A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tiramisu. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 24., kedd

Citromkrémes tiramisukehely

Télen vagy tavasszal talán inkább elképzelhető, hogy citromkrémet csináljunk, de higgyétek el, nyáron is isteni. Ez a tiramisu igazából hamis, mert most nem használtam bele nyers tojást, biztonságosabb így. Azt a tojást inkább beletettema  citromkrémbe - az Édesanyámtól kapott házi tojás a ludas a krém ilyen gyönyörű sötét színéért. A desszert íze isteni, a harmónia tökéletes.

Citromkrémes tiramisukehely
  
Hozzávalók (4 személyre): 12 babapiskóta, 2-3 dl feketekávé, 25 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, 1 tasak vaníliás cukor, porcukor, kakaópor;
a citromkrémhez: 4 leveses citrom, 18 dkg cukor, 15 dkg vaj, 4 házi tojás, 1 csipet só.

Elkészítése: A citromkrémhez hőálló tálba tesszük az egyik jól megsikált citrom lereszelt héját, illetve az összes citrom levét. Elkeverjük a cukorral, hozzáadjuk a sót meg a vajat, és gőz fölött, kevergetve addig forrósítjuk, míg a vaj meg nem olvad. A tojásokat alaposan fölverjük egy tálban, majd kanalanként elkezdjük hozzáadagolni a forró vajas-citromos keveréket. Mikor már több, mint felét hozzáadagoltuk, a tojásos részt átöntjük a sima citromos részhez, visszatesszük a gőz fölé, és fakanállal vagy habverővel folyamatosan kavargatva addig főzzük, míg puding sűrűségűvé nem válik. Félrevesszük, és néha megkavarva, esetleg az edényt hideg vízbe állítva hagyjuk teljesen kihűlni. A mascarponét elkeverjük a vaníliás cukorral meg az ízlés szerinti porcukorral, majd óvatosan összedolgozzuk a habbá vert tejszínnel. Csinos kelyhekbe rétegezzük az alapanyagokat úgy, hogy a kettétört babapiskótákat kávéba mártjuk, a kehelybe helyezzük, rá mascarponés krémet kanalazunk, majd citromkrémet, és a rétegezést még kétszer megismételjük. Végül finoman megszórjuk kakaóporral, és valamilyen zöld levélkével díszítjük.

KAL/2019.

2017. szeptember 30., szombat

Tiramisu palacsintatorta

Tiramisu palacsintatorta

Hozzávalók 4-6 személyre: 10 dkg fehérliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só, 1 evőkanál cukor, 2-3 evőkanál olaj, 2 dl tej, 2 tojás;
a krémhez: 30 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, 2-3 evőkanál porcukor, 1-2 evőkanál instant kávé, kakaópor.

Elkészítése:  A tojássárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az összevegyített száraz hozzávalókat, és végül simára dolgozzuk a tejjel meg az olajjal. A tojásfehérjét keményre verjük, és lazán beleforgatjuk. Enyhén olajozott forró serpenyőbe egy-egy evőkanálnyi masszát öntünk úgy, hogy hosszúkás, babapiskótaszerű alakzatokat kapjunk. Amikor a tetején hólyagocskák jelennek meg, szilikonlapáttal megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük. A krémhez keményre verjük a tejszínt 1 evőkanál porcukorral, majd óvatosan beleforgatjuk a szintén porcukorral kikevert mascarponéba. A krémet ízlés szerint 1-2 evőkanál instant kávéval ízesítjük, majd habzsákba tesszük, és megtöltjük vele a palacsintapiskótákat. A tetejét megszórjuk kakaóporral, és kínálhatjuk is.
PAL/2017

2017. január 1., vasárnap

Áfonyás tiramisu - Indulhat 2017!

Isten hozott 2017! Remélem, legalább annyi örömöt tartogatsz számunkra, mint amennyivel az éppen tovatűnt bátyád megajándékozott. De azért néhány tavalyi ajándékát mégsem vennénk szívesen, Úgyhogy most csak egészséget, jókedvet, munkát, munkabírást, kitartást  és egy jó nagy adag humort kérek magunknak!!! Remélem, nem túl nagy kérés... S hogy hátha sikerül végleg "megpuhítani", egy nagyon finom desszerttel kínállak meg. :) Ez a klasszikus tiramisu "gyerekesített" változata,kávé és likőr nélkül, megfejelve egy jó nagy adag áfonyával. Pont tökéletes szilveszteri gyerekbulira.

Áfonyás tiramisu

Hozzávalók 3-4 személyre: 25 dkg mascarpone, 2 tojás, 3-4 evőkanál cukor, 1 dl áfonya- vagy feketeribizli-szörp, 2-3 evőkanál citromlé, 12-15 db babapiskóta, 20-25 dkg friss vagy fagyasztott áfonya.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk 2 evőkanál cukorral, majd kanalanként belekavarjuk a mascarponét is. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a maradék 1-2 evőkanál cukorral, majd lazán beleforgatjuk a tojásos masszába. Az elkészült krémet habzsákba töltjük, és hidegbe tesszük egy időre. Tetszés szerint lapos vagy magas falú üvegtálba rakjuk le. A szörpöt elvegyítjük a citromlével meg kb. 2 dl vízzel (vagy amennyit igényel a szörp, hogy finom legyen). Az edény aljába egy vékony réteg krémet nyomunk, majd kirakjuk szörpbe mártott babapiskótával, és befedjük  egy jó adag áfonyával. A rétegezést addig ismételjük,amíg a hozzávalók tartanak, vagy az edény meg nem telik, Tetszés szerint díszítjük.

Related Posts with Thumbnails