Miért jó fiatalnak lenni?

„- Hölgyem, megmondaná, hány éves?”
„- Természetesen. Annyi vagyok, amennyinek kinézek. Vagy még pontosabban, amennyinek érzem magam.”

Valamikor fruskakoromban hallottam ezt a mondást és azóta sem tudom elfelejteni. Akkoriban kicsit nonszensz volt számomra a felelet, aztán, ahogy telt az idő, kezdtem mindinkább átérezni igazságát és súlyát. Mert ki a fiatal? A húszéves? Esteleg a harmincasok? Attól függ, honnan nézzük. Tízévesen vénember volt számomra egy negyvenéves, most meg már az ötvenest sem tartom öregnek!

És bár valóban, a húszas korosztályt tartják az igazi fiatalság korának, én mégis úgy gondolom, hogy ez egyénenként változó. Hiába fiatal az Édesanyám (tényleg nagyon fiatal, 17 évesen szült engem), ha a betegségek és a gondok legalább 10-15 évvel többnek mutatják. És legalább 20-szal többnek érzi magát. Én pedig még mindig olyan fiatalnak érzem magam! És szerintem ezt ugyanígy fogom érezni tíz-húsz év múlva is.

Csak egy példa: tavasszal, amikor a tízéves osztálytalálkozónk volt, valahoyg anynira hihetetlen volt, hogy eltelt tíz év az érettségink óta. Nem voltunk mintaosztály, ami az összetartást illeti, megvoltak nálunk is az ellenségek vagy csak egymás iránt semleges személyek, de most mégis ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Ugyanolyan fiatalok, nyughatatlanok és bolondok voltunk, legalábbis olyannak éreztük magunkat, mint 10 évvel ezelőtt még akkor is, ha egy-egy csípő vagy comb szélesebb lett azóta, az arcok kerekebbek és a legtöbbünk már egy vagy két manót hagyott maga mögött otthon.

Azok közé tarozom, akik nem panaszkodhatnak eddigi életükre. Volt gyermekkorom és szép volt, mégha néha meg is keserítette a 9 évvel kisebb húg, illetve a mezei munkák. Volt szép kamaszkorom, amikor semmi más dolgom nem volt, mint tanulni és szórakozni, no meg zenélni, volt szép újfelnőttkorom nagy szerelemmel (első és utolsó nagy szerelmem:D) munkahellyel, önállósággal és az élet első igazi pofoncsapásaival, aztán egyetemista életem diáklapírással, tervezgetésekkel, barátnőkkel, sörözésekkel, majd ifjú házaséletem hosszú mézeshetekkel, néha-néha közbeiktatva némi ürmöt is az örömbe, később anyává váltam, majd dupla anyává és itt vagyok a jelenben. Még mindig fiatalon, még mindig úgy, hogy nyitva áll előttem az élet. Még bármit csinálhatok ezután is, még bármi lehetek – mert nem érzem úgy, hogy teljesen megvalósítottam volna magam – és szándékomban is áll tenni valamit nemcsak magamért, nemcsak szűkebb családomért, hanem a közért, másokért is.

Kép innen:



És nem tudom, mennyire meglepő esetleg, de semmi szín alatt nem szeretném újraélni a különböző korszakaimat. Bármennyire is szívesen gondolok visza a középiskolás évekre, bármennyire is jó volt a maga gondtalanságával mindenféléjével, nem fordítanám vissza az időt. Mint ahogyan nem szeretnék friss házas sem lenni újra, és ahogyan nem cserélném el a (két)gyermekes életet sem a gyermek nélkülire. Ahogy öregednek az évek, igaz, minden kezd nehezebb lenni, több a gond, a megoldásra váró probléma, az összehangolást igénylő dolgok, mind nehezebb sokfelé szakadni úgy, hogy senki és semmi ne szenvedjen hiányt, de állok elébe. Úgy érzem, hogy megvannak az alapok ahhoz, hogy megálljam a helyem, és mivel minden korszakomból kihoztam a maximálisat, nincsenek olyan dolgok, amik miatt bánkódnék vagy visszavágynék (bár igaz, van némi hiányérzetem az utazásokat illetően, de még nincs veszve semmi, bízom benne, hogy egyszer eljön a nagy utazások ideje is), mindig abban a helyzetben, korban érzem jól magam, amelyikben vagyok. És abban érzem magam fiatalnak is. Mindig megvan a cél, amiért küzdeni, dolgozni, élni érdemes, és szerintem ezt csakis optimizmussal, a dolgokhoz való pozitív hozzáállással lehet csinálni még akkor is, ha néha lelki hullámvölgybe zuhanunk, ha néha anyagi, egészségi gondokkal kell megbirkózni, még akkor is, ha rosszindulatú-akaratú emberekbe ütközünk vagy ha úgy érezzük, hogy pillanatnyilag minden és mindenki ellenünk esküdött.

Azt hiszem, ennél jobban nem fogalmazhatnám meg gondolataimat, a bennem kavargó dolgokat jövőben sem, a harmincéves szülinapomon.

A kérdést szívesen továbbadnám Irinek, akinek, bár nincs gasztroblogja, de van más naplója, Gabojszának, Mutternek, Katinak és Deborah-nak. Remélem, szívesen írtok majd róla!

A kérdést Duende tette fel nekem, nagyon köszönöm neki!!! :)

Zöld vásárló vagyok-e?

Hiába kaptam meg a körkérdést még az elsők között, sajnos nem volt alkalmam eddig írni róla. Köszönöm Gabojszának a kérdést, amiben arról érdeklődik, hogy környezettudatos vásárló vagyok-e? Sok újat nem hinném, hogy mondok, már sokan írtak róla, de azért elmondom a magamét is. Összességében véve, a nagyon elhivatottak szerintem abszolút nem tartanának környezettudatosnak, bár a tízpaarncsolatból vannak pontok, amiket betartok teljességében.

A környezettudatos vásárló tízparancsolata

1. Írd össze, mire van szükséged!
Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

Nagybevásárláskor, ünnepek, kirándulás előtt, mindig szoktam listát írni, hogy ne felejtsem el, mit szeretnék venni. De nagyon sokszor elfelejtem magammal vinni a listát is. Ettől függetlenül, szinte soha nincs úgy, hogy mindig csak az legyen a kosaramban, amit felírtam, már csak azért sem, mert van, hogy valamit elfelejtek feljegyezni. Máskor meg éppen olyan áron vesztegetnek valamit, hogy nem lenne érdemes kihagyni. Ilyenkor általában nem pontos pénzzel indulok vásárolni, de lehetne tőlem bármilyen profi reklám, csomagolás, úgysem vennék meg valamit, ha nem lenne pénzem, szükségem rá. Pl. elég ritkán adódik, hoyg csak úgy, hirtelen felindulásból megveszek magamnak valamit. Ha esetleg mégis, kimerül max. egy recepteslapban.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!
Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

Mindkettőt szoktam. A piacot látom az ablakból, tehát közel van,de az a helyzet, hogy ott tényleg csak szezonban tudok vásárolni. Hogy szegényes a kínálata amúgyis, az hagyján, de mire Vilma néninél megjelenik valami, addigra már jócskán benne vagyunk az időben és nem március-áprilisban, hanem június-júliusban ennénk először spenótfőzeléket. A városba pedig nem tudok menni piacolni: két gyerekkel, autó nélkül...
A sarki boltba is elszaladok, van, hogy naponta többször is. Mert elfelejtek valamit vagy eszembe jut valami plusz.
De a nagybevásárlást, amit havonta egyszer ejtünk meg, nem bíznám a kisboltra, hiszen legalább félszer annyiba kerülne ott megvenni mindent. És ha elmegyek a közeli „multiba” és megveszek 10 kg lisztet vagy egy bax (6 l) olajat, nem hinném, hogy pazarlás lenne. És nem annyiért veszem meg, mint a boltban! Vagy nem beszélve a mosóporról (erről később).
És merem állítani, hogy a Selgrosnak, ahol mi általában vásárolunk, pl. olyan minőségű hús- és hentesáru-kínálata van, hogy vetekszik bármelyik helyi hentesboltéval.

3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!
Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

A havi vásárláshoz mindig viszünk nagy szatyrokat, ún. raffianecceket.:D Ha eszembe jut, akkor is viszek magammal valamit, ha a közeli boltba megyek, illetve tényleg, sokszor nem fogadom el, ha felkínálják a nájlonzacskót.

4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!
A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

Na, ez nagyon mondvacsinált. Mert a városig 2,5 lej egy buszjegy, és az oda-vissza út árából a férjem másfélszer megjárja a várost. A nagyüzletig, ahol vásárolni szoktunk, csak 2 lej a busz, de ha ketten mennénk + a két lány és még a 6-7 istenes méretű szatyrot is beszámoljuk, vajon hány kezünk kellene, hogy legyen? Szóval, ma már nem olcsóbb a tömegközlekedés. Igen, a gyaloglás egészséges és ingyen van, meg is teszem, amikor csak tudom, de nem a nagybevásárláskor.

5. Vegyél helyi termékeket!
Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minnél távolabbról jön, annál többet szennyez.

Ezzel nincs gond, szerintem jól állok. Tejet a néni hozza (igaz flakonban, de legalább újrahasznosítom az egyszerhasználatost), egész nyáron szinte mindent a kertből kapok és télre is igyekszem sokmindent menteni, túrót is a piacról veszünk, vagy házhoz hozzák, a kenyeres itteni, a hús pedig legtöbbször otthoni (tyúk, kacsa, disznó). A csirkét általában boltból veszem, de ebből is csakis azt, ami itthon „terem meg”. Legtöbbször a Craiesti-i (királyfalvi) csirkét vesszük, mert ebben biztosak vagyunk, hogy biztonságos. Bár, ha van olcsóbban (mert ennek elég szép ára van) ugyanaz, amit venni szeretnék, lehet, hogy más itteni céget választok.

6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!
Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

A szép vagy csúnya külső nálam sosem osztott-szorzott. Mint ahogyan a reklámok sem érintenek. Tőlem zúghatják őket. „Visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolás” – nálunk erre még nem fektetnek nagy hangsúlyt, legalábbis én még soha, egyetlen csomagoláson sem láttam, hogy azt írta volna: újrahasznosított papírból készült.

7. Kerüld a vegyszereket!
Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

Hát, ebben nagyon rosszul állok. Jaj, most látom, hogy a félkész élelmiszerek is ide tartoznak. Nem erre gondoltam, hanem, hogy használok mosóport, mosogatószereket, súrolószereket, zsíroldókat, öblítőt stb. Ez van. Nem azt jelenti, hogy nem szeretnék kiiktatni ezek közül párat, hanem a baj ott kezdődik, hogy nincs rá más alternatíva. Ha meg lenne, számomra biztos megfizethetetlen lenne.

Félkész ételeket ritkán veszek, bár ebbe a kategóriába több minden beletartozik. Pl. kukoricakonzervet szoktam venni. Vagy néha paradicsompürét, illetve ketchupot. De ezt inkább csak a férjem eszi. De, nem veszek ételízesítőket, ilyen-oylan alapokat, tasakos leveseket, vagy előre elkészített hamburgerpogácsákat. Ez viszont nem jelenti azt, hoyg sosem eszem hamburgert vagy hot-dogot. Sőt, a miccset is készre gyártva vesszük, csak éppen meg kell sütni. Szóval, ebben a mértéket tartom irányadónak.

8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!
Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

Ezt valahogy genetikai kódként hordozom magamban, mert meg sem fordulna a fejemben, illetve nem is kívánnám meg novemberben a dinnyét vagy júliusban a narancsot. Paradicsomot, paprikát is általában csak karácsonykor vagy újévkor szoktam venni, azt is inkább a díszítés miatt.
A narancsot és a többi citrusfélét viszont nem ehetnénk, ha nem külföldről hoznák!

9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!
Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

Gondolom, ez a három felsorolt akármi nem egyszerhasználatos! Bár nekem egyikem sincs. A flakonokat felhasználom a tejhez, a papírból készült fogyótermékeket pedig nem tudnám elképzelni többszörhasználatosnak. Pelenkából is a papírból készültet használom, egyrészt kényelemből, de másrészt nem vagyok meggyőződve róla, hogy a víz, áram, mosópor ára kevesebbe kerülne, mint maga a pelus. És az sem utolsó, hogy a gyerekem nyakig pisis lenne minden alkalomkor. Popsitörlőt is használok, de ebből tényleg nagyon keveset, inkább csak akkor, ha nem vagyunk itthon. 1 kb. 65 db-os csomag 2-3 hónapig is elegendő, inkább vízzel mosom le a popsikat. Bár lassan itt a szobatisztaság a Kicsinél is!

10. Olvasd el a címkéket!
Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

Kíváncsiságból szinte mindig elolvasom. De sokszor csak utólag, amikor otthon avgyunk. Azért kb. tudom, hoyg mi mit tartalmazhat, éppen ezért poharas pudingot tejszínhabbal (Liegeois, ha valaki ismeri) sosem veszek, gyümölcsös joghurtot is nagyon ritkán, a krémsajtokat is kerüljük, ahogy csak tudjuk, hoyg csak néhányat említsek. Persze, vannak élelmiszerek, amiknek elolvasoma címkéjét és elhűlök, hogy mi minden van benne! Természetesen, következő alkalommal igyekszem nem azt venni, ha nagyon túllőttek a célon, de kiiktatni teljesen úgysem tudjuk az oda nem illő dolgokat, úgyhogy ezt nagyon komolyan venni kész szélmalomharcnak gondolom.

És úgy ezenkívül: messze állunk mi még attól, hogy rendszeresen bio-dolgokat vegyünk, valahol eldugva, félpolcnyi termék szokott bio lenni, az említtt nagyboltban. Ha van, pedig nem tudjuk megengedni magunknak, mert olyan drága. És hol van még a szelektív szemétgyűjtés, az üvegek visszaváltása, a papírbegyűjtés stb. Szóval, korántsem állítom, hogy nem fontos a küzdés, a környezettudatosságra törekvés, sőt, de mindez nem valósulhat meg mindaddig, amíg nem változik meg az alapfelfogás, amíg nincsenek alternatívák más termékek használatára, illetve nincsenek meg az anyagi feltételei mindennek.

Nem tudom, eljutott-e hozzá, de továbbadom Wise Ladynek.

Mit olvastam?

Úgy éreztem magam Duende (http://szellemafazekban.blogspot.com/2009/01/duende-olvas-mg-mindig-s-mr-megint.html ) megjegyzése olvasása közben, mint az a diák, aki éppen az adott órára nem tanult semmit, de a tanár éppen az ő nevét szólította. Miért? Mert kedves blogíró társam arról érdeklődik, hogy én mit olvastam a tavalyi év folyamán. Aminek nagyon, de nagyon örülök, sőt megtiszteltetésnek veszem, hogy éppen az én olvasmányaim felől érdeklődik, de még jobban örültem volna, ha nem öt könyvet tudnék felsorolni, hanem megszámlálhatatlant, úgy ahogy az jellemző lenne rám. Mert nagyon szeretek olvasni; nem egy éjszakát töltöttem olvasással alvás helyett, nem egy tanulással töltendő óra helyett választottam inkább az olvasást; és még sorolhatnám. Csak sajnos, mindez nem tavaly történt.

Amióta gyerekeim vannak már nem úgy tudom az időmet beosztani, mint annakelőtte. De persze, tisztességtelen lenne, ha kizárólag őket okolnám ezért, úgyhogy maradjunk inkább annyiban, hogy a gyerekek és mellettük sok más tevékenységem meggátol abban, hogy ugyanúgy, mint eddig, rendszeresen olvassak.

Nehezen bár, de sikerült „összeszednem” azt az 5 könyvet. Kezdem mindjárt a legvégével.

1. December 29-én hozta a postás. Nagyon vártam. Nemhiába. Még aznap (éjjel) elolvastam. Azóta megvátozott az életünk: kisebbik lányom átalussza az éjszakákat. A könyvnek köszönhetően. Írta Anette Kast-Zahn és dr. Hartmut Morgenroth. A címe: Minden gyerek megtanul aludni. Borókám is megtanult. Ha valaki ilyen gonddal küszködik, bátran vegye a kezébe!
2. A nyáron hoztam Anitól három könyvet. Kettőt kiolvastam szinte egyszuszra, a harmadikhoz végül nem volt kedvem. Auschwitzról szólt volna. A másik kettő két regény. Az elsőnek a címe: A cukor íze. Szerzője: Tóth Mária.
A második világháború utáni Erdélybe, pontosabban Aradra kalauzol bennünket a könyv, ahol a cukorgyár a legtöbb ottélőnek, közvetlenül vagy közvetetten, de meghatározza az életét. Zajlik az államosítás, mindennapos dolog, hogy az aljanép közül valaki vezető funkcióba kerül. Míg általános képet kapunk az akkori kommunista viszonyokról, közelről tanúi lehetünk Gyula apa kettős örlődésének: vállalja-e el a felajánlott igazgatói funkciót a cukorgyárban és hogy merjen-e viszonyt kezdeni megözvegyült, de fiatal és szép menyével, Krisztával. Míg az első kérdésben a körülmények kényszerítő hatással vannak rá, tehát elvállalja a posztot, magánéletükről ők maguk döntenek. Hogy hogyan döntöttek, megtudjátok, ha elolvassátok!
3. Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című regénye az egyiptomi fáraónő, Hatsepszut uralkodásának idejéről ír. Igazi regény, sok-sok szereplővel, szerteágazó cselekménnyel, reális és kitalált epizódokkal, jóval és rosszal, büntetésekkel és méltán megérdemelt jutalmakkal, szerencsével, keresztyén (persze, nem így nevezve, hiszen hol volt a keresztyénség az ókori Egyiptomban?) és pogány eszmékkel, politikával, szerelemmel és még nagyon sok mindennel. Mindenesetre, magával ragadó írás, nehezen lehet letenni a könyvet, ha egyszer nekifogtál. Én legalábbis így jártam.
4. Negyedik könyvem teljesen ellentettje az előzőnek. Sokszor olyan mérges voltam olvasása közben, hogy legszívesebben hagytam volna a fenébe, de aztán mégis győzött a kíváncsiság. Ottlik Géza: Iskola a határon. A húgom készült belőle az érettségire és én is kedvet kaptam hozzá. Eddig soha nem hallottam róla (szégyen ez?) és csodálkoztam, hogy nekik mégis érettségianyag. Örülök, végül, hogy elolvastam, bár mondom, nehéz volt. Nehéz volt olvasni az igazságtalanságokról, büntetés nélküli gaztettekről, visszaélésekről, csúnya, trágár beszédről, ami a határmenti katonaiskolában mindennapos és megszokott, sőt, mondhatni, elvárt volt. Önkéntelenül is állandóan arra gondoltam, hogy csak gonosztevők beszélnek így, mégis mindez 10-14 éves gyerekekkel történt. El nem tudnám képzelni mindezt egy mai iskolában, mégha katonai pályára is készítenék fel a fiúkat.
5. Utolsóként említett könyvem egy újraolvasott könyv, Wass Albertnek a Halálos köd Holtember partján című regénye. Véletlenül került kezembe a könyv, belelapozatm és ismét kiolvastam. Érdekes volt. Érdekes volt egy másik, de mégis ugyanazt a Wass Albertet olvasni. Mert kétségtelenül más volt; olyan volt az egész cselekmény, mintha egy amerikai filmet néznék, amit viszont itthoni tájakon, itthoni színészekkel forgattak volna. És ezért volt ugyanaz a Wass Albert. Mert hiába változtatott a formán, hiába lazította egy kicsit a stílus nyakkendőjét, mégsem tagadta meg önmagát, származását, népét és annak értékeit. Az interneten ezt találtam néhány könyvismertetőben, és szerintem valóban jól jellemzi a regényt: „Bűnügyi történet, korrajz a bevándorlók Amerikájáról és egyszerre történelmi oknyomozás is a klasszikus író e kései, emigrációban írt regénye. Halálos játék és műfaji megújulás. Attila kardját keressük a szereplőkkel és a szerzővel együtt Erdély havasaitól a Floridai lápvilág iszapos rejtekéig. A mű a szerző egyfajta válasza is a román Securitate őellene irányuló többszöri gyilkossági kísérleteire.”

Hát, én ezeket olvastam. Nem ki tudja mi, de legalább olvastam és ez örömmel tölt el. A stafétabotot is továbbadnám, mert sok mindenkinek az olvasmányaira lennék kíváncsi. De ha jól tudom, két emberkét kell megemlíteni, így hát legyen az első Szilvi, a négy lány anyukája, a második pedig Kata, "a Csombó-Vargák között az egyedüli Nagy".
Több blogban láttam, azonban, hogy 5 embernek adták tovább a stafétabotot, így én is kiegészítem a listámat még hárommal. Kíváncsi vagyok, hogy Timinek mennyi ideje jut olvasásra az ikrek mellett, hogy milyen fajta könyveket olvas Andici, aki boszorkánykonyhát üzemeltet, és, ha könyvekről van szó, mit vesz a kezébe Gabojsza, aki olyan istenieket főz!