A következő címkéjű bejegyzések mutatása: italok. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 9., szerda

Karamelles diólikőr

Közeledik az ünnep, és ha valami igazán finomat innátok, akkor elkészíthetitek az alábbi diólikőrt. Ha most összeállítjátok, karácsonyra jól össze is érik, nagyon finom lesz. Az én adagom valamikor október vége felé készült, és a maradékát ma fedeztem fel a hűtőben. 😁 Egy alapos összerázás után az állaga ismét krémes lett, az íze pedig ugyanolyan tökéletes, mint az elkészítése utáni időben. 🙂 Tehát elég hosszú ideig tartósítható. Jó szívvel ajánlom. 🙂

Karamelles diólikőr

Hozzávalók: 10 dkg cukor, 15 dkg dióbél, 2 dl tej, 2 dl tejszín, 2 dl vodka vagy bármilyen más átlátszó pálinka.
Elkészítése: A dióbelet száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk (el is maradhat). A cukrot világosra karamellizáljuk, beletesszük a diódarabokat, elkeverjük, majd sütőpapírra simítjuk és hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt, darabokra törjük, blenderbe tesszük, ráöntjük a tejet, és jó simára turmixoljuk. Ezután elkeverjük a tejszínnel meg a vodkával, befőttesüvegbe tesszük, jól összerázzuk, és lezárva, hűvös helyen legalább 3-4 napig hagyjuk összeérni, utána fogyaszthatjuk.
Megjegyzés: Aki édesebbre szeretné, nyugodtan édesítse cukorral a kész italt. Az alkohol mennyisége is tetszés szerint adagolható.

EK - 2020/12.

2020. november 2., hétfő

Zöld turmix

 A vitaminpótlás mindig fontos. Próbáljuk meg a szezonális alapanyagokat használni: nálunk éppen most nő a másodvetés-saláta, a spenót meg a nyári termésből való. 

Zöld turmix 

Hozzávalók 2 személyre: 1 banán, 1 alma, 1 körte, ½ avokádó, 5-6 salátalevél, 1 nagy marék friss spenótlevél, víz, növényi tej vagy kókuszvíz.

Elkészítése: A banánt és az avokádót meghámozzuk, a többi hozzávalót alaposan megmossuk. A salátát és a spenótot jól lerázzuk, az almát és a körtét hámozatlanul kicsumázzuk. Blenderbe tesszük a hozzávalókat, felöntjük első körben annyi folyadékkal, amennyi az alapanyagokat majdnem ellepi, és először pulzáló funkción kissé összedolgozzuk, majd jó krémesre turmixoljuk. Tetszés szerint tovább hígítható. Hígítás után még egyszer jól összeturmixoljuk, majd poharakba öntjük, és kínáljuk.

2020. május 8., péntek

Brazil limonádé

Ínycsiklandóan üdítő finomság a hamarosan beköszöntő meleg napokra.

Brazil limonádé

Hozzávalók 4 adaghoz: 4 zöldcitrom, 10 dkg cukor, 7 dl víz, 80 ml sűrített tej, jégkocka.
Elkészítése: A zöldcitromot forró vízzel alaposan megmossuk (én beledobtam a felforralt vízbe, és benne hagytam néhány percig. Így megváltozott, fakó lett a színe, de a limonádé ízét nem befolyásolja.), majd mindegyiket 8 felé vágjuk. Blenderbe tesszük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és alaposan összeturmixoljuk. Azonnal leszűrjük, és jégkockás poharakba töltjük. Nagyon finom, üdítű ízű ital.

2019. július 22., hétfő

Vörös áfonyás, sárgadinnyés limonádé

Nyár van, dinnye is van mindenféle fajta, és amellett, hogy csak úgy, frissen, szeletenként megennénk, még sok más dolgot készíthetünk belőle. A vörös áfonya elhagyható mellőle, sőt, nehogy valaki aszalt vörösáfonyát használjon, mert ez nem az. :) 

Sárgadinnye-limonádé vörösáfonyával

Hozzávalók (4 személyre): 2 jókora szelet sárgadinnye héja nélkül, 5 dkg friss erdei vörösáfonya, 1 kezeletlen citrom, néhány mentaágacska, méz vagy cukor, víz vagy szódavíz, esetleg jégkocka.

Elkészítése: Az áfonyából félreteszünk néhány szemet, a többit a dinnyével együtt simára turmixoljuk. Hozzáadjuk a citrom levét, felöntjük annyi vízzel vagy szódavízzel, amennyi limonádét szeretnénk, és még kissé összeturmixoljuk. Ízlés szerint kevés mézzel vagy cukorral édesítjük, beleteszünk 2-3 kissé összetört mentaágat, illetve a kifacsart citrom héját. Jól behűtjük, majd tálalás előtt eltávolítjuk belőle a mentát és a citromot, felkavarjuk, poharakba adagoljuk, és mindegyik pohárba néhány szem vörösáfonyát szórunk.

Megjegyzés: Ha azonnal fogyasztanánk, jégkockára töltjük a limonádét, vagy eleve fagyasztott vörösáfonyát használunk hozzá. Görögdinnyével is készíthető.

EK - 2019/8.

2019. július 8., hétfő

Salátás-spenótos turmix

Már néhány hónapja, hogy szinte minden reggel valamilyen zöldséges-gyümölcsös turmixot készítek vagy csak magamnak, vagy az egész család számára. Eleinte, bevallom, főleg gyümölcsöket használtam, és csupán színnek vagy "töltelékanyagnak" használtam néhány zöldséget, hogy nehogy elvigye rossz irányba a turmix ízét. És igen, meg is voltam győződve róla, hogy másképp nem is lehetne finom a turmixom. De aztán felvilágosítottak: az a jó, ha egy turmixnak kb. 80%-a zöldség és csak mintegy 20 %-a gyümölcs, illetve nem jó keverni benne a gyümölcsöket. És próbáltam követni a jótanácsot. Azóta kevés gyümölcsöt használok, és több zöldséget. És bármennyire is hihetetlen, nekem ízlenek ezek a turmixok is. Természetesen, nem olyan édesek, mint amikor banánt vagy sok gymás gyümölcsöt teszünk bele, de így is finomak, és egészségesek. Meg kevesebb cukrot tartalmaznak. És mit szól hozzá a család? A férjem megissza úgy, ahoyg én, a lányok meg mikor milyen kedvük van. Ha nem elég édes, általában fél teáskanálnyi mézet keverek el egy-egy ohár turmixban nekik, és úgy már isteni számukra is. :) 

Salátás-spenótos turmix

Hozzávalók (2 személyre): 1/2 avokádó, 1 zöld alma (Granny Smith fajta), 5-6 fodros salátalevél, 1 marék zsenge spenót, kevés citromlé, víz vagy növényi tej (én csak vízzel készítem egy ideje).

Elkészítése: Az avokádó húsát kivájjuk a héjából, az almát négybe vágjuk, kicsumázzuk, majd feldaraboljuk. Blenderbe tesszük a jól megmosott és alaposan lerázott salátalevelekkel, a spenóttal, illetve a citromlével együtt, felöntjük kb. 1 pohár vízzel, és összeturmixoljuk. Addig turmixoljuk, míg jó simává nem válik, ha szükséges, illetve tetszés szerint további vízzel hígítjuk.

Megjegyzés: Aki mégis édesebben szeretné, természetesen tehet bele még egy érett banánt is vagy néhány szem mazsolát még turmixolás előtt, esetleg, mint én a lányoknak, pici mézzel vagy nyírfacukorral édesítheti.

EK - 2019/7.

2019. február 25., hétfő

Ananászos spenótturmix

Itt a második zöld turmix. Ez is egy többnyire gyümölcsös változat, gyönyörű szjne pedig a spenótnak köszönhető.

Ananászos spenótturmix

Hozzávalók (2-3 adaghoz): 30 dkg friss ananász, 2 érett banán, 10 dkg (2 jó marék) bébispenót, ½ zöld citrom leve, víz vagy növényi tej.

Elkészítése: A felsorolás sorrendjében blenderbe tesszük a hozzávalókat, hozzáöntünk kevés növényi tejet, és elkezdjük turmixolni. Annyi további tejet adunk hozzá, amilyen sűrűre vagy hígra szeretnénk a turmixunkat. A tej mennyisége tetszés szerint variálható. A banán miatt elég édes, nem kell tovább édesíteni. Nyáron a banánt fagyasztva is beletehetjük a turmixba.

FITT - 2019/TAVASZ

2018. november 8., csütörtök

Blue angel

Sha már a koktéloknál tartunk, álljon itt egy másik így, egy ilyen szép, különlegesen exotikus koktél. Déván, az Erdélyi Konyhás találkozóinkon láttam és ittam Blue Curacaót, Karcsi, a főnökünk eléggé ügyes mestere a koktélkészítésnek. Az alábbi itóka is nagyon finom, Egy-egy különleges alkalomra igazán be lehet szerezni a likőrt. Megéri: :)

Blue angel

Hozzávalók (1 adaghoz): 30 ml vodka, 20 ml Blue Curaçao, Sprite, jégkocka, citrom-vagy lime-szelet, koktélcseresznye vagy bármilyen más gyümölcs (pl. Physalis).

Elkészítése: Magas poharakat megtöltünk jégkockával, ráöntjük a vodkát meg a Curaçao-t, majd felöntjük Sprite-tal. Citromszeltekkel és más gyümölccsel díszítjük.

Megjegyzés: A Blue Curaçao egy trópusi szigeten, Curaçao-n készített likőr, amit a Laraha nevű citrusféle – egy kesernyés narancsfaj – szárított héjával ízesítenek.

ÉÍ - 2018/ŐSZ

2018. november 7., szerda

Lounge lizard

Néha ki is kell rúgni a hámból! ;) Egy-egy finom koktél pedig igazán remek kísérője a "kirúgásnak". :) A koktélok elkészítéséhez sok-sok oldalon böngésztem a recepteket, majd megalkottam a magunk szájíze szerinti változatot. Megmondom őszintén, először kevesebb rummal próbáltam, de úgy csak a kóla meg a mandulaíz érződött. Az 50 ml-vel viszont számunkra tékéletes lett. Persze, mindenki a maga ízlése szrint növelje vagy csökkentse az arányokat.

Lounge lizard

Hozzávalók (1 adaghoz): 50 ml barna rum, 30 ml mandulalikőr (amaretto), kóla, jégkocka, citrom vagy lime.

Elkészítése:  Egy öblös poharat megtöltünk jégkockával, ráöntjük a rumot meg a likőrt, majd felöntjük kólával. Citromszeletekkel díszítjük.

ÉÍ - 2018/ŐSZ

2018. április 29., vasárnap

Tropical sangria

Ma nem is április volt, hanem nyár, kánikulával. 15 percig bírtam napozni, nagyon égetett a nap. Úgyhogy napozás után jólesett hűsölni az árnyékban egy kis finomság társaságában. Készült alkoholos és -mentes verzió is. Mindkettő finom a maga nemében, de én talán mégis a limonádésnál maradok meg hosszútávon . :) 

Trópusi sangria (alkoholos-gyümölcsös koktél)

Hozzávalók 4 személyre: 1 ananászkonzerv, 8-10 kivi, 2-3 piros húsú grépfrút, 1 gránátalma, 1-2 citrom, diónyi friss gyömbér, néhány mentaágacska, 1 dl vodka, 5 dl édes fehérbor, szódavíz, esetleg cukor.
Elkészítése:  A gyümölcsöket meghámozzuk, a gréprútot kifilézzük és a kivivel együtt kis kockákra vágjuk. Az ananászkonzervet tálba öntjük, összevegyítjük a gyümölcsdarabokkal, a gránátalmamagokkal, a karikára vágott citrommal és gyömbérrel, illetve a jól megmosott mentával. Egy kb. 1,5 l-es csavaros befőttesüvegbe beleöntjük a vodkát meg a bort, beletesszük a gyömölcskeveréket levével együtt, és ha szükséges, szódavízzel pótoljuk. Ízlés szerint édesíteni is lehet. Rácsavarjuk az üveg tetejét, és máris szállítható. Kisebb csavaros tetejű bögrékbe adagoljuk.

Megjegyzés: Az ital elkészíthető vodka helyett fehér rummal vagy limoncsellóval is, illetve gyerekeknek a gyümölcsöket finom citromos limonádéval lehet felönteni. Ne felejtsünk el kanalat adni mellé, hogy a gyömölcsöt is el lehessen könnyen fogyasztani.

ÉÍ - 2018/NYÁR
BA - 2018/7-8

2018. március 31., szombat

Málnás-bazsalikomos vodkakoktél

Reţetă şi în limba română... mai jos...

A hagyományos sör-bor-pálinka helyett, ha ilyen koktéllal kínáljuk a locsolókat, biztos, hogy elfogadják, és jólesik nekik. A legjobb benne az, hogy apa-fia egyaránt kínálható vele, természetesen úgy, hogy a gyereknek nem teszünk bele alkoholt. Bármilyen gyümölccsel elkészíthető.

Málnás-bazsalikomos vodkakoktél

Hozzávalók (4 adaghoz):  15 dkg málna, 2 evőkanál méz, 1 kisebb citrom leve, 1-1,5 dl víz, 5-6 bazsalikomlevél, 2 dl vodka, szénsavas víz, néhány málnaszem és bazsalikombóbita.

Elkészítése:  A málnát a mézzel, a citromlével, a bazsalikomlevelekkel és a vízzel simára turmixoljuk. Annyi vizet adagolunk hozzá, hogy a keverék sűrű szirup állagú legyen. Ezután leszűrjük, hogy a magokat eltávolíthassuk. A keveréket koktélos kelyhekbe adagoljuk, néhány málnaszemet teszünk még bele, mindegyikre ráöntünk 0,5 dl vodkát, majd kipótoljuk szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel. Bazsalikombóbitával díszítjük.

Megjegyzés: Az ital gyerekeknek is elkészíthető úgy, hogy vodka helyett több ásványvizet használunk. Málna helyett eperrel, piros vagy feketeribizlivel, illetve áfonyával is kipróbálható.

HÚSV. KÜL - 2018.

Cocktail de vodcă cu zmeură şi busuioc

Ingrediente pentru 4 persoane: 150 g zmeură, 2 linguri miere de albine, zeama de la 1 lămâie, 100-150 ml apă, 5-6 frunze de busuioc, 200 ml vodcă, apă carbogazoasă;
pentru ornare: câteva boabe de zmeură, frunze de busuioc.

Prepararea: Zmeura se mixează bine împreună cu mierea, zeama de lămâie, frunzele de busuioc şi apa. Se adaugă apă încât să se obţină consistenţa unui sirop. După aceasta se strecoară pentru a elimina seminţele de zmeură. Se împarte siropul în pahare de cocktail, se adaugă câteba boabe de zmeură, în fiecare pahar se toarnă 50 ml vodcă, după care se completează paharele cu apă carbogazoasă sau sifon. Se ornează cu frunze de busuioc.

Observaţie:  Se poate prepara băutura şi pentru copii eliminând alcoolul din reţetă folosindu-se mai multă apă sau sifon. În loc de zmeură se poate prepara şi cu căpşuni, coacăze negre sau afine.

BA - 2018/4

2017. július 26., szerda

Forralt "bor" gyerekeknek

Bár most nem éppen a forralt borok időszakát éljük, ugyebár, most fedeztem fel, hogy ez a régi recept (sok más régi recepttel együtt) még nincs fenn a blogomon. És hogy majd ne felejtsem el - mint eddig - jobbnak látom, ha most felteszem. Alkalomadtán meg lehet találni.

Forralt bor” gyerekeknek

Hozzávalók 4 személyre: 1 l almalé, 2 szegfűszeg, 2 kardamommag, 1 fahéjrúd, 1 kisebb csillagánizs, esetleg citromlé vagy cukor.

Elkészítése: Az almaléhez hozzáadjuk a fűszereket, és hagyjuk állni 1-2 óráig. Ezután fölforraljuk, 1-2 percig hagyjuk főni, majd levesszük a lángról, és hagyjuk hűlni egy keveset. Amikor ihatóra hűlt, a fűszereket eltávolítjuk belőle (vagy leszűrjük), ízlés szerint citromlével igazítunk a savasságán, vagy ha szükséges, kevés cukorral édesítjük, és poharakba töltve kínáljuk a gyerekeknek. 

Megjegyzés: Abban az évben, amikor ez készült, sok almánk termett, és kiszoríttattuk az összeset, így egész télen ihattuk a finom "bort" a gyerekekkel együtt. A bolti almalének nem ilyen sem a színe, sem az állaga. A jelek szerint idén is sok almának nézünk elébe... :)

ADV - 2015.

2017. június 19., hétfő

Zöld limonádé

Nagyon finom, üdítő ez a limonádé, és kimondottan jólesik a végén kihalászni a kividarabokat. :)

Zöld limonádé

Hozzávalók: 1 l forrásvíz, 2-3 zöldcitrom (lime), 2-3 érett kivi, diónyi friss gyömbér, citromfű, cukor ízlés szerint.

Elkészítése: A citromot alaposan megsikáljuk, majd kifacsarjuk a levét. Kancsóba töltjük, hozzáadjuk a leveleire tépkedett citromfüvet, a vékony szeletekre vágott gyömbért meg a felkockázott kivit, és felöntjük a forrásvízzel. Ízlés szerint édesítjük. A poharakat zöldcitromkarikákkal és citromfűvel díszítjük.

Megjegyzés: Készíthetjük cukor nélkül is, vagy mézzel édesítve, illetve zöldcitrom helyett normál citromot is használhatunk. 

KT - 2017/6

2017. március 8., szerda

Pilvax fűszeres mokka (kávélikőr)

Ezt a receptet én találtam ki, legalábbis az arányokat magam állítottam össze, kísérleteztem ki. Egyetlen utalást találtam rá a neten, ezen az oldalon, amiről annyit írtak, hogy a Pilvax kávézó jellegzetes itala volt, és nem más volt, mint kávélikőr ánizzsal és vaníliával ízesítve. Ebből kiindulva komponáltam meg az alábbi receptet, ami nagyon finomra sikeredett. 

Pilvax fűszeres mokka (kávélikőr)

Hozzávalók: 1,5 dl víz, 3 evőkanál cukor, 4 adag erős feketekávé, 2-3 dl alkohol (pl. házi pálinka vagy vodka), ½ mokkáskanál őrölt ánizs, 1 vaníliarúd, néhány kávészem.

Elkészítése:  A vízből és a cukorból szirupot főzünk, hozzáadjuk az ánizst és az egészben hagyott vaníliarudat, 1-2 percig főzzük együtt, majd összevegyítjük a lefőzött kávéval. Miután kihűlt, beletöltjük az alkoholt ízlés szerint adagolva, és végül átszűrjük sűrű szitán vagy kávéfilteren. Csinos üvegbe töltjük, beleteszünk még néhány kávészemet, majd kínálhatjuk is, de néhány napnyi állás-összeérés jót tesz neki. 

EK - 2017/3

2016. július 20., szerda

Mézes-citromos gyömbérsör

Még sosem készítettem gyömbérsört, de gondoltam, épp itt az ideje, hoyg kipróbáljam a házi változatot is. 
Hármunknak nagyon ízlik, a negyedik családtag még nem vette rá magát a megkóstolására. :) Egyelőre ott tartunk, hogy 2 napig érlelődött a konyhában, és a maradékot még kinn hagyom, lássuk, holnap milyen lesz. Most már jó pezsgős, kíváncsi vagyok, milyen lesz holnap is. Majd megírom, nekünk hogyan ízlett jobban. 

Mézes-citromos gyömbérsör

Hozzávalók majdnem 2 literhez: 10 dkg friss gyömbér, 1 citrom héja, 2 citrom leve, 5 dkg barna cukor, 10 dkg méz (vagy ízlés szerint), 1/3 mokkáskanál szárított élesztő, 1,5 l víz.

Elkészítése: A gyömbért meghámozzuk, majd finomra reszeljük. Lereszeljük az egyik alaposan megsikált citrom héját is, és összekeverjük a gyömbérrel. Egy 2 literes palackba tölcsér segítségével beleszórjuk a barna cukrot, a citromhéjas gyömbért meg az élesztőt, majd hozzáöntjük a mézet, a 2 citrom kifacsart levét és a vizet. Rácsavarjuk a kupakot, és jól összerázzuk, míg a cukor és a méz fel nem oldódik a vízben. Ezután félretesszük, és másnapig a konyhában hagyjuk érlelődni. Ekkor ismét fölrázzuk, többször átszűrjük (egyre sűrűbb szitán, végül kávéfilteren), és tiszta palackba töltjük. Tetszés szerint további 1-2-3 napig érleljük szobahőmérsékleten mindaddig, amíg a kívánt módon pezseg. Ha már elkészült ízlésünknek megfelelően, hűtőbe tesszük, és amíg el nem fogy, naponta legalább egyszer kibontjuk, hogy kieresszük belőle a felgyülemlett szénsavat. 1-2 hétig tárolható a hűtőszekrényben.

Megjegyzés: Barna cukor helyett kristálycukorral is lehet készíteni, illetve a mézet is ki lehet váltani cukorral - így azonban olyan jó sörös kinézetű. :) Ugyanakkor bármilyen egyéb édesítőszerrel is készülhet azzal a feltétellel, hogy legalább 5 dkg cukrot teszünk bele, mert az élesztő a cukor „társaságában” tud dolgozni, más édesítőszer, nem biztos, hogy aktiválja az élesztőt.  
KT - 2016/8
BA - Husv./2017

2016. június 30., csütörtök

Frissítő nyári limonádé

Már legalább 2-3 éve olvastam erről a limonádéról, amitől állítólag olvadnak a kilók. De akármennyire is haladó gondolkodású lennék (vagy legalábbis annak tartom magam), illetve bármennyire is szeretem kipróbálni az újdonságokat meg a különleges, meghökkentő társításokat, az uborka valahogy sosem fért bele a limonádéról "vallott nézeteimbe". :P Úgyhogy készítettem a vizet szorgalmasan sokszor és rendszeresen, de a kilók, persze, nemhogy nem olvadtak, hanem inkább szaporodtak. Biztos azért, mert sosem tettem bele uborkát. :P :D Nos, a napokban ismét nekiálltam a limonádé-készítésnek, s akkor gondoltam egy merészet és nagyot: beleszeeteltem egy uborkát is. Háááááát. Maradok inkább a kilóknál. Meg lehetett inni, nem mondom, sőt, akár finomnak is nevezhetném, de annyira furcsa ízvilág, hogy inkább lemondok róla. Megittam a teljes kancsónyit, egy fél délután még sok is volt, hoyg elfogyjon, de akkor is, uborka nélkül nekem jobban ízlik. Próbáljátok ki így is, úgy is, majd döntsetek kedvetekre.

Frissítő nyári limonádé

Hozzávalók 1 kancsónyi limonádéhoz: kb. 1 liter víz, 1,5 citrom, 1 kisebb uborka, 5-6 dkg friss gyömbér, 5-6 szál menta, néhány szál levendulavirág, jégkocka.

Elkészítése: A citromot, az uborkát, a gyömbért és a mentát jól megmossuk. A gyömbért héjastól lereszeljük, az uborkát pedig vékony szeletekre vágjuk. A kancsóba tesszük a mentát, a gyömbért meg a jégkockát és hosszú kanállal jól összekavarjuk, így a mentából felszabadulnak az illóolajok. Ezután belefacsarjuk 1 citrom levét (ha szeretnénk, a megmaradt héját is beledarabolhatjuk), beletesszük a karikára vágott fél citromot meg az uborkát is, végül pedig - a színhatás kedvéért is - néhány levendulavirágot teszünk bele. Azonnal is fogyasztható, de ha áll 15-20 percet még finomabb, aromásabb lesz. Nagyon jó szomjoltó, és a felhasznált alapanyagok jótékony hatásait is élvezhetjük.

Megjegyzés: Aki idegenkedik az uborkától, hagyja ki belőle, esetleg bármiylen szezongyümölcst használhat még hozzá.
KT - 2016/8
BA - 2018/7-8

2015. november 8., vasárnap

Narancslikőr

Nem vagyunk nagy alkoholivók, de néha készítek egy-egy finom valamit. Most narancslikőrt csináltam életemben először, de talán nem utoljára. Eddig sokszor szemeződtem a limoncellóval, de valahogy mindig elriaszt az a sok nap (hét???), ami szükséges az összeéréséhez. És igazából nekem túl fanyar az íze, annál édesebben szeretem. :) Az én narancslikőröm hamar megvan, annyi a várakozási idő, amíg kihűl a tea. Utána már hamarosan lehet fogyasztani. Igaz, néhány nap érés sem árt meg neki, úgyhogy ha esetleg valaki az ünnepre készítené el, úgy is jó, ha 3-4 nappal előtte megcsinálja. 

Narancslikőr

Hozzávalók (kb. 5 dl-hez):  3 dl víz, ½ narancs héja, 2 ágacska szárított menta vagy 1 mentás teafilter, 3 evőkanál cukor, 1 narancs leve, 2-3 evőkanál citromlé, kb. 1,5 dl vodka vagy fehér rum.

Elkészítése: A lehámozott narancshéjat és a mentát leforrázzuk a felforralt vízzel, feloldjuk benne a cukrot, majd lefedjük, és hagyjuk kihűlni. Leszűrjük, majd hozzáadjuk a kifacsart narancslevet, illetve a citromlevet, és összekeverjük kb. 1,5 dl-nyi vodkával vagy fehér rummal. Ízlés szerint több vagy kevesebb alkoholt is használhatunk hozzá. Ha szeretnénk, a likőrt sűrű szitán is átszűrhetjük, hogy a rostok ne maradjanak benne. Üvegbe töltve, hidegben 1-2 hétig tárolható.

Megjegyzés: Vodka vagy rum helyett házi gyümölcspálinkával is készíthetjük, de lehetőleg egy enyhébb, semlegesebb ízű pálinka legyen. 

ADV. - 2015.

2014. november 13., csütörtök

Birsalmás, csillagánizsos forralt bor

Mindjárt itt vannak a hideg téli esték, amikor jólesik bevackolódni a fotelbe egy pohár forralt borral a kezünkben.... Különleges aromájú ez a birsalmával főzött, leheletnyi csillagánizzsal fűszerezett borocska, és jól bizonyítja, hogy "van élet" a fahéjas, szegfűszeges forralt boron túl is... :) Aki nem hiszi, ... tudjátok... :)

Birsalmás, csillagánizsos forralt bor

Hozzávalók 4 személyre: 8 dl fehérbor, 1 nagy birsalma, cukor ízlés szerint, 2-3 csillagánizsdarabka.

Elkészítése: A birsalmát alaposan megmossuk, majd vékony cikkekre vágjuk, magházát kiszedjük. A bort fölforraljuk, amikor forr, beletesszük a birsalmát, a cukrot meg a csillagánizst, és csendes forralással 2-3 percig főzzük. Ezután 5-10 percnyit hűlni hagyjuk, majd poharakba szűrjük, és kínáljuk. A birsalma is elfogyasztható. 

KT - 2014/12

2014. július 17., csütörtök

Mentás-gyömbéres rum-tonic

Most igyunk egy kicsit! Meleg nyári estéken jólesik egy hideg sör, de egy ilyen finom, kevés alkohollal készült koktél is nagyon finom. Általában gin-tonic-ot szoktam készíeni, de gin-t már nem vettünk egy ideje, úgyhogy megelégedtem az éppen fellelhető fehér rummal is. A jégkocka pedig csak azért nem hiányzott, mert a tonik amúgyis jól be volt hűtve. Különben kellett volna... :)

Mentás-gyömbéres rum-tonic

Hozzávalók 2 személyre: 2 citromkarika, diónyi friss gyömbér, 4-6 mentalevél, 1 dl fehér rum, tonik, esetleg jégkocka; a díszítéshez: mentabóbita, meggyszem.

Elkészítése: A citromkarikát, a lapocskákra vágott gyömbért meg a mentaleveleket eloszlatjuk a poharakban, és egy kiskanál segítségével kissé megnyomkodjuk őket, hogy minél jobban kiengedjék az aromájukat. Ha jeget is használunk, a poharat megtöltjük jéggel. Ezután beleöntjük a rumot, és a poharat felöntjük tonikkal. Megkeverjük, és már kínálhatjuk is tetszés szerint díszítve. Ha nem használunk jégkockát, az eljárás ugyanaz, csak akkor legyen jól behűtve a tonik.

Megjegyzés: Az alkohol és tonik aránya ízlés szerint variálható.

2013. november 29., péntek

Csokoládés kávé

Eljött a tél. Szép fehérek a fák, a tetők, az út - ott, ahol nem járnak autók. És még mindig szállingózik. Hideg van kinn, és jólesik a benti meleg. Általában még nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy hátradőljünk, hiszen ezernyi tennivaló vár még ránk munkában és otthon egyaránt, de ha "lopunk" magunknak egy félórácskát, még nem fog összedőlni a világ. Szóval, felkészülni... rajt', csokit, kávét elővenni, pillanatok alatt összedobni az alábbi finomságot, és bevackolódni valahová, vagy csak leülni és semmit nem csinálni. Jaj, de - kortyolgatni a kávét! :) Nagyon finom, melengető. 

Csokoládés kávé 

Hozzávalók 4 személyre: 6 dl feketekávé, 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 1+2 dl habtejszín, cukor ízlés szerint.
Elkészítése: A csokoládét összetördeljük, ráöntünk 1 dl tejszínt, mikróban vagy vízgőz fölött összeolvasztjuk, majd sima masszává keverjük. A maradék tejszínt felverjük, de nem túl keményre. 4 hőálló nagyobbacska pohárban szétosztjuk a csokoládékrémet, ráöntjük a nagyon forró kávét, majd a tetejére kanalazzuk a félkemény tejszínt. Mindenki ízlés szerint édesíti tovább; szívószálat kínálunk mellé.
EK - 2013/12

2013. július 11., csütörtök

Meggyes ivólé

Ismét eljött a finom házi ivólevek készítésének ideje. Lesz majd sokféle, most egy meggyes-almás változatot próbáltam ki. Nagyon finom savanykás lett.

Meggyes ivólé

Hozzávalók: 1 kg alma, 50 dkg kimagozott meggy, 15-20 dkg cukor, 2-3 evőkanál citromlé, víz.

Elkészítése: A kimagozott meggyet kevés víz hozzáadásával puhára főzzük, majd összeturmixoljuk. Az almát negyedeljük, magházát kivágjuk, majd cikkekre daraboljuk. Kevés vizet öntve alá ezt is puhára pároljuk, majd tésztaszűrőn átpasszírozzuk, hogy a héját felfogjuk. Az almapürét összevegyítjük a turmixolt meggyel, hozzáadjuk a citromlevet, és tetszés szerint hígítjuk vízzel, majd miután fölforrt, kb. 10 percig főzzük csendes tűzön. Ekkor hozzáadjuk a cukrot, ha szükségesnek találjuk, további vízzel hígítjuk, és 10-15 percig főzzük tovább. Csírátlanított, száraz üvegekbe adagoljuk, ledugaszoljuk őket, majd fejtetőre állítjuk néhány percre, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. 

Tipp: Ha azonnali fogyasztásra készítjük, a forró ivólevet hagyjuk kihűlni, majd palackokba öntjük, és hűtőszekrényben tároljuk néhány napig.
EK - 2013/8
Related Posts with Thumbnails