2011. január 2., vasárnap

Statisztikák - száraz adatok

Vagy mégsem?

Fotó INNEN.

Tudja fene. Mindig szerettem a statisztikákat. Szerettem tudni hányan születtek és haltak meg az elmúlt évben a faluban (a templomban mindig ezzel kezdődött az újév első istentisztelete), szerettem tudni hány román, hány magyar lakos van a községben, szerettem követni a kedvenc focicsapatom eredményeit, sőt, a földrajzkönyvből is szívesen tanultam a hegyek magasságára, a Föld népességére vonatkozó adatokat.

Most sincs ez másképp. És a blogommal kapcsolatban is így vagyok ezzel. Igenis, szeretem tudni hányan jönnek hozzám, nagyjából honnan vannak a látogatóim, mit néznek-olvasnak legszívesebben stb. Ezért aztán - igénybe véve a blogger statisztikáit és más számlálókat - összesítek néhány ilyen száraz adatot, amik viszont, mint az előző bejegyzésben is írtam: löketet adnak a folytatáshoz.

A blog összesen 531 bejegyzéséből 209 darab született 2010-ben, ami lényegesen kevesebb az előző évi 276 bejegyzésnél. De mindez híven tükrözi azt, hogy tavaly már nem volt annyi időm blogolni, mint addig.

Hogy pontosan hány látogatóm volt tavaly, nem tudom: de valamikor az ősz folyamán érte el a számláló a 100.000-et. És szintén tavaly érkezett meg a 100. rendszeres olvasóm is. Azóta már több, mint 117000-re emelkedett a látogatók száma és a rendszeres olvasók száma is a 200 felé közeledik. Nem, nem hirdetek semmiféle játékot most a kerek számúnak, a facebookon sem vagyok fenn, hogy lájkoljanak, akik jönnek, maguktól jönnek, és én hálás vagyok ezért minden egyes olvasónak.

Látogatóim nagyrésze, természetesen, Magyarországról érkezik, őket pedig honfitársaim követik. Nem éppen szorosan, dehát ez is természetes. Itt megállok egy pillanatra, mert meg kell említenem azt, hogy amióta az Erdélyi konyhába is írok, jelentősen megnőtt az erdélyi látogatóim száma, és gondolom, ugyanígy van ez a többi kollégámnál is. Ami pedig a legfurcsább az az, hogy a fővárosból, Bukarestből van nagyon sok látogatóm és érkeznek olyan helyekről is, amik tiszta román vidékek. (Mondjuk, gondolom, ezek véletlenül vetődnek erre valahonnan.)
Magyarország és Románia után Szlovákia, Németország és az AEÁ következnek.

A látogatók nagyrésze a gasztro.blog.hu gyűjtőoldalról érkezik. A második legtöbb látogatót Ottis blogja, a Terülj, terülj asztalkám hozza, harmadikként pedig Maimonitól, a Praktikák sok gyerekhez című blogról érkeznek legtöbben.

A legnépszerűbb bejegyzéseket pedig egy újabb bejegyzésre tartogatom.

7 megjegyzés:

Kati írta...

Hűha! Micsoda összegzés!!! :-)

Nagyon boldog, egészségben, szeretetben gazdag új évet kívánunk nektek sok szeretettel! Kati, Emmi, Marci, Tomi

Névtelen írta...

Én vagyok az egyik rendszeres olvasód, de nemcsak olvasom a receptjeidet, hanem jópárat már ki is próbáltam.

Írtad, hogy sok olvasód Bukarestből érkezik, például nálam is azt jelzi a számláló, pedig gyergyói vagyok, csak mobil internetet használok. Szerintem többen vagyunk így, azért van a sok fővárosi látogató.

Boldog új évet kívánok, és várom a jobbnál-jobb recepteket!!!

Csilla

sedith írta...

Kati, köszönöm, én is viszont kívánom!:)

Csilla, üdvözöllek, és örülök, hogy írtál is. :) Érdekes, amit írsz, látod, erre nem is gondoltam.:)
Örülök, hogy kipróbáltál már recepteket tőlem, remélem, sikerültek is!:) Boldog új évet kívánok én is, várlak szeretettel máskor is!:)

Ottis írta...

Edith, én is hasonló összegzésbe kezdtem, de majd csak február 5-re szánom a 3 éves évfordulómra:-)))
Nagyon, nagyon örülök neki, hogy tőlem kapod a legtöbb látogatót, el sem tudom mondani, mennyire örülök neki!Boldog Új Évet neked és sok blogbejegyzést!

Ottis írta...

Na kimaradt fentebb, hogy a blogok közül a legtöbb látogató...Nálam is Maimoni a harmadik, érdekes :-)

Névtelen írta...

Szia, most akadtam ra a blogodra, mivel gozom sem volt, hogy mit fozzek, elkezdtem kutakodni a neten, es nalad keveredtem ki. Be is tettelek a kedvencek koze, leginkabb azert, mert bar Amerikaban elek, Marosvasarhelyrol szarmazok, es nagyon hianyoznak az otthoni izek!!! Ugyhogy nagyon halas vagyok a blogodert es atnezek mindent rajta es kiprobalok nagyon sok mindent. Varom a tovabbi post-okat es meg egyszer gratula a bloghoz. Ugyes vagy!

sedith írta...

Kedves Névtelen!:) Ismeretlenül is üdvözöllek, és örülök, hogy rámtaláltál! Remélem, ezentúl is találsz majd hasznos dolgokat, recepteket nálam családod számára, és ha csak egy kicsit is hozzájárulok az otthon/itthon ízeinek felidézéséhez, már akkor is megérte ez az egész.
Jó olvasgatást, jó főzőcskézést kívánok!:)

2011. január 2., vasárnap

Statisztikák - száraz adatok

Bejegyezte: sedith dátum: 20:43

7 megjegyzés on "Statisztikák - száraz adatok"

Kati on 2011. január 2. 21:43 írta...

Hűha! Micsoda összegzés!!! :-)

Nagyon boldog, egészségben, szeretetben gazdag új évet kívánunk nektek sok szeretettel! Kati, Emmi, Marci, Tomi

Névtelen írta...

Én vagyok az egyik rendszeres olvasód, de nemcsak olvasom a receptjeidet, hanem jópárat már ki is próbáltam.

Írtad, hogy sok olvasód Bukarestből érkezik, például nálam is azt jelzi a számláló, pedig gyergyói vagyok, csak mobil internetet használok. Szerintem többen vagyunk így, azért van a sok fővárosi látogató.

Boldog új évet kívánok, és várom a jobbnál-jobb recepteket!!!

Csilla

sedith on 2011. január 3. 13:39 írta...

Kati, köszönöm, én is viszont kívánom!:)

Csilla, üdvözöllek, és örülök, hogy írtál is. :) Érdekes, amit írsz, látod, erre nem is gondoltam.:)
Örülök, hogy kipróbáltál már recepteket tőlem, remélem, sikerültek is!:) Boldog új évet kívánok én is, várlak szeretettel máskor is!:)

Ottis on 2011. január 3. 16:20 írta...

Edith, én is hasonló összegzésbe kezdtem, de majd csak február 5-re szánom a 3 éves évfordulómra:-)))
Nagyon, nagyon örülök neki, hogy tőlem kapod a legtöbb látogatót, el sem tudom mondani, mennyire örülök neki!Boldog Új Évet neked és sok blogbejegyzést!

Ottis on 2011. január 3. 16:23 írta...

Na kimaradt fentebb, hogy a blogok közül a legtöbb látogató...Nálam is Maimoni a harmadik, érdekes :-)

Névtelen írta...

Szia, most akadtam ra a blogodra, mivel gozom sem volt, hogy mit fozzek, elkezdtem kutakodni a neten, es nalad keveredtem ki. Be is tettelek a kedvencek koze, leginkabb azert, mert bar Amerikaban elek, Marosvasarhelyrol szarmazok, es nagyon hianyoznak az otthoni izek!!! Ugyhogy nagyon halas vagyok a blogodert es atnezek mindent rajta es kiprobalok nagyon sok mindent. Varom a tovabbi post-okat es meg egyszer gratula a bloghoz. Ugyes vagy!

sedith on 2011. január 31. 17:33 írta...

Kedves Névtelen!:) Ismeretlenül is üdvözöllek, és örülök, hogy rámtaláltál! Remélem, ezentúl is találsz majd hasznos dolgokat, recepteket nálam családod számára, és ha csak egy kicsit is hozzájárulok az otthon/itthon ízeinek felidézéséhez, már akkor is megérte ez az egész.
Jó olvasgatást, jó főzőcskézést kívánok!:)

Related Posts with Thumbnails