Az égiek nagyon megsajnálhattak bennünket a tavalyi rossz idő miatt, s bár előző este jól ránkijesztettek a hirtelen esővel és lehűléssel, másnap reggel ragyogó időre és kellemes langyosságra ébredtünk. A nap folyamán pedig végig sütött a nap, jó meleg volt, és az időnként fújdogáló szellő pont jó volt arra, hogy a meleg ne csapjon át kánikulába.
Hagymás rántottát reggeliztünk, Edó készítette el a bandának.
Reggeli után következett egy megbeszélés, amin az Erdélyi konyha és a többi kiadvány további sorsáról értekeztünk. Sok fontos, nagyobb és apróbb, általánosabb és konkrétabb dolgot megbeszéltünk. A tárgyalás következtében György Ottilia, az Ottis főz című blog írója lett az Erdélyi konyha főszerkesztője, jómagam pedig a helyettes főszerkesztő.
Az ebéd főzése nem volt túl egyszerű feladat, ugyanis, meglepetésként, Zsófi egy operatőrt (tulajdonképpen kettőt:)) hívott vendégül, aki felvette a töltött káposzta és a töltött paprika készítésének minden mozzanatát. Hogy mi lesz a felvétel további sorsa, Zsófi nem árulta el, de tény, hogy tervei vannak vele.
Jutka és én álltunk a kamera elé, és bár eleinte csak a kezeim mutogatásába egyeztem bele:D, végül egészen belejöttem a dumálásba, mosolygásba. Igaz, a kamera előtti és mögötti tevékenykedés nem teljesen idegen tőlem, hiszen egyetemista éveimben volt részem mindkettőben a szakmai gyakorlat során, de már akkor arra a következtetésre jutottam, hogy nem nekem találták ki. Most is azt tartom. Egyszeri esetként jó móka volt, a végére tényleg felszabadultam, de nem hinném, hogy menne ez nekem, ha napi szinten kellene művelnem. Bár ki tudja...
Nos, talán nem meglepő, hogy ilyen körülmények között az ebéd nem éppen ebédidőben lett felszolgálva, de legalább kárpótolt érte mindenkit a fogások íze. Ha nagyképűség, amit most leírok, szóljatok, mert átírom vagy kitörlöm, de az az igazság, hogy istenien finom lett a töltött káposzta és a töltött paprika is. Mindenki dicsérte, és nemcsak szóval.:) Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy nagyon izgultam, főleg a káposzta miatt. Mert én eddig 3-4x ha főztem töltött káposztát életemben, és bár mindig ehetőek, sőt finomak voltak, de a sózást sosem találtam el rendesen: mindig sótlanok voltak. Ehhez képest ezúttal sikerült tökéletesre ízesíteni a húsos tölteléket, és még magam is meglepődtem rajta.:) A töltött paprikával is úgy vagyok, hogy nagyon szeretem, szeretjük, de mindig elfeledkezem róla. tehát ez is évente egyszer, ha készül a konyhámban. De most ezzel kapcsolatban is tanultam valamit a csíki lányoktól: reszelt murkot :) (sárgarépát) tettünk a levébe, ami igazán jó ízt adott neki. Ezentúl biztos, hogy így fogom készíteni!
Ahogy végeztünk az ebéd előkészítésével, és mindkét fogás a tűzhelyen volt, a jól megérdemelt pihenés, szabad program következett. Kiültünk a hátsó kertbe napozni, medencézni (bár a víz még jó hideg volt), közben szaunáztunk, és mindig kortyolgattunk valamit.:) Talán mondanom sem kell, hogy a délután úgy elrepült, mintha nem is lett volna.
Hogy hogyan történhetett, hogy a majdnem 6-kor megevett ebéd után estére még vacsorát is készítettünk, nem tudom, de tény, hogy vacsoráztunk is. Persze, nem normál vacsoraidőben, azt mindenki sejtheti, ami még rosszabb is, de olyan ínycsiklandó falatok kellették magukat az asztalokon, hogy senki sem bírt ellenállni nekik.
Főleg a saláták!:D:D:D Ezekről tudni kell, hogy meglepetés-saláták voltak és mini adagban kellett elkészíteni őket egy játék keretén belül. Persze, hogy Zsófi volt a játék megálmodója, és azt találta ki, hogy minden Konyhás lánynak lesz egy nem Konyhás párja, a Konyhás lányok pedig egy-egy salátát készítenek párjaiknak, s a pároknak majd ki kell taláni, hogy melyik salátát készítették nekik. A salátákat viszont nem kényünk-kedvünk szerint állítottuk össze, hanem aszerint, hogy mit szánt nekünk a sors:
Amiből végül ez született:
A többiek sem voltak sokkal szerencsésebbek az alapanyagokat illetően, bár tény, hogy pl. Gál Edith salátája isteni volt, olyat itthon is szívesen készítenék: szőlő, sajt, paradicsom, lilahagyma és kínai kel.
Az este további része nagyjából szintén a teraszon telt beszélgetéssel, viccmondással. Bár egy adott pillanatban úgy alakult, hogy mégis egyedül maradtam ott, és mivel zavart a villanyfény, lekapcsoltam és kibámultam az éjszakába. Ekkor láttam meg, hogy az égbolt telidesteli van csillagokkal, és amikor egy hullócsillagot is felfedeztem, fogtam magam és hátramentem a kertbe, ahol a napozóágyon végignyúlva bámultam az eget és figyeltem az éjszaka neszeit. Csodás negyedóra volt: a házból kevés zaj szűrődött ki, fény is szinte semmi, mindenünnen kutyaugatás hallatszott, a szél recsegtette-énekeltette a fészer deszkáit, a tücskök cirpeltek kitartóan, közben vagy két éjszakai madár is elsuhant a kert fölött; a csillagok szégyenlősen hunyorogtak rám, de a végére egészen felbátorodtak, és már nyíltan kacsingattak lefelé; szóval teljes volt a csend, a nyugalom és a béke. Mindent megért ez a röpke fertályóra, ilyenben igazán ritkán volt/van időm az utóbbi években!
Miután bementem, és elvackolódtunk ágyainkban, Edóval, majd a csatlakozó Hajnalkával még sokáig beszélgettünk, így ismét majdnem fél 3 volt, amire elcsendesedtünk.
