2010. december 28., kedd

Tormás túróhab

Tormás túróhab

Hozzávalók:  kb. 50 dkg házi krémtúró, 2,5 dl habtejszín, 1 tasak habfixáló, 3 evőkanál ecetes torma (a friss nem jó, mert keserű lesz tőle), só, citromlé, esetleg fehérbors

Elkészítése:
A tejszínt a habfixálóval és pici sóval felverjük. Kemény legyen, de nem annyira, mint a torták bevonásához! hozzáadjuk a krémtúrót és azzal is jól eldolgozzuk. Végül belekeverjük a tormát és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, savanyítjuk. Nagyon könnyű, finom kennivaló.

2010. december 27., hétfő

Gombás, sajtos pulykatekercs - VKF!-39.

Az utóbbi időben többször készítettem különféle dolgokkal töltött pulykatekercset. Nagyon sokféle lehetőség rejlik mind a töltelék, mind pedig a fűszerezés kiválasztásában. A 10. számú Kifőztükben jelent meg a gombás-sajtos változata, az ünnepre pedig készítettem külön gombásat - fagyasztott csiperkével és szárított vargányával töltve - , illetve sonkás-sajtosat. A gombásat sóval, szerecsendióval és csipetnyi szárított majorannával ízesítettem, a másikat egyszerűen sóval-borssal szórtam meg. Mondanom sem kell, volt keletje mindkettőnek!:) És mivel ez az étel megfelel a Gál Edith által kiírt VKF!-nek, hát nevezem a receptet a seregszemlére. :)

Gombás-sajtos pulykatekercs

Az ünnepek alkalmával általában mindenki igyekszik különleges ételekkel előrukkolni. De nemcsak a drága halfélék, a nem mindennapi vadhúsok, az exotikus zöldségek vagy gyümölcsök lehetnek érdekesek, hanem a hétköznapi, megszokott alapanyagainkból is lehet finomat, különlegeset főzni. A gombás, sajtos pulykatekercset bátran lehet készíteni olyankor is, amikor nem ismerjük konkrétan minden vendégünk ízlését, mert klasszikus ízvilágával szinte mindenkit levesz a lábáról. További előnye, hogy előre is elkészíthető.

Hozzávalók: 85-90 dkg-os pulyka felsőcomb, só, bors, 1 kávéskanál fasírtfűszer, 10 dkg friss vagy fagyasztott gomba, 10-15 dkg sajt, pici olaj  
 Elkészítése:
A húst megmossuk, megtörölgetjük, kicsontozzuk és addig igazgatjuk-nyessük, amíg egy nagyjából szabályos, 1 cm vastag lapot kapunk belőle. Megszórjuk a só-bors-fasírtfűszer keverékével, feltekerjük, és a hűtőben, jól záródó dobozba téve, néhány órán át (de akár 1 napig is) pihentetjük. Végül egy deszkára alufóliát terítünk 3-4 rétegben, kevés olajjal megkenjük, majd ráhelyezzük a kiterített pulykacombot bőrös részével lefelé, és kissé megigazgatjuk. Az apró kockákra vágott sajtot és a felszeletelt gombát összekeverjük és befedjük vele a pulykacomb kétharmadát. Ezt is megszórjuk kevés sóval és borssal, majd az alufólia segítségével a húst szorosan feltekerjük. A két végén a fóliát összenyomjuk és csavarunk egyet-kettőt rata, hogy jól ráfeszüljön a tekercsre. A tekercset fóliástól tűzálló edénybe helyezzük, kevés vizet öntünk alá és kb. 160 fokon 1,5-2 órán át pároljuk. Végül a fóliát felvágjuk és széthúzzuk, az edényt 15-20 percre visszatoljuk a sütőbe, hogy a tekercs szép pirosra süljön. Krumplipürével, savanyúsággal tálalhatjuk, hidegen viszont remek fogás svédasztalon is.

Tipp: a tekercset legjobb, ha előre elkészítjük és kihűtjük. Hidegen nagyon szépen lehet szeletelni. Mikróban, forró sütőben jól átmelegíthető. 

NÚ - 2018/DEC (mandarinos képpel)

A Kifőztük 10-es száma letölthető ITT, regisztráció vagy belépés után most is, mint mindig, INGYENESEN!!!!:)

És egy december elején készült, zöldséggel töltött változata! 

Zöldséges változat: EK - 2010/12

2010. december 26., vasárnap

Idei ünnepi menünk - eddig és ezután

Az idei Szenteste különleges volt számunkra, mert itthon, négyesben ünnepeltünk. Ilyen még nem volt a 14 év alatt, amióta ismerem a férjemet, de olyan jó volt, hogy ezután ezt megtartjuk magunknak!:)

Az ünnepre sok finomságot készítettem, illetve előkészítettem, néhány napra el vagyunk látva ennivalőval!

December 24-e
Ebéd: húsleves házi laskával, levesben főtt hús
Vacsora: hidegtálak: gombás és sonkás-sajtos pulykatekercs, csukamájjal töltött csirkefasírt, majonézes-zöldséges krumplisaláta, majonézes padlizsánkrém és tormás túróhab.

December 25-e
Ebéd: húsleves házi laskával, bécsi szelet pulykából vajon párolt mexikói zöldséggel
Vacsora: töltött káposzta (anyósomtól) tejföllel

December 26-a
Ebéd - vendégekkel: Zöldségleves (talán savanyún), Jerk pulyka, bécsi szelet (pulykából és disznókarajból), majonézes-zöldséges krumplisaláta - EK - 2011/11, párolt rizs, párolt brokkoli, sárgarépa és kelbimbó; sütemények: finom almás, reszelt túrós, Kossuth-kifli, Kinder pingvin Mohától, sakk- és spirálsütik, rafaello-golyó.
Vacsora: gondolom, mindenféle maradék

Boldog Karácsonyt!

Örömteli, békés, meghitt ünneplést kívánok minden eddigi és ezután betérő olvasómnak!:)

2010. december 23., csütörtök

Grillezett pisztráng Waldorf salátával

A recept a Kifőztük (Magyarország és a térség legelső ingyenes virtuális gasztromagazinja) adománygyűjtő különszámában, a Kifőztük Karácsonyban jelent meg, fogadjátok tőlem szeretettel.

Grillezett pisztráng Waldorf salátával

A halétel hagyományos fogás a karácsonyi asztalon, a háziasszonyok általában halászlét és rántott halszeleteket készítenek. A baconszeletekbe tekert grillezett pisztráng kitűnő alternatívája a már említett ételeknek, előnye pedig, hogy kevés munka van vele és hamar elkészül. A mellé tálalt salátával együtt könnyű és finom fogás lehet szentestén.

Hozzávalók személyenként
1 konyhakész pisztráng (fejével együtt), 5 szelet bacon, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

a salátához:
1 savanykás alma, 10 dkg zeller vagy 2 angolzeller-szár, 2-3 dkg darabolt, pörkölt dió, 2 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, só, citromlé

a tálaláshoz:
citromszeletek, petrezselyemzöld, pörkölt dió

Elkészítése
A pisztrángot megszórjuk sóval és borssal, belsejébe tesszük a feldarabolt fokhagymagerezdet, majd jól záródó dobozban, a hűtőben tároljuk néhány órán át. Végül beletekerjük a baconszeletekbe és forró rácson, oldalanként 10-15 percig szép pirosra sütjük. Ha grillserpenyőben készül, a sütési idő rövidebb lesz.

A salátához a zellert és az almát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, majd gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk. Meglocsoljuk citromlével, hogy ne barnuljanak meg, ízlés szerint sózzuk, beletesszük a diót, majd összekeverjük a majonézzel és a tejföllel. Fogyasztás előtt jól behűtjük. Tálaláskor a pisztráng mellé halmozzuk a salátát, megszórjuk pörkölt diódarabokkal, a tányérra pedig citromkarikákat fektetünk. Néhány petrezselyemlevélkével díszítjük.

Tipp: A halakat előző nap is bepácolhatjuk, a salátát pedig érdemes elkészíteni 2-3 órával a fogyasztása előtt, hogy az ízek összeérjenek.

2010. december 22., szerda

Az új szerelmem

Igen, kedves olvasóim, váltottam. Egyszerűen nem ment már tovább úgy, ahogy eddig volt. Már hosszú ideje gondolkodtam rajta, és már régóta megérlelődött bennem a váltás gondolata, de mostanig nem léphettem a tettek mezejére. Most viszont megtettem. Hosszú mérlegelés előzte meg döntésemet, megfontoltam a dolog minden oldalát és végül léptem. És bár eleinte volt, aki nem helyeselte, mára megbékélt vele és örül velem együtt. És főleg élvezi a helyzet nyújtotta lehetőségeket!:)

Szóval, váltottam. ....................................................................

Jaj-jaj, rosszra gondoltatok? Azt hittétek, otthagytam egyetlen, szeretett szerelmemet, a férjemet, egy új valakiért? Na nem úgy verik a macskát! Nem szabadul ő egyhamar tőlem!:D (Nem is akar.:P) Hanem arról van szó, hogy:

Megvettem az első és remélem, hosszú ideig utolsó kenyérsütőgépemet! Mondhatnám úgy is, hogy az angyalka hozta, mert végül a férjem is "besegített" a kifizetésébe. És azóta már többször kipróbáltam. Egyszerűen nem lehet szégyent vallani vele, annyira tökéletes! Persze, hülyeségeket azért lehet produkálni, de az nem a gép hibája. Mint pl. amikor a 60 dkg liszthez tettem 3 dkg élesztőt, mint kézi dagasztásnál, így aztán a kenyerem úgy felnőtt, hogy csak épphogy le nem folyt az üst szélein. A kenyér viszont tökéletes lett. No, de a jó pap holtig tanul, én is még a kísérletezés fázisánál tartok, tanulok, tapasztalgatok. Köszönöm Limarának is az eddigi jótanácsokat, segítséget, mert nélküle és a tapasztalatai nélkül talán még mindig nem lenne gépem.

Tehát, íme az új szerelmem - szerelem volt az első látásra, akarom mondani, első sütésre.:)
Az előlapja - egyszerű, könnyen el lehet igazodni rajta

Adtak hozzá egy mérőkanalat és egy mérőpoharat

Az üstje látszik, belülről; két lapát jár hozzá, egy a normál tésztához, a másik a rozskenyérhez

A mérőkanál tartója és az automata magadagoló

Az első tészta hozzávalói a gépben. Egyszerű fehér kenyeret készítettem, az útmutatóban szereplő recept szerint.

Az első kenyér megsülve

A második kenyeret félig teljes kiőrlésű lisztből készítettem szezám- és lenmag hozzáadásával. Egyúttal kipróbáltam vele az időzítést is. 13 órával el lehet tolni a sütés idejét. Aznap reggel fél 7-kor isteni illatra ébredtem, ami betöltötte az egész lakást.  
 Azóta még sütöttem vagy kétszer, ezután jött a túlkelt tészta, amihez friss élesztőt használtam. Legközelebb az öregtésztás változatot akarom kipróbálni, illetve éppen ideje valami finom kalácsot is kipróbálni benne!:)

2010. december 19., vasárnap

"Műveim" az óvodai karácsonyi vásárra

És ez csak egy része, mert az igazgatónő sokat elajándékozott, míg délután elkezdődött a vásár. Elfogytak: a házikó, a koszorúk és a díszek 98%-a is. Nagyon örültem és büszke is voltam magamra, mert mindenki csudájára járt a dolgoknak. Pedig ha tudnák, milyen kontár munkák, mondjuk... Moha igazi műveihez képest! :) Moha, köszönöm az ötleteket, amiket megosztottál mindekivel! A máznak különösen örülök!:)
A fotókat kolléganőm, Nemes Réka készítette. Köszönet neki is értük. A többi díszt (angyalos mécsesek, varrt képeslapok, karácsonyfás mécsesek stb.) kolléganőm, Kati készítette, illetve én és a gyerekek.

2010. december 17., péntek

Házi laska, tarhonya

Éppen két hete, hogy "összeültünk" anyósommal és laskát, azaz cérnametéltet és tarhonyát készítettünk. Természetesen, a legközelebbi apropója a közelgő Ünnep, de az adag messze nem tud elfogyni ennyi idő alatt.
Én még sosem gyúrtam laskát, most is Anyu csinálta nagyrészét, én csak a tarhonya tésztájába segítettem kicsit bele.

EK - 2013/1

A cérnametélthez 6 tojáshoz kb. 0,5 kg lisztet használtunk, a tarhonyához 1 tojáshoz több, mint 10 dkg liszt kellett. Ennek a tésztának jóval keményebbnek kell lennie, hogy reszelhető legyen. Túl sok hozzáfűznivalóm már nincs. A meggyúrt tésztát először kinyújtottuk, aztán vékony csíkokra vágtuk, ezeket keresztben is elmetszettük, kb. 10 centis darabokra, majd a géppen hosszú csíkokká nyújtottuk. Kevés szikkadás után átnyomtuk a metélőn is, majd tiszta abroszra szórtuk, hogy teljesen megszáradjon.

2010. december 15., szerda

Kifőztük Karácsony - még lehet adakozni!!!!

Még néhány napig, pontosabban december 20-ig lehet adományt felajánlani magyarországi rászoruló gyerekeknek.Az adománygyűjtő akciót a Kifőztük - Magyarország első, ingyenes internetes gasztromagazinja - és a Magyar Élelmiszerbank szervezi! Az adományért cserébe egy színvonalas, tartalmas karácsonyi lapot fog kézhez kapni az adományozó, amelyben 115 blogger receptjeit, karácsonyi ötleteit fogja megtalálni.
Alsó határ nincs, ki-ki annyit adományoz, amennyit tud. De meggyőződésünk, hogy sok kicsi sokra megy, ezért minden picike összeg számít. Az eddig felajánlott összeg meghaladja már a másfél millió forintot. Minden adományozónak köszönjük a hozzájárulását!!!
Az adományozással, letöltéssel kapcsolatos információkat a http://karacsony.kifoztuk.hu/ oldalon lehet megtalálni.

És még egy fontos dolog!!! A Kifőztük 10. számában meghirdetett "Kiss" játék receptversenyben még ma is lehet szavazni a beküldött receptekre. Az eredménythirdetés dec. 16-án lesz.

2010. november 30., kedd

1 ÉVES AZ ERDÉLYI KONYHA!!!

Ezt is megértük! :)
Meg is jelent a decemberi jubileumi szám, +8 ajándékoldallal. De lássuk csak, mit is tartalmaz!

Rögtön a belső címlapon Jutka Feketeerdő-tortája indítja be a nyálelválasztásunkat! De hogy mégse zabáljunk egyből, a következő oldalon Alíz vezércikke késztet egy kis szusszanásra, amelyben a főszerkesztőasszony leírja az elmúlt egy év történéseit, sikereit, megvívott harcait és megvalósításait.

A 4-5. oldalon Edó kreatív konyhai ajándékötletei várják az olvasókat, és konyhatündér legyen a talpán, aki megállná, hoyg legalább egyet-kettőt ne készítsen el belőlük szeretteinek!:)
A következő két oldalon Gál Edith fogad mindenkit karácsonyi illat- és ízkavalkáddal, azaz különleges karácsonyi desszertekkel, édességekkel.
Fagyal  Hajnalka sertéshúsból készített a megszokottól eltérő finomságokat, tulajdonképpen több nemzet disznóhúsos fogását gyűjtötte egy csokorba.
Borsos Dalma ennivalóan gyönyörű karácsonyfát varázsolt a lap 10. és 11. oldalára, számos egyszerű, de nagyszerű ötletet osztott meg az olvasókkal arról, hogy hogyan díszíthetik a karácsonyfát ehető díszekkel.
A séf ajánlja rovatban Ottis a Lobogó éttermet kereste fel, ahol két főétel és egy desszert receptjét osztották meg az Erdélyi konyha olvasóival. Mindhárom étel méltó fogása lehetne a karácsonyi menüsornak.
A 14-15. oldalon Gál Edith ismét elkápráztat bennünket néhány desszerttel, de ezúttal torta- és süteménycsodákkal várja, hogy az asztalához üljünk!
Zsuzsiga fenséges húsmentes fogásokkal lepi meg és segíti a vegetáriánusokat (és nemcsak) az ünnepi menüsor összeállításában, majd a következő két oldalon Alíz interjúja olvasható, amit Dékány Ferenccel, Magyarország kolbászkirályával készített még Székelyudvarhelyen, az első alkalommal megszervezett Magyaros Ízek Napján.
Ismét Ottis írása olvasható a 20-21. oldalon, ezúttal egy hagyományos oroszhegyi ünnepi menüsorral kedveskedik az Erdélyi konyha olvasóinak.
Mivel decemberben nemcsak a karácsony az ünnep, hanem a szilveszter is, Edó változatos patrifalat-ötleteket ajánl, segítséget nyújtva ezáltal a háziasszonyoknak egy szemet-szájat gyönyörködtető büféasztal összeállításához. Teszi mindezt úgy, hogy a fogások értékét is megadja, tehát mindenki a saját költségvetéséhez igazodhat!
Jómagam alternatív karácsonyi fogásokkal sietek a háziasszonyok segítségére, azaz pulykát és halat kínálok az ünnepi asztalra.
A 26. oldalon Bányai Gyöngyi az ünnep fontosságáról ír és arról, hogy az advent és maga a karácsony is jó időszak a befelé fordulásra, az önmérsékletre. Az ünnepek idejére is javasolja a háromszori, kötött idejű étkezést, illetve más, praktikus tanácsokkal is ellátja az olvasókat!
Ünnepi fogásokkal, amelyek azonban a pszichowellness szabályainak is eleget tesznek, ismét én jelentkezem: finomságokat ajánlok húsnapra, zöldségnapra és tésztanapra is, illetve egy teljes hétre való menü is várja az olvasókat.

De itt még korántsem végeztünk... A 30. oldalon Kiss-Budai Tibor, a kolozsvári Spritz Café tulajdonosa ajánl néhány ízében-hangulatában karácsonyi italötletet, a 31. oldalon pedig Okos Melinda, a fiatal csíkszeredai lány, aki egyben a Spritz Café "édességfelelőse" is, egy csodás tortareceptet oszt meg az olvasókkal: karácsonyi csokitorta kandírozott naranccsal. Bár a finomság elkészítése - saját bevallása szerint - nem éppen kezdőknek való, a részletes leírás és a sok fázisfotó akár a debütálóknak is inspiráló lehet.

Meglepetést is tartogattunk az olvasók számára:
Ettől a lapszámtól kezdődően Kajuk Gyula, a jó humorú budapesti író, költő és gasztroblogger, a Gastrodamus blog szerzője is munkatársunk lett, és mostantól rendszeresen olvashatóak Galagonya újabb történetei a lap hasábjain is. Természetesen, minden alkalommal egy-egy receptet is megoszt az erdélyi (és nemcsak:)) olvasókkal.:)

A decemberi számból sem hiányoznak Babszemanyu javaslatai, aki jópofa figurák álcájába öltöztetett reggeli- és vacsoraötletekkel szolgál az anyukáknak egyéves manócskáik táplálásához.
A Tini-konyha rovat főszereplője ezúttal a gyergyószentmiklósi Baricz-Tamás Boróka, aki Zöldségvarázs nevű salátájával már bebizonyította szüleinek, hogy a nyers zöldségek ízletesebbek főtt változataiknál és szílvaízes palacsintával teszi teljessé a menüt.

Sajtlexikon rovatunkban ezúttal a szlovák és a cseh sajtokat helyeztük reflektorfénybe, illetve rögtön mellette a Hajnalka által összeállított Horoszkóp kapott helyet.
A következő 4 oldalon pedig szintén meglepetést tartogatunk az olvasók számára: de ha elmondom, hogy miről van szó, már nem is annyira meglepetés, úgyhogy csak röviden: bemutatkoznak az Erdélyi konyha szerkesztői. A többi pedig a lapban vár. :)

A lap végén keresztrejtvényt is találhatnak az érdeklődők, itt olvashatók az előző lapszámok rejtvényeinek nyertesei, illetve további reklámok is vannak, többek között a pár nap múlva megjelenő Erdélyi Konyha Kalendáriumé is. :)

Marcu András fentebbi, gyönyörű címlapfotója már csak hab a tortán mindezek mellett/után!:)

Remélem, meghoztam a kedveteket/kedvüket az olvasáshoz!:) Jó szórakozást, kellemes olvasgatást, főzöcskézést kívánok!

2010. november 13., szombat

Pulyka zöldborsóval és tésztával

Már megint pulyka. De mit tegyek, ha a "magyar üzletben" (az áru kb. 80%-a magyarországi termék) 14 lejért vesztegetik kilóját a felsőcombnak és 22 lejért adják a pulykamellet?! :) Így mostanában pulykát eszünk csukával és csukát pulykával!:) Na jó, ez csak vicc volt!:)

Egy egyszerű vacsora volt. Szupergyors, finom és laktató.

Pulyka zöldborsóval és tésztával

Hozzávalók: kb. 50 dkg pulykamell, 20 dkg fagyasztott zöldborsó, 2 kicsi hagyma, pici olaj, só, bors, 2 evőkanál liszt, 1-2 dl tejföl, ízlés szerint citromlé; 40 dkg penne tészta, só, pici olaj.

Elkészítése: Vizet forralunk, ha fölforrt, megsózzuk és kifőzzük a tésztát. Azalatt a hagymát megdinszteljük, rádobjuk a csíkokra vágott pulykát és erős tűzön fehéredésig pirítjuk. Ekkor rádobjuk a zöldborsót, sózzuk, borsozzuk, és mire a kiengedett leve elfő, minden megpuhul. Zsírjára sütjük, rászórjuk a lisztet, elkavarjuk és felöntjük vízzel. Amikor simára kavartuk, beleöntjük a tejfölt is és további vízzel tetszés szerint hígítjuk. Hagyjuk még egy kicsit rotyogni és már készen is van. Utánaízesítünk sóval, borssal, ha akarjuk, citromlével savanyíthatjuk még. A tésztát leszűrjük, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, elkavarjuk és már tálalhatjuk is. 4 személy bőven jóllakik belőle.

KAL - 2014.

2010. november 11., csütörtök

Fasole scăzută, avagy "összeesett" paszuly - gyerekkori ízek

Szó szerint fordítva, tényleg összeesett paszulyt jelent, de tulajdonképpen az étel állagára, sűrűségére utal a melléknév. Igazából egy nagyon babos, jó fokhagymás főzelékféle, amiről a végére elfő szinte az összes szaftja, csupán annyi marad rajta, amennyi kell még ahhoz, hogy finom és ne száraz legyen. Nagyon egyszerű és nagyon nagyszerű. Vidékünkön a román asszonyok szokták készíteni főleg böjtös napokon, de mivel a családban mindenki szerette, Édesanyám is gyakran főzte zöldbabszezonban. Nálam sem éppen most készült, hanem október elején, azt hiszem az utolsó adag kerti zöldpaszulyból. Főleg a széles, lapos zöldbabból készítik, de a ceruzabab is jó hozzá.

Fasole scazuta

Hozzávalók:
1 kg zöldbab, 1 fej fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, pici olaj, só, bors, pirospaprika

Elkészítése:
A zöldbabot megmossuk, megtisztítjuk és kb. 2-3 cm-es darabokra tördeljük. A fokhagymát megtisztítjuk és 1-2 cikk kivételével összezúzzuk. Kevés olajat forrósítunk, megfuttatjuk rajta az áttört fokhagymát (csak néhány pillanatig, nehogy megégjen), rászórunk 1 teáskanálnyi pirospaprikát, gyorsan elkeverjük és már fel is öntjük 1-2 dl vízzel. Hagyjuk fölforrni, majd beledobjuk a zöldbabot és elkeverjük. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd annyi vizet öntünk rá, hogy a babot éppen ellepje és lassú tűzön, fedő nélkül addig főzzük, amíg a zöldbab megpuhul. Ekkor áttörjük a maradék fokhagymát is, és az apróra vágott petrezselyemzölddel együtt hozzáadjuk az ételhez Összekeverjük, egyet-kettőt még lobbantunk rajta és már félre is vesszük a tűzhelyről. Eddig a leve jórésze már elfőtt, úgyhogy csak éppen kellően szaftos maradt. Friss kenyérrel fogyasztjuk. Esetleg tejföllel is meglocsolhatjuk, de szerintem kár "elrontani" vele ezt a finom ételt.
Zöldségnapon kitűnő laktató fogás.

EK - 2016/7

2010. november 10., szerda

Tejben pácolt csuka

Ez volt az első étel, amit a deltai zsákmányból készítettem. Mint nemrég írtam, mindig azon "fáradozom", hogy halételeink minél sokfélébbek legyenek, így aztán a csukát legelőször úgy készítettem el, hogy kb. fél napig fűszeres tejben pácoltam, majd egyszerűen, néhány perc alatt megpároltam. Köret bármi lehet mellé, nálunk, mint szinte mindig csak kenyér volt, az is annak, akinek kellett. :) Pici citromlevet azért még facsartunk rá.

Tejben pácolt hal (csuka)

Hozzávalók:
- halpatkók vagy halfilé ízlés, netán lehetőség szerint (nekem kb. 60 dkg volt)
- só, bors
 - 15-20 szem borókabogyó
- 2-3 cikk fokhagyma
- tej
- pici olaj

Elkészítése:
A halat besózzuk-borsozzuk A fokhagymát és a borókabogyót összezúzzuk, majd egy tálba tesszük. még szórunk rá kevés sót és borsot, majd felöntjük kb. 2 dl tejjel. Jól elkavarjuk és belehelyezzük a haldarabokat. Ha véletlenül nem lepi el a halat, még öntsünk hozzá tejet. Az edényt szorosan lezárjuk, hűtőbe tesszük és hagyjuk érlelődni legalább fél napig.
Végül egy serpenyőben olajat forrósítunk, a haldarabokat beletesszük, ráöntünk kevés fűszeres tejet és néhány korty vizet és lefedve, kb. 10 perc alatt megpároljuk. Közben egyszer meg is fordíthatjuk a halszeleteket.
Muzsdéjjal, bármilyen salátával fogyasztható a szétválasztós diétákban.

EK - 2010/12

2010. november 9., kedd

Pulykás-zöldséges pite fűszeres morzsával

Húsmentes ebédet terveztem egyszer. De mi legyen, hogy jó laktató is legyen?! Aztán eszembe jutott a quiche. Volt némi fagyasztott zöldségem (így vettem, "készen", az Auchanban; lecsókeveréknek hívják, és van benne padlizsán, hagyma, paprika, sárgarépa és ha jól sejtem, karalábé. Hogy ez mitől lecsó, az más kérdés, de nagyon finom különben.), gondoltam azzal csinálom. De valahogy elmaradt az ebéd, azaz a pite nem lett meg ebédre, így aztán összevontam a vacsorára tervezett rántott hússal. Mármint a rántott húsnak kiolvasztott fél pulykamellet végül a pitébe használtam fel. De pórul jártam, mert a kicsi lányomon kívül csak nekem (és a húgomnak meg a szomszédasszonynak) ízlett még, Férjecském ismét húzta az orrát neki. Meg is bántott vele, mert egyszerűen nem értem, mi baja volt: mindent szeretett belőle, az ő kedvéért lett annyira húsos, mint amilyen, mégis. No, de az ő baja. Tényleg nagyon finom volt, langyosan és hidegen egyaránt. És a múltkori báránybordától visszamaradt petrezselymes-fokhagymás mogyorómorzsát is felhasználtam hozzá. Igazán különleges lett tőle.

1 adag szokásos pitetésztám
1 kisebb pulyka fél mellehúsa
kb. 20 dkg vegyeszöldség (paprika, hagyma, sárgarépa, padlizsán, karalábé)
3 tojás
2 dl tejföl
pici tej
só, bors, kevés olaj
a morzsához: 
kb. 10 dkg darált mogyoró

aprított petrezselyemzöld
1 cikk fokhagyma
2,5 dkg vaj
5 dkg liszt

Elkészítése:
A tésztát begyúrjuk, pihentetjük. A húst kb. ujjnyi vastag csíkokra vágjuk, sózzuk-borsozzuk, majd azt is félretesszük. Kevés olajat felforrósítunk, rádobjuk a fagyasztott zöldséget és kevés sóval, borssal meghintve majdnem puhára pároljuk. A tésztát kinyújtjuk, majd kibéleljük vele a pitesütő formánkat és 10-15 percig elősütjük. Közben a tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, és ha túl sűrű lenne, néhány korty tejjel hígítjuk. Ezt is picit sózzuk és borsozzuk. Amikor a tésztánk félig megsült, elterítjük az alján a párolt zöldséget, eloszlatjuk rajta a húscsíkokat és felöntjük a tojásos tejföllel. A morzsa hozzávalóit jól összedolgozzuk és rászórjuk a pite tetejére. 30-35 percig sütjük közepes hőfokon. Langyosan, hidegen egyaránt fogyasztható.

EK - 2010/12

2010. november 8., hétfő

Variációk egy témára

A salátaleves túrós puliszkával az egyik legkedveltebb húsmentes ebédlehetőség családunkban. Mindenki szereti, mindenki várja. Gyors, finom és nagyon laktató. És ezúttal mosogatásbarát is, mert egy tányérban tálaltam őket. Sőt még a túrós puliszkát is rapid módon készítettem el! A levest pedig, mint még soha, bepaprikáztam. Nem rontotta el, csupán kicsit furcsa volt látni a "piros" salátalevest. :)

A leves a szokásos módon készült azzal az eltéréssel, hogy miután kiolvasztottam a szalonnát és megdinszteltem a fokhagymát, rászortam 1 teáskanál pirospaprikát és felöntöttem vízzel. És mivel a hűtőben "hányódott" egy árva tojásfehérjém, azt is belelöttyintettem a levesbe.

A túróspuliszkát pedig úgy "rapidosítottam", hogy ezúttal nem túróval készült, hanem trappista sajttal, és a megfőtt puliszkába egyszerűen csak belekavartam a reszelt sajtot. És vagy két evőkanál tejfölt is kavartam bele. A forró puliszkagombócokat beleszagagttam a hideg levesbe; a kettő jól kiegyenlítette egymást. Próbáljátok ki! Nagyon finom.
Related Posts with Thumbnails