2011. január 11., kedd

Hercegnőtorta

Sokszor van úgy, hogy látok valahol valamit és nagyon szeretném kipróbálni, legyen szó akár alapanyagról, akár technikáról, bármiről. Aztán rájövök, hogy nincs alkalom, amire/amikor elkészítsem. És 'csak úgy' elkészíteni, sajna, nincs anyagi keret sem. De ilyenkor állandóan azon töröm a fejemet, hogy amit láttam, hogyan illesztheném be az én elképzeléseimbe, terveimbe.

Így volt ez ezzel a hercegnő-tortával is. Tudtam, ha ilyet viszek a lányomnak az óvodába, odáig és vissza lennének a gyerekek, de hogy hogyan oldom meg, még fogalmam sem volt. Aztán nem is tudom, hogyan keveredtem Mennyei Manna Gesztenyemousse tortájához, de egyből beleszerettem. És akkor itt találkozott a látott a tervvel. A receptet kissé átalakítottam: egyrészt megszokásból, másrészt: így sikerült:)

Gesztenyehabtorta hercegnői ruhában

Hozzávalók:
a piskótához: 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó
a krémhez: 50 dkg gesztenyepüré, 50 dkg mascarpone, 7 dl habtejszín, 3 evőkanál porcukor, 3 tasak habfixáló, 2 ml rumesszencia, fagyasztott bogyós gyümölcs (áfonya és ribizli)

Elkészítése:
Két kéttojásos piskótát sütöttem a turbó módszerrel, amit mostanában állandóan alkalmazok. Magyarán: nem verek külön habot a fehérjékből, hanem mixerrel, az egész tojásokat verem fel a cukorral. Amikor a massza jól kifehéredik, habos lesz, akkor teszem bele a lisztet és a kakaót és egy fakanállal óvatosan összedolgozom. Sütőpapírral bélelt, 36x27 cm-es tepsiben sütöttem meg, majd sütőpapírostól rögtön feltekertem. Jó vékony lap lett, de ilyennek is kellett lennie. Kb 10 perc múlva óvatosan kihajtugattam őket és a sütőpapírt lehúztam.

A krémhez a gesztenyepürét mixerrel elkevertem, majd apránként hozzáadtam a mascarponét és a rumesszenciát. A habtejszínt a porcukorral és a habfixálóval keményre vertem, majd óvatosan hozzákevertem a gesztenyés masszához. A piskótákat megkentem krémmel, újból feltekertem őket, majd kb. 1 cm vastag karikákra vágtam.

Összeállítás:
Egy öblös levesestál aljára helyeztem 4 piskótatekercset. A hézagokba bogyós gyümölcsöket tettem, majd megkentem krémmel. A rétegezést addig folytattam, amíg a tál megtelt. Ezután tálcára borítottam, a fóliába csavart babát beleállítottam a közepébe és a maradék tekercsekkel és krémmel kialakítottam a teljes szoknyát, azaz a babát egészen a derekáig "befalaztam", mint Kőmíves Kelemen a feleségét. :P
Végül lágy vajjal bevontam az egész tortát, kiegyenlítve a hézagokat, elsimítva a durvább felületeket, és utána hidegbe tettem.
Készítettem egy adag rózsaszín fondantot Kiskukta módszere szerint, azaz már eleve céklalevet használtam a víz helyett. Igazából nem ilyen rózsaszínt szerettem volna, de ilyen lett. Én egy halvány, babarózsaszínt akartam, de ahhoz - úgy látszik - kevesebb levet kellett volna használnom. Sebaj, így is jó lett. Sárga fondantom volt még megmaradva, a pirosat meg úgy csináltam, hogy a rózsaszínhez gyúrtam még piros ételfestéket.
Először leraktam a sárga lapot, majd megcsináltam a ruha felsőjét pirosból ésa sárga fölé is egy piros darabot terítettem. Végül a nagy rózsaszínt kinyújtottam, kicsit méricskéltem, majd kiszabtam és ráteríettem a babára. A "csipkét" amit szerettem volna rátenni, fogalmam sem volt hogyan csináljam, ezért ezzel a cikkcakkosan bevágott szalaggal és kis fondantgolyókkal díszítettem. És mert egyszerűen valami hiányzott onnan, középre egy kis masnit raktam vékonyra sodort fondantból.

Hogy milyen volt, nem tudom, de az óvodában másnap mindenki kérte a receptjét. :) És nem a gyerekek kérték!;)

EK - 2011/6

11 megjegyzés:

Bianka írta...

Annyira ügyes vagy. Nagyon szépséges

Judit írta...

Hát fantasztikus vagy!Teljesen nyílván való, hogy írtó sikere volt kicsik-nagyok körében!
Isten éltesse a lánykádat!

4Gyerek írta...

nekem is él a fejemben egy torta már fél éve, kérdés sikerül-e szombatra összehoznom. mert ma reggelre nem sikerültek az almarózsák, amit a Elsőszülött még tavaly májusban lestipitopizott eme alkalomra.
(ha nem csináltam volna eddig kétszer, akkor azt mondanám trükközés van a dologban, de így csak értetlenül állok a kudarc előtt)

4Gyerek írta...

ja, és ilyen szépséges gesztenyecsoda után gondolom volt érdeklődés a hogyanra is.

Ami írta...

VAlami meseszép!:)

egycsipet írta...

Nagyon szép lett, gratulálok! Boldog szülinapot a leányzónak! :)

Hajni írta...

Hogy milyen ügyes vagy,hogy mégiscsak kitaláltad,hogy a hercegnős tortát meg lehet csinálni egyszerűen is.nem kell hozzá tortaforma és kuglóf.

Azt hiszem ezt a példát átveszem tőled:)

Köszönöm,mert mégiscsak tanultam ebből.

családi tűzhely írta...

Le a kalappal, nagyon ügyes vagy!

fenci írta...

Ismét szépet alkottál! Nagyon jó lett! Isten éltesse Borókát!
Egy ideje keresgélek a tortáid közt, mert úgy rémlett készitettél egy vonat tortát is, de nem találom. Én tévedtem, nem jól emlékszem? Ha mégis, mutasd meg kérlek! Köszi

sedith írta...

Enci, jól rémlik, csak a recept végül nem került fel, sajnos. De képzeld, én sem találom. Este elküldöm neked a fotóját, ok? :) Puszi nektek!:)

fenci írta...

Ok!előre is köszi! - amikor időd lesz rá - nekem majd csak úgy 2 hét múlva esedékes :-)

2011. január 11., kedd

Hercegnőtorta

Bejegyezte: sedith dátum: 10:11

11 megjegyzés on "Hercegnőtorta"

Bianka on 2011. január 11. 10:32 írta...

Annyira ügyes vagy. Nagyon szépséges

Judit írta...

Hát fantasztikus vagy!Teljesen nyílván való, hogy írtó sikere volt kicsik-nagyok körében!
Isten éltesse a lánykádat!

4Gyerek on 2011. január 11. 11:00 írta...

nekem is él a fejemben egy torta már fél éve, kérdés sikerül-e szombatra összehoznom. mert ma reggelre nem sikerültek az almarózsák, amit a Elsőszülött még tavaly májusban lestipitopizott eme alkalomra.
(ha nem csináltam volna eddig kétszer, akkor azt mondanám trükközés van a dologban, de így csak értetlenül állok a kudarc előtt)

4Gyerek on 2011. január 11. 11:02 írta...

ja, és ilyen szépséges gesztenyecsoda után gondolom volt érdeklődés a hogyanra is.

Ami on 2011. január 11. 11:44 írta...

VAlami meseszép!:)

egycsipet on 2011. január 11. 17:33 írta...

Nagyon szép lett, gratulálok! Boldog szülinapot a leányzónak! :)

Hajni on 2011. január 11. 18:24 írta...

Hogy milyen ügyes vagy,hogy mégiscsak kitaláltad,hogy a hercegnős tortát meg lehet csinálni egyszerűen is.nem kell hozzá tortaforma és kuglóf.

Azt hiszem ezt a példát átveszem tőled:)

Köszönöm,mert mégiscsak tanultam ebből.

családi tűzhely on 2011. január 11. 20:37 írta...

Le a kalappal, nagyon ügyes vagy!

fenci on 2011. január 12. 12:06 írta...

Ismét szépet alkottál! Nagyon jó lett! Isten éltesse Borókát!
Egy ideje keresgélek a tortáid közt, mert úgy rémlett készitettél egy vonat tortát is, de nem találom. Én tévedtem, nem jól emlékszem? Ha mégis, mutasd meg kérlek! Köszi

sedith on 2011. január 12. 14:24 írta...

Enci, jól rémlik, csak a recept végül nem került fel, sajnos. De képzeld, én sem találom. Este elküldöm neked a fotóját, ok? :) Puszi nektek!:)

fenci on 2011. január 15. 12:49 írta...

Ok!előre is köszi! - amikor időd lesz rá - nekem majd csak úgy 2 hét múlva esedékes :-)

Related Posts with Thumbnails