A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édességek. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 17., vasárnap

Kávé- és diókrémes kehely

A recept:

5 dkg őrölt kávét leforrázunk 5-6 dl tejjel, félretesszük kb. fél órára, majd leszűrjük. Miután leszűrtük, hozzáadunk 2 tasak bourbon vaníliás cukrot, 2-3 evőkanál cukrot (vagy ízlés szerint), és kiegészítjük annyi tejjel, hogy 8 dl legyen belőle. 60 ml hideg vízbe vagy tejbe beáztatunk 20 g zselatinport, 5-6 perc után kis lángon felolvasztjuk, és összekeverjük a tejeskávéval. 4 nagyobb poharat megdöntve beleállítunk egy muffinsütő tepsibe, és tölcsér segítségével elosztjuk bennü
k a kávés lötty kb. felét. Óvatosan hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A többit szobahőmérsékleten hagyjuk. Kimérünk 15 dkg dióbelet, felét száraz serpenyőben megpörköljük, majd a másik felével együtt ledaráljuk vagy turmixoljuk. 35 dkg mascarponét kikavarunk 3 dl tejszínnel, 1-2 evőkanál cukorral (vagy ízlés szerint) meg 1 tasak Bourbon vaníliás cukorral, majd belekeverjük az őrölt diót. Habzsákba tesszük, és amikor a kávés krém megdermedt, óvatosan belenyomjuk a pohárba egyenletesen elosztva a mennyiséget. A lehető legszebben elsimítjuk a tetejét (hát ezt kell még gyakorolnom, na   ), majd szintén a tölcsér segítségével ráöntjük a maradék kávés löttyöt, egyenletesen elosztva a poharakban. Vissztesszük a hűtőbe, amíg a tetején is megdermed a kávékrém. Lehet díszíteni tejszínhabbal is, én csak a fotó kedvéért tettem diót és kávébabokat rá.   Nagyon finom lett, mindenesetre fog még készülni nálunk. Arra gondoltam, legközelebb rummal ízesítem vanília helyett.

2020. június 22., hétfő

Bodzás zselé (óriásgumicukor)

Már régóta ette a fejemet a Kicsim, hogy készítsünk zselét. Nos, mi sem egyszerűbb, mint egy ilyet pikk-pakk összedobni. A türelem, hogy kivárjuk, amíg megdermed, az már nehezebb... :)

Bodzás zselé

Hozzávalók: 50 g (5 evőkanál) zselatinpor, 1+4 dl víz, 1 dl erős bodzaszörp, 1 citrom leve, pici kék ételfesték (elhagyható).

Elkészítése: A zselatinport beáztatjuk 1 dl hideg vízbe és félretesszük. A 4 dl vizet felforraljuk (de nem feltétlenül muszáj), hagyjuk langyosra hűlni, majd elvegyítjük a bodzaszörppel, az ízlés szerinti citromlével és kevés kék ételfestékkel. A beáztatott zselatint kis lángon felolvasztjuk, kicsinként felvegyítjük a bodzás lével, majd tetszés szerinti formába öntjük, és hűtőbe tesszük néhány órára dermedni. (Legjobb estétől reggelig) Miután megdermedt, a formát forró vízbe mártjuk, a zselét pedig tányérra borítjuk, és tetszés szerint díszítjük.

Megjegyzés: A bodzaszörp és a víz arányát úgy állítsuk be, ahogy nekünk tetszik. Ha a 4:1 arány nem megfelelő, igazítsuk nyugodtan az ízlésünkhöz. A citromlé mennyisége is ízlés szerint növelhető vagy csökkenthető. Sőt, ha úgy gondoljuk, hogy a szörptől nem elég édes, édesíthetjük is még. Mindenesetre, a folyadéknak kicsit édesebb-savanykásabbnak kell lennie, mint ahogyan normálisan meginnánk, mert a dermedés során veszít az intenzitásából.
                                                 
2020. május 21., csütörtök

Madártej - Vendégszakács a konyhámban 6.

Nagy lányom készítette ezt a finomságot, amikor apukája pudingot kívánt: :)

Madártej

1 liter tejet odatett főni.
6 házi tojást szétválasztott, ehhez adott 5 csapott evőkanál cukrot, 2 tasak vaníliás cukrot meg 1 tasak vaníliás pudingport, és kicsinként elkeverte majd felöntötte még kb. fél liter tejjel. Ezt hozzáöntötte a majdnem fővő többi tejhez, és kevergetve kiforralta. A tojásfehérjét keményre verte egy csipet sóval és 3 evőkanál cukorral, majd mikróban 1 perc és 45 másodperc alatt "kifőztem" (ennyi volt az én segítségem). Kiadagoltuk tálkákba a vaníliás sodót, és habgaluskákat szaggattunk a tetejére.

Megjegyzés: A pudingpor nem muszáj bele, elég a tojássárgája is, de akkor csak max. 1-1,2 l tejet kell használni hozzá. Mi így szeretjük azonban, kicsit sűrűbben.

2020. május 1., péntek

Vegán habcsók

Nagyon régóta készül nálunk ilyen habcsók, kb. azóta, amióta néhány évvel ezelőtt felfedeztem Mandy blogján. És bár én nyírfacukorral készítem, ami ugye, egy fokkal - sokkal - jobb, mint a répacukor, azért nem mondanám, hogy ez a habcsók hű, de milyen egészséges. Azért ahányszor csicserit eszünk egy évben, elmegy a habcsók is. És jó tudni, hogy nemcsak tojásból lehet habot verni, habcsókot készíteni. :)

Vegán habcsók

Hozzávalók: 1 csicseriborsó-konzerv leve, 20-25 dkg (1 bögre) nyírfacukor vagy cukor, 1 teáskanál vaníliakivonat vagy 1 tasak vaníliás nyírfacukor, 2-3 csepp citromlé.

Elkészítése: A levet kézi mixerrel addig verjük, amíg jól kifehéredik, és már eléggé kemény lesz. Ekkor kezdjük el kanalanként hozzáadni a cukrot meg a vaníliát, és tovább verjük, amíg az összes cukrot beledolgozzuk. Végül beletesszük a citromlevet is, majd habzsákból halmokat nyomunk a sütőpapírra, és innen tovább, mint a rendes habcsóknál: 130 fokos sütőbe toljuk, de vissza is vesszük a hőt 110 fokra, és ezen a hőfokon, légkeveréssel sütjük-szárítjuk kb. másfél órán át. Időnként meg lehet nézni, mennyire száradt ki, lehet kevesebb idő is elég. Ha jónak ítéljük, nyitott ajtónál hagyjuk langyosra hűlni, majd ki lehet venni a sütőből, de a papírról csak akkor szabad levenni, amikor teljesen kihűlt.

Megjegyzés: Vanília helyett rumkivonattal vagy mandulaesszenciával is ízesíthető, illetve tetszés szerint ételfestékkel meg is színezhető.

2019. október 12., szombat

Sütőtökös-túrós pohárkrém

Szinte hihetetlen, hogy úgy eltelik 2-3 hét, hogy észre sem veszem, hogy a blogra nem posztoltam semmit. Pedig lenne mit, és még csak arra sem foghatom, hogy hosszú időbe tlik a receptek megírása, mert vannak készleten készen megírt receptjeim. Csak a fotókat kell egy picit kipofozzam (pl. nevet írnom rájuk). De úgy látszik, hogy lassan 11 év után (október 18-án lesz 11 éve, hoyg elindítottam a blogot) már elveszítette kezdeti és az évek során folyamatosan tartó varázsát ez a tevékenység. Most már van sok egyéb, ami lefoglal. De természetesen, nem mondok le róla. Mégha ritkábban is kerülök ide. :) Éppen ezért máris hozok egy újabb receptet, ami éppen szezonális. :)

Sütőtökös-túrós pohárkrém

Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg sült sütőtök, 1 teáskanál fahéj, 1-1 csipet szerecsendió és ánizs, 40 dkg tehéntúró, 15 dkg joghurt, 2 tasak borbon vaníliás cukor, 2+5 evőkanál cukor, valamilyen savanykás lekvár vagy gyümölcskocsonya.

Elkészítése: A sütőtököt villával összetörjük, hozzáadunk 2 evőkanál cukrot meg a fűszereket és simára keverjük. A tehéntúrót jól eldolgozzuk a joghurttal, a cukorral meg a vaníliás cukorral, és felhabosítjuk. A kétféle krémet csinos kelyhekbe rétegezzük úgy, hogy közéjük savanykás lekvárrétegeket is teszünk. Nálam szederkocsonyával készült. Jól behűtve kínáljuk.

EK - 2019/11

2019. szeptember 17., kedd

Kakaós gofri vaníliafagylalttal, gyümölcsökkel

Lassan lejárt ezeknek a képeknek az ideje, hiszen nyár eleji, nyári gyümölcsökkel készültek, de a gofrirecept télen-nyáron ugyanaz, csak a gyümölcsöket kell kicserélni szezonálisra. Pont olyan finomak lehetnek szilvával, körtével, fügével, vagy akár egy kis párolt almával, birsalmával. 

Hozzávalók: 1 adag kakaós gofri, személyenként 1-1 nagy gombóc vaníliafagylalt, málna, áfonya és porcukor.

Elkészítése: A gofrit megsütjük a fenti kakaós gofri receptje szerint, majd 3-4 szögletes darabot számítva egy személyre kitálaljuk. A gofritoronyra 1-1 nagy gombóc vaníliafagylaltot teszünk, és jó sok málnát illetve áfonyát halmozunk köré. Megszórjuk porcukorral, esetleg mentalavelekkel díszítjük, és máris tálaljuk.

Megjegyzés: Bármilyen más idénygyümölccsel is készíthetjük, vagy akár lekvárral, sűrű befőttel is tálalhatjuk.

ÉÍ - 2019/NYÁR

Kakaós gofri tésztája

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 5 dkg kakaópor, 1 púpozott teáskanál sütőpor, 1 csipet só, 3-4 evőkanál cukor, 2 tojás, 6 evőkanál olaj, 1 evőkanál rumkivonat, 4,5 dl író vagy más hígabb savanyú tejtermék  (szána, vert tej, joghurt), pici vaj.

Elkészítése: A száraz hozzávalókat elkeverjük. A tojássárgáját eldolgozzuk az olajjal, a rumkivonattal és az íróval, a tojásfehérjét keményre verjük. Az írós keveréket eldolgozzuk a száraz hozzávalókkal, éppencsak elkeverjük, nem kell nagyon sokat kevergetni, majd beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét is. A tésztát állás nélkül vajjal vékonyan megkent gofrisütőben megsütjük.

Megjegyzés: A fenti gofritésztából elég jó sok lesz. Mennyiséget, darabszámot nehezen lehet megadni, hiszen minden sütő más és más, az adagok viszont körül-belül elegendőek egy négytagú családnak, egyszeri alkalomra.

2019. július 4., csütörtök

Epres parfé

Hát, kissé elmúlt már a friss eper ideje, de hátha van, aki jócskán fagyasztott le belőle, vagy akinek a kertje október-novemberig folyamatosan ontja a finom, aromás epret. És ha nem eperrel, akkor málnával, ribizlivel, meggyel, szederrel, afonyával... vagy bármilyen más gyümölccsel elkészíthető. Hogy ilyen melegek vannak, különösen jólesik valami hideg finomság. Jó étvágyat hozzá!

Epres parfé

Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg mascarpone, 10 dkg görög joghurt, 2-2,5 dl habtejszín, 2-3 evőkanál porcukor., 30 dkg eper, 3+1+2 evőkanál cukor.

Elkészítése: Az epret megmossuk és 3 evőkanál cukorral együtt simára turmixoljuk. Egy kisebb kalács- vagy őzgerincformát kibélelünk frissentartó fóliával, és beleöntjük az eperturmix 2/3-át. Szépen elsimítjuk, a formát pedig betesszük a fagyasztóba kb. 30 percre. A krémhez a mascarponét simára keverjük a joghurttal, majd óvatosan beleforgatjuk a porcukorral keményre vert habtejszínt. 
A maradék eperturmixot 1 evőkanál cukorral együtt belekeverjük a krém felébe, majd belesimítjuk a formába, és szintén hagyjuk fagyni egy keveset. A megmaradt krémet édesítjük még 2 evőkanál cukorral, majd rásimítjuk az epres krémre. Ráhajtjuk a fólia lelógó részeit, és a fagyasztóba toljuk néhány órára. Fogyasztás előtt kivesszük kb. 10 perccel hamarabb, hogy könnyen lehessen darabolni.

Megjegyzés: A fagyasztott édességeket picit édesebbre kell készíteni ahhoz, hogy édességük, ízük hidegen is érvényesüljön. Ezért került bele a plusz cukor.

EK - 2019/5.

2019. június 30., vasárnap

Panna cotta hideg szederzselével

Ha egészséges desszertre vágyunk, ne készítsük cukorral, és jócskán csökkentsük is az édesítőanyag mennyiségét. Higgyétek el, nem csak egy kilócukorral finom egy édesség...

Panna cotta hideg szederzselével

Hozzávalók (4 személyre): 4 dl tejszín, 2-2,5 dl tej,  3 evőkanál nyírfacukor vagy cukor (esetleg 1-2 sztéviatabletta), 1 vaníliarúd, 10 g zselatinpor;
a szederzseléhez: 30 dkg friss vagy fagyasztott szeder, 2-3 evőkanál nyírfacukor, 2 teáskanál 3:1 cukormentes dzsemfix;
továbbá: cukormentes keksz vagy babapiskóta, néhány szederszem.

Elkészítése: A zselatint beáztatjuk 2 evőkanál hideg vízbe. A tejszínt és a tejet edénybe öntjük, hozzáadjuk az édesítőt meg a kikapart vaníliamagokat, és jól összeforrósítjuk, de nem kell fölforralni. Félrevesszük a lángról, beletesszük a beáztatott zselatint, addig kavarjuk, amíg az teljesen feloldódik benne, majd hagyjuk langyosra hűlni.
A megmosott szedret összeturmixoljuk a nyírfacukorral, majd szitán átpasszírozzuk, hogy a magokat felfogjuk. A gyümölcspéphez hozzákavarjuk a dzsemfixet, 4 csinos desszertpohár aljára kanalazunk belőle egy keveset, a többit félretesszük. Amikor a tejszínes keverék langyosra hűlt, óvatosan a poharakba adagoljuk, majd betesszük a hűtőbe, amíg megdermed. A poharak tetején szétosztjuk a maradék szederzselét, majd szederrel és keksszel díszítjük.

2019/RETRÓ 1.

2019. június 21., péntek

Oreós pohárkrém

Nem tudom, ki hogy van vele, de én, ha megkóstolom az oreót, alig tudok leállni az evésével. Nincs olyan, hogy megeszem egy karikát és kész. Vagy nem eszem belőle, és akkor minden oké, vagy megeszem egy egész csomaggal. Éppen ezért azon kezdtem gondolkodni, hogy biztos tartalmaz valami olyasmit, amivel elérik ezt a "még, még, még" hatást. Mindenesetre, ritkán veszem a lányoknak is, éppen a fent említett okok miatt. Néha belefér.
Egy oreós torta készítése után még maradt némi keksz és egyéb hozzávaló, amibel gyorsan összedobtam az alábbi krémet. Mondom, néha belefér. :D 

Oreós pohárkrém

Hozzávalók (4 személyre): 10 dkg mascarpone, 20 dkg sűrű görög joghurt, 2 dl habtejszín, 3-4 evőkanál porcukor (vagy ízlés szerint), 8 darab Oreo-keksz, 1 teáskanál vaníliakivonat;
a díszítéshez: 4 db Oreo-keksz, 4 physalis vagy más gyümölcs.

Elkészítése: A mascarponét simára keverjük a kekszekről levájt krémmel, a görög joghurttal, 2-3 evőkanál porcukorral meg a vaníliakivonattal, majd fellazítjuk az 1 evőkanál porcukorral kemény habbá vert tejszínnel. Ezután a kekszeket összetörjük, és lazán beleforgatjuk a krémbe, vagy ha úgy szeretnénk, az összetördelt kekszet kelyhekbe rétegezzük az elkészített krémmel. A tetejére kevés kekszmorzsát, illetve egy egész kekszet teszünk, és physalis-szal vagy más gyümölccsel díszítjük.

Megjegyzés: A cukrot ízlés szerint adagoljuk. Vigyázat, a kekszekről levájt krém eléggé édes, csak akkor adjunk a krémhez plusz cukrot, ha szükségesnek ítéljük.

NÚ - 2019/MÁJ.

2019. május 25., szombat

Paleo gofri gyümölcsökkel

Van amikor megkívánjuk az édeset, de nem visz rá a lélek, hogy valami túlzottan tömény, szénhidrátos finomságot egyél. Akkor itt van ez. Akár karcsúsodni is lehet vele.

Paleo gofri gyümölcsökkel

Hozzávalók (4 virág alakú gofrihoz): 12 dkg mandulalap, 8 dkg kókuszreszelék, 1 evőkanál nyírfacukor, 1 csipet só, 1 mokkáskanál paleo sütőpor, 2 tojás, kb. 1,5 dl kókusztej vagy víz, pici kókuszolaj.

Elkészítése: A mandulát és a kókuszt robotgépben vagy aprítógépben jól összedaráljuk, majd tálba tesszük, és elkavarjuk a többi száraz hozzávalóval. Ezután hozzáadjuk a felvert tojást és a vizet - jó sűrű, palacsintaszerű masszát kell kapnunk (lehet picivel kevesebb víz is elég, vagy esetleg több is kellhet, adagoljuk kicsinként.). Elkavarjuk, majd a felforrósított gofrisütőt megkenjük pici kókuszolajjal, belekanalazzuk a szükséges mennyiségű masszát (a virágformájúba, amiből 5 szívecske jön ki, 3 evőkanálnyi masszára volt szükség), lefedjük, és 3-4 perc alatt aranybarnára sütjük. Vegyes gyümölcsökkel - nálam feketeribizli, vörös áfonya és málna -, esetleg porított nyírfacukorral megszórva kínáljuk, de önmagában is finom.

2019. május 24., péntek

Illatos tejberizs eperszósszal

Lassan itt az eperszezon... és mire itt van, érdemes felkészülni néhány jó kis epres desszerttel, hogy majd kellőképpen fogadhassuk a hazai gyümölcsöt.

Illatos tejberizs eperszósszal

Hozzávalók (4 személyre): 1 pohár rizs (20-22 dkg), 1 pohár víz, 3 pohár tej, 3-4 ek cukor, 1 vaníliarúd vagy 1 tonkabab, 1 csipet só;
a szószhoz: 50 dkg eper, 50 ml víz, 1 evőkanál balzsamecet, 1-2 evőkanál citromlé, 3-4 evőkanál cukor, 1 csipet só, 1 evőkanál kukoricakeményítő, kevés víz.

Elkészítése: A rizst a vízzel és sóval elkevert tejben addig főzzük, míg teljesen meg nem puhul, és a folyadékot mind magába nem szívta. Amikor már nagyon kevés rajta a folyadék, hozzáadjuk a cukrot meg a vaníliarúd kikapart magjait vagy a lereszelt tonkababot, és elkeverjük. Ha elkészült, szétosztjuk poharakba, ráöntjük az eperszószt és langyosan vagy behűtve kínáljuk. A szószhoz az összedarabolt epret főni tesszük a vízzel, a cukorral, a citromlével, a balzsamecettel meg egy pici sóval, és 5-6 percig főzzük. Ekkor a keményítőt elkeverjük néhány evőkanálnyi vízzel, hozzáöntjük az eperhez, és kavargatva kiforraljuk. Szétosztjuk a tejberizs tetején.

Megjegyzés: A rizst és a szószt is ízesíthetjük ízlésünknek megfelelően, azonban vigyázzunk, ne vigyük túlzásba a fűszerezést: ha illatos a rizs, jó, ha a szósz natúr marad, vagy fordítva. Vanília helyett használhatunk fahéjat, kardamomot, csillagánizst is, ám ha sikerül hozzájutni tonkababhoz, érdemes kipróbálni. Különleges, egyedi íze lesz a desszertnek.

EK - 2019/5.

2019. március 25., hétfő

Meggyes pohárkrém

Kitűnő gyors desszert vagy csak egyszerű nassolnivaló erre az időszakra. Meggy helyett bármilyen más fagyasztott vagy üvegben eltett gyümölccsel készülhet. és persze, frissel is. 

Meggyes pohárkrém

Hozzávalók (4 személyre): kb. 30 dkg meggy (a fagyasztóból vagy befőttből), 2,5 dl sűrű tejföl, 4 dl hígabb joghurt, kb. 4 evőkanál xilit (vagy cukor), esetleg 1 tasak vaníliás cukor, néhány babapiskóta vagy keksz.

Elkészítése: A meggyet (akár fagyosan is) a blenderbe tesszük, rászórunk 2 evőkanál xilitet, ráöntjük a joghurt felét, és összeturmixoljuk. Egy másik edényben a tejfölt elkeverjük a maradék joghurttal és xilittel, illetve a vaníliás cukorral. Öblösebb poharakban szétosztjuk a meggyes krémet (egy picit meghagyva belőle), majd rádarabolunk 2-3 babapiskótát vagy kekszet, végül pedig ráöntjük a tejfölös keveréket. A tetejére 1-1 teáskanálnyi félretett meggyes krémet teszünk díszítésként.   

Megjegyzés: Nyáron friss meggyből is készülhet, és valamilyen zöld levéllel díszíthetjük. Ha nem fagyasztott meggyel készül, hanem befőttel, vigyázzunk az édesítésre, az a meggy édesebb már. Ha pedig a meggyet fagyosan használjuk a desszerthez, jó minél hamarabb elfogyasztani, hogy ne kezdjen el olvadni a meggyes krém. Így kissé olyan, mintha fagyi lenne.

NÚ - 2019/FEB.26.

2019. február 3., vasárnap

Sült túrófánk - Papanași

Van már egy ilyen recept a blogomon, anno szakács ismerősömtől, Karesztől kaptam. Most (nem is éppen most :P ) újra csináltam, de mivel több túróm volt, és más lisztet is használtam, et is leírom.

Túrófánk (Papanași)

Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 3 tojás, 32-35 dkg teljes kiőrlésű rizsliszt (vagy helyette 15 dkg búzadara és 20 dkg liszt), 2 teáskanál reszelt citromhéj, 2 evőkanál cukor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál citromlé, 1 csipet só, bő olaj;
továbbá: tejföl és lekvár, esetleg porcukor a tálaláshoz.

Elkészítése: A tehéntúrót összetörjük, majd eldolgozzuk a tojással, a citromhéjjal, a cukorral, a sóval meg a citromlével leoltott szódabikarbónával. Ezután belekeverjük a lisztet is. A lisztet csak részletekben adjuk hozzá, mert a milyenségétől, illetve a tojások méretétől függően, meglehet kevesebb is elegendő lesz. A masszának puhának, de jól formázhatónak és formatartónak kell lennie. 10 percig állni hagyjuk, majd nedves kézzel pingponglabdányi gombócokat gömbölyítünk, ellapítjuk, közepüket ujjunkkal kilyukasztjuk, és a forró olajba tesszük. Kis lángon sütjük, hogy a belsejük is jól átsüljön. Ha szeretnénk – hagyományosan úgy csinálják –, annyi kis diónyi gombócot is sütünk a masszából, ahány fánkkorongot sütöttünk. Papírtörlőre szedve hagyjuk kissé hűlni, majd tejföllel és áfonya- vagy bármilyen más savanykás lekvárral kínáljuk.

2018. december 28., péntek

Áfonyás pohárdesszert

Karácsonyra is tökéletes lenne, de akár a közelgő szilveszteri bulira is elkészíthető. Szerintem sokkal inkább bejönne mindenkinek, mint egy nehéz, vajas-krémes sütemény...

Áfonyás pohárdesszert

Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg mascarpone, 25 dkg görög joghurt, 2-3 evőkanál porcukor, 1 vaníliarúd;
az áfonyás réteghez: 35 dkg áfonya, 5 evőkanál cukor, ½ citrom leve;
továbbá: granola (ropogós müzli), citromfűlevél, néhány szem friss vagy fagyasztott áfonya.

Elkészítése:  Egy edényben világosra karamellizáljuk a cukrot, rádobjuk az áfonyát, illetve rálocsoljuk a citromlevet, 5-6 perc alatt készre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A mascarponét simára kavarjuk a porcukorral meg a kivájt vaníliamagokkal, végül lazítjuk a görög joghurttal. Öblös kelyhekbe rétegezzük a két krémet, tetszés szerint granolarétegeket is közéjük iktatva. A tetejükre néhány szem gyümölcsöt teszünk, és citromfűvel díszítjük.

KAL-2019.

2018. december 9., vasárnap

Csokoládés banándesszert

Nagyon egyszerű, mégis látványos, és nem utolsó sorban a gyerekek számára kívánatos desszert. A színes szórócukrokról akár le is mondhatunk, használhatunk csak diót, mogyorót, kókuszt, esetleg szezámmagot, de időnként egy kissé ki lehet rúgni a hámból is. :) Hogy hány személyre elegendő ez az adag, nagyon relatív, nálunk én ettem meg 2-t, a többit a lányok pusztították el. Jó móka gyerekek számára is az elkészítése.

Csokoládés banándesszert

Hozzávalók: 4-6 közepes méretű érett, de nem túlérett banán, 10-12 dkg jó minőségű étcsokoládé, 10-12 dkg fehér csokoládé, 2 teáskanál vaj, 2 evőkanál tej;
a szóráshoz: sós mogyoró, kókuszreszelék, különféle szórócukrok, esetleg magvak.

Elkészítése: A kétféle csokoládét összetördeljük és külön-külön tálkába rakjuk. Hozzáadunk 1-1 teáskanál vajat, illetve az étcsokoládéhoz a tejet, és mikróban 20-30 másodpercenként átkavarva összeolvasztjuk. Ezután keskeny csészékbe öntjük át. A banánt meghámozzuk, mindegyiket félbevágjuk, majd vágott felükbe hurka- vagy fagylaltos pálcát szúrunk. Óvatosan belemártjuk a csokolédéba, megszórjuk tetszés szerint az előkészített szóróanyagokkal, majd sütőpapíros tálcára helyezzük. Hűtőbe tesszük, míg a csokoládé jól megdermed, és lehet is kínálni.

Megjegyzés: Nyáron a banánt előre le is fagyaszthatjuk, majd elvégezzük a mártogatást-szórást, és újból kifagyasztjuk. Fogyasztás előtt néhány percig szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy ehetőre puhuljon.

EK - 2019/1.

2018. augusztus 2., csütörtök

Banános-csokoládés-pillecukros desszert, szabad tűzön

Őszintén, ez nem az én kategoriámba eső desszert. Megkóstoltam, de émelyítően édes volt. A lányok szerették... :)

Hozzávalók 4 személyre: 4 banán, 20 dkg jó minőségű étcsokoládé, személyenként 2-3 pillecukor, darabolt mandula vagy mandulaforgács.

Elkészítése:  A banánokat homorú felükön óvatosan behasítjuk úgy, hogy ne vágjuk teljesen át. A héjat szétnyitjuk, a gyümölcshúst finoman karikákra vágjuk, 1-2 kisebb karikát kiszedhetünk, hogy jobban férjen a többi hozzávaló is. A banánhéjak belsejében szétosztjuk az összetördelt csokoládét meg a darabokra vágott pillecukrot, és megszórjuk mandulával. A kis csónakokat több rétegű alufóliába csomagoljuk úgy, hogy felül nyílást hagyunk a fóliában, és a grillrácsra helyezzük mindaddig, míg a csokoládé és a pillecukor meg nem olvad. Fogyasztáskor kissé összekeverjük az alapanyagokat, és úgy esszük. 

ÉÍ - 2018/NYÁR

2018. június 20., szerda

Grillezett pillecukor

Naná, hogy mi is kipróbáltuk. Nem mondom, hogy rendszert csinálunk belőle, de érdemes kipróbálni, és évente egyszer megejtve belehalni sem fogunk. A gyerekeknek nagyon izgalmas a dolog... :)

Grillezett pillecukor

-          Mielőtt a pillecukrot megsütnénk, érdemes a levegőn hagyni 1-2 órán át, hogy kissé megszáradjon, kapjon egy száraz kérget. Így sütéskor nem folyik el, és finom, roppanós kéreg képződik rajta, míg belül lágy, krémes lesz.
-          Ha a gyerekek maguknak sütik, jó hosszú nyársat vágjunk, nehogy a tűznél megégessék magukat.
-          Jól kiszárítva és kisebb nyársakra húzva grillezhetjük is, de vigyázat, pillanatok alatt karamellizálódik, csak néhány nyársat tegyünk egyszerre a rácsra, hogy időben tudjuk megforgatni őket. 
-          A megsült, puha pillecukrot a legegyszerűbb két keksz közé fogva lehúzni a nyárs végéről, így biztos, hogy nem égetik meg a gyerekek a szájukat.
-          Mindenképpen nagyon óvatosnak kell lenni, és fogyasztás előtt 1-2 percig érdemes hűlni hagyni, különben a forró cukor nagyon megégethet.

2018. május 15., kedd

Grillezett gyümölcsnyársak csilis csokoládészósszal

Annyira elhanyagolt mostanában a blogom, de tényleg, legtöbbször annyi időm sincs, amennyi egy megírt, csak éppen kimásolni szükséges recept feltevéséhez kellene. 
Az utóbbi időben, ebben a hirtelen ránkszakadt áprilisi-májusi nyárban sokat voltunk a kertben, és nagyon sokat grilleztünk is. Például gyümölcsöket is. A csilis csokoládészósz a korona....

Hozzávalók: alma, friss ananász, mangó, eper, menta- vagy citromfűlevelek, pici olaj;
a szószhoz: 20 dkg jó minőségű étcsokoládé, 5 dkg vaj, 1 darabka friss csili, tej vagy víz, cukor (ha szükséges).
Elkészítése:  Az ananászt és a mangót meghámozzuk, és kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk. Az almát hámozatlanul daraboljuk hasonló méretűekre, a jól megmosott epret pedig keresztben vágjuk 2 vagy 3 darabba, mérettől függően. A gyümölcsöket tetszés szerinti sorrendben, 1-1 zöld levelet is szúrva közéjük bambusznyársakra húzzuk, meglocsoljuk 1-2 csepp olajjal, majd forró grillrácson 1-2 perc alatt körbesütjük. Vigyázzunk, 20-30 másodpercnél több ideig ne süssük egyik oldalukat, mert megéghetnek. A szószhoz a vajat felolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a nagyon pici kockákra felvágott csilipaprikát, és félrevesszük. Hozzáadjuk az összetördelt csokoládét, öntünk hozzá kevés tejet vagy vizet, és kis lángon, folyamatosan kavargatva addig melegítjük, amíg egynemű masszává nem válik. Ízlés szerint cukrot is adhatunk hozzá, illetve tejjel is addig hígítjuk, amíg a nekünk megfelelő állagot elérjük. Nem kell felforralni. A nyársakat a csokoládémártásba mártogatva fogyasztjuk.

ÉÍ - 2018/NYÁR

2017. december 17., vasárnap

Ehető díszek: Narancsos-kókuszos golyók szaloncukorként

És itt a sorozat harmadik "darabja". Persze, ennél jóval több mindent lehet készíteni, ezek csak gondolatébresztők, ki-ki mehet a saját feje után. 

Narancsos-kókuszos golyók szaloncukorként

Hozzávalók: 15 dkg keksz, 25 dkg narancshús, 10-12 dkg kókuszreszelék, 15 dkg fehér csokoládé.

Elkészítése:  A kekszet konyhai aprítógépben finomra daráljuk, majd hozzáadjuk a cikkekre szedett narancsot, és addig dolgozzuk tovább, míg egynemű masszát nem kapunk. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, és kézzel is jól összegyúrjuk. Ha a massza túl lágy lenne, még adhatunk hozzá kevés kekszmorzsát vagy kókuszreszeléket. A masszából kisujjnyi vastag, 3-4 cm hosszú rudacskákat sodrunk, és tálcára helyezzük. A tálcát kb. fél órára betesszük a fagyasztóba, majd fogpiszkáló segítségével minden rudacskát megmártunk olvasztott fehér csokoládéban. Visszahelyezzük őket a tálcára, és visszatesszük a fagyasztóba még néhány percre. Fehér sütőpapírból nagyobb darabokat vágunk le, illetve alufóliából kisebbeket. A jól megdermedt szaloncukrokat papírba és fóliába csomagoljuk, a fólia két végét megcsavarva. Szép zsinórral megkötjük, és fel is akaszthatjuk a fára. A papírt a két oldalán ollóval be is vagdoshatjuk. 

EK - 2017/12.

2017. december 15., péntek

Ehető karácsonyfadíszek: Habkarika

Sokféleképpen lehet karácsonyfát díszíteni, manapság pláne sok a lehetőség. És e sok lehetőség közül az egyik az, amikor olyan díszeket aggatunk a fára, amelyek megehetőek. Mondhatni végtelen ezen díszeknek is a tárháza, én most az egyik legismertebbet muatom be, a habkarikát. A következő napokban lesznek másféle ehető díszek is, figyeljétek a blogot! :) 

Habkarika

Hozzávalók: 3 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 2 csipet só, 1 púpozott evőkanál kukoricakeményítő, ételfesték, különféle szórócukrok.
Elkészítése:  A tojásfehérjét keményre verjük a sóval, majd kanalanként beleadagoljuk a cukrot, miközben folyamatosan verjük tovább. Addig verjük, míg a hab kemény, formáját jól megtartó nem lesz. Ekkor óvatosan beleforgatjuk a keményítőt is. A habot sima vagy csillagcsöves habzsákba kanalazzuk, és sütőpapírral bélelt tepsire köröket, vagy apró halmokból formázott karikákat nyomunk. Ha szeretnénk, megszórhatjuk különféle szórócukrokkal, vagy a habot különböző színekkel meg is festhetjük. A tepsiket 130 fokra előmelegített sütőbe toljuk, de a hőt azonnal levesszük 100 fokra, és légkeverésen kb. 1 órán át sütjük-szárítjuk. Ekkor kivesszük a sütőből, hagyjuk teljesen kihűlni, majd késsel óvatosan felszedjük a karikákat a papírról. Zsinórt fűzünk mindegyikbe, és már akaszthatjuk is a fenyőfára.

EK - 2017/12.

Related Posts with Thumbnails