Az volt az elképzelésem, hogy próbálok a hónap minden napján feltenni egy receptet a blogomra, s bár egy darabig sikerült is tartani a lépést önmagammal, a végére mégiscsak foghíjas lett a november (is). Hacsak .... nem tudnám valahogy pótolni ma és holnap a hiányzó napokat...... De nem tudom... De mégis, ha valaki visszanézné a blogmon az elmúlt évek bejegyzéseit az archívumban azt tapasztalná, hogy annyi bejegyzés, amennyit időn novemberben sikerült mégis publikálni, még az igazán termékeny első években sem mindig jött össze, szóval rettentően büszke vagyok magamra.... :)
Ezt a kókuszkrémes tekercset nem éppen most készítettem, már körül-belül egy hónapja, hogy kipróbáltam, egy különleges alkalommal. De erről majd csak alkalomadtán mesélek.... amikor eljön az ideje. :) A receptet viszont most már közzétehetem: nem akartam "elpazarolni" egy egyszerű hétköznapon, de advent első varásnapja kitűnő alkalom a bemutatására. Mégha ma már senki sem áll neki elkészíteni.... :)
Kókuszkrémes ünnepi tekercs
Hozzávalók a színes "rajzhoz": 1 tojás, 1 evőkanál cukor, 2 csapott evőkanál liszt, piros és zöld ételfesték; a piskótához: 4 tojásfehérje, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt, 1 csipet só;a krémhez: 4 tojássárgája, 2 púpozott evőkanál liszt, 3 evőkanál cukor, 3 dl tej, 2 dl habtejszín, 1 evőkanál porcukor, 1/2 dl víz, 10 g zselatinpor, 5 dkg kókuszreszelék; továbbá: 2-3 evőkanál savanykás lekvár.
Elkészítése: A rajz hozzávalóiból normál piskótamasszát készítünk: a tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd beleforgatjuk a tojássárgáját és a lisztet. A masszát kétfelé vesszük 1/3-2/3 arányban, a nagyobbik adagot megfestjük zöldre, a kisebbiket pirosra, és a kétféle masszát külön-külön neylonzacskóba kanalazzuk. A sarkaikra picike lyukat vágunk, és sütőpapírral bélelt tepsire fenyőfákat rajzolunk, illetve piros "gömbökkel" és csillaggal díszítjük. Szebben is meg lehet rajzolni ám őket! :P A tepsit 20-25 percre betoljuk a fagyasztóba, hogy arajzolt minta megdermedjen. A piskóta hozzávalóiból hasonlóan elkészítjük a piskótamasszát annyi különbséggel, hogy a tojássárgáját nem tesszük bele. Amikor elkészült, a fagyasztóból kivesszük a tepsit, és nagyon gyorsan - hogy a színes rajz nehogy megolvadjon - belesimítjuk a fehér piskótamasszát, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Ha megsült, kivesszük, kiborítjuk a tepsiből, a sütőpapírt lehúzzuk róla, majd a lehúzott papír segíségével fel is tekerjük, és úgy hagyjuk kihűlni. A krémhez a tojássárgájából, a cukorból, a lisztből és a tejből sűrű pépet főzünk, majdkihűtjük. A tejszínt keményre verjük a porcukorral. A zselatinport beáztatjuk a vízbe, majd nagyon kis lángon felmelegítjük, és elkeverjük kevés tejszínhabbal. Ezt hozzákeverjük a kihűlt péphez, hozzáadjuk a kókuszreszeléket, végül pedig óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot is. A piskótát óvatosan kitekerjük, megkenjük kevés lekvárral, és betöltjük a krémmel. Feltekerjük, és hidegbe tesszük, hogy megdermedjen. Nem igényel további díszítést, így szépen látszik a színes rajz.
SÜTI I. - 2016. - PRĂ/2016
2015. november 29., vasárnap
2015. november 27., péntek
Natúr nyúlcomb paprikaszósszal
Húsleves főtt a nyúlból, és csak egyszeerűen onnan kivéve, enyhén megfűszerezve tálaltam. Az "ízeket" a különleges paprikaszósz adta, amit a nyáron-ősszel ÍGY eltett paprikalekvárból készítettem.
Natúr nyúlcomb paprikaszósszal
Hozzávalók 4-5 személyre: 1 konyhakész nyúl, 60 dkg leveszöldség, só, szemes bors, pirospaprika; a szószhoz: 5 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2-3 evőkanál darált paprika vagy paprikalekvár, 2 dl tej, 2 dl hígabb joghurt vagy tejföl, 2 cikk fokhagyma, 1-2 teáskanál morzsolt majoránna, só, citromlé, 1 teáskanál vaj, esetleg petrezselyemzöld.
Elkészítése: A húst hideg vízben főni tesszük, miután fölforrt, lehabozzuk, majd 5 percnyi főzés után hozzáadjuk a megtisztított zöldségeket, enyhén megsózzuk, beledobunk néhány szem szemes borsot, és az egészet puhára főzzük. A húst kiemeljük a főzőlevéből (a lébe tésztát főzhetünk, és tálalhatjuk a főtt zöoldségekkel együtt), és hagyjuk hűlni egy keveset. Ezalatt elkészítjük a szószt: az olajon megfuttatjuk a lisztet, hozzáadjuk a paprikalekvárt, majd felengedjük a hideg tejjel és a joghurttal. Simára keverjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát meg a majoránnát, és ha szükséges, további vízzel hígítva jól kiforraljuk. Sóval (ha kell, mert a paprikalekvár eléggé sós) és borssal ízesítjük, illetve citromlével savanyítjuk egy keveset. Végül elkeverjük benne a vajat, és ha szeretnénk, 1-2 evőkanálnyi aprított petrezselyemzöldet is kavarunk bele. A nyulat óvatosan feldaraboljuk (ha egészben főztük meg, mint én), a szín kedvéért megszórjuk kevés pirospaprikával, és paprikaszósszal kínáljuk. Én még tésztát is főztem a lányoknak mellé, s mivel ahhoz szottyant kedvük, éppen üvegtészta volt. :)
KAL-2017

2015. november 26., csütörtök
Raffaello golyók
Ez a receptem nagyon régóta megvan, s abból ítélve, hogy a "tésztás füzetemben" leírt előző recept a férjem volt egyetemi társának a volt feleségétől van :P , hát gondolom, hogy ezt is tőle kaptam. Vagy sem. Nem tudom, de mindegy is. Legelőször sok-sok évvel ezelőtt próbáltam ki ('97 karácsonya előtt), anyósomnál, aki akkor még messze nem volt anyósom :) , de szeretett minden újdonságot, így hát belement a kipróbálásába. Igenám, de gondoltuk, megspórolunk egy utat a boltig, és nem kockamargarinból, hanem dobozos, kenőmargarinból készítettük. Nos, mit mondjak: abszolút finom lett, csak éppen nem akart megkeményedni. De nem törtünk mi össze emiatt, hanem az időközben megsütött mandulasütit (formában megsütött kis sütiburkok) kókuszízű krémmel töltöttük meg. És ez lett az ünnep sztárja akkor. Mandulát azóta sem sütöttem, pedig le van írva a receptje. Diócskára egyszer vetemedtem szintén évekkel ezelőtt, de sütőalkalmatosság híján azóta sem. Akkor is raffaellóval, azaz raffaellókrémmel töltöttem meg a diókat. Most viszont (és eddig sokszor, csak valamiért nem dokumentáltam) "rendesen" készítettem el, és biztos, hogy az ünnepre is fog készülni. Próbáljátok ki ti is, biztos, hogy ezután nem fog hiányozni az asztalotokról. :)
Raffaello golyók
Hozzávalók 40-50
darabhoz: 1,5 dl víz, 10 dkg cukor, 25 dkg margarin, 25 dkg tejpor, 30+5 dkg
kókuszreszelék, kb. 10 dkg dió, törökmogyoró vagy mandula.
Elkészítése: A
vizet a cukorral fölforraljuk, majd miután feloldódott az összes cukor,
belekeverjük a margarint. Hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a tejport, és végül
a nagyobbik adag kókuszreszeléket. Ha a massza jól formázható (attól függ,
mennyire hűlt ki a margarinos szirup), akkor máris formázzuk, ha esetleg túl
lágy, hűtőben hűtjük még egy ideig, de ne hagyjuk teljesen megdermedni.
Teáskanálnyi adagokat veszünk a masszából, a közepébe tetszés szerint
dióbéldarabot, mogyorót vagy mandulát teszünk, és szép golyóvá formázzuk.
Meghempergetjük kókuszreszelékben, és máris kínálhatjuk. Szép tálcára téve vagy
celofánba csomagolva ajándékként is adhatjuk.
KT - 2015/12,
SÜTI II. - 2017.
KT - 2015/12,
SÜTI II. - 2017.
2015. november 24., kedd
Busaszeletek juhtúrós puliszkatoronnyal
Egyszer a kicsi piacon sétálgatva felfedeztem egy halas boltot. Volt élő és volt friss hal is. Vagyis csak ilyenek voltak. Egy kis családi vállalkozás - mondták - kevés árut hoznak, annyit, amennyit eladhatnak belátható időn belül. Voltak különlegesebb halak is (pl. aranydurbincs), de nagyon sok volt a hazai - főleg dunai - friss hal is. Hogy a busa, amit itt egyzserűen fitofag-nak neveznek, éppen honnan volt, már nem emlékszem, de tudom, hogy azt mondtam: muszáj kipróbálnom, hiszen nagyon olcsó, hátha finom is. És az is volt. Szóval nem kell szeméttel és hormonokkal táplált pangasiust venni ahhoz, hogy olcsó halat ehessünk. Az itthoni busa is megteszi. :) Egyszerű - szinte natúr - fűszerezéssel készült, és nem sima puliszkával, hanem túrós puliszkával tálaltam... Nagyszerű az ünnepre is.
Busaszeletek
juhtúrós puliszkatoronnyal
Hozzávalók 4
személyre: 80 dkg busafilé, 2 teáskanál só, 1 mokkáskanál bors, 1 mokkáskanál
pirospaprika, 2-3 szárított zsályalevél, olívaolaj; a körethez: 1 l víz, 25 dkg
kukoricaliszt vagy –dara, só, 50 dkg juhtúró; a mártáshoz: 3 dl tejföl, 3-4
cikk fokhagyma, 5-6 szárított zsályalevél, só, citromlé; a díszítéshez: kevés
piros húsú paprika, zöld levelek.
Elkészítése: A
halat felszeleteljük, majd megszórjuk a morzsolt zsályával elvegyített
fűszerekkel. Felforrósítunk néhány evőkanál olívaolajat, beletesszük a
halszeleteket, 3-4 percig sütjük nem túl nagy lángon, majd átfordítjuk a másik
felére, és további 2-3 percig sütjük. A puliszkához felforraljuk a vizet,
megsózzuk, majd beleszórjuk a lisztet, és állandóan kavarva sűrűre főzzük.
Tálalógyűrű segítségével a puliszkát és a juhtúrót lerétegezzük. A megsült
halszeletekkel kínáljuk, fűszeres mártással leöntve. A mártáshoz összekeverjük
a hozzávalókat, sóval és citromlével ízesítjük. A fogást aprított paprikával és
zöldekkel díszítjük.
KT-2015/12
KT-2015/12
Címkék:
halak,
húsos,
mártások szószok,
puliszka,
túrós ételek,
ünnepi
Minizsömlés szendvicsfalatok
Talán ez a "legrégebbi" recept a blogomon. Mármint olyan értelemben, hogy az elkészítésétől a blogon való megjelenéséig szinte 2 év telt el. Tavalyelőtt szilveszterkor készült. Hogy miért nem került fel, nem tudom, elmaradt. Most viszont szükség volt rá, megírtam, és íme, itt van. Jelige: jobb későn, mint soha! :)
Minizsömlés
szendvicsfalatok
Hozzávalók a
minizsömlékhez (35-40 darabhoz): 60-65 dkg liszt, 1 csapott evőkanál só, 3
evőkanál cukor, 2,5 dkg friss élesztő, 3 dl langyos tej, 20 dkg sűrűbb tejföl,
5 evőkanál olaj; a tetejére: 1 tojássárgája, 3 evőkanál tejszín, magvak; a
szendvicsekhez: vaj vagy majonéz, sonkaszeletek, száraz paprikás szalámi,
fasírtocskák, főtt fürjtojás, sajt, friss zöldségek (piros húsú paprika,
uborka, salátalevelek), olajbogyó; kellékek: fogpiszkáló vagy dekornyársak.
KT - 2015/12
Címkék:
előételek,
falatkák,
hidegtálra valók,
húsos,
szendvicsek,
ünnepi,
zöldséges
2015. november 23., hétfő
Tojással töltött fasírt
A gasztrobloggerségnek, bár méginkább a gasztomagazinnál való munkának az a "hátulütője", hogy ritkábban készülnek nálunk a klasszikus fogások. Vagy ha készülnek is, nem mindig hagyományos módon, valamivel mindig megbolondítom, valamit változtatok rajta, hiszen ugyanazt a receptet nem lehet olyan sokszor "eladni"! Ha nem találnék ki állandóan újabb és újabb recepteket, ha nem kombinálnék, variálnék, változtatnék állandóan, nem lennének új receptjeim. Pedig azért nagyon sokszor főzöm én is a megszokott ételeinket, amelyekről nem készítek fotót. Így aztán néha rájövök, hogy egy-egy klasszikus ételem, amit időnként megfőzök-megsütök, fel sem került még a blogra, s akkor igyekszem pótolni a mulasztást. Ilyen ez a tojásos egyben sült fasírt is, amit én csirkéből szoktam készíteni, de bármilyen más darált hús jó hozzá. És természetesen, azért ebbe a receptbe is behoztam egy kis csavart, mert eredetileg nem kell a formát császárszalonnával kibélelni... Hidegtálakon is jól mutat, de körettel kínálva kitűnő feltét is.
Tojással töltött fasírt
Megjegyzés: Ha a lelógó baconszeletek nem
takarják el a húsmasszát, megkenjük kevés olajjal, így nem szárad ki. A
fasírtot bacon nélkül is készíthetjük. Ebben az esetben a formát is ki kell
kenni olajjal vagy vajjal.
KT - 2015/12
BA - HUSV/2017
Tojással töltött fasírt
Hozzávalók 1
rúdhoz: 70 dkg darált hús, 15 dkg száraz kenyér, 1 nyers tojás, 1 kisebb
hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, só, bors, őrölt kömény, 6-7 főtt tojás, 10-15 dkg
bacon, esetleg 1-2 evőkanál olaj.
Elkészítése: A
száraz kenyeret hideg vízbe áztatjuk, a főtt tojásokat meghámozzuk. A darált
húshoz adjuk a lereszelt hagymát, a darabosra vágott fokhagymát, a nyers tojást
meg a kifacsart, jól összemorzsolt vagy ledarált kenyeret, majd sóval, borssal
és őrölt köménnyel ízesítjük. Egy kalács- vagy őzgerincformát kibélelünk vékony
baconszeletekkel úgy, hogy kissé fedjék egymást, majd a formába simítjuk a
massza kb. kétharmadát, és mélyedést csinálunk a közepébe. A főtt tojásoknak
levágunk egy-egy keveset mindkét végéből, majd a mélyedésbe fektetjük, szorosan
egymás mellé. Befedjük a maradék húsmasszával, szépen elegyengetjük, majd a
lelógó baconszeleteket ráhajtjuk a húsra. 190 fokra előmelegített sütőben 30-35
perc alatt készre sütjük.
Tipp: Ha
szeretnénk, óvatosan hőálló edényre borítjuk a formából, és visszatesszük
néhány percre a sütőbe, hogy a teteje megpiruljon.
KT - 2015/12
BA - HUSV/2017
Címkék:
csirke,
előételek,
fasírtfélék,
főfogás,
hidegtálra valók,
húsos,
húsos fasírtok,
tojásos
2015. november 21., szombat
Tésztafelfújt
Kitűnő maradékhasznosító recept. Amikor ebből is, abból is van egy kicsi maradék, de önmagában egyik sem elég semmire. Így aztán összedobjuk, kiegészítjük egy kis ezzel-azzal, és nagyon finom végeredmény születik. Próbáljátok ki! :)
Tésztafelfújt
Hozzávalók 4-5 személyre: 15-20 dkg kockatészta, 3 közepes hagyma, 2 kisebb piros húsú paprika, 4 marék fagyasztott zöldborsó, 5-10 dkg sonka (nekem EBBŐL volt maradékom), 2-3 evőkanál kapribogyó, 12,5 dkg mozzarella (1 standard gömböcske), 5 tojás, 20 dkg tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, olaj, kevés vaj, zsemlemorzsa.
Elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Kevés olajon megdinszteljük a csíkokra vágott hagymát meg a felkockázott paprikát, majd hozzáadjuk a zöldborsót, sózzuk-borsozzuk, és 5-6 percig pároljuk. A tojást felverjük egy tálban, simára dolgozzuk a tejföllel, majd hozzáadjuk a kifőtt tésztát, a borsos ragut, a kapribogyót, a kockára vágott sonkát meg a finomra aprított petrezselyemzöldet, és utánaízesítünk. Kerek kb. 26 cm-es formát kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával, és belesimítjuk a masszát. A mozzarellát vékonyan felszeleteljük, tetszés szerinti formában a massza tetejére helyezzük, majd 220 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 20 percg, vagy amíg a közepe is meg nem kocsonyásodik. 5-10 percig hagyjuk hűlni tálalás előtt, úgy könnyebben lehet szeletelni.
KAL/2017

felfújtak,
főfogás,
húsos,
reggeli-vacsora,
tejfölös,
tésztafélék,
zöldséges
2015. november 20., péntek
Párolt gomba sült krumplival, paprikás joghurtmártással
Szinte nem is recept, inkább csak ötlet. Mindenesetre, egy este úgy, de úgy jóllaktunk ezekkel az "összetevőkkel", hogy félreállt a hasunk tőle. :P
Párolt gomba sült krumplival, paprikás joghurtöntettel
Hozzávalók 4 személyre: kb. 80 dkg gomba, 1,2 kg krumpli, só, bors, pirospaprika,15-20 friss bazsalikom levél, olívaolaj, 2 dkg vaj; a mártáshoz: 2-3 dl joghurt, piros húsú paprika, friss bazsalikom, só, citromlé, olívaolaj.
Elkészítése: A meghámozott krumplit négybe-hatba hasítjuk, megszórjuk fűszerekkel és aprított bazsalikommal, majd olajat locsolva rá jól összeforgatjuk. Tepsire terítjük, 200 fokos sütőbe toljuk, és 35-40 perc alatt szép aranysárgára sütjük. A gombát megmossuk, tönkjét kitörjük (de nem muszáj). Hőálló tálat kikenünk vajjal, belehelyezzük a gombákat, majd megszórjuk só, bors és pirospaprika keverékével, illetve rászórjuk a finomra aprított bazsalikom felét, és meglocsoljuk kevés olívaolajjal. A krumpli mellé toljuk a 200 fokos sütőbe, éslégkeverésen 15-20 perc alatt készre sütjük-pároljuk. A mártáshoz tetszés szerinti piros húsú paprikát apró kockákra vágunk, belekavarjuk a sűrű joghurtba, majd sóval és citromlével ízesítjük, és összekeverjük 2-3 evőkanál olívaolajjal. Aprított bazsalikommal teszsük illatosabbá.
NÚ - 2018/OKT.

gombás,
hús nélküli,
krumpli,
mártások szószok
2015. november 19., csütörtök
Bélszínszeletek rozmaringos sült krumplival, köménymagos sárgarépával
Azt mondták egyszer nekem, hogy itthon nehezen lehet jó minőségű marhahúst találni, amit ha annyi ideig sütsz, mint a tévében a mesterszakácsok, akkor pont olyan finom lesz, mint amit azok készítenek. Vagy ha mégis találunk olyat, akkor szinte megfizethetetlen. Nos, látom a boltokban a nem a mi zsebünkhöz mért árakat, és biztos vagyok benne, hoyg sosem tudnék megvenni magunknak oylan húst.meg aztán nem is tenném...
De, mégis, úgy tűnik, hogy valami jó minőségű húshoz jutottam hozzá múltkor, amikor unokatestvéreméktől házi nevelésű, 2 éves borjú hátsócombját vettük meg, persze a hozzá tartozó gerinc- és bordarésszel. Merthogy ennek a bélszínéből olyan, de olyan medium-ra elkészített hirtelensült szeletet rittyentettem, hogy megnyaltuk utána mind a negyven ujjunkat! :) Nagyon finom, nagyon ünnepi ez a fogás, de azt mondom, hogy csak akkor érdemes készíteni, jobban mondva csak akkor érdemes ÍGY készíteni, ha nem túl sok ember ül asztalhoz, mert különben nem készülnek el egyszerre a szeletek. Nagyobb vendégségnek esetleg egészben sütve lehetne. És előrebocsátom, hogy tényleg kár idegenkedni a nem teljesen átsült hústól - legalábbis én idegenkedtem régebb - , mert nagyon finom puha, omlós lesz, élvezet így enni.

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg növendék- vagy marhabélszín, frissen őrölt bors vagy citrombors, olívaolaj, só, 5-6 dkg vaj, citromlé; a krumplihoz: 1 kg közepes méretű krumpli, 1-2 fej fokhagyma, só, bors, szárított rozmaring, olaj; a sárgarépához: 60 dkg sárgarépa, olaj, só, bors, 1 teáskanál köménymag, citromlé.
Elkészítése: Meghámozzuk és tetszés szerint feldaraboljuk a sárgarépát, majd 1-2 percig dinszteljük kevés olajon. Kicsinként vizet öntünk alá, és lefedve, néha megkeverve roppanósra pároljuk. Miután zsírjára sült, megszórjuk a fűszerekkel, kissé összeforrósítjuk még, majd lefedjük, és hagyjuk átvenni az aromákat. A húst 2,5-3 cm vastag szeletekre vágjuk, mindkét oldalát megszórjuk frissen őrölt borssal (én citromborsot használtam), és állni hagyjuk, míg odakészítjük a krumplit. A krumplit meghámozzuk, lapjában kettévágjuk, és tálba tesszük. Megszórjuk a fűszerekkel, mellétesszük a héjastól hagyott, de cikkekre szedett vagy kettévágott fokhagymafejeket, meglocsoljuk olajjal, és jól összeforgatjuk. Sütőpapíros tepsire rendezzük vágott felükkel lefele, majd 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 35-40 perc alatt szép pirosra sütjük úgy, hogy a krumplikat kb. félidőben megfordítjuk . Miután a krumplit beraktuk a sütőbe, egy grillserpenyőt szárazon jól felforrósítunk. A hússzeleteket meglocsoljuk (még jobb, ha spray-jel lefújjuk - én ezt tettem) kevés olívaolajjal, elkenegetjük rajta, majd a nagyon forró grillserpenyőre helyezzük. A hús nagyságától-vastagságától függően 2-4 percig sütjük a szeleteket egyik, illetve másik oldalukon, majd a serpenyőbe tesszük a vajat, hagyjuk felolvadni, és 3-4-szer meglocsoljuk a húsokat vele. Ezután a szeleteket előmelegített tányérra szedjük, és legalább 5 percig (általában azt ajánlják, hogy ugyanannyi ideig, amennyit sült) pihentetjük, majd tálaljuk a közben megsült krumplival és az átmelegített sárgarépával. A pihentetéskor kiengedett pecsenyelevet elkeverjük néhány csepp citromlével és rálocsoljuk a hússzeletekre. A húst akkor sózzuk először, miután megfordítottuk, illetve a másik oldalát akkor, miután kiszedjük a serpenyőből.
Megjegyzések:
- Fontos, hogy a fogás elemei nagyjából egyszerre készüljenek el. A sárgarépa elkészíthető hamarabb, majd újramelegíthető, a krumpli és a hús viszont jó, ha egyszerre lesznek ehetőek.
- A húst jó, ha félóra-órával hamarabb kivesszük a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűvé váljon, így egyenletesebben sül.
- A serpenyőnek nagyon forrónak kell lennie.
- A pihentetés azért fontos, hogy a sütés során összeugró/összehúzódott rostok ismét elernyedjenek kissé, és a húsnedvek jobban eloszoljanak a szeletben.
EK - 2015/12

2015. november 18., szerda
Fürjtojással töltött gomba
Egy újabb gyors, finom és látványos svédasztalra való étel. Kevés hozzávaló rövid elkészítési idő, úgyhogy pont jó szilveszterre. Szintén eteti magát, 3-4-5 darabot lehet számítani személyenként.
Fürjtojással töltött gomba
Hozzávalók: közepes méretű gombák, ugyanannyi fürjtojás, ahány gomba, só, bors, kevés pirospaprika, fokhagymapor, friss bazsalikom, kevés olaj.
Elkészítése: A gombákat megmossuk, szárukat óvatosan kitörjük, majd üregükkel felfelé olajjal kikent tűzálló tálbe helyezzük. Megszórjuk őket só, bors, pirospaprika és fokhagymapor keverékével, illetve finomra aprított friss bazsalikommal, meglocsoljuk kevés olajjal, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk 10-15 percre. Ekkor kivesszük az edényt, minden gombába óvatosan egy-egy fürjtojást ütünk bele, ezt is kissé megfűszerezzük, majd 5-6 percre visszatoljuk a sütőbe, míg a tojásfehérje meg nem dermed. Svédasztalhoz ízlésesen elrendezzük a tálcákon. Feltétként is megfelel valamiylen köret és szósz mellé.
EK - 2016/4

2015. november 17., kedd
Baconbe tekert fürjtojás és aszalt szilva
Két gyors, finom és látványos falatka. Annyi a hibájuk, hogy sok kell belőlük, mert nagyon etetik magukat, 4-5 darab alatt személyenként nem érdemes készíteni. Ilyen aszalt szilvát az egyik kolléganőm hozott egyszer egy munkahelyi buliba, és azóta tervezem elkészíteni. Most jött el az ideje. Köszi, Réka! :) Svédasztalra kitűnőek, s bár a fürjtojással van némi munka, amíg megpucoljuk, illetve érdemes legalább 1 napig pácolni is, de ettől arrafelé 15-20 perc múlva már tálalhatjuk is. Hidegen-melegen egyaránt kitűnőek. A szilveszteri svédasztalona helyük. :)

Hozzávalók 4-5 személyre: 15-20 fürjtojás, illetve ugyanannyi aszalt szilva, 30-40 hajszálvékony szelet bacon; a páchoz: 1 teáskanál só, 2 teáskanál cukor, 1 mokkáskanál őrölt bors, 7-8 cikk zúzott fokhagyma, 2 ág kakukkfű, 3,5-4 dl víz.
Elkészítése: A fürjtojásokat 3 perc alatt megfőzzük, majd hideg vízbe tesszük, és megpucoljuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, majd beletesszük a meghámozott tojásokat. (Ha szeretnénk, és van időnk, meg is szurkálhatjuk őket tűvel vagy fogpiszkálóval, így jobban átveszik az aromákat.) Legalább 1 napig hagyjuk érlelődni, majd kiszedjük a tojásokat a pácból, hagyjuk kissé megszikkadni, baconszeletekbe tekerjük, és hőálló edénybe helyezzük. Hasonlóan a mag nélküli aszalt szilvaszemeket is beletekerjük egy-egy baconszeletbe, és a tojások mellé helyezzük. 220 fokos sütőben 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük őket.
Tipp: A baconszeleteknek nem kell túl hosszúaknak lenniük, elég, ha jól átérik a tojást vagy az aszalt szilvát.

fürjtojás,
hidegtálra valók,
szilveszter,
ünnepi
2015. november 16., hétfő
Fokhagymás máj csőben sült karfiollal, salátával
Nagyon finom összeállítás volt egy október eleji vacsorakor. A karfiolt esetleg írhatnám 5 személyesnek is, de én annyira szerettem, és a férjemnek is annyira ízlett, hogy csak nagyon kevés maradt meg belőle.

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg borjúmáj, 3-4 cikk fokhagyma, 1/2 csokor petrezselyemzöld, 1 ágacska bazsalikom, só, bors, olaj; a körethez: 1,3 kg karfiol, 3 tojás, 3 dl tej, só, bors, 1 mokáskanál szerecsendió, 3-4 dkg vaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa; a salátához: 1/2 fej saláta, 1/2 édesköménygumó, 2 sárgarépa, só, fehérborecet, olívaolaj.
Elkészítése: A borjúmájat szeletekre, majd kisujjnyi csíkokra vágjuk, és kevés felforrósított olajra dobjuk. Elkeverjük, megszórjuk borssal és kevés sóval, majd nagy lángon, gyakran kavargatva, saját levében készre pároljuk. Végül utánaízesítünk, belekeverjük a zúzott fokhagymát, illetve megszórjuk a finomra aprított zöldekkel. A körethez a karfiolt rózsáira szedjük, jól megmossuk, majd még kisebb darabokra bontjuk-vágjuk. Sós vízben kb. 5 percig főzzük, amjd leszűrjük, és azonnal hideg vízbe tesszük át. Végül ismét leszúrjük, hagyjuk lecsepegni, és egy vajjal kikent hőálló tálba terítjük. A tojást felverjük, elkeverjük a tejjel, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük, amjd ráöntjük a karfiolra. A megmaradt vajból kis darabkákat csipkedünk le, és ide-oda a karfiolra helyezzük. Megszórjuk zsemlemorzsával, és 20-25 percre a 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Tálalás előtt jó, ha hagyjuk hűlni 5-10 percig, úgy könnyebben tálalható-szeletelhető. A salátához a zöldségeket megmossuk, amit kell, meghámozunk, majd a salátát ujjnyi szélesen felcsíkozzuk, az édesköményt végkonyan fölszeleteljük, a sárgarépát pedig lereszeljük a nagylyukú reszelőn. Ízlés szerint sóval és ecettel ízesítjük, majd tálalás előtt meglocsoljuk olívaolajjal.
Megjegyzés: Sertés- vagy csirkemájjal is elkészíhető, bár azokkal nem ugyanolyan lesz.
KAL - 2017.

belsőségek,
édeskömény,
főfogás,
húsos,
karfiol,
köret,
máj,
marha/borjú,
saláták,
zöldséges
2015. november 15., vasárnap
Négyborsos makréla
Nagyon finom, aromás, de mégsem túlzottan, szóval kitűnő - és főleg gyors - fogás akár a karácsonyi napok egyikére is. :)
Négyborsos makréla színes kuszkuszsalátával
Hozzávalók 4 személyre: 4 konyhakész makréla (25-30 dkg darabja), 1-1 teáskanál szemes zöld, fekete és rózsabors, só és őrölt fehérbors, 5 dkg vaj, 2 evőkanálolívaolaj, 1 teáskanál méz, 2-3 evőkanál citromlé; a körethez: 20 dkg kuszkusz, 1 kukoricakonzerv, 2 kisebb piros húsú paprika, 1 csokor petrezselyemzöld vagy menta, 1 teáskanál só, olívaolaj, citromlé.
Elkészítése: A makrélát megmossuk, megtörölgetjük, ha szeretnénk beirdaljuk, majd megszórjuk só és fehér bors keverékével. A szemes borsokat mozsárban durvára törjük, rászórjuk a makrélák mindkét oldalára, majd olívaolajjal kikent hőálló edénybe fektetjük. A mézet elkeverjük a citromlével, rálocsoljuk a halakra, majd mindegyikre 3-4 vajdarabkát teszünk, és 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük, egyszer átforgatva őket, és meglocsolva a kiengedett lével.
A salátához a kukszkuszt elvegyítjük a sóval, majd felöntjük 3 dl lobogó vízzel, elkeverjük és lefedjük. Miután a vizet beszívta, összekeverjük a leszűrt kukoricával, a kis kockákra vágott paprikával meg a finomra aprított zöld fűszerrel, majd meglocsoljuk olívaolajjal és citromlével.

2015. november 14., szombat
Vörösáfonyás, csokoládés muffin
Talán már közhelyes a címe, manapság nagyon divatos lett a vörösáfonya, és a csokoládé sem éppen "mai csirke", s emiatt felvetődik a kérdés, mire való egy újabb vörösáfonyás-csokoládés muffin a milliónyi kínálat között... Hát csak, mert ez az enyém, és mert annyira finom lett. Langyosan és hidegen egyaránt finom volt. Ja, és nem utolsó sorban csak egyetlen edényt piszkoltam össze vele. Nem szeretem az olyan külön száraz-külön folyékony hozzávalós recepteket... S mivel a hozzávalókat csak úgy érzés szerint adagolom (persze, lemérve), bizony, nem tudok kimondottan 12 darabos adagot kihozni. De mivel nekem legalább 112 muffinra való formám van, ez sosem szokott gondot okozni, úgyhogy annyit veszek elő, ahány éppen szükséges az adott tésztamennyiséghez.
Vörösáfonyás, csokoládés muffin
Hozzávalók kb. 15 darabhoz: 3 tojás, 14 dkg cukor, 1-1,2 dl olaj, 30 dkg liszt, kb. 1 dl hígabb joghurt, 2 nagy maréknyi vörösáfonya, 5 dkg csokoládélencse, 1 teáskanál sütőpor, 1 evőkanál citromlé, 1 csipetnyi só.
Elkészítése: Kézi mixer segítségével a tojást jó habosra keverjük a cukorral, majd folyamatos keverés mellett beledolgozzuk az olajat is. Hozzáadjuk a sót meg a citromlével felfuttatott sütőport, majd belekavarjuk a lisztet, a joghurtot, a vörösáfonyát és a csokoládélencsét. Eldolgozzuk, tetszés szerinti muffinformákba adagoljuk úgy, hogy a formákat csak 3/4-ig töltjük meg, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. Önmagában vagy tejjel, kakaóval is nagyon finom.
Én ezúttal a papírkapszlival kibélelt hagyományos fémtepsiben sütöttem meg a muffinokat. A maradék hármat pedig - ha jól emlékszem - rózsamuffinformában. :)
KT - 2016/1

aszalt gyümölcsök,
csokoládés,
gyors,
gyümölcsös,
muffinok
2015. november 13., péntek
Marhasült fűszerkéregben, alacsony hőfokon készítve
Múlt héten ismét 50 kiló hús jött a házhoz. Ezúttal egy kissé idősebb "borjú" hátsócombját vettük meg a hozzá tartozó borda- és gerincrésszel együtt. A származási helye szintén ismert, gyakorlatilag ugyanonnan van, mint az előző. És ahonnan a bárányok is szoktak származni. :) Nos, ez a "borjú", mint írtam, már idősebb volt, kb. 2 éves, tehát igazából már nem lehet borjúnak nevezni, de igazából még nem is marha. Mifelénk az ilyent növendéknek, azaz a húsát növendékhúsnak szokás nevezni, de attól tartok, ez az elnevezés nem ismerős mindenki számára. Az egyszerűség kedvéért tehát inkább marhasültnek hívom, mert az az igazság, hogy ez a hús már messze áll a "borjúságtól": sokkal vörösebb, sokkal rostosabb,sokkal későbbre fő meg.
Az alacsony hőfokon való sütést pedig már azóta akarom kipróbálni, amióta megvan az új sütőm. S bár kacsát-libát már készítettem benne így, ilyen sültet, mint ez, amit hidegen akár felvágottként is lehet használni, még nem sikerült. Viszont mennyeire sikerült! :) Személyszámot nem írok. Ez egy hatalmas adag, és mivel csak vékony szeleteket vágtunk belőle, pedig személyenként 4-5-öt is tettem, többszöri evésre, szendvicskészítésre is jutott. P

Hozzávalók: kb. 1,5-2 kg-os marha fehér- és feketepecsenye (a comb egy zsírmentes része), 1-1 teáskanál koriandermag, szemes bors és pirospaprika, 1/2-1/2 teáskanál köménymag, borókabogyó és csípős pirospaprika, 2 babérlevél, 2 teáskanál só, olívaolaj, kb. 1 dl víz vagy bor.
Elkészítése: A húst megtisztítjuk a faggyútól és a fehéres-inas részektől, magmossuk és megtörölgetjük. A szemes fűszereket és a babérlevelet mozsárban jól megtörjük, majd összekeverjük a sóval és a kétféle pirospaprikával. A fűszerkeveréket tálcára terítjük, a húsdarabot pedig megforgatjuk benne (a végeket isbelemártjuk) jól belenyomkodva a fűszereket. Ezután (vákuumozható) zacskóba tesszük, és ha van rá lehetőségünk, vákuumozzuk. Hűtőben legalább 1-2 napig hagyjuk érlelődni, majd hőálló edénybe tesszük, meglocsoljuk, illetve óvatosan bedörzsöljük olívaolajjal, aláöntjük a bort vagy vizet, és 120 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 4-4,5 órán át sütjük pároljuk úgy, hogy minden órában átforgatjuk egy másik oldalára, és meglocsoljuk a kiengedett pecsenyelével. Ha tudjuk, hogy a sütőnk eleje és hátulja nem süt egyenletesen, akkor érdemes egyszer-kétszer az edényt is megfordítani, hogy a húsdarab egyenletesen süljön. Miután kivesszük a sütőből, 15-20 percig letakarva hagyjuk pihenni, majd szeletelhetjük. Kihűlve is finom, hidegtálakon vagy felvágottként. Ha idősebb marhából készül, megtörténhet, hogy hosszabb ideig kell sütni. Úgy ellenőrizhetjük, hogy mennyire van átsülve, hogy néhány helyen az ujjunkkal megnyomogatjuk: ha puha, akkor még eléggé véres, ha már kemény, nem túl rugalmas, akkor átsült.

alacsony hőfokon sütés,
felvágottak,
főfogás,
húsos,
marha/borjú
2015. november 12., csütörtök
Babkrémleves ropogós babbal
Paszulylevest szinte mindig csak tárkonyosan készítek, talán egyszer csináltam egy currys ízesítésűt, úgyhogy most direkt kiprovokáltam magamból egy teljesen más valamit. Nagyon finom lett, enyhén pikáns, a levesbetétként tálalt ropogós bab pedig egyszerűen különleges. :) Próbáljátok ki! :)
Babkrémleves
ropogós babbal
Hozzávalók 4-5
személyre: 40 dkg gyöngybab, 1 hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 1 teáskanál
gyömbérpor, ½ teáskanál szerecsendió, csilipehely, 3-4 evőkanál olívaolaj, 5 dl
tej, só, citromlé, 2-3 bazsalikomlevél; a ropogós babhoz: személyenként 2
evőkanálnyi főtt bab a fenti mennyiségből, só, bors, pirospaprika, liszt, bő
olaj a sütéshez, néhány csepp olívaolaj.
FI - 2015/12
Címkék:
hús nélküli,
hüvelyesek,
levesbetétek,
levesek
2015. november 11., szerda
Sütőtöksaláta egyszerűen, mennyeien
Tegnap este bekapcsoltam a román TvPaprikát, s úgy felejtettem. Mikor éjfél után bementem lefeküdni, éppen Hugh Fearnley Three good things-e ment. S bár már láttam ezt az epizódot, Hugh sütőtöksalátája eddig nem fogott meg. Most azonban - tudván, hogy még itt "porosodik" egy bazinagy sütőtöknek a fele, amit muszáj lesz hamarosan "kivégezni" - felfigyeltem rá, s elégedetten vettem tudomásul: hogy bár nincs minden hozzá itthon, mégis van itthon minden hozzá. :P Mert ma én is egy hasonló salátát készítettem, s úgy voltam vele, ha férjecskémnek nem ízlik (nem is számítottam rá, hogy ízeljen neki), majd megeszem én az egészet. Mert szerntem isteni finomvolt! És csodák csodájára a férjem is azt mondta: milyen finomak ezek így együtt! :O Nem csináltam túl nagy adagot, a sült tök másik felét máshová használtam fel. de talán még lesz ismétlés, mert a bazinagy tök felének ma még mindig csak kb. a fele fogyott el.
Sütőtöksaláta egyszerűen, mennyeien
Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg sült tök, 10-15 dkg krémes tehéntúró, 6-8 szelet hajszálvékony bacon, olívaolaj, bazsalikomlevél; a sült tökhöz: 25-30 dkg sütőtök, só, csilipehely, 3 cikk fokhagyma, 2 evőkanál balzsamecet, 2-3 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése: A sütőtököt (azért kell egy kicsit több, mert enyhén összeesik, illetve még kóstolgatni is kell közben;) :P) szabálytalan, de nagyjából egyforma méretűre daraboljuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megsózzuk, hozzáadjuk a meghámozott, összedarabolt fokhagymát, meglocsoljuk olívaolajjal és balzsamecettel, megszórjuk csilipehellyel, majd kézzel alaposan összekeverjük. 220 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Miután a tök legalább langyosra hűlt, a darabokat tálra-tányérra rendezzük, teáskanállal túróhalmokat rakunk közéje, illetve elrendezzük a tálon a baconszeleteket is. Megszórjuk összetépkedett bazslikomelvéllel, meglocosljuk olívaolajjal, és tálalhatjuk is.

disznó,
gyors,
gyors és könnyű,
húsos,
saláták,
sütőtök,
túrós ételek
Hagyományos erdélyi puliszka
Ha szegény Mari mamám még élne, és meglátná, hogy mi, fiatalok, hogyan készítjük azt, amit puliszkának nevezünk, azt mondaná... Hát, nem is tudom, mit mondana, mert ő olyan volt mindig, hogy a legnagyobb rosszalkodásért is csak szeretettel megdorgálni tudott, soha egy rossz szót nem hallottam tőle. Nála nyugodtan lisztbe lehetett borítani a konyhát, mert úgysem volt baj, folyamatosan csak étellel kínált, s mikor indultunk haza, a zsebkendőjébe eldugott pénzecskéből mindig nyomott valamennyit a markunkba. :)
Nos, az ő puliszkájának párja nem volt. Igaz, nem is ilyen bolti darákból készítettte, és nem is 5 perc alatt ütötte össze, hanem rászánta az időt úgy, ahogy kell, és annyit, amennyit kell, és úgy megkavarta vékony karjaival, hogy bármelyik férfi megirigyelhette volna. Igaz, sokszor a végén már tatát kérte meg, hogy fejezze be, mert ő tényleg erősebb volt, és erő kellett a kavarásához. De amit az asztalra tett, az egy olyan finomság volt, hoyg ha valaki olyat még nem kóstolt, akkor nem is tudja, mit jelent az igazi puliszka. Sosem mért semmit, csak kézzel. Tudta, hogy annyi vízhez, amennyit forrni tett, mennyi liszt kell, hogy pont jó legyen minden. Amúgy 1 személyre egy összmaréknyi (amennyit a két összetett markunkban fölveszünk) liszt kellene. Néha, amikor hozzájutok malomi kukoricaliszthez, és nem kell pillanatok alatt asztalra tenni, én is ilyen puliszkát készítek. Teljesen más, és mindig őrá emlékeztet. Ha valaki nem tud hozzájutni házi kukoricaliszthez, akkor próbálja úgy, hogy robotgépben kissé megforgatja a darát, és 1-2 evőkanál búzalisztet is hozzáad. Kompromisszumként éppen megfelel. :) A recept megjelent a Kifőztük 2010-es szeptemberi számában is. Azóta csak most kerül föl a blogomra... :)
Egy másik cikk, megjelenve:
A
különféle sós ételeken kívül régebb faluhelyen gyakran készítették a szilvaízes
puliszkatekercset. Ehhez a megfőzőtt puliszkát deszkára kell borítani,
téglalappá simítani, és hagyni kell kissé megdermedni. Ezután meg kell kenni
sűrű szilvaízzel, feltekerni, illetve szeletelve kínálni.
FF - 2017/5

Hagyományos
erdélyi puliszka
Hozzávalók kb. 4 személyre: 1 l víz, 25 dkg
kukoricaliszt, 1 evőkanál só
Elkészítése: A vizet forrni
tesszük. Amikor lobogva forr, megsózzuk, és az összes (megszitált) lisztet egyszerre
beledobjuk. A lángot nagyon kicsire vesszük - még jobb, ha vasalátétet is tudunk
az edény alá tenni – és lefedve 10-15 percig (vagy még tovább) hagyjuk főni-rotyogni. Ezután két
merőkanálnyit kimerünk a levéből (egy tiszta fémcsészével is megtehetjük) és
félretesszük. Ezután az edényben maradt, a liszttől már jócskán besűrűsödött
levet és a lisztgombócot egy fakanállal simára dolgozzuk. Ha a puliszkánk túl
száraz lenne, azaz túlságosan morzsálódó, még öntünk hozzá a félretett léből, és kavarjuk tovább. Ha van rá időnk, félrevesszük az edényt a tűzhelyről, lefedjük, állni hagyjuk néhány percig, majd ismét összekavarjuk. Ezt a
műveletet akár meg is lehet ismételni még egyszer-kétszer. Végül vízbe mártott
kanállal lekaparjuk a fakanálra és az edény oldalára tapadt puliszkát, illetve
a tetejét szépen elegyengetjük. Az edényt néhány másodpercre visszatesszük a tűzre, majd gyors mozdulattal deszkára vagy tányérra borítjuk. Kifeszített
cérnaszállal feldaraboljuk.
Túróval rétegezve, szalonnapörccel megszórva,
majd tejföllel meglocsolva, kitűnő, laktató fogás készíthető belőle, ugyanakkor
a kenyeret helyettesítheti főleg a különféle pörköltek, paprikások mellett. Hagyományos
román lakodalmakban a töltött káposzta mellé feltétlenül puliszkát
kínálnak. Egy másik cikk, megjelenve:
A
puliszka főzése
Erdélyben nagyon gyakori eledel a puliszka, ami
tulajdonképpen egy egyszerű kukoricakása. Különféle pörköltek, paprikások vagy
tokányok mellől elmaradhatatlan köret, de juhtúróval készült rakott vagy
töltött változatai is ismeretesek. Fogyasztják tehéntúróval, tejjel vagy
tejföllel is, de egyes vidékeken a rántotta, illetve télidőben a sült kolbász
és májas hurka elengedhetetlen kísérője is.
Kétféle változata ismert. Az egyik valamivel
időigényesebb, de a végeredmény is finomabb. Ehhez forrni teszik a vizet, a
kukoricalisztet pedig egyszerre zuttyintják bele a vízbe úgy, hogy egy
gombócban maradjon a víz közepén. Így hagyják csendesen forrni akár félóráig
is, majd a levéből kimernek egy jó csészényit, és megkavarják a puliszkát. Ha
túl sűrű, a kivett vízből öntenek hozzá, ha netán túl lágy, kevés lisztet
szórnak még bele. Fakanállal kavargatva sűrűre főzik, míg összeálló, az edény
falától elváló gombóccá áll össze. 15-25 percig is szokás kavarni, így lesz
igazán finom, krémes a végeredmény.
A másik változat a gyorsabb és az egyszerűbb. A
felforralt, megsózott vízbe folytonosan szórják bele a kukoricalisztet vagy
–darát, miközben habverővel kavarják. Ebben az esetben is addig kell főzni, míg
gombóccá nem áll össze. Eredetileg a kész puliszkát deszkára borítják, és
cérnával darabolják fel, ha a recept nem kívánja másképp. Pl. A lerakott túrós
puliszkához nem kell kiborítani és feldarabolni a puliszkát.
Túrós puliszkához általában kissé hígabb puliszkát kell
főzni, a köretként kínált puliszka pedig keményebb, sűrűbb. Átlagosan 1 liter
vízhez 1 csapott evőkanál sót és kb. 25 dkg kukoricadarát számolunk, ha
keményebb puliszkát szeretnénk, akkor 30 dkg-ot számolunk.
FF - 2017/5
2015. november 10., kedd
Zöldséges babragu
Bevallom, nagyon ritkán főzök paszulyt (babot), mert ritkán jut eszembe estétől beáztatni, és áztatás nélkül nagyon hosszú ideig főne. Meg aztán lehet jó minőségű konzerveket is kapni, úgyhogy szoktam tartalékolni olyasmit itthon. No, de hogy kertünk van, hát babot is vetünk, és amit termett, azt nem pazaroljuk el. Úgyhogy múlt hétvégén beáztattam egy jó adagot, és megfőztem. Beáztatva, majd kuktába téve "pillanatok alatt" megfőtt. Mellette, egy kisebb edényben egy kis adag tavalyelőttről tartogatott fekete szemű paszulyt is megfőztem, hogy kétszínű bab lehessen az elképzelt ételemben. A ragu már gyorsan elkészült, a zöldségeket nem pároltam sokáig, így enyhén ropogósak maradtak, és ettől oylan frissnek hatott az egész. Alacsony hőfokon elkészített növendéksülttel (recept következik) kínáltam.
Zöldséges babragu
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg szárazbab, 10 dkg fekete szemű szárazbab, 2 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1/2 csípős paprika, 2 kisebb sárgarépa, 1 piros húsú paprika, 1 jó arasznyi vékonyabb póréhagyma, 2 evőkanálnyi aprított petrezselyemzöld, só, bors, olaj.
Elkészítése: A kétféle babot előző este hideg vízben beáztatjuk, majd másnap, külön edényekben, enyhén sózott vízben puhára főzzük, és leszűrjük. A nagyobb adag bab főzővizébe egy jól megmosott hagymát is beledobunk. Ezután kevés olajon megdinszteljük a finomra aprított hagymát, fokhagymát és csípős paprikát, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott sárgarépát, kb. 5 percnyi párolás után pedig a kockára vágott paprikát és a felkarikázott póréhagymát. További 5 percig pároljuk gyakran kavargatva és nagyon kevés vizet öntve időnként alá, majd hozzáadjuk a kétféle babot, és óvatosan összekeverjük. Sóval, borssal, petrezselyemzölddel ízesítjük, és jól összeforrósítjuk. Bármilyen húsfélével kínálhatjuk.

2015. november 9., hétfő
Hagymás-ordás bóc vagy csamó (hagymás-ordás puliszkagombóc)
A Marosmentén - legalábbis a Felső-Marosmentén, ahol én lakom - tudvalevőleg „a”
betűsen beszélnek. Amolyan „lapas marasmentiesen”. Ezért aztán nem szabad
furcsának lennie a címben szereplő „csamó” szónak sem, hiszen csak egyszerűen
a csomót jelöli. Ami a Marosmentén egy olyan eledel, amit forró puliszkából
készítenek úgy, hogy egy fészekfélét csinálnak belőle, a közepét pedig
megtöltik túróval vagy ordával. S majd befedik újabb adag forró puliszkával, és
az egészet szép, kerek csomóvá, azaz csamóvá formázzák. A bóc kifejezés érdekes
módon nem a puliszkagombóc rövidüléséből származik, hanem a románból átvett
szó. A „boţ” a románban labdát, galacsint jelent, a bóc formája és
elkészítési módja pedig éppen erre utal. Túrós csamó már szerepel a blogomon.
Hagymás-ordás bóc vagy csamó
(hagymás-ordás puliszkagombóc)
Hozzávalók 4
személyre: 1,2 l víz, 25-30 dkg kukoricaliszt, 60 dkg orda, 1 csokor zöldhagyma
vagy 1 nagyobbacska lila hagyma ( nálunk vereshagyma), só, kevés olaj.
Megjegyzés: Az itteni kukoricalisztnek semmi köze ahhoz a kukoricaliszthez, amit főzőműsorokban neveznek néha így, és inkább keményítőnek látszik. A mi kukoricalisztünk a sima, malomban megőrölt kukoricából származik, és sokkal finomabb szemcséjű, mint a boltban kapható kukoricadara. Ebben benne van a kukorica korpájának is egy része. Az ebből készült puliszka teljesen más, krémesebb még akkor is, ha teljesen szeletelhető állagúra is főzzük vagy hűl.
Székely Kalendárium/2016
Egyéb csamós fotók. Ritkán esszük, de nagyon szeretjük. :)
Maroshévíz - 2013. aug. 30. |
Maroshévíz - 2014. aug. 16. |
Címkék:
erdélyi,
gyerekkori ízek,
hagyományos,
hús nélküli,
ordás ételek,
puliszka,
túrós ételek
2015. november 8., vasárnap
Narancslikőr
Nem vagyunk nagy alkoholivók, de néha készítek egy-egy finom valamit. Most narancslikőrt csináltam életemben először, de talán nem utoljára. Eddig sokszor szemeződtem a limoncellóval, de valahogy mindig elriaszt az a sok nap (hét???), ami szükséges az összeéréséhez. És igazából nekem túl fanyar az íze, annál édesebben szeretem. :) Az én narancslikőröm hamar megvan, annyi a várakozási idő, amíg kihűl a tea. Utána már hamarosan lehet fogyasztani. Igaz, néhány nap érés sem árt meg neki, úgyhogy ha esetleg valaki az ünnepre készítené el, úgy is jó, ha 3-4 nappal előtte megcsinálja.
Narancslikőr
Hozzávalók (kb. 5
dl-hez): 3 dl víz, ½ narancs héja, 2
ágacska szárított menta vagy 1 mentás teafilter, 3 evőkanál cukor, 1 narancs
leve, 2-3 evőkanál citromlé, kb. 1,5 dl vodka vagy fehér rum.
Elkészítése: A lehámozott
narancshéjat és a mentát leforrázzuk a felforralt vízzel, feloldjuk benne a
cukrot, majd lefedjük, és hagyjuk kihűlni. Leszűrjük, majd hozzáadjuk a
kifacsart narancslevet, illetve a citromlevet, és összekeverjük kb. 1,5 dl-nyi
vodkával vagy fehér rummal. Ízlés szerint több vagy kevesebb alkoholt is
használhatunk hozzá. Ha szeretnénk, a likőrt sűrű szitán is átszűrhetjük, hogy
a rostok ne maradjanak benne. Üvegbe töltve, hidegben 1-2 hétig tárolható.
ADV. - 2015.
2015. november 7., szombat
Pityókás káposzta parasztosan
Tudjátok, a cigány miért szereti annyira a fokhagymát? .... Hát mert olyan jó kolbász íze van! :)
Nos, hát én is azért szeretem annyira a szalonnát (bár ritkán eszem, mert nem szabad), mert olyan jó hús íze van! :P Az étel, amibe belekerül, az már olyan finom aromát kap tőle, hogy nem hiányzik belőle semmiféle egyéb hús. Magam gyártotta étel ez a pityókás káposzta, de teljesen beleillik az erdélyi ízvilágba, amolyan jó laktató falusi étekként. S bevallom, bár nagynak tűnik az adag, max. 3 személynek, ha elég. Mi ketten ettük a férjemmel, és csak egy szűk adagnyi maradt. Igaz, kenyeret nem ettünk mellé...
Pityókás káposzta parasztosan
Hozzávalók 3 személyre: 80 dkg krumpli, 80 dkg fehér káposzta, 10+10 dkg házi szalonna, 1 vékonyabb póréhagyma vagy 2 közepes vöröshagyma, só, bors, 2 evőkanál ecet; a tálaláshoz: tejföl, csípős paprika.
Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, és méretüktől függően négybe vagy hatba hasítjuk. 10 dkg szalonnát kis kockákra vágunk, és forró edényben kiolvasztjuk a zsírját. Megdinszteljük rajta a felkarikázott póréhagymát, majd rádobjuk a krumplit, összeforgatjuk, és addig dinszteljük együtt, amíg a káposztát megtisztítjuk és vékony csíkokra nem vágjuk. Hozzáadjuk a krumplihoz, összekeverjük, megborsozzuk, illetve a szükségesnél kissé jobban megsózzuk, belekeverjük az ecetet, öntünk alá kb. 2 dl vizet, és lefedve a 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk kb. 30-40 percre. Ha elkészült, akkor óvatosan összekeverjük és félretesszük, esetleg, ha szükséges, utánasózunk. A maradék szalonnát vékonyan felszeleteljük, taréjszerűen bevagdossuk, forró serpenyőben ropogósra sütjük, és a krumplis káposzta mellé kínáljuk tejföl, esetleg csípős paprika kíséretében.
EK - 2016/9, BA - 2016/10

2015. november 6., péntek
Ananászos kókuszbomba
Már régóta fájt egy fogam egy jó kókuszos ízű tortára eljött az ideje, hogy elkészítsem. Pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem. Csaka fotózással szerencsétlenkedtem egy csomót, mert a szelet fölborult néhányszor, a fények nem voltak jók (igen tűzött a nap, vagy ha árnyékba tettem, sötét volt), szóval rengeteget mérgelődtem vele. Ti készítsétek el, és faljátok fel. Nagyon finom. :)
Ananászos kókuszbomba
Hozzávalók 6-8 személyre a piskótához: 4 tojás, 6 púpozott evőkanál
cukor, 1 mokkáskanál sütőpor, 2 mokkáskanál citromlé, 4 evőkanál liszt, 2
evőkanál cukrozatlan kakaópor, 3 dkg reszelt étcsokoládé, 3 dkg darált sótlan
mogyoró, 1 csipet só; a krémhez: 10 dkg kókuszreszelék, 7 dl tej, 2-3 evőkanál
cukor, 4 dl tejszín, 30 g zselatinpor, 20 dkg ananászkocka (konzervből); a
tetejére: 2 dl habtejszín, 1 evőkanál
porcukor, 1 tasak habfixáló, 1-2 evőkanál kókuszreszelék, ananászkockák,
magozott meggy.
ADV. - 2015.
Címkék:
gyümölcsös,
kókuszos,
mogyorós,
tejszínhabos,
torták
2015. november 4., szerda
Tárkonyos csirkeleves extrákkal
Hát olyasmival, hogy erdei gomba, fürjtojás, prézligombóc... Jól hangzik, nemde? És amilyen jól hangzik, annyira finom is. Próbáljátok csak ki! :)
A terítéket karácsonyosra vettem, hiszen én két legyet kell, hogy üssek egy csapásra: jól is lakjunk, és a lapokba is legyenek receptjeim. :) Ez majd a decemberi-karácsonyi lapszámok egyikébe megy.
Tárkonyos csirkeleves extrákkal
Hozzávalók 4 személyre: 1 csirkefarhát és 2 csirkeszárny, vagy 1 csirkemell bőrével együtt, 2 sárgarépa, 1 hagyma, 3 dkg rizs, 1 dkg szárított erdei gomba, 1/4 piros húsú paprika, 1 tojássárgája, 3-4 evőkanál tejföl, 2 nagy evőkanál aprított ecetes tárkony, aprított petrezselyemzöld, 3-4 evőkanál tárkonyecet, 12 fürjtojás, só; a gombóchoz: 1 tojás, 1 tojásfehérje, 3 evőkanál zsemlemorzsa, só, bors, 1 evőkanál aprított petrezselyemzöld.
Elkészítése: A csirkehúst főni tesszük, a keletkezett habot leszedjük, majd miután megfőtt, tálra szedjük, és hagyjuk kihűlni. A gombát beáztatjuk kevés langyos vízbe. A fürjtojásokat 3 perc alatt keményre főzzük. A zöldségeket meghámozzuk, a sárgarépát kicsi kockákra, a hagymát csíkokra vágjuk. A húslevet újból fölforraljuk, megsózzuk, beledobjuk a zöldségeket, majd kb. 5-6 perc után a kissé összeaprított gombát meg a rizst, illetve a gomba átszűrt áztatólevét. További 10-15 percig főzzük, vagy amíg minden meg nem puhul. A végén beledobjuk a nagyon kicsi kockákra vágott paprikát is. A tojássárgáját elkeverjük a tejföllel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, és a leveshez öntjük. Összeforrósítjuk, de már nem forraljuk fel. Beletesszük a tárkonyt meg a petrezselyemzöldet, és tárkonyecettel ízesítjük. Amíg a leves fő, elkészítjük a gombócot: a tojást és a tojásfehérjét felverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd belekavarjuk a petrezselyemzöldet meg a zsemlemorzsát. Jól összedolgozzuk, majd apróbb diónyi gombócokat formálunk belőle, és enyhén sós vízben néhány perc alatt kifőzzük. Miután a leves elkészült, a gombócokat és a csontokról leszedett - vagy csirkemell esetében - a kockára vágott húst is belerakjuk. Tálaláskor félbevágott fürjtojásokat is teszünk mindenki tányérjába.

2015. november 3., kedd
Sajtos-almás csirketekercs joghurtos almaszósszal
Ugyanabból a csirkéből készült, mint az előző recept. Kettőnknek éppen elég volt. :) És kiderült: újabb remek ötlet a sajt és csirke házasságára. Némi almával "fűszerezve". :)

Hozzávalók 2 személyre: 1 kicsontozott csirkemell, só, bors, pirospaprika (édes és csípős is), morzsolt kakukkfű, 1 közepes alma, 5 dkg sajt, kevés liszt, olaj, 1 evőkanál vaj; a szószhoz: 1 alma, 1 evőkanál zsemlemorzsa, joghurt, 1 teáskanál méz, só, bors, citromlé, 1 teásknál aprított friss menta.
Elkészítése: A csirkemellet kettévágjuk, majd a feleket óvatosan úgy vágjuk be, hogy kiteríthessük egy-egy nagyobb lappá. Finoman kiveregetjük, majd megszórjuk a fűszerekkel. Az almát meghámozzuk, és a sajttal együtt egészen kicsi kockákra vágjuk. Összekeverjük, és eloszlatjuk a két csirkemelldarabon. Óvatosan föltekerjük, fogpiszkálóval megtűzzük, hogy nehogy kibomoljon. A tekercseket meghempergetjük lisztben, majd kevés forró olajon hirtelen körbepirítjuk. Ezután a lángot kicsire véve, a tekercseket gyakran forgatgatva 15-20 percig sütjük-pároljuk, hogy jól átsüljenek. Ha esetleg úgy egyszerűbb 200 fokos sütőben is süthetjük 15-20 percig. Végül a serpenyőbe tesszük a vajat, hagyjuk megolvadni, majd a zsiradékkal többször meglocsoljuk a tekercseket. 5 percig hagyjuk pihenni, kiszedjük a fogpiszkálókat, és rézsútosan szeletelve kínáljuk a szósz kíséretében. A szószhoz az almát meghámozzuk és finomra reszeljük. Meglocsoljuk citromlével, hozzáadjuk a zsemlemorzsát, majd joghurttal lazítjuk tetszés szernt. Belekeverjük a mézet és a mentát, illetve ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Hidegen és melegen egyaránt finom, hidegtálon is finom lenne.

sajtos ételek,
töltöttek
2015. november 2., hétfő
Sajtos csirke "őszi" salátával
Bár idézőjelbe tettem az "őszi" jelszót, tehát sejthető, hogy valami nem stimmel vele, mégis a legnagyobb igazságot írtam le. Mert igenis, őszi salátáról van szó. Hogy nem éppen őszi alapanyagokból, az nem az én hibám, hanem a kerté, mert tegnap ott szedtem az összes finomságot, ami belekerült: salátát (kései vetés), sóskát (újbóli kihajtás), újhagymát (földben maradt, újra meggyökerezett, megnőtt), friss brokkolit (későn termett - amúgy a brokkoli olyan, hogy levágod a fejet, majd állandóan hajtja a kis egyes rózsákat), nagy, fehér retket (ez anyósom vetette még régen, de sosem szedtünk belőle. Most megnéztem, volt néhány szép példány), ileltve friss petrezselyemzöldet, és csokoládémentát. :) S bár a paprikát nem tegnap szedtem a kertből, mert az ilyesmit már régen begyűjtöttük, azért azt is a kertünk termette (méghozzá rengeteget, nem győztük eltenni, nagyon sok mindent csináltunk belőle.)
Az adag igazából kb. 3 személyes lenne, de éhenkórász férjecském megette az összes húst, ami a fotómodell-adagon kívül a tálban maradt. Gondolhatjátok, nem azért mert rossz volt! ;) :) És a saláta is isteni volt, főleg ebben az idszakban. :)
A recept amúgy egyszerű, pillanatok alatt előkészíthető, majd a sütő végzi a dolgát. Ti meg bezsebelitek a dicséreteket. :)
Sajtos csirke "őszi" salátával
Hozzávalók 3 személyre: 2-2 csirkeszárny, alsó- és felsőcomb, 1 püspökfalat, 1 csirkehát, 1 teáskanál só, 1/2 teáskanál bors, 1/2 teáskanál fokhagymapor, 1/2 teáskanál csípős pirospaprika, 15 dkg sajt, olívaolaj; a salátához: zsenge saláta, sóska, újhagyma, nyers brokkoli, sörretek, 1/2 kápia paprika, 1/2 csokor petrezselyemzöld, 2-3 szál menta, só, citromlé, olívaolaj.
Elkészítése: A csirkedarabokat megmossuk, megtörölgetjük, majd megszórjuk a száraz fűszerek keverékével. Hőálló edényt meglocsolunk kevés olajjal, belehelyezzük a csirkedarabokat, majd eloszlatjuk rajtuk a kis lyukú reszelőn lereszelt sajtot. Ismét meglocsoljuk kevés olajjal, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük, majd 220 fokra emelve a hőt 5-10 perc alatt rápirítunk. (Nekem egyszerűen nem akarta jobban megpirítani ezúttal.) A saláta hozzávalóit alaposan megmossuk, amit kell, meghámozzuk. A salátát, a sóskát meg a zöld fűszereket összetépkedjük, az újhagymát felkarikázzuk, a retket lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, illetve a brokkolit pici rózsákra szedjük. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott paprikát, és az egészet összekeverjük. Sóval és citromlével ízesítjük, tálalás előtt meglocsoljuk olívaolajjal.

2015. november 1., vasárnap
Mézes borjúsült
A fotó nagyon elfuserált, kezdetleges, és nem ad vissza semmit abból, ami rajta volt. Mert az omlós, puha, édeskés, érdekes volt. Úgy tűnik, mintha megégett volna, de nem, a méz karamellizálódott, és ezért lett ilyen sötétes színű.
Mézes borjúsült
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg borjúcomb, só, bors, 4 evőkanál méz, 6 evőkanál balzsamecet, 4-5 evőkanál olaj; a tálaláshoz: krumplipüré.
Elkészítése: A húst megmossuk, megtörölgetjük és vastag, kb. kétujjnyis szeletekre vágjuk. Megszórjuk sóval és borssal, majd rálocsoljuk a balzsamecettel simára kevert mézet. A szeleteket hőálló edénybe fektetjük, rálocsoljuk az olajat, egyszer-kétszerá átforgatjuk őket, hoyg a pác mindenhol érje, és lefedve 160 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 1,5-2 órára. Néha meglocsolhatjuk a pecsenyelével. Krumplipürével tálaljuk.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)