2017. szeptember 30., szombat

Tiramisu palacsintatorta



Tiramisu palacsintatorta

Hozzávalók 4-6 személyre: 10 dkg fehérliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só, 1 evőkanál cukor, 2-3 evőkanál olaj, 2 dl tej, 2 tojás;
a krémhez: 30 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, 2-3 evőkanál porcukor, 1-2 evőkanál instant kávé, kakaópor.

Elkészítése:  A tojássárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az összevegyített száraz hozzávalókat, és végül simára dolgozzuk a tejjel meg az olajjal. A tojásfehérjét keményre verjük, és lazán beleforgatjuk. Enyhén olajozott forró serpenyőbe egy-egy evőkanálnyi masszát öntünk úgy, hogy hosszúkás, babapiskótaszerű alakzatokat kapjunk. Amikor a tetején hólyagocskák jelennek meg, szilikonlapáttal megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük. A krémhez keményre verjük a tejszínt 1 evőkanál porcukorral, majd óvatosan beleforgatjuk a szintén porcukorral kikevert mascarponéba. A krémet ízlés szerint 1-2 evőkanál instant kávéval ízesítjük, majd habzsákba tesszük, és megtöltjük vele a palacsintapiskótákat. A tetejét megszórjuk kakaóporral, és kínálhatjuk is.
PAL/2017



2 megjegyzés:

Melinda Sásdi írta...

Nagyon guszta, de szívesen ennék belőle én is!

sedith írta...

Örülök, hogy tetszik, köszönöm! :)

2017. szeptember 30., szombat

Tiramisu palacsintatorta

Bejegyezte: sedith dátum: 17:59


Tiramisu palacsintatorta

Hozzávalók 4-6 személyre: 10 dkg fehérliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só, 1 evőkanál cukor, 2-3 evőkanál olaj, 2 dl tej, 2 tojás;
a krémhez: 30 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, 2-3 evőkanál porcukor, 1-2 evőkanál instant kávé, kakaópor.

Elkészítése:  A tojássárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az összevegyített száraz hozzávalókat, és végül simára dolgozzuk a tejjel meg az olajjal. A tojásfehérjét keményre verjük, és lazán beleforgatjuk. Enyhén olajozott forró serpenyőbe egy-egy evőkanálnyi masszát öntünk úgy, hogy hosszúkás, babapiskótaszerű alakzatokat kapjunk. Amikor a tetején hólyagocskák jelennek meg, szilikonlapáttal megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük. A krémhez keményre verjük a tejszínt 1 evőkanál porcukorral, majd óvatosan beleforgatjuk a szintén porcukorral kikevert mascarponéba. A krémet ízlés szerint 1-2 evőkanál instant kávéval ízesítjük, majd habzsákba tesszük, és megtöltjük vele a palacsintapiskótákat. A tetejét megszórjuk kakaóporral, és kínálhatjuk is.
PAL/2017



2 megjegyzés on "Tiramisu palacsintatorta"

Melinda Sásdi on 2017. október 1. 14:25 írta...

Nagyon guszta, de szívesen ennék belőle én is!

sedith on 2017. október 1. 21:09 írta...

Örülök, hogy tetszik, köszönöm! :)

Related Posts with Thumbnails