A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenótos. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 14., kedd

Tavaszidéző előételtorta, avagy rakott saláta

Idén beleszerettem ezekbe a zöld dolgokba. Valószínű, azért mert kevesebbet vagyunk a zöldben, mint más években ilyenkor szoktunk. :)
Ez egy nagyon mutatós előétel, és amennyire étvágygerjesztőnek tűnik, épp annyira hozza is a hozzá fűzött reményeket. Mind a négyünknek nagyon ízlett, még a férjem is csak elismerően nyilatkozott róla, pedig ő nem igazán van oda ezekért az előételekért. Minden ünnepre szoktam valami tekercsfélét vagy lerakott előételt készíteni, idén erre esett a választásom. Ennek az alapötletét is egy lengyel oldalon találtam (lassan mindjárt lengyel-szakértő leszek ), de a saját szánk íze szerint módosítottam az alapanyagokat, és az adagot is az én tepsim méretéhez igazítottam. Ünnepre, vendégvárásra kiválóan alkalmas, csak időben el kell készíteni, hogy legyen ideje lehűlni, összeérni.

Hozzávalók egy 17x25 cm-es tepsihez:
a laphoz: 2 nagy, XL-es tojás (vagy 3 kisebb), ½ - ½ teáskanál só, bors és szerecsendió, 3-4 cikk fokhagyma, 20 dkg fagyasztott spenótpüré, 60 ml olaj, 3 evőkanál liszt, ½ teáskanál sütőpor;
a különféle krémekhez:
      1.      3-3 evőkanál tehéntúró és mascarpone, 2 cikk fokhagyma, 1-2 evőkanál joghurt, só, bors;
      2.      5 evőkanál majonéz, 2-3 evőkanál házi ketchup vagy paprikakrém, 10-15 dkg finomra reszelt sajt, esetleg só, bors, esetleg csilipehely;
      3.      3-4 evőkanál majonéz, 5 dkg parmezán vagy más sajt, só, bors, citromlé.
továbbá: 1 egész (levesben) főtt csirkemell, 1 piros húsú kápia paprika, 20 dkg fagyasztott zöldborsó, 5 keményre főtt tojás, 1 csokor metélőhagyma (snidling)
a díszítéshez: tetszés szerint friss zöldségek, zöld levelek.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a zúzott fokhagymával, a sóval meg a fűszerekkel, a tojásfehérjét pedig kemény habbá verjük. A kiolvasztott, jól kinyomkodott spenótot simára turmixoljuk az olajjal, a lisztet összevegyítjük a sütőporral. A sárgájához adjuk az olajos spenótot, majd felváltva beledolgozzuk a sütőporos lisztet és a tojáshabot. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk (17x25 cm) és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni. Ezután előkészítjük a többi hozzávalót: a csirkemellet apróra, a paprikát kis kockákra vágjuk, a zöldborsót sós-szódabikarbónás vízben megfőzzük, majd leszűrjük és hagyjuk kihűlni, a főtt tojások fehérjét pedig lereszeljük a nagy lyukú reszelőn (a sárgáját egyelőre egészben félretesszük). Elkészítjük a krémeket is: az egyikhez simára keverjük a tehéntúrót a mascarponéval meg a zúzott fokhagymával, sóval-borssal ízesítjük, és elkeverjük kevés joghurttal, csak annyival, amennyitől kellően krémes lesz, de még jó sűrű marad a krém. A második krémhez a majonézt elkeverjük a ketchuppal vagy paprikakrémmel és a reszelt sajttal, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, csilipehellyel. A harmadik krémhez a majonézt elkeverjük a parmezánnal és a reszelt tojásfehérjével. Sóval, borssal, citromlével ízesítjük.

Ezután összerakjuk a tortát:
A kihűlt spenótos lapra rákenjük a túrókrémet, majd elterítjük rajta az összeaprított csirkehúst. Erre rákenjük a ketchupos-majonézes krémet, majd eloszlatjuk rajta a paprikakockákat. A paprikára a tojásos-parmezános krém jön, majd befedjük a zöldborsóval, amit enyhén bele is nyomkodunk az alatta lévő krémbe. Végül a borsóra szórjuk a kis lyukú reszelőn lereszelt tojássárgáját, és ezen eloszlatjuk a  felaprított metélőhagymát. Az összeállított „tortát” hűtőbe tesszük legalább 5-6 órára, de jobb még több időre, majd kockára vágva kínáljuk. Ha szeretnénk, még kidíszíthetjük a kockákat ezzel-azzal, de nem muszáj.

Megjegyzés: Majonéz gyanánt egy adag félperces majonéz készítettem, amire azonban nem volt szükség teljesen, 2-3 kanálnyi még maradt belőle. Érdemes megnézni ezt a receptet a linken, mert tényleg fél perc alatt kész a majonéz, és nem kell bolti beazonosíthatatlan alapanyagú majonéznek nevezett valamire pénzt adni. 

2020. április 4., szombat

Saag paneer, avagy sajtos indiai spenótfőzelék

Nem panír sajttal készült az étel, mert ilyen sajtra jelen pillanatban otthonról nem tudtam szert tenni, de a neten fellelhető saag receptek alapján készülhet bármivel. Találtam olyan receptet is, amit indiai nő fetával készített, szóval, ki-ki azt használ sajt gyanánt szerintem, amit akar, amit szeret, vagy a jelenlegi bezártságos körülmények között: amihez éppen hozzájut. Sőt, sajt nélkül is finom, önmagában, de lehet mellé tükörtojást, sült húst, kolbászt is adni.

Hozzávalók (4 személyre): 1 nagy hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, diónyi friss gyömbér, 40 dkg fagyasztott leveles spenót (de lehet püré is) vagy 1 kg friss spenótlevél, 1 paradicsomkonzerv (aprított), 2 dl tejszín (vagy kókusztej), só, bors, 1 teáskanál mozsárban széttört koriandermag, ½ - ½ teáskanál őrölt római kömény és normál kömény, 1 teáskanál szárított keleti citromfű (ez utóbbiak ízlés szerint elhagyhatóak), 4-5 evőkanál olívaolaj;
a tálaláshoz: tetszés szerint panír sajtkockák, feta- vagy telemeakockák, tükörtojás, kolbász, hús, bármi.

Elkészítése: Felforrósítjuk az olívaolajat, beleszórjuk a fűszereket, és néhány másodpercig magukban pirítjuk. Amikor megcsap az illatuk, beletesszük a finomra aprított hagymát, a zúzott fokhagymát meg a finomra reszelt gyömbért, és 1-2 percig kavargatva dinszteljük. Ekkor felöntjük a paradicsomkonzervvel, beletesszük a spenótot (fagyosan), öntünk rá annyi vizet, amennyi éppencsak ellepné, sózzuk-borsozzuk, és fedő alatt főzzük 10-15 percig, néha megkavarva. A végén levesszük a fedőt, ha még túl sok a lé rajta, néhány percig fedő nélkül hagyjuk rotyogni, majd ráöntjük a tejszínt, elkavarjuk, ízlés szerint utánasózunk-borsozunk, és jól kiforraljuk. Tetszés szerinti feltéttel kínáljuk.

2020. január 11., szombat

Spenótos borjútekercs

Jó ötlet megtölteni a húsokat, hiszen teljesen más ízt, állagot kapunk általa, mintha csak egy simán megpárolt vagy sütött húsdarab lenne...

Spenótos borjútekercs 

Hozzávalók (4 személyre): 8 szép szelet borjúhús, só, bors, pirospaprika, 30 dkg spenót, 20-25 dkg mascarpone, 3 cikk fokhagyma, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál olaj;
a panírhoz, sütéshez: 3 nagy tojás, liszt, bő olaj.

Elkészítése: A hússzeleteket jó vékonyra klopfoljuk, majd megszórjuk só, bors és pirospaprika keverékével. A megmosott spenótleveleket rádobjuk a felforrósított 2 evőkanálnyi olajra, és folytonosan kavargatjuk, amíg össze nem esik (max. 2-3 perc). Ekkor szűrőbe tesszük át, kissé kinyomkodjuk, majd nagyon finomra aprítjuk vagy leturmixoljuk. A kihűlt spenótot elkeverjük a mascarponéval meg a zúzott fokhagymával, sóval és borssal ízesítjük, majd ha netán túl híg lenne kevés zsemlemorzsát dolgozunk bele, hogy jól formázható masszává alakuljon. A tölteléket 8 egyforma részre osztjuk, és minden hússzeletre ráhelyezünk egy-egy részt (nem kenjük el). A húst szorosan feltekerjük, majd megforgatjuk lisztben, és a 2-3 evőkanálnyi liszttel elkevert tojásban. Forró bő olajban, de nem túl nagy lángon, aranybarnára sütjük. Krumplipürével, savanyúsággal kínáljuk.

KAL - 2020.

Rulouri cu spanac

Ingrediente pentru 4 persoane: 8 felii mari de carne de vițel sau porc, sare, piper, boia de ardei, 300 g spanac congelat, 250 g mascarpone, 3 căței de usturoi, 2-3 linguri pesmet, 2 linguri ulei;
alte ingrediente: 3-4 ouă, făină, ulei.

Prepararea: Se bat feliile de carne până ce devin fine, subțiri, după care se asezonează cu sare, piper și boia de ardei. Se încing cele 2 linguri de ulei și se adaugă spanacul congelat. Se lasă să fiarbă înăbușit până ce spanacul se înmoaie și lichidul se evaporă. Se transferă apoi spanacul într-o strecurătoare și se lasă să se scurgă bine tot lichidul în exces. Când spanacul s-a răcit, se amestecă cu usturoiul zdrobit, mascarpone, sare și piper după gust, iar dacă amestecul este prea moale, se adaugă pesmet cât este nevoie pentru a deveni cremos, menținându-și forma. Umplutura se împarte la 8, fiecare parte se pune pe o felie de carne (nu se întinde) și se rulează strâns. Rulourile pregătite se dau prin făină și ou bătut condimentat, după care se prăjesc în ulei abundent încins. Se servesc cu piure de cartofi și murături.

BA - 2020/2

2019. december 28., szombat

Tojásos-spenótos fasírttekercs

Itt egy másik tekercs is. Ez már húsos. Alternatíva az aprófasírtra. De alternatíva akár az egyben sült stefániavagdaltra is. :)

Tojásos-spenótos fasírttekercs

Hozzávalók: 75 dkg darált csirkehús (lehet más is), 15 dkg száraz kenyér, 1 kisebb hagyma, 5 cikk fokhagyma, diónyi friss gyömbér, 1 tojás, 1-1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó, zsemlemorzsa, só, bors, 2-3 evőkanál olaj;
a spenótos réteghez: 30 dkg krumpli, 45 dkg fagyasztott leveles spenót (vagy friss), 1 tojássárgája, só, bors, szerecsendió, kevés olaj, esetleg zsemlemorzsa;
a töltelékhez: 3 főtt tojás, 1 kisebb piros húsú kápia paprika, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 10 dkg tehéntúró, joghurt, só, bors.

Elkészítése: A száraz kenyeret beáztatjuk, majd hozzámorzsoljuk a csirkehúshoz. A hagymát, fokhagymát és gyömbért finomra reszeljük, és hozzáadjuk a masszához a tojással és a fűszerekkel együtt. Jól összedolgozzuk, majd ha szükséges, annyi zsemlemorzsát dolgozunk bele, hogy formáját jól megtartó masszává váljon. Amíg a többi réteg elkészül, hidegre tesszük. A krumplit meghámozzuk, és sós vízben puhára főzzük, a kiolvadt spenótot kevés felforrósított olajra dobjuk, és addig pároljuk míg a folyadék teljesen el nem párolog róla. Villával megtörjük a krumplit, összevegyítjük a spenóttal, eldolgozzuk benne a tojássárgáját, és ízlés szerint sóval, borssal, illetve szerecsendióval ízesítjük. (Nekem nem kellett morzsa bele, de ha netán túl lágy, lehet használni 1-2 kanállal.) A töltelékhez a főtt tojást lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, a kápiát nagyon kicsi kockákra vágjuk, a petrezselyemzöldet pedig finomra aprítjuk. Elkeverjük a túróval, joghurttal krémesre dolgozzuk (nem kell nagyon ellágyítani), majd sóval, borssal ízesítjük. Egy nagy, erős alufóliadarabot leterítünk, ráteszünk egy ugyanakkora sütőpapírt is, amit jól bekenünk olajjal. Ráhelyezzük a húsmasszát, letakarjuk egy másik sütőpapírral, és sodrófával 1 ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk. Ekkor a felső sütőpapírt levesszük, a húsra pedig rákenjük a spenótos masszát, majd az egyik hosszanti felére vastag csíkban ráhalmozzuk a tojásos krémet. A sütőpapír és az alufólia segítségével szorosan feltekerjük, két végét jól megszorítjuk-csavarjuk, majd tepsibe helyezzük, 2-3 pohár vizet öntünk alá, és 180 fokos sütőben kb. 1,5 órán át sütjük-pároljuk. Ekkor kivesszük, a fóliát és a sütőpapírt felszakítjuk, a tekercset jól kitakarjuk, és 220 fokra emelt hőn 10-15 perc alatt (vagy amennyi szükséges) pirosra sütjük. Miután kivesszük, hagyjuk kihűlni, és amikor teljesen hideg, akkor szeleteljük. Feltétként is fogyasztható bármilyen körettel, de hidegen is nagyon finom. Sőt. 😊

2019. december 9., hétfő

Sült csirkecomb spenótos rizzsel

Egy egyszerű ebédötlet hétköznapra. Mondjuk, ha valaki nem akar hízni, a rizst kihagyhatja az ételből, de amúgy nagyon finom lett a köret is, nagylányom, mivel mindkét alapanyagot imádja, csak úgy magában is nyakalta. :) 

Sült csirkecomb spenótos rizzsel 

Hozzávalók 4 személyre: 8 házi csirkealsócomb, szemes bors, olaj vagy zsír, só, bors, kevés liszt;
a körethez: 20 dkg rizs, 70 dkg friss spenót, 1 csokor petrezselyemzöld, 5-6 cikk fokhagyma, só, bors, olaj.

Elkészítése: A csirkecombot hideg vízben főni tesszük, sóval és szemes borssal ízesítjük. Addig főzzük, míg meg nem puhul. Ekkor kiszedjük és félretesszük, a léből pedig zöldségekkel húslevest főzhetünk. Miután a combok kihűltek, megszórjuk sóval és borssal, megforgatjuk lisztben, majd felforrósított olajban körbesütjük. A körethez a rizst két és félszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük. A spenótot megmossuk, jól lecsepegtetjük, majd felforrósított olajra dobjuk és néhány perc alatt megpároljuk. Ezután összeaprítjuk vagy leturmixoljuk, belekeverjük a zúzott fokhagymát, a felaprított petrezselyemzöldet meg a főtt rizst, sóval és borssal utánaízesítünk, és finoman kavargatva összeforrósítjuk.

Megjegyzés: A húst megfőzhetjük előző nap is, másnap pedig, amíg a köret elkészül, meg is süthetjük. A köretet mikróban is összeforrósíthatjuk, így elkerüljük, hogy a rizs nagyon összetörjön.

KAL - 2020.

2019. május 26., vasárnap

Empanada spenótos-kolbászos töltelékkel

A világ más országaiban nem flekkent, kolbászt és miccset árulnak az utcai lacikonyhákon, hanem olyasmikat, amik nálunk akár elképzelhetetlenek is lennének. Pedig nálunk is van mindenféle-fajta töltött tésztaféle, péksütemény, de máshol mégis mások az ilyesmik.
Például Spanyolországban vagy Dél-Amerikában a különféle empanadák nagyon "menőek". Töltelékük és tésztájuk is sokféleképpen variálható. Én most leveles tésztából csinltam, az egyszerűség kedvéért, de ugyanúgy lehetett volna omlósból is készíteni, vagy abból a spéci masszából, amit kimondottan empanada-tésztának hívnak. Azzal talán a szép illesztések is jobban megmaradnak, merthogy sokféle mintával lehet zárni a kis töltött táskákat.

Empanada spenótos-kolbászos töltelékkel

Hozzávalók: 40 dkg leveles tészta, kevés liszt, 1 tojás;
a töltelékhez: 20 dkg füstölt nyers kolbász, 50 dkg spenót, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 kisebb piros kápia paprika, olaj, só, bors.

Elkészítése: Kevés forró olajon morzsásra pirítjuk a szétnyomkodott kolbászt, majd a húst kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékon megdinszteljük a finomra aprított hagymát és fokhagymát, illetve a kis kockákra vágott paprikát. Amikor majdnem megpuhultak, rádobjuk a jól megmosott, kissé összetépkedett spenótot, visszatesszük a kiszedett húst, és az egészet addig pároljuk saját levében, amíg a spenót össze nem esik (max. 4-5 perc). Közben sóval és borssal ízesítjük tetszés szerint. Miután a töltelék elkészült, szűrőbe öntjük, hogy minden fölösleges folyadék lecsepegjen róla, és hagyjuk kihűlni.
A leveles tésztát enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk, és kb. 10 cm-es szaggatóval 9-10 kört vágunk ki belőle. A visszamaradt nagyobb tésztarészekből kisebb köröket is kivághatunk, a többi maradékot pedig feldaraboljuk, és megsütjük rágcsálni valónak. A nagyobb és kisebb körökön szétosztjuk a kihűlt tölteléket, mindegyik kör szélét megkenjük kevés vízzel, majd félbehajtjuk, és villával jól lenyomkodjuk a széleket, vagy kézzel mintásra hajtogatjuk. Az elkészült töltött táskákat sütőpapíros tepsire helyezzük, lekenjük felvert tojással, és 220 fokos sütőben 12-15 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Önmagában vagy valamilyen mártogatóssal kínáljuk. Iskolai uzsonnának is kitűnő.

EK - 2019/5.

2019. április 12., péntek

Kolbászos és spenótos töltött tojás

A töltött tojás variációinak se vége se száma. Bármivel lehet ízesíteni, bármivel lehet tölteni, bármire lehet helyezni. Vagy nem is muszáj helyezni semmire, mint ahogyan az alábbiakban is látszik. Amióta ezt a kétféle töltött tojást készítettem múlt héten (vittem valahová), még csináltam egy adagot a családi szülinapi vacsorához, az pedig abszolút natúr volt: tojássárgája, kevés fokhagymapor, só, bors és némi joghurt, hogy krémes legyen. Azt viszont tartármártásra helyeztem, és bármennyire is sajnálom, de már este volt, és nem készült róla vállalható fotó...

Kolbászos és spenótos töltött tojás

Hozzávalók (4-5 személyre): 10 keményre főtt tojás, 15 dkg füstölt, nyers kolbász, 15 dkg spenót, só, bors, pirospaprika, 1 cikk fokhagyma, görög joghurt, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A spenótot megmossuk, sós vízben 1-2 percig főzzük, majd leszűrjük, jól kinyomkodjuk, késsel összeaprítjuk, és hagyjuk kihűlni. A tojásokat meghámozzuk, majd felét hosszában, felét pedig keresztben kettévágjuk. A tojássárgáját kikaparjuk, villával összetörjük, feléhez hozzáadjuk a szétnyomkodott kolbászt, a másik feléhez pedig a kihűlt spenótot. A kolbászoshoz adunk 1 csapott teáskanál pirospaprikát, illetve annyi joghurtot, hogy jó krémes masszát kapjunk, illetve sóval és borssal ízesítjük. A spenótoshoz adjuk az áttört fokhagymát, illetve joghurtot, amennyi szükséges, és szintén sózzuk-borsozzuk. Ha szeretnénk, botmixerrel le is turmixolhatjuk, így intenzívebb lesz a zöld színe. A krémeket külön-külön csillagcsöves nyomózsákba tesszük, és megtöltjük velük a tojásfehérjéket. Paprikával díszítjük, esetleg majonézbe vagy tartármártásba is beleállíthatjuk a tojásokat.

Megjegyzés: Ha valaki idegenkedik a nyers kolbásztól, természetesen sült vagy főtt kolbásszal is készítheti. 

2019. február 25., hétfő

Ananászos spenótturmix

Itt a második zöld turmix. Ez is egy többnyire gyümölcsös változat, gyönyörű szjne pedig a spenótnak köszönhető.

Ananászos spenótturmix

Hozzávalók (2-3 adaghoz): 30 dkg friss ananász, 2 érett banán, 10 dkg (2 jó marék) bébispenót, ½ zöld citrom leve, víz vagy növényi tej.

Elkészítése: A felsorolás sorrendjében blenderbe tesszük a hozzávalókat, hozzáöntünk kevés növényi tejet, és elkezdjük turmixolni. Annyi további tejet adunk hozzá, amilyen sűrűre vagy hígra szeretnénk a turmixunkat. A tej mennyisége tetszés szerint variálható. A banán miatt elég édes, nem kell tovább édesíteni. Nyáron a banánt fagyasztva is beletehetjük a turmixba.

FITT - 2019/TAVASZ

2019. február 12., kedd

Spenótos-pesztós csirkemelltekercs kolbásszal

Hogy ne legyen unalmas a csirkemell, legtöbbször megtöltöm valamivel, és így mindig egy picit más. Ebben a tekercsben kissé összeolvasztottam a telet a tavasszal, azaz a kolbászt a spenóttal. És még néhány más alapanyag is került bele. A lényeg: melegen, krumplipürével vagy kuszkusszal (mi mindkettővel ettük) szuper főétel, kihűlve pedig tökéletes svédasztali finomság. A vasárnapi ebédhez mindenkinek készítettem egy tekercset, végül 3 fogyott el.

Hozzávalók (4-5 személyre): 4 fél kicsontozott csirkemell, 4 szál friss cérnakolbász, 15 dkg fagyasztott spenótpüré, 15 dkg juhtúró, 2-3 teáskanál pesztó, 2-3 cikk fokhagyma, olaj, só, bors, tetszés szerinti fűszerkeverék: például só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, szárított bazsalikom.

Elkészítése: A fél csirkemelleket lapjában kettévágjuk, de nem vágjuk át teljesen, csak szétnyitjuk. Minden oldalukon megszórjuk a tetszés szerinti fűszerkverékkel, és félretesszük. A kiolvasztott spenótot jól kinyomkodjuk, majd simára keverjük a túróval, a zúzott fokhagymával meg a pesztóval, illetve sóval és borssal ízesítjük. Levágunk 4 nagyobb darab alufóliát és 4 hasonló méretű sütőpapírdarabot. Az alufóliára tesszük a sütőpapírt, a közepét jól megolajozzuk, majd ráterítjük az egyik szétnyitott csirkemellet. rákenjük a túrós krém negyedét, ráhelyezzük az egyik kolbászt, és a papír segítségével szorosan feltekerjük. Két végét összeszorítjuk és megcsavarjuk. Ezután beletekerjük az alufóliába is, így biztonságosan meg fognak állni, nem nyílnak szét. A műveletet megismételjük a többi hozzávalóval is. Az elkészült tekercseket hőálló tálba tesszük, aláöntünk kb. 1 ujjnyi vizet, és 180 fokos sütőben kb. 1,5 óra alatt készre sütjük-pároljuk, egyszer megfordítva közben.

Tipp: Ha szeretnénk, a tekercseket császárszalonnába is beletekerhetjük, ebben az esetben azonban vigyázni kell a sózással.

NÚ - 2019/FEB.26.

2018. április 7., szombat

Spenótos, túrókrémes kocka

Látványos, színes elem bármelyik asztalon.

Spenótos, túrókrémes kocka

Hozzávalók a laphoz: 5 tojás, 20 dkg jól kinyomkodott, kiolvadt spenótpüré, 1 szál újfokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 7-8 evőkanál liszt, 3 nagy evőkanál tejföl, só, bors, esetleg 1 csapott teáskanál sütőpor;
a krémhez: 20 dkg telemes (feta), 45-50 dkg tehéntúró, 5-10 dkg mascarpone, 20 dkg sonka, 1 nem túl erős csípős paprika, néhány szál megdvehagyma, 3 evőkanál apró kapribogyó (vagy savanyú uborka), só, bors;
a tetejére: majonéz, paprika, zöldfűszer.

Elkészítése: A spenótpürét elkeverjük a tejföllel, az aprított fokhagymával és petrezselyemzölddel. A tojásfehérjét kemény habbá verjük kevés sóval, majd óvatosan beleforgatjuk a tojássárgáját, a sütőporos lisztet meg a spenótos keveréket. Nagy méretű (kb. 35*38 cm), sütőpapírral bélelt tespibe simítjuk, és 180 fokon kb. 15 percig sütjük (nem kell megbarnulnia). Hagyjuk kihűlni, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt, és 3 egyforma darabra vágjuk. A krémhez a tejtermékeket simára dolgozzuk, majd belekeverjük a kis kockákra vágott sonkát, a picire fölaprított csípős paprikát, a finomra aprított medvehagymát meg a kissé összedarabolt kapribogyót. Sóval és borssal csak akkor ízesítjük, ha szükségesnek találjuk, mert a telemea is sós, a csípős paprikától pedig lehet eléggé csípős lesz. A krémet kettéosztjuk, és betöltjük a lapok közé. Kissé lenyomkodjuk, hogy jól összeálljanak. Tálalás előtt szépen felszeleteljük, és minden szelet tetejét csillagcsővel kinyomott majonézzel, piros színű paprikával és valamilyen zöld színű levéllel díszítjük.

Megjegyzés: Ízlés szerint egyéb zöldfűszerekkel is ízesíthetjük, illetve sonka helyett akár főtt tojást, főtt húst, párolt gombát, apított májat, színes zöldségeket, bármit használhatunk hozzá.

KAL - 2019.

2017. február 20., hétfő

Zöldségkrémleves spenótgombóccal

Bár inkább kínaikel-krémleves, csak hogy elkerüljem ezt a sok k betűt-hangot egyszerűsítettem az elnevezésén. A lányaim szerint a best ever krémleves kategóriába tartozik, és ezután sűrűn kérték étlapra. Férjem szerint finom volt, bár ő csak rezignáltan fogadta és fogyasztotta, mint amúgy a krémleveseket általában szokta. :) Szerintem meg.... inkább a lányok táborát erősítem... ;) Spenótgombóc helyett bármilyen más levesbetéttel működik, egyszerű pirított kenyérkockával is ugyanolyan finom és laktató lehet. 

Zöldségkrémleves spenótgombóccal

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 hagyma, 10 dkg zellergumó, 60 dkg krumpli, ½ fej kínai kel, 3-4 cikk fokhagyma, 2 dl tejszín, olaj, só, szerecsendió, durvára tört zöld bors, esetleg csilipehely; 
a gombóchoz: 15 dkg száraz kenyér, 2 tojásfehérje (vagy 1 egész tojás), 25 dkg friss spenót, 5-6 cikk fokhagyma, 4 dkg vaj, 5 evőkanál zabpehely vagy zsemlemorzsa, só, bors, 1 evőkanál olaj.

Elkészítése: A gombóchoz a kenyeret hideg vízbe áztatjuk. A spenótot forrásban lévő vízbe dobjuk, 1 percig főzzük, majd leszűrjük. Késes aprítóba tesszük a kifacsart kenyeret, a kissé összevágott spenótot meg a többi hozzávalót, és krémesre dolgozzuk. Puha, de jól formázható masszát kapunk, amit legalább 15 percig állni hagyunk, majd gombócokká formázva sós vízben 1-2 perc alatt kifőzünk. Meglocsoljuk 1 evőkanál olajjal, és tálalásig melegen tartjuk. A leveshez kevés felforrósított olajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rádobjuk az egészben hagyott fokhagymát, a nagyobb kockákra vágott krumplit és a kis kockákra vágott zellert. 2-3 percig folyamatosan kavargatva együtt dinszteljük, majd felöntjük 3 dl vízzel. Miután felforrt, hozzáadjuk a csíkokra vágott kínai kelt, összekeverjük, és kipótoljuk annyi vízzel, amennyi csak épp szűken elfedi. Enyhén megsózzuk, és lefedve 10-15 perc alatt puhára pároljuk. A lé nagyját ezután leszűrjük, a zöldséget pedig blenderben vagy botmixerrel simára tudmixoljuk. Ezután visszaöntjük az edénybe, lángra helyezzük, és folytonosan kavargatva beledolgozzuk a tejszínt. A leszűrt lével tetszés szerint hígítjuk (én az összeset fölhasználtam), majd jól összeforrósítjuk, de már nem forraljuk. Utánasózunk, ½ mokkáskanálnyi szerecsendióval ízesítjük, és félreveszsük a lángról. Tálaláskor minden tányérba gombócot rakunk, megszórjuk 1 csipetnyi tört zöld borssal, illetve tetszés szerint akár csilipehellyel is.

Megjegyzés: Ha nem szeretnénk időveszteséggel dolgozni, először elkészítjük a gombócmasszát, majd amíg áll, odatesszük a levest. Amíg a leves fő, megformázzuk és kifőzzük a gombócokat, utána már csak turmixolni kell a zöldségeket, és jöhet a tálalás. Így a levest akár 30-40 perc alatt már asztalra is tehetjük. 
KT - 2017/3

2017. február 17., péntek

Parajos tojás, avagy spenótos tojásrakottas

Egy újabb recept Á. Lőrinczy Kolán A moder háziasszony című könyvéből. Ezt a receptet módosítottam a leginkább, hiszen tettem még hozzá egyéb hozzávalót is, de lényegében azért nem módosult, csak laktatóbb lett. Próbáljátok ki így vagy úgy (a recept végén írom, hogy mit módosítottam), győződjetek meg róla. 

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg spenót, 2 dkg vaj, 3-4 cikk fokhagyma, 7-8 főtt tojás, 15-20 dkg sonka, 4 szelet ujjnyi vastag kenyér, 2-3 evőkanál olívaolaj, 5 dkg reszelt parmezán vagy más sajt; a szószhoz: 2 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 3 dl hideg tej, kb. 1,5 dl joghurt vagy tejföl, 3 cikk zúzott fokhagyma, só, bors.

Elkészítése: A kenyérszeleteket felkockázzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és 220 fokos sütőben 10 perc alatt ropogósra sütjük. A megmosott spenótot rádobjuk a felforrósított vajra, és folyamatosan kevergetve csupán addig pároljuk, amíg össze nem esik. Megsózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és elkeverjük. A mártáshoz felforrósítjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, felöntjük a hideg tejjel, és simára dolgozzuk. Jól kiforraljuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, és félretesszük. Hőálló tálba terítjük a pirított kenyérkockát, eloszlatjuk rajta a párolt spenótot, megszórjuk a kis kockákra vágott sonkával, majd befedjük a szeletekre vágott főtt tojással. Végül ráöntjük a mártást, megszórjuk a sajttal, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt összesütjük. Bármilyen salátával vagy savanyúsággal kínálhatjuk.

Megjegyzés: A receptben eredetileg nem volt sonka és pirított kenyér, ezeket én adtam hozzá, hogy a fogás laktatóbb legyen, és elegendő legyen a családomnak vacsorára. Az étel jellegét azonban nem változtatták meg a plusz hozzávalók, csupán tartalmasabbá tették. 

EK - 2017/3

2016. november 6., vasárnap

Spenótos-kolbászos omlett

Merthogy akkor is ebédelni kell valamit, amikor egész nap tortát készítek. :) És ilyenkor sikerül olyan ételt rittyenteni, amire azt mondja mindenki: ilyen máskor is legyen. Sőt, a család férfi oldalának képviselője azt a kijelentést is megreszkírozta, hogy így még a spenótfőzeléket is szereti. :D A fotó is azért készült, mert a család szerint kár és vétek lenne ezt az ételt nem dokumentálni. :) Pedig igazán, eszem ágában sem volt fotózni....

Spenótos-kolbászos omlett

Hozzávalók 4 személyre: 8-10 szál sajtos cérnakolbász (vagy bármilyen más, pikánsat is el tudnék képzelni), 8 tojás, 1 tálka maradék spenótfőzelék vagy 10 dkg spenótpüré, 2 evőkanál liszt, só, bors, kevés olívaolaj.
Elkészítése: Egy őálló tálat kibélelünk sütőpapírral, belehelyezzük a 2-3 darabba vágott kolbászokat, és 220 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. Ezalatt a tojásokat alaposan felverjük, beledolgozzuk a spenótfőzeléket vagy a spenótpürét meg a lisztet (nem baj, ha egy picit csomós marad), illetve sózzuk és borsozzuk. a kolbászos edényt kivesszük a sütőből, ha túl kevés zsiradék olvadt ki a kolbászból, még öntünk hozzá egy pici olajat, majd ráöntjük a tojásos keveréket. Villával kissé megigazítjuk, hogy a kolbászdarabok egyenletesen legyenek eloszlatva, és 180 fokra visszavéve a hőt 15-20 perc alatt készre sütjük. Félidőben egyszer ki is vehetjük, és a közepén "segíthetünk a masszának", hogy befolyjon a többi alá, így könnyebben átsülhet.

KT - 2017/3

2016. március 28., hétfő

Húsvéti spenótos tekercs

Nagylányom kért, hogy csináljunk olyan tekerecset, mint a múltkor. Pont olyant, mondtam neki, hogy nem csinálunk, de azért hasonlított hozzá valamennyire. Igaz, a lányom kijelentette, a másik finomabb volt, de azért ezt is eléggé gyúrta magába... :) A tésztájából kifelejtettem a sütőport (akkor jöttem rá, amikor már toltam a tepsit a sütőbe :P ), így egy tömörebb lap lett a végeredmény, de így is nagyon finom volt. ki szeretne, tegyen sütőport is bele.
Nos, ezúttal így alakult a szép zöld rolád:

Húsvéti spenótos tekercs

Hozzávalók 1 tekercshez, a laphoz: 5 tojás, 40 dkg friss spenót, 2 szál újfokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 7-8 evőkanál liszt, 3 nagy evőkanál tejföl, só, bors, esetleg 1 csapott teáskanál sütőpor; a krémhez: 30 dkg tehéntúró, 10 dkg mascarpone, 1,5-2 dl tejszín, petrezselyemzöld, 1 kicsike hagyma, só, bors; továbbá: 7-8 szelet sonka.

Elkészítése: A spenótot több vízben megmossuk. majd leforrázzuk, és kb. 5 percig főzzük. Leszűrjük, hagyjuk kihűlni, majd jól ki is nyomkodjuk. Leturmixoljuk, hozzáadjuk az aprított újfokhagymát és petrezselyemzöldet meg a tejfölt, és enyhén sózzuk, borsozzuk. Jól elkeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük kevés sóval, majd beleforgatjuk a tojássárgáját, illetve a sütőporos lisztet. A piskótamasszát lazán összeforgatjuk a spenótos keverékkel, majd sütőpapíros tepsibe simítjuk, és 180 fokon kb. 15 percig sütjük. Ha megsült (tűpróba), lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd (a papír segítségével) szorosan feltekerjük, és úgy hagyjuk kihűlni. A krémhez a túrót összekeverjük a mascarponéval, majd kicsinként annyi tejszínt öntünk hozzá kézi mixerrel folyamatosan keverve, míg a krém el nem éri a nekünk tetsző állagot: jó habos, puha, de mégis jó tartású krém. belekeverjük a nagyon finomra aprított hagymát és petrezselyemzöldet, sózzuk-borsozzuk, és jól kikavarjuk. A zöld lapot óvatosan kitekerjük, megkenjük 2-3 evőkanál krémmel, kirakjuk sonkaszeletekkel, majd a kb. háromnegyed felületére rákenjük a krémet. Szorosan feltekerjük, papírba vagy fóliába csomagoljuk, és legalább 2-3 órára a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, illetve az ízek összeérjenek. Friss zöldségekkel kínáljuk. Reggelire, svédasztalra is tökéletes finomság.
HÚSV - 2017

2016. március 23., szerda

Spenótos-csirkés rakottas

Ehhez a recepthez nincs fényképem, mert kései ebéd volt, és már annyira éhesek voltunk, hogy nem tudtam fotózással is tetézni a várakozást. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan elkészítem, és akkor a fénykép sem ússza meg.
Mindenesetre, olyan finom lett a végeredmény, hogy kár lenne, ha feledésbe merülne, ezért fotó nélkül is, de lejegyzem. És azért is különleges, mert ma végre eljutottam a piacra, ahol vettem friss medvehagymát, így ez az idei év első

Update márc. 27: Most fedeztem fel, hogy kattintottam egyet még miközben készült az étel. Olyan szép színes volt, nagyon tetszett a látvány. Talán szebb is ez a fotó, mint ha a végeredményről mutatnék egy felvételt.

Spenótos-csirkés rakottas

Hozzávalók 4 személyre: 2 kifilézett, egész csirkemell, tetszés szerinti fűszerek (nálam só, bors, pirospaprika, fokhagymapor és kakukkfű keveréke volt), jó 50 dkg friss spenót, 1 nagy csokor friss medvehagyma, 30 dkg sajt, 6-8 tojás (mérettől függően, nekem 8 apróbb volt), 8-10 szem koktélparadicsom, 1-1 marék fekete és kalamata olajbogyó, 10-15 szelet hajszálvékony bacon, 2 dkg vaj, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa.

Elkészítése: A spenótot és a medvehagymát több vízben megmossuk, majd tálba tesszük, és leforrázzuk. Csak annyira, hogy kissé összeessen: ráöntjük a forralt vizet, egyszer-kétszer átforgatjuk, és már szűrjük is le. A csirkemellett vékonyan fölszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, majd megszórjuk tetszés szerinti fűszerkeverékkel. A sajtot lereszeljük, a megmosott paradicsomot kettévágjuk. Egy nagy hőálló tálat kikenünk vajjal és meszórjuk morzsával. elterítjük benne a forrázott spenót és medvehagyma felét. Megszórjuk a sajt felével, óvatosan ráütjük a tojásokat úgy, hogy nagyjából az edény teljes felületét eltakarják, majd befedjük a  szorosan egymás mellé helyezett hússzeletekkel. A húsra a maradék spenótot tesszük, eloszlatjuk rajta a felezett koktélparadicsomot, illetve a kétféle olajbogyót, majd ráfektetjük egymás mellé a baconszeleteket. A tetejére szórjuk a maradék sajtot, és 180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 35-40 percig sütjük. Ezalatt a tetején a bacon is ropogósra sül, nem kell külön pirítani.

2016. március 14., hétfő

Sonkakrémes spenótrolád

Elsősorban a tavasz, másodsorban a húsvét jegyében készült... Nagyon finom, nagyon mutatós, igazi étvágygerjesztő falatok.

Sonkakrémes spenótrolád

Hozzávalók 1 rúdhoz a tésztához: 30 dkg spenót, 4 tojás, ½ mokkáskanál só, 1 csapott teáskanál sütőpor, 1 evőkanál ecet, 5-6 evőkanál liszt, 4-5 cikk fokhagyma; a töltelékhez: 25 dkg sonka, 3 púpozott evőkanál liszt, 4 dl tej, 1 kicsike hagyma, 3-4 evőkanál tejszín, só, bors, ½ teáskanál csípős pirospaprika.

Elkészítése: A spenótot váltott vízben megmossuk, majd lobogó vízbe dobjuk, és kb. 5 percig főzzük. Leszűrjük, hagyjuk kihűlni, majd jó alaposan kinyomkodjuk és leturmixoljuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval, majd beleforgatjuk a tojássárgáját, az ecettel leoltott sütőport, a spenótpürét, a zúzott fokhagymát meg a lisztet, és óvatosan simára keverjük. Sütőpapírral bélelt kb. 25x35 cm-es tepsibe öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Papírostól feltekerjük, úgy hagyjuk kihűlni. A lisztből és a tejből sűrű pépet főzünk, hagyjuk kihűlni. A sonkát késes aprítóban krémesre aprítjuk a hagymával együtt, majd hozzáadjuk a kihűlt péphez, és elkavarjuk. Szükség szerint kevés tejszínnel lazítjuk (ne hígítsuk el), illetve sóval, borssal és csípős pirospaprikával ízesítjük. A tésztalapot kivesszük a papírból, rásimítjuk a krémet, felgöngyöljük, majd fóliába tekerve néhány órára hűtőbe tesszük. Végül kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és zöldségek kíséretében kínáljuk. Svédasztalon is kitűnő. 

KT - 2016/3

2016. február 27., szombat

Tavaszias töltött csirkemell

Egy csoportban egy anyuka osztott meg egy képet egy szuperül kinéző töltött csirkemellről. A töltelékben ott is három fontos alapanyag volt, a spenót, az aszalt paradicsom és a mozzarella. Ezeket én is meghagytam, de kicsit másképp pácoltam, és egyebeket is felhasználtam. A végeredmény csodás lett. Mi köret nélkül ettük, sőt ezúttal saláta nélkül is, egy-egy jókora fél mell így is elég volt személyenként. Na jó, na, a férjem egy nagyobbat meg egy kisebbet, és egy kis maradékot is képes volt megenni. :)

Tavaszias töltött csirkemell

Hozzávalók 4 személyre: 4-6-8 fél csirkemell (mérettől függően), só, bors, 1 teáskanál paprikalekvár, 1 evőkanál aprított medvehagyma, 1/2 teáskanál csilipehely, 4-5 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé; a töltelékhez: 20 dkg friss spenót, 25 dkg mozzarella (2 golyó), 1 maréknyi aszalt paradicsom (3-4 darab 1-1 húsdarabhoz), 4-8 teáskanál mascarpone, néhány teáskanálnyi aprított medvehagyma, 5-6 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A fél csirkemelleket középen bevágjuk úgy, hogy nem vágjuk át teljesen. Megszórjuk sóval és borssal, majd beleforgatjuk a többi hozzávalóból összekevert pácba, és hagyjuk állni egy keveset. A spenótot megmossuk, a sajtot szeletekre vágjuk. A bepácolt húsokat egyenként kiterítjük, egyik felükre rákenjük a mascarponét, megszórjuk 1-1 teáskanál medvehagymával, majd rárakunk 3-4 aszaltparadicsom-darabot, 1-1 marék spenótot, illetve 3-4 szelet mozzarellát, és ráhajtjuk a hús másik felét. Felforrósított olajba tesszük egy serpenyőbe, lefedve kb. 5 percig sütjük-pároljuk egyik oldalán, majd óvatosan átfordítjuk, és szintén fedő alatt további 5-6 percig hagyjuk készülni. Ha szeretnénk, kevés bort vagy vizet is önthetünk alá. Tálalhatjuk bármilyen körettel vagy salátával. Salátával vagy önmagában húsnapra való fogás.

Megjegyzés: Megtűzhetjük fogpiszkálóval is, hogy ne nyíljanak szét, s miután átfordítottuk, kiszedjük őket.

KT - 2016/4

2016. február 6., szombat

Töltött báránygerinc

Az utolsó adag bárányhús is elfogyott ezennel a fagyasztóból. Habár igaz, van még egy bárányfejem, illetve némi belsőség, de az már nem ez a kategória... A báránygerinc csontos volt, és elég sokat szerencsétlenkedtem a kicsontozásával, nekem nem is maradt meg egyben úgy, ahogy elképzeltem, mert nem volt ami összetartsa (hiába na, a házi vágás nem olyan, mint ahogy a külföldi nagy szakácsok főzőműsoraiban látjuk :P ), de szuperül megoldottam, mert megvolt a bárányfátyol, és a kiterített húst abba tekertem bele. Így a formája is szép, illetve a színe is csodás lett. Sőt a fátyol túl nagy volt, úgyhogy maradt még belőle, azt más ételhez fogom felhasználni, és már van is ötletem hozzá. :) Láttam ilyesmit egyszer Gordon Ramsay-nél, hasonló alapanyagokat használtam, de alkalmazkodtam a magam lehetőségeihez. :)

Töltött báránygerinc

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg- 1 kg kicsontozott báránygerinc (mindkét oldalról legyen rajrta a hús), 1 kisebb bárányfátyol, só, bors; a töltelékhez: 30 dkg csiperke, 30 dkg friss spenót, 3 szál újhagyma, só, bors, szerecsendió, 1 tojássárgája, 2-3 evőkanál tejfölös krémsajt, 5 nagy cikk fokhagyma, olaj.

Elkészítése: A báránygerincet igyekszünk úgy vagdosni, hogy kb. egyujjnyi vastagságú lapot kapjunk. Ha nem ér össze mindenhol, vagy elvágjuk, az sem baj, a fátyol majd úgyis egyben tartja. A megformázott húst megszórjuk sóval és borssal mindkét oldalán. A gombát félbe majd szeletekre vágjuk, és kevés olajon, nagy lángon, hirtelen megpirítjuk. Sózzuk-borsozzuk, majd szűrőbe tesszük, hogy lecsepeghessen. Ugyanabban a serpenyőben ismét olajat forrósítunk, rádobjuk a spenótot, és 1-2 percig pároljuk csupán, míg össze nem esik. Fűszerezzük, és hasonlóan járunk el, mint a gombával. Az újhagymát felaprítjuk, majd tetszés szerint nyersen vagy megdinsztelve a spenóthoz és a gombához adjuk. Az egészet összekeverjük, eldolgozzuk a tojássárgájával, a krémsajttal meg a finomra aprított fokhagymával, sóval és borssal igazítunk az ízén, illetve szerecsendióval ízesítjük. Deszkára terítjük a bárányfátyolt, ráhelyezzük a kiterített gerincet, és eloszlatjuk rajta a tölteléket. A fátyol segítségével óvatosan feltekerjük. Több rétegű alufóliát egymásra helyezünk, a legfelsőt megkenjük olajjal, ráhelyezzük a tekercset, és jó szorosan beletekerjük, a végeket jól összeszorítva. Hőálló edénybe tesszük, kevés vizet öntünk alá (hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne süljön oda, ne égjen meg), és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 ór alatt puhára pároljuk. Ekkor a fóliát óvatosan kibontjuk, majd eltávolítjuk, a tekercset pedig további 10-15 percig az immár 220 fokra forrósított sütőben pirítjuk úgy, hogy közben egyszer meg is fordítjuk. Bármilyen körettel kínálható, a tavasz jegyében azonban csupán valamilyen friss salátával is kitűnő.

Megjegyzés: Szerintem ez a recept nagyon jól működne borjúszűzzel is. A bárány- vagy borjúfátyol azonban elengedhetetlen lenne finom, jellegzetes ízéhez. Ha valaki nem szereti, hagyja el, csak akkor valami másba kellene burkolni, hogy ne száradhasson ki (pl. bacon).

EK - 2016/3

2015. december 20., vasárnap

Csirkés-spenótos spagetti

Amikor az ötlettelenség összetalálkozik a szükséggel, és a fagyasztó meg a kamra tartalmával, akkor ilyen finomságok születnek mindössze kb. 40 perc alatt - olvasztással együtt. :) Mindenki csak tolta befele....

Csirkés-spenótos spagetti

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg darált csirkehús, 1 nagy hagyma, 2 nagy evőkanál darált sós paprika (paprikalekvár), só, bors, olaj, 40 dkg fagyasztott spenótlevél (de lehet püré is), 5 cikk fokhagyma, citromlé, csilipehely vagy cđípős paprika, 35-40 dkg spagetti.

Elkészítése: Kevés olajon megdinszteljük a finomra aprított hagymát, majd hozzáadjuk a paprikalekvárt, elkeverjük, és beletesszük a darált húst. Folyamatosan kevergetve átforgatjuk úgy, hogy a hús minél jobban szétessen. Miután átfehéredett, forró vízzel kicsinként felöntve, megborsozva, illetve csípős paprikával vagy csilipehellyel ízesítve, puhára pároljuk. Közben a fagyasztott spenótot lábosba tesszük, és kevés vizet öntve alá addig pároljuk, amíg ki nem olvad, illetve el nem készül. Amikor már majdnem kész, beletsszük a zúzott fokhagymát, és enyhén megsózzuk. A húst összevegyítjük a spenóttal, ízlés szerint utánasózunk, és citromlével igazítunk az ízén.  A közben kifőzött, 1-2 evőkanál olajjal meglocsolt spagettivel tálaljuk.

KAL - 2017.

2015. április 23., csütörtök

Pulykás-spenótos omlett

Semmi különleges nincs ebben az ételben, számomra mégis nagyon az volt, hiszen, szinte teljes egészében nagylányom készítette el. Amit én segítettem neki, az a hús felszeletelése és csíkokra vágása volt, a többit ő végezte az én útmutatásaim, jótanácsaim mellett. Nagyon ügyes, tanulékony, talpraesett lányom van. Sőt, a kicsi is az, ő is szeret sütni-főzni! :)
Az alábbi finomság bármikor könnyen és gyorsan elkészíthető akár vacsorára, mint nálunk, akár gyors ebéd gyanánt. Természetesen, csirkemellből is készíthető.

Pulykás-spenótos omlett

Hozzávalók 4-5 személyre: 3 szelet bacon, 2 evőkanál olaj, 25 dkg pulykamell, 20 dkg friss spenót, 5-6 cikk fokhagyma, 10 kisebb vagy 8 nagyob tojás, 2 csapott evőkanál liszt, 20 dkg juhtúró, só, bors, 1 teáskanál pirospaprika; a kenéshez: olaj, zsemlemorzsa; a salátához: 20 dkg friss spenót, 3-4 paradicsom, 1 csokor petrezselyemzöld, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A csíkokra vágott bacont magpirítjuk az olajon, majd rádobjuk a fölszeletelt, majd csíkokra vágott pulykamellet, és nagy lángon, hirtelen fehéredésig pirítjuk. Miután elkezdett levet engedni, a lángot mérsékeljük, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd néha megkavargatva addig pároljuk, míg zsírjára nem sül (kb. 10 perc). Ekkor hozzáadjuk a jól megmosott, lecsepegtetett spenótot, és addig pároljuk szintén kavargatva, míg a spenót kissé össze nem esik. A tojásokat tálba ütjük, ízesítjük sóval, borssal, illetve zúzott fokhagymával, és belekeverjük a pirospaprikát meg az összemorzsolt juhtúrót. Egy hőálló tálat kikenünk olajjal, és megszórunk zsemlemorzsával. Ezután pedig kétféleképpen járhatunk el. Az egyik lehetőség, az egyszerűbb az, hogy a húsos ragut belekeverjük a tojásos masszába, majd beleöntjük a kikent edénybe, és 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. De eljárhatunk úgy is, hogy a húsos-spenótos ragut eloszlatjuk a kikent edényben, a tojásos masszát pedig ráöntjük. Ki-ki tetszés szerint válassza ki. Sütési hőfok és idő ugyanaz. Paradicsomos spenótsalátával kínáljuk. A salátához a spenótot megmossuk, jól lerázzuk, majd összetépkedjük. A paradicsomot összedaraboljuk, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. Egy tálban mindent összekeverünk, és sóval, citromlével meg olívaolajjal ízesítjük.

NÚ - 2019/jan.
Related Posts with Thumbnails