, állni hagyjuk 1-2 óráig. A kukoricapelyhet sodrófával enyhén összetörjük, és elvegyítjük a parmezánnal meg a kakukkfűvel. A tojásokat felverjük, a maradék fűszerkeverékkel ízesítjük. Előkészítünk egy nagyobb tepsit, leterítjük sütőpapírral, és bespricceljük vagy jól megkenjük olívaolajjal. A húsdarabokat megforgatjuk liszben, felvert tojásban, illetve parmezános kukoricapehelyben, és az olajos sütőpapírra helyezzük egymás mellé. A tetejükre is olajat spriccelünk vagy csepegtetünk, és 200 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 15 percig sütjük. Ekkor óvatosan megfordítjuk, a másik oldalukon is 15 percig sütjük, majd a hőt 230 fokra emelve, 2-2 percig (oldalanként) grillezzük is. A csatnihoz a hagymát meg a fokhagymát finomra aprítjuk, és üvegesre dinszteljük 2-3 evőkanál olajon. Hozzáadjuk a feldarabolt rebarbarát, átforgatjuk, rádobjuk a kissé összedarabolt aszalt gyümölcsöket, és annyi vízzel felöntve, amennyi az alapanyagokat éppen ellepi, kis lángon, lefedve 5-10 percig főzzük. Ha szükséges, további vízzel hígítjuk, vagy ha túl híg, fedő nélkül főzzük még, hogy elérje a kívánt sűrűséget, majd ízlés szerint sózzuk, édesítjük, illetve savanyítjuk. Bár a rebarbara savanyú, néhány csepp citromlé teljesen más ízt ad a szósznak. A ropogós húst a szósszal kínáljuk, esetleg egyéb saláta kíséretében is.

2017. január 24., kedd

Datolyás margaréta

Itt egy másik kelt finomság, tökéletes tízóraira, uzsonnára. Tésztája ugyanaz, mint a marcipános dáliáé, de így is nagyon finom a végeredmény. Datolya helyett nem túl száraz aszalt szilvával is készíthető. 

Datolyás margaréta

Hozzávalók 18-20 margarétához: 50 dkg liszt, 6 g szárított élesztő, 10-12 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1 tojás, 2 tojássárgája, 5 dkg puha vaj, 1 citrom reszelt héja, késhegynyi só, 1,5-2 dl langyos tej; továbbá: 35-40 dkg aszalt datolya, 1 tojás, kevés liszt.  

Elkészítése: A lisztet elvegyítjük az élesztővel, a cukorral, a vaníliás cukorral meg a sóval, majd hozzáadjuk a tojást és a tojássárgáját, a citromhéjat, a vajat, illetve kb. 1,5 dl langyos tejet. További tejet szükség szerint adunk hozzá. Összegyúrjuk, jól megdagasztjuk – puha, de formáját jól megtartó tésztát kell kapnunk –, majd letakarva kétszeresére kelesztjük. Miután megkelt, enyhén lisztezett felületen finoman átgyúrjuk, kisebb darabokat vágunk le belőle, majd kisujjnyi vastagságú rudakká sodorjuk. A rudakat kb. 20 cm-es darabokra vágjuk, majd végeiket összeillesztjük úgy, hogy egy gyűrűféle legyen a végeredmény, és kissé megsodorjuk, hogy ne nyíljanak szét. 3-3 ilyen gyűrűt egymás mellé helyezünk, a két végébe egy-egy kimagozott datolyaszemet teszünk, majd a közepüknél összecsippentjük, hogy virág alakú legyen. Óvatosan sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük át a virágot, a szirmait kissé megigazítjuk, majd további 20-25 percig hagyjuk kelni. Ekkor lekenjük felvert tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.
KT - 2017/2
BA - 2018/3

2016. május 12., csütörtök

Kacsasült vörösáfonyaszósszal

Kacsasült vörösáfonyaszósszal

Hozzávalók 4 személyre: 4-6 kacsacomb vagy 1 egész kacsa, só, bors, ½- ½ teáskanál köménymag, koriandermag és borókabogyó; a szószhoz: 2 evőkanál cukor, 15 dkg aszalt vörösáfonya, 1 dl fehérbor, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 dl tejszín, só, citromlé.

Elkészítése: A vörösáfonyát beáztatjuk a borba, néha megkavargatjuk. A konyhakész kacsacombot megmossuk, megtörölgetjük, majd mindegyiket 2-3 helyen beirdaljuk. Megszórjuk sóval, borssal, illetve a mozsárban összetört fűszerekkel, és lehetőleg 1-2 órára félretesszük pácolódni. Ezután felforrósított száraz serpenyőben pirosra sütjük bőrös felükkel lefele, majd hőálló tálba tesszük, kevés vizet vagy bort öntünk alá, és 200 fokra előmelegített sütőben 1-1,5 órán át pároljuk-sütjük. Amikor megpuhult, a fedőt levesszük róla, a hőt 220-230-ra emeljük, és néhány perc alatt rápirítunk. A szószhoz megkaramellizáljuk a cukrot, majd hozzáöntjük a borba áztatott vörösáfonyát a borral együtt, illetve kevés vizet is önthetünk hozzá. Addig főzzük, míg a cukor teljesen fel nem oldódik, ekkor besűrítjük a kevés vízzel elkevert liszttel, illetve hozzáöntjük a tejszínt is. Ha szükséges, további vízzel hígítjuk, és jól kiforraljuk. Sóval és citromlével ízesítjük tetszés szerint. A pirosra sült kacsacombbal tálaljuk.
NŐ... - 2016/szept.

2015. november 14., szombat

Vörösáfonyás, csokoládés muffin

Talán már közhelyes a címe, manapság nagyon divatos lett a vörösáfonya, és a csokoládé sem éppen "mai csirke", s emiatt felvetődik a kérdés, mire való egy újabb vörösáfonyás-csokoládés muffin a milliónyi kínálat között... Hát csak, mert ez az enyém, és mert annyira finom lett. Langyosan és hidegen egyaránt finom volt. Ja, és nem utolsó sorban csak egyetlen edényt piszkoltam össze vele. Nem szeretem az olyan külön száraz-külön folyékony hozzávalós recepteket... S mivel a hozzávalókat csak úgy érzés szerint adagolom (persze, lemérve), bizony, nem tudok kimondottan 12 darabos adagot kihozni. De mivel nekem legalább 112 muffinra való formám van, ez sosem szokott gondot okozni, úgyhogy annyit veszek elő, ahány éppen szükséges az adott tésztamennyiséghez.

Vörösáfonyás, csokoládés muffin

Hozzávalók kb. 15 darabhoz: 3 tojás, 14 dkg cukor, 1-1,2 dl olaj, 30 dkg liszt, kb. 1 dl hígabb joghurt, 2 nagy maréknyi vörösáfonya, 5 dkg csokoládélencse, 1 teáskanál sütőpor, 1 evőkanál citromlé, 1 csipetnyi só.
Elkészítése: Kézi mixer segítségével a tojást jó habosra keverjük a cukorral, majd folyamatos keverés mellett beledolgozzuk az olajat is. Hozzáadjuk a sót meg a citromlével felfuttatott sütőport, majd belekavarjuk a lisztet, a joghurtot, a vörösáfonyát és a csokoládélencsét. Eldolgozzuk, tetszés szerinti muffinformákba adagoljuk úgy, hogy a formákat csak 3/4-ig töltjük meg, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. Önmagában vagy tejjel, kakaóval is nagyon finom.
Én ezúttal a papírkapszlival kibélelt hagyományos fémtepsiben sütöttem meg a muffinokat. A maradék hármat pedig - ha jól emlékszem - rózsamuffinformában. :)

KT - 2016/1

2015. október 30., péntek

Vaníliás tejberizs karamelles vörösáfonyaszósszal

Az egyszerű tejberizst feldobhatjuk egy finom, egyedi ízű szósszal. Egyedüli hiábja ennek a szósznak a színe volt, mert a piros a barnával keveredve nem lett túl élénk, de annál finomabb volt! :)

Hozzávalók 4-5 személyre a tejberizshez: 30 dkg rizs, 5 dl víz, 6 dl tej, 1 vaníliarúd, 4-5 evőkanál cukor, 1 csipet só, 2 dl habtejszín; a szószhoz: 2 evőkanál barna cukor, 2 dkg vaj, 10 dkg vörösáfonya, 2 dl tejszín, 1 dl tej.

Elkészítése: A rizst főni tesszük a víz és a tej keverékében a kikapart vaníliamagvakkal és -rúddal, illetve a csipet sóval együtt. Nagy lángon fölforraljuk, majd a lángot kicsire vesszük, és félig lefedve kb. 15 percig főzzük. Ekkor belekeverjük a cukrot, lefedjük, a lángot elzárjuk, és így hagyjuk néha megkavarva, amíg a folyadékot teljesen be nem issza. Végül eltávolítjuk belőle a vaníliarúd héját. A tejszínt fölverjük, majd összevegyítjük a nagyjából langyosra hűlt tejberizzsel. A szószhoz a cukrot karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a vajat, valamint a kissé összeaprított áfonyát, elkeverjük, és felöntjük a tejszínnel meg a tejjel. Hagyjuk jól kiforrni, néha megkavarjuk. Ha szeretnénk, végül összeturmixolhatjuk. A tejberizst tálkákban, szósszal leöntve, vagy kelyhekbe rétegezve kínáljuk. Mentalevelekkel díszítjük.

KAL - 2017.

2015. október 29., csütörtök

Aszalt gyümölcsös, mogyorós rétes

Ez amolyan baklavaféle lenne, csak mivel igazi baklavát még nem készítettem (és ettem), és mivel nem tudom összehasonlítani, maradok inkább a rétes elnevezésnél. Egyszer elkaptam a Good chef, bad chef egyik epizódjának egy részét, amiben Adrian mondta, hogy baklavaszerűséget készít, és amihez a csonthéjas mellé (azt hiszem, mandula volt) aszalt gyümölcsöket is használt. Robotgépben összeturmixolta cukorsziruppal az összetevőket, és azt készült rákenni a réteslapokra. Hogy mit, és miből mennyit tett, már nem emlékszem (szinte mindig így vagyok, általában csak egy-egy aprócska ötletet jegyzek meg, "lopok" el), és hogy végül mit csinált vele, már nem is tudom, mert nem néztem végig a műsort. De ennek alapján én elképzeltem a magam verzióját, és ez született belőle. Akik kóstolták (nemcsak családtagok), külön megdicsérték, hogy isteni fnom volt, és ilyent nem is ettek még. Nos, mi sem, én sem, de még fogunk. :)

Aszalt gyümölcsös, mogyorós rétes

Hozzávalók 1 kb. 28x18-as formához: 8 nagy réteslap (nekem kb. 30x40-es lapjaim voltak) vagy 16 akkora, mint az edény, 15 dkg sótlan mogyoró, 5-5 dkg aszalt szilva, mazsola, vörösáfonya és napraforgómag, 2-3 evőkanál méz, 10 dkg vaj, 2,5-3 dl víz; továbbá: 5 dkg vaj, 2 evőkanál méz, 3 dkg mogyoró.

Elkészítése: A mogyorót, a napraforgót meg az aszalt gyümölcsöket összeturmixoljuk a vajjal meg a mézzel és annyi vízzel, hogy nem túl híg, de jól kenhető masszát kapjunk belőle. Egy szögletes jénait kikenünk vajjal (az oldalain is), és belerétegezzük a réteslapokat meg a tölteléket. Ha nagy réteslapjaink vannak, kettesével kettőbe hajtjuk őket, ha kicsik, akkor egy réteghez négyet használunk. Leterítünk egy réteg lapot, és megkenjük a töltelék 1/3-ával, majd megismételjük a műveletet az összes alapanyaggal. A végén a tésztát éles késsel formára vágjuk, meglocsoljuk olvasztott vajjal (az 5 dkg maradékából), megszórjuk a durvára tört mogyoróval, és 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Ekkor kivesszük, meglocsoljuk a vízben feloldott mézzel, és 1-2 percre visszatoljuk a már elzárt sütőbe. Langyosan vagy kihűlve tálaljuk.

Megjegyzés: Bár nem ettem baklavát, a kinézetéből el tudom képzelni, mennyire töményen édes. És annyit mondanék, hogy aki hozzám hasonlóan szintén irtózik az émelyítően édes dolgoktól, így a baklavától is, az nyugodtan próbálja ki ezt a változatot. Kellően édes, mégsem túlzottan, szóval nagyon finom sütemény a végeredmény.
Mogyoró helyett természetesen dióval, esetleg mandulával is készíthető.

KAL - 2017.

2015. március 2., hétfő

Komplex muffin

Ennél idétlenebb nevet nem is adhattam volna neki, de ennél jobban semmi sem fejezheti ki, milyen is ez a muffin. Sok minden került bele, nehéz volna a címben felsorolni. Nagyon finom lett. Főzés nélküli krémport legalább 15 éve nem használtam, most is azért volt itthon egy tasak, mert anyósom megkért, hogy vegyek neki egy sütihez, de én szépen felhasználtam ehhez a muffinhoz. Nem mondom, hogy ehetetlen, nagy ritkán, néha használható, de bevallom, nem fogott meg annyira, hogy ezentúl mindig tartsak itthon. Eperpürével ízesített tejszínhab is használható helyette.

Komplex muffin

Hozzávalók a tésztához: 3 tojás, 8 dkg tejföl, 5 dkg joghurt, 6 dkg puha vaj, 1 csipet só, 8 dkg fruktóz, 2 dkg méz, 3-3 dkg mazsola és aszalt vörösáfonya, 10 dkg fehércsokoládé, 2 dkg vaníliás pudingpor, 15 dkg fehérliszt, 6 dkg zabpehely, 2-3 evőkanál joghurtsavó vagy tej, 1 teáskanál sütőpor, 1/2 citrom leve; a krémhez: 1 tasak főzés nélküli eperízű krémpor, 2,5 dl tej, néhány szem vörösáfonya, ezüst szórócukor.

Elkészítése: Simára kavarjuk a tojást a tejföllel, a joghurttal, a vajjal, a sóval, a mézzel meg a fruktózzal, majd belekeverjük az aszalt gyümölcsöket és az apróra vágott csokoládét. Hozzáadjuk a lisztet, a pudingport meg a zabpelyhet, és simára kavarjuk. Néhány evőkanál savóval vagy tejjel hígítjuk, majd hozzáadjuk a citromlével leoltott sütőport, és jól elkeverjük. A masszát papírkapszlival bélelt muffinformákba adagoljuk, és 18/0 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. A krémhez a port beletesszüka  hideg tejbe, majd kézi mixerrel először alacsony, majd magasabb fokozaton sűrű krémmé dolgozzuk. tetszés szerint a kihűlt muffinok tetejére halmozzuk, majd vörösáfonyával és szórócukorral díszítjük.

NÚ - 2019/Jan.

2015. február 21., szombat

Padlizsánfasírt áfonyamártással

Nemcsak húsból lehet fasírtot készíteni, hanem szinte mindenféle zöldségből, hüvelyesből vagy gabonából. Az ízesítése is lehet a hagyományos fasítéhoz hasonló vagy bármilyen más ötletet kipróbálhatunk. ezúttal a hagyományos vonalat követtem. Nagyon finom, laktató, magát etető fasírtok születtek. :) A mártásnál viszont kicsit keletiesre vettem a figurát: csilipelyhet, illetve kevés gyömbérport, fahéjat meg őrölt koriandert kevertem bele. A padlizsánfasírttal egyszerre aszalt szilvás-vörösáfonyás csirkefasírtot is készítettem, csak ennek a mártásába kevertem még 1 evőkanál hoisin-szószt is. Különleges, furcsa lett az íze első kóstolásra, de utána már nagyon finomnak tűnt. 

Padlizsánfasírt

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg lesütött, fagyasztott padlizsánhús, 15 dkg félszáraz kenyér vagy zsemlemorzsa, 5 cikk fokhagyma, 1 kisebb tojás, só, bors, bő olaj; az áfonyamártáshoz: 5 dkg aszalt szilva, 5 dkg friss vagy fagyasztott áfonya, 1 teáskanál cukor, só, citromlé, 2 evőkanál olívaolaj, víz, 1-1 csipetnyi csilipehely, gyömbérpor, fahéj, őrölt koriander.

Elkészítése: A padlizsánhúst szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, szűrőbe téve pedig jól lecsepegtetjük. A se nem túl száraz, se nem friss kenyeret késes aprítóban vagy robotgépben a fokhagymával együtt morzsásra dolgozzuk, majd a padlizsánhúshoz adjuk. Hozzáadjuk a tojást, sózzuk, borsozzuk, majd 10-15 percig félretesszük, hogy a massza jól összeálljon. Ekkor átkeverjük, ha szükséges utánaízesítünk, majd diónyi gombócokat formálunk belőle, és fölforrósított bő olajban aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy lecsepegjen a fölösleges olaj. Fűszeres joghurt és áfonyamártás kíséretében kínálhatjuk. A mártás hozzávalóit magas pohárba tesszük, és botmixerrel pürésítjük. Vizet tetszés szerint használunk hozzá attól függően, mennyire sűrűre szeretnénk a mártást. Késes aprítóban vagy blenderben is elkészíthetjük

Megjegyzés: A padlizsánfasírt igazából csak frissen jó, ekkor a külseje még jó ropogós. Az állás során azonban megpuhul. 

KT - 2015/3

Related Posts with Thumbnails