A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magvak-pelyhek. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 27., csütörtök

Töltött paprika hússal és hús nélkül

Itt egy nyári, elmaradhatatlan klasszikus. Hússal és anélkül. :) 

Töltött paprika hússal és hús nélkül

Hozzávalók 5-6 személyre: 18-20 paprika (lehetőleg színes), 40 dkg darált hús, 10 dkg napraforgó, len- és tökmag vegyesen, 1 nagy sárgarépa, 1 kisebb zellergumó, 2 hagyma, 30 dkg rizs, 2 kisebb tojás, 2 paradicsom, 2 dl paradicsomlé, csípős paprika ízlés szerint (elhagyható), zellerzöld, kevés liszt, olaj, só, bors, 1-2 teáskanál pirospaprika, esetleg cukor, illetve zsemlemorzsa.

Elkészítése: 
        1.      Előkészítjük a hozzávalókat.
        2.      A hagymát finomra aprítjuk, megdinszteljük kevés olajon, majd rászórjuk a rizst, összekeverjük, és együtt pirítjuk fehéredésig. Végül belekeverjük a pirospaprikát is.
        3.      Tálba tesszük a húst, hozzáadjuk a fele hagymás rizst, a felaprított zellerzöld felét, illetve az egyik tojást, sózzuk-borsozzuk, és alaposan összekeverjük.
        4.      Egy másik tálba tesszük a finomra reszelt sárgarépát és zellert, a maradék rizst, a finomra darált magvakat, a kockára vágott hámozott paradicsomot meg a finomra aprított zellerzöldet, hozzáadjuk a tojást, tetszés szerint ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Ha netán túl lágy lenne a massza, kevés zsemlemorzsával igazíthatunk az állagán.
        5.      A paprikákat jól megmossuk, majd végeiket levágjuk, és kicsumázzuk.
        6.      A kétféle tölteléket betöltjük a paprikákba úgy, hogy nem töltjük meg őket teljesen, majd a nyitott végükkel mindegyiket lisztbe mártjuk.
        7.      A megtöltött paprikákat fazékba helyezzük, ráöntjük a paradicsomlevet, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Megsózzuk, megborsozzuk, illetve beletesszük a megmaradt zellerszárakat, és addig főzzük, míg a töltelékben a hús és a rizs meg nem fő. Tálalás előtt cukorral ízesítjük tetszés szerint.

Megjegyzés: Aki a levét sűrűbbre szeretné, külön készíthet rántást 1-2 evőkanál liztből meg zsiradékból, és beránthatja vele az ételt.  

KT - 2017/7

2016. december 20., kedd

Töltött gomba hús nélkül

Múltkor olyan szép gombát találtam, hogy muszáj volt venni belőle. Nembántuk meg,finom töltött gomba lett a végeredmény. 

Töltött gomba hús nélkül

Hozzávalók 4 személyre: 8-10 nagy méretű gombafej, 20 dkg zabpehely, 1 hagyma, 1-2 sárgarépa, 5-6 cikk fokhagyma, 1 tojás, néhány evőkanál zsemlemorzsa, só, bors, olaj.

Elkészítése: A zabpelyhet tálba tesszük, ráöntünk 3 dl forralt vizet,elkavarjuk, és hagyjuk állni egy ideig. A gombafejeket alaposan megmossuk, tönkjüket óvatosan kitörjük. Kevés olajjal megkent hőálló tálba sorakoztatjuk üregükkel felfelé, megszórjuk kevés sóval és borssal, majd 180 fokos sütőben kb. 15 percig elősütjük. A hagymát finomra aprítjuk, a sárgarépát lereszeljük a kis lyukú reszelőn, és mindkettőt megdinszteljük kevés olajon. A pépesre ázott zabpehelyhez hozzáadjuk a dinsztelt zöldséget, a zúzott fokhagymát meg a tojást, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, és néhány evőkanálnyi zsemlemorzsával sűrítjük. A nem túl kemény töltelékkel púpozottan megtöltjük az elősütött gombafejeket, mindegyiket meglocsoljuk néhány csepp olajjal, és visszatoljuk a sütőbe 15-20 percre.

Megjegyzés: A töltelék gazdagítható pirított császárszalonnával, vagy sütés előtt a gombákat megszórhatjuk sajttal s, illetve zabpehely helyett darált hús is használható. Esetleg a gomba felaprított tönkjét is fel lehet használni hozzá, vagy más ételhez használjuk fel. 

KT - 2017/1

2014. május 28., szerda

Vöröslencsefőzelék spenótos zabfasírttal vagy másegyébbel

Ezt a paradicsomos-tejszínes lencsefőzeléket már készítem egy jóideje, mindig bevetem, ha valami gyorsat és főleg laktatót kell készíteni. A gyorsasága miatt szigorúan csak vörös lencséből készülhet (azaz, ha valaki olyan ügyes, hogy beáztatja a zöld lencsét idejében, azzal is működne, de én olyan ügyes csak ezerévben egyszer vagyok. :) ), 20-25 perc alat cakkompakk megvan. Azalatt lehet készíeni mellé bármilyen feltétet: tükörtojást, fasírtot vagy grillezett húsokat. Az idei első sütkérezésünkkor is (még valamikor március elején) ilyet főztem, és kolbászt meg a császárszalonnát grilleztem mellé. 

Itt a húsmentes fasírttal: 

Vöröslencsefőzelék spenótos zabfasírttal

Hozzávalók 4 személyre a főzelékhez: 25 dkg vörös lencse, 1 hagyma, 3-4 evőkanál 1 teáskanál pirospaprika, 3-4 paradicsom (szezonon kívül 1 kis paradicsomkonzerv), 1 dl tejszín, só, bors, pici cukor (elhagyható); a fasírthoz: 25 dkg + 4 evőkanál zabpehely, 4 dl forró víz, 2 szelet kenyér, 8-10 kisebb cikk fokhagyma, 1 maréknyi spenótlevél, só, bors, 1 kisebb tojás, kókuszzsír a sütéshez.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, finomra aprítjuk, és az olajon megdinszteljük. Rászórjuk a pirospaprikát, és felöntjük kevés vízzel. A több vízben átmosott lencsét hozzáadjuk a hagymához, elkeverjük, majd fölöntjük kb. kétszeres mennyiségű vízzel. Közepes lángon főzzük fedő nélkül kb. 10 percig. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, feldarabolt paradicsomot, és addig főzzük (még 5-7 perc), amíg a lencse teljesen meg nem puhul, és a leve el nem fő, be nem sűrűsödik. Végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ha túl savanyú, kevés cukorral igazítunk az ízén, hozzáadjuk a tejszínt, és még egyet-kettőt forralunk rajta. Afasírthoz a 25 dkg zabpehelyre ráöntjük a forró vizet, és 15-20 percig állni hagyjuk. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, a spenótot alaposan megmossuk, és nem túl finomra aprítjuk. A zabpelyhet leszűrjük, amennyire tudjuk, ki is nyomkodjuk, majd hozzáadjuk a kifacsart kenyeret, a zúzott fokhagymát, a spenótot meg a tojást, és jól összedolgozzuk. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd hozzáadjuk a ledarált 4 evőkanálnyi zabpelyhet, vagy annyi zsemlemorzsát, amennyivel jól formázható masszát kapunk belőle. Lapos korongokká formázzuk, majd felforrósított kókuszzsírban szép pirosra sütjük. A lencsefőzeléket a fasírttal tálaljuk.

FF - 2015/1

Itt pedig a grillezett dolgokkal: 

2014. május 15., csütörtök

Házi müzli (granola) eperrel és banánnal

Szentül meg voltam győződve, hogy Edótól vettem át a receptet, de bárhogy is keresem, nem találom nála. Pedig , hogy Erdélyi konyhás kolléganőmtől van, az ezer százalékos, mert először még akkor készítettem, amikor a receptet javítottam a lap számára. Azóta többször elkészült, de már csak a lépéseket tartottam be, a hozzávalókat az ízlésünk és az itthon lévő alapanyagok szerint variáltam. Így történt legutóbb, vasárnap reggel is, amikor hosszabb kimaradás után, a recept nem találása miatt az emlékeimre hagyatkozva készítettem el.

Hozzávalók (sok adag) a granolához: 40 dkg búzapehely (most csak ez volt itthon), 10 dkg napraforgómag, 10 dkg mandula, 1 marék lenmag, 2 marék kókuszreszelék (elhagyható), kb. 20 dkg mazsola, 2 evőkanál méz (lehet több is), 2 kisebb tojás fehérjéje; továbbá 4 személyre: 50 dkg eper, 2 banán, tej vagy joghurt, ízlés szerint méz.

Elkészítése: A granola száraz hozzávalóit egy tálban összekeverjük, majd rácsorgatjuk a mézet, illetve hozzáadjuk a 2 tojásfehérjét, és kézzel alaposan összedolgozzuk-forgatjuk. A keveréket sütőpapírral bélelt tespbe terítjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt halványra pirítjuk. Időnként kivehetjük és átforgathatjuk, hogy egyenletesen piruljon. tetszés szerint hosszabb avgy rövidebb ideig is pirítható. Felhasználás előtt hagyjuk kihűlni, majd jól záródó dobozban, üvegben tároljuk.
Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és feldaraboljuk, a banánt karikára vágjuk. Tálkákban elosztjuk a gyümölcsöket, granolát kanalazunk melléjük, és ki-ki tetszése szerint tejjel vagy joghurttal fogyasztja. Ha nem eléggé édes, mézzel is ízesíthető még.

Megjegyzés: A granolára is lehet több mézet tenni, de mivel nálunk a férjem nem eheti, csak nagyon keveset használtam belőle. De nem is kellett több, mi nem édesítettünk utána.

2013. április 10., szerda

Zabpelyhes spenótfőzelék főtt tojással és pirított sonkával

Spenótfőzeléket terveztem. S bár lehet már frisset kapni, még felfedeztem két zacskó fagyasztottat a tavalyi termésből, így hát azokat használtam fel a tegnapelőtti ebédhez. Az adag kb. 1 kg friss levélnek felel meg, a receptbe úgy is írom. Feltétként főtt tojást adtam mellé, mert főtt tojással még sosem ettünk spenótfőzeléket, illetve felhasználtam hozzá a maradék csirkesonkát is a hűtőből. A főzelék különlegessége, hogy nem használtam hozzá sem rántást, sem habarást, hanem hirtelen ötlettől vezérelve zabpehellyel sűrítettem. Nagyon finom lett, a lányok alig győzték gyúrni magukba. :)

Zabpelyhes spenótfőzelék főtt tojással (és pirított sonkával)

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg friss spenót, 5-6 cikk fokhagyma, 5 evőkanál zabpehely, 2 dl főzőtejszín vagy sovány tejföl, só, bors, esetleg citromlé; továbbá: 10 dkg csirkesonka, személyenként 2-2 tojás.

Elkészítése: A sütőt előmelegítjük 220 fokra. A sonkát vékony csíkokra vágjuk, egy hőálló edényt kibélelünk sütőpapírral, az aljára terítjük a sonkát, lefedjük, betoljuk a sütőbe, és kb. 10 perc alatt megpirítjuk. A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízben hagyjuk kihűlni. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, majd beledobjuk kevés forrásban lévő vízbe. Amikor az egész összeesett, hozzáadjuk a fokhagymát meg a zabpelyhet, és kis lángon 5-7 percig főzzük. Ekkor botmixerrel simára turmixoljuk, majd felöntjük a tejszínnel, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, és 1-2 perc alatt kiforraljuk. Ha szükséges, citromlével savanyíthatjuk. Félbevágott főtt tojásokkal és pirított sonkával kínáljuk. Sonka nélkül is lehet, így húsmentes fogás. 

EGÉSZS: - 2013.

2009. május 6., szerda

Gabonapelyhes bécsi szelet

Ismét újítottam egy kicsit a hagyományos rántott húson (csak mi sosem hívjuk így), ezúttal lisztbe, felvert tojásba és gabonapelyhes keverékbe forgattam és úgy sütöttem ki. Még csináltam ilyet, de akkor csak pótoltam a prézlit a zabpehellyel, ezúttal viszont ez volt a lényeg. Némi lenmagot és kevés prézlit csak a szín és a jobb tapadás kedvéért tettem bele, különben felhasználtam vagy 25-30 dkg vegyes gabonapelyhet. Annyira tartalmas lett a hús tőle, hogy akkor sem kellett volna mellé valami más, ha éppen nem is diétázik valaki. De mi már megszoktuk: a húst csak simán, friss salátákkal, savanyúsággal esszük.

Gabonapelyhes rántott hús

Hozzávalók 4 személyre: 8 szép szelet disznó- vagy borjúhús, só, bors, fokhagymapor, pirospaprika, 25-30 dkg vegyes gabonapehely (pl. búza, zab, árpa), 3-4 evőkanál lenmag, 3-4 ek zsemlemorzsa, 2-3 tojás, liszt, olaj.

Elkészítése: A hússzeleteket vékonyra klopfoljuk, és megszórjuk az ízlés szerint használt fűszerekkel. A gabonapelyhet összevegyítjük a lenmaggal és a zsemlemorzsával, a tojást felverjük és megfűszerezzük. A hússzeleteket megforgatjuk lisztben, majd felvert tojásban, végül pedig a gabonapelyhes keverékben, és forró olajban mindkét oldalukon aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges olajat felitassuk. Bármilyen körettel fogyasztható, de annyira tartalmas, hogy akár csak egy friss salátával vagy savanyúsággal is eléggé laktató.  

NÚ - 2019/máj.

2009. április 14., kedd

Húsvéti ételeink 2.

Szombat este Nagyobbikommal szülinapozásra voltunk hivatalosak, így hagytam a még korántsem befejezett munkámat és elmentünk. Ennek az lett az eredménye, hogy vasárnap hajnali 4-kor keltem, de legalább kicsi drágámnak volt egy gyönyörűszép estéje, kijátszhatta-futkoshatta magát a játszóházban és lefekvéskor sem kellett neki ringatás.

Fokhagymás-korianderes báránysült
Hajnalban aztán máris hozzáláttam a báránysülthöz. Elfojtva kezdeti csalódottságomat, hogy a gyönyörű lapockát darabolva kaptam, nekiláttam a „fűszerkeverék” elkészítéséhez. Szemes borsot és koriandermagot zúztam össze durvára és összevegyítettem sóval és egy fél teáskanálnyi pirospaprikával. Ezzel szórtam-dörzsöltem be a húsdarabokat, tepsibe tettem őket, meglocsoltam kevés olajjal, rájuk tettem még kb. egy fejnyi fokhagymacikket meghámozva, kb. 2-3 dl vizet öntöttem alá és alufóliával lefedve a sütőbe tettem. Nem túl nagy lángon, néha ellenőrizgetve és meglocsolgatva a szaftjával, kb. 1 óra és 20 perc alatt készre pároltam-pirítottam.

Fotó nem készült a husiról, de csináltam a köretként elkészített zöldséges krumplisalátáról:

A további ételekről nem írok részletesen már, teljesen hagyományos húsleves és lenmagos bécsi szelet volt még. (Most nem volt ennyire körülményes a készítése, mint múltkor, a pézlibe egyszerűen lenmagot is tettem.)

De a süteményeknek még szentelek egy bejegyzést!
Related Posts with Thumbnails