2015. augusztus 31., hétfő

Borjúszűz tárkonyos mártással, pirított rókagombával

Az ötletet Lajos Maritól vettem, de csak nagyvonalakban követtem a receptet. Tulajdonképpen inkább csak a fogás alkotóelemei egyeznek nagyjából (borjúszűz, tárkonyos mártás, rókagomba), az elkészítésük, ízesítésük azért más.

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg borjúszűzpecsenye, ½ teáskanál koriandermag, 1-1 teáskanál szemes bors és köménymag, 1 szép ág rozmaring, 3 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 2 dl jó minőségű fehérbor, só; a mártáshoz: 5 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 2 púpozott evőkanál liszt, 2 dl tejszín, 3 dl víz (vagy összesen 5 dl tej), 2 evőkanál aprított friss vagy ecetes tárkony, 2-3 teáskanál tárkonyecet, 2 tojássárgája, só, fehér bors; továbbá: 25-30 dkg friss rókagomba, 5 dkg vaj, só, bors.

Elkészítése: A húst megtisztogatjuk a kövéres részektől és inaktól, majd átöblítjük és szárazra törölgetjük. A szemes fűszereket mozsárban durvára törjük, a rozmaring leveleit letépkedjük és összeaprítjuk. A fűszereket összevegyítjük, deszkára szórjuk, és beleforgatjuk a húsdarabot úgy, hogy a fűszerek mindenhol bevonják. Jól bele is nyomkodjuk. Egy serpenyőben fölforrósítjuk a vajat az olajjal, és nagy lángon a szűzpecsenyét körbepirítjuk rajta. Amikor minden oldala szép piros, megszórjuk sóval, majd ráöntjük a bort, és lefedve, 2-3-szor megforgatva kb. 10 percig pároljuk. Végül szintén lefedve a 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 20 percig hagyjuk még készülődni benne. (10 perc is elég, ha valaki rózsaszínesebben szereti a húst.) A mártáshoz a vajat és az olajat összeolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet, elkeverjük, majd felöntjük a tejszínnel meg a vízzel, és állandóan kevergetve sűrűre főzzük. A sűrűséget tetszés szeriti vízzel vagy tejjel állítjuk be. Miután jól kiforrt, félrevesszük a lángról, és belekeverjük a tojássárgáját, amivel jól eldolgozzuk. Végül sóval, aprított tárkonnyalés tárkonyecettel ízesítjük. A rókagombát ecsettel megtisztítjuk, folyó víz alatt hirtelen átöblítjük, majd fölszeleteljük. A felforrósított vajban megpirítjuk, végül sóval és borssal ízesítjük. A rézsútosan fölszeletelt húst mártásra helyezzük, és pirított rókagombát szórunk mellé. Köretként petrezselymes vagy natúr főtt krumplit kínálunk.
EK - 2015/10

Sonkás fasírt paradicsomos káposztafőzelékkel

Nagyon finomak voltak a fasírtban a sonkadarabkák. Különlegessé, enyhén füstös ízűvé tették azt. A sütésnél pedig inkább szezámmagot érdemes használni, mert az szebb, látványosabb lesz, de nekem a kerti konyhámban nem volt csak lenmagom. Majd legközelebb...
A káposztával ismét úgy jártam, mint ahogyan szoktam: amit főztem, meg is ettem. Végülis nem egyedül, mert Kisebbikem másnap jócskán besegített az eltüntetésébe, de Férjecském és Nagyobbikom sajnos meg sem kóstolta. Hiába, na, a káposzta nálunk mumus. Pedig nagyon, de nagyon finom volt. 

Hozzávalók 4-6 személyre: 50 dkg darált marhahús, 20 dkg füstölt csirkemellsonka, 1 tojás, 1 közepes hagyma, 5-6 cikk fokhagyma, 3 szelet kenyér, só, bors, len- vagy szezámmag, olaj; a főzelékhez: 1,2 kg fehér káposzta, 3 hagyma, 3-4 paradicsom, 1 dl olaj, só, bors, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejszín vagy tej, néhány szál friss kakukkfű, esetleg kevés ecet.

Elkészítése: A hagymát és a káposztát csíkokra vágjuk, majd a felforrósított olajon együtt dinsztelni kezdjük. Felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, enyhén megsózzuk és megborsozzuk, hozzáadjuk a száráról lecsipkedett kakukkfűleveleket, és addig főzzük fedő alatt, néha megkeverve, míg készre nem fő. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, feldarabolt paradicsomot, néhány percig együtt főzzük fedő nélkül, végül rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és felöntjük a tejszínnel. Ha szükséges, vízzel hígítjuk még, és jól kiforraljuk. Tetszés szerint utánaízesítünk, ha nem elég savanyú, kevés ecettel ízesítjük. A fasírthoz a darált húst összedolgozzuk a kis kockákra vágott füstölt csirkemellel, a beáztatott, jól kifacsart kenyérrel, a finomra aprított hagymával, a zúzott fokhagymával meg a tojással. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd tetszés szerinti nagyságú korongokat formázunk a masszából, egyik felüket len- vagy szezámmagba mártjuk, és forró olajban szép pirosra sütjük. Először a mag nélküli oldalát sütjük meg, utána fordítjuk át a másikra. Miután megsült, papírtörlőre szedjük. Káposztafőzelékkel kínáljuk. 

EK - 2015/10

2015. augusztus 30., vasárnap

Szedres tortácskák

Az ötlet a Házi cukrászat című könyvben jött szembe velem, de ott meggyel készültek a tortácskák, illetve a tésztája is más volt, külön recepttel. A gyümölcsre öntendő krém receptjét vettem nagyjából át, de én édesebbre készítettem, és tej helyett kizárólag tejszínt használtam. A végeredmény: feltétlenül megismétlendő. Szederrel vagy más gyümölccsel, mindegy, mert isteni lett. Azaz volt. :) 

Szedres tortácskák

Hozzávalók 6 darabhoz: 40 dkg leveles tészta, 30-35 dkg friss szeder; a krémhez: 2 dkg keményítő, 4 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 tojás, 1 tojássárgája, 5 dkg vaj, 2 dl tejszín, csipetnyi só.

Elkészítése: Előkészítünk 6 darab, 10-12 cm átmérőjű torta- vagy szufléformát. A leveles tésztát nagyon vékonyra nyújtjuk, és akkora köröket vágunk ki belőle, hogy a formák peremére is jusson tészta. (Vagy szögletesen hagyjuk őket, majd a fölösleget levágjuk.) Kibéleljük vele a formákat, majd kis sütőpapírdarabokat helyezünk bele, megtöltjük szárazbabbal vagy rizzsel, és kb. 15 perc alatt elősütjük őket a 220 fokra előmelegített sütőben. Ezután kivesszük, eltávolítjuk a babot meg a sütőpapírt, és a kosárkákat megtöltjük az egyenlően eloszlatott szederrel. Amíg a tészta sül, elkészítjük a krémet. A hozzávalókat kézi mixerrel simára keverjük, majd nem túl nagy lángon, állandóan kavargatva sűrűsödésig főzzük. Ekkor eloszlatjuk a szederrel megtöltött kosárkákban, és a 200 fokra visszahűtött sütőben további 15-20 percig sütjük, vagy amíg a krém dermedni nem kezd. Langyosan vagy kihűtve tálaljuk. 

SÜTI I. - 2016.

2015. augusztus 29., szombat

Aromás zöldségkrém

Az első adag ketchup készítésekor fedeztem fel, hogy milyen finom ez a krém, ami aztán a ketchupba ment, ízesítőként. A második adagkor már direkt akkora adagot készítettem elő, hogy a kenyérre kenni is jusson belőle. :) Kitűnő tízóraira, uzsonnának a gyerekeknek is. :)

Aromás zöldségkrém

Hozzávalók: 50 dkg hagyma, 25 dkg zellergumó, 3 nagy piros kápia paprika, 3-4 cikk fokhagyma, só, bors, 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj.

Elkészítése: A paprikát 230 fokra előmelegített sütőben, grillfokozaton megsütjük, majd tálba tesszük, minden oldalán jól besózzuk, és lefedjük. A hagymát és a zellergumót meghámozzuk, a hagymát félbe majd kb. félcentis szeletekre vágjuk, a zellert meg nagyjából ugyanolyan vastag hasábokra. Kevés vizet öntögetve alá, fedő alatt, néha megkavargatva teljesen puhára pároljuk. Miután a zöldségek megpuhultak, hozzáadjuk a héjától és csumájától-magvaktól megszabadított paprikát meg a fokhagymacikkeket, és botmixerrel simára turmixoljuk. Sóval és borssal ízesítjük, illetve belekeverjük az olívaolajat. Friss kenyérre vagy pirítósra kenve kínáljuk.

Megjegyzés: Ízesíthetjük továbbá bármilyen fölaprított zöld fűszerrel is. 

KT - 2015/9

2015. augusztus 28., péntek

Zöldséges kölessaláta (gluténmentes)

Ez a saláta készült egy múltkori húsleves főzése után, fölhasználtam hozzá a levesben főtt zöldséget és húst is. Krumpli helyett azonban - ami a hagyományos franciasalátába jár - kölest főztem kiegészítőként, és nem borsót, hanem kukoricát tettem bele (mert éppen föl kellett használni azt a két cső főtt kukoricát, ami nem fogyott el). És még hagyma is került bele, mert attól különleges, finom íze lesz. :) 
Hogy éppen gluténmentesre sikeredett, az a véletlen műve (bár krumplival is az lenne), aki azonban komoly gluténmentes diétára kényszerül, odafigyel, hogy egyetlen alapanyag se legyen gluténnal szennyezett, mint pl. a mustár. Az adag hatalmas, négyen jllaktunk belőle, és még jócskán maradt. 

Zöldséges kölessaláta (gluténmentes)

Hozzávalók 5-6 személyre: 1 adag levesben főtt zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó), maradék, levesben főtt borjúhús  (vagy csirke),  20 dkg hántolt köles, 3-4 ecetes uborka, 1 lila hagyma, 2 cső főtt kukorica vagy 1 kukoricakonzerv, 1 egész tojás, 2-2,2 dl olaj, 1 evőkanál mustár, 1-2 dl tejföl vagy sűrű joghurt, só, bors, porcukor, citromlé.

Elkészítése: A kölest dupla mennyiségű vízben 10-15 perc alatt puhára főzzük. A zöldségeket kis kockákra vágjuk, a hagymát vékonyan felszeleteljük, a kukoricát levágjuk a csőről és szétmorzsoljuk, vagy a konzervet leszűrjük, illetve a húst darabokra tépkedjük vagy vágjuk.. Mindent tálba teszünk, és hozzáadjuk a puhára főtt, megduzzadt kölest. A majonézhez magas falú pohárba tesszük az olajat, az egész tojást, a mustárt, kevés sót és citromlevet, majd botmixerrel kb. 30 másodperc alatt sűrű majonézzé dolgozzuk. További sóval, citromlével és porcukorral ízesítjük tetszés szerint. A majonézt a zöldségekre öntjük, összekavarjuk, majd annyi tejfölt vagy joghurtot adunk még hozzá, hogy a saláta jó szószos-szaftos legyen. Szükség szerint utánaízesítünk, és jól behűtve tálaljuk előételként vagy vacsorára.

Megjegyzések: A köleshez szükséges vízmennyiséget úgy állapíthatjuk meg legkönnyebben, hogy a szemecskéket pohárba öntjük, és annyi dupla pohár vizet számítunk, ahány pohárnyi köles volt.

Hasonlít a hagyományos franciasalátához, csak krumpli helyett kölest használunk, illetve kiegészítjük néhány egyéb hozzávalóval. Ha szeretnénk, kockára vágott pisos húsú paprikát és finomra aprított zöld fűszereket is keverhetünk bele.  

KAL - 2017.

2015. augusztus 27., csütörtök

Szilvalekvár - üstben főzve

Nem, nem olyan igazi, hagyományos szilvaízet főztem, mint amilyet mamáék szoktak anno készíteni, és amit fazekakban és lábosokban tároltak fönn a padláson, barna zsípapírral lekötve, és ami olyan sűrű volt, hogy a kanál volt, hogy elhajlott, miközben próbáltunk kikanyarítani belőle. Amikor "rákentük" a kenyérre, merthát kenni nem is lehetett igazából, inkább kenyeres ízet ettünk, mint ízes kenyeret, és az olyan finom volt! Meg a süteményekbe, főleg a karácsonyi hájas tésztában volt nagyon finom! Nem folyt ki, illetos, aromás volt... Hmmm... és biztos vagyok benne, hoyg nem csak az eltelt idő szépítette meg az emlékét...

Nem, én amolyan mostani, normál lekvárt főztem - igaz, ezt még tavaly, mert idén csak most kezd éredezni a szilva, a szezonja ezután következik - cukorral és hígabbra, mint az igazit. Sőt, végül hatféle ízesítésű lekvár született belőle - a natúrral pedig 7. Az egyik ilyen lekvár a gyömbéres szilvalekvárom.

Szilvalekvár üstben főzve, lépésről lépésre

Hozzávalók: tetszés szerinti mennyiségű érett, magvaváló szilva, minden 1 kg szilvára kb. 20 dkg cukor (ízlés szerint több vagy kevesebb, esetleg semmi), kb. 10 liter lekvárhoz 1 csapott teáskanál szalicil.

Elkészítése:

          1. A szilvát alaposan átválogatjuk, hogy romlott szemek ne kerüljenek közé, majd megmossuk és kimagozzuk.
          2.  Húsdarálón ledaráljuk.
          3. Begyújtjuk a tüzet, és 2-3 adag ledarált szilvát téve az üstbe, főni tesszük.
          4.  A többi szilvát adagonként adjuk a már fővő többihez.
          5. Miután az összes ledarált szilva az üstbe került, vigyázunk az egyenletes tűz tartására, és a készülő    lekvárt gyakran kavargatjuk.
          6.  Kb. 1 órányi főzés után hozzáadjuk az ízlés szerinti cukrot (először inkább kevesebbet, majd lehet pótolni), és addig főzzük tovább most már állandóan kavarva, amíg a lekvár jó sűrűre nem fő, azaz veszít a mennyiségéből is. (Ez jól látható az üst oldalán is.)
          7. Ekkor az üstöt félrevesszük a lángról, belekavarjuk a szalicilt, azon forrón csírátlanított, száraz üvegekbe adagoljuk, ledugaszoljuk, 2-3 percre az üvegeket fejtetőre állítjuk, majd visszafordítjuk, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. 

KT - 2015/9

Megjegyzések:
1.      Az eredeti szilvalekvárba nem tesznek egyáltalán cukrot; az ilyen lekvárt régebb addig főzték, amíg egy nagyon sűrű, ragacsos masszává nem alakult. Tartósítószer sem kellett bele.

2.      Ebbe sem muszáj tartósítószert keverni, igazából nem kellene megromlania anélkül sem. Fontos azonban, hogy az üvegek-kupakok csírátlanítva legyenek, a lehető legforróbban tegyük a lekvárt az üvegbe, és azonnal fejtetőre állítsuk, hogy vákuum keletkezzen, ami segít a tartósításban. Jómagam azonban már megjártam néha, hogy minden óvintézkedés ellenére is megromlott a lekvárom, ezért minimális mennyiségű szalicilt mégis szoktam használni, hogy se az alapanyag, se a bele fektetett munka ne vesszen kárba. Erről mindenki maga döntsön. 

2015. augusztus 25., kedd

Barbecue csirke kukoricás rizzsel, paradicsomsalátával

În lb. română - mai jos....

Mármint nem valószínű, hogy autentikus barbecue csirke, de nagyjából hasonló volt, és hasonló eljárással készült. Nagyon finom lett.

Hozzávalók 4 személyre: 1 csirke combjai, szárnyai és kicsontozott mellehúsa, só, bors, 2 evőkanál olívaolaj; a páchoz: 2 púpozott evőkanál házi ketchup, 1-1 evőkanál méz, szójaszósz és balzsamecet, 3 evőkanál olívaolaj; a körethez: 1,5 csésze rizs, 2 kisebb cső főtt kukorica vagy 1 kukoricakonzerv, só, 3 evőkanál olívaolaj; a salátához: 30 dkg paradicsom, 2 közepes lila hagyma, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A húst megmossuk, fölitatjuk róla a vizet, majd alaposan megszórjuk sóval és borssal. A pác hozzávalóit simára keverjük, míg sűrű szószt nem kapunk. Ecset segítségével rákenjük a hús egyik oldalára, majd a darabokat bekent felükkel lefele hőálló tálba helyezzük, és megkenjük másik oldalukat is a páccal. Végül rálocsoljuk a másik két evőkanál olívaolajat, és 200 fokra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Közben még 2x-3x megkenjük a páccal, illetve a pecsenyelével. A közben elkészített kukoricás rizzsel és paradicsomsalátával tálaljuk. A rizshez fölforrósítjuk az olajat, rászórjuk a rizst, fehéredésig pirítjuk, megsózzuk, majd felöntjük kb. két és félszeres mennyiségű vízzel (jó 4 csésze). Miután fölforrt, a lángot kicsire vesszük, és fedő alatt addig főzzük, amíg a rizs az összes folyadékot be nem szívta. Ekkor hozzáadjuk a csőről levágott, szétmorzsolt kukoricát vagy a leszűrt konzervet, és jól összekeverjük. A salátához a paradicsomot és a hagymát félbe, majd szeletekre vágjuk, sóval citromlével és olívaolajjal ízesítjük.

Pui barbecue cu garnitură de orez şi salată de roşii

Ingrediente pentru 4 persoane: pulpele, aripile şi pieptul dezosat de la un pui, sare, piper, 2 linguri ulei de măsline; pentru marinadă: 2 linguri mari ketchup de casă, câte 1 lingură miere de albine, sos de soia şi oţet balsamic, 3 linguri ulei de măsline; pentru garnitură: 1,5 cană orez, 1 conservă de porumb, sare, ulei; pentru salată: 300 g roşii, 2 cepe roşii, sare, zeamă de lămâie, ulei de măsline.

Prepararea: Se spală carnea, se şterge cu un şervet şi se presară cu sare şi piper. Ingredientele marinadei se amestecă până ce se obţine o cremă, şi se unge cu ea bucăţile de pui pe toate părţile. Carnea se pune într-un vas termorezistent, se stropeşte cu cele 2 linguri de ulei de măsline şi se coace 40-45 minute în cuptorul preîncălzit la 200 grade. Între timp se mai unge de vreo două ori cu restul marinadei şi se stropeşte cu zeama lăsată. Pentru garnitură se fierbe orezul în 4 căni de apă sărată, adăugându-se şi puţin ulei. La sfârşit se amestecă cu porumbul scurs. Pentru salată se taie roşiile şi ceapa felii, şi se asezonează cu sare, zeamă de lămâie şi ulei de măsline.

2015. augusztus 23., vasárnap

Csőben sült sajtos brokkoli

Ez most nem éppen vasárnapi ebédnek való, de azért nagyon finom. Köretként is elmegy, hús mellé, és akkor még vasárnapra is elfogadható. :)
Amúgy rakottast szerettem volna, de végül túl lusta voltam lerétegezni, ezért kevertem össze mindent. De így talán jobb is lett, a szósz jól átjárta az összes zöldséget, s így jó szaftos lett. Két felnőttnek készítettem, s bár semmiféle kenyeret vagy egyéb feltétet nem ettük vele, csupán friss zöldséget, még legalább egy személynek maradt belőle.

Csőben sült sajtos brokkoli

Hozzávalók 3 személyre: 50 dkg főtt krumpli, 50 dkg brokkoli, só, bors, 2 evőkanál liszt, 5 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 3 dl tej, 3 tojás, 20 dkg sajt, 3-4 cikk fokhagyma; továbbá: 2 evőkanál vaj, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa.

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. A kis rózsákra szedett brokkolit sós vízben 5 percig főzzük, majd leszűrjük, és hideg vízzel jól leöblítjük. Fölforrósítjuk a vajat meg az olajat, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és felöntjük a tejjel. Simára keverjük, megsózzuk-borsozzuk, ha szükséges további tejjel vagy vízzel hígítjuk tetszés szerint, majd jól kiforraljuk. Félrevesszük a lángról, egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat, majd hozzáadjuk a lereszelt sajtot és az összezúzott fokhagymát. Ízlés szerint utánaízesítünk, majd a zöldségeket beleforgatjuk az elkészült mártásba. Egy hőálló tálat kikenünk vajjal és megszórunk zsemlemorzsával, majd belesimítjuk a brokkolis masszát. 200-220 fokos sütőben 15-20 percig sütjük, vagy amíg a teteje szép aranybarna nem lesz. Tálalás előtt jó hagyni 10-15 percig hűlni, könnyebben, szebben lehet vágni. Teljesen hidegen is kitűnő. Az is megoldás, hogy elkészítjük, kihűtjük, szépen fölszeleteljük, majd tálaláskor mikróban újramelegítjük.
Mi egyszerűen megsózott paradicsomot ettünk mellé.

2015. augusztus 20., csütörtök

Habcsóktorta sok-sok nyári gyümölccsel

Férjecském születésnapjára olyan tortát kellett készítenem, ami nem igényel hűtőben "tartózkodást", ugyanis a lakókocsi hűtője nem képes egy normál méretű torta befogadására. Márpedig az ő kedvence, a gyümölcsös habtorta - főleg a 38 fok körül hőségben, de nemcsak - csakis a hűtőben marad partiképes. Ezért aztán egy olyan megoldást kellett találnom, ami megfelelt a helyzetünknek: az itthon megsütött habcsóklapoknak semmi bajuk nem lehetett a hőségben, a krém és a gyümölcsök pedig éppen fogyasztás előtt kerültek rá. Másképp nem s lehetett volna, hiszen eláztatták volna a lapot...
Az eredeti elképzelés az volt, hogy egyetlen torta készül 3 lappal, de az nem hiszem, hogy elég lettvolna 14 személynek, így aztán a 3 lapot külön-külön krémeztem-gyümölcsöztem. Így még maradt is belőle. Aki idegenkedik az édes habcsóklaptól, megnyugtatom: a mi családunkban nem igazán mennek a túl édes, émelygős torták, ez mégis kivételt képez. S bár a habcsóklap valóban édesebb az ízlésünkhez képest, a krémet nem készítem túl édesre, és a sok-sok savanykás gyümölcs is egyensúlyozza az édességet, így együtt egy nagyon finom ízű, nem túlzottan édes torta lesz a végeredmény. Különlegességét az is fokozta - számunkra - hogy a barack meg a szeder azon frissiben volt szedve a kertből. Sajnos nem volt semmiféle piros színű friss gyümölcsöm, ezért kandírozott meggyet használtam helyette. A fotó hevenyészett, csak hirtelen lekaptam fogyasztás előtt.

Habcsóktorta sok-sok nyári gyümölccsel

Hozzávalók 3 koronghoz vagy 1darab háromlapos tortához: 
- a lapokhoz: 6 tojásfehérje, 30 dg porcukor, 2 csipet só, 2 evőkanál keményítő, 1 evőkanál málnaecet; a krémhez: 25 dg mascarpone, 4 dl habtejszín, 15 g zselatinpor, 4 evőkanál víz, 3-4 evőkanál sűrű joghurt, 4-5 csapott evőkanál porcukor, 75 dkg vegyes erdei gyümölcs (ez fagyasztott volt); a tetejére: 2 barack, 1/2 sárgadinnye, 1 mangó, 2-2 marék áfonya és szeder, 10 dkg kandírozott meggy vagy egyéb piros színű gyümölcs.

Elkészítése: A tojásfehérjét fölverjük a sóval, majd kanalanként hozzáadagoljuk a porcukrot, és kemény habbá verjük. Végül óvatosan beleforgatjuk a keményítőt meg a málnaecetet. Három sütőpapírdarabra szétosztjuk a masszát, majd kanállal kör alakúra formázzuk (előzőleg meg is rajzolhatjuk a kört egy tortaforma és ceruza segítségével). A sütőpapírokat tepsire helyezzük, majd mindhármat egyszerre a 160 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 3 perc után 130 fokra csökkentjük a hőt, és légeverésen 50-60 percig sütjük-szárítjuk. Ezután kikapcsoljuk a sütőt, és még 30 percig benne hagyjuk a lapokat, hogy teljesen kiszáradjanak. Utána ki lehet venni, és hagyjuk kihűlni. A tortát csak kimondottan fogyasztás előtt állítjuk össze. Az erdei gyümölcsöt szűrőbe téve hagyjuk kiolvadni és jól lecsepegni. A zselatinport beáztatjuk a vízbe. A habtejszínt keményre verjük a porcukorral, hozzáadjuk a mascarponét meg a joghurtot, majd belekeverjük a kis lángon fölölvasztott zselatint meg a kiolvadt, lecsepegett gyümölcsöt. A többi gyümölcsöt jól megmossuk-lecsepegtetjük, amit szükséges meghámozunk, és kis kockákra vágjuk, majd egy tálban az egészet lazán összeforgatjuk. A krémet szétosztjuk a három habcsóklapon, és megszórjuk a szétosztott gyümölcsökkel. Ha egyetlen tortát szeretnénk, akkor a lapokat egymásra helyezzük. (Megkenjük az elsőt, rászórjuk a gyümölcsöt, majd ráhelyezzük a következő lapot, és így tovább.)

2015. augusztus 19., szerda

Párolt pulykafilé szilvaszósszal

Találtam a fagyasztóban egy zacskót, amin nem volt címke. Színéből ítélve csirkefélének nézett ki, de már nem emlékeztem, mi lehet benne, mikor tettem oda, és főleg, miért nem írtam rá, mi az, hiszen mindig úgy szoktam. Nos, miután kiolvadt, mindenre fény derült: nem csirke, hanem pulyka volt - a nemrég vásárolt 2 pulykamellnek az a 4 része, ami a baromfimelleknél úgy le szokott válni. És hamarjában dugtam zacskóba meg fagyasztóba, oszt' elfelejtettem fölcímkézni. Nos, meg lévén oldva a rejtély, már csak azt kellett "kideríteni", mi is készüljön belőle. A kertből hozott szilva még ott volt a hűtőben arra várva, hogy valami finomat süssek belőle, de tudtam, hogy nem lesz már időm arra is, ezért föláldoztam, és szósz lett belőle a hús mellé. Férjecskémnek is nagyon ízlett, a lányok egyenesen imádták: Az egyik csak hússal kérte, a másik csak krumplival. De szósz mindenképpen kellett. :)

Párolt pulykafilé szilvaszósszal

Hozzávalók 4 személyre: 4 pulykamellfilé (a pulykamell belső, leváló része) vagy 70 dkg kicsontozott pulykamell nagyobb darabokban, 1/2 teáskanál szemes bors, 2-3 szem szegfűbors, 1/2 teáskanál gyömbérpor, só, 1 evőkanál vaj, 3-4 evőkanál olaj, 2 dl fehérbor; a szószhoz: 50 dkg szilva, 1 dl víz vagy bor (nálam víz volt), 2-3 evőkanál cukor, só, 1-1 késhegynyi gyömbérpor és fahéj, 1 evőkanál kukoricakeményítő, kevés víz; a tálaláshoz: petrezselymes krumpli vagy krumplipüré.

Elkészítése: A borsot és a szegfűborsot mozsárban megtörjük, majd összekeverjük a gyömbérporral, és alaposan bedörzsöljük vele a pulykadarabokat. Félretesszük, és állni hagyjuk egy ideig. Elkészítés előtt az olajat és a vajat összeforrósítjuk, majd körbepirítjuk rajta a pulykadarabokat oldalanként 2-3 percig, vagy amíg szép színt nem kapnak. Miután körbepirítottuk, megszórjuk sóval és fölöntjük borral, majd lefedve, időnként megforgatva pároljuk 10-15 percig. Ha szükséges, az elpárolgó bort kicsinként pótoljuk.
A szószhoz a szilvát kimagozzuk, és egy kisebb edényben a vízzel vagy borral együtt felforraljuk. Hozzáadjuk a gyömbért meg a fahéjat, egy-két csipetnyi sót meg ízlés szerinti cukrot (nekem eléggé savanyú volt a szilvám, 2 evőkanál fruktóz került bele, s mégis csak éppenhogy édeskés volt), és 5-6 percig főzzük. Végül a keményítőt elkeverjük kevés vízzel, a szilvához öntjük, és jól kiforraljuk-besűrítjük. Az időközben elkészített krumplival tálaljuk. A húst rézsútos szeletekre vágva kínáljuk.

2015. augusztus 15., szombat

Mézes-málnás fagylalt

Nem sok fagyit készítettem ezen a nyáron. Valahogy ... így sikerült... Ezt még akkor csináltam, amikor a kertünkben érett a málna. Még idén sem sok termett, éppen ennyit tudtam megmenteni abból a 3-4 maréknyiból, amit leszedtünk, és szinte pillanatok alatt eltüntettünk. :) Nem tettem fagyigépbe, de a zsíros tejfölnek köszönhetően a fagyasztóban is kitűnő állaga lett. És nem utolsó sorban elég jó nagy adag is.

Mézes-málnás fagylalt

Hozzávalók 2 nagyobb dobozhoz (kb. 2 l): 4 tojássárgája, 20 dkg méz, 3 dl tej, 1 vaníliarúd, 1 csipet só; 30 dkg 35%-os tejföl, 3 dl habtejszín (ez is 30 %-os); 15 dkg friss (vagy fagyasztott) málna (ha van, több is mehet), 5 dkg méz, 1 evőkanál málnaecet.

Elkészítése: A tejet főni tesszük a kikapart vaníliamagokkal és a héjjal. A tojássárgáját habosra verjük a mézzel meg a sóval. Miután a tej fölforrt, kicsinként adagolva, állandóan kavargatva a tojásos masszához adjuk, majd nagyon kis lángon (de biztosabb gőz fölött), szintén folyamatosan kavargatva besűrítjük. (Néha-néha vegyük félre, hogy ne forrósodjon túl, nehogy a tojás kicsapódjon.) Az edényt hideg vízbe állítva kihűtjük, a vaníliahéjat eltávolítjuk. Keményre verjük a habtejszínt, majd összedolgozzuk a tejföllel, és a kihűlt tojásos masszához adjuk. A málnát meg a mézet összeforraljuk 2-3 percig, majd félrevesszük a lángról, és belekeverjük a málnaecetet. Előkészítünk két fedeles dobozt, kanalazunk bele valamennyit a fagyimaszából, majd rácsorgatunk kevés málnaszószt, és így ismételjük, amíg a dobozok megtelnek. Fagyasztóba tesszük, időnként átkeverhetjük, de a zsíros, krémes hozzávalók miatt nem feltétlenül fontos.

KT - 2016/6

2015. augusztus 12., szerda

Soboro don

Vagy Soboro donburi. Ez egy egyszerű japán étel, ami háromfő alapanyagból áll: rizsből, csirkéből és tojásból. Ezt már csak némi ízesítők és valamilyen zöld alapanyag - rendszerint spenót vagy zöldborsó - egészíti ki. S bármennyire is hétköznapi alapanyagokból készül, az ízvilga teljesen más, mint a miénk, s bármennyire is más az ízvilága a megszokotthoz képest, mégis annyira finom, közelálló. (Jólmegaszontam, ugye? :D ) A donburi (donbüri? domburi?) nem más, mint egy nagyobbacska félgömb alakú tálka, amiben az ételt tálalják. :) Nos, nekem donburi-m nincs, én olyan tálkában tálaltam, amilyen nekem volt.

Soboro don (japán étel)

Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg darált csirkehús, 3 evőkanál szójaszósz, 3 evőkanál teriyaki szósz, 2 evőkanál rizsecet vagy citromlé, 2 teáskanál barna cukor, 2 evőkanál sake (japán rizspálinka - elhagyható) vagy víz, esetleg fehérbor, 2 evőkanál finomra aprított friss gyömbér, 7 evőkanál olívaolaj, 4 tojás, 25 dkg rizs, 20 dkg zöldborsó, só.

Elkészítése: A rizst fehéredésig pirítjuk 2 evőkanál olajon, majd felöntjük 6 dl forró vízzel és közepes lángon, lefedve puhulásig főzzük. Összekeverjük a kétféle szószt, a cukrot, a rizsecetet, a rizspálinkát vagy vizet meg a gyömbért, és elkeverjük a csirkehússal. Egy nagyobbacska serpenyőben fölforrósítunk 3 evőkanál olajat, majd rádobjuk az ízesített húst, és nagy lángon, állandóan kavargatva morzsásra pirítjuk. Saját levében párolódni hagyjuk, és néha megkavarva végül zsírjára pirítjuk. A maradék olajat fölforrósítjuk, beleöntjük a sóval ízesített felvert tojást, és állandóan kavargatva darabosra sütjük. A borsót enyhén sós vízben roppanósra főzzük. Tálaláskor egy öblös tálka aljára halmozzuk a rizst, majd a tálka egyik felébe a húst, a másikba pedig a sült tojást tesszük. Az esztétikum kedvéért a kettő közé kerül a zöldborsó, középre pedig valami pirosat helyezünk. Nálam ecetes csípős paprika volt.

EK - 2015/9
BA - 2018/2

2015. augusztus 11., kedd

Gyömbéres szilvalekvár

Ez még nem idei gyártmány, hanem az egyik tavalyi. Csak akkor nem jutottam oda, hogy lejegyezzem őket. merthogy hatféle ízesítésű szilvalekvárt készítettem: gyömbéreset, kardamomosat, rózsaborsosat, csiliset, fahéjas-rumosat, és "sima" fahéjasat. Igazából úgy készült, hogy az összes szilvát ledaráltuk, és üstben megfőztük. Utána pedig kisebb adagokat vettem ki belőle, és ízesítgettem az elképzelésem szerint. És mondhatom, hogy mindegyik szuperfinom lett. Számomra a kardamomos és a csilis vitte a pálmát. :) De mindegyik ízlett a családnak is. 

Gyömbéres szilvalekvár

Hozzávalók 1 adaghoz: 1 kg kimagozott érett szilva, 20 dkg cukor (vagy ízlés szerint több), ½ teáskanál gyömbérpor vagy 1 dkg reszelt friss gyömbér, ½ mokkáskanálnyi szalicil.

Elkészítése: A szilvát ledaráljuk, majd hibátlan zománcú edényben főni tesszük. Gyakran kavargatva, kis vagy közepes lángon 35-40 percig főzzük, majd hozzáadjuk a cukrot meg a gyömbért, és szintén kavargatva további 20-25 percig főzzük. Végül félrevesszük a lángról, belekeverjük a szalicilt, csírátlanított száraz üvegekbe adagoljuk, ledugaszoljuk, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. 

FI - 2015/9

2015. augusztus 4., kedd

Nyári kuszkuszsaláta mozzarellával, camembert-rel

Ha valami gyors ennivaló kell, akkor szuper dolog ha van a háznál előfőzött kuszkusz. 10 perc alatt lehet enni. Már csak némi ez-az kell még mellé (ilyenkor zöldség is szokott lenni általában mindenkinél). Mozzarella és camembert helyett másfajta sajt is jó, természetesen. Sőt, maradék sonkát, húst is lehet bele tenni.

Hozzávalók 2 személyre: 20 dkg kuszkusz, 3 dl víz, 30 dkg színes koktélparadicsom (vagy más paradicsom), 1 lila hagyma, 2 friss uborka, 1 zöldpaprika, 12,5 dkg mozzarella, 12,5 dkg camembert, só, bors, 1/2 citrom leve, 3-4 evőkanál olívaolaj, 1/2 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A kukszkuszt tálba tesszük, rászórunk 1 teáskanál sót, elkeverjük 1-2 evőkanál olívaolajjal, majd ráöntjük a fölforralt vizet, összekeverjük, és lefedve hagyjuk megduzzadni. A zöldségeket meghámozzuk-mossuk,  az uborkát, a paprikát meg a mozzarellát kis kockákra, a hagymát vékony szeletekre vágjuk, a koktélparadicsomot pedig nagyságtól függően negyedeljük vagy elfelezzük. A camembert-t fölszeleteljük mad a szeleteket 2-3 darabba vágjuk. Az elkészült kuszkuszhoz adjuk a többi hozzávalót, rálocsoljuk a citromlevet meg a maradék olívaolajat, ha szükséges utánasózunk, és megszórjuk a durvára vágott petrezselyemzölddel. Lazán összeforgatjuk, és már ehető is.

KAL - 2016.
Related Posts with Thumbnails