A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krémes sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 16., hétfő

Csokoládés-meggyes piskótatekercs

Nagyon kívántam valami igazi krémes süteményt. A piskótatekercsre esett a választásom, de nem is akármilyenre, hanem olyanra, ami nem hizlal, hiszen sem liszt, sem cukor nem került bele. Vagyis cukor de, egy minimális mennyiség, amennyi a 70%-os kakaótartalmú csokoládéban volt... Isteni lett. Persze, liszttel és cukorral is készíthető, egy az egyben kiváltható.

Csokoládés-meggyes piskótatekercs

Hozzávalók a piskótához: 3 tojás, 3 evőkanál xilit, 3 evőkanál Szafi free karobos muffin- és piskóta lisztkeverék, 1 evőkanál kakaópor, 1 alma, 1 csipet só;
a töltelékhez: 20 dkg 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé, 2 dl tejszín, kb. 8 dkg puha vaj vagy mascarpone, 3-4 evőkanál házi, cukormentes meggylekvár;
továbbá: 1,5 dl habtejszín, 10 dkg mascarpone, meggyszemek.

Elkészítése: Az étcsokoládét mikróban összeolvasztjuk a tejszínnel, simára kavarjuk, majd hagyjuk kihűlni, végül pedig jól behűtjük. A piskótához tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket pedig kemény habbá verjük a sóval meg a xilittel. Belekavarjuk a tojássárgáját és a meghámozott, finomra reszelt almát, majd óvatosan beleforgatjuk a karobos lisztet és a kakaóport. Sütőpapírral bélelt nagy méretű tespibe simítjuk, és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Miután megsült, kivesszük a sütőből, óvatosan lehúzzuk a piskótáról a sütőpapírt, majd a lehúzott papír segítségével szorosan feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni. A krémhez a jól kihűlt és visszakeményedett csokoládét kézi mixerrel jól kihabosítjuk, majd beledolgozzuk a vajat is (vagy a mascarponét). A piskótát óvatosan kitekerjük, vékonyan megkenjük a meggylekvárral, majd rákenjük a csokoládékrémet, és felcsavarjuk. Hűtőbe tesszük 2-3 órára, hogy a tekercs jól összeérjen. Tálalás előtt a habtejszínt keményre verjük, majd eldolgozzuk a mascarponéval. A tekercs tetejére habrózsákat nyomunk, és minden habrózsára egy-egy meggyszemet helyezünk. A maradék tejszínes krémet külön kínáljuk a tekercs mellé.

Megjegyzés: A díszítő krémből nem felejtettem ki az édesítést: nem szükséges bele semmi édesítő, mert maga a tekercs eléggé édes, így ez kellően egyensúlyozza, kiegészíti. Ha rendes liszttel készítjük, talán megbír a piskóta plusz 1 evőkanálnyi kakaóport, és esetleg lehet tenni ½ teáskanálnyi sütőport is bele.

TORTÁK/2021.

2019. március 12., kedd

Csokoládés-málnás szelet

Egy nagyon finom, nagyon látványos süti. Tortának is kiváló. Nem egyszerű, de nem is nehéz megcsinálni,  inkább csak körülményes. Sok részből, sok lépésből áll, és mindent a maga idejében kell csinálni, hogy minden "klappoljon". A végeredmény azonban megér minden "logisztikát". :) 

Csokoládés-málnás szelet

Hozzávalók egy kb. 20x30 cm-es tepsihez:
a lapokhoz: 3 tojás, 10 dkg nyírfacukor (xilit), 1,2 dl olaj, 2 dl joghurt, 22,5 dkg liszt, 4 dkg kakaópor, 1-1 csapott teáskanál sütőpor és szódabikarbóna, 1 csipet só, 1,2 dl forró kávé vagy tej (esetleg vegyesen);
a csokoládékrémhez: 1 tasak étcsokoládéízű pudingpor, 3,5 dl tej, 5 dkg nyírfacukor, 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 10 g zselatinpor, 2 dl habtejszín, 1 evőkanál porított nyírfacukor;
a karamellkrémhez: 10 dkg nyírfacukor, 2 evőkanál kókuszcukor, 30 ml víz, 3 dkg vaj, 2,5-3 dl cukrozatlan sűrített tej vagy tejszín, 2 dl habtejszín, 1 evőkanál porított nyírfacukor, 10 g zselatinpor, 5 dkg szeletelt mandula;
a gyümölcskrémhez és a málnazseléhez: 75 dkg friss vagy fagyasztott málna, 20 dkg + 2-3 evőkanál nyírfacukor , 1 dl víz, ½ citrom leve, 25 dkg fagyasztott vörös áfonya (vagy kék áfonya), 20+10 g zselatinpor, 2 dl habtejszín, 1 evőkanál porított nyírfacukor.

Elkészítése: A krémekkel indítunk. A csokoládékrémhez a pudingporból, a xilitből és a tejből sűrű pépet főzünk, majd azon forrón beletesszük az összetördelt csokoládét, és simára keverjük. Hagyjuk kihűlni. A karamellkrémhez a xilitet, a kókuszcukrot meg a vizet összeforraljuk, majd addig főzzük haboztatva, míg karamellizálódik. Ekkor hozzáadjuk a vajat, felöntjük a sűrített tejjel, és közepes lángon, néha megkavarva addig főzzük, míg be nem sűrűsödik, azaz a kanál hátát a krém szépen be nem vonja. A gyümölcsös krémhez a málnát főni tesszük a vízzel, a 20 dkg xilittel és a citromlével, kb. 10 percig főzzük, majd szitán átpasszírozzuk. Kb. 6,5 dl málnasűrítményt kell kapnunk. A vörös áfonyához adjuk a 2-3 evőkanál xilitet és 3 dl málnasűrítményt, botmixerrel simára turmixoljuk, és félretesszük; a többi málnasűrítményt is félretesszük.
A laphoz a tojásokat habosra verjük a xilittel, majd lassan hozzácsorgatjuk az olajat, és beledolgozzuk a joghurtot, miközben folyamatosan verjük. Ezután beleforgatjuk a sütőporral, szódabikarbónával és kakaóporral összeszitált lisztet, simára dolgozzuk, végül pedig belekeverjük a jó forró kávét vagy tejes kávét. Eléggé híg masszát kell kapnunk. 20x30 cm-es, sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, és 170 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük (tűpróba). Miután megsült, kivesszük a tepsiből, és rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémekhez szükséges zselatinmennyiségeket külön-külön beáztatjuk (a 10 g-ot 2 evőkanál, a 20 g-ot 4-5 evőkanál vízbe), a mandulát száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A tejszínadagokat egyben felverjük 3 evőkanál porított nyírfacukorral, és félretesszük. Mindegyik krém zselatinját kis lángon vagy mikróban felolvasztjuk, elkeverjük 2-2 evőkanál tejszínhabbal, és hozzákeverjük a krémalapokhoz (a csokoládépéphez, a karamellkrémhez és az áfonyás-málnás péphez). Ezután minden krémbe beleforgatjuk a háromfelé osztott tejszínhabot, és simára dolgozzuk. A karamellkrémbe beletesszük a mandulát is.
A kihűlt piskótát lapjában kettévágjuk, megkenjük a csokoládés krémmel, befedjük a másik lappal, és rákenjük a karamelles krémet. Erre ráhalmozzuk és szépen elsimítjuk a gyümölcsös krémet, majd a süteményt hűtőbe tesszük, hogy jól lehűljön. A málnazselé zselatinját is felolvasztjuk, elkeverjük kevés kanalanként adagolt málnasűrítménnyel (hogy fokozatosan hűljön), majd félretesszük, míg kissé kezd megkötni. Ekkor kanál segítségével szép lassan rácsorgatjuk a sütemény tetejére, és nem túl vastagon, finoman elkenjük. A műveletet 2x-3x megismételjük, amíg az összes zselét rá nem simítjuk. Ha szükséges, a kenések között a süteményt visszatesszük a hűtőbe, hogy a zseléréteg megszilárduljon, mielőtt a következő réteg rákerülne. 2-3 órán át hűtjük még, hogy az ízek és a rétegek jól összeérjenek, majd szeletelve kínáljuk.

Megjegyzés: Természetesen, elkészíthető cukorral is a megadott mennyiségeknek megfelelően. A karamellkrémnél a xilit és a kókuszcukor helyett is rendes cukrot használhatunk.

RETRO - 2019/tavasz

2018. december 2., vasárnap

Meggyes-kakaós szelet

Finom sütemény advent elős vasárnapjára...

Meggyes-kakaós szelet

Hozzávalók a piskótához: 9 tojás, 9 evőkanál cukor, 6 evőkanál olaj, 6 evőkanál liszt, 3 evőkanál kakaópor, só;
a krémhez: 3,5 dl tej, 1 tasak tejszínízű pudingpor, 15 dkg cukor, 5 dl édesítetlen habtejszín, 25 dkg magozott meggy (befőttből vagy fagyasztott), 15 g zselatinpor, 40 ml víz;
a tetejére: 4 dl meggylé (szörp), 1 tasak tejszínízű pudingpor, 1-2 evőkanál cukor (ha szükséges).

Elkészítése: A meggyet szűrőbe tesszük, és hagyjuk jól lecsepegni. Ha fagyasztott, hagyjuk kiolvadni. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük 3-4 csipet sóval, majd alacsony fokozaton beleforgatjuk a tojássárgáját és a kanalanként adagolt olajat, végül pedig fakanállal a kakaóporral elvegyített lisztet. A masszát háromfelé osztjuk, és sütőpapírral bélelt, kb. 35x28 cm-es tepsibe simítjuk. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Vagy süthetjük a teljes masszát egyben, majd 3 lappá vágjuk. Ha egyben sütjük, több időre van szükség a sütéshez. A krémhez a tejből a pudingporból és a cukorból pudingot főzünk, majd hagyjuk kihűlni. A zselatinport beáztatjuk a hideg vízbe, a tejszínt kemény habbá verjük, a meggyet jól kinyomkodjuk, majd késsel kissé összedaraboljuk. A zselatint nagyon kicsi lángon felolvasztjuk, elkeverjük kevés tejszínhabbal, majd a kihűlt pudinghoz keverjük. Végül óvatos mozdulatokkal a többi tejszínhabot és a meggyet is beledolgozzuk. Az elkészült krémet kétfelé osztva a lapok közé töltjük, majd hidegbe tesszük dermedni. Végül a felfogott meggyléből (ha nem elég, kiegészítjük szörppel, hogy 4 dl legyen) és a pudingporból, illetve ha szükséges, a cukorral együtt pudingot főzünk, és rásimítjuk a sütemény tetejére. Hagyjuk ezt is megdermedni, majd szeletelve kínáljuk.

ÉÍ - 2018/TÉL

2018. november 28., szerda

Csodálatos sütemény

Még van egy hasonló süti a blogomon, de ez most nem ostyalapos, és egy kicsit egyszerűbb megcsinálni.

Csodálatos 

Hozzávalók a barna piskótához: 4 tojás, 6 evőkanál cukor, 4 evőkanál víz, 4 evőkanál olaj, 8 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, 1 csapott teáskanál sütőpor, só;
a fehér laphoz: 6 tojásfehérje, 1-1 bögre cukor, magozott meggy, pörkölt vagdalt dió és liszt;
a krémhez: 6 tojássárgája, 6 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, 25 dkg vaj vagy margarin;
a tetejére: 5 evőkanál porcukor, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál forró víz.

Elkészítése: A barna piskótához a tohásfehérjét keményre verjük a felváltva adagolt vízzel és cukorral, hozzáadjuk a tojássárgáját meg az olajat, végül pedig beleforgatjuk a kakaóval és a sütőporral összeszitált lisztet. Sütőpapírral bélelt kb. 25x32 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük (tűpróba). A fehér laphoz keményre verjük a tojásfehérjét a cukorral, majd rendre beleforgatjuk a lisztet, a meggyet és a vagdalt diót. A masszát ugyanabban a tepsiben sütjük meg, amiben a barna piskótát, hogy a méretük egyezzen. A krémhez a tojássárgáját simára kavarjuk a cukorral meg a liszttel, felengedjük a tejjel, majd állandóan kavargatva sűrű péppé főzzük. Ha kihűlt, összevegyítjük a habosra kavart vajjal, és jól kidolgozzuk. A barna piskótára kenjük a krém felét, ráhelyezzük a meggyes-diós lapot, és rákenjük a krém másik felét. A kakaómáz hozzávalóit simára kavarjuk, ráöntjük a süteményre és szépen elsimítjuk. Hidegbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

ÉÍ - 2018/TÉL

2018. november 24., szombat

Narancsos-kakaós kuglóf

Nagyon finom lett. Legközelebb azért megpróbálom átitatni narancsos sziruppal, hogy lássuk, úgy milyen :) 

Narancsos-kakaós kuglóf 

Hozzávalók: 3 tojás, 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2-3 narancs, 2 teáskanál reszelt narancshéj, 1,3 dl olaj, 30 dkg liszt, 5 dkg kukoricakeményítő (vagy citromízű pudingpor), 1 teáskanál sütőpor, ½ teáskanál szódabikarbóna, 2 csipet só, 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor;
a tetejére: 15 dkg mascarpone, ½ narancs leve, 1-2 evőkanál citromlé, 1-2 evőkanál porcukor, apró szórócukor;
továbbá: vaj, liszt.

Elkészítése: 2 narancsot jól meghámozunk, botmixerrel simára pürésítjük, és kimérünk belőle 4 dl-nyi turmixot (ha nem elég, a harmadik narancs felét is hozzáadjuk). A tojást habos krémmé verjük a cukorral meg a vaníliás cukorral, majd hozzáöntjük a narancsturmixot meg az olajat, beleteszük a narancshéjat, végül pedig beledolgozzuk a sütőporral, szódabikarbónával, sóval és keményítővel elvegyített lisztet is. Eléggé híg masszát fogunk kapni, aminek 2/3-át vajjal megkent, liszttel megszórt kuglófformába simítunk. A maradék tésztába belekeverjük a kakaót, és ráöntjük a másiknak a tetejére. Fogpiszkálóval kissé örvényesre húzogathatjuk. 180 fokos, légkeveréses sütőbe toljuk 25-30 percre, majd a hőt 160 fokra csökkentve további 30-35 percig sütjük (tűpróba). Miután kivettük, a formában hagyjuk egy ideig hűlni, majd rácsra borítjuk. A mázhoz a hozzávalókat simára keverjük, és ha a kuglóf kihűlt, lekenjük a mázzal, illetve megszórjuk tetszés szerinti szórócukorral.

ÉÍ - 2018/TÉL

2017. március 23., csütörtök

Kókuszos-mákos szelet

Isteni sütemény, szinte büntetlenül. :) A sütemény nem nevezhető paleónak a felhasznált pudingpor miatt, de mindenképpen glutén- és tejmentes. Megmondom őszintén, ez a növényi tejszín nagyon nem smakkol nekem, furcsa nagyon az íze; a múltkor azért vettem 1 liternyit, mert egy kolléganőmnek készítettem vegán süteményt egy ovis alkalomhoz, és ahhoz kellett. A maradékot pedig felhasználtam ennél a sütinél. Igaz, a tojásos krémmel elvegyítve már irtó finom lett a végeredmény, úgyhogy ez a sütemény nagyon hamar elfogyott nálunk. Szerintem húsvétra biztos fog egy ilyen süti készülni. 

Kókuszos-mákos szelet

Hozzávalók a laphoz: 7 tojásfehérje, 7 evőkanál xilit (nyírfacukor), 7+1-2 evőkanál darálatlan mák, 10 dkg kókuszreszelék, 1 mokkáskanál sütőpor, 2 teáskanál citromlé, 1 csipet só;
a krémhez: 7 tojássárgája, 1 tasak vaníliás pudingpor, 3 dl növényi tej (pl. rizstej), 3 dl édesített növényi tejszín.

Elkészítése:  A tojásfehérjét keményre verjük a sóval meg a nyírfacukorral, majd hozzáadjuk a citromlével leoltott sütőport, és lazán beleforgatjuk a kókuszt meg a 7 evőkanál mákot. Sütőpapírral bélelt kb. 35*25 cm-es tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni. A krémhez a tojássárgáját simára keverjük a pudingporral meg a rizstejjel, és sűrű péppé főzzük. Miután kihűlt, lazán összeforgatjuk a kemény habbá vert növényi tejszínnel, és a mákos-kókuszos piskóta tetejére kenjük. Megszórjuk 1-2 evőkanál mákkal, majd hidegben hagyjuk összeérni néhány órát.

KAL - 2018
Related Posts with Thumbnails