A következő címkéjű bejegyzések mutatása: avokádó. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 30., hétfő

Avokádós töltött tojás

Azt hiszem, nincs olyan otthon megünnepelt szilveszter, amire valaki ne készítene töltött tojást. Szerintem nálunk is lesz holnap is. Hogy milyen, azt még nem lehet tudni, de valamit ki fogok én találni. Csak, hogy.... más legyen. :) Ezt tavaly ettük szilveszterkor, húgom készítette

Avokádós töltött tojás 

Hozzávalók (4 személyre): 8 tojás, 1 jó érett avokádó, 1 kisebb hagyma, 1 cikk fokhagyma, 3 dl majonéz, 2 dl sűrű joghurt, só, bors, cukor, citromlé.

Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, lehűtjük és meghámozzuk. Mindegyiket kettévágjuk, sárgáját kikaparjuk és villával összetörjük. Ezután összedolgozzuk a héjából kivájt avokádóhússal, a finomra aprított hagymával, illetve a zúzott fokhagymával, és 1-2 evőkanálnyi majonézzel krémesre dolgozzuk. Sóval és borssal ízesítjük. Az elkészített krémet betöltjük a fél tojásfehérjékbe, majd beleállítjuk az időközben elkészített mártásba. A mártáshoz a maradék majonézt simára keverjük a joghurttal, sóval, borssal, cukorral és citromlével ízesítjük. Tetszés szerint díszítjük.

Tipp: Ha szeretnénk, a mártáshoz majonéz helyett 2 érett avokádót is használhatunk. Botmixerrel simára turmixoljuk, elkeverjük a joghurttal, majd ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, édesítjük, illetve savanyítjuk.

KAL - 2020.

2019. október 30., szerda

Kapribogyós-csilis avokádókrém

A sokadik avokádókrém a blogon... 

Kapribogyós-csilis avokádókrém

Hozzávalók (4 személyre): 3 érett avokádó, 1 lila hagyma, 1 piros kápia paprika, 1 kisebb csilipaprika, 5-6 szem óriás kapribogyó, 1/2 kis csokor petrezselyemzöld, citromlé, só, bors, 6-7 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: Az avokádót kettévágjuk, magját kiszedjük, húsát pedig óvatosan kivájjuk úgy, hogy a fél héjak épek maradjanak. Az avokádóhúst villával összetörjük, hozzáadjuk a finomra aprított paprikát, csilit, lila hagymát és kapribogyót, majd jól összekavarjuk. Ízlés szerint sóval, borssal, citromlével ízesítjük, végül belekeverjük a finomra aprított petrezselyemzöldet, és pirított kenyérrel kínáljuk.

EK - 2019/9.

2019. július 17., szerda

Avokádós brokkolisaláta sajtmártással

Ami egészséges, nem azt jelenti, hogy nem finom. Ha nem hisztek nekem, próbáljátok ki! :) 

Avokádós brokkolisaláta sajtmártással

Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg brokkoli, 2 avokádó, 2 paradicsom, 1 lila hagyma, 1/2 csípős paprika (elhagyható), só, pici szódabikarbóna, kevés parmezán;
a mártáshoz: 1 teáskanálnyi vaj, 2 evőkanál mascarpone, 5-10 dkg parmezán sajt, 1,5 dl joghurt, só, bors, őrölt szerecsendió és kardamom. 

Elkészítése: A brokkolit rózsáira szedjük, nagyjából egyforma darbokra vágjuk, és sós-szódabikarbónás vízben 5 percig főzzük. Ekkor jéghideg vízbe szedjük ki, és néhány perc után leszűrjük. Tálba tesszük, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, a szeletekre vágott avokádót, illetve a vékonyan felcíkozott hagymát, megsózzuk, és jól összeforgatjuk. A mártáshoz felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és kevés vízzel hígítva addig főzzük, míg sűrű egynemű mártássá nem áll össze. Sóval, őrölt kardamommal és szerecsendióval ízesítjük. A salátára locsolva fogyasztjuk. Néhány vékony szelet parmezánt is szórunk még a tetejére.

Megjegyzés: Ha a mártás mégsem lenne elég sűrű, 1-2 evőkanálnyi lenmagpelyhet keverhetünk bele (én így készítettem). 

NÚ - 2019/JÚL.

2019. július 8., hétfő

Salátás-spenótos turmix

Már néhány hónapja, hogy szinte minden reggel valamilyen zöldséges-gyümölcsös turmixot készítek vagy csak magamnak, vagy az egész család számára. Eleinte, bevallom, főleg gyümölcsöket használtam, és csupán színnek vagy "töltelékanyagnak" használtam néhány zöldséget, hogy nehogy elvigye rossz irányba a turmix ízét. És igen, meg is voltam győződve róla, hogy másképp nem is lehetne finom a turmixom. De aztán felvilágosítottak: az a jó, ha egy turmixnak kb. 80%-a zöldség és csak mintegy 20 %-a gyümölcs, illetve nem jó keverni benne a gyümölcsöket. És próbáltam követni a jótanácsot. Azóta kevés gyümölcsöt használok, és több zöldséget. És bármennyire is hihetetlen, nekem ízlenek ezek a turmixok is. Természetesen, nem olyan édesek, mint amikor banánt vagy sok gymás gyümölcsöt teszünk bele, de így is finomak, és egészségesek. Meg kevesebb cukrot tartalmaznak. És mit szól hozzá a család? A férjem megissza úgy, ahoyg én, a lányok meg mikor milyen kedvük van. Ha nem elég édes, általában fél teáskanálnyi mézet keverek el egy-egy ohár turmixban nekik, és úgy már isteni számukra is. :) 

Salátás-spenótos turmix

Hozzávalók (2 személyre): 1/2 avokádó, 1 zöld alma (Granny Smith fajta), 5-6 fodros salátalevél, 1 marék zsenge spenót, kevés citromlé, víz vagy növényi tej (én csak vízzel készítem egy ideje).

Elkészítése: Az avokádó húsát kivájjuk a héjából, az almát négybe vágjuk, kicsumázzuk, majd feldaraboljuk. Blenderbe tesszük a jól megmosott és alaposan lerázott salátalevelekkel, a spenóttal, illetve a citromlével együtt, felöntjük kb. 1 pohár vízzel, és összeturmixoljuk. Addig turmixoljuk, míg jó simává nem válik, ha szükséges, illetve tetszés szerint további vízzel hígítjuk.

Megjegyzés: Aki mégis édesebben szeretné, természetesen tehet bele még egy érett banánt is vagy néhány szem mazsolát még turmixolás előtt, esetleg, mint én a lányoknak, pici mézzel vagy nyírfacukorral édesítheti.

EK - 2019/7.

2019. június 18., kedd

Mexikói csirkés taco

Egy újabb finom street food. No, nem nálunk, máshol, de mi is élvezhetjük a finom ízeket, ha elkészítjük! 

Mexikói csirkés taco

Hozzávalók 4-6 személyre: 60 dkg kicsontozott csirkecomb vagy -mell, 40 dkg mexikóizöldség-keverék, 1 piros kápia paprika, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál darált lenmag, olívaolaj, só, csilipor vagy kevés bors;
az avokádókrémhez: 2-3 érett avokádó, 3-4 szál újhagyma vagy 1 közepes lila hagyma, citromlé, só, bors, 4-5 evőkanál olívaolaj;
a salsához: személyenként 1-1 paradicsom, 1-2 cikk fokhagyma, 1 csokor menta vagy más zöldfűszer, só, citromlé, olívaolaj;
továbbá: 8-12 kisebb méretű kukoricatortilla vagy lepénykenyér.

Elkészítése: A csirkehúst kisujj méretű darabokra vágjuk, megszórjuk sóval és csiliporral, majd fehéredésig pirítjuk kevés forró olívaolajon. Ezután hozzáadjuk a zöldségkeveréket, és saját levében, gyakran kavargatva addig pároljuk, amíg a zöldség félpuha nem lesz (5-6 perc). Ekkor beletesszük a kis kockákra vágott paprikát meg a zúzott fokhagymát, utánaízesítünk sóval meg csilivel (ha használunk) vagy borssal, és még néhány percig pároljuk együtt. Végül, amikor már minden megpuhult, rászórjuk az őrölt lenmagot, összekeverjük, és 1-2 perc alatt összerotyogtatjuk. Az avokádó húsát kivájjuk, meglocsoljuk citromlével, villával krémesre törjük, majd hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, sózzuk, borsozzuk, és belekeverjük az olívaolajat. A paradicsomot kis kockákra vágjuk, elkeverjük a zúzott fokhagymával és az aprított zöldfűszerrel, sózzuk, illetve meglocsoljuk citromlével; a keletkezett levét leöntjük. A tortillákat száraz serpenyőben néhány mesádpercig melegítjük-pirítjuk mindkét oldalukon, majd közepükre halmozunk a zöldséges csirkeraguból, illetve az avokádókrémből és a paradicsomsalsából, és félbehajtva tálaljuk.

ÉÍ - 2019/NYÁR

2018. október 3., szerda

Étvágyhozó falatkák

Reggeli, vacsora, vasárnapi villásreggeli, hidegtál, bármikor, bárhová jók ezek az ötletek. Nálunk nagyon fogyott mindegyik...

Étvágyhozó falatkák

Hozzávalók (8 személyre): pirított kenyérszeletek, friss magvas barna bagettszeletek, zabkeksz, vékony sonkaszeletek, piros húsú paprika, koktélparadicsom, hagymaszeletek, petrezselyemzöld;
az avokádókrémhez: 2 avokádó, 1 lila hagyma, 2 kisebb cikk fokhagyma, 2 kisebb paradicsom, só, bors, olívaolaj, citromlé;
a kéksajtos krémhez: 20 dkg mascarpone, 5-10 dkg kékpenészes sajt, 1 kisebb lila hagyma, só, bors, 3-4 evőkanál görög joghurt, néhány friss bazsalikomlevél;
a paradicsomos krémhez: 1 piros húsú kápia paprika, 2 közepes paradicsom, 1 kisebb lila hagyma, 10 dkg hámozott mandula, 5 dkg napraforgómag, só, bors, néhány csepp olívaolaj;
a májas feltéthez: 50 dkg csirkemáj, annyi baconszelet, ahány májdarab van, bors;
a tojásfészekhez: 8 kisebb tojás, 8-12 baconszelet, pici vaj, bors.

Elkészítése: A csirkemájakat folyó víz alatt átmossuk, jól átnézve, hogy nehogy epe- vagy epevezetékdarabok legyenek rajta, majd papírtörlőre téve felitatjuk róla a vizet. Mindegyik májat kettévágjuk, megszórjuk borssal, majd hajszálvékony baconszeletekbe tekerjük. Hőálló tálba rakjuk, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
A tojásfészekhez  szilikon muffinformákat kibélelünk baconszeletekkel (1-1,5 szelet nagyságtól függően), majd óvatosan beleütünk egy-egy kisebb méretű tojást. A tetejét megszórjuk borssal, borsószemnyi vajdarabkát helyezünk mindegyikre, majd 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a tojás kocsonyássá nem válik. Amíg a feltétek hűlnek, elkészítjük a krémeket.
Az avokádó puha húsát villával krémes-darabosra törjük, meglocsoljuk citromlével, majd hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, a kis kockákra vágott paradicsomot (magvas-leveses részét eltávolítjuk) meg a finomra reszelt fokhagymát. Ízlés szerint sóval, borssal, esetleg további citromlével ízesítjük, és elkeverjük néhány evőkanálnyi olívaolajjal.
A mascarponét elkeverjük annyi joghurttal, hogy jó krémessé váljon, majd elkeverjük benne az apróra morzsolt kékpenészes sajtot, a finomra aprított hagymát és bazsalikomot. Sóval és borssal ízesítjük.
A paradicsomos krém összedarabolt hozzávalóit késes aprítóba vagy blenderbe tesszük, és sima krémmé dolgozzuk. Ha netán túl híg lenne, további napraforgómagot adunk hozzá, ha viszont túl kemény, akkor 1-2 szeletke paradicsommal turmixoljuk tovább.
A pirított kenyeret megkenjük a sajtos krémmel, ráhelyezünk egy-egy baconös májat, majd hagymaszeletekkel, paprikakockával, bazsalikomlevéllel díszítjük. A zabkekszeket megkenjük paradicsomos krémmel, ráhelyezzük a tojásfészkeket, és koktélparadicsommal díszítjük. A friss magvas bagettszeleteken elosztjuk az avokádós krémet, a tetjére pedig tölcsérré formázott sonkaszeleteket helyezünk és paprikával díszítjük. 

ÉÍ - 2018/ŐSZ
BA - 2018/DEC.

Aperitive asortate

Ingrediente pentru 8 persoane: felii de pâine prăjită, felii de baghete integrale proaspete, biscuiți de ovăz, felii subțiri de șuncă, ardei roșii, roșii cherry, felii de ceapă roșie, pătrunjel verde, sare, piper;  
pentru crema de avocado: 2 avocado, 1 ceapă roșie, 2 căței de usturoi, 2 roșii mai mici, ulei de măsline, zeamă de lămâie;
pentru crema de brânză: 200 g mascarpone, 50-100 g brânză cu mucegai albastru, 1 ceapă roșie mică, 3-4 linguri  iaurt grecesc, câteva frunze de busuioc;
pentru crema cu roșii: 1 ardei kapia roșu, 2 roșii potrivite, 1 ceapă roșie mai mică, 100 g migdale fără coajă, 50 g semințe de floarea soarelui, câteva picături de ulei de măsline;
pentru rulourile de ficăței: 500 g ficăței de pui, atâtea felii de bacon, câte bucăți de ficăței sunt;
pentru cuiburile de ouă: 8 ouă mai mici, 8-12 felii de bacon, unt.

Prepararea:  Se spală ficățeii sub jet de apă, după care se scot pe șervet de hârtie. Fiecare ficățel se taie în două, se presară cu piper și se înfășoară în câte 1 felie de bacon. Se pun în vas termorezistent și se coc 20-25 minute la 180 grade. Pentru cuiburile de ouă se iau forme de brioșe din silicon și se căptușesc cu 1-1,5 felii de bacon (în funcție de mărimea acestora). Se pune apoi în fiecare formă câte un ou, se presară cu piper, se pune câte o bucățică de unt cât un bob de mazăre și se coace la 200 grade până ce ouăle se încheagă. Se prepară cremele: pulpa celor două avocado se zdrobește cu furculița, se stropește cu zeamă de lămâie, după care se adaugă ceapa și usturoiul tocate mărunt, și roșiile tăiate cubulețe. Se asexonează cu sare și piper și se încorporează câteva linguri de ulei de măsline. Mascarpone se freacă cu atât iaurt grecesc, încât să devină cremos, după care se adaugă brânza sfărâmată, ceapa și busuiocul tocate mărunt. Ingredientele pentru crema de roșii se pun în blender sau în mărunțitor electric și se mixează până ce se obține o cremă fină. Se asezonează cu sare și piper. Dacă iese prea moale, se mai adaugă semințe de floarea soarelui, dacă e prea uscată, 1-2 felii de roșii. Aperitivele se asamblează astfel: feliile de pâine prăjită se ung cu crema de brânză, se așayă câte o bucată de ficățel și se ornează cu ceapă, ardei și frunye de busuioc. Biscuiții de ovăz se ung cu crema de roșii, se așază câte un cuib de ou și se ornează cu roșii cherry. Feliile de baghetă se ung cu crema de avocado, și se ornează cu șuncă și ardei. Se servesc imediat.

2018. június 28., csütörtök

Dinnye-desszert - vendégszakács a konyhámban 1.

Valahol a neten látta az ötletet, és nagyon megtetszett neki. Feltétlenül el akarta készíteni, én pedig megengedtem. :P Az eredeti helyen kivivel és görögdinnyével készült, ő avokádóval (a kivitől viszket az orra - de komolyan!) és eperrel csinálta. Egyszerűbb volt epret használni, nem kellett így szűrni, passzírozni. De bármilyen más piros gyümölcs is jó... Én annyit segítettem, hogy amikor a zöld krém már megdermedt, tölcsér segítségével én öntöttem rá a fehér réteget úgy, hogy a poharakat ki sem vettem a fagyasztóból, hogy minél kevesebbet kelljen őket mozgatni - így nem mázolódott össze a pohár. Jó étvágyat Nagylányom desszertjéhez! Ha elkészítitek, persze! ;) :D 

Dinnye-desszert

Hozzávalók 2 személyre: a zöld réteghez: 1 avokádó, 10 mentalevél, 1 evőkanál porcukor, citromlé, víz;
a fehér réteghez: 1 dl tej, 2 teáskanál vaníliás cukor;
a piros réteghez: 20 dkg eper, 2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál citromlé, víz;
továbbá: 15 g zselatinpor, 80 ml víz, 5 dkg étcsokoládé.

Elkészítése:  A zöld réteg hozzávalóit magas falú pohárba tesszük és összeturmixoljuk. Vízből annyit adunk hozzá, hogy jó krémes-habos állagú legyen. A fehér réteghez a vaníliás cukrot föloldjuk a tejben, a piros réteghez pedig az epret megtisztítjuk, és a többi hozzávalóval összeturmixoljuk. A vizet itt is tetszés szerint adagoljuk. A zselatint beáztatjuk a vízbe, majd 10-15 perc után ffolyóssá melegítjük. A zöld krémhez 5 teáskanálnyit, a fehér réteghez 3 teáskanálnyit adunk, a maradékot pedig az epres részhez adjuk. Jól elkavarjuk. Öblös poharakba kettéosztjuk az avokádós krémet, és ha elég szilárd, tölcsér segítségével beleöntjük az ízesített tejet is. Hidegbe tesszük, míg a tej megdermed. A csokoládét megolvasztjuk, zacskó sarkába tesszük, majd a poharak oldalára kis „dinnyemagokat” nyomunk belőle. Felöntjük a piros krémmel, és visszatesszük a hűtőbe néhány órára, hogy jól megdermedjenek. További gyümölcsökkel is díszíthetjük.

Megjegyzés:  A desszertet bármilyen másik piros gyümölccsel is elkészíthetjük, dinnyével lenne az igazi. Ha dinnyével vagy málnával készül, turmixolás után érdemes leszűrni a gyümölcspépet. Avokádó helyett kivit is használhatunk, ebben az esetben viszont a gyümölcsöt össze kell forralni a cukorral, különben a kivi nem engedi megkötni a zselatint.

FI - 2018/7-8

2017. április 11., kedd

Fokhagymás garnéla endíviasalátával, medvehagymás öntettel

Most vettem először friss, nem előfőzött garnélát. Megtisztítottam annak rendje és módja szerint (fejet, lábakat kitéptem, bélcsatornát eltávolítottam), majd elkészítettem. Nekem ízlett a legjobban. A férjemnek is ízlett, de azt mondta, ő meg tud lenni nélküle. :) Kicsi lányom, a halas :P, megkóstolta, de nem tartott igényt további darabokra, a nagy ... pfujjj. :) Pedig igazán finom! Próbáljátok ki!

Hozzávalók 2-3 személyre: 12 friss garnélarák, 5-6 cikk fokhagyma, 5 dkg vaj, 0,5 dl fehérbor, 1-2 evőkanál szójaszósz, citromlé, só, bors, csilipehely;
a salátához: 2 kisebb fej endíviasaláta, 1,5 avokádó, 1/2 citrom leve;
az öntethez: 2 dl görög joghurt, 1/2 avokádó, 5-6 medvehagymalevél, 2-3 evőkanál olívaolaj, só, citromlé.

Elkészítése: Először a salátát készítjük elő. Az endíviát leveleire szedjük, a levelek tövéből levágunk 1-2 cm-nyi részt, ez sokkal keserűbb a többihez képest. Az avokádót felszeleteljük, az egészet tálra rendezzük és meglocsoljuk citromlével. Az öntet hozzávalóit összeturmixoljuk, ízlés szerint sózzuk és savanyítjuk. Rálocsoljuk a salátára. Az előkészített/konyhakész friss garnélát (feje, lábai és bélcsatornája eltávolítva) jól átöblítjük és hagyjuk szűrőben lecsepegni. Felforrósítjuk a vajat, megfuttatjuk rajta a nagyobb darabokba vágott fokhagymát, majd rádobjuk a garnélát, és nagy lángon pirítjuk 1-2 percig. Ezután megfordítjuk őket, szintén pirítjuk 1-2 percig (nagyságtól függően), majd rálocsoljuk a szójaszószt, a bort meg kevés citromlevet, és fedő alatt pároljuk 1-2 percig. Ezután a fedőt levesszük, és hagyjuk zsírjára pirulni. Ízlés szerint sózzuk (ha szükséges), borsozzuk, illetve megszórjuk csilipehellyel. A salátára helyezzük a pirított rákokat, illetve a fokhagymát is eloszlatjuk a salátán. Jó étvágyat! :)

2016. május 9., hétfő

Nyers avokádókrém

Egészséges, finom, laktató.

Nyers avokádókrém

Hozzávalók 1 személyre: 5 dkg hántolt napraforgómag, víz, 1 avokádó, 1-2 cikk fokhagyma, só, ½ csokor petrezselyemzöld, 1-2 evőkanál olívaolaj, citromlé; a tálaláshoz: uborka, retekcsíra.

Elkészítése: A napraforgómagra annyi vizet öntünk, amennyi éppen ellepi, és lehetőleg 1-2 óráig ázni hagyjuk. Ha nincs erre idő, nem baj, de áztatással értékesebb krémet nyerünk. A napraforgót simára turmixoljuk a vízzel, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és ha szükséges, további víz hozzáadásával habos krémmé turmixoljuk. Tálaláskor retekcsírát szórunk rá, és uborkaszeletekkel vagy –hasábokkal mártogatjuk. 

BA - 2018/2

2016. április 16., szombat

Gombás fasírt avokádós szósszal

Amikor abból főzünk, ami éppen kéznél van. Kolbászhús helyett természetesen sima darált hús is jó, csak azt külön ízesítjük meg.

Gombás fasírt avokádós szósszal

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg friss kolbász, 30 dkg gomba, só, bors, fokhagyma, 10 dkg száraz kenyér, 3-5 evőkanál prézli, 1 tojás, olaj; a szószhoz: 5 dkg mandula, 5 dkg napraforgómag, 1 érett avokádó, 2-3 cikk fokhagyma, 15-20 bazsalikomlevél, 7-8 evőkanál olívaolaj, 5-6 evőkanál citromlé, só, víz; a tálaláshoz: főtt rizs.

Elkészítése: Enyhén sós vizet forralunk, és néhány percre beledobjuk a megmosott, előkészített gombát. Kivesszük, hideg vízzel átöblítjük, leszűrjük, majd késes aprítóban jól összeaprítjuk. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk. A kolbászhúst kinyomjuk a bélből, hozzáadjuk az aprított gombát, a jól kinyomkodott, összemorzsolt kenyeret meg a tojást, és összedolgozzuk. Sóval, borssal és zúzott fokhagymával ízesítjük tetszés szerint (a kolbászhús már ízesített, óvatosan fűszerezzünk), majd annyi zsemlemorzsát dolgozunk bele, amennyi szükséges, hogy jól formázható masszát kapjunk. A masszából nagyobbacska labdacsokat készítünk, kissé ellapítjuk, majd kb. kisujjnyi magasságú, felforrósított olajban mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, főtt rizzsel és szósszal kínáljuk. A szószhoz a hozzávalókat magas falú edénybe tesszük, kevés vizet teszünk rá, és botmixerrel simára turmixoljuk. Ezután annyi további vizet öntünk hozzá, amennyi szükséges ahhoz, hogy könnyű, habos szósszá alakuljon. Ízlés szerint sózzuk.

NÚ - 2018/OKT.

2016. február 9., kedd

Avokádós saláta

Könnyű, finom vacsora néhány "ad-hoc" összekerülő alapanyagból. És igen, minden egyéb nélkül, ezt én egyedül ettem meg. :P

Avokádós saláta

Hozzávalók 1 személyre: 2 érett avokádó, 4-5 szem koktélparadicsom, kb. 1/2 kápia paprika, 1 darabka jégcsapretek, 1/2 csokor petrezselyemzöld, só, bors, kevés fokhagymapor, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése: Az avokádót kiskanállal kikaparjuk a héjából, a paradicsomokat ketté, a paprikát csíkokra vágjuk, a retket felszeleteljük, a petrezselyemzöldet megmossuk, jól lerázzuk, és összetépkedjük. A citromlevet összevegyítjük az olajjal, sóval-borssal és fokhagymaporral ízesítjük, majd ráöntjük a tányérra ízlésesen elhelyezett zöldségekre (és avokádóra).

KAL- 2020.

2014. november 29., szombat

Almás-fahéjas avokádókrém

Eljött az avokádószezon. :) Eddig is vettem hébe-hóba, de télen sokkal jobb áron adják, úgyhogy gyakrabban kerül terítékre is. Miközben éppen most hűl egy finom avokádós torta, a múltkori adagból, amit akkor vettem, amikor a sonkás krém készült, egy finom "téli ízű" nyalánkságot is összedobtam. Tulajdonképpen a már többször készített avokádós csokoládékrém továbbfejlesztett változata. :) Hármunknak (én és a lányok) alig volt elég, úgyhogy max. kétszemélyesnek merem ajánlani az adagot. :)

Almás-fahéjas avokádókrém

Hozzávalók 2 személyre: 2 kisebb érett avokádó, 1-1,5  érett banán, 1-2 evőkanál méz, 1 púpozott evőkanál cukrozatlan kakaópor, 1 teáskanál fahéj, 1 közepes alma, 1 csipet só.

Elkészítése: A kikapart avokádóhúst, a meghámozott banánt, a kakaót, a sót, a fahéjat meg a mézet botmixerrel simára dolgozzuk. Az almát meghámozzuk, majd kb. 1/2x1/2 cm-es kockákra vágjuk, és belekavarjuk a krémbe. Hagyhatjuk kissé összeérni az ízeket, de azonnal tálalva is finom.

NÚ - 2018/OKT.
BA - 2017/7

2014. november 25., kedd

Sonkás avokádókrém

Avokádóból nagyon sok mindent lehet készíteni, kitűnő alapanyaga pl. a különféle kenyérre kenhető krémeknek. A végtelenségig lehet variálni, sós és édes krémeket egyaránt lehet készíeni. Van is a blogomon már jónéhány hasonló recept, és most egy újabbal gazdagítom a repertoárt.

Sonkás avokádókrém

Hozzávalók 4 személyre: 3 érett avokádó, 10 dkg mascarpone, 1 kicsi hagyma vagy 1 tenyérnyi hosszúságú póréhagyma, 15 dkg csirkesonka, só, fehér bors, citromlé; a tálaláshoz: friss vagy pirított kenyér, fekete olajbogyó, piros paprika, esetleg csípős paprika.

Elkészítése: Az avokádó húsát kivájjuk, tálba tesszük, és a mascarponéval együtt habosra turmixoljuk. Beletesszük az apróra vágott hagymát és a kis kockákra vágott sonkát, sóval, fehér borssal és citromlével ízesítjük, és jól összekavarjuk. Friss vagy piríott kenyérrel tálaljuk zöldségek, esetleg citromos tea kíséretében.

FF - 2015/1

2014. január 18., szombat

Csokoládékrém avokádóból

Bár eleinte nagyon meredek ötletnek tartottam, idővel teljesen felcsigázta a kíváncsiságomat. Mígnem aztán eljött az ideje, hogy kipróbáljam. Szétnéztem több helyen, hogyan készítik, végül Gitta verziójára esett a választásom. Nos, mondanom sem kell, a lányok és a férjem is szinte nagykanállal falták, de bevallom, nekem túl erős banán, és kevésbé csokoládéíze volt, így aztán egy következő alkalommal kissé módosítottam az arányokon, és az én ízlésemnek ez jobban megfelel. Készítettem már fruktózzal, illetve barna cukorral is édesítve, vagy 2 evőkanál feketekávéval bolondítva, mindenképpen nagyon-nagyon finom. Próbáljátok ki! :) Nem szeretek "dobálózni" a különféle irányzatok megjelölésével, de azt hiszem, ez a krém az alábbi recept szerint megfelel a nyers/élő táplálkozás követelményeinek. 

Csokoládékrém avokádóból

Hozzávalók 4 személyre: 2 jó érett avokádó, 1 kisebb érett banán, 2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaópor, méz ízlés szerint.
Elkészítése: A gyümölcsöket magas falú edénybe aprítjuk, hozzáadjuk a kakaót meg a mézet, és botmixerrel sima masszává turmixoljuk. Tálkákba vagy kelyhekbe adagoljuk, és további gyümölcsökkel együtt, vagy önmagában kínáljuk.

Tipp: A gyümölcsöket lehet csak villával is törni, úgy rusztikusabb lesz a krém, így habosabb, krémesebb.

FI - 2014/2

2014. január 6., hétfő

Guacamoléval töltött ropogós kosárkák

Jómúltkoriban potom áron vettem sok avokádót. Volt érettebb és jó kemény is közöttük. A kemények éppen szilveszter tájékán váltak finom puhákká, így nem volt kérdéses, hogy őket is feláldozzuk a szilveszteri asztalon. :) A guacamole (számunkra) hagyományosan készült, hagymával, paradicsommal és petrezselyemzölddel.

Guacamoléval töltött ropogós kosárkák

Hozzávalók 12 darabhoz: 6 réteslap, 5 dkg tejföl, 5 evőkanál olaj vagy 5 dkg olvasztott vaj; az avokádóktémhez: 3 jó érett avokádó, 1/2 citrom leve, 1 kis fej lila hagyma, 1-2 paradicsom, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só, bors, kevés fokhagymapor, 2-3 evőkanál olívaolaj; a díszítéshez: főtt fürjtojás, piros húsú paprika.

Elkészítése: A tejfölt alaposan összekeverjük az olajjal vagy az olvasztott vajjal. Leterítünk 2 réteslapot, megkenjük a tejfölös keverékkel, majd ráterítünk 2 másik réteslapot. Ezután is alaposan megkenjük olajos tejföllel, és befedjük az utolsó két réteslappal. Az eredményezett lapot ezután 12 felé osztjuk, és minden kis négyzettel kibélelünk egy-egy muffinsütő formát. 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt aranysárgára sütjük. Az avokádó húsát kikaparjuk, azonnal meglocsoljuk citromlével, majd villával összetörjük. Ezután hozzáadjuk a finomra aprított hagymát és petrezselyemzöldet meg a kis kockákra vágott paradicsomot, és ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal meg fokhagymaporral. Végül belekeverjük az olívaolajat, alaposan összedolgozzuk, és szétosztjuk a megsült, kihűlt kosárkákban. Egy-egy karika főtt fürjtojással és egy-egy kis darabka piros paprikával díszítjük. Nagyon mutatós és finom hidegtál.

EK - 2014/7

2013. november 24., vasárnap

Tejfölös avokádóhab ajókával

Először vettem ajókát. Nem tudtam, mit kezdjek vele, mibe tegyem, úgyhogy éppen jókor jött Éva Zsolnai fotója az Együnk halat! FB-csoportban. Néhány ott kapott jótanács után először mi is egy avokádókrém mellé ettük, és nagyon ízlett.

Tejfölös avokádóhab ajókával

Hozzávalók 4 személyre: 4 érett avokádó, 4-5 evőkanál tejföl, tenyérnyi póréhagymadarab vagy újhagyma, só, bors, 2 evőkanál olívaolaj, citromlé, 1 kis doboz olajos ajókafilé; a tálaláshoz: pirított teljes kiőrlésű kenyér, paprika, citrom.

Elkészítése: Az avokádót kikaparjuk a héjából, azonnal meglocsoljuk citromlével, majd botmixerrel pürésítjük. Sózzuk, borsozzuk, majd kanalanként hozzáadjuk a tejfölt, és jól összekavarjuk. Végül beletesszük a finomra aprított póréhagymát is. Ha van időnk, hagyjuk állni 15-20 percig, finomabb lesz. Tálalás előtt kenyeret pirítunk, tetszés szerint daraboljuk, avokádóhabot, illetve ajókafilét teszünk rá, és paprikával meg citrommal kínáljuk.

EK - 2014/3

2013. november 4., hétfő

Olajbogyós-zöldséges avokádókrém

Amikor jó árban kapok jó avokádót, mindig veszek, és bár imádjuk a belőle készült guacamolét, néha újdonságokat is kipróbálok. A múltkori krém abszolút minimalista stílusban készült, most viszont "agyoncifráztam". De így is, úgy is nagyon finom volt. A sok friss zöldség nagyon jól feldobta az avokádó ízét, és mivele zúttal csak mi, felnőttek ettünk belőle, kicsit csípősre "engedtem".

Olajbogyós-zöldséges avokádókrém

Hozzávalók 2 személyre: 2 nagy, érett avokádó, 1 szál újhagyma, 3 kicsi hámozott paradicsom vagy 4-5 szem koktélparadicsom, 1/4 piros húsú kápiapaprika, 1 ecetes csípős paprika, 10 szem fekete olajbogyó, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só, citromlé, 2 evőkanál olívaolaj; a tálaláshoz pirítós.

Elkészítése: Az avokádó magját eltávolítjuk, húsát kikaparjuk, majd villával darabosra törjük. meglocsoljuk citromlével. A többi zöldséget kis kockákra, illetve karikára (olajbogyó) vágjuk, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, és az avokádóhoz adjuk. Jól összekeverjük, ízlés szerint sózzuk és savanyítjuk, végül pedig belekeverjük az olívaolajat is. Pirítóssal kínáljuk finom citromos tea kíséretében.

EK - 2014/7

2013. október 30., szerda

Gyors avokádókrém

Gyors vacsora volt. Szinte egyedül tüntettem el, a lányok keveset ettek belőle. Élesztőmentes rozsos-magvas kréker-kenyérrel és kápia paprikával ettük.

Gyors avokádókrém

Hozzávalók 2 személyre: 2 érett avokádó, 1 cikk fokhagyma, 1 kis maréknyi petrezselyemlevél, só, citromlé, 1 evőkanál szezámolaj.

Elkészítése: Az avokádó húsát kikaparjuk, magas falú pohárba tesszük, és rálocsoljuk a citromlevet (mehet bőven...) Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és botmixerrel simára turmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk, illetve savanyítjuk tovább. Krékerrel, pirítóssal, friss kenyérrel fogyasztjuk.

EK - 2014/7

2013. augusztus 25., vasárnap

Avokádókrémes szendvics főtt tojással

Amikor hirtelen nem tudjuk mit tegyünk az asztalra vacsorára vagy reggelire, de van egy-két avokádónk és tojásunk elfekvőben... :) Illetve az sem árt, ha kenyér meg valamilyen zöldség is akad otthon... :)

Avokádókrémes szendvics főtt tojással

Hozzávalók 2 szendvicshez: 4 közepes szelet kenyér frissen vagy pirítva; a krémhez: 1 érett avokádó, 1-2 evőkanál citromlé, 1 cikk fokhagyma, 2 evőkanál tejföl vagy joghurt, néhány petrezselyemlevél, 1 főtt tojás, só, bors; továbbá tetszés, ízlés szerint: paradicsom, uborka, sárgarépa, paprika stb. 

Elkészítése: Az avokádót kettévágjuk, magját eltávolítjuk, a húsát pedig villával összetörjük. Azonnal meglocsoljuk és elkeverjük citromlével, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az aprított petrezselyemzöldet meg a tejfölt/joghurtot. Sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Friss vagy pirított kenyérszeletekre kenjük, ráhelyezzük a vékonyra vágott tojásszeleteket, és hasábokra, szeletekre vágott zöldségek kíséretében kínáljuk. 

KT - 2013/9

2013. február 16., szombat

Avokádósaláta tenger gyümölcseivel

Ehhez hasonló salátát a Kedvenc receptjeim című recepteskártya-sorozatban találtam még néhány évvel ezelőtt, de valahogy sosem jött össze, hogy  egyszerre koktélrák és avokádó is legyen otthon. Mert eredetileg csak rák kellett bele. Én azonban felturbóztam még ezzel-azzal, és olyan ihaj-csuhaj saláta kerekedett belőle, hogy nyugodtan tálalhattam volna Bálint-napon is... Milyen kár/szerencse, hogy mi nem tartjuk a Valentint... :) 

Avokádósaláta tenger gyümölcseivel

Hozzávalók 2 személyre: 2 érett avokádó, 1 evőkanál házi ketchup vagy 1 teáskanál sűrített paradicsom, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál joghurt, citromlé, 10 dkg fagyasztott koktélrák, 10 dkg fagyasztott kagylóhús, 1 nagy cikk fokhagyma, 1 evőkanál olaj, néhány szál petrezselyemzöld, 1 teáskanál vaj; a tálaláshoz: pirított kenyér.

Elkészítése: A fagyasztott tenger gyümölcseit szűrőbe tesszük, forró vízzel hirtelen átöblítjük, majd jól lecsepegtetjük. Felforrósítjuk az olajat, átforgatjuk rajta az aprított fokhagymát, majd rádobjuk a rákot meg a kagylóhúst. Sózzuk és borsozzuk, majd 2-3 perc alatt megpároljuk. Ekkor, ha túl sok levet engedett, leszűrjük, és visszatesszük a lángra néhány másodpercre, hogy teljesen zsírjára süssük. Hozzáadjuk a finomra aprított petrezselyemzöldet, elkavarjuk, és félrevesszük a lángról. Végül beletesszük a vajat, és elkavarjuk. Az avokádót félbevágjuk, húsát kikaparjuk, és villával összetörjük. Azonnal meglocsoljuk citromlével, majd összekeverjük a joghurttal, a mustárral meg a ketchuppal. Belekeverjük az elkészült és legalább langyosra hűlt ragut, majd ízlés szerint utánafűszerezünk sóval és borssal. Szerelmesek napján szív alakra kivágott pirítóssal kínálhatjuk, máskor meg normál pirítóssal. :) 

EK - 2013/2

Related Posts with Thumbnails