2016. augusztus 14., vasárnap

Rókagombás húspuding

Ez a recept négyszeresen is maradékhasznosító, azaz négyféle maradékot használtam fel hozzá. És persze, tudom, hogy az ilyen receptekkel az a baj, hogy nagyon pici a valószínűsége annak, hogy valakinek egyidőben ugyanezek a maradékai legyenek, de el lehet készíteni direkt is. Megmaradt egy része a pulykatekercsnek, amit hidegen már nem ettünk túl szívesen, illetve maradt krumplipüré is vagy 2-3 tálalókanálnyi. Az előző napról pedig rókagombapaprikás maradt, így hirtelen beugrott, hoyg azt is beletehetném. S amikor indultam a tojásért a hűtőhöz, megláttam a maradék fehérjéket is. Nos, így lett négyszeresen maradékhasznosító.

Rókagombás húspuding

Hozzávalók 1 tepsihez (5-6 személyre): kb. 50 dkg maradék főtt vagy sült hús, 15-20 dkg maradék krumplipüré, maradék gombapaprikás, 3 tojásfehérje, 1 kisebb hagyma, 5-6 cikk fokhagyma, só, bors, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa; továbbá: olaj, morzsa.

Elkészítése: A maradék húst kisebb darabokra vágjuk, és összekeverjük a krumplipürével meg a paprikással. Hozzáadjuk a fokhagymát és a nagyobb darabokra vágott hagymát, és húsdarálón átdaráljuk. A pépet jól eldolgozzuk, szükség szerint sóval meg borssal ízesítjük, majd lazán beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, illetve annyi zsemlemorzsát dolgozunk bele, hogy tartása legyen, de még jól lehessen kenni-simítani. Olajjal kikent, morzsával megszórt hosszúkás formába simítjuk, a tetejét is megkenjük kevés olajjal, majd 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Kihűlés után szeleteljük, és sok-sok friss zöldséggel kínáljuk. Nálunk most a paradicsom a sláger.

0 megjegyzés:

2016. augusztus 14., vasárnap

Rókagombás húspuding

Bejegyezte: sedith dátum: 12:53

0 megjegyzés on "Rókagombás húspuding"

Related Posts with Thumbnails