2013. szeptember 30., hétfő

Uborkás-joghurtos halsaláta

Nem szeretem a száraz, olajos halkonzervet. A férjem nagyon szereti, és van is jó minőségű, amit venni szoktunk, mégis a múltkor azt kívánta, hogy kikeverjem valamivel. Az itthon fellelhető dolgok mellé egy nagy doboz joghurtot vettem, és percek alatt elkészült a finom vacsora.

Uborkás-joghurtos halsaláta

Hozzávalók: 3-4 személyre: 2 db 90 g-os makrélakonzerv (tiszta tömeg), 3-4 közepes uborka, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 4 dl joghurt, néhány szál kapor (elhagyható), só, bors, csilipehely, esetleg citromlé.

Elkészítése: A halkonzervet leszűrjük, a húsát tálba tesszük, és villával enyhén összetörjük. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott uborkát, a finomra aprított hagymát meg a zúzott fokhagymát, majd ráöntjük a joghurtot, és elkeverjük. Ízlés szerint sózzuk,borsozzuk, illetve csilivel ízesjtjük, végül belekeverjük a finomra aprított kaprot. Ezt azonban nem muszáj használni, én is csak a magam adagjába tettem. :) Kenyérre kenve vagy mártogatva fogyasztjuk.

UI. A szívformának nincs semmi jelentősége. Már régen vettem, és még sosem hazsnáltam, ezért kanalaztam abba. :)

2013. szeptember 29., vasárnap

Sajtos-bazsalikomos csiga

Amióta megkezdődött az iskola, többször készítettem valamilyen péksüteményt, amit tízóraira is csomagolhatok nagyobbik lányomnak. Egy akalommal ezeket a sajtos csigákat sütöttem egyszerű, részben teljes kiőrlésű liszttel készült kenyértésztából. Mivel éppen volt friss bazsalikomom, jócskán megszórtam azzal is. Nagyon finom lett. És a kenyérsütőgép segítségével a munka is minimálisra redukálódott vele.

Sajtos-bazsalikomos csiga

Hozzávalók: 20 dkg finomliszt, 15 dkg teljes kiőrlésű liszt, 4 g szárított élesztő, 1 púpozott teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 3 evőkanál olaj, 2,5 dl víz; továbbá: 20 dkg reszelt sajt, 10-12 friss bazsalikomlevél, 1 tojás, kevés liszt.
Elkészítése: A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát dagasztunk, majd kb. 1 óra alatt langyos helyen duplájára kelesztjük. Miután megkelt, lisztezett felületen kb. 1/2 cm vastagra nyújtjuk, vékonyan megkenjük felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal és aprított bazsalikommal, majd hosszanti oldalánál kezdve szorosan feltekerjük. Éles késsel a tekercset kb. 2 cm vastag karikákra vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük vágott felükkel felfele (és lefele :D). Tetejüket megkenjük a maradék tojással, és 200 fokra előmelegített sütpbe toljuk addig, amíg szép aranysárgára nem sülnek.

KT - 2014/1

2013. szeptember 28., szombat

Babérleveles borjúmáj mexikói zöldségekkel

Gyors és finom. Nem kell semmi plusz kommentár. :)

Hozzávalók 4 személyre: 60-70 dkg borjúmáj, 2 babérlevél, 1 púpozott evőkanál liszt, olaj, só, bors, kevés citromlé; a körethez: 60 dkg mexikói zöldségkeverék, 2 evőkanál vaj, só, bors.

Elkészítése: A borjúmájat szeletekre, majd kisujjnyi csíkokra vágjuk. Felforrósítunk 5-6 evőkanál olajat, rádobjuk a májcsíkokat, majd erős tűzön, állandóan kavargatva pirítjuk néhány percig, majd hozzáadjuk a babérlevelet, és saját, kienegedett levében pároljuk, míg zsírjára nem sül. Ekkor rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és feöltjük annyi vízzel, hogy a keletkezett mártás vékonyan bevonja a májdarabokat. Jól kiforraljuk, sózzuk, borsozzuk, ileltve ha kell, citromlével ízesítjük, és már el is készült. Amíg a máj készül, a felforrósított vajon megpároljuk a mexikói keveréket, majd sóval és borssal ízesítjük.

Tipp: Én most szándékosan nem tejjel vagy tejszínnel öntöttem fel, de aki úgy szeretné, azzal is készítheti a mártást.

KAL - 2018.

2013. szeptember 27., péntek

Oregánópesztós pizza szarvasgombás sajttal

Beleszerelmesedtem a szarvasgombás sajtba. Az íze intenzív, mégsem túl erős, szóval nagyon finom. Múlt héten pizzát sütöttem, és az egyik hagyományos (paradicsomszósz-sonka-szalámi-sajt) mellett sütöttem egy oregánópesztós húsmenteset is, amire szarvasgombás sajtot és paradicsomot tettem feltétnek. Isteni volt.

Hozzávalók 2 nagyobb kerek pizzához: 
- a tésztához:  4 g szárított élesztő, 35 dkg liszt, 5 dkg len- és szezámmag vegyesen, 1 púpozott teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 3 evőkanál olaj, 2,5 dl víz;
- a pesztóhoz: 3 dkg friss oregánóhajtás (mindenestől, untam a leveleket lecsipegetni), 2 cikk fokhagyma, 5 dkg szeletelt mandula, 5 dkg kemény sajt, kb. 1 dl olívaolaj, só, citromlé, 2-3 evőkanál víz.
- továbbá: 1 hagyma, 2 paradicsom, 20-25 dkg szarvasgombás sajt..

Elkészítése: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és a tésztát duplájára kelesztjük. A pesztó hozzávalóit magas falú pohárba tesszük, és botmixerrel simára turmixoljuk. Ha túl sűrű, kevés vizet is lehet adagolni hozzá kicsinként. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a paradicsomot pedig vékony karikákra vagy felezett szeletekre vágjuk. Amikor a tészta megkelt, kétfelé osztjuk, és vékony körré nyújtjuk őket. Sütőformába tesszük, majd megkenjük a kétfelé osztott pesztóval, eloszlatjuk rajta a felaprított hagymát meg a paradicsomszeleteket, végül pedig ráhelyezzük a szeletekre vágott sajtot is. 200 fokos sütőben, légkeverésen kb. 20 percig sütjük.

EK - 2014/9

2013. szeptember 26., csütörtök

Csirkemell du Barry módra

Sokszor készítem ezt az ételt - vagy ilyenszerű ételt - , néha kizárólag csak karfiollal, máskor brokkolival vagy egyéb zöldségekkel vegyesen. Lehet más hússal is csinálni, a hús és a karfiolréteg közé füstölt sonkát is lehet tenni, de így, natúran is nagyon-nagyon finom. 

Csirkemell du Barry módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg kicsontozott csirkemell, 80 dkg karfiol, só, bors, kevés olaj, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 10 dkg vaj, 2 púpozott evőkanál liszt, 5 dl tej, 15 dkg sajt, 2 tojássárgája, só, fehér bors, szerecsendió; továbbá: néhány petrezselyemlevél, 1 szelet piros húsú paprika vagy paradicsom, kevés vaj, zsemlemorzsa.
Elkészítése: A karfiolt megmossuk, kis rózsákra szedjük, és lobogó sós vízben 5 percig főzzük. Ezután leszűrjük, hideg vízzel azonnal átöblítjük, és egy tálcára tesszük szikkadni. A csirkemellet felszeleteljük, sóval és borssal ízesítjük, majd 2-3 evőkanál olajon minden szeletet hirtelen megsütünik mindkét oldalán. Félretesszük. A mártáshoz megolvasztjuk a vajat, elkeverjük benne a lisztet, majd hozzáöntjük a tejet, és állandóan kavargatva sűrűsödésig főzzük. Ha szükséges még, kevés vízzel is hígíthatjuk. Ezután egyenként beledolgozzuk a tojássárgáját, majd hozzáadjuk a sajtot, végül sóval, fehér borssal és szerecsendióval ízesítjük. Egy hőálló tálat kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával, majd szorosan egymás mellé belefektetjük a hússzeleteket. Gazdagon megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel, majd egyenletesen eloszlatjuk rajta a karfiolrózsákat. Végül az egészet bevonjuk a mártással, és 20-25 percre 200 fokos sütőbe toljuk. Melegen, hidegen egyaránt finom.

Tipp: Mivel ezt az ételt melegen nehezebben lehet szeletelni, érdemes idejében elkészíteni, és  hagyni, hogy kihűljön, majd tálalás előtt újra melegíteni. Éppen emiatt, hogy előre elkészíthető, nagyon jó választás lehet vendégek fogadásakor.
EK - 2013/10

2013. szeptember 22., vasárnap

"Édes" káposztaleves

Vagyis nem úgy édes, hogy édesített, hanem, hogy nem savanyított. :) Amolyan gyors zöldséglevesnek indult két csirkemellcsonttal és -bőrrel együtt, de végül káposztát is vágtam bele. Nagyon finom lett. Egyszerűségében nagyszerű. Házi kiskockatésztát főztem bele.

Káposztaleves édesen

Hozzávalók: 30 dkg csontosabb csirkehús, 3 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 darabka zeller, 25 dkg fehér káposzta, 3 dkg (1 szűk maréknyi) kockatészta, 1 csokor petrezselyemzöld, só.

Elkészítése: A csontos húst bő hideg vízben főni tesszük, majd miután fölforrt, lehabozzuk. Beletesszük a felszeletelt sárgarépát és petrezselyemgyökeret, beledobjuk (egy darabban vagy felvágva, ahogy tetszik) a zellerdarabot, végül hozzáadjuk a vékonyra metélt káposztát is. Megsózzuk, és addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor hozzáadjuk a száraztésztát, 1-2 percig főzzük még, majd elzárjuk a lángot, megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, és ha szükséges, utánasózunk.

EK - 2014/10

2013. szeptember 21., szombat

Tekerőpataki "reggeli sajt"-tál gyümölcsökkel

Nagyon finom sajtokat gyártanak Tekerőpatakon, ezek a sajtok a Merkúr áruház Gobé termékei között szerepelnek.

A "tálon" négyféle sajt van - óra járásával ellentétesen, balról jobbra: köményes reggeli sajt, fokhagymás reggeli sajt, Tekerőpataki Tilsit (ami alig látszik a fotón - a valóságban jobban lehetett látni), illetve végül a bazsalikomos reggeli sajt. Almát, körtét, szőlőt, diót, áfonyát és paradicsomot tálaltam mellé. A lányok nagyon szerették, a férjem kissé mérsékeltebben. A gyümölcs-sajt kombinációjához is "fel kell nőni":

EK - 2016/10

2013. szeptember 20., péntek

Borjúmáj céklapürével és házi tésztával

Az első ételem idei friss céklából. Utána készült a hagyományos céklasaláta. Hihetetlen, hogy milyen színe volt, gyönyörűséges. Nagyon finom ízkombináció született. Érdekességként mondom el, hogy a püré rengeteg sót vett fel, legalábbis többet, mint ahogyan azt gondoltam volna: megsóztam, elkevertem, jó volt, majd 2 perc múlva kezdhettem elölről vagy 5x megismételve a műveletet. :O
A házi tészta még a múltkori készítésből volt (csak említettem a blogon, fotóval), és nagyon jól kiegészítette a fogás többi részét mind ízével és állagával, mind pedig színével.

Borjúmáj céklapürével és házi tésztával

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg borjúmáj, kevés olaj, só, bors; a püréhez: 2 kisebb cékla (25-30 dkg), 5-6 krumpli, 1 nagy evőkanál vaj, só, őrölt kömény, esetleg tej; a tésztakörethez: 25 dkg házi szélesmetélt, 3 evőkanál olívaolaj, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só.

Elkészítése: Legelőször a céklát tesszük oda főni héjastól, sós vízben. Leghamarabb kuktában fő meg. Kukta nélkül kb. 2 óra a főzési ideje, ezzel számolni kell. A krumplit meghámozzuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Amíg a krumpli fő, szintén sós vízben kifőzzük a tésztát, majd leszűrjük, meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, és összeforgatjuk. melegen tartjuk. A borjúmájat jól megmossuk, papírtörlővel felitatjuk róla a nedvességet, és kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Felforrósítunk egy serpenyőt (legjobb, ha grillserpenyő), beleöntünk 1 evőkanál olajat, majd a májszeleteket hirtelen megsütjük, 2-3 percig minden oldalukon. Papírtörlőre szedjük, majd tálaláskor megszórjuk sóval és borssal. Amikor a krumpli megfő, főzőlevét leszűrjük, hozzáadjuk a meghámozott, feldarabolt céklát, és botmixerrel pürésítjük. Belekavarjuk a vajat, ízlés szerint sózzuk (elég sok sót igényel), illetve őrölt köménnyel ízesítjük. Ha mégis túl kemény lenne, kevés tejjel vagy tejszínnel lazíthatjuk. 

EK - 2013/10

2013. szeptember 19., csütörtök

Paradicsomos krumplifőzelék kölesfasírttal

Felfedeztem magunknak a kölest. Még vettem egyszer, de nem tudom, miért akkor valahogy nem ragadott meg. Talán most másképp álltam hozzá. Tény, hogy a múlt héten vett félkiló úgy elpárolgott, mintha nem is lett volna. Készült belőle fasírt, csokoládés "puding" kétszer, illetve legutóbb tejbegríz helyett tejbeköles. :) Mindenkinek ízlett, ezután rendszeresen bekerül a kosaramba. (Még a  hajdinát kell kipróbálnom. Több, mint egy éve van egy tasakom belőle, de még nem vettem rá magam... Lehet, úgy járok, mint a kölessel... Bár a hajdina sokkal megosztóbb, amint hallottam...)

Az alábbi étel a vasárnapi ebédünk része volt. Igen, húsmentes, mert úgy jött ki a lépés, hogy szombaton "behúsoztunk".

Hozzávalók 4 személyre a fasírthoz: 20 dkg köles, 1 kicsi hagyma, 1 sárgarépa, 3-4 cikk fokhagyma, 1 tojás vagy 2 tojásfehérje (nekem ez volt), 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, bő olaj; a főzelékhez: 60 dkg krumpli, 2 hagyma, 1 csapott teáskanál pirospaprika, 3-4 paradicsom, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 dl tej vagy tejszín, 5-6 friss, nagy bazsalikomlevél, só, bors, olaj.

Elkészítése: A kölest kb. dupla mennyiségű enyhén sós hideg vízben főni tesszük, kb. 5 percig főzzük, majd elzárjuk alatta a lángot, lefedjük, és hagyjuk, hogy mind beszívja a folyadékot. Közben össze-összekavarjuk, és hagyjuk kihűlni. Amikor legalább langyosra hűlt, hozzáadjuk a finomra reszelt hagymát, fokhagymát és sárgarépát, a finomra aprított petrezselyemzöldet meg a tojást, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összedolgozzuk. Félretesszük, amíg odakészítjük a főzeléket. A hagymát apróra vágjuk, és 4-5 evőkanál olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, majd felöntjük 1 dl vízzel, és fölforraljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, a héjától megszabadított, összedarabolt paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, és kiegészítjük annyi vízzel, hogy a folyadék a krumplit éppen ellepje. Közepes lángon, lefedve főzzük addig, amíg a krumpli meg nem puhul. A lisztet simára keverjük a tejjel, hozzáöntjük a krumplihoz, és sűrűsödésig főzzük. Ha szükséges, utánaízesítünk, végül pedig belekeverjük a felaprított bazsalikomot. Amíg a főzelék fő, egy serpenyőben kb. egyujjnyi olajat forrósítunk, a köleses masszából korongokat formálunk, és szép aranysárgára sütjük. Papírtörlőre szedjük, majd a krumplifőzelékkel és tetszés szerinti kísérővel tálaljuk. Nálunk hagyományos céklasaláta (főtt változat) volt.

FI - 2013/10, KRUMP. - 2015.

2013. szeptember 17., kedd

Sült hal Dorozsmai módra

Hogy honnan ered az étel neve, bevallom, nem tudom, és nem is tudtam még utánanézni, de hogy egy nagyon finom fogás, az biztos. Mondjuk, kissé csalódott voltam, amikor rájöttem, hogy a halat csak simán meg kell sütni olajban, de a mellé tálalt tejfölös lecsó azért eléggé felcsigázta a kíváncsiságomat. És igen, a kettő együtt nagyon jó párosítás. Igaz, bárhol olvastam a receptet, valamilyen halfilével készítették az ételt, no, de jó húsos - kevés csontos makrélával is nagyon jól bevált.

Sült hal dorozsmai módra

Hozzávalók 4 személyre: 1,2 -1,3 kg (4 szép darab) konyhakész makréla (vagy egyéb hal/halfilé), só, bors, 4 evőkanál liszt, bő olaj; a körethez: 4 hagyma, 4 paprika (többféle színű is lehet), 1 csípős paprika (vagy ízlés szerint) 4 paradicsom, 25 dkg csiperkegomba, 25-30 dkg kockatészta, 2 dl tejföl, só, bors, olaj; a tálaláshoz citrom, petrezselyemzöld.

Elkészítése: Ha egész halat használunk, akkor először kisujjnyi távolságban egymástól beirdaljuk mindkét oldalát. Ezután a halat/halfilét megsózzuk és megborsozzuk, majd rövid időre félretesszük. A tésztát sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük. A zöldségeket megmossuk-meghámozzuk, a paprikát és a csípős paprikát kicsumázzuk, a paradicsomnak lehúzzuk a héját. A hagymát félbe, majd csíkokra vágjuk, és üvegesre pároljuk 5-6 evőkanál olajon. Ezután rádobjuk a csíkokra vágott paprikát és csípős paprikát, majd néhány perc után a gombát. Erős tűzön pirítjuk, majd miután a gomba kiengedte a levét, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, majd felforraljuk, a lángot lehúzzuk, és fedő alatt az egészet puhára pároljuk. Amíg a lecsó fő, bő olajat forrósítunk, a halakat megforgatjuk lisztben, és piros-ropogósra sütjük. Amikor a lecsó elkészült, hozzáadjuk a leszűrt tésztát meg a kevés lecsóval elkevert tejfölt, jól összekavarjuk és összeforraljuk. Ha szükséges, utánaízesítünk, és a sült hallal tálaljuk citrom kíséretében. Petrezselyemzölddel díszítjük.

EK - 2013/10

2013. szeptember 15., vasárnap

Gasztrobloggergyerek a 21. században

Kicsi (!!!) 5 és fél évesem elhatározta, hogy gyümölcssalátát készít. Élete első önnállóan elkészített "fogása". Ez lett belőle.

Segítségem benne annyi, hogy bevagdostam a narancs héját, hogy könnyebben hámozhassa, illetve levágtam a sárgadinnye héját. Ő darabolt, ő facsart rá citromlevet. Majd hozta:
- Anyu, kérlek fényképezd le, majd tedd fel az internetre, és írd oda, hogy a kislányom készítette. :)

2013. szeptember 14., szombat

Fügés sajtfalatok

Ez nem is recept. Egyszerűen csak ötlet arra, hoygan lehet (még) fügét fogyasztani. Lassacskán elterjed mifelénk is a friss füge, tavaly még irtózatos árban mérték kilóját. Most is nagyon drága még, de néha leakciózzák, és akkor nyugodtan meg lehet venni néhány darabot. Így vettem én is. Mindenkinek nagyon ízlett. A férjemet azonban még mindig nem tudom rávenni, hogy héjastól egye, ő mindig kieszi belőle a húsát-magvait. :)

Fügés sajtfalatok

Hozzávalók: kenyér (teljes kiőrlésű - nálam zabpelyhes kenyér volt), sajt vagy füstölt sajt, friss füge, kapor.

Elkészítése: A kenyeret tetszés szerint daraboljuk, vagy akár formával kiszúrhatjuk. Szintén tetszés szerint frissen hagyjuk vagy megpirítjuk. A sajtot nem túl vékonyra szeleteljük, és a kenyérdarabokhoz igazított méretre daraboljuk őket. A fügét megmossuk, és négybe vágjuk. Minden kenyérdarabra egy sajtszeletet helyezünk, vágott felével fölfelé ráhelyezünk egy fügenegyedet, és megtűzzük fogpiszkálóval. Kaporral vagy egyébb zöld fűszerrel koronázzuk meg, és máris fogyaszthatjuk. Egy másik változatot fügére ITT lehet találni.

Tipp: A torony szeletelt sonkával is kiegészíthető.

EK - 2013/10

2013. szeptember 13., péntek

Csirkeleves szecsuáni módra

Egy kínainak ez talán nem is kínai, de a mi ízlésünknek nagyon is az. Az utóbbi években nagyon megszerettem a csípős ízeket, és férjem is jobban elfogadja őket mostanában. Ő - a férfiak zömétől eltérően - régebb semmiféle csípőset meg nem evett, aztán fokozatosan hozzászokott. Én - érdekes módon - akkor szoktam hozzá az erőshöz, amikor a kisebbik lányommal voltam pocakos. Azóta is szeretem. És kisebbik lányom is szereti. Természetesen, nem kap csípőset, de szereti megkóstolni, pl. a tormából is imádja azt, amelyik erőteljesebb ízű.
Ez a leves nem kimondottan csípős, bár persze, ízlés szerint lehet azzá tenni. Én úgy készítettem, hogy a lányok is nyugodtan ehessenek belőle.

Csirkeleves szecsuáni módra

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csontos csirkehús (farhát, szárny, esetleg comb), 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyemgyökér (elhagyható), 4-5 evőkanál szezámolaj, 4-5 cikk fokhagyma, 1 diónyi friss gyömbér, 1 csípős paprika, 4-5 evőkanál szójaszósz, 1 üveg bambuszrügy, 15 dkg üvegtészta vagy cérnametélt, petrezselyem- vagy korianderzöld, só, esetleg citromlé.

Elkészítése: A csirke részeit hideg vízben főni tesszük. Amikor fölforrt, lehabozzuk, beletesszük a megtisztított, de egészben hagyott sárgarépát és petrezselyemgyökeret és kis lángon 1-1,5 óra alatt húslevest főzünk belőle. Amikor elkészült, a levest leszűrjük, a húst lesedegetjük a csontokról, és a sárgarépát gyufaszál méretű csíkokra vágjuk. Egy edényben vizet forralunk, megsózzuk, és kifőzzük benne a tésztát, majd leszűrjük. Egy másik edényben felforrósítjuk az olajat, és megfuttatjuk rajta az összezúzott fokhagymát, a felaprított gyömbért meg a finomra darabolt csípős paprikát. Amikor üvegessé kezdenek válni, ráöntjük a szójaszószt, és felöntjük húslevessel. Amikor fölforrt, beletesszük a húst, a répát, a leszűrt bambuszrügyet meg a tésztát, és egyet-kettőt lobbantunk rajta. Ha szükséges, még sózzuk, illetve citromlével ízesítjük, végül pedig megszórjuk aprított zölddel.

EK - 2013/10

2013. szeptember 12., csütörtök

Vöröskáposzta-saláta füstölt hallal, csilis-fokhagymás öntettel

Elég régen nyomtam meg utoljára a Új bejegyzés gombot... Hosszú és zsúfolt hetek vannak mögöttem, és ettől arrafelé pedig csak még rosszabb lesz. No, de lesz valahogy. Az elmúlt időben voltak időszakok, amikor borsófőzelék-diós laska-gombapaprikás kaliberű ételek készültek a konyhámban, esetleg rántottával, tükörtojással tarkítva, főleg, amikor a lányok nem voltak itthon egy hétig, majd ismét visszatért a főzős kedvem, és készültek normálisabb fogások is. Sorakoznak a fotók, csak idő legyen a receptek lejegyzésére.
Most egy ma készített salátát hozok. Nem hatalmas művészet az elkészítése, egyszerű hozzávalókból van, de annál finomabb az ízklkombináció. Bevallom, még én is meglepődtem, hogy az öntet milyen jól harmonizált a káposztával. A férjemnek is nagyon ízlett, kb. 2 személy adagját vágta be. Igaz, csak úgy magában, mintegy uzsonnaként. :)

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg vöröskáposzta, 20 dkg fehér káposzta, 4 kisebb lila hagyma, 10 dkg füstölt halfilé, só; az öntethez: 4-5 cikk fokhagyma, 1 diónyi friss gyömbér, 1 csilipaprika (ízlés szerint, de el is hagyható, vagy helyettesíthető kápiával), 1 kis csokor petrezselyemzöld, 6 evőkanál olívaolaj, 4-5 evőkanál citromlé, 1-1,5 dl hideg víz.

Elkészítése: A kétféle káposztát legyaluljuk, vagy nagyon vékony csíkokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Hozzáadjuk a káposztához a csíkokra vágott füstölt hallal együtt, majd enyhén megsózzuk, és lazán összeforgatjuk. Az öntethez a meghámozott fokhagymát és gyömbért mozsárban összetörjük, vagy átnyomjuk fokhagymanyomón, és egy tálkába tesszük. Megsózzuk, majd elkeverjük az olívaolajjal. Hozzáadjuk a finomra aprított csilit és petrezselyemzöldet meg a citromlevet, majd felhígítjuk vízzel. Ráöntjük a salátára, összeforgatjuk, hogy a káposztát mindenütt érje az öntet, és már tálalhatjuk is.

Megjegyzés: Ez az adag akkor elég 4 személynek, ha a salátát előételként szolgáljuk fel, a főétel előtt, vagy esetleg a főétel kísérőjeként. Ha önálló fogásnak tervezzük, pl. vacsorára, legalább másfélszer növeljük az adagot, vagy egyéb hozzávalókkal is, pl. pirított kenyérkockákkal dúsítjuk.

EK - 2013/10
Related Posts with Thumbnails