2017. szeptember 20., szerda

Tormás halkrém marinált céklával és cukkinivel

Egyszerű, de nagyszerű: 

Hozzávalók 4 személyre: 25-30 dkg halhús (konzervből), 15 dkg nagyon sűrű görög joghurt vagy mascarpone, 1-2 evőkanál reszelt ecetes torma, só, bors, citromlé;
a kísérőkhöz: 2 kisebb vagy 1 hosszúkás alakú cékla, 1 karcsú cukkini, 2-2 dl víz, 4-4 evőkanál borecet, 2-2 evőkanál cukor, 1-1 teáskanál só.

Elkészítése:  Először a zöldségekkel kezdjük, akár előző nap is elkészíthetjük. A céklát meghámozzuk, és lehetőleg nagyon vékonyan felszeleteljük. A cukkinit jól megmossuk, és a zöldséghámozó segítségével héjastól vékony, hosszú csíkokra vágjuk. A kétféle zöldséget külön-külön tálkákba tesszük, és leöntjük a sóval, ecettel és cukorral ízesített vízzel. Néha megforgatva állni hagyjuk min. 1 órán át. A krémhez a halhúst kézi mixerrel összetörjük, majd hozzáadjuk a joghurtot meg a tormát, és jó habosra keverjük. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, illetve citromlével savanyítjuk. Ha mascarponét használunk, picivel erőteljesebben kell savanyítani. Ízlés szerint több vagy kevesebb tormát is lehet használni. Tálaláskor friss vagy pirított kenyérszeleteket megkenünk halkrémmel, és kirakjuk marinált cékla- és cukkiniszeletekkel.

Megjegyzés:  Ha szeretjük, a hal egy részét – vagy a megadott mennyiségen fölül is – kiválthatjuk füstölt halhússal. Így erőteljesebb, intenzívebb ízt kapunk. 

EK - 2017/10

2 megjegyzés:

Katalin írta...

De finom különlegesség!

sedith írta...

Tényleg az. A krém is, de a marinált zöldségek nálam vitték a pálmát. :)

Related Posts with Thumbnails