2012. március 22., csütörtök

Krémes almás

Anyósom kapott egy finom receptet, amiben az almát szeletekre vágva, egyszerre kell sütni a piskótával, majd pudingos-vajas krém kerül rá. Elkészítette, és férjecskémnek, aki nagyon nem édesszájú, nagyon ízlett. Egy délután nagyon rámtört egy úgysütnékvalamit-roham, mire ő elő is rukkolt az ötlettel: olyan almást, csinálj, mint anyu. Anyut felhívtam, de nem volt otthon, így pontos recepttel nem tudott szolgálni, csupán nagyvonalakban mondta el, hogy mit hogyan kell, de attól én még boldogultam! Igaz, szeletelt alma helyett én párolttal készítettem, mert eszembe jutott, hogy még van egy adag párolt almám tavalyról a fagyasztóban, és éppen jó alkalom volt a felhazsnálására. Amikor a férjem megkóstolta, annyit mondott: hmmmm, de finom, bár ez cseppet sem hasonlít ahhoz, amit anyu készített múltkor.:D
Úgyhogy, egyszer hamarosan az eredetire is sor kerül!:)

Krémes almás

Hozzávalók a piskótához: 5 tojás, 7 evőkanál cukor, csipetnyi só, 5 evőkanál olaj, 10 evőkanál liszt (nálam 5 teljes kiőrlésű volt, ezért is olyan érdekes a piskóta színe), 1 csapott teáskanál szódabikarbóna; az almaréteghez: 1 kg alma, 10-15 dkg cukor, 1-2 teáskanál fahéj, 1 evőkanál búzadara; a krémhez: 1,5 tasak eperízű pudingpor, 6 dl tej, 3 evőkanál kristálycukor, 15 dkg vaj, 3 csapott evőkanál porcukor; a mázhoz: 5 evőkanál porcukor, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál forró víz.

Elkészítése: Az almát meghámozzuk, a nagylyukú reszelőn lereszeljük, majd a cukorral és a fahéjjal együtt addig pároljuk, amíg a leve el nem fő. Kissé hűlni hagyjuk, majd egy kb. 25x35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, egyenletesen beleszórjuk a búzadarát, majd belesimítjuk a párolt almát. A tojásokat, a sót és a cukrot kézi mixerrel néhány perc alatt habos masszává dolgozzuk. Hozzáadjuk az olajat, és még 1-2 percig verjük. Ekkor fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet meg a sütőport, alaposan elkavarjuk, majd a párolt almára simítjuk. Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük (azért ajánlatos tűpróbát végezni), 5-10 perc után kiborítjuk a tepsiből, és óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd hagyjuk kihűlni.
Amíg a sütemény sül, a pudingport és a kristálycukrot elkeverjük a tejjel, sűrű pépet főzünk belőle, majd néha megkavargatva, kihűtjük. Ezalatt a vajat habosra kavarjuk a porcukorral, majd kanalanként beledolgozzuk a kihűlt pépet is. A kész krémet rásimítjuk az almára, majd a süteményt bevonjuk csokoládémázzal. Ehhez a máz hozzávalóit alaposan összekeverjük, és máris rákenjük a süteményre. 1-2 órát hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek.

10 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta! Nekem pedig egy almás krémes receptem van ami hasonló ehhez, nagyon finom ! A blogod felső részén a kislányod van? Tündér !

sedith írta...

Éva, majd megnézem.:)
Igen a fejlécben a lányAIM vannak. :) Kettő van::)

Emi írta...

Lehet nem lett pontosan olyan, de gyönyörű és nagyon kívánatos!

Vicuska írta...

A leánykák gyönyörűek, sugárzik belőlük a boldog harmónia :) A süti szép is, finom is!

Jutka írta...

Nyámi, nagyon jól néz ki!

sedith írta...

Emi, Vicuska, Jutka, nagyon köszönöm!:)

Anazar írta...

De gusztusos szeletek!!

sedith írta...

Anazar, legközelebb meginvitállak egy sütievésre! :D Vagy postázzam Írországba? (Ha jól tudom, ott élsz, de javíts ki, ha nem.:))

Ottis írta...

Hű, de megkívántam!

Jutka írta...

Most látom, hogy nagyon hasonló az én almás krémes receptem, becsszó nem innen van :)

2012. március 22., csütörtök

Krémes almás

Bejegyezte: sedith dátum: 20:58

10 megjegyzés on "Krémes almás"

Éva on 2012. március 22. 21:20 írta...

Nagyon guszta! Nekem pedig egy almás krémes receptem van ami hasonló ehhez, nagyon finom ! A blogod felső részén a kislányod van? Tündér !

sedith on 2012. március 22. 21:43 írta...

Éva, majd megnézem.:)
Igen a fejlécben a lányAIM vannak. :) Kettő van::)

Emi on 2012. március 22. 22:44 írta...

Lehet nem lett pontosan olyan, de gyönyörű és nagyon kívánatos!

Vicuska on 2012. március 22. 22:59 írta...

A leánykák gyönyörűek, sugárzik belőlük a boldog harmónia :) A süti szép is, finom is!

Jutka on 2012. március 23. 10:10 írta...

Nyámi, nagyon jól néz ki!

sedith on 2012. március 23. 10:53 írta...

Emi, Vicuska, Jutka, nagyon köszönöm!:)

Anazar on 2012. március 23. 11:54 írta...

De gusztusos szeletek!!

sedith on 2012. március 23. 19:01 írta...

Anazar, legközelebb meginvitállak egy sütievésre! :D Vagy postázzam Írországba? (Ha jól tudom, ott élsz, de javíts ki, ha nem.:))

Ottis on 2012. március 24. 21:04 írta...

Hű, de megkívántam!

Jutka on 2012. szeptember 27. 13:25 írta...

Most látom, hogy nagyon hasonló az én almás krémes receptem, becsszó nem innen van :)

Related Posts with Thumbnails